SARAH J. MAAS - THE QUEEN OF SHADOWS (ÜVEGTRÓN #4.)

Celaena Sardothientől elvettek mindenkit, akit szeretett. De visszatért a birodalomba - hogy bosszút álljon, hogy megmentse egykor dicső királyságát és, hogy szembeszálljon múltja árnyékaival...

Küzdeni fog az unokatestvéréért, a harcosért, aki felkészült a halálra, csak, hogy lássa őt. Küzdeni fog a barátjáért, a fiatalemberért, aki egy kimondhatatlan börtönben ragadt. És harcolni fog az embereiért, akiket rabszolgasorsba szorított egy brutális király elveszett királynőjük diadalmas visszatértére várva.

Soilert tartalmazhat azok számára, akik nem olvasták még a Heir of Firet és a Queen of Shadowst!

Mióta befejezem az Üvegtrón sorozat harmadik részét, a Heir of Firet, azóta arra várok, hogy végre megjelenjen a Queen of Shadows. Talán pont ezért csalódtam a kelleténél nagyobbat a folytatásban...

A történet pontosan ott folytatódik, ahol a HoF abbamaradt. Celaena visszatért Riftholdba (Résvár), hogy helyre tegye a királyt, és végre a jogos uralkodó fejére kerüljön a korona. Laena még nem tudja, hogy mi történt Doriannal és Chaollal, amíg távol volt, de amikor felhomályosítják dühbe gurul, és elkezdi szervezni a mentőakciót. 

Őszinte leszek, az első pár száz oldalt untam. Arra számítottam, hogy végig akció dús lesz a könyv, arra, hogy Celaena szétrúg pár segget. Amit végül megtesz, de ettől eltekintve még mindig unalmas volt. Amikor meg izgalmas volt, akkor Aelin feldühített a makacsságával, a nemtörődömségével, a felelőtlen viselkedésével.

A történet tele volt váratlan fordulatokkal, és unalmas részekkel. Ez a kettő váltakozott folyamatosan. Egyszer egy nagy csata van, vagy épp arra készülnek, utána meg Aelin romantikus sétára megy Rowannal. Nem hiszem el, hogy fért ez bele, amikor elvileg mindenki Aelin és Aedion után kutatott??? Hogy nem vették észre a főtéren rohangáló, folyamatosan a bankba járkáló orgyilkost? 

A történetet tehát untam, a szereplők meg felbosszantottak, és megutáltatták magukat.

Aelin/Celaena: Celaenaként, az orgyilkosként szerettem meg őt az előző kötetekben. De Laena eltűnt. Nincs többé. Aelin Ashryver Galathyniust meg jól agyoncsaptam volna egy péklapáttal!

Tizenkilenc éves, mégis úgy viselkedett, mint egy 14 éves tinilány. Bármi probléma volt, annyival elintézte, hogy ő Aelin Ashryver Galathynius, a hamu és tűz örököse. Annyiszor elismételte ezt a mondatot az első pár száz oldalban, hogy legszívesebben földhöz vágtam volna a könyvet, és komolyan gondolkoztam azon, hogy abbahagyom az olvasást. Nagyon idegesítő volt. 

Chaol:

Chaol már a HoF-ben is önbizalomhiányban szenvedett, de nem ennyire. Ráadásul legújabb hobbija az volt, hogy Aelint hibáztatta mindenért. Mintha ő tehetne arról, hogy mit tett a király Doriannal. Szerencsére Chaolt megint helyre tették - ezúttal Nesryn - és a végére észhez tért. Kíváncsian várom a kalandjait, nagy kihívás előtt áll, az biztos.

Dorian:

A szívem majd megszakadt minden egyes Dorian szemszögnél. Ne egyszer elsírtam magam. Egyedül akkor könnyebbültem meg kicsit, amikor Aelin segítségével talpra állt, és helyreállították a rendet. Mindig is tudtam, hogy több van benne, mint a koronaherceg szerep. 

Manon:

Az elején szabályosan bealudtam Manon részeinél. Annyira nem illetek a könyvbe, és annyira unalmasak voltak, hogy legszívesebben a következő fejezethez lapoztam volna. De nem tettem. Végül pedig összeálltak a dolgok, és rájöttem, hogy érdemes volt végigolvasnom. Manon egyike azon karaktereknek, akik hatalmas fejlődésen mennek keresztül, ráadásul pozitív irányba. Imádtam azt a részt, amikor Aelinnel először találkoztak. 

Aedion:

Aedion pedig azok közé tartozik, akik negatív irányban fejlődtek. Olyan érzésem volt, mintha a fogságban töltött idő teljesen megtörte volna Aediont. Mintha elvesztette volna a benne égő tüzet. Aelin teljesen átformálta őt, gyengévé vált mellette. Azok voltak a hozzá fűződő kedvenc részeim, amikor Rowan mellett harcolt. Olyankor egyáltalán nem tűnt gyengének.

Rowan:

Nem gondoltam volna, hogy ennyire megszeretem Rowant. Jókat mosolyogtam az Aelinnel közös jelenetein, és még szurkoltam is, hogy mindketten megtalálják a boldogságot. Már csak abban bízok, hogy nem heréli ki őt is SJMaas a folytatásban, mint ahogy azt szinte az összes férfi szereplővel tette.

Arobyn és Lysandre:

Arobynban a kezdetektől fogva nem bíztam, megérdemelte azt, amit kapott. Nem egyszer szívroham közeli állapotba kerültem, hála Arobynnak.

Lysandret a végére megkedveltem, örültem neki, hogy betölti a Nehemia által hagyott űrt. Bár végig az volt az érzésem, hogy át fogja verni Aelint. 

Amikor elkezdtem olvasni nem tetszett, ahová a szerelmi szálak tartottak. Végletekig Team Chaolena voltam, de így a QoS végére belátom, hogy SJMaas zseniálisan összehozta a dolgokat. Bár Dorian része nagyooon nem tetszik. Nem illenek össze. Nem, nem és nem.

SJMaas tehát hozta a szokásos formájá, és végig az az érzésem volt, hogy szándékosan megutáltat velem minden eddigi kedvenc szereplőt, miközben szépen darabokra töri a szívemet a Dorianos jelenetekkel, majd pedig összeforrasztja egy kis Rowanos cukisággal.

Számomra csalódás volt a Queen of Shadows annak ellenére is, hogy 656 oldalon keresztül izgulhatunk kedvenc orgyilkosunkért és barátaiért. Izgalmas volt, és volt benne romantikus szál is, mégis többet vártam. A szereplőket kiherélte Sarah, és egymás ellen fordította egy időre, gondolom, hogy fokozza a feszültséget. Nálam ez nem jött be. Magam is nehezen hiszem el, hogy ezt mondom, de lehet kevesebb oldalban többet adott volna a történet.

Ettől függetlenül Üvegtrón rajongó maradok, és nagyon várom az ötödik részt, de az biztos, hogy nem lesznek nagy elvárásaim.