Hello Molycik!
Minden új év elején eltervezem, hogy miket szeretnék elolvasni mindenképp, aztán valahogy sosem jön össze, mert ha van egy kis időm, akkor olvasás helyett olyan baromságokkal töltöm el, amiknek semmi értelme és érdemlegeset nem is csinálok ilyenkor. Ezt az apró kis problémát kiküszöbölve kitűztem célul, hogy napi 50 oldalt minden nap elolvassak, egész évben. Annak érdekében, hogy tuti motiváljon a dolog, megkérdeztem a probloggereket is, hogy kinek van kedve csatlakozni, hiszen együtt nagyobb buli lenne a napi 50 oldal, plusz ott a motiváció, amikor írod be a kis táblába, hogy épp mivel haladtál, mennyit. Mivel ez az ötletem egy vizsgám után támadt így csak 2018. január 7-én vágtunk bele a nagy kihívásba, viszont azóta egész jól tartom magam!
A mai bejegyzésben tehát azokról a könyvekről lesz szó, amiket a kihívás keretében olvastam januárban, és ezentúl egyébként ilyen formában fogok jelentkezni a szokásos wrap-up posztokkal.
Az év első hónapját elég sikeresnek érzem. Magamhoz képest egész hamar letudtam a vizsgáimat, kikászálódtam a lassan két éve tartó olvasási válságom legmélyebb bugyrából és már félig a felszínen vagyok, pihentem egy csomót és mellette olvastam, nem is keveset. A napi 50 oldal mindig megvolt, persze voltak mélypontok (például amikor a Kriminológia tankönyv volt a társam) és szárnyalások is. Összesen kilenc könyvet olvastam el, ami mondjuk magában foglalja a szakirodalmamat is, de hát az akkora falat volt, hogy muszáj beleszámolnom, illetve volt egy újraolvasásom is. Ezek mellett pedig még 5 másik könyvbe kezdtem bele/folytattam, azokat, amik az előző évről a nyakamon maradtak.
Könyvek, amiket befejeztem:
Amie Kaufman – Jay Kristoff: Illuminae
Sarah Andersen: Puha boldog puffancs
Vivien Holloway: Vérvörös horizont
Borbíró Andrea – Gönczöl Katalin – Kerezsi Klára – Lévay Miklós: Kriminológia
Böszörményi Gyula: Mindörökké várni
Rácz-Stefán Tibor: Mikrofonpróba
Kerstin Gier: Az álmok második könyve
Cassandra Clare: The Course of True Love (and First Dates)
Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: What to Buy the Shadowhunter Who Has Everything
Könyvek, amiket elkezdtem még valamikor januárban vagy előtte, de még nem fejeztem be vagy csak a napokban sikerült a végére érnem:
Morgan Rhodes: Rebel Spring
Leiner Laura: Ég veled
Philip Pullman: A borostyán látcső
V. E. Schwab: This Savage Song
Charlie N. Holmberg: The Plastic Magician
Az Illuminae-t január elsején fejeztem be és imádtam. Sajnálom, hogy még csak most jutottam el odáig, hogy ténylegesen végigolvassam ezt a remekművet. Szerintem egy könyvet sem olvastam még ilyen hosszú ideig. Egészen pontosan: 2017. augusztus 20., 15:50 -kor kezdtem és 2018. január 1., 21:08 perckor fejeztem be a moly.hu szerint. Na, ja, nem siettem el a dolgot.
Az Illuminae még kihíváson kívül ment, illetve a Puha boldog puffancs is, amit csak hirtelen lekaptam a polcról és egy körülbelül fél óra alatt végig is lapoztam.
Az első könyv, amit már a napi 50 oldal miatt kezdtem el, az Morgan Rhodes Falling Kingdoms sorozatának második kötete volt, a Rebel Spring és, amivel egyébként nagyon szenvedtem, mert rohadt lassan indult be, olyan jó 300 oldal után mondtam azt, hogy na igen, már megéri olvasnom. Csak Magnus és a kíváncsiságom vitt előre, tudni akartam mégis mi sülhet ki abból a semmiből, amit már ezer éve olvasok. A válasz: még nagyobb semmi és még több vérengzés.
Mivel a Rebel Spring nem bizonyult valami, hű de izgalmasnak, ezért gondoltam áttérek a könnyedebb, humorosabb oldalra és a legfrissebb Leiner Laura kötetet vettem a kezembe. Könnyed volt és elröhögcséltem rajta, de egy jó 150 oldal után letettem és azóta se folytattam, nem tudom, hogy valaha befejezem-e, pedig tényleg nem rossz, csak mehh. Nincs az az instant fangörcs, sem a szokásos kíváncsiság az Ég veled esetében, mint általában a LL könyveknél meg szokott lenni.
Mindenképpen valami olyan könyvet akartam választani az eddigi mellnyúlások után, amiről tudom, hogy tetszeni fog, mellé pedig rövid, így esett a választásom a Vérvörös horizontra. Nem csalódtam Wee-ben és az előbb emlegetett instant fangörcs abban a pillanatban rám talált, hogy Nick nevét megláttam. Imádtam Becky és Nick első találkáját, bepillantani a dolgok hátterébe és megismerni a történetük kezdetét, míg a másik novella, amelynek Juniper volt a főszereplője, annyira nem jött be, de csak, mert nem szeretem magát a karaktert.
Nagyban hozzájárultak a projektjeink is a napi adag teljesítéséhez. A Mikrofonpróbát, a Mindörökké várni novelláskötetet és a Silber második részét is főként ezért vettem kézbe, ilyen hamar. A novellás kötetről már írtam, a Mikrofonpróbáról és a Silberről pedig nagyon hamarosan fogok. Silber azonnal kedvenc lett, bár a szerkesztése az agyamra ment, a Mikrofonpróba pedig pozitív meglepetés volt számomra, ugyanis anno a béta verziót olvastam és hatalmasat fejlődött azóta a regény.
Ha még nem lett volna elég az időre olvasásból, derült égből villámcsapásként ért, amikor a NetGalley-től jött az üzenet, hogy cukik és elolvashatom jóval a megjelenés előtt Charlie N. Holmberg Papírmágus trilógiájának spin-off kötetét. Kemény 21 oldalt elolvastam belőle és már most imádom, de még kicsit várnia kell, hogy végre igazán belemélyedjek a plasztikmágiába (műanyag mágia?dunnó).
Az utolsó vizsgám január 18-án volt, úgyhogy egészen addig a Kriminológia tankönyv volt hű társam és védelmezőm a féltégla méretével és súlyával. Nem mondanám, hogy élveztem újra átnyálazni mint az 1100+ oldalát, nem tartozik a legjobb olvasási élményeim közé. De miután letudtam máris jobb kedvem volt és örömmel segítettem RavenS pajtimnak a Calderon 2.-ből vicces részleteket keresgélni, aminek az lett a vége, hogy olyan jó 150-200 oldal lecsúszott belőle, hupszi.
Tavaly A Por könyve megjelenésének örömére elkezdtem újraolvasni Az Úr sötét anyagai trilógiát, viszont azóta sem fejeztem be. Nagyon lassan haladok A borostyán látcsővel és nem tudom miért, hiszen imádom, de nem megy. Nem akarom, hogy véget érjen, hiába van ott A Por könyve, nem akarok elszakadni a szereplőktől és nem akarom azt sem, hogy tényleg megtörténjen, amiről csak halvány emlékeim vannak. Nem, nem, nem és nem.
A Silber után becsatlakoztam Arwenhez és jelenleg együtt tettük félre sikeresen a This Savage Songot Schwabtól. Szokás szerint imádom Schwab stílusát, bár ez kissé darkosabb vonal, de zseniális, csak most épp sokkal fontosabb, hogy végre megtudjam, hogyan végződik Amani és Jin kalandja, szóval Hero at the Fall-t olvasok és fangörcsölök, mert annyira jóóóóó. De ez már februári olvasásom, szóval majd következő hónapban visszatérünk rá.
Utolsó két kis szösszenet, amit olvastam egyetlen egy ember hibája, méghozzá RavenS bloggerináé. Ha nem kap rá agyzsibbasztóként a Shadowhunters sorozatra és nem ránt magával engem is abba a mélységbe, ahol a sorozat értelme nem leledzik, akkor valószínűleg sosem olvasom el azt a két Magnus novellát, amiben Alec is benne van. Komolyan, csak miattuk éri meg követni a sorozatot, mindenki mást agyonvernék péklapáttal. A novellák egyébként nagyon cukik voltak, örülök, hogy nem hagytam ki őket csupán azért, mert Clare Árnyvadász könyveit nem tudom elviselni.
Sikerként könyvelem el a januárt, mert szerintem ennyi könyvet egyszerre tavaly év eleje óta nem olvastam el, sőt lehet, hogy akkor sem. Februárban pedig remélem sikerül tartanom ezt a teljesítményt, mert azért szerintem ez az 50 oldal nem olyan sok naponta, simán teljesíthető, még munka és egyetem mellett is, ezt most bebizonyítottam saját magam számára.
Na és Ti miket olvastatok januárban? Van valami hasonló fogadalmatok, mint nekem ez az 50 oldalas napi minimumszám?
Üdv,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése