2017. április 16., vasárnap

BESSENYEI GÁBOR - A JÖVŐ HARCOSAI (AZ OLIMPOSZ LEGYŐZÉSE #1.)

Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés éve: 2015
Oldalszám: 424
Megrendelem!
A recenziós példányt köszönöm 
szépen a
Könyvmolyképző Kiadónak!
Fülszöveg:
Marcell, ​Erik és Adria meghökkentő dolgot lát: valaki lezuhan az égből.
Ráadásul túléli.
Amikor az aszfaltba krátert ütő, füstölgő testet figyelik, még nem sejtik, hogy hamarosan belekeverednek egy múltbéli összeesküvésbe és a rég elfeledett görög istenek hatalmi viaskodásába.
Valaki azt akarja, hogy az Olimposz isteneinek korszaka soha ne múljon el. És soha nem szülessen meg a jövő.
Marcell és Adria, a folyton akadékoskodó Erikkel különös, lebilincselő kalandra indulnak. Visszautaznak az időben, hogy leleplezzék az áruló istent, és megtalálják a jelenből ellopott tárgyat, ami nélkül a pusztító terv nem valósulhat meg.
Társukul szegődik egy örökké vérre szomjazó halálistennő, miközben állniuk kell a többi isten segítőkésznek tűnő rohamát is.
De megbízhatnak-e bármelyikükben? Vagy épp az árulót engedik közel magukhoz? Ki merné megvádolni Arészt, Athénét, Héphaisztoszt, Hermészt, Poszeidónt, vagy épp Zeuszt?
Mit ér a barátság? Hol kezdődik a bátorság?
Egyetlen esélyük, ha megkezdik a nyomozást az összezuhanó időben, és az élővé vált görög mítoszokból összerakják a mozaik darabkáit.
És kezdetét veszi az istenvadászat…

Bessenyei Gábor könyvével egészen pontosan a megjelenés óta szemezek, ugyanis anno mindenki 'a magyar Percy Jackson'-ként emlegette A jövő harcosait (meg egyébként még most is sokszor belefutok abba a mondatba, hogy ha szeretted a...). 
Aki követi a blogomat, az tudhatja, hogy számomra Riordan sorozata az örök kedvenc kategóriába tartozik, az ő könyvein nőttem fel, így, amikor mindenhol azzal találkoztam, hogy megjelent a magyar Percy Jackson felcsillant a szemem (vagy inkább vérszemet kaptam?), a fejembe vettem, hogy elolvasom Marcellék történetét. És mielőtt még bárki meggyanúsítana azzal, hogy még csak az esélyt sem adtam meg a történetnek, közlöm, hogy megkapta, és nagyon is akartam szeretni. Azt nem mondom, hogy nem szerettem, de azt sem, hogy igen. Teljesen a skála közepén helyezkedik el nálam a könyv. 
"Árész megforgatta kezében a pengét, a kard hegyét a szájába vette, és piszkálni kezdte a fogát. – Remek penge, fogpiszkálónak tökéletesen megfelel – mondta, majd visszanyújtotta Marcellnek."
Kezdem a történettel, aminek az alapötlete szerintem tök jó. Van három barát: Marcell, Erik és Adria, akik az utolsó tanítási nap vége után, vagyis hivatalosan  a nyári szünet kezdetekor két zuhanó valamire lesznek figyelmesek. Természetesen a gyermeki kíváncsiság azonnal oda vezeti őket a becsapódás helyszínére, ahol találkoznak Kéerrel, a halál istennőjével. A második becsapódási pont az erdőben van, ahol pedig egy Moirát - a három Sors istennőjének egyikét - találnak meg sérülten, és ahol hivatalosan is megpecsételődik a sorsuk, és ők lesznek a jövő harcosai. A Marcell, Adria, Erik triónak meg kell találniuk, hogy ki az az áruló isten, aki ellopott valamit a jelenből, illetve meg kell próbálniuk megállítani a világ pusztulását, mindezt Kéer segítségével.

Szerintem ez egy tök érdekes alapötlet, és úgy álltam hozzá, hogy szeretem a görög-római mitológiát, a middle-grade könyveket, ráadásul mostanában egyre nyitottabb vagyok a magyar írók felé is, biztos nem lesz semmi gond, és szeretni fogom a könyvet, hiszen alapból tök jók a visszajelzések is molyon. Aztán elkezdtem olvasni, és teljesen magával ragadott a történet, bizakodó voltam, viszont még 100 oldal után is azt éreztem, hogy nem történik semmi. Vártam a nagy boomot, ami még 150 oldal után se talált rám. Jó, akkor majd az utolsó fejezetekben tuti meg lesz az, amit keresek, és nem. Amire ki akarok lyukadni az az, hogy Gábornak alapvetően király a stílusa, viszont én untam a könyvet. Az élet értelmén merengtem olvasás közben, és végig a kiteljesedést vártam, vagy legalább azt, hogy meglepődjek. De semmi nem történt. Nagyon szívesen írnám, hogy biztosan kinőttem a middle-grade irodalomból, de ez nem lenne igaz, hiszen a mai napig kerülnek ki kedvenceim ebből a műfajból (lásd: Magisztérium sorozat, Hatalom-trilógia).

A szereplők még csak említés szintjén szerepeltek, így a következőkben Marcellé, Eriké, Kéeré és Adriáé lesz a terep. 
Úgy en bloc az a véleményem, hogy a fiatalok tökéletesen visszaadják azt a kort, amikor még minden gyerek kalandvágyó, és alig várja, hogy történjen valami izgalmas vele, ne csak az iskolapadot kelljen koptatni. Szókimondóak voltak, nem féltek kimutatni és megmondani, hogy mit gondolnak, még akkor sem, ha egy nagyhatalmú isten állt velük szemben, aki akár egy csettintéssel véget vethetett volna az életüknek. 
"– Ha lebukunk, én nem vállalok magamra semmit, minden a te hibád – akadékoskodott Erik. – Jaj, fejezd már be!"
Azonban, ha közelebbről nézem a dolgokat, számomra egyedül Erik volt szimpatikus, akinek a karaktere tényleg életszagúra sikeredett, aki folyamatosan kételkedett, és mindenre rákérdezett, és véleményem szerint egyedül ő volt az, aki reálisan látta a dolgokat, és mérlegelt is néha, nem csak rohant a vakvilágba, mert, hogy jaj most kaland van és izgalom, és hősök lehetünk. Marcell és Adria ezt csinálta, és félelmet nem ismerve, esztelenül rohangáltak. 

Kéer egy szuper érdekes karakter, viszont szerintem túl hamar megenyhült a fiatalok felé. Elvégre ő a halál egyik istennője, akitől félni kellene, ehhez képest a végén számomra egy cuki kismacskára hasonlított, vagy egy olyan gyerekre, akinek soha nem volt gyerekszobája, és először játszhat valami izgalmasat, és újat, amit előtte sose. Mondjuk ettől függetlenül nagyon bírtam Kéert, jó beszólásai voltak, amik javítottak az olvasás élményén, és azt hiszem, ha megírtam ezt a blogposztot, megyek is elolvasni az előzménynovelláját, mert  a múltja Árész szolgájaként felkeltette az érdeklődésemet. 
"– A jövő harcosai vagyunk! – ismételte meg Marcell jó hangosan. Adria elmosolyodott. – A jövő harcosai! – kiáltotta el magát ő is. – A jövő harcosai! – csatlakozott hozzájuk a Kéer is. – Te nem is a jövőből jöttél – vetette oda Erik."
A történetben nagy szerepe van a mitológiának, ami szerintem jól meg van írva, a fiatalabb korosztály sokat tanulhat belőle, és felkeltheti az érdeklődésüket a mitológia varázslatos világa felé. Nagyon részletes leírást kapunk miközben halad előre a történet, és egyáltalán nem probléma, ha valakinek nincs kellő információja a görög-római mitológiáról, mert Gábor tényleg bárki számára érthetővé teszi a szálakat, azt hogy ki-kicsoda és micsoda, milyen jelentőséggel bír a történelemben és a történetben egyaránt.
"Adria megrángatta Eriket. – Juj! Megtarthatjuk? Megtarthatjuk? – viccelődött. – És mit mondunk a szüleinknek? Hogy van egy halálistennőnk, de szobatiszta?"
Végezetül annyit szeretnék kifejteni, hogy véleményem szerint a történetnek annyi köze a Percy Jackson sorozathoz, hogy jelen van A jövő harcosaiban is a görög mitológia, illetve, hogy műfaját tekintve middle-grade, azaz gyermekirodalom. A mitológiára fogékony olvasók valószínűleg kedvelni fogják Marcellék kalandjait, így nekik ajánlanám a könyvet.

A bejegyzés a Prológus magyar íróknak szentelt hetének keretein belül született meg, ha van kedvetek nézzetek fel a Facebook oldalunkra, ahol rengeteg extra tartalommal találkozhattok, köztük egy Bessenyei Gáborral készült interjúval!
További szép estét.

Üdv, 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése