NICOLA YOON - EVERYTHING, EVERYTHING

Fülszöveg:
Nagyon ritka, de nagyon híres betegségben szenvedek. Gyakorlatilag az egész világra allergiás vagyok. Sosem lépek ki a házból. Már tizenhét éve. Csak anyu és az ápolónőm, Carla van itt velem.
Aztán egy napon egy költöztető cég teherautója áll meg a szomszéd ház előtt. Kinézek az ablakomon, és akkor meglátom őt. Magas, vékony, és csak feketét visel – fekete a pólója, a nadrágja, az edzőcipője, sőt még a kötött sapkája is, ami alól egyáltalán nem lóg ki a haja. Észreveszi, hogy őt figyelem, és megakad rajtam a tekintete. Csak nézzük egymást. Olly a neve.
Lehet, hogy nem lehet megjósolni a jövőt, de azért ezt-azt mégis meg lehet. Például nagyjából biztos vagyok benne, hogy bele fogok szeretni Ollyba. És szinte biztos, hogy annak katasztrófa lesz a vége.

Nicola Yoon Jamaicán és Brooklynban, Long Islanden nőtt fel. Jelenleg Los Angelesben, Kaliforniában él a férjével, a kötet illusztrátorával, és a lányával, akiket őrülten szeret. A Minden, minden az első regénye.
David Yoon író és designer. Feleségével, Nicola Yoonnal Los Angelesben, Kaliforniában él. Történetekről beszélgetnek, és felolvasnak hároméves lányuknak, Pennynek. David illusztrálta a Minden, mindent.

Gondolkoztatok már azon, hogy milyen lehet azoknak, akik gyakorlatilag a világon mindenre allergiásak? Na igen, én sem szoktam ilyesmin gondolkodni, de lássuk be nagyon nehéz, elég ingerszegény, lelkileg kikészítő dolguk lehet. Ez a könyv pedig pontosan erről szól. Madeleine egy olyan betegségben szenved - sajnos nem emlékszem a betegség nevére, és mivel nincs itthon a könyvem, se az e-olvasóm, így nem tudtam utánanézni -, aminek következtében konkrétan bármiféle érintkezés a külvilággal halálos lehet számára. Ezért a steril, egészséges, és túlságosan tiszta lakásukban él, lényegében "bezárva", elzárva őt a külvilágtól. Érintkezni csak az édesanyjával, a tanítójával és az ápolójával Carlával tud, mással nem nagyon. Egészen addig, amíg a szomszédba egy új család nem költözik...

Ugye milyen érdekesen hangzik ez alapján a történet? Felkeltette a figyelmeteket? Mert az enyémet igen, és végre nem csak a borító alapján döntöttem úgy, hogy megveszem a könyvet. Annyi jót hallottam róla Goodreadsen, illetve a Booktuberektől, hogy igazából nem volt más választásom. Éreztem, hogy olvasnom kell az Everything, everythinget, mert egy igazi gyöngyszemet hagyhatok ki, ha másképp teszek. És igazam is lett, részben. 

Nagyon egyedi a történet, és a szereplőivel együtt ez teszi különlegessé a könyvet. Hihetetlen, hogy mennyire másképp alakulhatott volna a cselekmény, ha már csak annyit változtat rajta az írónő, hogy Madeleine egészséges. De nem az, és ennek köszönhetően érzések százait éltem át olvasás közben: hálát adtam az égnek, hogy viszonylag egészséges vagyok, nevettem, mosolyogtam, néhol már-már sírtam - az biztos, hogy egy-két könnycseppet elmorzsoltam -, dühös voltam, és a végén őrjöngtem (de erre még kitérek). 

Madeleine egy nagyon jól megírt karakter. Annak ellenére, hogy be van zárva -  igen bezárva, hiszen nem mozdulhat ki a lakásból, ott éli a kis életét, nem érintkezik a külvilággal, maximum neten keresztül, ugyanis a betegsége miatt nem mozdulhat ki - a nap 24 órájában, egy optimista, pozitív és nagyon bátor személyiség. Még az életével is meg van elégedve egészen addig, amíg Ollie és családja be nem költöznek a szomszédba. Akkor is csak azért jönnek elő a problémák, mert a lányban felébred a vágy egy egészséges élet, a szabadság után, előjönnek a mi lenne ha kérdések. Minden olyan dolog, ami nem adatik meg neki az életben, amiből kimaradt az elmúlt tizen akárhány év alatt. 

