A következő címkéjű bejegyzések mutatása: WRAP-UP. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: WRAP-UP. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. április 5., vasárnap

MÁRCIUSBAN #OTTHONOLVASTAM (WRAP-UP #15.)

Hello Molycik!
Elég sok idő eltelt, mióta utoljára jelentkeztem a blogon. Pedig élek ám és olvasok is, csak jönnek a szokásos kifogások, hogy miért nem írtam ide. Prológuson aktívabb voltam, Erin Morgenstern hetünk volt nem  olyan régen, amihez kapcsolódóan az első bookstagram tour is elindult, büszke résztvevője voltam. A könyvet imádtam, a Csillagtalan tenger volt az év eddigi legjobb olvasmányélménye számomra. Nem mellesleg az első könyv, amit márciusban befejeztem. 

Nézzük csak meg, hogy mely könyvekre kerítettem sort ebben az igazán depresszív és ugyanakkor eseménydús hónapban.

Márciusi olvasmányaim:
  • Erin Morgenstern: Csillagtalan Tenger
  • Rácz-Stefán Tibor: Élni akarok!
  • Papp-Váry Árpád: JPÉ Marketing
  • Colleen Hoover: Too Late – Túl késő
  • Takács Viktória: Busó mese
  • Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógok itt
  • Stephen Chbosky: The Perks of Being a Wallflower
  • Gail Carriger: Soulless – Lélektelen
  • Rainbow Rowell: Landline
A Csillagtalan tengerről már szót ejtettem, egy varázslatos történet, egy igazi szerelmes levél Erin Morgensterntől a könyvekért rajongó olvasóknak. Párhuzamosan olvastam vele Rácz-Stefán Tibor  Élni akarok! c. romantikus regényét. Egyszeri olvasásnak jó volt, de számomra nem lett szerelem, a tiktak szótól szabályosan rosszul voltam a végére. 

Még januárban kezdtem el a szakdolgozatomhoz kapcsolódó irodalmakat olvasni, de csak márciusban jutottam el Papp-Váry Árpád könyvéhez, ami szerintem alap mű a marketing iránt érdeklődők számára. Egyáltalán nem volt szakirodalom érzete, pedig már harmadszor olvasom, mióta kommunikáció mesterszakon vagyok. Zseniális! Szintén év elején vettem kézbe egyik kedvenc írónőm, Colleen Hoover Túl késő c. könyvét. Azt hittem imádni fogom, de számomra túl szappanoperás volt. Nem volt rossz, de semmi maradandó, újraolvasni sem tervezem, ami CoHo könyveinél nálam nagyon is ritkaságnak számít. 

Instagramon is megtaláltok!
Március első hetében még be tudtam járni az irodába, ahol volt szerencsém elolvasni Takács Viktória mesekönyvét, a Busó mesét. Nagyon cuki, rövid olvasmány, amit ajánlok minden gyermekkel otthon ragadt szülőnek esti mese gyanánt. Egyszerre tanulságos és szórakoztató, ahogyan Misi szemén keresztül megismerhetjük a Busójárás hagyományát.

25-én kiderült, hogy kik az idei Libri irodalmi díj döntősök, bővebben itt tudtok róla tájékozódni és szavazni a kedvencetekre! Öt vagy hat kötet az én polcomon is ott csücsül és gondoltam akkor elkezdem megismerni őket, amúgy is szerettem volna számomra új, magyar írókkal megismerkedni 2020-ban.  Így került kezembe a Nádasdy kötet, ami kezdésnek szerintem jó volt. Nem állítom, hogy ezentúl mindig őt fogom olvasgatni, de kezdő lépésnek szuper volt, némelyik vers igazán meghatott, míg mások kevésbé. A kortárs verses kötetekkel mindig az a legnagyobb problémám, hogy túlságosan megfoghatatlanok számomra. Ezt Nádasdy esetében egyáltalán nem tapasztaltam, míg Simon Mártonnál nagyon is.  

Régóta terveztem, hogy újraolvasom az egyik örök kedvenc könyvem, az Egy különc srác feljegyzéseit. Elég megosztó könyv, sokan nem szeretik, de hát ahányan vagyunk, annyiféle élményt nyújt egy-egy könyv. Charlie karakterfejlődése a regény során hihetetlenül sok érzést vált ki belőlem a mai napig, most már csak a filmet kell újra megnéznem. Tudom ajánlani mindenkinek, nagyon király a szereplőgárda (Emma Watson, Ezra Miller, Logan Lerman és Paul Rudd)!

Prológuson belül sokan olvasták már Carriger sorozatát és mindenki az egekig magasztalta, szóval gondoltam nekivágok. Egyszer már próbálkoztam vele, akkor épp olvasási válság közepette voltam és nem haladtam vele sehová. Most kiolvastam és remekül szórakoztam Alexia kalandjain. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan a Changeless is sorra kerül. 

Utolsó könyvem a hónapban pedig igazén különleges, több okból is. Kezdjük azzal, hogy Rowell az egyik kedvenc contemporary íróm, akitől még mindig az Eleanor és Park a legesleg. Most a Landline-t olvastam tőle, amit 5 éve vásároltam és 2015 óta vár arra, hogy lekerüljön a várólistámról. Ráadásul nem egyedül olvastam, hanem RavenS társaságában, aki épp Londonban él. Belekezdtünk egy social distancing buddy readbe, aminek a lényege, hogy habár a távolságnak köszönhetően nem tudunk találkozni, mégis közösen olvasunk könyveket. Van egy listánk, amiről mindig kisorsolunk egy történetet és azt olvassuk egy időben, egyszerre, aminek következtében csomószor hátráltatjuk saját magunkat, mert megbeszéljük, hogy nem értünk semmit (Rowell esetében ez volt a könyv feléig). Kedvencem ugyan nem lett a Landline, azonban első közös olvasmánynak, szerintem nem volt rossz. Rainbow nagyon jól ír, ami hozzátett az élményhez, még akkor is, ha nem mindig értettük, mi a franc történik a lapokon.

Most, hogy karantén van és koronavírus olvassatok Ti is otthon, ha időtök és energiátok engedi! Ha pedig lenne kedvetek megbeszélni a közös olvasmányainkat írjatok! :)

Olvastátok már az említett könyvek bármelyikét? 
Üdv,

2020. február 9., vasárnap

JANUÁRBAN OLVASTAM (WRAP-UP #14.)


Hello Molycik!

Utolsó napunkhoz érkeztünk a Várólista csökkentős projektünknél, így összegezném, hogy miket is olvastam januárban. Igazán produktív hónapon vagyok túl, csak úgy faltam az oldalakat. Vágjunk is bele az összegzésbe!

Az év elejét A Szépség és a Szörnyeteg – Egy elvarázsolt történetével kezdtem. Ismerős történet, jó kis nosztalgia faktorként szolgált. Igazából úgy került a kezembe, hogy pakolgattam a polcomon, elkezdtem lapozgatni és sikerült végigolvasnom. A kötet extrája, hogy a filmből származó képekkel illusztrálták, ami egy kis pluszt adott az olvasási élményhez. Szerettem, nagyon is. 

A Szépség és a Szörnyeteg után szintén megláttam és elolvastam módon jött a sorban következőként az Utazás a mágia történetében, ami a Harry Potter világához kapcsolódik. Az illusztrációk teljesen levettek a lábamról és érdekes infókkal volt tele, azonban annyira nem sikerült elvarázsolnia. Az pedig kicsit zavaró volt, hogy a jegyzetek és levélrészletek angolul voltak. Valahogy olyan félkésznek hatott tőle a könyv, pedig sokat olvasok angolul és nem tartott semeddig átkapcsolnom fejben egyik nyelvről a másikra. 

Tavaly kezdtem bele Connie Glynn Rosewoodi krónikák sorozatába, melynek a folytatására januárban került sor. Egyszer olvasósnak cuki és tökéletes. A sztori könnyen kiszámítható, de az első rész után már nem is vártam hatalmas meglepetéseket. Meg azért szórakoztató és egész jók a karakterek. Kíváncsi vagyok, hogy hová fut ki a hajó a végén. 

A hercegnők után még kicsit maradtam a varázslat világában és kézbe vettem a féltégla méretű Legendary-t. A Caravallal anno nem voltam kibékülve, unalmasnak találtam, nem ragadott magával. Túlzás lenne azt mondanom, hogy rajongtam a Legendary-ért, mert nem tettem, de élveztem olvasni és gyorsan a végére értem. Kiszámítható volt a sztori, mégis Tella szála számomra ezerszer érdekesebb volt, mint Scar vergődése az első részben. 

Próbáltam a varázslat világából kiszakadni egy kis időre, nem sikerült teljes mértékben. A Karolina és a krakkói babakészítő volt a próbálkozásom, ami egy meseszépen megírt, fontos és komoly témákat feszegető mű. Kötelező olvasmánnyá tenném, hihetetlenül tetszett.  R. M. Romeronak sikerült a holokausztot úgy bemutatnia, hogy akár gyerekek részére is befogadható legyen az a horror, amit akkor megéltek az emberek. Molyon csak így fogalmaztam: Egy gyönyörűen megírt borzalmakkal és rettegéssel teli történet, amelyet átjár a kedvesség. 

Karolina után sikerült megvalósítanom azt, hogy ne csak fantasy-t olvassak és kilépjek a varázslatok világából. Helen Hoang könyvére, A szerelem egyenletére esett a választásom. Egynek elment, gyorsan lehetett haladni vele, de semmi eget rengető élményt nem adott. Viszont még mindig jobban élveztem mint Emma Chase herceges csodáját, amit alig tudtam végigolvasni. Tetszett, hogy az escort fiú és az Aspergeres lány egymásra talált, de azért tele volt klisékkel, amit meg nehezen tolerálok. De hát ez vagyok én. 

Utolsó olvasmányom a hónapban Victoria Schwabtól volt a City of Ghosts. Schwab néniben sosem csalódok, mindegy milyen műfajban ír. Nagyon tetszett, hogy gyermekirodalmat olvashattam tőle és a történet is izgalmas volt. Annyira a szellemes sztorikat nem szeretem, mert félős nyuszi vagyok, de itt nem volt problémám ezzel. Cassidy kalandjai teljesen elfeledtették velem a mindennapok problémáit, pedig nem jutott olyan sok időm a hó második felében, hogy olvassak. 

Januárban tehát 6 db könyvet fejeztem be, viszont elkezdtem egy csomót. A függő olvasmányaim a következők:

Colleen Hoover: Too Late – Túl késő 
- lesz a közeljövőben egy Colleen Hoover projektünk, oda olvasom. Hát, maradjunk annyiban, hogy eddig ez az egyik leggyengébb CoHo történet. A Slammed még mindig a legalja, de közel jár a sikerhez a Too Late is. Bízom benne, hogy a végére, azért még változik a véleményem és remélhetőleg pozitív irányba. 

Helen Hoang: Menyasszony rendelésre 
- Tudom, tudom. Pont fentebb írtam, hogy nem bírom a klisétengereket, erre egy újabb Hoang könyvet olvasok. Nos, ez csak így megtörtént. Megszereztem a folytatást és gondoltam elolvasom. Olyan 5-6 oldalt olvastam is belőle, azóta se többet. 

William Burnett – David J. Evans: Tervezd meg az életed 
- Mindig próbálkozom az önfejlesztő, ismeretterjesztő könyvekkel is, de sosem sikerrel. Azért még nem adom fel. Érdekes az egész design thinking felvetés, de nagy dózisban nekem sok. Van egy olyan érzésem, hogy ezt a könyvet jó pár hónapig magammal hurcolom majd. 

Stephen Chbosky: The Perks of Being a Wallflower 
- Mindig emlegetem ezt a könyvet, hiszen az egyik kedvencem. Úgy gondoltam, itt az ideje egy újraolvasásnak és el is kezdtem a buszon, majd abba maradt. Továbbra is imádom a gondolatokat, amik megjelennek benne és érzelmileg nagyon hat rám a mai napig. Folytatni fogom az újraolvasást hamarosan, az biztos. 

Alwyn Hamilton: A vég hősnője 
- Szintén újraolvasás. Igazából csak fel szeretném frissíteni az emlékeimet, mert nem ártana a fontos infókra is emlékezni mielőtt projekteznék vele. 

Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz 
- RavenS folyamatosan áradozik róla és az egyik kedvenc könyve, úgyhogy kölcsönkértem tőle. Viszont egy féltégla és nem akartam magammal hurcolni mindig, így abbamaradt az olvasása. Mindenképp folytatni fogom, mert egyébként teljesen magával ragadó a stílusa és egy igazán izgalmas történet kezdett el kirajzolódni előttem, ami a mai napig eszembe jut alkalomadtán. Ja és projektezünk Erin új könyvével, szóval mindenképp el szeretném olvasni mindkét könyvét márciusig. 

Ez lett volna a január számomra, ha az olvasásokat vesszük figyelembe. Magánélet tekintetében szerencsére most suli nincs, majd csak február végén, viszont nyelvvizsgára készülök és elkezdtem dolgozni is. Ezáltal pedig sokkal kevesebb időm marad úgy mindenre. Fura és még szoknom kell.

Ti miket olvastatok januárban? 
Üdv,


2019. március 2., szombat

FEBRUÁRI ÖSSZEGZŐ (WRAP-UP #13.)

Hello Molycik!
A február igazán produktívan telt számomra. Végre elolvastam olyan könyveket, amiket már ezer éve terveztem, sőt még pár tavalyi elmaradást is sikerült folytatnom. Mellette pedig belevágtam olyanokba, amik csak úgy a semmiből bukkantak fel és felkeltették az érdeklődésem, aminek az lett a vége, hogy elolvastam. Megesik néha az ilyen.

Összesen 9 könyvet kezdtem el, amelyek közül pár cím szerepelt a februári tbr listámon:
  • Ilona Andrews: Magic Burns – Perzselő mágia
  • Kevin Kwan: Kőgazdag ázsiaiak
  • Joe Hill: Locke & Key luxuskiadás 
  • Marissa Meyer: Heartless
  • Jenny Han: Always and Forever, Lara Jean
Egyébként ez még engem is meglepett, hogy mennyit elolvastam a tervezettek közül, nem szándékosan. Teljesen elfelejtettem, hogy miket írtam fel magamnak, csak odaléptem a polchoz és valahogy ezek voltak azok, amik megfogtak és, amiket végül leemeltem a polcomról. Egytől-egyig mindet szerettem valamiért, szóval mindenképp sikerélményként könyvelem el a februári hónapot.

A tervezettek közül három kötet maradt ki:
  • Leigh Bardugo: Shadow and Bone
  • Vivien Holloway: Forgandó szerencse
  • Maria V. Snyder: Magic Study
A Forgandó szerencsét még csak beszereznem sem sikerült, ugyanis nem jutok el a könyvesboltba. Előbb-utóbb azért úgyis sort kerítek rá, mert nagyon izgatja a fantáziámat, hogy mi történik a folytatásban. Lehet még márciusban kiderítem? A Shadow és a Magic pedig tuti biztos, hogy el lesz olvasva, csak azt nem tudom mikor. Mostanában kevésbé érzem a fantasykat, egy-két kivételtől eltekintve, és inkább a contempek felé hajlok. Igénylem a cukifaktort, pont ezért imádtam egyébként az Always and Forever, Lara Jean-t is. 
A fent említetteken kívül befejezett könyvek:
  • Vivien Holloway: Mechanikus farkas 
  • Colleen Hoover: Confess – Vallomás 
  • Papp-Váry Árpád: JPÉ Marketing 

Philip Pullman: A borostyán látcsőjét pedig folytattam végre, de még mindig csak pár fejezetnyit haladtam vele. Nem visz rá a lélek, hogy befejezzem, mert tudom mi lesz a vége és jaj a szívem :( 

Nektek, hogy sikerült teljesíteni az előző havi terveiteket, csökken a várólistátok?
Üdv,

2019. február 4., hétfő

JANUÁRI ÖSSZEGZŐ (WRAP-UP #12.)

Hello Molycik!
2018 végén megfogadtam, hogy megpróbálom magam a tbr listámhoz tartani, és végre elkezdem csökkenteni azt a brutális mennyiséget a polcomon, amelyet az olvasatlanok alkotnak. Januárban egész jól sikerült is tartanom ezt az elhatározást, sőt még egy másik fogadalmamnak is eleget tettem, ugyanis kifejezetten sok magyar köteten rágtam át magam. Ezáltal pedig a Prológus magyar írós hetébe szuperül beleillik ez az összegző bejegyzés. Nézzük is mely könyvekről van szó, kezdve először azzal a három olvasmánnyal, amelyet nem magyar író írt. 
Még tavaly decemberben kezdtem el Evelyn Skye: The Crown's Game c. könyvét, ami egyébként azonnal magával ragadott. Imádtam a hangulatát és a szereplőket is. Mondjuk Pasa kicsit Dorianre emlékeztetett az Üvegtrónból és nagyon nem kedveltem a srácot, de majd meglátjuk, hogy a folytatásban, hogyan alakulnak vele szemben az érzéseim. 
  • Evelyn Skye: The Crown's Game 2018. december 25., 19:46 → 2019. január 2., 23:27
Nincs olyan év, amit a kedvenceim nélkül kezdenék. Ilyenkor az első pár hónapban mindig hozzájuk nyúlok és így történt meg az, hogy Az egy kegyetlen dal folytatása került a kezembe január elején. Igazság szerint, mióta egyszer, még november körül fellapoztam, azóta folyamatosan olvasni akartam, de már csak pár Schwab könyv maradt, amit még nem olvastam, szóval be kell osztanom a maradékot. Mindenesetre az Egy sötét duettben sem csalódtam. Egyszerre imádtam, mert az egész zseniális és egyszerre utáltam, mert Schwab apró darabkákra törte a szívem, majd még jól rá is taposott, hogy biztosan megszenvedjem az olvasást. 
  • Victoria Schwab: Egy sötét duett és Victoria Schwab: Our Dark Duet 2019. január 5., 13:30 → 2019. január 22., 22:30
Schwab néni után valami kevésbé depresszív, sokkal inkább szórakoztató történet kellett, aminek következtében előbújik a fangirl énem. Ezzel a céllal futottam neki a To kill a kingdomnak. Abszolút jó választásnak minősült, minden pillanatát imádtam. Ha egy kalózos-szirénes-sellős kalandra vágytok mindenképp vegyétek a kezetekbe Alexandra Christo könyvét, megéri!
  • Alexandra Christo: To Kill a Kingdom 2019. január 21., 22:06 → 2019. január 26., 20:33
Innen következik a magyar részleg. Leiner Laurával nyitottam a sort, folytattam végre az Iskolák versenye sorozatát. Hát, nem voltam vele megelégedve, de LL nálam már csak a guilty pleasure kategóriát erősíti, amit elolvasok, de nem rajongok érte. Egynek azért elment és biztos vagyok benne, hogy a folytatást is el fogom valamikor olvasni, mert agyzsibinek tényleg tökéletes. 
  • Leiner Laura: Maradj velem  2018. december 16., 22:09 → 2019. január 5., 13:28
Január végén pedig újból rátaláltam Vivien Hollowayre. Anno a végtelen horizont hatalmas kedvencem lett újra is kell gyorsan olvasnom, mert nagyon belejöttem most, és már akkor biztos voltam benne, hogy a Winie Langton sorozatát is el kell egyszer olvasom. Most megtettem és ótejóég. Miért is vártam eddig? Izgalmas, szórakoztató és hihetetlenül rövid. A hónapban még napi szinten buszoztam Budapestre és az oda-vissza utakon volt Winie és családja a társam. Gondolom az elárul valamit, ha már csak az ötödik kötet van hátra.
  • Vivien Holloway: Mesterkulcs 2019. január 26., 20:36 → 2019. január 26., 21:32
  • Vivien Holloway: Tolvajbecsület 2019. január 28., 21:47 → 2019. január 30., 08:08
  • Vivien Holloway: A hóhér kötele 2019. január 30., 08:09 → 2019. január 30., 19:36
  • Vivien Holloway: A bross 2019. január 30., 19:36 → 2019. január 30., 22:20
  • Vivien Holloway: Tolvajok kézikönyve 2019. január 31., 18:36 → 2019. január 31., 21:36
Összegzésül csak annyit, hogy én meg vagyok elégedve a teljesítményemmel. Sikeresen tartottam a napi minimum 50 oldalas kihívásomat is és a vizsgaidőszakos terveim közül is egyedül a Trollok alkonya maradt ki. Elkezdtem azt is, de Winie és családja félbeszakított.

Ti hány könyvet olvastatok el januárban? 
Üdv,

2019. január 6., vasárnap

KÖNYVEK, AMIKET DECEMBERBEN OLVASTAM (WRAP-UP #11.)

Hello Molycik!
Állandó rovatok felélesztésének új felvonása következik. Régen szerettem wrap-up, azaz összefoglaló bejegyzéseket írni egy adott hónapban olvasott könyvekről, megpróbálok életet lehelni a blog ezen részébe is. 

Decemberben magamhoz képest elég sokat olvastam, bár ezt főként a vizsgaidőszak és a szakirodalom tenger segítette elő. Az egyik vizsgámra Krúdytól kezdve szinte mindent kellett olvasni, de ezekkel nem untatnék senkit, épp elég, hogy én majd elaludtam felettük. 
  • Krúdy Gyula: A magyar jakobinusok / Ál-Petőfi → csak az Ál-Petőfit kellett elolvasnom
  • Zombory Máté: Az emlékezés térképei
  • Hankiss Ágnes: A bizalom anatómiája
  • Natalie Zemon Davis: Martin Guerre visszatérése
Projektekre is olvasgattam, értékelések többsége már a blogon fellelhető. Kedvencem egyértelműen A Grincs volt, de hát az az örök favoritok közé tartozik. 
  • Josie Silver: Egy decemberi nap 
  • Dhonielle Clayton: The Belles – A szépség ára
  • Alwyn Hamilton: A szultán foglya
  • Matt Haig: Karácsony apó és a csokitojás
  • Dr. Seuss: A Grincs
A fent említetteken kívül még két könyvbe kezdtem bele:
  • Evelyn Skye: The Crown's Game → már be is fejeztem és imádtam. Szinte az első mondat után magával ragadott a hangulata és nem is eresztett el azóta sem. Van egy olyan érzésem, hogy a duológia befejező kötetét nagyon hamar el fogom kezdeni, mert tudni akarom, mi lesz a babákkal. 
  • Leiner Laura: Maradj velem → igazából úgy rendesen csak most kezdtem el olvasni, hogy betöltsem a The Crown's Game után keletkezett űrt.
Ti miket olvastatok decemberben? Van olyan, amit ajánlanátok? 
Üdv,

2019. január 2., szerda

50 OLDALAS KIHÍVÁS 2018-AS ÉV ÖSSZEFOGLALÓ (KIHÍVÁS #5.)

Hello Molycik!
Emlékeztek még, hogy 2018. januárjában milyen kihívásra invitáltunk minden vállalkozó szellemű olvasót a Prológus Facebook oldalán? Ha nem, akkor kicsit frissítsük fel az emlékezetet ez ügyben. Azt tűztük ki célul - főként egymás motiválása érdekében -, hogy naponta minimum 50 oldalt szeretnénk olvasni. Eleinte egy excel táblában ezt vezettük is közösen, majd a nyáron ez elfelejtődött, de azért én továbbra is szorgosan vezetgettem a határidőnaplómban, hogy mit, mikor olvastam és, hogy teljesült-e a napi oldalszám. 

A kihívást 2018. január 7-én kezdtük el, ahogy nézem, akkor kellett volna a szakdolgozat vázlatomat elküldeni a konzulensemnek, szóval szerintem ez lehetett az oka annak, hogy kipattant az ötlet a fejemből. Well, már meg sem lepődök magamon...
Januárban egyébként szépen tartottam a napi 50 oldalt, és ennek eredményeként  6 könyvet sikerült kiolvasnom. Kár, hogy ez a produktivitásom nem tartott ki egész évben, mert volt jó pár hónap, amikor könyvet se láttam, nem hogy naponta olvastam volna.  
Január
Egyébként az teljesen mindegy volt, hogy szakirodalom vagy szórakoztató irodalomról van szó, beleszámoltunk mindent, mert lényegében ugyanúgy olvasásnak minősült. Tény, hogy nem ugyan az az élmény, de hát ez van. 

Februárban is nagyon ráérhettem, hogy 10 könyvet elolvastam a kihívásnak köszönhetően. Ezek alapján tényleg azt gondolom, hogy, ha végig tartott volna a lendület, akkor egy igazán sikeres évet zártam volna. Így is azt zártam igazából, csak van egy olyan érzésem, hogy rengeteg jóságról maradtam le a nyári hónapok alatt.
Február
Amúgy szerintem a Szabados Ági-féle naplós bejegyzésemben már ajánlottam, de a Pilot V5 Grip fekete zselés toll purrfect bármiféle naplózós projekthez. Imádom, és ha nem felejtek el egy tartalékot venni itthonra, akkor mindig csak ezzel írok a határidőnaplómba (meg amúgy mindenhol csak ezt a tollat használom).
Márciusban 6 könyvet olvastam el a kihívás segítségével és itt még mindig szorgosan jegyezgettem le, hogy melyik nap mettől-meddig jutottam. Viszont már kevésbé figyeltem arra, hogy esztétikus is legyen, amit lejegyzek, elég rondán írtam és ahogy elnézegettem a naplót, a tollam is kifogyott félúton. 
Március
Áprilisban láthatóan megterhelőnek bizonyult, hogy feljegyezzem az olvasott oldalak számát. Csak felírtam, hogy melyik könyv volt az adott napon a soros, ezáltal gondolom azt jegyeztem le magamnak, hogy yep, teljesítve a napi kvóta, de találd majd ki magadnak a jövőben, hogy mégis mik a konkrét számok. A hónapban 5 történetet sikerült így letudnom a várólistámról.
Április
Májusban kezdődött a teljes romlás. 0 könyv, naplóvezetés is szinte semmi. A hónap első pár napjában még próbálkoztam, de utána csak szomorú smiley-kat rajzoltam az üres oldalakra. Júniusban volt egy fél hónapos aktivitásom és 3 elolvasott regény is összejött valahogy, majd megint elengedtem magam és ez egészen július utolsó hetéig, amikor vége lett az Efottnak (ha jól emlékszem) és megint elkezdtem jegyezgetni a teljesítményemet. Ekkor már éves szinten 34 könyv állt az elolvasottak számánál, mert azt is írtam mindig, hogy az adott héten mit fejeztem be. 
Augusztustól 1-től október 1-ig megint semmi. Elkezdődött az egyetem, előtte volt négy fesztivál és ezek eléggé lekorlátozták az időmet és a szabadidős tevékenységeimet. Konkrétan csak aludtam és dolgoztam, meg néha egyetemre jártam. Októbertől megint elkezdtem vezetni a kihíváshoz szükséges oldalakat a naplómban, de már csak a könyv címét írtam fel és, hogy a hónap melyik napján került sorra. Még a legpörgősebb, legnehezebb napokon is szorítok időt az olvasásra. Karácsonykor meg kifejezetten jól esett forró csokival bekuckózni és hagyni, hogy magával rántson a The Crown's Game.
Ami a 2019-es évet illeti: szeretném továbbra is folytatni a kihívást, mert amikor képes voltam észben tartani, hogy létezik ez is és célul tűztem ki magamnak, akkor élveztem, hogy minden nap volt egy kis időm olvasni, és ha volt egy pár szabad pillanatom, akkor nem a Facebook elé ültem le, hanem inkább fellapoztam egy könyvet és abban merültem el. 

Ti szoktátok vezetni a könyvekkel kapcsolatos dolgaitokat? Van jól bevált módszeretek? 
Üdv,

2019. január 1., kedd

2018-AS KIHÍVÁSAIM: TELJESÍTVE VAGY ELBUKVA? (KIHÍVÁS #4.)

Hello Molycik!
Nagyon boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak, remélem 2019-ben is velem tartotok majd. A napokban úgyis elárasztom a blogot mindenféle bejegyzéssel, szóval felkészülni!

A 2018-as évet is kihívásokkal kezdtem: saját 100-as lista és a Goodreads Challenge, sőt még egy beszerzős listám is volt. Most, hogy átléptünk 2019-be, nézzük mit, hogyan sikerült teljesítenem. Spoiler veszély: szinte semmit, sehogyan.

Először kezdjük a moly.hu-n felállított 100-as listámmal, amit itt megtekinthettek teljes pompájában.
  • Összesen 21 könyvet sikerült elolvasnom a 100-ból, azaz idén is remekeltem a polcomon olvasatlanul porosodó könyvek számának lecsökkentésében. Szerintem megérdemlem a tapsot, az egy negyedét sem teljesítetem annak, amit szerettem volna. 
  • A listáról elolvasott könyvek: Sarah J. Maas: A Court of Frost and Starligh, Ransom Riggs: Üresek városa, Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens-lobbi, Pierce Brown: Red Rising, Marie Lu: The Young Elites, Morgan Rhodes: Rebel Spring, Homonnay Gergely: Az elnökasszony, Alwyn Hamilton: Hero at the Fall, Vivien Holloway: Vérvörös horizont, Matthew J. Kirby: A New York-i felkelés, Jasmine Warga: Szívem és egyéb fekete lyukak, Lauren Graham: Gyorsan elhadarom, Ilona Andrews: Magic Strikes, Tarryn Fisher: Thief – Tolvaj, Kerstin Gier: Az álmok második könyve, Kerstin Gier: Az álmok harmadik könyve, Jeff Wheeler: The Queen's Poisoner – A királynő méregkeverője, Colleen Hoover: All Your Perfects, Victoria Schwab: This Savage Song, Christelle Dabos: A tél jegyesei, Leiner Laura: Ég veled.
Voltak ám fogadalmaim is a 2018-as évre, ahol szintén remekeltem. 
  • aktívabb lenni ezen a blogon is, nem csak a Prológus oldalán → Fogjuk rá, hogy sikerült. Blogos bejegyzések számának tekintetében mindenképp, de a nyáron például 3 hónapig nem is léteztem ilyen tekintetben, mert végig dolgoztam. Prológus tekintetében pedig idén inkább a háttérben tevékenykedtem és szerintem a jövő évre is ez lesz a jellemző, hogy maradok a kapcsolattartásnál és a szervezkedésnél. 
  • több magyar író könyvével megismerkedni → Év elején még próbálkoztam, Böszörményivel nyitottam. Utána egyáltalán nem tettem semmiféle erőfeszítést, úgyhogy ezen illene változtatni. 
  • befejezni a félbehagyott sorozataimat és elkaszálni azokat, amikről tudom, hogy úgyse fogom folytatni, de azért még álltatom magam, hogy majd egyszer → Folytattam pár sorozatot, de nem eleget, az elkaszálós részről meg annyit, hogy csináltam nekik egy polcot és hozzájuk se nyúltam. Viszont belekezdtem pár új sorozatba is, szóval ez ilyen teljesítettem is, meg nem is, mint a mesében. 
  • elérni a 80%-ot a saját kis magánkönyvtáram olvasottságánál, mert ez örök cél marad → LOL. Ezt én sem gondoltam komolyan. 62%-on állok jelenleg, maybe next year. 
  • elolvasni legalább 50 könyvet a 100-ból →  Itt kérdéses, hogy milyen 100 könyvre céloztam, mert volt pár listám, de igazából mindegy is, mert mindenképp elbuktam. 
  • az érdeklődési körömön kívüli új területekkel is megismerkedni, azaz kicsit kilépni a komfortzónámból →  Hát, végülis erre fél pontot adnék magamnak, mert a Scream All Night és az Éjszárny is komfortzónámon kívül esett. Legalább próbálkoztam, ez is több mint a semmi!
  • tovább csökkenteni az ész nélküli vásárolgatást és ténylegesen csak olyan könyvet beszerezni, amiről tudom, hogy el fogom olvasni →  Csak annyit mondok: Book24.hu akció. Ennek a sikerét jelzi a polcomon csücsülő 119 olvasatlan könyv és a tény, hogy 2018-ban kereken 100 db új könyvvel gazdagodott a magánkönyvtáram. 
  • 480 alá csökkenteni a Goodreads-es várólistámat, jelenleg 516 könyv várakozik rajta → Jelenleg pedig 527 könyv van rajta...
  • a molyos tbr listám olvasottságát pedig fel szeretném tornázni 50%-ra → Örültem volna neki, ha azt is jeleztem volna, hogy egy évvel ezelőtt hány könyv volt a listámon és hány százaléknál álltam, mert így nehéz nyilatkozni. Jelenleg 412 könyvből 158-at olvastam el, és ez 38%-os arányt takar, ami szerintem nem is olyan rossz. Azt hittem itt is a béka segge alatt lesznek az adatok, de azt mondom, hogy ezzel elégedett vagyok.
Volt egy Goodreads Challenge is, 2018-ra is 100 könyvet tűztem ki célul. Gr-en kicsit másképp jelölöm a könyveket, mert ott a szakirodalmaim vagy nincsenek meg vagy nem jelöltem őket, nem tudom amúgy, hogy molyon mikor és hogyan jött ez nekem, de hülyeség volt. Lényeg, hogy Gr-en így 67/100 az állás, szóval FAIL. Nem adom fel, akkor is újra sikerülni fog, 2019 a változás éve lesz, és igenis sikerülni fog az a 100 könyves cél!
Volt még két tervem, amik közül csak az egyikkel fogok most foglalkozni. Az egyik a Prológusos kihívás, aminek az volt a lényege, hogy naponta min. 50 oldalt olvassunk el, a másik pedig egy lista volt, amiről bejegyzés is készül: az 5+1 könyv, amit tuti beszerzek 2018-ban. Utóbbival foglalkozunk most, a Prológusos kihívás pedig majd külön posztot kap, mert a határidőnaplómban szépen vezetgettem, hogy is alakultak a dolgok e téren. 
  • Leigh Bardugo Six of Crows duológia →  végül a Six of Crows gyűjtői változatát vásároltam meg, de arra a boxsetre továbbra is fáj a fogam...
  • Marissa Meyer: Heartless & Renegades →  a Heartless polclakó, a Renegades egész évben brutálisan drága volt és mindig mást vettem helyette, viszont nincs elfelejtve, csak akcióra várok
  • Varga Bea: A siker tintája →  nem szereztem be, mert közben rájöttem, hogy sosem fogok írói babérokra törni, de ha lesz rá egy nagyobb akció megveszem a KMK-nál, hogy ezzel is támogassam On Sai-t
  • Laini Taylor: Strange the Dreamer → minden alkalommal, amikor eldöntöttem, hogy megrendelem Bookdepository-n out of stock volt. Lehet ez a sors keze lenne?
  • Victoria Schwab A Darker Shade of Magic (francia nyelven) →  RavenS és So-So meglepett vele szülinapomra, úgyhogy boldog kicsi szívem és a folytatások iránt vágyakozik. 
Mint az látható nagyon nagy sikereket nem értem el, csak álom maradt a legtöbb célkitűzésem. Erre mindössze annyit tudok reagálni, amit elég sokszor hallhattam az ELTE-n: talán legközelebb, kolléga.
Üdv,

2018. május 5., szombat

ÁPRILISI WRAP-UP (WRAP-UP #10.)

Hello Molycik!
Hihetetlen mennyire gyorsan szalad az idő, máris május van és itt a vizsgaidőszak meg a záróvizsga és minden ilyen borzalom, amitől rosszul vagyok már csak akkor is, ha rágondolok. Ilyenkor szoktam minden alkalommal erőteljesen lázadni és tenni minden fontos teendőmre magasról. Most is épp ezt csinálom....


Elég sok könyvet elolvastam áprilisban. A hónapot Victoria Schwb This savage songjának a befejezésével kezdtem. Még január végén kezdtem el olvasni és nagyon lassan haladtam vele, mert mindig akadt más, amit sürgetőbb volt befejeznem. Magát a történetet nagyon imádtam, megszokott Schwab stílus és egyedi világfelépítés szörnyekkel és bűnökkel. Megsúgom, ha még nem tudnátok, hogy a Fumaxos srácok hozzák magyarul a Könyvhétre, szóval érdemes lesz letámadnotok őket!


Fülszöveg:
Kate Harker and August Flynn are the heirs to a divided city, a grisly metropolis where the violence has begun to create real and deadly monsters. All Kate wants is to be as ruthless as her father, who lets the monsters roam free and makes the inhabitants pay for his protection. August just wants to be human, as good-hearted as his own father-but his curse is to be what the humans fear. The thin truce that keeps the Harker and Flynn families at peace is crumbling, and an assassination attempt forces Kate and August into a tenuous alliance. But how long will they survive in a city where no one is safe and monsters are real…

Savage után azonnal belekezdtem az Éjjeli napfénybe, mert mindenképp el szerettem volna olvasni mielőtt a filmet megnézném. Egynek elment a történet, kis romcsi contemp YA, de nem volt semmi extra. Fordítással nekem mondjuk voltak problémáim, de hát nem lehet minden tökéletes. Értékelés jövőhéten várható a könyvről és a filmről is.

Fülszöveg:
A ​17 éves Katie Price egy ritka betegséggel él együtt: minimális mennyiségű napfény is halálos fenyegetés a számára. Mivel napközben muszáj a házban maradnia, társaságul csupán megözvegyült apja és legjobb (na jó, igazból az egyetlen) barátja szolgál. Katie világa csak azután teljesedik ki, hogy lement a nap: ilyenkor fogja a gitárját, és a helyi pályaudvaron játszik a jövő-menő utasoknak. 
Charlie Reed valaha sztáratléta volt, és az életében most épp nagy változások vannak készülőben – ő az a fiú, akiért Katie a távolból titokban már évek óta rajong. Miután egy este meglátja a gitározó lányt, a sorsaik összeforrnak, és egy csillagokon átívelő szerelem veszi kezdetét. 
Miközben támogatják egymást céljaik elérésében, és egymásba szeretnek a nyári éjszakák leple alatt, Katie és Charlie között olyan szoros összeköttetés alakul ki, ami elég erős ahhoz, hogy megváltoztassa őket – és mindenki mást is körülöttük –, örökre.

A könyv alapján készült film – főszerepben a Disney sztár Bella Thorne-nal és az első főszerepében Patrick Schwarzeneggerrel – már a mozikban!
„Egy szívszorító történet szerelemről, veszteségről és egy majdnem tökéletes nyárról – remek olvasmány a Csillagainkban a hiba és a Love, Simon rajongóinak.” 
Amazon

„Katie szemén keresztül újra átélhetjük az első szerelmet minden szépségével és konfliktusával együtt, a lány helyzete pedig rámutat arra, hogy minden napunkat éljük a lehető legteljesebben. Szívszorítóan szép történet!” 
Book Heaven

Projektre kezdtem el még februárban a Királynő méregkeverőjét és sajnos hatalmasat csalódtam. Nagyon untam a történetet és ez egészen a kötet végéig fenn állt. Nem tudtam a szereplőket se megszeretni és a kislány nevétől a mai napig frászt kapok, annyiszor elismételte, hogy hívják. A folytatásnak még valószínűleg adok egy esélyt, abban már idősebbek lesznek jó pár évvel, remélem a sztori előnyére válik majd. 
Fülszöveg:
Egy fiúból férfi lesz – és nagyszerű ember.
Severn Argentine király messzi földön hírhedt: trónbitorló, a törvényes örökösök gyilkosa, az árulás kegyetlen megtorlója. Kiskaddon hercege veszélyes játékba kezd, hogy a királyt letaszítsa a trónról… de veszít. Cserébe a király fogságába kell adnia fiát, Owent. Így ha a herceg hűsége ismét megrendülni látszik, azért a fia fizet az életével.
Owen a király kémeit elkerülve és szövetségeseket keresve igyekszik túlélni a mindennapokat Királyforrás udvarában. Amikor azonban újabb bizonyíték derül ki apja árulásáról, és a sorsa megpecsételődni látszik, a fiúnak különleges eszközökre van szüksége. Meg kell mutatnia a bosszúszomjas királynak, hogy élve igenis nagyobb hasznát veheti. Az elkeseredett próbálkozásban pedig csakis egyvalaki lehet a segítségére: egy titokzatos nő, akinek valóban hatalma van élet, halál és sors felett.
Úgy képzeljétek el, hogy Könyvfeszten nem kezdtem őrült vásárolgatásba, összesen 1 db könyv jött velem haza. Nem tudom, hogy sikerült megoldanom, de büszke vagyok magamra. A Könyvfesztet egyébként nem véletlenül említem, ugyanis kint voltam 3 napot is, liveoltunk Prológus Facebook oldalán, meg meglátogattuk a kedvenc kiadósainkat. A Fumaxnál megint a fél életünket eltöltöttük, mindig ott a legszuperebb a hangulat :D Plusz a pénteki napon volt egy Pierce Brown interjúnk, amit már a Youtube csatornánkon meg is nézhettek, feliratozva is van. Vasárnap ezután kötelező volt kinéznünk, hiszen Peti és Pierce beszélgettek és annyira jó volt *.* Na, de azért hoztam fel, mert Áprilisban két Red Rising kötetet is elolvastam, a Red Risingot és a Golden Sont. Ezekkel zártam a hónapot és nyitottam a következőt, ugyanis más a Morning Start olvasom. Ha kétségeitek lennének a sorozattal kapcsolatban: ne legyenek! Még engem is meglepnek a benne lévő fordulatok, pedig ezt ritkán érik el nálam a könyvek. A szereplők is halál királyak és a magyar fordítás valami nagyon szuper lett. Felváltva olvasom angolul és magyarul, de mindkét verzióban nagyon élvezem. 
Fülszöveg:
„Elképesztő ​fordulatokban bővelkedő, letehetetlen regény… egyaránt kötelező a klasszikus sci-fit és az új iskola epikus dísztópiáit kedvelőknek.” 
Examiner.com

A fiatal Darrow a Marson él, bányász, és Vörösnek született, a színekről elnevezett kasztokra épülő társadalom legalacsonyabb rétegébe. Fáradtságot nem ismerve kockáztatja az életét a beomló alagutak és lándzsaviperák közt abban a hitben, hogy sorstársaival lakhatóvá teszi a bolygó felszínét a jövő generációi számára. Darrow még sosem látta a szabad égboltot, ám a kötelességét mégis teljesíti, mert reméli, hogy emberfeletti munkájával a saját gyermekeinek is jobb életet teremt. Egy nap azonban megtudja, hogy a Vörösök elől eltitkolják az igazságot, ugyanis a Mars felszíne már alkalmas az emberi életre. Méghozzá nem is akármilyenre. 
Igazságot követelve a kasztjának és bosszúra szomjazva meggyilkolt szerelme miatt Darrow csatlakozik a földalatti ellenálláshoz, hogy megdöntse az Aranyak zsarnoki uralmát. S céljának elérésében semmi sem gátolhatja meg… Még az sem, hogy olyanná kell válnia, mint gyűlölt ellenségei.

Hamarosan a májusi terveimmel is jelentkezem.
Üdv, 

2018. április 8., vasárnap

MÁRCIUSI WRAP-UP (WRAP-UP #9.)

Hello Molycik!

Kicsit megkésve, de érkezem a márciusi összefoglalómmal. Képzeljétek el, még mindig tartom a napi minimum 50 oldalt elolvasós kihívásomat! Számomra is meglepő, de még félholtan is igyekszem legalább ennyit elolvasni minden egyes nap. Mondjuk ugye annyi könnyítés van benne, hogy a szakirodalom is számít, de van, amikor ezen felül is simán megvagyok az adott oldalszámmal. Nézzük is, hogy ennek keretében, illetve a Prológusnak köszönhetően mikbe kezdtem bele, miket fejeztem be márciusban. 

Még februárban kezdtem bele Matthew J. Kirby: A New York-i felkelés c. könyvébe, ami a Renegátok hetünkre ment. Azt nem mondom, hogy imádtam, mert nem, de egynek elment. Kicsit olyan semmilyen volt számomra, de itt bővebben részletezem. Majd még mindig projekteknél maradva, filmes hétre Ransom Riggs Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeinek a folytatását vettem kezembe, de ezzel sem voltam megelégedve. Nem igazán értem a könyv körüli hatalmas hype-t, számomra ez is olyan üresjárat-szerű volt, bár anno az első kötetért sem voltam oda. Bővebben itt olvashatod a véleményemet a könyvről. 

A két kisebb csalódás után valami nagyon jót szerettem volna olvasni, ezért elkezdtem Christelle Dabostól A tél jegyeseit és ÚRISTEN, MENNYIRE JÓ VOLT! Hamarosan írok róla a blogra is, de ahw. Imádtam a hangulatát a könyvnek és körülbelül 2 mondat után magával ragadott. Tény, hogy nem történt benne sok minden, mert lényegében az egész 500+ oldalas könyv egy hosszú és részletes bevezető a világba, a java még csak ezután jön, de nagyon-nagyon tetszett. 

A tél jegyesei után megint átadtam magam a szenvedésnek és a csalódásnak, amikor újra nekivágtam az Illabereknek Tahereh Mafitól. Nem ragoznám túl, itt olvashatjátok a véleményemet. Maradjunk annyiban, hogy régen kínlódtam már ennyit azon, hogy átrágjam magam egy könyvön. Illaberek mellé egy kis ACOMAF is lecsúszott. Annyi történt, hogy kerestem belőle Cassianos idézeteket és véletlenül az egészet letoltam. Gondolom mással is megesett már hasonló... Btw, ugyanígy jártam a Rebel of the Sands fellapozása után is. Áradoztam már erről is eleget :D 

Miután az ACOMAF, a Rebel és A tél jegyesei után nagyon belejöttem az olvasásba, egy kis cukira vágytam és újra elkezdtem a The Plastic Magician-t, ami A papírmágus trilógia spin-off kötete, és halál cuki. Charlie nagyon ért a hangulat teremtéshez, meg a romantikus elemek fantasyval keveréséhez. Egyébként azóta sem fejeztem be, mert tartogatom rosszabb napokra. Fél napos kis történet lenne, de nem akarom, hogy vége legyen, ezért inkább csak pár fejezetet olvasok belőle mindig. 

A hónap végére tartogattuk a Romantikus hetünket Prológuson. A választásom erre a hétre Jasmine Wargatól a Szívem és egyéb fekete lyukakra esett. Elég depis könyv, de közben meg aranyos, és időközben rájöttem, hogy amúgy egyszer én már olvastam ezt. Valószínűleg még anno, amikor megjelent angolul. Csak valahogy elfelejtettem, na mindegy. Értékelés róla itt. 

Március zárásaként pedig megint Victoria Schwab könyvet emeltem le a polcomról. Ezúttal a This Savage Songot, amit már most imádok. Mondjuk még nem sikerült befejeznem, körülbelül a felénél járhatok most és minden szava egy kincs. Tudtátok, hogy jön júniusban a Könyvhétre magyarul is? Yep, yep, hozza a Fumax :3

Ezeket olvastam márciusban a sok havas, esős és rendkívül hideg napokon. 
Üdv,

2018. február 4., vasárnap

50 OLDALAS KIHÍVÁS - JANUÁRI WRAP-UP (WRAP-UP #8.)

Hello Molycik! 

Minden új év elején eltervezem, hogy miket szeretnék elolvasni mindenképp, aztán valahogy sosem jön össze, mert ha van egy kis időm, akkor olvasás helyett olyan baromságokkal töltöm el, amiknek semmi értelme és érdemlegeset nem is csinálok ilyenkor. Ezt az apró kis problémát kiküszöbölve kitűztem célul, hogy napi 50 oldalt minden nap elolvassak, egész évben. Annak érdekében, hogy tuti motiváljon a dolog, megkérdeztem a probloggereket is, hogy kinek van kedve csatlakozni, hiszen együtt nagyobb buli lenne a napi 50 oldal, plusz ott a motiváció, amikor írod be a kis táblába, hogy épp mivel haladtál, mennyit. Mivel ez az ötletem egy vizsgám után támadt így csak 2018. január 7-én vágtunk bele a nagy kihívásba, viszont azóta egész jól tartom magam!

A mai bejegyzésben tehát azokról a könyvekről lesz szó, amiket a kihívás keretében olvastam januárban, és ezentúl egyébként ilyen formában fogok jelentkezni a szokásos wrap-up posztokkal. 

Az év első hónapját elég sikeresnek érzem. Magamhoz képest egész hamar letudtam a vizsgáimat, kikászálódtam a lassan két éve tartó olvasási válságom legmélyebb bugyrából és már félig a felszínen vagyok, pihentem egy csomót és mellette olvastam, nem is keveset. A napi 50 oldal mindig megvolt, persze voltak mélypontok (például amikor a Kriminológia tankönyv volt a társam) és szárnyalások is. Összesen kilenc könyvet olvastam el, ami mondjuk magában foglalja a szakirodalmamat is, de hát az akkora falat volt, hogy muszáj beleszámolnom, illetve volt egy újraolvasásom is. Ezek mellett pedig még 5 másik könyvbe kezdtem bele/folytattam, azokat, amik az előző évről a nyakamon maradtak. 

Könyvek, amiket befejeztem: 
Amie Kaufman – Jay Kristoff: Illuminae
Sarah Andersen: Puha boldog puffancs
Vivien Holloway: Vérvörös horizont
Borbíró Andrea – Gönczöl Katalin – Kerezsi Klára – Lévay Miklós: Kriminológia
Böszörményi Gyula: Mindörökké várni
Rácz-Stefán Tibor: Mikrofonpróba
Kerstin Gier: Az álmok második könyve
Cassandra Clare: The Course of True Love (and First Dates)
Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: What to Buy the Shadowhunter Who Has Everything

Könyvek, amiket elkezdtem még valamikor januárban vagy előtte, de még nem fejeztem be vagy csak a napokban sikerült a végére érnem:
Morgan Rhodes: Rebel Spring
Leiner Laura: Ég veled
Philip Pullman: A borostyán látcső
V. E. Schwab: This Savage Song
Charlie N. Holmberg: The Plastic Magician

Az Illuminae-t január elsején fejeztem be és imádtam. Sajnálom, hogy még csak most jutottam el odáig, hogy ténylegesen végigolvassam ezt a remekművet. Szerintem egy könyvet sem olvastam még ilyen hosszú ideig. Egészen pontosan: 2017. augusztus 20., 15:50 -kor kezdtem és 2018. január 1., 21:08 perckor fejeztem be a moly.hu szerint. Na, ja, nem siettem el a dolgot.
Az Illuminae még kihíváson kívül ment, illetve a Puha boldog puffancs is, amit csak hirtelen lekaptam a polcról és egy körülbelül fél óra alatt végig is lapoztam. 

Az első könyv, amit már a napi 50 oldal miatt kezdtem el, az Morgan Rhodes Falling Kingdoms sorozatának második kötete volt, a Rebel Spring és, amivel egyébként nagyon szenvedtem, mert rohadt lassan indult be, olyan jó 300 oldal után mondtam azt, hogy na igen, már megéri olvasnom. Csak Magnus és a kíváncsiságom vitt előre, tudni akartam mégis mi sülhet ki abból a semmiből, amit már ezer éve olvasok. A válasz: még nagyobb semmi és még több vérengzés. 

Mivel a Rebel Spring nem bizonyult valami, hű de izgalmasnak, ezért gondoltam áttérek a könnyedebb, humorosabb oldalra és a legfrissebb Leiner Laura kötetet vettem a kezembe. Könnyed volt és elröhögcséltem rajta, de egy jó 150 oldal után letettem és azóta se folytattam, nem tudom, hogy valaha befejezem-e, pedig tényleg nem rossz, csak mehh. Nincs az az instant fangörcs, sem a szokásos kíváncsiság az Ég veled esetében, mint általában a LL könyveknél meg szokott lenni. 

Mindenképpen valami olyan könyvet akartam választani az eddigi mellnyúlások után, amiről tudom, hogy tetszeni fog, mellé pedig rövid, így esett a választásom a Vérvörös horizontra. Nem csalódtam Wee-ben és az előbb emlegetett instant fangörcs abban a pillanatban rám talált, hogy Nick nevét megláttam. Imádtam Becky és Nick első találkáját, bepillantani a dolgok hátterébe és megismerni a történetük kezdetét, míg a másik novella, amelynek Juniper volt a főszereplője, annyira nem jött be, de csak, mert nem szeretem magát a karaktert.

Nagyban hozzájárultak a projektjeink is a napi adag teljesítéséhez. A Mikrofonpróbát, a Mindörökké várni novelláskötetet és a Silber második részét is főként ezért vettem kézbe, ilyen hamar. A novellás kötetről már írtam, a Mikrofonpróbáról és a Silberről pedig nagyon hamarosan fogok. Silber azonnal kedvenc lett, bár a szerkesztése az agyamra ment, a Mikrofonpróba pedig pozitív meglepetés volt számomra, ugyanis anno a béta verziót olvastam és hatalmasat fejlődött azóta a regény. 

Ha még nem lett volna elég az időre olvasásból, derült égből villámcsapásként ért, amikor a NetGalley-től jött az üzenet, hogy cukik és elolvashatom jóval a megjelenés előtt Charlie N. Holmberg Papírmágus trilógiájának spin-off kötetét. Kemény 21 oldalt elolvastam belőle és már most imádom, de még kicsit várnia kell, hogy végre igazán belemélyedjek a plasztikmágiába (műanyag mágia?dunnó). 

Az utolsó vizsgám január 18-án volt, úgyhogy egészen addig a Kriminológia tankönyv volt hű társam és védelmezőm a féltégla méretével és súlyával. Nem mondanám, hogy élveztem újra átnyálazni mint az 1100+ oldalát, nem tartozik a legjobb olvasási élményeim közé. De miután letudtam máris jobb kedvem volt és örömmel segítettem RavenS pajtimnak a Calderon 2.-ből vicces részleteket keresgélni, aminek az lett a vége, hogy olyan jó 150-200 oldal lecsúszott belőle, hupszi. 

Tavaly A Por könyve megjelenésének örömére elkezdtem újraolvasni Az Úr sötét anyagai trilógiát, viszont azóta sem fejeztem be. Nagyon lassan haladok A borostyán látcsővel és nem tudom miért, hiszen imádom, de nem megy. Nem akarom, hogy véget érjen, hiába van ott A Por könyve, nem akarok elszakadni a szereplőktől és nem akarom azt sem, hogy tényleg megtörténjen, amiről csak halvány emlékeim vannak. Nem, nem, nem és nem. 
A Silber után becsatlakoztam Arwenhez és jelenleg együtt tettük félre sikeresen a This Savage Songot Schwabtól. Szokás szerint imádom Schwab stílusát, bár ez kissé darkosabb vonal, de zseniális, csak most épp sokkal fontosabb, hogy végre megtudjam, hogyan végződik Amani és Jin kalandja, szóval Hero at the Fall-t olvasok és fangörcsölök, mert annyira jóóóóó. De ez már februári olvasásom, szóval majd következő hónapban visszatérünk rá. 

Utolsó két kis szösszenet, amit olvastam egyetlen egy ember hibája, méghozzá RavenS bloggerináé. Ha nem kap rá agyzsibbasztóként a Shadowhunters sorozatra és nem ránt magával engem is abba a mélységbe, ahol a sorozat értelme nem leledzik, akkor valószínűleg sosem olvasom el azt a két Magnus novellát, amiben Alec is benne van. Komolyan, csak miattuk éri meg követni a sorozatot, mindenki mást agyonvernék péklapáttal. A novellák egyébként nagyon cukik voltak, örülök, hogy nem hagytam ki őket csupán azért, mert Clare Árnyvadász könyveit nem tudom elviselni. 

Sikerként könyvelem el a januárt, mert szerintem ennyi könyvet egyszerre tavaly év eleje óta nem olvastam el, sőt lehet, hogy akkor sem. Februárban pedig remélem sikerül tartanom ezt a teljesítményt, mert azért szerintem ez az 50 oldal nem olyan sok naponta, simán teljesíthető, még munka és egyetem mellett is, ezt most bebizonyítottam saját magam számára. 

Na és Ti miket olvastatok januárban? Van valami hasonló fogadalmatok, mint nekem ez az 50 oldalas napi minimumszám?
Üdv, 

designed by Charming Templates