RAINBOW ROWELL: ELEANOR ÉS PARK

Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 334
Megrendelem

Hello Molycik!

Ma egy hatalmas kedvencemről hoztam nektek egy kis ömlengést, mert úgy vélem, hogy az Eleanor és Park egy olyan könyv, amit mindenkinek olvasnia kell életében legalább egyszer.

Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Ebben ​a szexi, okos és gyengéd történetben a punk rock és az igaz szerelem lüktet. Az olvasók el fognak ájulni az Eleanor és Parktól.” (Gayle Forman, New York Times bestseller szerző)

Park

Eleanor kezét fogni olyan volt, mint egy pillangót tartani. Vagy mint egy szívdobbanás. Mint valami teljeset, valami teljesen élőt fogni. 

Park fogta már más lányok kezét. És eddig mindig kellemes volt. Nem sokban különbözött attól, amikor kiskorukban Josh-sal kézen fogva mentek át az utcán. Vagy amikor a nagymamája templomba vitte, és fogta a kezét. Talán egy kicsit édesebb, egy kicsit furább volt. 

Amikor tavaly kiszáradt szájjal és a szemét majdnem végig nyitva tartva megcsókolta azt a lányt, azon tűnődött, hogy talán vele van valami baj. Még azon is eltöprengett – komolyan, csókolózás közben ezen töprengett –, nem meleg-e esetleg. 

Vagy talán, gondolta most, egyszerűen csak nem ismerte fel azokat a lányokat. Ahogy egy számítógép meghajtója kiköpi azt a lemezt, amelyiknek nem ismeri fel a formázását. 

Amikor hozzáért Eleanor kezéhez, felismerte őt. Tudta.

Eleanor

Jó volt egymás kezét fogni. Eleanor keze nem volt teljesen ciki. És a csókolózás biztonságosnak tűnt, mivel a duzzadt ajakkal nincs semmi baj – és mivel Park általában lehunyta a szemét. 

Eleanor törzsén azonban nem volt biztonságos hely. A nyakától a térdéig nem akadt olyan pont, ahol észrevehető struktúrával rendelkezett volna. 

Amikor Park a derekához ért, behúzta a hasát, és előrebukott. Ami ahhoz a katasztrófához vezetett… amitől Godzillának érezte magát. (Pedig még Godzilla sem kövér. Csupán gigantikus méretű.) 

A dologban az volt az őrjítő, hogy Eleanor szerette volna, ha Park újból megérinti. Azt szerette volna, hogy állandóan tartsa rajta a kezét. Még ha emiatt Park rá is jön, Eleanor túlzottan emlékeztet egy rozmárra ahhoz, hogy a barátnője maradhasson… Ennyire jó érzés volt. Olyan volt, mint az a kutya, amelyik megízlelte az emberi vért, és attól kezdve mindig harap. Egy rozmár, amelyik megízlelte az emberi vért.

Két rossz csillagzat alatt született fiatal története, akik elég okosak, hogy tudják, az első szerelem szinte sohasem tart örökké, de elég bátrak és elszántak, hogy mégis megpróbálják.

---

A brit kiadás. A színével nem vagyok
kibékülve, de szerintem még így
is egy szuper borító :)

Legelőször 2014 nyarán olvastam Eleanor és Park történetét, ismerkedésképp Rowell írásaival. Konkrétan ez volt tőle az első könyv, amibe belevágtam. Azt kell mondjam remekül választottam, a két fiatal sorsa teljesen magával ragadt, Rowell pedig azóta is a kedvenceim közé tartozik. Ennek főleg az az oka, hogy mindegy miről ír, még ha maga a sztori nem is ránt magával - erre példa a Fangirl és az Attachments is az írónőtől, nem tetszettek annyira, mint szerettem volna - az írásmód az első mondatnál akkor is megteszi. Elvarázsol és nem ereszt. Felőlem random szavakat is írhat wc papírra, akkor is vevő vagyok rá, ha ebben a stílusban teszi. 

