Hello Molycik!
Hamarosan véget ér a Promágus Kupa első fordulója, ami a Why so serious?! nevet kapta. Célunk a TBR csökkentéshez hasonlóan a várólistánk számának csökkentése, bár részemről úgyis csak növekedni fog, de legalább próbálkozom. A sok szép borítónak sosem tudok ellenállni, se az új megjelenéseknek.
A Why so Serious? kategóriába olyan könyveket kell elolvasnunk, ahol nem (csak) a klasszikus hősöké a világ. Olyan karakterek is szerepet kapnak, akiknek nincs ki mind a négy kerekük, de ennek ellenére, vagy éppen ezért rendkívül szerethetőek, vagy éppenséggel antihősök. Jöhetnek az ikonikus gonoszok, a klasszikus elmebetegek, a közveszélyes őrültek, a problémásak, a deviánsak, a morálisan korruptak.
Ez alapján pedig a választásom újdonsült kedvenc írónőm egyik trilógiájának kezdő kötetére esett, az A Darker Shade of Magic-re, ami egyébként ma (2017. február 27.) jelenet meg magyarul.
 |
| Kiadó: Ventus Libro Eredeti cím: A Darker Shade Of Magic Sorozat: Shades of Magic #1 Kiadás éve: 2017 Oldalszám: 464 Megrendelem |
Fülszöveg
Kell az utolsó utazók egyike – varázsló a párhuzamos világok, mágikus városok közti átkelés ritka képességével. Szürke Londonban, a koszos és unalmas, minden mágia híján való birodalomban az őrült III. György uralkodik, míg Vörös Londonban, ahol Kell is felnőtt a trónörökös, Rhy Maresh mellett, tisztelik az életet és a mágiát. Fehér Londonban pusztító harc folyik a mágia birtoklásáért. És egyszer, valamikor létezett Fekete London is, amelyről senki sem beszél. Kell hivatalosan Vörös London utazója, a birodalmak közti levelek kézbesítője. Nem hivatalosan viszont csempész, olyan vevőkkel, akik bármit megtennének akár a legapróbb tárgyért is, amely a másik világból származik. Veszélyes időtöltés ez, amelynek következményeit Kell meg is tapasztalja. Szürke Londonban menekülve Szelinával találkozik, egy zsebmetszővel, aki kirabolja, majd megmenti az üldözőjétől, végül ráveszi Kellt, hogy magával vigye a másik világba.
V. E. Schwab nevével RavenS-nek hála ismerkedtem meg, és mióta belehabarodtam az Archívumba és annak világába, Schwab írásmódjába, azóta igyekszem minden könyvével megismerkedni. Az pedig, hogy megtudtam, hazánkban a Ventus Libro kiadó megjelenteti a könyvet csak még jobban motivált arra, hogy minél előbb elolvassam az A Darker Shade of Magic c. könyvét.
Az írásmód a szokásos Schwab, amibe beleszerettem. Hiába indul lassan a történet, hiszen körülbelül az első 100-150 oldalon csak ismerkedünk a szereplőkkel, a világgal, a politikai helyzettel, mégis magába szippantott már az első oldalon, és véleményem szerint a cselekmény lassú kibontakozása kellett ahhoz, hogy jobban átlássuk a dolgokat, és Kell által megismerjük a világot. Viszont miután beindulnak a dolgok már pörög a cselekmény, én végig csak néztem, mint Rozi a moziban, hogy most mi a franc történt. A mozis hasonlatomat pedig érthetjük szó szerint, mert annyira jó volt a leírás része a könyvnek, hogy végig olyan érzésem volt, mintha egy filmet néztem volna, életre kelt a történet a fejemben.
A világfelépítés, azon belül a négy London ötlete szerintem valami zseniális. Imádtam Kellel együtt utazni Vörös, Szürke, és Fehér London között, illetve minél többet megtudni Fekete London balszerencséjéről. Lila leírása pedig valami fantasztikus a Londonokról:
Kedvencem egyértelműen Vörös London volt, sokkal barátságosabbnak érzékeltem, mint az összes többit, a mágia erőteljes jelenléte pedig még vonzóbbá tette számomra. Fehér Londont én a kegyetlenséggel, brutalitással és szadizmussal jellemezném, így nem sikerült közel kerülnie hozzám, pláne nem a Dane ikrekkel a trónon. Szürke London a nevéhez hűen szürke, átlagos, de különösebben nem keltette fel a figyelmem.
Ami kifejezetten tetszett az az volt, ahogy Kell tök jól elmagyarázta a mágiával kapcsolatos dolgokat, a történelmet, a nyelvet, lényegében mindent elmesélt, amit tudnom kellett ahhoz, hogy képben legyek a kezdetek kezdetén. A fekete mágiás dolog nagyon izgatja a fantáziámat, kíváncsi vagyok mi lesz a végkifejlet. Maga a könyv is egy kicsit sötétebb hangulatú, lassan beszivárgott a fejembe és nem is sikerült felszívódnia, ott ragadt és a mai napig eszembe jutnak egyes részei.
Kellt ugyebár sokat emlegettem már, szóval gyorsan rá is térek a szereplőkre, hiszen ők is szuperek. Vagy nagyon utáltam őket, vagy nagyon imádtam őket. Ez a két véglet volt a főbb szereplők kapcsán. Összességében azonban mind érdekes és egyediek, viszont még van mit fejlődniük.
Lila esetében meg egyfajta kötődést és törődést éreztem. Egy idő után kölcsönösen védelmezték a másikat, és elkezdtek törődni egymással, és aggódni egymásért. Ott van közöttük a kémia, viszont félre ne értsetek, nincs romantikus oldala az egésznek. A későbbiekben gondolom lesz, nem tudom, még nem tartok ott, de ebben a kötetben még nincs, és ettől csak még jobban szeretem az A Darker Shade of Magicet. Lehet, hogy a többség velem ellentétben igényelte volna a romantikus szálat, de én nem, számomra így volt jó az egész, ahogy Schwab megírta.
Lilat egyébként nagyon bírom, badass, szókimondó, bátor, belevaló csaj. Kicsit emlékeztet Macre -Schwab másik sorozatából az Archívumból -, aki szintén nem nyafogott, hanem próbált tenni a reménytelen helyzete ellen. Lila kezébe vette a saját sorsát és úgy döntött, hogy ha törik, ha szakad változtat a sorsán, nem fogja megvárni, hogy a sült galambot, ami nem akar a szájába repülni, de még csak a közelébe sem. És, ha már Lila, valaki igazán elárulhatná, hogy a magyar fordításban a Delilah Bardból miért Szelina Bard lett? Ezt komolyan nem tudom feldolgozni :D
A következőkben pedig összekötöm a kellemeset a hasznossal, ugyanis van még 3 személy, akikről szót szeretnék ejteni: Holland és a Dane ikerpár, akik a fő okai annak, hogy pont az A Darker Shade of Magicet választottam a Promágus könyvemnek.
Megmondom őszintén, hogy Hollandot én az elejétől fogva nem kedveltem, és ez az egész könyv alatt nem változott meg, csupán annyi történt, hogy kicsit jobban beláttam a színfalak mögé, és átértékelődött bennem a karaktere, de megkedvelnem nem sikerült. Úgy gondolom, hogy a körülményektől függetlenül a gonoszok táborát erősíti, ő a szükséges rossz.
A Dane ikrek pedig menjenek a francba :D Szadisták, velejükig romlottak, hatalom éhesek, és nagyon utáltam őket. Szerintem jobb sorsot nem is szánhatott volna nekik Schwab.
A Darker Shade of Magic számomra tökéletes választás volt, egy szuper fantasy, így a műfaj szerelmeseinek valószínűleg ez is tetszeni fog. A cselekmény kezdetben elég lassan bontakozik ki, de utána már pörgős, és a harcjelenetek is szuperek. A világfelépítés - a Schwab rajongók számára ez nem lesz meglepő - zseniális, én vizsgaidőszak kellős közepén úgy rácuppantam, mint Micimackó a mézre, és alig várom, hogy olvassam a folytatást, csak jelenleg még Kate Danielst olvasok, mert SoSo és RavenS már lassan megesznek vacsorára, hogy még mindig nem vagyok fanatikus Ilona Andrews rajongó, és nem idézek fejből a könyveikből, mint ők. Ha tehetném 10, sőt 20 csilagot adnék a könyvre, de csak 5 áll a rendelkezésemre, így azt természetesen megkapja.
 |
| Forrás |
Az írásmód a szokásos Schwab, amibe beleszerettem. Hiába indul lassan a történet, hiszen körülbelül az első 100-150 oldalon csak ismerkedünk a szereplőkkel, a világgal, a politikai helyzettel, mégis magába szippantott már az első oldalon, és véleményem szerint a cselekmény lassú kibontakozása kellett ahhoz, hogy jobban átlássuk a dolgokat, és Kell által megismerjük a világot. Viszont miután beindulnak a dolgok már pörög a cselekmény, én végig csak néztem, mint Rozi a moziban, hogy most mi a franc történt. A mozis hasonlatomat pedig érthetjük szó szerint, mert annyira jó volt a leírás része a könyvnek, hogy végig olyan érzésem volt, mintha egy filmet néztem volna, életre kelt a történet a fejemben.
A világfelépítés, azon belül a négy London ötlete szerintem valami zseniális. Imádtam Kellel együtt utazni Vörös, Szürke, és Fehér London között, illetve minél többet megtudni Fekete London balszerencséjéről. Lila leírása pedig valami fantasztikus a Londonokról:
" – Semmit nem tudsz ezekről a világokról – jegyezte meg végül, de a dacos ellenkezés már eltűnt a hangjából. – Dehogynem! – szólt Lina vidáman. – Létezik Buta London, Kell London, Bizarr London és Halott London – sorolta az ujjain számolva. – Látod? Gyorsan tanulok."
Kedvencem egyértelműen Vörös London volt, sokkal barátságosabbnak érzékeltem, mint az összes többit, a mágia erőteljes jelenléte pedig még vonzóbbá tette számomra. Fehér Londont én a kegyetlenséggel, brutalitással és szadizmussal jellemezném, így nem sikerült közel kerülnie hozzám, pláne nem a Dane ikrekkel a trónon. Szürke London a nevéhez hűen szürke, átlagos, de különösebben nem keltette fel a figyelmem.
Ami kifejezetten tetszett az az volt, ahogy Kell tök jól elmagyarázta a mágiával kapcsolatos dolgokat, a történelmet, a nyelvet, lényegében mindent elmesélt, amit tudnom kellett ahhoz, hogy képben legyek a kezdetek kezdetén. A fekete mágiás dolog nagyon izgatja a fantáziámat, kíváncsi vagyok mi lesz a végkifejlet. Maga a könyv is egy kicsit sötétebb hangulatú, lassan beszivárgott a fejembe és nem is sikerült felszívódnia, ott ragadt és a mai napig eszembe jutnak egyes részei.
 |
| Forrás |
Kellt ugyebár sokat emlegettem már, szóval gyorsan rá is térek a szereplőkre, hiszen ők is szuperek. Vagy nagyon utáltam őket, vagy nagyon imádtam őket. Ez a két véglet volt a főbb szereplők kapcsán. Összességében azonban mind érdekes és egyediek, viszont még van mit fejlődniük.
" – Te nem félsz a haláltól? – kérdezte most Linát. A lány úgy nézett rá, mintha ez valami nagyon furcsa kérdés lenne. Aztán tagadóan megrázta a fejét. – A halál mindenkiért eljön – felelte egyszerűen. – Nem félek meghalni. Attól viszont igen, hogy itt ér a vég – intett körbe széles mozdulattal a szobáján, a tavernán, a városon. – Inkább halljak meg kaland közben, mint éljek itt vesztegelve."Kezdem Kellel, akinek a nevét nagyon nehezen szoktam meg az eredeti, angol szövegben, mert folyamatosan pislogtam, hogy most akkor mi kell? Látszik, hogy általában este olvastam, és fáradt voltam, de tény, hogy nehezen szoktam meg a nevét. Egyébként elég badass a srác, könnyen megkedvelhető, és tényleg nagyon jól elmesélte a mágiával és a Londonokkal kapcsolatos tudnivalókat. Erős, egyedi karakter, de amit a legjobban imádtam az a közte és Rhy között lévő kapcsolat, illetve a Lila és közte lévő kapcsolat. Rhy esetében érződött az úgymond testvéri kötelék, és áradt Kellből a szeretet iránta, így én is nagyon könnyen megkedveltem a herceget, pedig Rhyról tényleg nagyon kevés infót tudunk meg róla, de számomra még így is egy szimpatikus, kedvelhető karakter.
Lila esetében meg egyfajta kötődést és törődést éreztem. Egy idő után kölcsönösen védelmezték a másikat, és elkezdtek törődni egymással, és aggódni egymásért. Ott van közöttük a kémia, viszont félre ne értsetek, nincs romantikus oldala az egésznek. A későbbiekben gondolom lesz, nem tudom, még nem tartok ott, de ebben a kötetben még nincs, és ettől csak még jobban szeretem az A Darker Shade of Magicet. Lehet, hogy a többség velem ellentétben igényelte volna a romantikus szálat, de én nem, számomra így volt jó az egész, ahogy Schwab megírta.
"– De ugye nem fogok önmagamba beleszaladni? – törte meg végül Lina a csendet. Kell feléje pillantott. – Miről beszélsz? A lány belerúgott egy kilazult kőbe. – Hát úgy értem, az egy másik világ lesz, nem? London egy másik verziója. Nekem is él ott az ottani másom? Kell a homlokát ráncolta. – Még sosem találkoztam senki hozzád hasonlóval."
Lilat egyébként nagyon bírom, badass, szókimondó, bátor, belevaló csaj. Kicsit emlékeztet Macre -Schwab másik sorozatából az Archívumból -, aki szintén nem nyafogott, hanem próbált tenni a reménytelen helyzete ellen. Lila kezébe vette a saját sorsát és úgy döntött, hogy ha törik, ha szakad változtat a sorsán, nem fogja megvárni, hogy a sült galambot, ami nem akar a szájába repülni, de még csak a közelébe sem. És, ha már Lila, valaki igazán elárulhatná, hogy a magyar fordításban a Delilah Bardból miért Szelina Bard lett? Ezt komolyan nem tudom feldolgozni :D
A következőkben pedig összekötöm a kellemeset a hasznossal, ugyanis van még 3 személy, akikről szót szeretnék ejteni: Holland és a Dane ikerpár, akik a fő okai annak, hogy pont az A Darker Shade of Magicet választottam a Promágus könyvemnek.
Megmondom őszintén, hogy Hollandot én az elejétől fogva nem kedveltem, és ez az egész könyv alatt nem változott meg, csupán annyi történt, hogy kicsit jobban beláttam a színfalak mögé, és átértékelődött bennem a karaktere, de megkedvelnem nem sikerült. Úgy gondolom, hogy a körülményektől függetlenül a gonoszok táborát erősíti, ő a szükséges rossz.
A Dane ikrek pedig menjenek a francba :D Szadisták, velejükig romlottak, hatalom éhesek, és nagyon utáltam őket. Szerintem jobb sorsot nem is szánhatott volna nekik Schwab.
A Darker Shade of Magic számomra tökéletes választás volt, egy szuper fantasy, így a műfaj szerelmeseinek valószínűleg ez is tetszeni fog. A cselekmény kezdetben elég lassan bontakozik ki, de utána már pörgős, és a harcjelenetek is szuperek. A világfelépítés - a Schwab rajongók számára ez nem lesz meglepő - zseniális, én vizsgaidőszak kellős közepén úgy rácuppantam, mint Micimackó a mézre, és alig várom, hogy olvassam a folytatást, csak jelenleg még Kate Danielst olvasok, mert SoSo és RavenS már lassan megesznek vacsorára, hogy még mindig nem vagyok fanatikus Ilona Andrews rajongó, és nem idézek fejből a könyveikből, mint ők. Ha tehetném 10, sőt 20 csilagot adnék a könyvre, de csak 5 áll a rendelkezésemre, így azt természetesen megkapja.
Ha van kedvetek és már olvastátok a könyvet, akkor írjátok meg a véleményeteket, beszélgessünk róla!:)
Üdv,
Üdv,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése