Az utóbbi időben szinte alig van időm bármire, így kicsit le vagyok maradva az értékelésekkel. Viszont ez nem jelenti azt, hogy nem olvastam februárban. A hó végére 15 könyvet tudhattam elolvasottnak. Ezek között volt rövidebb, hosszabb is. Folytatás is, és olyan is, amit már ezer éve el szerettem volna olvasni, olyan, ami már nagyon régóta a könyvespolcomon csücsült, és arra várt, hogy végre elolvassam. Lássuk hát a februári olvasásaimat:
1. Tara Sivec- Seduction and snacks
Claire, a húszas éveiben járó, egyedülálló anyuka szeretne annyi pénzt összeszedni, hogy elindíthassa a saját vállalkozását, hogy a mocskos szájú, de (amikor alszik) imádnivaló kisfiának jobb életet biztosíthasson. Ezért kelletlenül beáll a legjobb barátnőjéhez, hogy segítsen szexuális játékszereket eladni.Egyszer csak felbukkan a városban Carter, Claire hajdani egyéjszakás kalandja, aki örökre megváltoztatta az életét.) És bár egyedülálló csokoládéillatán kívül semmire nem emlékeszik Claire-ből, a lány gondoskodik róla, hogy ezúttal mély nyomot hagyjon a fiúban.Carter leplezetlen döbbenettel veszi tudomásul, hogy van egy négyéves kisfia, Claire pedig attól pánikol, hogy álmai férfija rögtön menekülőre fogja majd, látva a terhességről árulkodó jeleket a bőrén és a nullához közelítő hálószobai tapasztalatát. Ám semmi ilyen nem történik. Ketten együtt mindent megtesznek, hogy eljöjjön számukra az „örökkön örökké”.
Még tavaly nyáron vettem meg ezt a trilógiát, eredeti nyelven, és azóta is a polcomon csücsült. Valahogy nem vitt rá a lélek, hogy elolvassam. Aztán egyik kedves, molyos figyeltem rengeteg idézetet töltött fel belőle, és nem bírtam tovább. Ha én ezt tudom, hogy ez a könyv ennyire jó, biztos, hogy nem halogatom egy fél évig az olvasását!!! Régen nevettem már könyvön ennyit, és így. Nem egyszer szó szerint sírtam a röhögéstől. Olyankor abba kellett hagynom, mert nem láttam a könnyeimtől. Aztán voltak a hangosan röhögős jelenetek. Senki nem nézett hülyének a környezetemben, á nem...
Lényeg tehát, hogy egy nagyon vicces, fiatalos, modern, és könnyed olvasmányról van szó, amit csak 18 év felett ajánlok, ugyanis tele van erotikus viccekkel, utalásokkal, eseményekkel, ami egy mondjuk 14 évesnek nem való. Claire egy igazi XXI. századi belevaló, modern anyuka, akinek, ami a szívén, az a száján. Carter pedig nagyon cuki tud lenni, ha akar. Mégis számomra Gavin és Drew lettek a kedvenc szereplőim. Szinte az összes hozzájuk kapcsolódó jelenetnél visítva röhögtem.
Szerintem jobb könyvet nem is választhattam volna február első könyvének, valószínű ez adta meg a löketet az összes többi olvasmányomhoz :) 5/5*. Újraolvasós kategória.
2. Miranda Keneally - Kivédhetetlen szerelem
Aki szerint az amerikai foci és a csajok nem férnek össze, az nem ismeri Jordant! A tizenhét éves lány a gimi csapatának kapitánya és irányítója: bitang tehetséges játékos, és a foci a mindene. (Az már csak hab a tortán, hogy a pályán folyton szívdöglesztő hapsik veszik körül…) Csapattársai tisztelik és szeretik − igaz, csak haverként tekintenek rá. De Jordannek amúgy sincs ideje pasizni, fontosabb, hogy egyetemi sportösztöndíjat szerezzen. Na meg hogy az apja végre elismerje a tehetségét.A dolgok akkor kezdenek bonyolódni, amikor Ty Green, a kiváló irányító beiratkozik a suliba. Az irtó dögös srác egyszerre jelent veszélyt a lány posztjára és a szívére, Jordan pedig életében először elbizonytalanodik: vajon nyerhet-e a pályán és a szerelemben is?
Imádom a LOL-könyveket. De tényleg. Mégis már ez a második olyan, ami nem nyerte el a tetszésemet. Túl sok volt benne az amerikai foci. Utálom a focit, mindegy milyenről van szó. Jordan számomra semmilyen, semleges karakter volt. Ty, az új srác szintén. Az egyedüli szereplő, aki néha mosolyt csalt az arcomra, az Henry. De neki se sokszor sikerült ezt elérnie. Mindenesetre egy egy délutános kikapcsolódásnak tökéletes volt. Ez csak 3,5/5* nálam.
3-4-5. Jessica Sorensen - The destiny/probability/certainty of Violet & Luke
Ez a trilógia a The Coincidence sorozat része. Sokan már olvashattátok a The coincidence of Callie&Kaydent, na ez a trilógia pont annak a folytatása. Vagy valami olyasmi. Luke Price, Kayden Owens legjobb barátja gyerekkoruk óta. Violet Hastings pedig Callie Lawrence szobatársa a kollégiumban. Ők ketten a főszerelők ebben a három kötetben. Mindketten nagyon sok mindenen mentek már keresztül, és mennek még keresztül. De komolyan. Annyi minden történik velük, és annyi rossz, hogy én már úgy voltam vele, hogy ilyen nincs. Ennyi sz*rság senkivel nem történik meg. Szóval az élet nagyon eseménydús számukra, és próbálnak nem megbirkózni a dolgokkal az elején. Inkább magukba fojtják, és csupa olyan dolgot csinálnak, ami veszélyes, és növeli az adrenalinszintjüket.
Őszinte leszek, én csak azért kezdtem el olvasni, mert azt hittem, hogy sok Kaydenes jelenet lesz benne. Nem volt. Ami miatt ki is akadtam volna, ha nem ennyire jó a történet. Luke és Violet között meg van a kémia. Alig vártam, hogy végre összejöjjenek, de tudtam, hogy nem lesz ilyen egyszerű dolguk. Se nekik, se nekem. Mégis folytattam, és még élveztem is. Ha túl tud az ember lendülni az összes klisés, és felettébb wtf pillanatokon, akkor garantáltan élvezni fogja Luke és Violet történetét. Csak ajánlani tudom, még annak ellenére is, hogy hiába legjobb barátok Luke és Kayden, Kayden szinte benne sincs!!! Bezzeg a Coincidenceben Luke Kayden nyakán lógott. Itt meg Sethből kapunk néha, már túl sokat.
A trilógia nálam összesítve 4,5/5*.
6. Jeff Kinney - Egy ropi naplója 8. Pechszéria
Greg Heffley-t elhagyta a szerencséje. A legjobb barátja, Rowley Jefferson, elfordult tőle, új barátokat találni pedig nem is olyan könnyű feladat. Greg megelégeli balszerencséjét, és úgy dönt, vesz egy nagy levegőt és a sorsra bízza döntéseit. Vajon a vakszerencse kegyes lesz hozzá, vagy Greg élete egy merő pech marad?
Jeff Kinney még mindig fergeteges, de kezdem azt érezni, hogy már kevésbé tud újat hozni. De azért még mindig szeretem. Gregen hatalmasakat lehet röhögni, szegény nagyon szerencsétlen.
8. Paulo Coelho- Házasságtörés
A harmincas éveiben járó Linda megbecsült feleség, odaadó anya és ambiciózus újságíró. Szerencsés és sikeres nő, akinek mindene megvan: szerető férj, gyerekek, család, gazdagság. Belül mégis szorong, depressziós és a mindennapjaiban rendkívül boldogtalan. A rutint és a kiszámíthatóságot, amelyek eddig biztonságot nyújtottak számára, hiányként éli meg, a szabadság hiányaként. Börtönnek érzi harmonikus életét, majd ennek rabságából mély apátiába süllyed. Ebből rántja ki egy izgalmas, régi-új kapcsolat, egy népszerű politikus személyében. Linda egyszerre szembesül a szenvedély felszabadító érzésével és a választás kényszerével. Élete sorsfordulóhoz ér. A világ első számú bestseller írójának legújabb műve elementáris erejű provokáció. Paulo Coelho érzékeny figyelemmel, de könyörtelen őszinteséggel mesél szabadsághiányról, az élmények erejéről, elkövetett bűnökről, azok szükségszerű következményeiről. A brazil mester felismerése hátborzongató: a házasságtörés az emberi természet legpontosabb metaforája.
Coelho hozta a szokásos formáját. Aki szereti az előző könyveit, annak ez sem fog csalódást okozni. Olyan megnyugtató volt olvasni, elmélkedtem Lindával együtt az életemről, a lehetőségekről, amiket elszalasztottam, arról, hogy min változtatnék az életemben. Igaz, nem vagyok házas, és párom sincs jelenleg, de szépen levetítettem a saját életemre. Legszívesebben a könyv felét kiidéztem volna, mert olyan életigazságok vannak benne. 4/5* azért, mert vannak ennél jobb könyvei is Coelhonak, de az biztos, hogy a Házasságtörés is beszerzésre kerül, és megy fel a polcomra a kedvenc Coelhoim közé :)
9. Komal Kant - Impossible, azaz Mire jó a rosszfiú?
Ashton keményen megdolgozott azért, hogy felküzdje magát a gimis tápláléklánc csúcsára. Amikor pozíciója váratlanul veszélybe kerül, bármire hajlandó, hogy mentse a menthetőt, még arra is, hogy segítséget kérjen a szomszédban lakó szexi rosszfiútól. Luca és Ashton gyerekkorukban elválaszthatatlan barátok voltak, de évek óta szóba sem állnak egymással. A srácból mostanra tetkós, antiszoc rocker lett, aki enyhén szólva nem repes az örömtől, hogy kisegítse az elkényeztetett királykisasszonyt. Pláne nem úgy, hogy a pasiját kell alakítania! A zűrös páros kezdetben legszívesebben megfojtaná a másikat egy kanál vízben, de az igazi gondok akkor kezdődnek, amikor kiderül, milyen félreértés miatt szakadt meg köztük a kapcsolat hét éve. Eddig az tűnt lehetetlennek, hogy öt percnél tovább elviseljék egymást, most meg az, hogy öt percnél tovább levegyék a kezüket a másikról…
Újabb LOL- könyv, viszont ez azért jobb volt, mint a Kivédhetetlen szerelem. A főszereplő csajon, Ashtonon, és a "menőkből" sleppjén kívül mindenkit bírtam. Főként Lucát *.* A srác bookboyfriend alapanyag a javából! Nagyon cuki volt végig, imádtam az ő szemszögeit olvasni. Mindennek, amit tett volt jelentése, míg Ashtonnál az volt a lényeg, hogy menő legyen, és az iskolai hierarchia csúcsán álljon. Anyukám úgy megütnélek valami nagyon keménnyel, hogy az fájjon, de iszonyatosan. Ilyen egy beképzelt libát, mint Ashton. Csak azért, akart összejönni Lucával, mert a srác egy kisebb stílusváltás után már jól néz ki, és más nehogy már járjon vele. Még véletlenül se az érzelmei vezérelték. Ashton hercegnőt nem. Lucát annál inkább. Szegény srác a legjobb emberbe esett bele, és még részben magát hibáztatja, hogy Ashton olyan lett, amilyen. Aha...
Azért voltak Ashnek is jó pillanatai, és a végére megtért. Rájött, hogy mekkora egy beképzelt ****** lett, és elkezdett a változás útjára lépni.
4/5*, de csakis Luca kapja ezt a 4 csillagot! ;)
10. Jay Asher & Carolyn Mackler - Kezünkben a jövő
1996-ban járunk. Josh és Emma világéletükben szomszédok és a legjobb barátok is voltak egyszerre. Azonban tavaly novemberben minden megváltozott közöttük… Ezért is olyan kínos most ez a találkozás, amikor Josh – édesanyja kérésére – átviszi Emmának az Amerikai Online (AOL) cégtől postán kapott CD-ROM-ot. Később a kapott anyag feltöltése után Emma automatikusan a Facebook oldalán találja magát – csakhogy a Facebookot még fel sem találták! Felfedezését nyomban megosztja Joshsal is. Legnagyobb megdöbbenésükre tizenöt évvel későbbi önmaguk és életük tárul fel előttük, ám valahányszor újra ránéznek a profiljukra, azt látják, hogy a jövőjük megváltozott. Kénytelenek szembenézni azzal, hogy mit csinálnak jól és rosszul az életük során, ugyanakkor szembesülniük kell azzal a ténnyel is, hogy a jelenben meghozott döntéseik hatással vannak nemcsak a jövőjükre, hanem a jelenükre is.
A Dream válogatásos könyvekkel nem ápolok jó kapcsolatot. Eddig ez a második könyv, ha jól számoltam, amit meg is vennék, sőt meg is fogok. Szeretem a retro hangulatú könyveket, pláne azokat, amik ennyire cukik, mint a Kezünkben a jövő. Olyan Eleanor&Park érzésem volt olvasás közben, legutóbb ott éreztem hasonlót.
A cím szerintem kifejezetten találó, és nagyon illik a könyvhöz. Mi is elmerenghetünk olvasás közben, hogy mit tennénk, ha előre láthatnánk a jövőnket. Változtatnánk rajta, vagy elfogadnánk a sorsunkat? Megelégednénk azzal, akivé válunk? Meg még ezekhez hasonló gondolatok voltak a fejemben miután elolvastam a könyvet. Tényleg csak azzal a jelzővel tudnám illetni, hogy cuki. Mindenképp megéri legalább egyszer elolvasnia mindenkinek. 5/5*. Újraolvasós kategória.
11. Jessica Sorensen - The resolution of Callie & Kayden
Luke és Violet történetét azért kezdtem el olvasni, hogy végre kiderítsem, hogy miért érezte úgy Jessica Sorensen, hogy kell nekünk még egy kötet Callie és Kayden szemszögéből. Jelentem rájöttem! Tényleg kellett ez a kötet, hogy lezárja a trilógiát, ugyanis Kaydenben elég sok dolog nem tisztázódott. Bizonytalan szinte az egész életével kapcsolatban. A szülei eltűntek, nem tudja, hogy össze akar-e költözni Callievel, vagy azt, hogy mi szeretne lenni. Callie már jobban viszonyul a dolgokhoz, sokkal magabiztosabb és pozitívabb, mint Kayden. Megpróbál minden apróságnak örülni, amit az élet ad, és teljes mértékben kiáll Kayden, és a kapcsolatuk mellett. Nagyon nagy pozitívuma a könyvnek, hogy Callie milyen erős személyiséggé fejlődött a záró részre. Másik pozitívuma, hogy egész sokat szerepelt benne Luke&Violet, illetve Seth&Grayson is. Imádtam, és egyáltalán nem éreztem soknak! :) 5/5*.
Erről a könyvről már olvashattok egy értékelés a blogon, így nem is részletezném. Annyit azért elárulok, hogy nagyon nem tetszett. Eddig ez az idei legrosszabb könyv, amit olvastam :( A könyv címére kattintva elolvashatjátok az értékelésemet a könyvről.
13. Nicolas Barreau - A nő mosolya
Véletlenek pedig nincsenek! – vallja Aurélie Bredin, aki édesapja halála után átveszi egy kis párizsi étterem irányítását. Azon a végzetes novemberi napon, amikor olyan boldogtalannak érzi magát, mint még soha, a Szent Lajos-sziget kis könyvesboltjában különös könyvre bukkan: A nő mosolya című regény egyik helyszíne nem más, mint az ő vendéglője, a főhősnő pedig mintha…Nem, ilyen nincs! Aurélie elhatározza, hogy utánajár a rejtélynek: meg kell ismerkednie a regény írójával. Csakhogy próbálkozásai sorra kudarcot vallanak, mígnem egy szép napon az író levele a postaládájába pottyan. Találkozásuk azonban egészen másképp alakul, mint ahogy elképzelte…
Ezt a könyvet is imádtam! Olyan volt, mintha egy francia filmbe csöppentem volna, és én lettem volna a főszereplő. Tele van idézni való mondatokkal, és romantikával. A borítója pedig gyönyörű. Legelőször pont az fogott meg benne, ha nem ilyen szép valószínű soha nem olvastam volna el A nő mosolyát. Nem volt túl csöpögős, sem túl rózsaszín, valamennyire azért a realitás talaján maradt, mégis kicsit átlépett a mesék világába. Még biztos fogok Nic Barreautől olvasni, és Nektek is csak ajánlani tudom! :) 5/5*
14 - 15. Bridig Kemmerer - Storm (Vihar) & Elemental
Becca Chandler egyszer csak abban a helyzetben találja magát, hogy bármelyik fiút megszerezheti – bármelyiket, amelyiket nem akarja. Köszönhetően volt barátja hazug pletykáinak. Egy este kimenti Chris Merricket az iskola parkolójában zajló verekedésből. Chris más. Egészen más: uralja a vizet -a testvérei pedig a tüzet, a levegőt és a földet. Erősek. Veszélyesek. Halál fiai. És most, hogy ismeri az igazságot, Becca is. Nehéz titkot tartani, ha az életed van veszélyben. Amikor megjelenik az iskolában Hunter, a titokzatos új fiú, és kiderül, hogy kivételes tehetsége van a rossz helyen a rossz időben lenni, Becca eleinte azt hiszi, bízhat benne. Ám Hunter hamarosan összecsap Chrisszel, és Becca már nem is tudja, ki rejtegeti a legveszélyesebb titkot.
Újabb sorozat, ami azonnal kedvencem lett. Végig pörgős, izgalmas, érdekes. A Merrick testvérek mellett pedig nem lehet csak úgy szó nélkül elmenni. Még jó, hogy 5 köteten keresztül élvezhetjük kalandjaikat ;) Kedvenceim elsőre Nick és Chris lettek, bár ez engem meg se lep. Valamiért mind a Chris, mind a Nick nevű pasikhoz vonzódom. Szóval ez a nekem való könyv. Nagyon tetszett, pedig azért sok dologban egy másik kedvenc sorozatom alap elemeit véltem felfedezni. Hasonlít az Obszidiánra. Nem is kicsit. Eleinte bunkó főszereplő(k), ikertesók, különleges, emberfeletti képességek, gonosz új srác (Hello Blake, Bill, Bob 2.0!), ápoló anyuka, halott szülők, őrzők=DOD/Nemzetvédelmisek, meg persze a különleges képességekkel rendelkező, ügyetlen főhősnő. Mégis működik, Brigid Kemmerer jól megírta. Most olvasom a folytatást, remélem abban sem kell, majd csalódnom :)
A könyv végében ott volt az Elemental is, ami egy rohadt jó ötlet volt a KMK-tól! Még sok ehhez hasonló extrát kérek a könyveik végébe!!! Az Elemental megismerhetjük egy kicsit jobban Michaelt, a Merrick tesók legidősebbikét, és azt is megtudjuk, hogy miért dúl a harc a Stormban. Érdekes volt, és még szívesen olvastam volna jó pár fejezeten keresztül, de sajnos elég rövidke szösszenetet kaptunk csak :(
16. Komal Kant - Falling for Hadie
A februárt Komal Impossibeljének a folytatásával, Spin-off könyvével zártam. Huhh, nehéz erről a könyvről írnom úgy, hogy ne bőgjem el magam, már megint...
Szóval. Hadiet már ismerjük Luca és Ashton történetéből, és azt is tudjuk, hogy Bennett és Hadie szakítottak. Bennett megcsalta Hadiet egy másik iskolába járó, menő csajjal, egy igazi kis plázacicával. Hadie pedig ezek után egy pasiban sem akar megbízni, összetört a szíve és haragszik az egész világra. Ekkor találkozik Lincoln Bracksszel, aki családjával ekkor költözött a kisvárosba. Lincolnnak is meg vannak a maga titkai, és nem szeretne barátkozni, csak meg akarja húzni magát egy időre.
Természetesen a Hadie és Lincoln találkoznak, és a sors is úgy akarja, hogy közel kerüljenek egymáshoz. A könyv első felében végig szikrázik körülöttük a levegő, és minden pillanatát imádtam. Folyamatosan mosolyogtam, mert annyira cukik és viccesek voltak a közös jeleneteik. Aztán jött a könyv vége. Nálam pedig eltört a mécses. Nem tudom megmondani hányadik oldaltól, de megállás nélkül zokogtam. Miután befejeztem a könyvet még utána is bőgtem minimum fél órán keresztül. Sőt, most is rajtam van a sírás. Komal becsaptál! Azt hittem egy full romantikus, vicces könyvet kapok, mint Lucáéknál, és nem számítottam erre!!! Nem akarok spoilerezni, ezért nem írom le, hogy mi történt, de komolyan mondom ezt a könyvet minél több embernek kell olvasnia. Kicsit hasonlított nekem egy könyvre, amit szintén nem fogok megemlíteni, mert egyből lelőné a poént, de a Falling for Hadie nekem ezerszer jobban tetszett. Új kedvencet avattam, de szerintem többet nem szeretném újraolvasni, max. az első felét. De igazából azt sem, mert nem bírnám ki sírás nélkül. 10/5* Most pedig megyek sírni...
Ezeket olvastam februárban, remélem sikerült meghoznom a kedveteket egy-két könyvhöz :)
A március is tartogat számomra olvasnivalókat, Sarah J. Maas Éjkoronáját már el is olvastam és azt kell mondjam, hogy valami hihetetlenül jó volt! Csak úgy faltam a lapokat, és még mindig a hatása alatt vagyok. Tervezek értékelést írni róla, de előbb megvárom, hogy picit lehiggadjak, és ne csak fangörcsöljek a könyvről :D
Jelenleg Brigid Kemmerer Sparkját olvasom párhuzamban Janne Teller Semmijével. De tervben van még A. M. Aranth: Cleadur - Dobszó a ködben, Philippa Gregory- A sötétség rendje és Sarah J. Maas - Heir of fire is. Meg olvasom már február eleje óta Lakatos Levente Bomlás c. könyvét is, de az egyszerűen nem megy. Nem az én stílusom, és szerintem nagyon unalmas. Már az elején elvesztettem a fonalat, és nem vagyok benne biztos, hogy be tudom fejezni.
Ennyi voltam mára, üdv:
Zsebi ;)
- Keep calm and read a lot -