A történet két főszereplőjét könnyen ki lehet találni: Eleanor és Park. Eleanor tölti be az új, különc lány szerepét Park iskolájában és az iskolabuszon. Nagydarab, feltűnő vörös göndör hajjal, egyedi stílussal, aminek persze mögöttes tartalma is van, de ezt a nagymenők nem tudják. Senki nem tudja, hogy Eleanor és a családja milyen körülmények között él. Kiszemelik a lányt a nagymenők, a buszsofőr ordít, a többiek már akkor kiközösítik, amikor a buszra lép, ekkor siet Park a megmentésére. Igazából csak megszánja őt. Mégis, megtette az első lépést azon a rögös és egyáltalán nem könnyű úton, amin ketten elindultak. Romantikus regény, lehet sejteni, hogy egymásba fognak szeretni, ezzel nem árulok el nagy titkot, de az út, amit bejárnak véleményem szerint szívszorító és gyönyörű. 

Eleanor hátrányos helyzetű családból származik, amit szinte senki nem tud róla. Nem tudják az iskolában, hogy azért hord olyan ruhákat, amilyeneket, mert nincs pénzük szinte semmire. Sokan vannak testvérek és az anyjuk férje se kíméli és segíti őket. Elissza, elszórakozza a pénzt, még fogkefére sem telik nekik. Imádtam, hogy Eleanor nem egy szépségideál, amit a legtöbb könyvben megkapunk. Nem tökéletes, nem hajszálvékony, nem gyönyörű. Egy teljesen átlagos lány, nem pedig egy Disney hercegnő. Mégis egy szerethető karakter, akit akarva akaratlanul is megsajnál az ember olvasás közben. Ami a történetében pedig a legszomorúbb az az, hogy sajnos a való világban is megtörténnek azok a dolgok, amik vele is megtörténtek nap, mint nap. 

Szerintem nagyon ötletesen oldották meg
az ajánlásokat. Mindegyik egy-egy
kazettában van, aminek van szerepe a
történetben is.

Parkról sem mondhatom azt, hogy a jól megszokott YA karakter. Nem kigyúrt, nem tökéletes, nem sorolható sem a tipikus rosszfiúk, sem a tipikus jófiúk közé. Rowell teljesen realisztikusan ábrázolta őt is, nincs bekategorizálva sehová, ugyanúgy tudnám jellemezni őt is, mint Eleanort. Átlagos. Semmiféle katasztrófa nem történt vele, amitől teljesen magába fordult volna rövid élete során, nem depressziós, nincs sötét múltja. Egyszerűen éli a mindennapi életét. 

Engem pedig teljesen elvarázsolt a két fiatal története, sőt, első olvasáskor meg is könnyeztem a könyv végét. Voltak persze negatív szereplők is a történetben, akik megnehezítették Eleanor és Park életét, de főként Eleanorét, viszont róluk most nem ejtenék szót, mert hiszem, hogy ezt a könyvet mindenkinek el kell olvasnia egyszer, amire ha sor kerül, mindenki megérti, hogy miért is kívánom a pokolba őket. Főként Richiet. 

Egy gyönyörű történetet mesél el Rowell, ami az első szerelemre emlékeztet, ártatlan és elbűvölő. Ugyanakkor összetöri a szíved darabokra. Lassan kibontakozó, realista regény, egyáltalán nem szépíti a dolgokat az írónő, leírja a történteket úgy ahogy van, nem az a célja, hogy megszépítsen bármit is, könnyítsen bárki, bármi helyzetén. Olyannak ábrázolja a szereplőket, a világot, amilyen. Kegyetlen. Elgondolkodtató. És pont ez Rainbow Rowell sikerének a titka. Nem a természetfelettihez nyúl, hanem a mindennapit, az átlagosat ragadja meg, amihez társul az írói stílusa és ez pontosan elég ahhoz, hogy imádd a könyveit. 

