OKVÁTH ANNA: SZONÁTA GORDONKÁRA ÉS KÁVÉDARÁLÓRA

Hello Molycik!

Elég régóta nem jelentkeztem, de ígérem hamarosan visszatérek az élők sorába. Kezdésnek részt vettem a Prológus romantikus hetében, aminek keretében Okváth Anna Szonáta gordonkára és kávédarálóra c. könyvét olvastam el. A projektről bővebben itt olvashattok.

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 336
Megrendelem
A recenziós példányt köszönöm
szépen a kiadónak!

Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Játszottak már az érzelmeid bűvös húrjain?

Zsini fiatal, bohém lány, akinek mindene a csellózás.

Eltökélten be akar kerülni a Zeneakadémiára, de a sors különös mentort ad mellé. A férfi csupa rejtély, ellentmondás, undokság, olyasvalaki, akibe nem ajánlott beleszeretni.

Zsininek persze sikerül. De vajon tényleg ő az igazi? Vagy ez a szerelem csupán délibáb?

Lehet, hogy tökéletes muzsikát nem a pontosság, hanem maga a szenvedély ad?

Zsini keresi önmagát, az őszinte dallamokat, és az igazi, elsöprő szerelmet.

Az élmények örvényében hűséges társa egy háromszáz éves cselló, egy gyerekkori barát, egy szálkás szőrű tacskó és a bosszúvágy, hogy a családját elhagyó apjának egyszer beolvashasson.

Történet, melyben mindenki magára ismerhet, aki valaha remélt, álmodott és csalódott, de mert újrakezdeni.

Lenyűgöző regény szenvedélyről és zenéről.

Add át magad a dallamának!

---

Mondtam, hogy csini a borító! :D

Már megszokhattátok tőlem, hogy borító alapján választok magamnak olvasnivalót, de esküszöm ezúttal nem ez motivált! Jó, benne volt a dologban, hogy elég csini külsőleg a könyv, de amikor Okváth Anna történetére esett a választásom, elsősorban azzal a céllal történt, hogy esetlegesen egy újabb magyar kedvencet avassak. Azt azonban nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, amikor először kinyitottam a könyvet. Majd rögtön jött pár oldal után az első sokkhatás, hogy nincsenek benne fejezetek. Tény, hogy megadja a báját a történetnek, hogy Zsini három életszakaszát ismerjük meg, egy-egy részben, mégis, számomra zavaró volt, hogy nem volt fejezetekre osztva. Hozzá vagyok szokva, az átlagos felosztáshoz, ahhoz, hogy a könyvek, amiket olvasok fejezetekre tagolódnak, hogy van időm kijárkálni a konyhába, mosdóba, bárhová miközben olvasok, Nincs para, ha esetleg nincs sok időm olvasni, abbahagyom fejezet végénél, majd a következőtől folytatom, ha végeztem a dolgaimmal. Ennél a könyvnél nem volt ilyen jó dolgom, sokszor nem tudtam, hogy hol tartottam legutóbb, sőt, már akkor problémába ütköztem, amikor le kellett tennem, hogy mégis hol hagyjam abba? Olyan 260 oldal után ezen a tényen sikeresen túltettem magam, és onnantól kezdve már egy ültő helyben kiolvastam a könyvet. 

A történet, ahogy az már a fülszövegben is olvasható Zsiniről, a fiatal siófoki csellista lányról szól. Az ő felnőtté válását követheti nyomon az olvasó. Na, meg az ezzel együtt járó szenvedést, fájdalmat, a nagy szerelem megtalálását, a köztes személy és a zene iránti szenvedély érzését. Három részre osztotta az írónő a könyvet, három életszakaszát mutatja be Zsininek. Az elsőben megismerjük nemcsak a lányt, de a családját és az életkörülményeit is, illetve végigkövethetjük az első szerelmét, szerelmi bánatát. A másodikban főként egy olaszországi utazás kerül a középpontba és egy idősebb férfival való vigasztalódás, a harmadikban pedig egy kávézó, a lezárás, illetve a happy end kerül terítékre.

Zsini az elején még szimpatikus volt számomra, tele volt szenvedéllyel a csellója és a zene, és szeretettel a kis családja iránt. Majd egy ponton átment idegesítőbe a karaktere. Nem tudom, hogy pontosan mikor történt ez, talán a második résztől. Míg a történet első részében a gyász, a Szilárd iránt érzett plátói szerelem, majd a Michele iránti igaz szerelem érzése kapott hangsúlyt - bár, szerintem ez is elég hiányos volt, kicsit bővebben is ki lehetett volna fejteni, kevesebb oldalszámot hagyva a történet közepén lévő olasz kiruccanásnak- addig a második részben tényleg csak szenvedett. Még mindig Michelet szerette, de elvesztette a zene iránti szenvedélyét a férfi elvesztésével együtt, és apakomplexusát élte ki a Gurigással való kapcsolatában. Nagy hangsúlyt kapott ebben a részben a közös utazásuk Olaszországba, ami számomra túl hosszan tartott, és feleslegesnek éreztem, már-már úti naplóként hatott az egész, azokkal meg nincs jó viszonyom, untatnak. Amikor végre azt hittem, hogy megvilágosodott a drága leány, akkor szépen visszasüppedt a mindennapos depresszióba, azt az érzetet keltve, hogy soha nem kászálódik ki Zsini a hullámvölgyek legaljáról. A történet vége felé kezdte kicsit összekapni magát, bár számomra még mindig hihetetlen, hogy én, mint olvasó előbb rájöttem arra, hogy ki az apja, mint ő maga, aki átélte a dolgokat. Elég egyértelmű volt, hogy hová halad a történet.

Könyfeszten egy aláírást is sikerült

bezsebelnem Uszámának hála, aki helyettem

is kiállta a sort <3 :D 

A főbb szereplők közül abszolút kedvencem Tücske, a tacskó volt. Szeretetreméltó kis állat volt, feldobta az unalmasabb pillanatokat, és Zsinit is sok álmatlan éjszakán átsegítette már csak a jelenlétével is. A könyv egyik, számomra legszomorúbb jelenete is a kutyushoz kötődik. Zsini nagybátyjának, Bandi bának is voltak vicces beszólásai, szerencsés a lány, hogy volt neki valaki a nehéz pillanatokban, akire mindig számíthatott, mindegy miről volt szó, és aki a felszínen tartotta, nehogy végleg elmerüljön a gyász okozta fájdalomban. A legjobb barát képében Szilárdot mutatta be nekünk az írónő. Esetében sajnálom, hogy csak keveset tudtam meg a srácról és családjáról, tényleg nagyon minimális infó derült ki az ő életéről, csak annyi, amennyi Zsinihez volt köthető és, ami szükséges volt.

Michele, a nagy szerelem számomra nem volt valami meghatározó. Nem tudtam átérezni a kettejük között kialakult érzelmeket, olyan fagyosnak éreztem a kapcsolatukat és a köztük lévő interakciókat, mint kezdetben a férfi volt. Nem csak, hogy fagyos volt, de mellé arrogáns bunkó képében is tetszelgett, ami szintén nem egy megnyerő tulajdonság. Úgy vélem, hogy ha egy kicsit több oldalszámot kapott volna az első rész, amelyben kibontakozik és véget ér a kapcsolatuk egy része, akkor talán megérthettem volna, hogy mire fel ez a nagy szerelem. Így kicsit nehézkesen megy, a regény csak nagyon kevés részében voltak együtt, viszont emiatt a szerelmi bánat miatt szenvedi végig a könyvet a lány. 

Összességében nem egy rossz könyv, a Balaton parton olvasni pedig dob az élményen (tapasztalat;). Az írónő stílusa nekem tetszett, egyedül a felosztással volt egy kis problémám. Tényleg úgy gondolom, hogy ha fejezetekre lett volna bontva a történet, nem pedig három szakaszra, akkor számomra könnyebben olvasható lett volna, mert így főleg a legelején egybefüggő szövegmasszaként érzékeltem a történetet, idő kellett, amíg hozzászoktam. Mindenesetre, ha egy érzelmes, szép történetet szeretnél olvasni egy fiatal, csellista lány szemszögéből, illetve ha szereted a felnőtté válásról, gyászról, elengedésről, zene iránti szenvedélyről szóló romantikus könyveket, akkor valószínűleg Okváth Anna könyve is tetszeni fog. 

A Prológuson zajló romantikus hetünk ezzel a poszttal záródik, de ha van kedvetek nyugodtan írjátok meg, hogy melyek a kedvenc romantikus történeteitek és miért? Az én egyik kedvencemről hamarosan írok egy bejegyzést, már a projekthét keretein kívül. Addig is szép hetet.

Üdv,