CASSANDRA CLARE - HOLLY BLACK: AZ EZÜSTMASZK (MAGISZTÉRIUM #4.)

Hello Molycik!

A Prológus oldalán újabb hetet szentelünk a borítóknak, így a Magisztérium negyedik részét sem hagyhattam ki a sorból, hisz elég csak ránézni erre a csodára! 

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 248
Megrendelem

A könyvet köszönöm a kiadónak!

Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Callum Hunt élete romokban hever. 

A legjobb barátja odaveszett. A kém elszökött. A fiú titka kitudódott.

Rács mögé dugták, örökre elzárták a mágusok közösségétől, miután kiderült róla, hogy micsoda – hogy mi válhat belőle.

Ám egy megdöbbentő felfedezés szabadsággal kecsegteti a fiút – amiért nagy árat kellene fizetnie. Vajon ki tud tartani Call, képes hű maradni a barátaihoz és a tanáraihoz? Vagy felvállalja a kockázatot, és elpusztít mindent, amit valaha szeretett? 

A negyedik év a Magisztériumban egészen más lesz, mint az eddigiek…

---

Az előző részekre spoileres lehet!

Ugye az megvan, hogy imádom a Magisztérium sorozatot? Minden egyes kötet végén azt éreztem, hogy képtelen vagyok egy évet várni a folytatásra. Pláne A bronzkulcs elolvasása után, hiszen a harmadik rész az abszolút kedvencem, ott éreztem azt, hogy az írónők mindent beleadtak. Elért oda a történet, hogy két opció volt csak a folytatásnál: vagy túlszárnyalja az előző részt vagy pedig mély zuhanásba kezd. Lehet, hogy egyedül leszek vele, de szerintem az utóbbi történt meg. Hatalmasat csalódtam és valahogy könnyebben eltelt ez az utolsó egy év várakozás, miközben a záró kötet szépen, lassan megjelent. Sőt, már el is olvastam, de arról majd a későbbiekben lesz szó, a magyar megjelenés környékén. 

A történet pár hónappal A Bronzkulcs történései után játszódik, Aaron már egy szebb világban, Call pedig őt gyászolja, nem is akárhol, mint a börtönben. Azonban nem sokáig maradhat nyugodtan, magába fordulva, átadva magát a gyásznak Call, a felmentősereg már úton van, hogy lényegében az egyik fogságból a másikba vigyék. Joseph mester, Anastasia és Alex előtt kell bizonyítania Call-nek, hogy megbízhatnak benne, hogy ő a Halál Ellensége, és hogy képes feléleszteni Aaront. Természetesen ezúttal is csatlakozik mellé Tamara és a kis csipet-csapat kibővül a folyamatosan szerelmi bánattól szenvedő Jasperrel, aki még fel is dobhatta volna a történetet a hülye mondataival, ha nem hangzik el az az egy mondat a szájából (amit hirtelen nem találok, pedig keresem már egy ideje a könyvben). Mondjuk még így is ő érte el legtöbbször, hogy felnevessek vagy legalább elmosolyodjak néha. 

"– Nem, úgy értettem, nem hiszem el, hogy azért jöttél ide, vagyis csakis azért estél át hat ellenőrző ponton meg egy valószínűleg igencsak kínos motozáson, mert a szerelmi életedről akartál panaszkodni nekem! 

– Egyedül veled tudok beszélni erről, Call – közölte Jasper. 

– Úgy érted, azért, mert a falhoz vagyok láncolva, és nem hagyhatlak faképnél? 

– Pontosan – közölte Jasper véresen komolyan."

Sokkal komorabb, sötétebb hangulatú volt ez a rész, mint az előző kötetek, ami nem is csoda, ha a történteket tekintjük, de úgy vélem nem azzal kellett volna ezt a komolyabb hangvételt oldani, hogy ennyire erősen szerepet kap a szerelmi szál, ami sajnos megtörtént. Tamara és Call, illetve Jasper részéről is túl sok volt a romantikus rész és kicsit azt éreztem, hogy második rész szindrómában szenved Az ezüstmaszk. Lehet nem volt ideje Cassie-nek és Holly-nak rendesen kitervelni, hogy mi fog történni azután, hogy kinyírták Aaront? 

"– Az életem során megtanultam – szólt Anastasia –, hogy nem számít, ki melyik oldalon áll. Az ember vesztét ugyanolyan könnyen okozhatják azok, akik jónak tartják magukat, mint azok, akik nyilvánvalóan önzők."

Call sokat komolyodott, felnőtt a feladathoz, elfogadta a "sorsát", persze mindent a maga módján csinál továbbra is. Jó volt végigkövetni a gondolatait és megtapasztalni, hogyan éli meg az egyik legjobb barátjának a halálát, utána a feltámasztását, majd pedig a megváltozását. Ezek mellett pedig jó volt megismerni Constantine-t is egy kicsit jobban az öccse, Jericho naplóján keresztül. Talán ez tetszett legjobban ebben a kötetben és főként ezen volt a hangsúly, Call karakterfejlődésén. Tamara az agyamra ment, nem is térnék ki rá, rengeteget hisztizett és csak örültem neki, amikor nem szerepelt. 

A történetben voltak tehát hiányosságok, sok minden történt, de közben mégsem. Legalább a lezárás visszaadta a reményt, hogy ez a negyedik rész csak egy kis kitérő volt és A Golden Towerben majd minden visszatér a rendes kerékvágásba, amikor újra szerethetőbbek lesznek a karakterek és a történet is normális lezárást kap a végső csata eljövetelével. 

Akik szerették a Magisztérium korábbi részeit, azok kössék fel a gatyájukat, mert sajnos meg van rá az esély, hogy csalódni fognak a történetben, de arra is, hogy még jobban fogják szeretni, mint az előző köteteket. A humor egyébként továbbra is jelen van a sorok között, bár véleményem szerint kisebb mértékben, mint eddig. Változatlanul könnyen lehet haladni az olvasással, mert amúgy olvastatja magát a könyv, és nem is olyan vészesen hosszú a maga 248 oldalával, azonban ez az első alkalom, hogy nem keveselltem az oldalszámot, hanem kicsit megkönnyebbültem, hogy vége. Egyet biztosan kijelenthetek a The Golden Tower olvasása után: megéri várni a befejező részre, nincs még minden veszve és tartogatnak pár izgalmas pillanatot számunkra az írónők.

"Call már csak abban reménykedett, hogy legalább a fehérnemű új. Nem akarta a Halál Ellenségének alsógatyáját viselni."

Értékelés: 3,5/5*
Kedvenc karakter: Jasper

Kedvenc rész: az utolsó fejezet, visszaadta a reményt.

Üdv,

BESSENYEI GÁBOR - A JÖVŐ HARCOSAI (AZ OLIMPOSZ LEGYŐZÉSE #1.)

Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés éve: 2015
Oldalszám: 424
Megrendelem!
A recenziós példányt köszönöm 
szépen a
Könyvmolyképző Kiadónak!

Fülszöveg:

Marcell, ​Erik és Adria meghökkentő dolgot lát: valaki lezuhan az égből.

Ráadásul túléli.

Amikor az aszfaltba krátert ütő, füstölgő testet figyelik, még nem sejtik, hogy hamarosan belekeverednek egy múltbéli összeesküvésbe és a rég elfeledett görög istenek hatalmi viaskodásába.

Valaki azt akarja, hogy az Olimposz isteneinek korszaka soha ne múljon el. És soha nem szülessen meg a jövő.

Marcell és Adria, a folyton akadékoskodó Erikkel különös, lebilincselő kalandra indulnak. Visszautaznak az időben, hogy leleplezzék az áruló istent, és megtalálják a jelenből ellopott tárgyat, ami nélkül a pusztító terv nem valósulhat meg.

Társukul szegődik egy örökké vérre szomjazó halálistennő, miközben állniuk kell a többi isten segítőkésznek tűnő rohamát is.

De megbízhatnak-e bármelyikükben? Vagy épp az árulót engedik közel magukhoz? Ki merné megvádolni Arészt, Athénét, Héphaisztoszt, Hermészt, Poszeidónt, vagy épp Zeuszt?

Mit ér a barátság? Hol kezdődik a bátorság?

Egyetlen esélyük, ha megkezdik a nyomozást az összezuhanó időben, és az élővé vált görög mítoszokból összerakják a mozaik darabkáit.

És kezdetét veszi az istenvadászat…

---

Bessenyei Gábor könyvével egészen pontosan a megjelenés óta szemezek, ugyanis anno mindenki 'a magyar Percy Jackson'-ként emlegette A jövő harcosait (meg egyébként még most is sokszor belefutok abba a mondatba, hogy ha szeretted a...). 
Aki követi a blogomat, az tudhatja, hogy számomra Riordan sorozata az örök kedvenc kategóriába tartozik, az ő könyvein nőttem fel, így, amikor mindenhol azzal találkoztam, hogy megjelent a magyar Percy Jackson felcsillant a szemem (vagy inkább vérszemet kaptam?), a fejembe vettem, hogy elolvasom Marcellék történetét. És mielőtt még bárki meggyanúsítana azzal, hogy még csak az esélyt sem adtam meg a történetnek, közlöm, hogy megkapta, és nagyon is akartam szeretni. Azt nem mondom, hogy nem szerettem, de azt sem, hogy igen. Teljesen a skála közepén helyezkedik el nálam a könyv. 

"Árész megforgatta kezében a pengét, a kard hegyét a szájába vette, és piszkálni kezdte a fogát. – Remek penge, fogpiszkálónak tökéletesen megfelel – mondta, majd visszanyújtotta Marcellnek."

Kezdem a történettel, aminek az alapötlete szerintem tök jó. Van három barát: Marcell, Erik és Adria, akik az utolsó tanítási nap vége után, vagyis hivatalosan  a nyári szünet kezdetekor két zuhanó valamire lesznek figyelmesek. Természetesen a gyermeki kíváncsiság azonnal oda vezeti őket a becsapódás helyszínére, ahol találkoznak Kéerrel, a halál istennőjével. A második becsapódási pont az erdőben van, ahol pedig egy Moirát - a három Sors istennőjének egyikét - találnak meg sérülten, és ahol hivatalosan is megpecsételődik a sorsuk, és ők lesznek a jövő harcosai. A Marcell, Adria, Erik triónak meg kell találniuk, hogy ki az az áruló isten, aki ellopott valamit a jelenből, illetve meg kell próbálniuk megállítani a világ pusztulását, mindezt Kéer segítségével.

Szerintem ez egy tök érdekes alapötlet, és úgy álltam hozzá, hogy szeretem a görög-római mitológiát, a middle-grade könyveket, ráadásul mostanában egyre nyitottabb vagyok a magyar írók felé is, biztos nem lesz semmi gond, és szeretni fogom a könyvet, hiszen alapból tök jók a visszajelzések is molyon. Aztán elkezdtem olvasni, és teljesen magával ragadott a történet, bizakodó voltam, viszont még 100 oldal után is azt éreztem, hogy nem történik semmi. Vártam a nagy boomot, ami még 150 oldal után se talált rám. Jó, akkor majd az utolsó fejezetekben tuti meg lesz az, amit keresek, és nem. Amire ki akarok lyukadni az az, hogy Gábornak alapvetően király a stílusa, viszont én untam a könyvet. Az élet értelmén merengtem olvasás közben, és végig a kiteljesedést vártam, vagy legalább azt, hogy meglepődjek. De semmi nem történt. Nagyon szívesen írnám, hogy biztosan kinőttem a middle-grade irodalomból, de ez nem lenne igaz, hiszen a mai napig kerülnek ki kedvenceim ebből a műfajból (lásd: Magisztérium sorozat, Hatalom-trilógia).

A szereplők még csak említés szintjén szerepeltek, így a következőkben Marcellé, Eriké, Kéeré és Adriáé lesz a terep. 
Úgy en bloc az a véleményem, hogy a fiatalok tökéletesen visszaadják azt a kort, amikor még minden gyerek kalandvágyó, és alig várja, hogy történjen valami izgalmas vele, ne csak az iskolapadot kelljen koptatni. Szókimondóak voltak, nem féltek kimutatni és megmondani, hogy mit gondolnak, még akkor sem, ha egy nagyhatalmú isten állt velük szemben, aki akár egy csettintéssel véget vethetett volna az életüknek. 

"– Ha lebukunk, én nem vállalok magamra semmit, minden a te hibád – akadékoskodott Erik. – Jaj, fejezd már be!"

Azonban, ha közelebbről nézem a dolgokat, számomra egyedül Erik volt szimpatikus, akinek a karaktere tényleg életszagúra sikeredett, aki folyamatosan kételkedett, és mindenre rákérdezett, és véleményem szerint egyedül ő volt az, aki reálisan látta a dolgokat, és mérlegelt is néha, nem csak rohant a vakvilágba, mert, hogy jaj most kaland van és izgalom, és hősök lehetünk. Marcell és Adria ezt csinálta, és félelmet nem ismerve, esztelenül rohangáltak. 

Kéer egy szuper érdekes karakter, viszont szerintem túl hamar megenyhült a fiatalok felé. Elvégre ő a halál egyik istennője, akitől félni kellene, ehhez képest a végén számomra egy cuki kismacskára hasonlított, vagy egy olyan gyerekre, akinek soha nem volt gyerekszobája, és először játszhat valami izgalmasat, és újat, amit előtte sose. Mondjuk ettől függetlenül nagyon bírtam Kéert, jó beszólásai voltak, amik javítottak az olvasás élményén, és azt hiszem, ha megírtam ezt a blogposztot, megyek is elolvasni az előzménynovelláját, mert  a múltja Árész szolgájaként felkeltette az érdeklődésemet. 