Ha egy nyáltól csöpögő szerelmi történetre vágysz, akkor valószínűleg csalódni fogsz, mert ez nem az, de mindenképp ajánlom elolvasásra. Nem a tipikus sablon történet, mégis magával ragadó és elgondolkodtató. Visszaidézi az első szerelmet, amikor a végén darabokra törik nemcsak a könyv főszereplőinek a szíve, de a tiéd is. Realisztikus, még véletlenül sem áltat és fáraszt olyan dolgokkal, amik valószínűleg sosem történnének meg az emberrel. Stílusra pedig könnyen olvasható, sőt, olvastatja magát, míg végül azt veszed észre, hogy hoppá vége is van a könyvnek. 

Olvasás mellé készítsetek egy százas csomag papírzsepit és rengeteg csokit, fagyit vagy valamiféle édességet, hogy azért egy kis boldogsághormon is melengesse a szíveteket, ne csak a cuki pillanatok, amik szintén megtalálhatóak a könyvben.

***

Értékelés: 5/5
Kedvenc jelenet: a könyv utolsó fejezete 
Kedvenc szereplő: Természetesen Eleanor és Park :)

Ha pedig benned is ég a vágy, hogy csatlakozz a Rowell rajongók klubjába, és már vennéd is kezedbe a könyvet, akkor itt megtudod rendelni nem csak az Eleanor és Parkot, de még a Fangirlt is :)

Üdv,

JANNE TELLER: MINDEN

Hello Molycik!
Lehet, hogy hallottatok már róla - sőt remélem -, hogy 2016. 10. 03-án elindult a Prológus a világ körül projekt. Földön, vízen, levegőben, föld alatt, ég felett, s gondolatban is szárnyalunk a különböző állomásokra, egész október 9-ig. Bloggereink igyekeznek közelebb hozni hozzátok egy-egy szerzőt, várost, könyvet. Értékeléseinket különböző extrákkal tesszük a kiválasztott országnak megfelelően fűszeressé. Improzunk, játszunk, barkácsolunk, s beutazzuk a világot EGYÜTT… Mert az olvasás egy közös élmény! 

Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 184

Fülszöveg

Miért ​​vannak előítéleteink? Miért közösítünk ki bárkit, vagy éppen miért emelünk zsarnokká? Miért hatalmaskodunk a kiszolgáltatottak felett? Miért vagyunk erőszakosak? Miért élünk vissza a bizalommal?

Janne Teller elsősorban fiataloknak szóló népszerű és sikeres könyvei élénk vitát kavarnak a világban. Elég, ha csak a Semmi körüli nemzetközi botrányokra gondolunk (a ma már kötelező olvasmánnyá avatott regényt először betiltották még a toleranciáról híres Dániában is!). A dán írónő Minden című novelláskötetében ismét olyan konfliktusokat helyez a középpontba, melyek mindnyájunkat érintenek, s életünk folyamán egész biztosan találkoztunk velük. Mi kényszerít például egy fiatalembert arra, hogy erőszakot alkalmazzon? Meg lehet-e érteni az intoleranciát és a szélsőségességet? A bosszú mikor elfogadható indíték, egyáltalán erkölcsileg elfogadhatóvá lehet-e tenni a bosszúállást? Janne Teller új, fontos és provokatív könyvében súlyos és kényelmetlen kérdéseket tesz fel, miközben szembesít tetteink legszörnyűbb következményeivel is.

Teller tömör, szófukar, nyers prózájával és a metafora erőteljes használatával kényszeríti az olvasót az állásfoglalásra, nem ad kibúvót, minden egyes novellában döntenünk kell helyes és helytelen, jó és rossz között. 

Nyolc történet, ami élesen belénk vág – asszimilációról és kirekesztésről, előítéletről és intoleranciáról, gyilkosságról és halálbüntetésről, erőszakról és bosszúról, integrációról és kulturális sokféleségről.

Általában beleesek abba a hibába, hogy, ha egy könyv, vagy egy szerző egyik kötetét nagyon szeretem, akkor hasonló színvonalat, és élményeket várok el a többi kötettől is. Pontosan ebbe az aprócska hibába pottyantam bele a Minden olvasása közben. Nagy hiba, ugyanis a két könyv szinte ellentétes egymással, így hiába vártam, hogy ugyanúgy hasson rám, mint a Semmi. 

"A Minden az, ami számít."

Az első két novella volt számomra a leggyengébb, és egy ideig még el is gondolkoztam azon, hogy feladom. Nem szoktam félbehagyni könyvet, de tényleg ott motoszkált bennem, hogy ha így folytatódik tovább a kötet, nem fogom tudni végigolvasni, mert elég depressziós hangulatot idézett elő nálam ezeknek az olvasása. Arról nem is beszélve, hogy az utolsó két novella kivételével mindegyiket este, lefekvés előtt olvastam, és azt kell mondjam, volt olyan alkalom, amikor már-már bealudtam közben.

A Miért? című, kötet kezdő novella valamivel jobban elgondolkodtatott, mint a második - aminek még a címére sem emlékszem, csak arra, hogy nem sikerült lekötnie a figyelmemet, és egy csöppet "fárasztó" is volt számomra, pedig maga az alapötlet, az elgondolás, a téma jó lett volna (idegengyűlölet, beskatulyázás, kirekesztés), csak nem jött át, nem tudott megérinteni, még úgy sem, hogy eléggé otthonosan mozgok a társadalomtanulmányok terén. 

Visszatérve a Miért?-re: tetszett, hogy próbálta felébreszteni bennem a nagyon mélyen, valahol ott lappangó szociológust, viszont kíváncsi lettem volna arra, hogy Teller milyen választ ad a saját kérdéseire. Nem tudtam rájönni arra, hogy most szociális munkás, pszichológus, kriminológus vagy mégis ki beszélget kivel? Ki volt a beszélgetőtárs, a bűnelkövető? Miért, miért, miért? A kérdés továbbra is fennáll.

"A Minden a mindenkor emberiség kiapadhatatlan tava. Ebben a tóban olyan igazság lakozik, amely mindannyiunkat érint, a kortól függetlenül, amelyben élünk."

Nem terveztem, és nem is fogom egyesével leelemezgetni a novellákat, ugyanis oldalakat lehetne írni róla. Annyi biztos, hogy Teller a mai társadalom legnagyobb problémáit helyezi előtérbe, próbálja gondolkodásra bírni az olvasókat, főleg azokat, akik erre témára nyitottabbak, akiket foglalkoztatnak a társadalmi problémák, viszont szerintem a másik oldalt, akiket nem érdekel annyira a menekültkérdés, a kirekesztettség, a faji diszkrimináció, a kiközösítés, az erőszak, betegség, a nyugati fényűzés vs. szegénység témaköre, azt nem fogja úgy elvarázsolni ez a novellagyűjtemény. 

"Az úgy-tenni-mintha világban."

Rám nem volt akkora hatással ez a gyűjtemény, mint tavaly a Semmi. Az egy kicsit megrengette a világom, és hatott rám, a Minden már kevésbé, viszont volt pár olyan idézet, gondolat, aminek köszönhetően nagyon is örülök annak, hogy elolvastam a könyvet. Ha szeretnél egy kicsit elgondolkozni a világ dolgain, elmerengni, akkor mindenképpen ajánlom ezt a könyvet, amely egyszerre fájdalmas, abszurd, komoly és mindennapi, mai témákat feszegető és elgondolkodtató.

"Amit nem értek, az az, hogy mi a különbség egy olyan munka között, amit nem szeretünk, sőt esetleg a munkaadónkat se, és aközött, hogy valakinek a rabszolgája vagyunk? A munka jellegén múlik? A fizetésen? A munkaidőn?"

Még mindig nincs értelme Semminek.
Üdv,