2017. augusztus 20., vasárnap

RANSOM RIGGS: VÁNDORSÓLYOM KISASSZONY KÜLÖNLEGES GYERMEKEI (VÁNDORSÓLYOM KISASSZONY KÜLÖNLEGES GYERMEKEI #1.)

Hello Molycik!
Már elég régóta tervezgetem, hogy elolvasom Ransom Riggs különlegesekről szóló trilógiáját, de eddig valahogy nem jutottam a tettek mezejére. Pont kapóra jött a Prológusos Kossuth hetünk, amelybe tökéletesen beillett a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei, hiszen a kiadónak köszönhető, hogy a magyar olvasó közönséghez is eljutott a történet.
Kiadó: Kossuth
Kiadás éve: 2011
Oldalszám: 352
Megrendelem
Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
„Fordulatos, ​megindító, sajátos hangulatú regény. Izgalmasan társítja a furcsa régi fényképeket a felejthetetlen történettel.”
John Green, a New York Times újságírója, több sikerkönyv szerzője
Egy rejtélyes sziget
Egy elhagyott árvaház
Egy különös fényképekből álló gyűjtemény
Ez vár felfedezésre a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című felejthetetlen regényben, amely a fantázia és a fotográfia elegyéből kever izgalmas olvasmányt. Történetünk kezdetén rettenetes családi tragédia indítja útnak a tizenhat esztendős Jacobot egy távoli, Wales partjai közelében lévő szigetre, ahol felfedezi Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekek számára alapított otthonának omladozó romjait. Ahogy Jacob végigjárja az elhagyott hálótermeket és folyosókat, rájön, hogy Vándorsólyom kisasszony gondozottjai nem csak különlegesek voltak, de talán veszélyesek is. Lehet, hogy nem véletlenül száműzték őket egy kietlen szigetre. És valamiképpen – lett légyen ez bármilyen valószínűtlen – talán még mindig élnek.
Ez a nyugtalanító, réges-régi fényképekkel illusztrált regény élvezetes olvasmány felnőtteknek, tiniknek és bárkinek, aki élvezi a hátborzongató kalandokat.

Mint azt a bevezetőben említettem, már egy ideje tervezgetem, hogy sort kerítek a könyvre és anno én ezt még úgy terveztem, hogy mielőtt a filmet megnézném moziban, elolvasom a könyvet. A Mielőtt megismertelek esetében ez sikerült is, a Vándorsólyomnál már nem. Amikor premierje volt a filmnek, lakótársam Zhatria sikeresen rávett, hogy megnézzem vele és akkor még nem bántam a dolgot, mert nekem tetszett a Tim Burton-féle adaptáció.
"Mindig tudtam, hogy az égbolt tele van rejtélyekkel – de mostanáig nem jöttem rá, hogy a föld is tele van velük."
A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei egy igazán egyedi történet, amelynek főszereplője Jacob Portman. Jacob nagyapja halála után igyekszik feldolgozni a tragédiát, amit átélt, ezért terápiás jelleggel, édesapja kíséretében Walesbe utazik, hogy utánajárjon nagyapja gyerekkorának. Kutatási célja megtalálni Vándorsólyom kisasszonyt és a különlegeseket. Nem árulok el nagy titkot, sikerrel jár. És lényegében ennyi történik az első könyvben. Na, most kicsit össze voltam zavarodva, ugyanis akarva-akaratlanul is a filmhez hasonlítottam a könyvet, csakhogy rá kellett jönnöm, hogy a film valószínűleg nem csak az első részből merített, hanem legalább az első kettőből, de lehetséges, hogy a harmadik kötetből is. Így kicsit meglepődtem, amikor szinte semmi történés nélkül vége is lett a könyvnek. Persze részletes és tiszta képet kaptam a különlegesekről és az egész mitológiai háttérről, ami a történet alapjául szolgál, de azért hiányérzetem volt. Szinte csak az utolsó 100 oldalban pörögtek az események, egészen addig csak bevezető érzete volt a dolognak.

A történet maga tehát annyira nem nyűgözött le, elég sokszor untam magam olvasás közben, mégis Ransom Riggs stílusa annyira magával ragadó és egyedi, hogy miután rávettem magam az olvasásra nem nagyon akartam letenni a könyvet. Imádtam, hogy creepy képekkel volt színesítve az egyébként is gyönyörűen kivitelezett könyv. Rengeteget dobott az olvasási élményen és remek támpontként szolgált, hogy kit hogyan képzeljek el, pedig általában nem szeretem, ha nem hagyatkozhatok a saját fantáziámra.

A szereplők egytől-egyig különlegesek (szó szerint :D) és szerethetőek voltak. Mindenkit sikerült valamilyen tulajdonsága miatt megkedvelnem, de talán Millard nőtt leginkább a szívemhez, mindig feldobta a számomra unalmasabb pillanatokat egy-egy megszólalásával. Jacob mint narrátor egész jól megállta a helyét, de néhol csapongónak éreztem és olyan hatást keltett, mintha nem egy, hanem több ember narrálná a történetet. Egyébként pedig teljesen jól hozta a zavarodott tini szerepét. Emma is hasonlóképp viselkedett mint egy szerelmes tinilány, ami számomra kicsit fura volt. Mégiscsak a szerelmének az unokájába zúgott bele.
"Ahogyan a szörnyek, úgy az elvarázsolt sziget története is álruhába öltöztetett valóság volt."
Így utólag belegondolva talán egy kicsit bánom, hogy előbb láttam a filmet, minthogy olvastam volna a könyvet, mert így sokkal kevésbé élveztem az olvasást. Számomra túlságosan lassan bontakozott ki a történet, amiben azért ott van az a pozitívum, hogy nagyon részletesen ki volt fejtve minden, és ezt valószínűleg díjazni is fogom miközben a folytatást olvasom, de egyelőre elég mehh az egész. Már épp elkezdtem volna élvezni, hogy történik valami, amikor hirtelen vége szakadt a könyvnek, én meg ültem és néztem, mint Rozi a moziban, hogy ez meg mi a franc volt. 
"Ragaszkodunk a tündérmeséinkhez, amíg csak túlságosan nagy nem lesz az ár, amelyet meg kell ezért fizetnünk."
Ransom Riggs egy egyedi világot teremtett, amelyet a mellékelt képek és az író stílusa tesz teljessé. A karakterek sem a megszokott sablon szereplők, hanem egy kis színt visznek a történetbe. Ez a rész számomra csak egy egynek elment olvasmány volt, nagyon is érződik rajta, hogy kezdő kötet, így bízom benne, hogy a folytatás már sokkal inkább elnyeri majd a tetszésemet. 
***
Értékelés: 3,5/5
Kedvenc jelenet: -
Kedvenc szereplő: Millard

Üdv,


2017. augusztus 19., szombat

STEPHANIE TROMLY: CSAK A BAJT HOZOD RÁM (CSAK A BAJT HOZOD RÁM #1.)

Hello Molycik!
Lassan véget ér a nyár és a fesztiválszezon, elkezdődik az iskola. Ráhangolódásképp, egy könnyedebb olvasmányra vágyva Stephanie Tromly regényéért nyúltam. Azt kell mondjam jól választottam, ugyanis egy élvezhető, kellemes kis történetet kaptam, humorral és rejtéllyel megfűszerezve.

Kiadó: Ventus Libro
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 300
Megrendelem
A recenziós példányt
köszönöm
szépen a kiadónak! :)
Fülszöveg:


Digby és Zoé, a két gimnazista nyomozásának és szerelembe esésének cseppet sem romantikus, inkább vicces és veszélyes története. 


Amikor az ember arra készül, hogy Digby barátjaként túléljen egy átlagos napot, az nem sokban különbözik attól, mint ha az apokalipszist készülne túlélni. 

Amikor Digby először becsönget, Zoe Webster nincs különösebben elragadtatva. Digby goromba, okos, és nem tűr ellentmondást. Mire Zoe észbe kap, máris nyakig ül abban a vicces és veszélyes eseményfolyamban, amely egy gimnazista lány elrablása ügyében folytatott nyomozáshoz vezet. Ennek az emberrablásnak pedig talán köze lehet ahhoz, hogy nyolc évvel ezelőtt tragikus körülmények között eltűnt Digby húga is.

Ez a borotvaéles párbeszédekkel fűszerezett regény olyan szerelmi történet, amely határozottan nem romantikus, és olyan krimi, amelyben nem a tettes kézre kerítése az egyetlen izgalom. Stephanie Tromly első könyvét nem fogjuk egyhamar elfelejteni.


Nem titok, hogy szeretek borító alapján könyveket vásárolni, viszont Tromly történeténél ez nem volt befolyásoló tényező. Első ránézésre nem tetszett és húztam a számat, hogy biztos lehetett volna jobbat is alkotni a történethez, de tévedtem. Így olvasás után ébredtem csak rá, hogy igazából nagyon is illik a borító a regényhez. Viszont, akkor kérdezhetnétek, hogy mégis miért döntöttem úgy, hogy mégis el szeretném olvasni Tromly debütáló regényét? Nagyon egyszerű a válasz, úgy gondoltam, hogy tökéletes kikapcsolódást nyújthat számomra a regény a vizsgaidőszak közepén, esetleg utána. 
"Kicsit úgy vagyunk egymással, mint ahogy a Joker van Batmannel. Kiegészít engem."
A történet két főszereplője Digby és Zoe, közös kalandjuk pedig akkor kezdődik, amikor a fura, különc srác becsönget az új lányhoz. Tipikus YA sablon, kisvárosi elemekkel és számomra egy kis Nancy Drew - Sherlock Holmes - Veronica Mars beütéssel. Egy könnyed olvasmány, humorral és egy kis rejtéllyel megfűszerezve, amely garantálja a szórakozást nem csak a fülledt nyári napokon, hanem az év bármely szakaszában. Amit azért megjegyeznék az az, hogy véleményem szerint az írónő stílusa szuper, de nagyon lassú a történetvezetés, egy jó 55-80 oldal kellett ahhoz, hogy igazán elkapjon a gépszíj és egy ültő helyben kiolvassam a könyv hátralévő részét. 

A szereplők közül Digby volt a kedvencem. Kicsit emlékeztetett a Geek Girlből Tobyra, aki szintén egy zseni és mellé stalker hajlamai is vannak. Szinte minden vicces jelenet hozzá volt köthető, imádtam a srác fura szokásait, a beszólásait és a tini lányok szerelmi életére tett megjegyzéseit. Azt meg kifejezetten szerettem, hogy néha teljesen észrevétlenül, de nagyon is komolyra fordult a könyv, amikor Digby életéről és életkörülményeiről volt szó. Egy kis komolyságot csempészett az egyébként laza hangulatú, szórakoztató történetbe. 
"Ezenkívül vizet és energiaszeleteket is bedobáltam a hátizsákomba. Amikor az ember arra készül, hogy Digby barátjaként túléljen egy átlagos napot, az nem sokban különbözik attól, mint ha az apokalipszist készülne túlélni."

Zoet is nagyon bírtam, főleg azért, mert YA főhősnő létére szinte egyáltalán nem nyafogott, ha igen, akkor megvolt rá a nyomós oka. Próbált minden helyzetet lazán kezelni és nem vérig sértődni vagy elbőgni magát minden egyes gázosabb szituban. Azért pedig jár neki a virtuális pacsi, mert hosszú távon kibírta Digby mellett és maradandó károsodást sem szenvedett, de még csak nem is okozott. 

Ha egy cuki és szórakoztató, ugyanakkor egy kis krimi szállal és rejtélyekkel teletűzdelt könyvre vágysz, akkor Stephanie Tromly könyvét biztosan szeretni fogod, ugyanis a Csak a bajt hozod rám c. könyvében a romantikus elemektől kezdődően a nyomozásig minden megtalálható. Ugyan a történetben vannak sablon elemek, mégsem mondanám azt, hogy egy tipikus YA kliséhalmaz a regény. Sokkal inkább eredeti és szórakoztató, maradandó élmény. Az biztos, hogy én nagyon jól szórakoztam olvasás közben. Ez az idézet pedig tökéletesen összefoglalja a történetet:
"Pisztolyok, kábítószer, eltűnt lányok: ezek a dolgok tényleg velünk hármunkkal történtek. De amikor ezt mind kitárgyaltuk, a bálról kezdtünk beszélgetni. Tisztában voltam vele, mennyire nevetséges, hogy ugyanannyira parázom attól, hogy rám lőnek, mint hogy partner nélkül jelenek meg a bálban. Pedig így volt."
*** 
Értékelés: 4/5
Kedvenc jelenet: Az összes, amiben Digby beszólt Zoenak
Kedvenc szereplő: Digby
Egy kis plusz információ azok számára, akik szintén szerették Digby és Zoe első közös kalandját: a Ventus Libro Kiadónál még idén várható a folytatás ;)
Üdv,








2017. augusztus 3., csütörtök

RAINBOW ROWELL: ELEANOR ÉS PARK



Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 334
Megrendelem
Hello Molycik!
Ma egy hatalmas kedvencemről hoztam nektek egy kis ömlengést, mert úgy vélem, hogy az Eleanor és Park egy olyan könyv, amit mindenkinek olvasnia kell életében legalább egyszer.
Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
„Ebben ​a szexi, okos és gyengéd történetben a punk rock és az igaz szerelem lüktet. Az olvasók el fognak ájulni az Eleanor és Parktól.” (Gayle Forman, New York Times bestseller szerző)
Park
Eleanor kezét fogni olyan volt, mint egy pillangót tartani. Vagy mint egy szívdobbanás. Mint valami teljeset, valami teljesen élőt fogni. 

Park fogta már más lányok kezét. És eddig mindig kellemes volt. Nem sokban különbözött attól, amikor kiskorukban Josh-sal kézen fogva mentek át az utcán. Vagy amikor a nagymamája templomba vitte, és fogta a kezét. Talán egy kicsit édesebb, egy kicsit furább volt. 

Amikor tavaly kiszáradt szájjal és a szemét majdnem végig nyitva tartva megcsókolta azt a lányt, azon tűnődött, hogy talán vele van valami baj. Még azon is eltöprengett – komolyan, csókolózás közben ezen töprengett –, nem meleg-e esetleg. 

Vagy talán, gondolta most, egyszerűen csak nem ismerte fel azokat a lányokat. Ahogy egy számítógép meghajtója kiköpi azt a lemezt, amelyiknek nem ismeri fel a formázását. 

Amikor hozzáért Eleanor kezéhez, felismerte őt. Tudta.

Eleanor
Jó volt egymás kezét fogni. Eleanor keze nem volt teljesen ciki. És a csókolózás biztonságosnak tűnt, mivel a duzzadt ajakkal nincs semmi baj – és mivel Park általában lehunyta a szemét. 

Eleanor törzsén azonban nem volt biztonságos hely. A nyakától a térdéig nem akadt olyan pont, ahol észrevehető struktúrával rendelkezett volna. 

Amikor Park a derekához ért, behúzta a hasát, és előrebukott. Ami ahhoz a katasztrófához vezetett… amitől Godzillának érezte magát. (Pedig még Godzilla sem kövér. Csupán gigantikus méretű.) 

A dologban az volt az őrjítő, hogy Eleanor szerette volna, ha Park újból megérinti. Azt szerette volna, hogy állandóan tartsa rajta a kezét. Még ha emiatt Park rá is jön, Eleanor túlzottan emlékeztet egy rozmárra ahhoz, hogy a barátnője maradhasson… Ennyire jó érzés volt. Olyan volt, mint az a kutya, amelyik megízlelte az emberi vért, és attól kezdve mindig harap. Egy rozmár, amelyik megízlelte az emberi vért.

Két rossz csillagzat alatt született fiatal története, akik elég okosak, hogy tudják, az első szerelem szinte sohasem tart örökké, de elég bátrak és elszántak, hogy mégis megpróbálják.

A brit kiadás. A színével nem vagyok
kibékülve, de szerintem még így
is egy szuper borító :)
Legelőször 2014 nyarán olvastam Eleanor és Park történetét, ismerkedésképp Rowell írásaival. Konkrétan ez volt tőle az első könyv, amibe belevágtam. Azt kell mondjam remekül választottam, a két fiatal sorsa teljesen magával ragadt, Rowell pedig azóta is a kedvenceim közé tartozik. Ennek főleg az az oka, hogy mindegy miről ír, még ha maga a sztori nem is ránt magával - erre példa a Fangirl és az Attachments is az írónőtől, nem tetszettek annyira, mint szerettem volna - az írásmód az első mondatnál akkor is megteszi. Elvarázsol és nem ereszt. Felőlem random szavakat is írhat wc papírra, akkor is vevő vagyok rá, ha ebben a stílusban teszi. 

A történet két főszereplőjét könnyen ki lehet találni: Eleanor és Park. Eleanor tölti be az új, különc lány szerepét Park iskolájában és az iskolabuszon. Nagydarab, feltűnő vörös göndör hajjal, egyedi stílussal, aminek persze mögöttes tartalma is van, de ezt a nagymenők nem tudják. Senki nem tudja, hogy Eleanor és a családja milyen körülmények között él. Kiszemelik a lányt a nagymenők, a buszsofőr ordít, a többiek már akkor kiközösítik, amikor a buszra lép, ekkor siet Park a megmentésére. Igazából csak megszánja őt. Mégis, megtette az első lépést azon a rögös és egyáltalán nem könnyű úton, amin ketten elindultak. Romantikus regény, lehet sejteni, hogy egymásba fognak szeretni, ezzel nem árulok el nagy titkot, de az út, amit bejárnak véleményem szerint szívszorító és gyönyörű. 

Eleanor hátrányos helyzetű családból származik, amit szinte senki nem tud róla. Nem tudják az iskolában, hogy azért hord olyan ruhákat, amilyeneket, mert nincs pénzük szinte semmire. Sokan vannak testvérek és az anyjuk férje se kíméli és segíti őket. Elissza, elszórakozza a pénzt, még fogkefére sem telik nekik. Imádtam, hogy Eleanor nem egy szépségideál, amit a legtöbb könyvben megkapunk. Nem tökéletes, nem hajszálvékony, nem gyönyörű. Egy teljesen átlagos lány, nem pedig egy Disney hercegnő. Mégis egy szerethető karakter, akit akarva akaratlanul is megsajnál az ember olvasás közben. Ami a történetében pedig a legszomorúbb az az, hogy sajnos a való világban is megtörténnek azok a dolgok, amik vele is megtörténtek nap, mint nap. 


Szerintem nagyon ötletesen oldották meg
az ajánlásokat. Mindegyik egy-egy
kazettában van, aminek van szerepe a
történetben is.
Parkról sem mondhatom azt, hogy a jól megszokott YA karakter. Nem kigyúrt, nem tökéletes, nem sorolható sem a tipikus rosszfiúk, sem a tipikus jófiúk közé. Rowell teljesen realisztikusan ábrázolta őt is, nincs bekategorizálva sehová, ugyanúgy tudnám jellemezni őt is, mint Eleanort. Átlagos. Semmiféle katasztrófa nem történt vele, amitől teljesen magába fordult volna rövid élete során, nem depressziós, nincs sötét múltja. Egyszerűen éli a mindennapi életét. 

Engem pedig teljesen elvarázsolt a két fiatal története, sőt, első olvasáskor meg is könnyeztem a könyv végét. Voltak persze negatív szereplők is a történetben, akik megnehezítették Eleanor és Park életét, de főként Eleanorét, viszont róluk most nem ejtenék szót, mert hiszem, hogy ezt a könyvet mindenkinek el kell olvasnia egyszer, amire ha sor kerül, mindenki megérti, hogy miért is kívánom a pokolba őket. Főként Richiet. 

Egy gyönyörű történetet mesél el Rowell, ami az első szerelemre emlékeztet, ártatlan és elbűvölő. Ugyanakkor összetöri a szíved darabokra. Lassan kibontakozó, realista regény, egyáltalán nem szépíti a dolgokat az írónő, leírja a történteket úgy ahogy van, nem az a célja, hogy megszépítsen bármit is, könnyítsen bárki, bármi helyzetén. Olyannak ábrázolja a szereplőket, a világot, amilyen. Kegyetlen. Elgondolkodtató. És pont ez Rainbow Rowell sikerének a titka. Nem a természetfelettihez nyúl, hanem a mindennapit, az átlagosat ragadja meg, amihez társul az írói stílusa és ez pontosan elég ahhoz, hogy imádd a könyveit. 

Ha egy nyáltól csöpögő szerelmi történetre vágysz, akkor valószínűleg csalódni fogsz, mert ez nem az, de mindenképp ajánlom elolvasásra. Nem a tipikus sablon történet, mégis magával ragadó és elgondolkodtató. Visszaidézi az első szerelmet, amikor a végén darabokra törik nemcsak a könyv főszereplőinek a szíve, de a tiéd is. Realisztikus, még véletlenül sem áltat és fáraszt olyan dolgokkal, amik valószínűleg sosem történnének meg az emberrel. Stílusra pedig könnyen olvasható, sőt, olvastatja magát, míg végül azt veszed észre, hogy hoppá vége is van a könyvnek. 

Olvasás mellé készítsetek egy százas csomag papírzsepit és rengeteg csokit, fagyit vagy valamiféle édességet, hogy azért egy kis boldogsághormon is melengesse a szíveteket, ne csak a cuki pillanatok, amik szintén megtalálhatóak a könyvben.
***

Értékelés: 5/5
Kedvenc jelenet: a könyv utolsó fejezete 
Kedvenc szereplő: Természetesen Eleanor és Park :)

Ha pedig benned is ég a vágy, hogy csatlakozz a Rowell rajongók klubjába, és már vennéd is kezedbe a könyvet, akkor itt megtudod rendelni nem csak az Eleanor és Parkot, de még a Fangirlt is :)

Üdv,

2017. július 30., vasárnap

MELISSA DE LA CRUZ: AZ ELVESZETTEK SZIGETE (AZ ELVESZETTEK SZIGETE #1.)

Hello Molycik!
Mostanában kicsit több szabadidőm volt, így elkezdtem nem csak többet olvasni, de sorozatokat és filmeket nézni is. Az Utódok című filmet már láttam tavaly nyáron, de annyira nem mozgatta meg a fantáziámat, egyszer nézőnek tökéletes volt. Viszont most kijött a második része, amit megnéztem angolul és nem is tudom mi történt... elvarázsolt? Lehetséges, mert teljesen rákattantam a zenékre, meg az egész történetre. Így kapva az alkalmon, leemeltem a régóta polcomon csücsülő Az elveszettek szigete c. könyvemet, ami azt ígérte nekem, hogy az Utódok alapján készült. 
Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 346
Megrendelem
Fülszöveg:


Húsz évvel a történet kezdete előtt a gonosz lelkeket száműzték Auradon királyságából, és az Elveszettek szigetére kerültek. Egy energiapajzs veszi körül ezt a barátságtalan helyet, hogy ne tudjanak elmenekülni sem ők, sem utódaik: így esett fogságba a szigeten Demóna és lánya, Mal; a gonosz királynő és Evie; Jafar és fia, Jay, Szörnyella de Frász és Carlos. 


Megfosztva varázserejüktől, elvágva a külvilágtól, teljesen elfeledve élik életüket. De a Tiltott Erőd mélyén ott rejtegetik a Sárkányszemet: a kulcsot, ami a valódi sötétséghez vezet, és amivel elmenekülhetnek a szigetről. Csak a legokosabb, leggonoszabb, legromlottabb találhatja meg… Vajon ki lesz az? 

A nagysikerű Utódok című Disney mozifilm és a Disney Channelen futó sorozat regényváltozata.



"A könyvekből olyan életek bölcsességeit és tapasztalatait tanulhatjuk meg, amiket másképp nem élhetünk át."
Forrás
Mint azt már a bevezetőben is említettem, teljesen abban a hitben éltem, hogy ugyanazt a történetet fogom viszont látni a lapokon, mint, amit a Disney megfilmesített. Hát, egy tündérmesében valószínűleg ezt kaptam volna, viszont a valóságban nem ez történt, amit egyébként nem is bánok. Valahogy az a tény, hogy ez egy előzménytörténet elkerülte a figyelmem.
Tehát, a történet  azelőtt játszódik, hogy Ben herceg - vagy király, nevezzük bármelyiknek is - kihirdetné nagyszerű ötletét, méghozzá azt, hogy a gonoszok gyermekeit meghívja Auradonba tanulni, élni, hiszen nyilvánvaló, hogy ők nem tehetnek arról, hogy kik a szüleik, hogy kinek születtek. A könyv ideje alatt még csak abba kapunk bepillantást, hogy Ben küszködik, hogyan legyen jó király, majd ha eljön az ideje és igazából nem is ezen van a hangsúly, hanem azon, hogyan vált Evie, Mal, Jay és Carlos egy csapattá, hogyan lettek barátok. Megismerjük őket gyerekként, majd pedig elkísérhetjük őket egy kalandra, melynek célja, hogy visszaszerezzék Demóna varázsfegyverét, a Sárkányszemet. Na, meg persze az is, hogy ne okozzanak csalódást a szüleiknek, akiktől egész életükben mást sem hallottak, mint azt, hogy milyen hatalmas gonoszságokat hajtottak végre fénykorukban, bezzeg a gyerekeik...

Már csak akkor is elolvastam volna előbb vagy utóbb a könyvet, mert Disney főgonoszokról és azok gyerekeiről szól, én pedig imádom a Disney meséket. Ennek megfelelően azt is vártam, hogy azért kicsit több információt is megtudjak arról, hogy mi történt azután, hogy Szörnyeteg király száműzte a gonoszokat a szigetre. Ez körülbelül annyiban kimerült, hogy mind megőrültek a száműzetéstől, hogy felszedtek pár kilót és, hogy mennyire, de mennyire csalódtak a gyermekeikben, hogy egy a külvilágtól és a mágiától elzárt szigeten nem tudnak akkora gonoszságokat véghezvinni, mint ők anno. 

"Mal a magányra gondolt. Hisz ő is magányos volt, akárcsak a csapat többi tagja. 

Evie anyja megszállott szépségmániás, Carlosé egy rikácsoló hárpia; Jay pedig hiába volt a világ leggyorsabb észjárású és legmegkapóbb mosolyú tolvaja, ha képtelen volt magát belopni a saját apja szívébe."
Nem volt valami nagy szám a történet, de az írónőnek tehetsége van ahhoz, hogy élvezhetővé tegye a semmit is, ami ráadásul nagyon lassan is bontakozott ki. Olyan 150-200 oldal után mondanám azt, hogy végre történt valami. Egészen addig csak a sziget társadalmi felépítését, a hierarchikus viszonyokat és a szigetlakók mindennapi életét ismerjük meg. Na, meg persze elkezdett kibontakozni a főszereplő fiatalok között egy szép barátság is, aminek főleg a filmben lehetünk tanúi.

Mal, Evie, Jay és Carlos karakterének tekintetében viszonylag könnyű dolga volt az írónőnek, konkrétan megírta Demóna, Jafar, Szörnyella de Frász és a Gonosz Királynő gyermek változatát. Mal esetében a többi szereplő többször is kiemeli, hogy olyan mintha az anyja kicsinyített mását látnák, a végén egy jelenetben pedig Mal maga jön rá, hogy nem saját magát látja viszont, hanem az anyját fiatalabb kiadásban. Stílusban, kinézetben, személyiségben, mindenben a szüleik kiköpött mását alkotta meg Melissa de la Cruz. Ami kicsit zavart, hogy az utódok mind próbáltak megfelelni a szüleiknek és más céljuk nem is nagyon volt az életben. Elhiszem, hogy sok lehetőségük nem is akadt az Elveszettek szigetén, de azért mégis hiányérzetem volt. Mintha személyiség nélküli, megfelelésvágytól szenvedő klónok masíroztak volna végig a szigeten, hogy végre felérjenek szüleik nagyságához.

"Az együttérzés émelyítően egészségtelen."
Összegezve: tetszett a regény, kikapcsolódásnak tökéletes volt, csak kicsit talán lassan bontakozott ki. Nem bántam volna, ha jobban megismerhetem a nagy gonoszokat és azt sem, ha mondjuk fény derül arra, hogy a gyerekek szülei közül ki alkotja a pár másik felét, akiről nem beszélünk és nem nevezünk nevén, de azért megvetünk és hozzá hasonlítjuk szerencsétlen gyereket, hibáztassuk őt nyugodtan, úgyis ő tehet a nyomorról, ami a szigeten van. Az viszont nagyon tetszett, hogy a könyv végére a négy főszereplő között egy barátság alakult ki és lényegében lerombolták azt a látszatot, amit végig keltettek, azaz, hogy csak megpróbálnak megfelelni a szüleiknek. 

A Disney meséket kedvelőknek mindenképp ajánlom a könyvet és azoknak is, akik a Disney Descendants - Utódok c. filmet szerették. Leginkább úgy tudnám megfogalmazni, hogy a könyv egy ízelítőként szolgál a filmhez. Ha pedig egy kis zenét is hallgatnátok olvasás mellé, akkor mindenképp a filmzenét ajánlom, főleg a második részét, mert az szerintem szuper lett! :)

***

Értékelés: 4/5
Kedvenc jelenet: nem volt
Kedvenc szereplő: Evie és Mal

Az értékelésre a Prológus Parázs varázs hetének keretében került sor. Bővebb információt itt találtok a hétről. Ezúttal is több értékeléssel és extra tartalommal is készültünk számotokra, amelyek közül számomra abszolút kedvenc a ProCsata különkiadás volt, ahol SoSo, Cersei, RavenS és jómagam vitatkoztunk pár mágus kíséretében. Ki győzne, ki nem és hasonló nyalánkságok :) 
Ennyi voltam mára. 
Üdv, 






2017. július 29., szombat

CHARLIE N. HOLMBERG: A PAPÍRMÁGUS (PAPÍRMÁGUS #1.)

Hello Molycik!
A mai napon egy, a moly.hu-n szerintem nagyon is alul értékelt könyvről lesz szó. Jelenleg 80%-on áll az értékelés, amit egyáltalán nem értek, mert jó, hogy ízlések és pofonok, de egy igenis szerethető, könnyed kis fantasyról van szó, olvastam már sokkal, de sokkal rosszabb könyvet is a papírmágusnál. Főleg, ha figyelembe vesszük azt, hogy Holmberg története igenis jó. Persze nem kell egy hű, de nagy világfelépítésre számítani, de szerintem ez megbocsátható, mégis csak egy kezdő kötet. Nálam kedvenc lett :)

Kiadó: Gabo
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 232
Megrendelem
A recenziós példányért hálás köszönet
a Gabo Kiadónak! :)
Fülszöveg:
Ceony Twill összetört álmokkal érkezik meg Emery Thane mágus házába. A varázslóképző iskolában évfolyamelsőként végzett lány fémmágusnak készült, most mégis papírmágiára kárhoztatják – de hát mi haszna a papírnak egyáltalán? 


Azonban a varázslatok, amelyeket Ceony a csodabogár Thane keze alatt megtanul, rácáfolnak előítéleteire. Ahogy kibomlik előtte a papírmágia csodálatos világa, megismeri tanára sötét múltját és egy olyan tiltott és veszedelmes mágiafajtát, amellyel szemben szinte semmi reménye nem lehet felvenni a versenyt. Mégis muszáj megtennie, mert hamarosan szó szerint Thane szíve lesz a tét. 

A papírmágus különleges, egyszerre sötét és szeszélyes kaland, amelyet a Disney tervez megfilmesíteni.


Már elég régóta szemezgettem a könyvvel, amikor szembe találtam magam a hírrel, hogy érkezik magyarul a Gabo Kiadó jóvoltából a Könyvfesztiválra. Egyből tudtam, hogy meg kell szereznem ezt a gyönyörűséget, hiszen mi egymásnak lettünk teremtve. Így utólag belegondolva, nem is tévedtem olyan sokat.
A történet főszereplője Ceony, akinek mindig is az volt az álma, hogy a fémmágusok közé tartozzon. Rengeteget tanult, aminek meg is lett az eredménye, gyorsan és évfolyamelsőként végezte el a varázslóképző iskolát, amikor beütött a krach. Mivel kevés a papírmágus, összesen tizenketten vannak csak, ezért Ceonynak is ez a sors jutott, oda osztották be tanoncnak, méghozzá a különc Emery Thane mellé. 


Folyamatos késztetést éreztem olvasás közben,
 hogy nasizzak egy kicsit :D
Meglepően rövid a regény, éppen ezért lepett meg, hogy egyébként elég lassan indult be a cselekmény. Ceony szépen, lassan, de beletörődött sorsába és  elkezdte túltenni magát azon, hogy az egyensúly fenntartása végett papírmágusnak kell tanulnia és nem űzheti azt a hivatást, amit mindig is szeretett volna. Azonban, ahogy fogytak az oldalak úgy kedvelte meg egyre jobban a lány nem csak a papírt és a hozzá kötődő apróbb kis trükköket, varázslatokat, de a mesterét, Emeryt is. 

Talán pont a történet rövidségének vagy éppen annak köszönhetően, hogy kezdő kötet, de a világfelépítés nem sikerült valami nagyon kidolgozottra. Nem tudjuk meg se azt, hogy miféle egyensúlyt kellene fenntartani vagy, hogy egyébként van-e ennek bármiféle jelentősége, se azt, hogy a többi mágia, hogy működik, hogy milyen az összhang a különböző mágusok között, vannak-e konfliktusok, rivalizálások, szinte semmit. Azt már most le tudtam szűrni, hogy egy igazán egyedi világot alkotott meg Holmberg, viszont számomra ez nem volt kielégítő, bízom benne, hogy a második kötetben választ kapok a kérdéseimre. Mondjuk kezdetnek már azzal is beérném, ha végre tényleg kapnák valamiféle betekintést a világba.

Ahogy azt említettem a világfelépítés szerintem egyedi és különleges ez pedig magára a történetre is igaz. Még sosem olvastam olyan könyvet, ahol az író hasonló módszert alkalmazott volna egy főszereplő bemutatásához. Ez pedig rengeteget dobott az olvasási élményen. Sokkal mélyebben, szívből jövően muhaha megismerhettük Emery Thane mágus életét, kétségeit, bánatát, szenvedélyét, boldogságát. Nagy pacsi az írónőnek, szerintem szuper ötlet volt. 

Nem operál túl sok szereplővel a könyv. Főként Ceonyt és Emeryt ismerhetjük meg, illetve Emery szemén keresztül részleteiben Lirát. Ceony okos és tehetséges, szívesen cserélnék vele, hisz egyrészről ott a tény, hogy varázsolhat és varázslóiskolában tanulhatott, másrészről meg fotografikus memóriával áldotta meg őt az ég, amit én is szívesen vennék egyetemi éveim alatt. Ami még kifejezetten tetszett a képességei közül az az, hogy egy kis gyakorlás után simán meg tudta eleveníteni a történeteket, amiket olvasott. Mennyire király már? Mozi funkció bekapcsolva, popcorn bekészítve, kivetítés indulhat. 


Még Zizi cicám is elgondolkozott azon, hogy
elolvassa-e a könyvet :)
Emeryre fordítva a szót, én nagyon megszerettem a különc mágust. Annak lévén, hogy hasonlóképp járt a varázslóiskolában, mint Ceony, tökéletesen át tudta érezni a lány helyzetét, hozzáállását a papírmágiához. Folyamatosan próbál neki segíteni, könnyíti a beilleszkedését. Egyik kedvenc ilyen jelenetem az volt, amikor papírkutyát készített egész éjjel, hogy a lány kedvére tegyen, és enyhítsen a honvágyán. Mindezek mellett pedig egy igenis jó tanár, követel, de épp annyit, ami még teljesíthető, hogy szegény diákja ne kapjon idegösszeroppanást a "tanév" végére.  

Lira mint gonosz, annyira nem hatott meg. Meglepni meglepett, mert egész hirtelen toppant be a történet közepén, miközben nem csak a könyv szereplői ültek le az asztalhoz enni, hanem én is úgy döntöttem, hogy falatozok kicsit olvasás közben. Vártam a részt, amikor magyarázatot kapok arra, hogy mi miért történt, de sajnos ez sem következett be, gondolom majd a folytatásban jön el ennek az ideje is, mindenesetre én kíváncsian várom. Azt is sajnálom, hogy a metszőkről is csak kevés információt kaptunk, mert véleményem szerint nagyon érdekes szála lehetett volna a történetnek. Nem szeretném folyamatosan önmagam ismételni, ezért inkább tűkön ülve várom a folytatást, hogy hátha eljön az én időm, amikor tudásszomjam információáradattal lesz elfojtva. 

Összességében egy nagyon aranyos, romantikus könyv egy kis fantasyval fűszerezve. Üde színfolt volt a mosatni olvasmányaim között. Vicces, ezáltal szórakoztató, könnyed és gyorsan olvasható. Persze érződik, hogy kezdő kötet, ezért van egy kis hiányérzetem, de mind a karakterek, mind a történetvezetés és az írói stílus elérte, hogy imádjam a könyvet. Fogyasztásra limonádét ajánlok és egy kis sütit ajánlok, mert az a történet hasonló érzéseket váltott ki belőlem, mint egy finom sütemény és egy pohár jéghideg limonádé kombinációja.


Az értékelésre a Prológus Parázs varázs hetének keretében került sor. Bővebb információt itt találtok a hétről. Ezúttal is több értékeléssel és extra tartalommal is készültünk számotokra, amelyek közül számomra abszolút kedvenc a ProCsata különkiadás volt, ahol SoSo, Cersei, RavenS és jómagam vitatkoztunk pár mágus kíséretében. Ki győzne, ki nem és hasonló nyalánkságok :) 
Ennyi voltam mára. 
Üdv,