2016. november 27., vasárnap

ALICE OSEMAN: RADIO SILENCE

Hello Molycik!
Régen jelentkeztem már bármivel is itt a blogon, sőt mostanában Prológuson sem aktívkodom annyit, de most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy egy jó kis kortárs, ifjúsági LMBTQ könyvet szeretnék nektek bemutatni.

Kiadó: HarperCollins
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 410
Fülszöveg *saját*
Mi van, ha minden, amit hittél magadról valótlan?
Frances világ életében egy stréber volt, egyetlen céllal: bekerülni az általa kiszemelt elit egyetemek egyikébe. Semmi sem fog az útjába állni; sem barátok, sem a bűnös titka - még az igaz személyisége sem, amit elnyom legbelül.
Viszont, amikor Frances találkozik Aleddel, azzal a félénk zsenivel, aki a kedvenc podcastja mögött áll, felfedezi mi is az igazi szabadság. Aled olyan ajtókat nyit meg, amelyek a felszínre hozzák Frances igazi énjét, azt aki végre megtapasztalja az igaz barátság erejét, és nem fél önmagát adni. 
Amint kiderül, hogy ki áll Radio személye mögött, az Aled és Frances közti törékeny bizalom vékony szála elszakad.
Vajon sikerül rendbe hozniuk a dolgokat, és segíteni a másiknak túlélni a mindennapok okozta fájdalmakat, problémákat?


" Hello. I hope somebody is listenign."

Egy korábbi Epic Readses borítómániás bejegyzésben már szerepelt a Radio Silence, és már akkor eldöntöttem, hogy amint lehetőségem adódik rá, el fogom olvasni Alice Oseman könyvét. Most, hogy elolvastam pedig örülök a döntésemnek, mert ha nincs a gyönyörű kék borító - ami legelőször megragadta a figyelmem, és ami tökéletesen át tudja adni az a reménytelenséget, elhagyatottságot, és útkeresést, amiről a könyv is szól -, akkor valószínűleg sosem kezdek neki Frances és Aled történetének.

Az írónő stílusa szerintem remek, könnyen olvasható, és magával ragadó a történet. Engem pillanatok alatt magába szippantott a történet, és annak ellenére, hogy 400+ oldalas és, hogy az olvasási válságom még mindig fenn áll, magamhoz képest egész gyorsan el tudtam olvasni. Témáját tekintve komoly, elgondolkodtató dolgokról van szó a könyvben, mindezt úgy, hogy tényleg ezeken van a hangsúly, és nem rondít bele egy-két-három szerelmi szál a történetben. Amikor már kezdenénk azt hinni, hogy: na kezdődik, kialakul itt nekünk egy szerelmi háromszög, az írónő Frances szavain keresztül egyszerűen közli velünk, hogy semmi ilyenről nem lesz szó, maradnak a szereplők a barátság rozoga talaján.

A történet két főszereplője Aled és Frances, akik között egy olyan barátság bontakozik ki a szemünk előtt, amiről szívesen olvastam. Jó volt végigkövetni, ahogy kibontakoztak egymás előtt, megnyíltak, és ahogy az idő elteltével egyre nagyobb, és nagyobb szerepet töltöttek be a másik életében. Végre megtapasztalták mindketten - de főleg Frances - azt, hogy milyen egy igaz barátság.

Frances
Egyébként a történet elején Frances számomra nagyon unszimpatikus volt, és ezt éreztem egészen úgy a könyv feléig, amíg fel nem fordult minden Aled és az ő életében is, és be nem bizonyította, hogy igenis képes kiállni a barátaiért, és képes arra, hogy a saját problémái elé helyezze másokét. Ezt a történet elején nem tapasztaltam nála, se azt, hogy képes lenne bárkihez is kötődni az anyukáján kívül. Csak volt, lézengett az úgynevezett barátai között, akiket nem is tartott igazi barátainak. Egy olyan Francest mutatott be az írónő, akinek csak az volt a fontos, hogy bekerüljön álmai egyetemére, és csak ezért élt. Folyamatosan tanult, extra feladatokat vállalt, elnyomta a saját, bohókás, egyedi stílussal rendelkező személyiségét, és ez a 'stréber Frances' számomra nem volt szimpatikus, míg az 'igazi' sokkal inkább kedvelhető.


Aled
Ezzel ellentétben Aled már onnantól kezdve felkeltette az érdeklődésemet, hogy kiderült ő Radio. Egyfajta segélykiáltás áradt a Universe City szövegátiratokból. Simán rájön belőle az olvasó, hogy valami nagyon nincs rendben Radio háza táján. Lényegében egy cry for helpként jelentek meg a dolgok visszatérő mondatok, és levelek formájában. Legnagyobb kedvencem a bejegyzés elején is olvasható “Hello. I hope somebody is listening.” mondat. 

Folyamatosan jelen van a könyvben a szexualitás, az útkeresés, a reménytelenség, a bizonytalanság, a jövő, és a család és barátok kérdésköre is, amivel szinte bárki azonosulni tud. Legyen szó arról, hogy nem vagyunk biztosak abban, hogy melyik egyetemre menjünk vagy, ha azt tudjuk, hogy hová szeretnénk menni, akkor megfelelő-e számunkra a szak, amit választottunk? Biztosan jól választottunk? Tényleg ezt akarjuk? Ehhez hasonló kérdések merülnek fel nem csak az olvasóban, de szereplőkben is a történet olvasása során.

Összességében tetszett a könyv, de a lezárással voltak problémáim, túl elsietettnek véltem, szerintem lehetett volna kicsit kidolgozottabb, és nem ennyire elkapkodott. Ettől eltekintve tudom ajánlani a könyvet az ifjúsági LMBTQ könyvek rajongóinak, hiszen aki a Radio Silence mellett dönt egy könnyen olvasható, szerethető, életszagú könyvet vesz a kezébe.

Ennyi voltam mára, remélem meghoztam a kedvetek a Radio Silence olvasásához. Várom a véleményeket, üdv:

2 megjegyzés:

  1. Aww, nagyon is sikerült meghoznod hozzá a kedvemet! Igazából a Solitaire* című könyvét szerettem volna eddig nagyon, nagyon elolvasni az írónőnek, de most ő is felkerült a fejemben lévő várólistára! Köszönöm a bejegyzést!

    *(Várom, hogy arról mi lesz a véleményed.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Solitairenel egyelore beszerzesi problemakkal kuszkodom, de fent van a karacsonyi wishlistemen, hatha megajandekoz vele a Jezuska :D Goodreadsen amugy azt olvastam tobb embertol is, hogy a Radio Silence sokkal elvezhetobb, es kikuszobolte az irono azokat a problemakat, amiket a Solitaire eseteben emlitettek az olvasok.

      Törlés