Míg Madeleine optimista, addig Ollie egy elég pesszimista személyiség, aki látja az élet árnyoldalait is, sőt tapasztalta is. Most jöhet az a gondolat mindenki részéről, hogy "jaj ne, megint egy tragikus sorsú fiatalokról szóló könyv", de nem! Ollie esetében egy teljesen hétköznapi dologról van szó, ami ha jobban belegondolunk bárkivel megtörténhet. Nem fogom leírni, hogy pontosan mi is a helyzet, de tényleg nem kell túlgondolni a dolgokat. Az ellentétek meg ugyebár vonzzák egymást, így a két fiatal is elég hamar egymásra talál, és valami halál cuki volt az egész. Megjelenik Ollie, és ezzel együtt nem csak Madeleinet, de minket is kirángat a komfortzónánkból, abból a bezártságból, amiben érezzük magunkat. 

Viszont számomra pont itt siklott picit félre a történet. Túl mézes-mázasnak éreztem a két fiatal között kialakult kapcsolatot, és annyira valótlan volt. Ez mellett még simán elsiklottam, mondván legyen, de nem felhúzott az írónő a cselekménnyel a végére? 

Most komolyan, miért kellett elklisésíteni? Vagy, ha már klisés, akkor a vége legyen már normális!!!!! Annyira éreztem, úgy a könyv felétől, hogy egyszerűen túl szép, hogy igaz legyen. Nem lehet ennyire tökéletes a könyv. Egyedi, szerethető a történet, szép a borítója, nem idegesít fel semelyik szereplő, tele van érdekes, ötletes illusztrációkkal, erre puff neki! 

Lassan 3 hónapja olvastam a könyvet, és nem tudok túllendülni a végén. Felbosszantott, és legszívesebben földhöz vágtam volna a tabletemet. Az biztos, hogy rég váltott már ki könyv ilyen érzelmeket belőlem. Olyan mintha egy érzelmi hullámvasúton ülnék mióta elkezdtem olvasni, és most, még így is, hogy már hónapokkal ezelőtt végeztem vele se tudnék leszállni. Mintha ott ragadtam volna az ülésen. Egyszerre fantasztikus, és félelmetes ez az összhatás. 

Amit még mindenképp ki szeretnék emelni a gyönyörűséges borítón kívül - jelentkezzen, aki szerint nem szép, mert szerintem nincs olyan ember a Földön, aki szerint ez a borító ronda lenne, #coverwhoreforlife -, az Madeleine és az anyukája, illetve a Carlával való viszonya. Egy egység voltak, és egy kis családot alkottak végig, amit nagyon imádtam, mert cuki volt. Pont mint a kapcsolata Ollieval. Ami még plusz pont ezeken kívül, hogy tele van illusztrációkkal, kis e-mailekkel, levelekkel, listákkal a könyv. Kedvencem a spoiler reviewsok voltak, amiket Madeleine írt - spoileres értékelés az általa olvasott könyvekről, 1-2 mondatban, levonva a következtetéseket, az éppen akkor aktuális problémáira -, ezeket egyszerűen imádtaaaam! 

Összességében tetszett, szerettem, mert jó volt az alapötlet, és mint azt már többször is említettem egy nagyon egyedi történetről van szó, csak valahogy útközben félresiklott az egész számomra. De ez az én dilim, már megszokhattátok, hogy olyan dolgot kritizálok, és sérelmezek, ami másnak normális, és nem probléma :D 

Szereplők: 4/5*

Madeleine azok közé a szereplők közé tartozik, akik képesek arra, hogy inspirálják az olvasót, ami dicsérendő, de véleményem szerint hozott pár meggondolatlan döntést, amit nem kellett volna. 

Ollie tipikus cukifiú, akibe azonnal beleszeretünk. Nem az a bunkó fajta, hanem akitől olvadozunk, mert 'olyan cuki, hogy belehalok' típus :D 

Madelein anyukáját meg tudtam érteni, de mégsem. Féltette a lányát, de az írónő részéről ez egy klisés húzás volt, ami engem feldühített.

Borító: 5/5* 

Brutálisan szép. Nem győzöm mindenhol hangsúlyozni, hogy mennyire imádom a borítót. Komolyan, csak rá kell nézni, és ahw *.*

Történet: 4/5*

Számomra túlságosan kiszámítható volt. Legszívesebben megrongáltam volna a kütyümet az olvasás végén, annyira felbosszantott, mégis különleges, szerethető és cuki. 

Ha minden igaz a Gabó megvette a kiadási jogokat, így hamarosan magyarul is olvasható lesz Ollie és Madeleine története. Várjátok már, sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket? Remélem igen ;)

Puszi, pá: