2018. december 31., hétfő

ÁTVISZEM AZ ÚJ ÉVRE (TBR #16.)

Hello Molycik!
Elérkeztünk a 2018-as év utolsó napjához és sajnos van pár olyan könyvem, amiket hónapok óta olvasok. Ma már esélytelen, hogy befejezzem őket, úgyhogy következzenek azok a történetek, amelyek átcsusszannak 2019-ra. 

Evelyn Skye: The Crown's Game → Elkezdve: 2018. december 25., 19:46 
  • Imádom a könyv hangulatát és a szereplőket is elég hamar megkedveltem. Ugyan még csak a sztori elején tartok, de van egy olyan érzésem, hogy nagyon izgalmas lesz. Szerintem ez lesz az első, amit befejezek a listáról, pláne, hogy ez az a könyv, amit jelenleg is olvasok, amikor csak időm úgy engedi. 

Leiner Laura: Maradj velem → Elkezdve: 2018. december 16., 22:09
  • Az a helyzet, hogy elkezdtem olvasni, de abba is hagytam, mert rájöttem, hogy nem igazán emlékszem az Ég veledben történtekre. Nem tudom mi lesz a sorsa, lehet, hogy átfutom majd az előzményt vagy elolvasok pár idézetet és értékelést, hogy felfrissüljenek az emlékeim, de az is megeshet, hogy így folytatom tovább, bízva abban, hogy mindent érteni fogok. 

 Rick Riordan: The Dark Prophecy → Elkezdve: 2018. november 12., 11:31

  • Ugyanaz a szitu, mint a Maradj velem esetében. Arwennel és Cucukával kezdtem közösen olvasni, de elkövettem azt a hibát, hogy nem olvastam előtte újra a Hidden Oracle-t. 2-3 év távlatából meg már nem igazán emlékszem a fő szálon kívül körülbelül semmire. Szóval itt biztosan jön egy újraolvasás és utána fogom csak befejezni a Dark Prophecy-t.
Jessica Townsend: Wundersmith → Elkezdve: 2018. november 1., 11:39
  • A Nevermoort imádtam és szerencsémre pont jókor olvastam, mert azonnal el is tudtam kezdeni a Wundersmith-t, majd az élet közbeszólt és abba is maradt. A Crown's Game után, ha nem lesz más sürgető olvasmányom, tuti befejezem Morrigan történetét, mert már alig várom, hogy megint elkapjon a hangulata. 
Colleen Hoover: Confess – Vallomás → Elkezdve: 2018. szeptember 15., 00:03
  • Huh, még a Prológus CoHo-Fisher hetére kezdtem el olvasni a Confesst, de megakadtam a magyar kiadással, így áttértem az angolra és ezzel a lendülettel abba is maradt az olvasása. Bár ebben az időszakban ritka rossz könyveket olvastam, szóval őszintén nem csodálkozom, hogy ez történt, ugyanis semmi kedvem nem volt a könyvforgatáshoz ekkortájt. 
Philip Pullman: A borostyán látcső → Elkezdve: 2017. december 8., 18:18
  • Nincs mentségem. Valahogy abbamaradt A borostyán látcső újraolvasása, pedig szinte alig van emlékem a benne történtekről, ami gondolom szükséges lenne ahhoz, hogy A Por könyvére végre rátérhessek. 2019-es célkitűzésem befejezni ezt és elkezdeni a soron következő Pullman könyvet.
Ők jönnek velem 2019-re, és őszintén remélem, hogy 2020-ban már nem lesznek a listámon ;D
Üdv,

2018 LEGNAGYOBB KÖNYVES MELLÉNYÚLÁSAI (WORST OF #4.)

Hello Molycik!
2018-ban a moly.hu-s olvasmánylistám szerint 79 db könyvet olvastam el, amiben azonban volt szakirodalom is. Ez szerintem egy tök jó szám, főleg, hogy nagyon sok kedvencet sikerült avatnom, viszont sajnos akadtak olyan élmények is, amikre nem szívesen emlékszem vissza. Mégis most pontosan ez fog történni. Sorrendet nem állítok fel, elég, ha annyit tudtok, hogy valamiért mindegyik itt említett könyv, negatív élményként maradt meg számomra. 

