KEMESE FANNI: A NAPSZEMŰ PIPPA KENN (PIPPA KENN-TRILÓGIA #1.)

Fülszöveg:

Pippa bármit feláldozna az élő emberi beszédért, vagy egy érintésért. 

Az erődházban a napok egyformák, és társaságot csak színes digitális magazinok adnak. Az erdőt a biológiai katasztrófa áldozatai uralják, akik gyűlölik a szépséget és emberséget, az elveszett életük nyomait. Bármikor megölnék Pippát. 

Pippa tizenhetedik születésnapján döbbenetes dolog történik. Vajon megváltozhat az élete? Létezhet számára a szerelem egy ilyen zord világban? Mit jelent a társ? És mit jelent a bizalom?

Meg sem tudnám mondani, hogy mióta szeretném már olvasni Pippa történetét, és most egy kedves barátnőmnek, Dórinak köszönhetően esélyem nyílt rá. Végig egy kérdés járt a fejemben: Miért akartam én ezt olvasni???

Ez után a kérdés után, gondolom nem nehéz rájönni, hogy nagyon nem tetszett A napszemű Pippa Kenn. Szeretem a disztópiákat, a kicsit elvont történeteket akkor, ha az jól van kivitelezve. Itt az alaptörténettel is voltak gondjaim, mert nem az én világom ez a poszt-apokaliptikus disztópikus környezet. A borítót pedig ijesztőnek találom, ahogy bámul rám Pippa. A hideg kiráz a nézésétől! Olyan hátborzongatóan ijesztőek a szemei...

A szereplőket nem sikerült megkedvelnem. Senkit. Komolyan senkit nem.

Pippa szerintem elég butácska, minden testi fejlettsége ellenére. Ruben pedig döntésképtelen és szerintem bunkó is. Egyik pillanatban még szépnek találja Pippát, utána mikor meglátja a napfényben, már boszorkánynak. Majd megint szépnek találja, megenyhül felé és hirtelen rádöbben, hogy halálosan szerelmes Pippába. Most akkor döntsd már el apukám, hogy mit akarsz! Az instalove effektusban pedig még mindig nem hiszek!!! Persze Pippa se látott még más pasit az apján, és a sápadtakon kívül, ezért az első jött-ment fiúba beleszerelmesedik. 

Miután elolvastam ébredtem rá, hogy a könyv egyes jeleneteinek Éhezők viadalás beütése van számomra, folyamatosan beugrott Katniss arca, amikor visszalapoztam ezekhez a részekhez. Gondolok itt arra, amikor a végén Rubent elviszik Pippa mellől a kórházba és Pippa elkezd visítani. Láttam magam előtt Jennifer Lawrence ordítozó, hisztiző fejét. A sápadtak karmolása/marása pedig engem a mérges darazsak csípésére emlékeztetett, annál is hasonlóak voltak a következmények. Vagy amikor a Vörös Erdőben menekültek, az is simán beillett abba a környezetbe, az íjászatról már nem is beszélve.

A kolóniáról gondolom, majd csak a következő részben derül ki több infó, amit én nagy valószínűséggel kihagyok de azért egy kicsit nagyobb betekintésnek örültem volna, mert lehet, hogy hihetetlenül fog hangzani, de a könyvnek ez a része még érdekelt is! Peter és Victor Kenn naplóbejegyzései tartották bennem valamennyire a lelket, nekik köszönhető, hogy nem akartam tűzbe dobni a könyvet, na meg annak, hogy könyvtári kölcsön könyv, és Szirmai Úrtól sem szeretnék semmiféle rossz példát venni. Könyvet nem égtünk! Még olyanokat sem, mint a Szürke, Megigézve vagy az Esztelen. Azokat eladjuk, elajándékozzuk olyanoknak, akik élvezik az ilyesfajta "minőségi" irodalmakat.

Folyamatosan azon gondolkozom, hogy most velem van a baj vagy ennyire eltérhet egyesek véleménye? Végül arra lyukadtam ki, hogy ízlések és pofonok között is hatalmas különbségek lehetnek. Úgy látszik a molyok többsége szereti a könyvet, éppen ezért nem szeretnék senkit eltántorítani. Annak gondolom tetszeni fog, aki szereti a poszt-apokaliptikus disztópiákat, amiben a főhőseink makacsok, és szinte első látásra egymásba szeretnek.

Még egyszer nagyon szépen köszönöm Dórinak az esélyt. Éltem vele, de lehet nem kellett volna :'D

Üdv,