2019. január 5., szombat

SZABADOS ÁGNES: VAN IDŐM OLVASNI - OLVASÓNAPLÓ

Hello Molycik!
Egyszer már jelentkeztem az Olvasónapló kapcsán egy első benyomásos bejegyzéssel, most pedig érkezzék a beígért folytatás, azaz kipróbáltam milyen is rendszeresen naplóba vezetni az olvasásaimat.
A bejegyzés a Prológus '2019-es fogadalmak és tervek' projekthetére született meg. A recenziós példányért köszönet a Libri Kiadói csoportnak!

Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 192
Megrendelem
Fülszöveg:
Nincs időm olvasni! Annyiszor hallottam ezt a panaszt, hogy 2017 januárjában létrehoztam egy kihívást az online térben azért, hogy a közösség erejével visszacsempésszem a mindennapokba az olvasást. 
A Nincs időm olvasni kihívásból lassan egy tízezer fős, aktív közösség alakult ki, amelynek tagjait a könyvek szeretete köti össze. Van időnk olvasni, sőt, van időnk arra is, hogy az olvasmányainkat még emlékezetesebbé tegyük – erre szolgál ez az olvasónapló, amelyben értékelheted az olvasott köteteket, lejegyezheted kedvenc idézeteidet, izgalmas könyves bakancslistákat teljesíthetsz, miközben számtalan inspiráló gondolatot is találsz az olvasásról.
Barátsággal, 
SZABADOS ÁGNES


Az első benyomásos bejegyzésben már kifejtettem, hogy a külalakkal meg vagyok elégedve, letisztult és szép design-t kapott a borító, az pedig továbbra is nagy öröm számomra, hogy kemény táblás, ugyanis az elmúlt hetekben megsínylette volna a velem utazgatást a napló, ha egy sima kis papír kötést kapott volna. Mióta megvan a kis könyvecske, elég sokszor csak ide-oda dobáltam, mert épp útban volt, és az is megesett, hogy csak bedobtam mindenféle védelem nélkül a táskámba. Ezeket a teszteket sikeresen vette az olvasónapló, ugyanis egy darab sérülés nincs rajta.
A bemutatkozós oldalt és minden egyéb kitöltendő dolgot az előző bejegyzésben megmutattam nektek, úgyhogy azt kihagynám ezúttal és áttérnék az értékelős lapokra. Továbbra is úgy gondolom, hogy nem az abc sorrendben történő kitöltés a legjobb módja az értékelések vezetésének. Ugyan a próbaidőszak alatt ezt az elvet követtem, de abban biztos vagyok, hogy a jövőben ezt hagyni fogom, és ahogy esik, úgy puffan alapon haladok majd sorban. Ignorálásban mindig is jó voltam, ezután sem lesz ez másképp. Jelenleg kilenc értékelés szerepel a példányomban, méghozzá a következő címekről:
  • Alwyn Hamilton: A szultán foglya
  • Dr. Seuss: A Grincs
  • Dhonielle Clayton: Belles - A szépség ára
  • Evelyn Skye: The Crown's Game
  • Holly Black: The Cruel Prince - A kegyetlen herceg
  • Josie Silver: Egy decemberi nap
  • Jenny Han: To all the boys I've loved before
  • Leiner Laura: Maradj velem
  • Pierce Brown: Hajnalcsillag
Úgy általánosságban szerintem jók ezek az értékelős oldalak, bár azt vettem észre, hogy az 'Ez a könyv így talált rám' és a 'Legfontosabb, amit a könyvtől kaptam' részeket nem szeretem kitöltögetni. Előbbit azért, mert vagy baráti ajánlásra fedezem fel a könyveket vagy pedig a borítója alapján, így olyan, mintha magamat ismételgetném, mert tényleg így történnek a nagy rátalálásaim. Utóbbinál pedig azért, mert általában nekem kell pár nap, amíg kicsit leülepedik a történet, ha olyan nagy mondanivalója van, és utólag nem mindig lapozok vissza csak azért, hogy ezt beírjam. Másik opció pedig, hogy például egy YA romcsi sztorinál nem biztos, hogy van valami hatalmas mondanivalója a történetnek, és nálam már az is megesett, hogy igazából nem adott semmit a könyv. 
A csillagozós rész számomra tökéletes, mert én is 5 csillagos rendszerben alkotok, az idézeteket pedig gyűjtöm, szóval oda is mindig van valami, amit be tudok írni és meg akarok őrizni későbbi visszalapozgatásra. Az újraolvasós kis köröcske nagyon tetszik, a véleményezős rész pedig nekem legtöbbször kevés. Mindig sokkal több sorban akarom leírni a véleményem, mint ami a rendelkezésemre áll a naplóban.
A külön idézetes oldalt is elkezdtem töltögetni, de még csak az egyik legnagyobb kedvencemet írtam bele ("We accept the love we think we deserve."). Még gondolkozom, hogy mely könyvekből gyűjtsem ki a kedvenceimet, meg azon is, hogyan vitelezzem majd ki, hogy ne legyen túl egyszerű, és ne az legyen, hogy csak bemásolgatom az idézeteimet. Rajzolni mondjuk nem tudok, a kalligráfia sem az erősségem, szóval itt egy újabb kihívás 2019-re. 
Van az olvasónaplóban egy olvasásmérő is, amit elkezdtem használgatni, és ezt nagyon szeretem. Már csak abban bízom, hogy az év majdnem minden napján sikerül majd kitöltenem, és remélem minél színesebb lesz a végeredmény, ugyanis feketével színezem majd azokat a napokat, amikor egyáltalán nem sikerül olvasnom. Ami engem zavar ennél a résznél az az, hogy mi van akkor, ha nem csak egy éven át használom a naplót, ha mondjuk kitart még 2020-ra is? Csak egy évnyi oldal van, szóval ez zavaró lehet hosszútávon. 
A könyves kívánságlistánál és várólistánál továbbra is el kellene még pár oldal, mert már most bővíteném a kis könyvkupacokat. Utánuk következnek azok az oldalak, amelyek kihívásokat állítanak a molyok elé. A téli oldalt el is kezdtem kipipálgatni, és a 11 pontból sikeresen teljesítettem már 9-et. Bár volt, ahol módosításokat végeztem. Mutatom is, hogy mik azok, amiket már kipipáltam, ami még hátravan, és ahol változtattam.
Télen olvass...
  • hóesésben → sajnos kipipáltam. Nem szeretem a havat, a hideget és a telet sem.
  • szenteste, a karácsonyfa alatt → nem a fa alatt olvastam, ugyanis macskabiztos, miniatűr műfenyőnk volt idén, de azért a közelében.
  • hüttében → ez számomra teljesíthetetlen, már előre látom.
  • karácsonyi vásár forgatagában → idén nem voltam a vásárban, csak egyszer, akkor is reggel és akkor sem olvasni. 
  • ágyban, takaró alatt, zseblámpával → a takaró alatt részig pipa, utána sajnos nem, csak akkor, ha a telefon fényét annak vesszük. Hihetetlenül rossz a szemem, vagy telefonon olvasok vagy nem olvasok takaró alatt.
  • a kedvenc kávézódban az év utolsó napjain → Starbucksban és Frei Caféban is olvastam, mindkét helyet imádom.
  • fürdőkádban, hatalmas habok között, gyertyákkal körülvéve → sajnos nincs kádunk, csak zuhanyzónk, úgyhogy csak a gyertyákkal körülvéve részt sikerült teljesítenem,
  • forró leves kanalazása közben → pont ma pipáltam ki a listának ezt a pontját, amikor a paradicsomlevesem mellett olvastam Leiner Laura könyvét.
  • pizsamában, miközben narancsot eszel → szinte minden napom mióta vizsgaidőszak és tél van.
  • begyújtott kandalló mellett, vastag zokniban → ha nem az ágyban, pizsiben fekve olvasok, akkor tuti a kandalló mellett találtok!
  • fagyöngy alatt, a kedvenc pulcsidban → fagyöngy a közelben sincs, szóval marad a karácsonyfa mellett, de a kedvenc pulcsimban. 
Van egy olyan oldal is, ahol 10 könyvet kell elolvasni télen, nekem jelenleg 5-öt sikerült beírnom:
  • 3. egy karácsonyi történet → Dr. Seuss: A Grincs
  • 6. egy regény, amelynek télies a borítója →Matt Haig: Karácsony apó és a csokitojás
  • 7. a kedvenc könyved - újra → Alwyn Hamilton: Traitor to the throne - A szultán foglya
  • 8. egy könyv, amit ajándékba kaptál → Andersen: Mesék
  • 9. egy könyv, amelyből film készült → Jenny Han: To all the boys I've loved before
Kellene még olvasnom a 10 pont teljesítéséhez:
  • 1. egy skandináv krimi
  • 2. egy regény, amely nyáron játszódik → amúgy, ide szerintem a The Cruel Prince és a The Crown's Game is beillene, de nem rémlik, hogy benne lenne a könyvekben, hogy pontosan mely évszakban játszódnak
  • 4. egy regény, amely Budapesten játszódik
  • 5. anyukád kedvenc könyve → szerintem anyának nincs kedvenc könyve
  • 10. egy könyv, amelyről azt mondják, nem lehet kibírni sírás nélkül → várom az ajánlásokat ehhez a ponthoz! :D
Összességében továbbra is jó ötletnek tartom az Olvasónaplót, de főként azoknak ajánlom, akik nem olvasnak olyan nagyon sokat és így szeretnék vezetni, hogy mit olvastak és mi volt a véleményük az adott könyvről. A NIOK követői és a kreatívabb, naplókat örömmel vezetgetők is új szerelemre lelhetnek Szabados Ági naplójában. Nekem hiányzik pár olyan oldal, ahol a könyves beszerzéseket lehet vezetgetni, és a kívánság-és várólistás oldalt is kevésnek találom, minimum a duplájára lenne szükségem. Hiányolom az új megjelenéses oldalt is, mert hát valljuk be, mind figyelemmel követjük őket, sőt én külön vezetem is egy molyos polcon. Az ötlet jó, a kivitelezés szép és minőségi, de véleményem szerint van még pár dolog, amivel ki lehetne pótolni a jövőben.

Nektek elnyerte tetszéseteket a Van időm olvasni? Tervezitek beszerezni vagy esetleg már megvettétek?
Üdv,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

designed by Charming Templates