Sziasztok!
Lassan itt a Grayson Kelly Oram hét vége. De ez nem jelenti azt, hogy mára nem tudok érdekességgel szolgálni! A mai nap két főszereplője ismét Aves és Grayson lesz. Egy-egy naplóbejegyzést fogok veletek megosztani. Bizony, abból a naplóból, amit a kísérlethez Avery és Grayson mindketten vezettek.
Avery bejegyzése:
Kedves naplóm!
Már egyértelműen túljutottam a sokk, a tagadás és az alkudozás fázisán, de a bűntudatig még nem értem el. Ha jellemeznem kéne a mostani lelkiállapotomat, azt mondanám: úgy érzem, mintha a lelkem helyén valami nagy üresség lenne. És persze szomorú vagyok, amiért így megbántottak.
Ami Aiden és köztem történt, az tragikus, de igazából egyikünk sem hibás. Nem tehet róla, hogy nem érez úgy irántam, ahogy én iránta. Azért vetett véget a barátságunknak, mert erre volt szüksége, nem pedig azért, mert én netán elrontottam valamit.
Grayson is megnyugtatott, hogy nem tettem semmi rosszat. Már vagy százszor elismételte, hogy ne legyen lelkifurdalásom, hisz nincs miért.
Igaza van. És nincs is. Mármint lelkifurdalásom. Pedig jó pár nap eltelt Aiden bejelentése óta. Tulajdonképpen fogalmam sincs, miért kellene lelkifurdalást éreznem, csak azért számítok rá, hogy lesz, mert tudom, hogy ez a gyász következő szakasza.
Az Avery Shaw-kísérlet sikere érdekében elhatároztam, nem fogom erőltetni, hogy eljussak egyik fázisból a másikba. Ez persze nem azt jelenti, hogy tétlenül várom az elfogadást, meg hogy begyógyuljon a szívem. Aki eredményt akar, annak meg kell dolgoznia érte.
Arra jutottam, hogy a legjobb, ha azt teszem, amit az „igazi” gyászolók szoktak: megpróbálok továbblépni. Nem szabad a múlton rágódnom. Bele kell törődnöm, hogy Aidennel sosem lesz olyan a kapcsolatunk, mint korábban, és hogy az életem végérvényesen megváltozott. Soha nem leszek már a régi.
Eldöntöttem, a továbblépés érdekében először is meg kell szabadulnom mindentől, ami Aidenre emlékeztet. Este átjött Grayson, hogy segítsen. Úgy okoskodtam, hogy ha eltüntetek mindent, ami eszembe juttatja Aident, akkor egyre kevesebbet gondolok majd rá, és könnyebben elfelejtem.
A „tisztogatás” sokkal jobban megviselt, mint amire számítottam. Grayson támogatása és biztatása nélkül nem lettem volna képes végigcsinálni. Ciki volt sírni előtte, de úgy tűnt, nem tart szánalmasnak emiatt. Hálás lehetek, amiért ilyen megértő partnerem van a kísérletben.
Miután végeztünk, Grayson nagy nehezen kitépte a kezemből az emlékeimmel megtömött szemeteszsákot, és elhajtott vele valahova − különben tutira visszaraktam volna mindent a helyére. Abban bíztam, hogy jobban érzem majd magam. Reméltem, hogy megkönnyebbülök majd. Ehelyett a csupasz falak és a fiókos szekrényről eltüntetett cuccok helye körüli por–láttán csak még jobban elkezdtem bőgni.
A képek és a tárgyak hiánya a szívemben tátongó űrre emlékeztetett − amit korábban a legjobb barátom töltött ki. Egyszerűen hiányzik belőlem egy darab. Mintha amputálták volna a karomat vagy a lábamat.
A legfájdalmasabban az az üres falfelület érintett, ahol addig az Albert Einsteint ábrázoló poszterem lógott. Aidentől kaptam ajándékba, még általánosban, amikor a nagyszerű fizikusnak öltöztem be halloweenkor. Elég volt egy pillantást vetnem a kép helyére, és összeomlottam.
Amikor látta, hogy teljesen kiborulok, Grayson átölelt, és azt mondta, tudja, mi a megoldás. Bevágta maga után az ajtót, és elviharzott. Egy perc múlva már jött is vissza, és legnagyobb elképedésemre egy mosolygó fejes alsógatyát szögelt a falnak arra a részére, ahonnan addig Einstein nézett rám.
Elborzadt pillantásom önkéntelenül Grayson nadrágja felé vándorolt. Ő erre nevetésben tört ki, mert persze kitalálta, mire gondolok. Megnyugtatott, hogy a falra szögelt alsó a frissen mosott pótgatyája, amit vészhelyzet esetére tart a tornazsákjában. Márpedig ez a mostani határozottan vészhelyzet.
Megkérdeztem, miért akasztotta ki, és azt felelte, mostantól, ha ránézek a falon lógó alsógatyára, rá gondolok majd, és jókedvem lesz, nem pedig Aiden jut az eszembe, amitől úgyis csak bőgnék. Igaza volt. Nem bírom megállni, hogy ne mosolyogjak az idióta smiley-kon.
Grayson azt is mondta, hogy jobban alszom majd a gatyától. Amikor rákérdeztem, azt felelte, azért, mert álmomban is őt fogom látni – ráadásul majdnem teljesen meztelenül –, ahelyett hogy rémálmok gyötörnének Aiden miatt. Na erre annyira bepánikoltam, hogy alig kaptam levegőt. Nem tudom, fogok-e álmodni bármit is az éjjel, de az biztos, hogy a lelki szemeim előtt felbukkanó képek máris nagyon viccesek: állandóan Graysont látom magam előtt, abban a gatyában. Muszáj lesz valami mást feltennem arra a falra. Méghozzá gyorsan!
Avery őrült. Persze minden csaj zakkant egy kicsit, de Aves tényleg hibbant. Este felhívott, és megkért, hogy segítsek „kifüstölni” Aident az életéből… Hát tőlem már sok lány kért sok mindent, de ez új volt. Nem értettem, mit akar Avery, de le mertem volna fogadni, hogy kifüstölés alatt nem bulizást meg szórakozást ért, pedig azt ígérte, amikor rávett, hogy részt vegyek ebben az idióta kísérletben.
Mint kiderült, a kifüstölés a stréber lányoknál azt jelenti, hogy megszabadulnak az exüktől kapott vackoktól. Tudom, a csajoknál ez valami szent szertartás (hé, én is nézek tévét!), de képtelen vagyok felfogni, miért kell ekkora felhajtást csinálni egy csomó kacat miatt. Fényképek, CD-k, béna plüssállatok, ilyesmi. Avery persze más tészta, ő régi házi dolgozatokat őrizget, bizonyítványokat, sőt egy polgárháborús diorámát is, amit még általánosban készítettek Aidennel. Esküszöm, az az izé már bomlásnak indult, Aves mégis kis híján pánikrohamot kapott, amikor bedobtam a szemeteszsákba.
A hajigálás amúgy is rám maradt, mert Avery kész idegroncs volt − rábökött a kidobásra ítélt tárgyakra, és már bömbölt. Pedig a vackok feléről nem is tudta megmondani, miért emlékezteti Aidenre. (Vesszek meg, ha értem, miköze az öcsémnek egy Diana Ross-CD-hez!)
Szóval hülyeségnek tartottam, hogy Avery ennyire ragaszkodik ezekhez a cuccokhoz, de a kidobálás jó ötletnek tűnt. Túl kell tennie magát az idióta öcsémen, aki nem érdemli meg, hogy Aves ennyit szenvedjen miatta. Legszívesebben leradíroznám Aident a föld színéről, de a gyilkosság bűncselekmény, én pedig túl jó pasi vagyok ahhoz, hogy börtönbe kerüljek, úgyhogy beérem azzal, hogy legalább Avery szobájából eltüntetem minden nyomát annak a tuloknak.
„A kifüstölés nagyon megviselte érzelmileg” Avest − ami emberi nyelven azt jelenti, hogy piszkosul kemény estéje volt. Én viszont kimondottan élveztem. Persze jobban örültem volna, ha behúzhatok egyet Aidennek, de azért az sem volt rossz, hogy elégethetem a fényképét. Minél több cuccot hajítottunk ki, annál jobban éreztem magam. Aztán kivittem a szemeteszsákot a házból − miután nagy nehezen kitéptem Avery kezéből −, és arra gondoltam, most biztos megkönnyebbült.
Hát nem.
Amikor visszaértem, úgy meredt a falra, mint egy megszállott. Aztán rám nézett, és a látványtól majdnem meghasadt a szívem: megint folytak a könnyei, és olyan letörtnek tűnt, hogy úgy éreztem, belegebedek. Gyorsan magamhoz húztam, és átöleltem. Reméltem, hogy a közelségétől elmúlik a lüktető fájdalom a mellkasomban. Nem szívesen ismerem be – mert egy pasi ne adja ki magát ennyire –, de képtelen vagyok elviselni, ha egy lányt bőgni látok. Mintha lenne egy külön testrészem, ami a könnyekre reagál. Őrjítő érzés, és nem múlik el, amíg a sírás abba nem marad. Szóval nem bírom megállni, hogy ne vidítsam fel őket. Bármi áron. (Ne firtassuk, milyen hatással van ez a méltóságomra…) Balek vagyok, na. De olyan mélyre, mint ma, még sosem süllyedtem. Átkozott hőskomplexus! Avery összeomlott, és miközben a karomban tartottam, az agyam veszettül kattogott, hogy mi a fenét csináljak. Azt sem tudtam, most épp mitől borult ki. De akkor felpillantottam a falra, és azonnal leesett.
Avesnek volt egy béna posztere az ágya fölött. Valami fure hajú, öreg fazon képe – asszem, Albert Einstein −, amit hiába szedtem le, olyan régóta lógott ott, hogy a nap kifakította körülötte a festéket. Az a nagy, üres négyszög rosszabb volt, mint ha ott marad a poszter. Ennyi erővel odapingálhattam volna, hogy „Aiden elhagyott!”, annyira nyilvánvaló volt, hogy valami eltűnt onnan − ahogy az öcsém is eltűnt Avery életéből. Tennem kellett valamit. Muszáj volt eltakarni azt a foltot. De a képet nem akartam visszarakni. Valami mást kellett keresnem, ami nem emlékezteti Avest Aidenre, amitől jókedve lesz, és mindig elmosolyodik, ha ránéz. A „mosoly” szó adta végül az ötletet. És ekkor mondtam búcsút a méltóságomnak. Olyan kétségbeesetten szerettem volna felvidítani Avest, hogy az utolsó ingemet is odaadom neki, ha az segít. De beláttam, egy inggel most semmire sem mennék. Az alsógatyámmal viszont…
Úgy bizony, odaadtam Avery Shaw-nak az alsómat. Azt az elképesztően ronda gatyát, amit Aidentől − ki mástól? − kaptam pár éve karácsonyra, és a tornazsákomban tartottam. Fehér volt, tele szivárványszínű mosolygó fejekkel. Tök gáz. De Avesnek tutira tetszeni fog. Mielőtt meggondolhattam volna magam, behoztam a kocsimból, villámsebesen felszögeltem a hülye poszter helyére, és úgy vigyorogtam Averyre, mintha nem lenne ebben az égvilágon semmi fura. A titok nyitja a magabiztosság. Nem szabad, hogy Aves lássa rajtam, mekkora idiótának érzem magam, mert akkor ő is zavarba jön. Elborzadva meredt a nadrágomra (annyira egyértelmű volt, mire gondol!), mire kitört belőlem a röhögés. Hogy megnyugtassam, felhúztam a pólómat, és kivillant a bokszerem csücske. Miután megesküdtem rá, hogy a felszögelt gatya frissen mosott, persze tudni akarta, mi a fenének raktam ki a falára. Elmagyaráztam, hogy ha ránéz, én jutok majd az eszébe, és jókedve lesz, ahelyett hogy az Einstein-kép meg Aiden miatt bőgne. Az ötlet bevált. Az alsómra pillantott, és elmosolyodott. Aznap este először. Úgy éreztem, mintha mázsás súlytól szabadultam volna meg, és bambán vigyorogtam, mint egy idióta. De aztán, amilyen tapló vagyok, nem bírtam megállni, és benyögtem, hogy éjszakánként rólam álmodik majd, egy szál smiley-s gatyában… Naná hogy ettől totál kiakadt! Tudom, nem kellett volna tovább húzni, de imádom, amikor elpirul. Most is elvörösödött, lefogadom, nagggyon tisztán maga elé képzelt abban az alsóban.
Kivártam, amíg újra normálisan tudott lélegezni, puszit nyomtam pipacspiros arcára, és nagy ártatlanul szép álmokat kívántam neki… A hatás leírhatatlan volt. Hiába, Avery a legimádnivalóbb csaj a világon!
Mivel a mai napra csak a naplóbejegyzések lettek volna, ezért úgy gondoltam tartok egy castingot. Pont, mint Kelly a Facebook oldalon. Megosztom veletek azt, hogy én hogyan képzelem el a szereplőket :D
Kezdem is Averyvel. Chloe Moretz szerintem tökéletes választás lenne. Na meg Anna Kendrick is.
Következzen Avery után a Zuhanykirály, Grayson Kennedy. Ő a kedvencem. Minden tekintetben. Éppen ezért Nick Batemanként képzelem el Graysont. *nyálcsorgatás ON*
 |
| Mintha Graysont látnám magam előtt :D *.* |
Libby Garrett. Egyet kell értsek Kellyvel, Rebel Wilson tökéletes Libby lenne!
Owen. Owent én mindig Lavonne Hayesnek képzeltem el. A Hart of Dixie egyik szereplője Lavonne, és amúgy tökre bírom őt :D Owent már kevésbé...
Aiden Kennedy. Szegény Aiden mindig megjárja, majdnem kifelejtettem őt, de aztán eszembe jutott, hogy pontosan tudom, ki játszaná Aiden szerepét, ha filmet rendeznék a Szívzűrből. Dylan Sprayberry.
Utolsó szereplőnk pedig nem más, mint jövendőbeli bookboyfriendünk Adam. Fogalmam nincs, hogy néz ki Adam, az majd októberben derül ki, de! Látatlanban is Chris Evans kapná a szerepet. Amerika Kapitány tuti kigyógyítaná minden bajából Libbyt. Meg bárkit...
Számotokra ki a tökéletes Grayson? Avery? Aiden? Libby? Owen? Adam? Várom a válaszokat! :D Meg persze Kelly is a Science Geek Appreciation Week Facebook oldalán.
A The Libby Garrett Intervention október 24-én jelenik meg!
Angolul már előrendelhető Amazonon, IBookson, a Barnes&Nobles oldalán és Kobon speciális előrendelési áron ($2.99.)
Ha pedig az Avery Shaw Experimentet, azaz a Szívzűrterápia Strébereknek-et szeretnéd megrendelni kedvezményesen, eredeti nyelven, akkor azt is megteheted. A SGW keretein belül a héten csak 0.99 dollár az ára ;)
Kedvet kaptál egy kis Szívzűr olvasáshoz, de nem tudsz angolul? Itt meg tudjátok rendelni magyarul is. Ezer köszönet és hála a Móra Kiadónak a fordításért! :)
Még több extráért, ízelítőért és nyereményjátékokért (Dedikált könyvekért és apróságokért) csatlakozz a Science geek Week Facebook eseményéhez, ami szintén augusztus 7-éig, azaz péntekig tart.
Kelly 15 évesen írta első könyvét- egy fanfictiont a kedvenc zenekaráról. Ami nem más, mint a Backstreet Boys, és ami miatt a mai napig cikizik a barátai, családja. Megszállottan szeret olvasni, túl sokat beszél. Arizónában él 4 gyermekével, férjével és a macskájával Mr. Darcyval.
Lépj kapcsolatba Kellyvel:
Lépj kapcsolatba Kellyvel:
Newsletter - Iratkozz fel angol nyelvű hírlevelére
Amazon - Ha megvennéd a könyveit eredeti nyelven
Facebook - Ha még több érdekességet tudnál meg Kellyről
*nyalcsorgatas* CHRIS EVANS *.* NICK BATEMAN *.*
VálaszTörlésHahhaa, tudtam, hogy neked tetszeni fog :D
VálaszTörlés