"– A jövő harcosai vagyunk! – ismételte meg Marcell jó hangosan. Adria elmosolyodott. – A jövő harcosai! – kiáltotta el magát ő is. – A jövő harcosai! – csatlakozott hozzájuk a Kéer is. – Te nem is a jövőből jöttél – vetette oda Erik."

A történetben nagy szerepe van a mitológiának, ami szerintem jól meg van írva, a fiatalabb korosztály sokat tanulhat belőle, és felkeltheti az érdeklődésüket a mitológia varázslatos világa felé. Nagyon részletes leírást kapunk miközben halad előre a történet, és egyáltalán nem probléma, ha valakinek nincs kellő információja a görög-római mitológiáról, mert Gábor tényleg bárki számára érthetővé teszi a szálakat, azt hogy ki-kicsoda és micsoda, milyen jelentőséggel bír a történelemben és a történetben egyaránt.

"Adria megrángatta Eriket. – Juj! Megtarthatjuk? Megtarthatjuk? – viccelődött. – És mit mondunk a szüleinknek? Hogy van egy halálistennőnk, de szobatiszta?"

Végezetül annyit szeretnék kifejteni, hogy véleményem szerint a történetnek annyi köze a Percy Jackson sorozathoz, hogy jelen van A jövő harcosaiban is a görög mitológia, illetve, hogy műfaját tekintve middle-grade, azaz gyermekirodalom. A mitológiára fogékony olvasók valószínűleg kedvelni fogják Marcellék kalandjait, így nekik ajánlanám a könyvet.

A bejegyzés a Prológus magyar íróknak szentelt hetének keretein belül született meg, ha van kedvetek nézzetek fel a Facebook oldalunkra, ahol rengeteg extra tartalommal találkozhattok, köztük egy Bessenyei Gáborral készült interjúval!
További szép estét.
Üdv, 

HOLLY BLACK - CASSANDRA CLARE : THE COPPER GAUNTLET - A RÉZKESZTYŰ (MAGISZTÉRIUM #2.)

Fülszöveg:

Callum Hunt nyári szünete nem olyan, mint a többi gyereké. Egyetlen pajtása egy káoszsújtott farkas, Harceb. Az édesapja azt gyanítja róla, hogy a gonosz rejtőzik benne. És persze a legtöbb gyerek ősszel nem a Magisztérium varázslatos világába tér vissza.

Call élete nem könnyű… És még nehezebbé válik, miután körülnéz a pincében, és felfedezi, hogy az apja talán végezni akar vele meg Harcebbel.

Call elszökik a Magisztériumba – ott azonban még feszültebb a helyzet. Valaki ellopta az Alkahestet, egy rézkesztyűt, ami képes megfosztani bizonyos mágusokat a mágiájuktól. Ráadásul miközben Call és barátai, Aaron meg Tamara a tettes után kutatnak, nagyon veszélyes ellenfelek figyelmét hívják fel magukra… és még annál is veszélyesebb igazságot tárnak föl.

Miközben a Magisztérium rejtélyei egyre csak szaporodnak és mélyülnek, az óriási sikerű szerzőpáros, Holly Black és Cassandra Clare fantasztikus utazásra invitálják az olvasókat, ahol a tét nemcsak egy fiú sorsa… hanem az egész világé.

*Vigyázat!!! Spoilert tartalmazhat azok számára, akik még nem olvasták a Vaspróbát.*

Amikor megjelent a sorozat első része magyarul, azonnal kaptam az alkalmon, és gyorsan beszeretem, majd még gyorsabban el is olvastam a könyvet. Első olvasásra a szívembe lopta magát mind a történet, mind a szereplők, azóta is izgatottan vártam a megjelenését. Szerencsére a Copper Gauntlet, azaz a Rézkesztyű sem okozott csalódást, hozta az első rész színvonalát.

Szeretném azt mondani, hogy olvasás közben minden percét imádtam, és végig pörögtek az események, de nem. Az első körülbelül 100 oldalt untam. Túlságosan lassan kezdtek el kibontakozni a dolgok. Voltak persze ebben a 100 oldalban is érdekes fordulatok, csavarok, amire egyáltalán nem számítottam, de egy picikét akkor is unalmas volt. Ebben az az érdekes, hogy ettől függetlenül fenntartotta az érdeklődésemet, és fokozatosan váltott át lassúból gyorsba a történet. Egyik pillanatban még azon mérgelődtem, hogy mennyit szenved és nyafog Callum, másik pillanatban meg azt vettem észre, hogy wow, de beindultak az események.

