Hello Molycik!
A várólistám végeláthatatlan. Folyamatosan bővül, nap mint nap csatlakoznak lázadók a forradalomhoz, aminek a célja az, hogy soha ne kerüljön még csak a megszűnés közelébe se a tbr listám. Ez van. A Silber is egy régóta a polcon csücsülő lázadó, akit most leigáztam... vagy inkább a könyv engem? Az biztos, hogy levett a lábamról. IMÁDTAM!
 |
| Kiadó: Könyvmolyképző Kiadás éve: 2015 Oldalszám: 326 Megrendelem |
Fülszöveg:
Ez vajon tényleg lehetséges?
Liv Silber álmai az utóbbi időben meglehetősen félelmetessé váltak. Az egyik végképp nem hagyja nyugodni. Ebben az álomban egy temetőben járt éjjel, és szemtanúja volt, amint négy fiú komor hangulatú, mágikus rituálét hajt végre. Ezek a fiúk azonban nagyon is valós kapcsolatban állnak Livvel, hiszen Grayson és három barátja tényleg léteznek. Liv nemrég iratkozott be abba az iskolába, ahová ők is járnak. Tulajdonképpen egészen kedvesek. De ami igazán ijesztő – még az éjszakai temetőknél is sokkal ijesztőbb –, az az, hogy a fiúk olyan dolgokat tudnak Livről, amiket nappal soha nem ejtett ki a száján – álmában viszont igen.
Hogy miképpen, az tökéletes rejtély Liv számára, de egy jó kis rejtélynek Liv még soha nem tudott ellenállni…
„Egy lányregény, amit akár 35 évesen is élvezhetünk. És akinél túl gyorsan elrepült ez a négyszáz oldal, annak üzenem: két további kötet van előkészületben.” – Karin Wehrheim, SWRI
„Vicces, izgalmas és romantikus… mi mást akarhat egy nő?!” – Anja S.
Egy újabb könyv, amit RavenS-nek köszönhetek, egy újabb történet, amibe ő rángatott bele. Nem is tudom mi lenne velem az ajánlásai nélkül. Kicsit komolyabbra fordítva a szót, tényleg azért kezdtem bele a történetbe, mert annyit áradozott róla a drága, hogy milyen cuki és mennyire jó, meg még korábban, hogy olvassak Rubinvöröst, de ha azt nem akkor legalább Silbert. Így esett utóbbira a választásom, na meg mert már több, mint egy éve a polcomon csücsült, magányosan. Azt meg, hogy miért csücsült a polcomon, már gondolom úgyis tudjátok (borítómániás énem összefutott egy kihagyhatatlan KMK adventi naptáras akcióval, több se kellett, jött mellé más is természetesen).
A történetről sokat nem tudtam, amikor először kezembe fogtam a könyvet, csak annyit, hogy YA, romantikus és inkább a tizenéves korosztályt célozza meg, ami ugyan én nem vagyok, de hol és mikor érdekelt ez engem utoljára? Picit féltem is ez miatt, hogy lehet, hogy nem fog tetszeni, hogy nem fogom élvezni, hogy bugyuta lesz, amitől a hajszálaimat egyesével akarom majd kitépkedni, de az első pár oldal után minden kételyem elpárolgott, a Silber igenis egy nekem való könyv volt. Halál cuki, kegyetlenül vicces és semmi nehezen emészthető komolyságot nem tartalmazott, így szuperül elvoltam olvasás közben és nagyon hamar elrepült az a 300+ oldal. Kikapcsolódásnak purrfect, csak ajánlani tudom mindenki számára, kortól, nemtől függetlenül.
– Hallod? – fordultam Grayson felé. – Az én anyukámnak a te barátaid nem tudnak elég veszélyesek lenni. Még akkor sem, ha éjjel a temetőben fekete misét tartanak.
Az egész sztori azzal kezdődik, hogy Liv, a húga és anyukája megint költöznek. Egész életükben ingáztak országok között, mindig más iskolába kellett járniuk a lányoknak, ám ezúttal minden más lesz, ugyanis anyuci bepasizott és egészen Angliáig repülnek, hogy remélhetőleg végleg lehorgonyozzanak. A szokásos körforgás veszi kezdetét: új iskola, új város, új helyek, új emberek, sőt kapásból egy egész családot kapnak a lányok Florence, Grayson és Ernest személyében. Szóval a szokásos, nem túl bonyolult, kissé klisés, mégis szórakoztató történet az alapja a Silbernek, egy kis extra csavarral feldobva, ami az álmok köré épül. Többet erről nem is árulnék el, mert olvasás közben akarva-akaratlanul is rájön az ember, lévén, mint már említettem nem kell zseninek lenni a könyv megértéséhez. Egyszerű, mégis nagyszerű.
– Igazán nagyon aranyos – mondtam. – Te is nagyon aranyos vagy – mondta Henry az arcomat fürkészve. – Néha fel sem tudom fogni, milyen aranyos. A szívem gyorsabban kezdett verni. És nem igazán egyenletesen. – Már amikor először megláttalak, a repülőtéren a sajtoddal, akkor is aranyosnak találtalak.
A szereplők közül szinte mindenkit kedveltem. Pontosabban, akit kellett azt kedveltem, akit nem, azt nyilván nem. Ilyen ez a popszakma. Mégis Liv, Henry, Mia és Grayson volt az abszolút kedvencem. Liv szemszögén keresztül ismerjük meg a történetet, hála az E/1-es elbeszélésnek és azt kell mondjam kifejezetten élveztem. Liv szarkasztikus megjegyzései feldobták az egész könyvet, na meg a húgáé is. Teljesen normálisak, nem picsognak mindenen és nem megy át önsajnálatba az egész mű.
A srácok pedig halál cukik voltak. Ennél a kötetnél még Henryt egy hangyányival jobban kedveltem, mint Graysont, de a folytatásban teljes mértékben elnyerte a szívem. Nagyon cukik és aranyosak, mellé kicsit szőkék és természetesen nagyon szexik. Már a könyv leírása szerint. Nekem szokásom magasról tenni arra, hogy melyik szereplő igazából, hogy is néz ki, Szenilla agyam elfelejti mire a könyv végére érek, így eshetett meg az az ACOMAF olvasása közben, hogy meglepődtem azon a tényen, hogy Tamlin szőke. Megesik az ilyen. Ugye? És ebben a pillanatban rájöttem, hogy elfelejtettem, mire is akartam ezzel kilyukadni, szóval el úszok és evezek ettől a bekezdéstől *Ússz és evezz, ússz és evezz* Egyébként, Henry engem teljesen Holly Smale Geek girl sorozatának Nick Hidakájára, Grayson pedig a Kennedy vezetéknevet viselő, geek névrokonára (Szívzűrterápia strébereknek) emlékeztetett.
– De anyának talán igaza van, és majd egyszer, ha eljön az igazi… – Akkor majd szépen megvárja, amíg leérettségizem! Oldalba bokszoltam Miát. – Biztosan Gertrude néni is mindig ezt mondta – próbáltam ráijeszteni. – És nézd meg, mi lett belőle!
Eddig még csak pozitívumokat említettem és ez amúgy marad szinte változatlan, de muszáj megemlítenem, hogy nem csak ebben a kötetben, hanem a másodikban is a fordítás és a szerkesztés az agyamra ment. Nem igazán értem, hogy mi értelme volt annak, hogy egyes angol szavak hűek maradtak eredeti formájukhoz, míg másokat lefordítottak, lásd: csatni, azaz chutney és dinner, ami maradt dinner. Why??? Sok értelmét nem láttam, inkább azt a hatást keltette, hogy a fordító magasról tett az egészre, benne hagyta, hátha nem veszi észre a szerkesztő és elsunnyoghatja, hogy mondjuk nem jutott eszébe ötletesebb, jobb megoldás.
– Olivia? – kérdezte. – Legalább tíz Oliviát ismerek. A barátnőm macskáját is Oliviának hívják. – Te viszont az első Persephone vagy, akivel találkoztam. – Mivel ez egy olyan név, amit még a macskájának sem adna az ember. Persephone menet közben hátradobta a haját. – Nálunk a családban mindenki a görög mitológiából kapott nevet. A nővéremet Pandorának, a bátyámat pedig Priamosnak hívják. Szegények. De még mindig százszor jobb nevük van, mint Persephonénak. Mivel úgy sandított rám, mintha választ várna, gyorsan így szóltam: – És minden név P-vel kezdődik. Milyen öhm… praktikus! – Igen. Illik a vezetéknevünkhöz. Porter-Peregrin.
A stílust imádtam, gördülékeny volt és élvezetes és a világfelépítés is igazán a kedvemre való volt, bár még elég kezdetleges, bízom abban, hogy a harmadik kötet végére minden kis hézag be lesz tömve, a mogyoróscsoki út pedig befoltozva. Kicsit kevéskének éreztem, viszont, amit eddig láttam belőle, az tetszetős.
Ha ajánlanom kellene a könyvet, akkor igazából kortól és nemtől függetlenül minden fiatalos lelkületű könyvmolynak ajánlanám, kikapcsolódásnak tökéletes. Vicces, cuki, könnyed és nem is egy féltégla.
Értékelés: 5/5
Kedvenc szereplő(k): Liv, Grayson, Mia
Kedvenc rész: az egész könyv :D
Kedvenc szereplő(k): Liv, Grayson, Mia
Kedvenc rész: az egész könyv :D
Remekül szórakoztam a könyv olvasása közben, úgyhogy hajrá, vágjatok bele ti is az álom kalandba Livvel és a srácokkal. Éljen a tudatos álmodás! :D
Üdv,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése