KELLY ORAM - THE LIBBY GARRETT INTERVENTION (SCIENCE SQUAD #2.)

Fülszöveg:
Libby Garrett hivatalosan is Owen Jackson függő. De a szexi, népszerű focista egyáltalán nem értékeli mennyire klassz csaj Libby. Nem hajlandó elkötelezni magát a lány mellett, sőt még azt se vállalja fel nyilvánosság előtt, hogy randiznak. Kapcsolatuk teljesen tönkreteszi Libbyt, de ő az egyedüli, aki ezt nem veszi észre.

Amikor a lány teljesen kifordul önmagából, legjobb barátja - Avery Shaw - és a Tudós klub többi tagja közbelép, annak reményében, hogy ki tudják gyógyítani Libbyt káros Owen függőségéből. Alávetik őt saját tizenkét lépéses programjának - az Owen’s Anonymusnak – és felfogadnak mellé egy szexi, borongós, keménykezű kávéfelszolgáló srácot, hogy Libby hivatalos támogatója legyen.

...

Adam Koepp éveken át figyelte Libby Garrettet. Hogy ne vette volna észre a pimasz lányt a lila gördeszkájával, és a macskás matricákkal borított bukósisakjával? De hiába volt bele zúgva, Libby soha nem vette őt észre. Miért is tette volna? Számára Adam nem volt más csak egy srác, aki kibukott a középiskolából, és néhányszor egy héten almabort szolgál fel neki. Ráadásul Libby  Owen Jacksonnal kavar – egy pasival, akinek egyetemi ösztöndíja és kockásabb hasa van, mint Kyle Hamiltonnak.

Adamnak végre megadatik a lehetőség, hogy megismerje Libbyt, amikor munkatársa Avery Shaw felkéri őt, hogy segítse át barátnőjét élete egyik legnehezebb időszakán. Mivel Adam jó abban, hogy eljátssza a rossz zsarut, és van tapasztalata a tizenkét lépéses programban, ő a legtökéletesebb jelölt arra, hogy Libby támogatója legyen. De vajon képes lesz-e személyes érzelmeit félretenni, és igazi segítséget nyújtani a lánynak? És vajon Libby megutálja őt azért, amiért arra kényszeríti, hogy őszintén magába nézzen?

Augusztusban részt vettem Kelly Science Geek Week nevezetű eseményén, amikor a  különböző érdekes infókat tudhattatok meg Kellyről, a Szívzűrterápiáról, és persze az akkor még készülő új könyvéről a The Libby Garrett Interventionről. Azon a héten rengeteget foglalkoztam Kelly ezen két könyvével, és lehetőségem adódott pár részletet is lefordítani nektek Libbyből. Ez a pár részlet annyira felcsigázott, hogy azonnal olvasni akartam az egész könyvet, így nagyon megörültem, amikor végre megkaptam Kellytől a recenziós példányomat. Azonnal neki is láttam, és elöljáróban annyit elárulok, hogy nagyon megszerettem a könyvet, párszor még biztosan újra fogom olvasni.

Mivel ízelítőket már olvashattam a könyvből, ezért nagyjából tudtam, hogy mire számítsak majd, így olyan sok meglepetés nem ért a történettel kapcsolatban. Kiszámítható és könnyed olvasmány volt, de pont ezt szeretem Kelly könyveiben. Nem kell azon agyalnom, hogy mi fog a következő pár oldalon történni. Még egy Kelly Oram könyvben sem csalódtam, pont azért, mert remekül ért ahhoz, hogy hogy váltson át komolytalan, vicces szituációkból halálosan komolyba, mégis megtartva a kellemes hangulatot ami végig jelen van a könyveiben. Olvasás közben nem egyszer nevettem fel hangosan, és bizony volt pár rész, aminél elszorult a szívem, és egészen elszomorodtam. 

Libbyt már a Szívzűrterápiában is nagyon bírtam, így meg sem lepett, hogy hamar a szívembe lopta magát. Még így is, hogy Owen nem volt rá a legjobb hatással. Teljesen megfeledkezett mindenről, ami régen fontos volt számára -a barátairól, a tudósklubról, a deszkázásról, és a családjáról. Nem foglalkozott senkivel, és semmivel. Owen körül forgott az élete, és ezt a többiek is észrevették. Megváltozott az öltözködése is azáltal, hogy Owennek próbált megfelelni, és nem a jó irányba. Az önértékelése és a társas kapcsolatai bánták a kapcsolatát Owennel. Hibát hibára halmozott, és észre sem vette, hogy mennyire rossz irányba változott meg. 

"A legjobb barátja vagy. Szüksége van a segítségedre."
Avery egy pillanatra elgondolkozott,
 és egy árnyalatnyi remény suhant végig az arcán ,
egy kis életet visszahozva a szemébe.
"Igazad van. Egy közbeavatkozásra van szüksége-
egy Owen beavatkozásra."

Még jó, hogy ott van Libbynek a tudósklub, de legfőképp Avery, aki Adam segítségével próbálja kigyógyítani Libbyt Owen függőségéből. Adam teljesen új szereplő, és engem azonnal megnyert magának. Erős, kitartó személyiség, akit csak dicsérni lehet. Tele van jó tulajdonságokkal és végtelenül szereti a húgát. Ódákat zenghetnék róla, de ez most nem az Adam fanklub :D Lényeg, hogy én teljes mértékben Adam párti lettem pár fejezeten belül.

Azt szinte már mindenki tudja rólam molyon, hogy a világ egyik legnagyobb Grayson Kennedy rajongója vagyok, és ezt az érzést csak erősítette, hogy mennyire cuki volt Grayson abban a pár jelenetben, amiben ott volt Avery mellett. A báli jelenetnél nagyon nevettem, jó volt újra együtt látni az egész csapatot. #Team GraysonForever.

Owent szándékosan hagytam a végére. Már a Szívzűrterápia olvasása után is úgy voltam vele, hogy nem lesz annak jó vége, ha Libby és Owen összejönnek. Azt viszont nem tagadhatom, hogy akartam a kettőjük kapcsolatát, mert tudtam, hogy akkor egy újabb csodálatos könyvet  olvashatok majd. Ez így is lett, és minden baljós gondolatom beigazolódott. Owen borzalmasan rossz hatással volt Libbyre, és szerintem egyáltalán nem szerette a vadóc lányt, csak visszafogta őt minden lehetséges módon. Mégis milyen pasi az, aki nem meri felvállalni a belevaló barátnőjét a legjobb barátai előtt? Nagyon haragudtam ezért Owenre. Meg azért is, hogy belerondított Adam és Libby kapcsolatába.

Ha ilyen egy bocsánatkérés Adam Koepp módra, akkor
talán nem akarom, hogy következőnek jobban csináljon bármit is.
Talán még el is kezdek vitázni vele,
hogy még többször békülhessünk ki.

A könyv mellékszereplők frontján is erős. Adam húga igazi színfolt volt a sok kocka között, és említésre méltó a kapcsolata a bátyjával. Igazi erős, és összetartó családot alkotnak úgy ketten. Egy kis komolyságot csempészett Kelly a történetbe kettejük kapcsolatával. 

Libby szülei pedig hatalmas arcok. Soha nem akarták korlátok közé szorítani a lányukat, és azt akarták, hogy olyannak fogadja el magát amilyen, hogy sikereket érjen el. Véleményem szerint sikeresen elérték a céljukat. 

Mint azt már a bejegyzés elején említettem, nagyon megszerettem a könyvet. Viszont nem lett a kedvencem, ami főként Owen és Libby kapcsolatának köszönhető, de legfőképpen Libby viselkedésének. Hiányoltam belőle az előző részben megszokott vadságot, vagányságot. Ebben a részben Kelly inkább arra koncentrált, hogyan fogadja el magát Libby olyannak, amilyen. Arra, hogy szeresse és tisztelje magát, még ha nincs is topmodell alkata. Arra, hogy megérdemli azt, hogy bókoljanak neki, hogy bemutassák őt a rokonoknak,barátoknak. Arra, hogy igazán szeretetreméltó és tényleg megérdemli a szerelmet, hogy neki is jár a boldog vég. Ezt a boldogságot pedig nem kaphatja meg Owentől, hiába ígéri le neki a csillagokat, akkor sem fog megváltozni. Sokkal inkább Adamtől, aki ugyan nem egy menő kosaras, és a gimit se fejezte be, de önzetlen, és képes arra amire Owen nem: szeretni.

Remélem meghoztam a kedvet az olvasáshoz, üdv:

JANDY NELSON - AZ ÉG A FÖLDIG ÉR

Kár, hogy a szerelemhez nem jár időzítő szerkezet, mint a bombákhoz. Legalábbis Lennie szerint. A tizenhét éves lány nemrég vesztette el imádott nővérét, és semmire sem vágyik kevésbé, mint hogy egyszerre két fiú is feldúlja addigi békés, eseménytelen (mondjuk ki: unalmas) életét. Mégis ez történik. Lennie-t a közös veszteség egyre közelebb sodorja Bailey vőlegényéhez, de közben felbukkan Joe, ez a fantasztikus, szenvedélyes srác, akinek a gitárjátéka virtuóz, az életöröme ragadós, és akinek minden egyes csókjától mintha felrobbanna a világ… 

Az egyik fiú emlékezni segít, a másik felejteni. De szabad-e egyáltalán boldognak, szerelmesnek lennie, amikor épp gyászol?

Szeretem a LOL-könyveket. Mégis néha azt érzem, hogy kinőttem ebből a kategóriából. Az Ég a földig érnél is ezt a problémát tapasztaltam. Amíg olvastam végig azt éreztem, hogy nem én vagyok a könyv célközönsége, és lehet, hogy pár évvel ezelőtt még élveztem volna a történetet, de mai fejjel már nagyon nem ment. Magát az olvasást is halogattam már elég rég óta, valamiért nagyon nem akartam nekikezdeni. Aztán láttam, hogy Dóri elkezdte olvasni, és elkapott a Why not? életérzés, csatlakoztam hozzá, és egy TEO keretén belül elolvastuk. Szerintem egyikőnk sem számított ekkora csalódásra.

A LOL- könyv címkéből kiindulva abban a hitben éltem, hogy a könyv szórakoztató lesz. Minden volt, csak szórakoztató nem! Lennie egyszerűen az agyamra ment. Egyáltalán nem úgy viselkedett, mint egy tizenhét éves, sokkal inkább, mint egy lázadó, szeleburdi 12, nagyon max. 14 éves lány.

Részben, de tényleg csak részben megtudtam érteni, hogy mit miért tett. Megértettem, hogy fáj neki, hogy ennyire hamar elvesztette a nővérét, hogy nem tud mit kezdeni magával, a szabadidejével a nővére nélkül. Mégis olyan szinten szenvedtem. Nem tudtam megérteni, hogy nem jutott eszébe, hogy talán a családja is szenved Bailey hiányától?

Persze a családtagok se normálisak. Lenni nagybátyja elvileg a nők álma, de közbe szabadidejében bogarakat, növényeket éleszt újra. Ő így dolgozza fel a gyászt. A nagymama meg a szobanövény alapján állapítja meg, hogy Lennienek van valami baja. Elkezdett foltosodni a szobanövény, ezért Lennie drágának baja lesz. Oké. Az is oké, ha a gyerek verseskötetet kap ebédre. Biztos szomjazik a tudásra is, de azért ennie sem ártana.

Aztán ott a főszereplő srác Joe, akivel igazából nem volt bajom. Nem értem mit látott Lennieben, de tiszteletben tartom a döntését. Abban viszont biztos vagyok, hogy nála se stimmelt minden ott bent. Én a helyében nem biztos, hogy a történtek után meg tudtam volna bocsátani Lennienek. Joe iszonyatosan kedves és cuki volt a lánnyal, de csak azt érte el, hogy összetörték a szívét. Nem is akárhogy.

Pár dolog azért egészen tetszett. Az egyik ilyen dolog, hogy azért elég sok mindent megtudunk Lennie nővéréről, Baileyről. Sok mindent eltitkolt a húga elől, de ez is érthető. Nem osztunk meg mindent még a szeretteinkkel sem. Biztos megvolt Baileynek is a maga oka, hogy nem mondta el ezeket a dolgokat se a nagymamájának, se Lennienek.

Másik, ami megfogott az Lenniehez köthető, pedig, mint azt már említettem, nem lett a szívem csücske. Ez pedig nem más, mint a kis versei. Az egész könyvben ezek tetszettek a legjobban. Az elhagyott, titkos, fájdalmat, szeretetet tükröző emlékei versecskék formájában. Azokat egyszerűen IMÁDTAM! Még úgy is, hogy adtak egyfajta tragikus, borongós, depressziós, sötét hangulatot a könyvnek. Végig abban a hitben éltem, hogy valami katasztrófa fog történni Lennievel. Olyan katasztrófa, amit Joe biztos nem élt volna túl... Szerencsére ez nem történt meg, utáltam volna, ha megtörténik, és igazam van.

Említésre méltó még Jandy Nelson írói stílusa, amit csak akkor fedeztem fel, amikor beleolvastam az eredeti változatba is. Annyira egyszerűen írta meg a szereplőket, mégis könnyen átragadt rám is a jókedvük, a gyászuk, a fájdalmuk. De ezt tényleg csak akkor éreztem át, amikor eredeti nyelven olvastam a könyvet. Számomra elveszett valami a magyarra fordításkor.

Ugyan Az ég a földig ér nem nyerte el a tetszésemet, azért az írónőről még nem mondtam le. Már pár hónapja a polcomon várakozik Jandy legújabb könyve az I'll give you the sun, ami elsősorban a borítójával fogott meg. Meg az sem hanyagolható tény, hogy a külföldi bloggerek, booktuberek imádják a könyvet. Kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni, bár ezek után nagy reményeket nem fűzök hozzá.

Sajnos véleményem szerint a könyv nem jó, és biztos nem fogom még egyszer a kezembe venni, mert ennyire még én sem vagyok mazochista. De nagyon sokan szeretik, lehet, hogy pont Te leszel az, akinek a kedvenc könyve lesz. Várom a véleményeket! ;)

KELLY ORAM SCIENCE GEEK WEEK - DAY 5.

Sziasztok Molycik!

Utolsó napjához érkezett a Kelly Oram hét. A mai napra egy újabb részletet hoztam Nektek a Libby Garrett Interventionből. Remélem Ti is legalább annyira szeretitek majd, mint én :) #TeamAdam.

Szeretném megköszönni Tijának és Dórinak a hét során nyújtott rengeteg segítséget! Nélkülük nem valósulhatott volna meg, így, ebben a formában a Grayson Science Geek hét.
Remélem jól szórakoztatok, és kijátszottátok magatokat a héten. Ha még nem játszottatok, a Rafflecoptert a bejegyzés alján megtaláljátok, illetve a FB esemény linkjét is. 

Jöjjön hát egy nagyon cuki részlet a The Libby Garrett Interventionből:

“Szeretem Averyt, és örülök a boldogságának –teljes mértékben megérdemli Graysont – de jelenleg teljesen ferde a valóságról alkotott képe. Azt hiszi, hogy mindenkinek megvan a saját tündérmesébe illő happy endje. Nem érti meg, hogy legtöbbünk nem lesz ilyen szerencsés. Főleg nem olyan valaki, mint én.”

Adam az ablakon tartotta a szemét és kifújta a levegőt. “Valaki olyan, mint te?”
“Igen, valaki olyan, mint én. A kövér lányoknak nem sok szerelem jut a szerelmet.”

Elszakította tekintetét az ablaktól, hogy rám nézzen, de úgy, mintha először látna. Nem voltam biztos benne, hogy mi a problémája. Nem mintha a súlyom akkora titok lett volna.

„ Talán nem vagyok száz mázsás, de a duci szintet határozottan megütöm.. Középiskolában ez egyenlő a kövérséggel, és mielőtt még megkérdeznéd, nem, nem tudok csak úgy lefogyni. Hipotireózisom van. Tizenegy évesen diagnosztizáltak, mert a cukorbetegség határát súroltam. Azóta is szigorú diétán -, és edzésben tartom magam, így nem alakult ki semmi komolyabb egészségügyi problémám. Éppenséggel pont megfelelő a szív- és érrendszeri állapotom; Csak egyszerűen nem tudok megszabadulni a súlyfeleslegtől. Ettől jobban nem is leszek soha.”

Adam elszakította tekintetét az ablaktól, és úgy fordult testével, hogy szemben legyen vele. „Azért nem gondolod, hogy valaha találsz valakit, aki szeretne téged, mert soha nem lehetsz vékony?”

Felhorkantam. „Ez a való élet, nem pedig a Hajlakk. Nem vár rám valahol odakint egy Link Larkin. Ne is próbálj meggyőzni az ellenkezőjéről. Tudod, hogy igazam van. Az is csoda, hogy Owen időt szakít rám.”

Miután levette a sapiját és végighúzta a kezét a haján, Adam belesüppedt az ülésébe, keresztbe tett kézzel bámult ki a szélvédőn. Nem értettem a hangulatingadozásait. Egész nyugisnak tűnt, amikor először felvettem őt. Most meg újra annak a karót nyelt zsémbes alaknak tűnik, akit először megismertem. „Mi van Owennel? kérdezte hirtelen. „Nem úgy tűnik, mintha érdekelné a súlyod.”

„Ha!” Olyan erősen szorítottam meg a kormányt, hogy az ujjaim elfehéredtek. Egy éve ugyanezt hajtogatom magamnak, de ettől még nem vált igazzá. „Persze, hogy érdekli. Ez a legnagyobb problémánk. Azért viselkedik úgy velem, ahogy, mert zavarja a külsőm. Mindig is tudtam, de azt hajtogattam magamnak, hogy nem számít, mert még ha szégyelli is az érzéseit irántam, legalább vannak neki.”

Adam fel volt háborodva a logikámon. „Komolyan beszélsz? A srác szégyell téged, és úgy gondolod, hogy ez nem számít?”

Hirtelen elkapott a harag,  de sikerült visszafognom magamat.

„Persze, hogy számít. Szerinted szeretem, hogy nem mutat be egyik haverjának sem? Nem. Utálom. Még Graysonnak, se hajlandó bevallani, hogy randizunk. Tudod, hogy ez milyen érzés nekem?

„Akkor meg miért éred be vele?”
„Azért mert még ez is jobb, mint a semmi. Mert pontosan ez az, amim van nélküle. Soha senki nem akart engem korábban. Egyáltalán nem. Semmilyen módon. Owen tud bunkó lenni, de legalább tudom, hogy egy kis része törődik velem. Nem olyan mintha azért kavarna velem, mert én vagyok az egyetlen lehetősége. A srác csodás, népszerű, és sportos. Bárkit megkaphatna magának, akit csak akart, mégis engem választ. Szeret velem lenni. Nem teljesen bunkó. Igenis értékeli azt, hogy mennyire klassz csaj vagyok. Amikor csak mi ketten vagyunk, olyan édes tud lenni. Gyönyörűnek –kívánatosnak, különlegesnek, vágyottnak érzem magam mellette. Soha máskor nem érzem ezt, így inkább vállalom a rosszat, a jóval együtt.”

Nem tudtam elhinni, hogy egy ennyire bensőséges beszélgetést folytattam ezzel a különös idegennel, de meglepően jó érzés volt egyszer teljesen őszintének lenni. „Nem vagyok képes nemet mondani Owennek, mert tudom, hogy ha igent mondok, akkor érezhetem ezeket a dolgokat. A rossz dolgok el fognak tűnni, és legalább egy ideig csodásan fogom magam érezni. És attól félek, hogy ha nem megyek, amikor hív, akkor talál magának valaki mást. Biztos vagyok benne, hogy találkozgat más lányokkal az egyetemen. Igen, utálom már a gondolatát is, de mi más választásom van? Ha ellököm magamtól, akkor megint nem lesz senkim. Owen nélkül, újra csak egy magányos, kövér kocka vagyok. Nem akarok egész életemben egyedül maradni.”

A beszélgetés ezzel meg is halt.
Ezelőtt még senkivel nem voltam ennyire őszinte, még Averyvel sem. Fogalmam sincs Adam, hogy vett rá arra, hogy ennyire megnyíljak előtte, de teljesen meztelennek éreztem magam. Éveket töltöttem azzal, hogy olyan vastag álarcot vonjak magam köré, amilyet egy ember csak tud, és mégis, Adam kevesebb, mint egy óra alatt, áttört minden védelmemen. Ez pedig megijesztett. Ki ez a srác? Hogy tudott ennyire egyszerűen hozzám férkőzni?

Adam csendben ült a kocsi másik felében. Tudtam, hogy mindazon gondolkozik, amit az előbb elmondtam. Tudtam, hogy összerakja az eddigi találkozásainkkal, és egy új véleményt formál rólam. Nem akartam tudni, hogy ez mit jelenthet.

Végigvezettem a kanyargós hegyeken, több figyelmet fordítva a saját szaros gondolataimnak, mint az útnak. Szerencsések voltunk, hogy nem zuhantunk bele a halálunkba.

„Ha hiszed, ha nem, megértem, hogy érzel,” mondta Adam, lágy hangjával megtörve a hosszú csendet.
„Pontosan tudom milyen kétségbeesetten valakinek a figyelmére vágyni, hogy hagyod magad elpusztítani, csak elnyerd az egyetértését.”

A mellkasom összeszorult a vallomásán. Őrülten kíváncsivá tett. Kit szerethetett annyira, aki miatt most is teljesen kétségbeesettnek hangzott? Igazság érződött szavaiban, és bármi is volt az igazság, az még mindig bántja őt.

Több lett volna abban, hogy Avery a segítségét kérte, mint a képessége, hogy eljátssza a rossz zsarut? Azt mondta van bennünk valami közös, de nem tudom megérteni, hogy lehetne egy hozzá hasonló srác  olyan módon kitaszított, mint én.

„Ha nem engeded őt el,” mondta Adam, figyelmemet visszairányítva a beszélgetésre, „ végül tönkre fog tenni.”

Semmi kétségem nem volt afelől, hogy a tapasztalat szólt belőle, de én nem kérdeztem, ő meg nem fejtette ki. Ezek után békén hagyott, és az út többi részét csendben tettük meg.

Amikor elértünk a sípályáig, és kimásztunk a liftből, csak akkor szólalt meg, „Akarnod kell, Libby. Ha bevallod, hogy egy egészségtelen kapcsolatban élsz, az már egy jó kezdet, de még nem elég. Ha nem akarsz őszintén lemondani róla, akkor csak vesztegetjük egymás idejét.”

Nem voltam biztos abban, hogy valaha is teljesen le akarnék mondani Owenről, de azt se akartam hagyni, hogy továbbra is kihasználjon. „Egyébként, pontosan mit is csinálunk egymással?” Kérdeztem, miközben a parkolón át a hegy felé vezettem Adamet. „Hogy tervezel segíteni rajtam?”

„Minden tizenkét lépéses program egy utazás. Igazából egy nagyon spirituális élmény a résztvevő számára. Szükség van hozzá egy löketnyi bizalomra. Támogatódként az a feladatom- hogy így mondjam – hogy ezt a löketet megadjam neked, és úgymond végigvezesselek a folyamaton. Mindent neked kell csinálnod. Nem mehetek helyetted végig a lépéseken, de mutathatom az utat. Azért vagyok, hogy fogjam a kezed, vagy oldalba bökjelek, amikor szükséged van rá, hogy a megfelelő irányba tereljelek, amikor nem látsz tisztán, és elkapjalak, ha zuhannál.”

Elértünk a hegy aljába és hirtelen egy sor emberbe ütköztünk. Tele volt a hegy, mert ez volt a szezon utolsó hétvégéje, és úgy tűnik a verseny is egészen szép tömeget idevonzott.

Szorosan megragadtam Adam kezét, hogy ne veszítsük el egymást, és elindultam a félcső (*half-pipe) felé.

Adamet meglepte az érintésem, de nem húzódott el. Lenézett a kezükre, aztán azt a felháborítóan szexi dolgot csinálta, amikor megemeli az egyik szemöldökét, és úgy néz rám, mintha választ várna.

Istenem, ha akart annyira szexi tudott lenni. Ha nem lettem volna ekkora rohanásban, addig néztem volna vele farkasszemet, amíg a hó el nem olvadt volna. Sajnos, nem volt idő arra, hogy felfedezzem a néha köztünk izzó feszültséget.

Szemforgatva néztem rá, úgy téve mintha legkevésbé sem lennék izgatott, hogy hozzáérhetek, és elkezdtem őt a nézőtér felé vonszolni. „Szedd a lábad Kávés Srác. Késésben vagyunk.”

„Tudod,” mondta könnyedén, ahogy követett a tömegen át, „amikor kézfogásról beszéltem, metaforikusan értettem.”

„Nos, ez szívás, mert jelenleg szó szerinti értelemben van rá szükségem. Nincs időm arra, hogy elveszítselek. Úgy tűnik már el is kezdték, és én leszek a legrosszabb gyerek a világon, ha lekésem apám első futamát.”

Adam felnevetett. Aztán, pár másodperc múlva engedett a szorításon, kezét az enyémbe tette, így az ujjaink összefonódtak. Volt ebben valami hétköznapi módon bensőségem, ahogy belém kapaszkodott, miközben sétáltunk. Mintha nem is azért fogtuk volna egymás kezét, hogy együtt maradjunk, hanem mintha inkább azért fogná a kezem, mert élvezi. Mint ahogy a pasim csinálná. Úgy, ahogy Owen sosem. Ahogy még soha senki.

Minden erőmre szükség volt, hogy ne álljak meg és, ne bámuljak rá. Óvatosan visszanéztem rá, már amennyire tudtam. Összetalálkozott a tekintetünk, úgy mosolygott, mintha semmi nem számítana a világon.  

A The Libby Garrett Intervention október 24-én jelenik meg! 

Angolul már előrendelhető Amazonon, IBookson, a Barnes&Nobles oldalán és Kobon speciális előrendelési áron ($2.99.) 

Ha pedig az Avery Shaw Experimentet, azaz a Szívzűrterápia Strébereknek-et szeretnéd megrendelni kedvezményesen, eredeti nyelven, akkor azt is megteheted. A SGW keretein belül a héten csak 0.99 dollár az ára ;)

Amazon * iBooks * B&N * Kobo

 Kedvet kaptál egy kis Szívzűr olvasáshoz, de nem tudsz angolul? Itt meg tudjátok rendelni magyarul is. Ezer köszönet és hála a Móra Kiadónak a fordításért! :)

Még több extráért, ízelítőért és nyereményjátékokért (Dedikált könyvekért és apróságokért) csatlakozz a Science geek Week Facebook eseményéhez, ami szintén augusztus 7-éig, azaz péntekig tart.

A Facebook eseményhez való csatlakozáshoz ide kattints!

a Rafflecopter giveaway

Kelly 15 évesen írta első könyvét- egy fanfictiont a kedvenc zenekaráról. Ami nem más, mint a Backstreet Boys, és ami miatt a mai napig cikizik a barátai, családja. Megszállottan szeret olvasni, túl sokat beszél. Arizónában él 4 gyermekével, férjével és a macskájával Mr. Darcyval.

Lépj kapcsolatba Kellyvel:   

Newsletter     - Iratkozz fel angol nyelvű hírlevelére

Amazon         - Ha megvennéd a könyveit eredeti nyelven

Facebook      - Ha még több érdekességet tudnál meg Kellyről                   

Twitter           - Ha együtt csiripelnél Kellyvel ;)

KELLY ORAM SCIENCE GEEK WEEK - DAY 4.

Sziasztok!

Lassan itt a Grayson  Kelly Oram hét vége. De ez nem jelenti azt, hogy mára nem tudok érdekességgel szolgálni! A mai nap két főszereplője ismét Aves és Grayson lesz. Egy-egy naplóbejegyzést fogok veletek megosztani. Bizony, abból a naplóból, amit a kísérlethez Avery és Grayson mindketten vezettek. 

Avery bejegyzése:

Kedves naplóm!

Már egyértelműen túljutottam a sokk, a tagadás és az alkudozás fázisán, de a bűntudatig még nem értem el. Ha jellemeznem kéne a mostani lelkiállapotomat, azt mondanám: úgy érzem, mintha a lelkem helyén valami nagy üresség lenne. És persze szomorú vagyok, amiért így megbántottak.

Ami Aiden és köztem történt, az tragikus, de igazából egyikünk sem hibás. Nem tehet róla, hogy nem érez úgy irántam, ahogy én iránta. Azért vetett véget a barátságunknak, mert erre volt szüksége, nem pedig azért, mert én netán elrontottam valamit.

Grayson is megnyugtatott, hogy nem tettem semmi rosszat. Már vagy százszor elismételte, hogy ne legyen lelkifurdalásom, hisz nincs miért.

Igaza van. És nincs is. Mármint lelkifurdalásom. Pedig jó pár nap eltelt Aiden bejelentése óta. Tulajdonképpen fogalmam sincs, miért kellene lelkifurdalást éreznem, csak azért számítok rá, hogy lesz, mert tudom, hogy ez a gyász következő szakasza.

Az Avery Shaw-kísérlet sikere érdekében elhatároztam, nem fogom erőltetni, hogy eljussak egyik fázisból a másikba. Ez persze nem azt jelenti, hogy tétlenül várom az elfogadást, meg hogy begyógyuljon a szívem. Aki eredményt akar, annak meg kell dolgoznia érte.

Arra jutottam, hogy a legjobb, ha azt teszem, amit az „igazi” gyászolók szoktak: megpróbálok továbblépni. Nem szabad a múlton rágódnom. Bele kell törődnöm, hogy Aidennel sosem lesz olyan a kapcsolatunk, mint korábban, és hogy az életem végérvényesen megváltozott. Soha nem leszek már a régi.

Eldöntöttem,  a továbblépés érdekében először is meg kell szabadulnom mindentől, ami Aidenre emlékeztet. Este átjött Grayson, hogy segítsen. Úgy okoskodtam, hogy ha eltüntetek mindent, ami eszembe juttatja Aident, akkor egyre kevesebbet gondolok majd rá, és könnyebben elfelejtem.

A „tisztogatás” sokkal jobban megviselt, mint amire számítottam. Grayson támogatása és biztatása nélkül nem lettem volna képes végigcsinálni. Ciki volt sírni előtte, de úgy tűnt, nem tart szánalmasnak emiatt. Hálás lehetek, amiért ilyen megértő partnerem van a kísérletben.

Miután végeztünk, Grayson nagy nehezen kitépte a kezemből az emlékeimmel megtömött szemeteszsákot, és elhajtott vele valahova − különben tutira visszaraktam volna mindent a helyére. Abban bíztam, hogy jobban érzem majd magam. Reméltem, hogy  megkönnyebbülök majd. Ehelyett a csupasz falak és a fiókos szekrényről eltüntetett cuccok helye körüli por–láttán csak még jobban elkezdtem bőgni.

A képek és a tárgyak hiánya a szívemben tátongó űrre emlékeztetett − amit korábban a legjobb barátom töltött ki. Egyszerűen hiányzik belőlem egy darab. Mintha amputálták volna a karomat vagy a lábamat.

A legfájdalmasabban az az üres falfelület érintett, ahol addig az Albert Einsteint ábrázoló poszterem lógott. Aidentől kaptam ajándékba, még általánosban, amikor a nagyszerű fizikusnak öltöztem be halloweenkor. Elég volt egy pillantást vetnem a kép helyére, és összeomlottam.

Amikor látta, hogy teljesen kiborulok, Grayson átölelt, és azt mondta, tudja, mi a megoldás. Bevágta maga után az ajtót, és elviharzott. Egy perc múlva már jött is vissza, és legnagyobb elképedésemre egy mosolygó fejes alsógatyát szögelt a falnak arra a részére, ahonnan addig Einstein nézett rám.

Elborzadt pillantásom önkéntelenül Grayson nadrágja felé vándorolt. Ő erre nevetésben tört ki, mert persze kitalálta, mire gondolok. Megnyugtatott, hogy a falra szögelt alsó a frissen mosott pótgatyája, amit vészhelyzet esetére tart a tornazsákjában. Márpedig ez a mostani határozottan vészhelyzet.

Megkérdeztem, miért akasztotta ki, és azt felelte, mostantól, ha ránézek a falon lógó alsógatyára, rá gondolok majd, és jókedvem lesz, nem pedig Aiden jut az eszembe, amitől úgyis csak bőgnék. Igaza volt. Nem bírom megállni, hogy ne mosolyogjak az idióta smiley-kon.

Grayson azt is mondta, hogy jobban alszom majd a gatyától. Amikor rákérdeztem, azt felelte, azért, mert álmomban is őt fogom látni – ráadásul majdnem teljesen meztelenül –, ahelyett hogy rémálmok gyötörnének Aiden miatt. Na erre annyira bepánikoltam, hogy alig kaptam levegőt. Nem tudom, fogok-e álmodni bármit is az éjjel, de az biztos, hogy a lelki szemeim előtt felbukkanó képek máris nagyon viccesek: állandóan Graysont látom magam előtt, abban a gatyában. Muszáj lesz valami mást feltennem arra a falra. Méghozzá gyorsan!

Grayson bejegyzése:

Avery őrült. Persze minden csaj zakkant egy kicsit, de Aves tényleg hibbant. Este felhívott, és megkért, hogy segítsek „kifüstölni” Aident az életéből… Hát tőlem már sok lány kért sok mindent, de ez  új volt. Nem értettem, mit akar Avery, de le mertem volna fogadni, hogy kifüstölés alatt nem bulizást  meg szórakozást ért, pedig azt ígérte, amikor rávett, hogy részt vegyek ebben az idióta kísérletben.

Mint kiderült, a kifüstölés a stréber lányoknál azt jelenti, hogy megszabadulnak az exüktől kapott vackoktól. Tudom, a csajoknál ez valami szent szertartás (hé, én is nézek tévét!), de képtelen vagyok felfogni, miért kell ekkora felhajtást csinálni egy csomó kacat miatt. Fényképek, CD-k, béna plüssállatok, ilyesmi. Avery persze más tészta, ő régi házi dolgozatokat őrizget, bizonyítványokat, sőt egy polgárháborús diorámát is, amit még általánosban készítettek Aidennel. Esküszöm, az az izé már bomlásnak indult, Aves mégis kis híján pánikrohamot kapott, amikor bedobtam a szemeteszsákba.

A hajigálás amúgy is rám maradt, mert Avery kész idegroncs volt − rábökött a kidobásra ítélt tárgyakra, és már bömbölt. Pedig a vackok feléről nem is tudta megmondani, miért emlékezteti Aidenre. (Vesszek meg, ha értem, miköze az öcsémnek egy Diana Ross-CD-hez!)

Szóval hülyeségnek tartottam, hogy Avery ennyire ragaszkodik ezekhez a cuccokhoz, de a kidobálás jó ötletnek tűnt. Túl kell tennie magát az idióta öcsémen, aki nem érdemli meg, hogy Aves ennyit szenvedjen miatta. Legszívesebben leradíroznám Aident a föld színéről, de a gyilkosság bűncselekmény, én pedig túl jó pasi vagyok ahhoz, hogy börtönbe kerüljek, úgyhogy beérem azzal, hogy legalább Avery szobájából eltüntetem minden nyomát annak a tuloknak.

„A kifüstölés nagyon megviselte érzelmileg” Avest − ami emberi nyelven azt jelenti, hogy piszkosul kemény estéje volt. Én viszont kimondottan élveztem. Persze jobban örültem volna, ha behúzhatok egyet Aidennek, de azért az sem volt rossz, hogy elégethetem a fényképét. Minél több cuccot hajítottunk ki, annál jobban éreztem magam. Aztán kivittem a szemeteszsákot a házból − miután nagy nehezen kitéptem Avery kezéből −, és arra gondoltam, most biztos megkönnyebbült.

Hát nem.

Amikor visszaértem, úgy meredt a falra, mint egy megszállott. Aztán rám nézett, és a látványtól majdnem meghasadt a szívem: megint folytak a könnyei, és olyan letörtnek tűnt, hogy úgy éreztem, belegebedek. Gyorsan magamhoz húztam, és átöleltem. Reméltem, hogy a közelségétől elmúlik a lüktető fájdalom a mellkasomban. Nem szívesen ismerem be – mert egy pasi ne adja ki magát ennyire –, de képtelen vagyok elviselni, ha egy lányt bőgni látok. Mintha lenne egy külön testrészem, ami a könnyekre reagál. Őrjítő érzés, és nem múlik el, amíg a sírás abba nem marad. Szóval nem bírom megállni, hogy ne vidítsam fel őket. Bármi áron. (Ne firtassuk, milyen hatással van ez a méltóságomra…) Balek vagyok, na. De olyan mélyre, mint ma, még sosem süllyedtem. Átkozott hőskomplexus! Avery összeomlott, és miközben a karomban tartottam, az agyam veszettül kattogott, hogy mi a fenét csináljak. Azt sem tudtam, most épp mitől borult ki. De akkor felpillantottam a falra, és azonnal leesett.

Avesnek volt egy béna posztere az ágya fölött. Valami fure hajú, öreg fazon képe – asszem, Albert Einstein −, amit hiába szedtem le, olyan régóta lógott ott, hogy a nap kifakította körülötte a festéket. Az a nagy, üres négyszög rosszabb volt, mint ha ott marad a poszter. Ennyi erővel odapingálhattam volna, hogy „Aiden elhagyott!”, annyira nyilvánvaló volt, hogy valami eltűnt onnan − ahogy az öcsém is eltűnt Avery életéből. Tennem kellett valamit. Muszáj volt eltakarni azt a foltot. De a képet nem akartam visszarakni. Valami mást kellett keresnem, ami nem emlékezteti Avest Aidenre, amitől jókedve lesz, és mindig elmosolyodik, ha ránéz. A „mosoly” szó adta végül az ötletet. És ekkor mondtam búcsút a méltóságomnak. Olyan kétségbeesetten szerettem volna felvidítani Avest, hogy az utolsó ingemet is odaadom neki, ha az segít. De beláttam, egy inggel most semmire sem mennék. Az alsógatyámmal viszont…

Úgy bizony, odaadtam Avery Shaw-nak az alsómat. Azt az elképesztően ronda gatyát, amit Aidentől − ki mástól? − kaptam pár éve karácsonyra, és a tornazsákomban tartottam. Fehér volt, tele szivárványszínű mosolygó fejekkel. Tök gáz. De Avesnek tutira tetszeni fog. Mielőtt meggondolhattam volna magam, behoztam a kocsimból, villámsebesen felszögeltem a hülye poszter helyére, és úgy vigyorogtam Averyre, mintha nem lenne ebben az égvilágon semmi fura. A titok nyitja a magabiztosság. Nem szabad, hogy Aves lássa rajtam, mekkora idiótának érzem magam, mert akkor ő is zavarba jön. Elborzadva meredt a nadrágomra (annyira egyértelmű volt, mire gondol!), mire kitört belőlem a röhögés. Hogy megnyugtassam, felhúztam a pólómat, és kivillant a bokszerem csücske. Miután megesküdtem rá, hogy a felszögelt gatya frissen mosott, persze tudni akarta, mi a fenének raktam ki a falára. Elmagyaráztam, hogy ha ránéz, én jutok majd az eszébe, és jókedve lesz, ahelyett hogy az Einstein-kép meg Aiden miatt bőgne. Az ötlet bevált. Az alsómra pillantott, és elmosolyodott. Aznap este először. Úgy éreztem, mintha mázsás súlytól szabadultam volna meg, és bambán vigyorogtam, mint egy idióta. De aztán, amilyen tapló vagyok, nem bírtam megállni, és benyögtem, hogy éjszakánként rólam álmodik majd, egy szál smiley-s gatyában… Naná hogy ettől totál kiakadt! Tudom, nem kellett volna tovább húzni, de imádom, amikor elpirul. Most is elvörösödött, lefogadom, nagggyon tisztán maga elé képzelt abban az alsóban.

Kivártam, amíg újra normálisan tudott lélegezni, puszit nyomtam pipacspiros arcára, és nagy ártatlanul szép álmokat kívántam neki… A hatás leírhatatlan volt. Hiába, Avery a legimádnivalóbb csaj a világon!

Ez csak 2 napló részlet, de a Móra Kiadó oldalán mind a 6 naplóbejegyzés megtalálható. 

Mivel a mai napra csak a naplóbejegyzések lettek volna, ezért úgy gondoltam tartok egy castingot. Pont, mint Kelly a Facebook oldalon. Megosztom veletek azt, hogy én hogyan képzelem el a szereplőket :D 

Kezdem is Averyvel. Chloe Moretz szerintem tökéletes választás lenne. Na meg Anna Kendrick is. 

Következzen Avery után a Zuhanykirály, Grayson Kennedy. Ő a kedvencem. Minden tekintetben. Éppen ezért Nick Batemanként képzelem el Graysont. *nyálcsorgatás ON*

Mintha Graysont látnám magam előtt :D *.*

Libby Garrett. Egyet kell értsek Kellyvel, Rebel Wilson tökéletes Libby lenne!  

Owen. Owent én mindig Lavonne Hayesnek képzeltem el. A Hart of Dixie egyik szereplője Lavonne, és amúgy tökre bírom őt :D Owent már kevésbé...

Aiden Kennedy. Szegény Aiden mindig megjárja, majdnem kifelejtettem őt, de aztán eszembe jutott, hogy pontosan tudom, ki játszaná Aiden szerepét, ha filmet rendeznék a Szívzűrből. Dylan Sprayberry. 

Utolsó szereplőnk pedig nem más, mint jövendőbeli bookboyfriendünk Adam. Fogalmam nincs, hogy néz ki Adam, az majd októberben derül ki, de! Látatlanban is Chris Evans kapná a szerepet. Amerika Kapitány tuti kigyógyítaná minden bajából Libbyt. Meg bárkit...

Számotokra ki a tökéletes Grayson? Avery? Aiden? Libby? Owen? Adam? Várom a válaszokat! :D Meg persze Kelly is a Science Geek Appreciation Week Facebook oldalán.

A The Libby Garrett Intervention október 24-én jelenik meg! 

Angolul már előrendelhető Amazonon, IBookson, a Barnes&Nobles oldalán és Kobon speciális előrendelési áron ($2.99.) 

Ha pedig az Avery Shaw Experimentet, azaz a Szívzűrterápia Strébereknek-et szeretnéd megrendelni kedvezményesen, eredeti nyelven, akkor azt is megteheted. A SGW keretein belül a héten csak 0.99 dollár az ára ;)

Amazon * iBooks * B&N * Kobo

 Kedvet kaptál egy kis Szívzűr olvasáshoz, de nem tudsz angolul? Itt meg tudjátok rendelni magyarul is. Ezer köszönet és hála a Móra Kiadónak a fordításért! :)

Még több extráért, ízelítőért és nyereményjátékokért (Dedikált könyvekért és apróságokért) csatlakozz a Science geek Week Facebook eseményéhez, ami szintén augusztus 7-éig, azaz péntekig tart.

A Facebook eseményhez való csatlakozáshoz ide kattints!

a Rafflecopter giveaway

Kelly 15 évesen írta első könyvét- egy fanfictiont a kedvenc zenekaráról. Ami nem más, mint a Backstreet Boys, és ami miatt a mai napig cikizik a barátai, családja. Megszállottan szeret olvasni, túl sokat beszél. Arizónában él 4 gyermekével, férjével és a macskájával Mr. Darcyval.

Lépj kapcsolatba Kellyvel:   

Newsletter     - Iratkozz fel angol nyelvű hírlevelére

Amazon         - Ha megvennéd a könyveit eredeti nyelven

Facebook      - Ha még több érdekességet tudnál meg Kellyről                   

Twitter           - Ha együtt csiripelnél Kellyvel ;)