Ahogy korábban említettem, Callum egész sokat nyafogott, és szenvedett. Érezhetően nem tette túl magát a Vas évében történteken, és azon az icike-picike tényen, hogy ő a Halál Ellensége. Ez persze érthető, rengeteg mindent meg kell emésztenie, de néha nekem sok volt. Nem bízott a barátaiban, az apjában, senkiben. Csak volt, és szenvedett. 

Callum apja meglepett. Először azzal, hogy mit tervezgetett ott lent a pincében. Majd pedig azzal, hogy segített Callumnak. Nem hittem volna, hogy ekkora fordulat lesz a végén. Úgy gondoltam, hogy a végsőkig elmegy, és mindenben Joseph mester segítségére lesz, csak azért, hogy "visszakapja" a fiát. 

UK borító. Imádooom <3 

Miután Call elhagyta a szülői házat, betekintést nyerhettem Tamara mindennapi, fényűző életébe, és persze az újdonsült krétor, Aaron szárnypróbálgatásaiba, mint káoszmágus. Aaront kedvelem, de szerintem picit túl komolyan veszi a dolgokat, és ettől néha unalmas karakterré válik. Kíváncsi vagyok, hogy mi vár a barátságukra a jövőben, annak fényében, hogy Call bevallotta magáról az igazat, és még káoszmágussá is vált.

Tamara eddig sem volt a szívem csücske, most pedig még rá is tett egy lapáttal, amikor beköpte Rufus mester előtt Callumot. Elméletileg barátok, a gyakorlatban viszont tesz az egészre. Nem is csodálkozom azon, hogy ezek után Callumnak nehezére esik megbízni a lányban, akit korábban a barátjának hitt. 

A trió időközben kibővül, és Jasper is állandó tagja lesz a csapatnak. Persze ez is csak a véletlen folytán következik be, de vicces volt az egész szituáció. Jasper karakterénél éreztem a Harry Potter hatását. A srác engem Draco Malfoyra emlékeztet, csak egy kicsivel kedvesebb kiadásban. Szókimondó személyiség, aki szarkasztikus beszólásaival a könyv egyik fénypontja, még az unalmas részeket is sikerül feldobnia.

Ahogy haladunk előre a történetben, úgy tudunk meg egyre többet és többet Constantine Maddenről is. A közte és Call közt lévő kapcsolat egy kis komorságot ad a könyvnek. Callumnak van miről elgondolkodnia, és ezt meg is teszi. Összeállít a fejében egy listát arról, hogy a Halál Ellensége mit csinálna, és mit nem csinálna egy adott szituációban. Ezek a részek egész viccesre sikeredtek, jókat mosolyogtam Call gondolatain. 

Igaz, hogy lassan bontakozott ki a történet, és ennek következtében lassabban is rázódtam bele az olvasásba, mégis egy akcióval, és csavarokkal teli folytatást kaptunk. Véleményem szerint a Copper Gautlet erősebb, és izgalmasabb, mint az Iron Trial. Vannak benne logikai hibák – még mindig nem sikerült feldolgoznom azt a részt, amikor a 13 éves Callum, a rossz lábával 15 órán át vezet, és egy rendőr sem állítja meg őket... –, mégis szerethető, élvezhető. Egyedül azt sajnálom, hogy nagyon rövid, és valószínűleg megint egy évet kell várni a folytatásra.

A Könyvmolyképző Kiadó 2016-ban tervezi megjelentetni a regény magyar nyelvű változatát, így – remélhetőleg – az angolul nem tudó rajongóknak sem kell már sokat várniuk a folytatásra. A könyv: A Rézkesztyű címmel kerül majd kiadásra. 

Borító: 5/5*

Még mindig csodálatosnak találom a sorozat borítóit. Alig várom, hogy a polcomon csücsüljön az egész sorozat, biztos nagyon szépen mutatnak majd egymás mellett.

Szereplők: 4/5*

Callumot és Aaront eddig is kedveltem, és imádtam, hogy ennyire kitartanak egymás mellett, viszont Tamarában csalódtam. Jaspert pedig kezdem egészen megkedvelni.

Értékelés: 5/5*

Összességében elmondható a könyvről, hogy habár az első felét kicsit untam, és nehezen indult be, mégis olvastatta magát, és egy igazán izgalmas kötetet kaptunk az írónőktől. Remélem a jövőben is ugyanilyen lelkesedéssel állok majd a sorozat többi részéhez.