Rögtön januárban egy hatalmas csalódással kezdtem, ahol túl magasak voltak az elvárásaim, mert előtte csak pozitívumokat hallottam mind az íróról, mind pedig a kötetről. Nevén nevezve a gyereket, Böszörményi Gyula: Mindörökké várni volt az első nagy csalódásom a 2018-as évben. 
  • Értékelést is olvashattok róla, méghozzá itt. 
Februárra is jutott a csalódásokból, amikor Tahereh Mafitól olvastam az Illaberek c. csodát. Gyönyörű a borítója és úgy gondoltam, hogy a történet is tetszhet, de végül a következő megállapításra jutottam: "Valószínűleg ehhez kevés vagyok mint Mackósajtban a brummogás, a képzelőerőm meg valahol Illaberek legmélyebb bugyrában rohangálhat fejvesztve." 
  • Értékelés itt olvasható a könyvről.
Szintén februárban kezdtem el, viszont csak április közepén sikerült befejeznem A királynő méregkeverőjét, ami után a megjelenése óta vágyakoztam és végül akkorát csalódtam, hogy már le is mondtam a folytatásról. Idegesítő szereplők és unalom jellemezte számomra a könyvet.
  • Értékelés itt olvasható a könyvről.
Májusban általában a vizsgák jellemzik az életemet, 2018-ban sem volt ez másképp, éppen ezért gondoltam, hogy akkor nyugtatom egy kicsit az idegeimet Sarah J. Maas kisregényével, az A Court of Frost and Starlight-tal. Ugyan erről a könyvről értékelést nem írtam, mert nem vitt rá a lélek, de azt meg tudom állapítani, hogy Maas fejét ellepték a terhessége során a hormonok, mert ez a pár száz oldal olyan szinten csöpögött a nyáltól, hogy nagyon nehezemre esett olvasni és igazából értelme se volt sok. A rajongók biztosan szeretik majd azt az oldalát, hogy visszatérhetnek Velarisba és az ACOTAR világába, illetve, hogy újra belecsöppenhetnek a szereplők mindennapjaiba, de hogy enélkül a töltelék kötet nélkül is meglettünk volna, az is biztos. 

Júniusra is kijutott a csalódásokból, pedig a nyáron nem mondhatnám, hogy sokat olvastam. Kerstin Gier Silber trilógiájának első kötetét imádtam, a másodikkal elvoltam, de már voltak problémáim, a harmadiknál pedig azt kívánom bárcsak ne olvastam volna el soha. Ebben a kötetben Liv csak szenvedett és kreálta a problémákat, amiket egyszerű kommunikációval meg lehetett volna oldani. 
  • Értékelés olvasható a blogon a teljes trilógiáról, a harmadik részről szólót itt találjátok. 
A Volt fesztiváltól egészen az EFOTT-ig tartó időszakban olvastam Marie Lu könyvét, ami számomra az írónő második esélye volt, hiszen a Legendát nem szerettem tőle anno. Az ifjú kiválasztottak sem váltotta meg a világot. Sőt, már a szereplőkre és a történetre sem nagyon emlékszem, ami elég sajnálatos, mert majdnem egy hónapot áldoztam a könyv elolvasására.
  • Értékelést itt találtok róla
Egészen szeptemberig utazunk az időben, ahol szerintem az év legnagyobb szívfájdalmát éltem meg újra (anno megjelenéskor már egyszer kínoztam magam a könyvvel). Holly Black és Cassie Clare Magisztérium sorozata az egyik kedvenc middle grade-m volt, egészen a negyedik kötetig. Nem tudom itt mi ment félre, talán az, hogy eredetileg trilógiának tervezték, majd kibővítették 5 kötetesre a sorozatot, de nagyon fájt, hogy A bronzkulcs után ezt a valamit kellett elolvasnom, ahol legjobban Call karakterfejlődése tetszett, de az sem volt olyan mindjárt eldobom az agyam tőle szintű.
  • Értékelés a sorozat első négy kötetéről olvasható a blogon, a negyedikét itt találjátok. 
Szintén szeptemberben kerítettem sort két Tarryn Fisher regényre, ahol az egyiket imádtam, a másikat meg nem tudtam hová tenni. A Kapd be, szerelem! egyébként a mai napig így lebeg az olvasmányélményeim között, mert se eleje, se vége nem volt és nem tudom, hogy mi értelme volt elolvasnom. Olyan meh, volt az egész. 
  • Értékelést erről a könyvről is olvashattok, méghozzá itt.
Novemberben visszatértem megint Holly Blackhez, és egy külföldön és itthon egyaránt agyon hype-lt tüncis történetet olvastam tőle. Hát, nem dobtam el az agyam tőle, sőt... Nagyon untam és idegesítettek a szereplők is. Lehet az elvárásaim voltak túl nagyok?
  • Az értékelés már olvasható, méghozzá itt.
Decemberre is kijutott a jóból. Josie Silver: Egy decemberi napjáról azt hittem, hogy egy halál cuci romantikus történetet ad majd nekem. Erre nem csalódnom kellett? A szerelmi háromszög nem tetszett, rengeteg volt benne a káromkodás és a fordítás sem volt szerintem a leggördülékenyebb. A történet vége pedig elkapkodott lett szerintem. 
  • Értékelés elérhető, itt.
Ezek voltak az én 2018-as csalódásaim, mellényúlásaim, ha van kedvetek írjátok meg, hogy nálatok mely könyvek kerültek listára.
Üdv,



2018. december 29., szombat

DHONIELLE CLAYTON: BELLES - A SZÉPSÉG ÁRA (A BELLES LÁNYOK #1.)

Hello Molycik!

Az év utolsó projektje a Maxim Kiadó könyveivel zárul. Ennek keretén belül olvastam a The Belles: A szépség árát. 
Kiadó: Maxim - Dream válogatás
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 464
Megrendelem
Fülszöveg:
Camellia Beauregard különleges lány: Belle. Orléans fényűző világában a Belle-lányokat köztisztelet övezi, mert ők irányítják a Szépséget, a Szépség pedig olyan érték, amit mindenki a legjobban kíván. Orléans-ban az emberek szürkének születnek, csúnyának, átkozottnak, és csak egy Belle-lány tehetsége, segítsége révén képesek megszépülni. Camellia számára azonban nem elég csak Belle-nek lenni. Arra vágyik, hogy ő legyen a kegyelt, akit Orléans királynője kiválaszt, hogy velük éljen a királyi palotában, és a királyi család és az udvar legmagasabb rangú személyeinek szépségéről gondoskodjon, ezzel elismerést nyerjen, hogy ő a legtehetségesebb Belle-lány az országban. Ám amint Camellia és Belle nővérei megérkeznek az Udvarba, nyilvánvalóvá válik, hogy kegyeltnek lenni nem mindig olyan, amilyennek képzelte. A palota aranyozott falai között sötét titkok rejtőznek, és Camellia hamar megtanulja, hogy puszta léte hazugság, sokkal nagyobb az ereje, mint gondolta, és sokkal veszélyesebb is lehet, mint valaha feltételezte volna. Amikor a királynő arra kéri Camelliát, hogy saját életét kockáztatva, Belle-erejének nem rendeltetésszerű felhasználásával segítsen a beteg trónörökös hercegnőn, Camellia lehetetlen döntéssel kénytelen szembenézni. Orléans és lakóinak jövője a tét. Camellia döntés előtt áll: magát és nővéreit, a Belle lányok életmódját és hagyományait mentse, vagy saját élete kockáztatásával állítsa talpra a hecegnőt, amivel örökre megváltoztatja a világot.

A recenziós példányért köszönet a kiadónak!

A világ kezdete után az Ég Istene beleszeretett a Szépség Istennőjébe. Ég legszebb ajándékaival halmozta el Szépséget. Neki adta a Napot, a Holdat, a felhőket, a csillagokat. Szépség teljesítette Ég kérését, a felesége lett, gyermekeik pedig Orléans lakói. Ám Szépség annyira szerette új gyermekeit, hogy minden idejét velük töltötte. Miután nem volt hajlandó férjéhez hazatérni, Ég esőt, villámlást és szelet küldött le az első emberekre. Szépség azonban megvédte az embereket a veszélytől, ezért Ég azzal átkozta meg őket, hogy bőrük színe olyan legyen, mint a naptalan égé, szemük, mint a vér színe, hajuk tapintása, mint a rohadt szalma, és olyan mély szomorúság legyen mindannyiukon, ami könnyen őrületbe fordul. Válaszul Szépség a Belle-lányokat teremtette, hogy legyenek olyanok, mint a sötét, elpusztított földből növő rózsa, úgy hozzák vissza a szépet az elátkozott világba, ahogy a nap hozza a fényt.

Orléans történetéből
Ezzel a pár sorral kezdődik a könyv és tökéletesen leírja, hogy mi is az alapja a történetnek, amelynek a világa nagyon is a szépségre éleződik ki. A Belle-lányok közül Camellia az, akinek a szemszögén keresztül megismerjük a történéseket és átéljük életünk első bemutatóját, ahol a lányok megmutatják különleges Belle képességeiket, és ahol a királynő kiválasztja a kegyeltet, aki majd a segítségére lesz az ország szépséggel kapcsolatos törvényeinek megalkotása során. 

Az elején azt hittem, hogy valamivel hosszabb lesz a parádé, ahol a lányok részt vesznek és, hogy majd kicsit húzza az írónő a kegyelt kiválasztását, de szerencsére nem. Gyorsan és gördülékenyen lezajlott, és hamar megtudtuk, hogy melyik lány hová kerül. Attól is féltem kicsit, hogy semmi másról nem fog szólni a történet, mint hogy Camille, hogyan teszi széppé a hozzá forduló egyedeket, és hogy ez által unalmasnak hat majd a történet. Szerencsére itt is tévedtem, mert igen is izgalmasra sikeredett a The Belles első kötete! 
– Ügyeljetek arra, hogy jól kipihenjétek magatokat! A mai este volt az első alkalom, hogy ilyen sok inger ért benneteket. Meg kell szabadulnotok ettől az izgalomtól, vissza kell nyernetek egyensúlyotokat. Ne feledjétek, hogy az érzelmek a vérben vannak és a tehetségetek is a vérben van! A túlzott izgalom szennyezést és túl nagy nyomást okozhat. Ez pedig károsíthatja az arcanát. Ezt nem tudom eléggé és elégszer hangsúlyozni. 
Intrikák, cselszövések, titkok és feladatok sora várta Camelliát és a felfedezés, hogy nem is olyan mesés a kegyelt élete. Rengeteg az elvárás, mindenki ki akarja használni, Sophia hercegnő pedig egy bitch. Szerintem ennyiben össze lehetne foglalni amúgy a könyvet. Érződött, hogy bevezető kötet egy olyan világba, ami egyébként nagyon hasonlít a miénkhez, hiszen ha belegondolunk mi is mennyi mindent megteszünk a szépségért. Brutálisan jó társadalomkritika a Belles, csak a sorok mögé kell látni. 

Camellia tipikus YA fantasy szereplő. Mivel a Belle-lányok számára a szerelem nem opció, így természetes, hogy vágyódik utána, miközben pedig próbál maximális teljesítményt nyújtani és megfelelni az uralkodói réteg elvárásainak. Mindezek mellett azért egész talpraesett és nem adja ám fel olyan könnyen a harcot. Próbál igazságos lenni és segítőkész is, közben pedig lázad a rendszer ellen. Pontosabban nem is a rendszer ellen, ebben a részben még nem, hanem sokkal inkább az utasítások ellen. Nem az a tipikus követem az utasításokat leányzó, akire a királynő és a Divatminiszter szerint szükség van az udvarban. Pont ezért szemelhette ki magának Sophie, és innentől azt hiszem a spoileres irányba haladnánk, úgyhogy abba is hagyom. Btw, a hercegnőre érdemes az elejétől fogva figyelni, mert valami ZSENIÁLIS a karaktere, kíváncsi vagyok, hogy a The Everlasting Rose-ban mit alkot majd. 
– Két ember közötti szenvedély tönkreteheti az arcanát. Toxinokkal árasztja el, megmérgezi a vért. 

Megérintem vállát. 
– Majd több vérszipolyt teszek magamra. Óránként. 
– Camellia! 
– Csak tréfálok. És csak kedves akartam lenni hozzá. 
– Túl kedves voltál – figyelmeztet. 
– Majd igyekszem komisznak lenni.
A történet tehát tetszett, és a karaktereket is szerettem. Két dologgal volt komolyabb problémám, amelyikből az egyik lehet csak az én szemem szúrja és ez pedig a borító. Pixeles. Szonja mondta, hogy az eredeti is pixeles, de belőlem így is kibújik Fluimucil Ábel és hangosan üvölti, hogy de miért!? Bántja a szemem. A másik dolog már nem ilyen apróság, és ez a fordítás. Lehet közellenség leszek, de számomra erőltetettnek hatott és még a könyv fele után sem tudtam azt mondani, hogy belerázódtam volna. Szerintem nem hatott koherensnek a szöveg, és ugyan nem vagyok fordító, de amikor már elő kell vennem az angol szöveget, hogy megtudjam pontosan mi is történik, ott már gond van. Konkrétan kétszer olvastam el a könyvet, mert a magyar fordítás mellé szükséges volt az angol szöveg. 

Tipikus YA fantasy, elgondolkodtató társadalomkritikával és jó meglátásokkal. Ajánlom a Hervadás, a Párválasztó és az Ékkő rajongóinak. A három könyvnek egyfajta elegye a The Belles - A szépség ára. 

Értékelés: 4/5
Kedvenc rész: az elején a bemutató
Kedvenc karakter: -

Üdv,

2018. december 26., szerda

CHRISTELLE DABOS: REJTÉLYES ELTŰNÉSEK A HOLVILÁGBAN (A TÜKÖRJÁRÓ #2.)

Hello Molycik!
Az úgy volt, hogy ezt az értékelést a múlt héten szerettem volna megírni, de kicsit benéztem a dolgokat és végül nem jutott rá időm, hogy a Winter Wonderland vagy az Xmas is coming... projekthetek keretein belül érkezzen a poszt. Most viszont itt van, teljes pompájában. 

Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 664
Megrendelem
Fülszöveg:
2017 egyik legnagyobb ifjúsági könyvsikere, A tél jegyesei végre folytatódik! 

A Tükörjáró-sorozat második részében a Sark kegyetlen világába száműzött Ophélie hirtelen az érdeklődés középpontjába kerül. Nemcsak különleges képességeire derült fény, hanem arra is, mekkora fenyegetést jelent ellenségei számára. Nincs más választása, minthogy saját maga leplezze le az udvari intrikákat. Ebben a különösen veszélyes helyzetben pedig csak titokzatos vőlegényére, Thornra számíthat. Eközben rejtélyes eltűnések tartják izgalomban az udvart, Ophélie pedig hirtelen egy nyomozás kellős közepébe csöppen, amelynek végén talán megtalálhatja az igazságot a Délibábosok keltette illúziók mögött.

A recenziós példányért köszönet a Kolibri Kiadónak!


Mióta elolvastam A tél jegyeseit, azóta vágyom erre a kötetre. Bátran állíthatom, hogy Christelle Dabos A tükörjáró sorozata nálam az év egyik legnagyobb kedvence, így hatalmas elvárásokkal indultam neki olvasáskor a történetnek. A borító még mindig csodaszép, amikor megérkezett percekig csodáltam. Azóta is elég gyakran csak leveszem a polcról és nézegetem, beleolvasok, mert számomra teljes szerelem mind a külseje, mind pedig a belseje a könyvnek. Ezúton is köszönöm a Kolibri Kiadónak, hogy ilyen gyorsan hozták a folytatást, és sajnálattal fogadom a hírt, hogy csak jövő év vége felé érkezik a harmadik kötet. 

A történet ott veszi fel a fonalat, ahol az első rész végén abbamaradt. Találkozunk a már jól ismert szereplőkkel és Ophelie is hozza a szokásos formáját. Belekerült a Légvár körforgásába, az intrikák és cselszövések közepébe, ha tetszik neki, ha nem. Ráadásul rejtélyes módon eltünedeznek Holdvilág lakói, így egy kis nyomozós szál is beköszön, ami számomra csak még izgalmasabbá tette az olvasást. Folyamatosan azon gondolkoztam, hogy ki lehet a tettes és, hogy Ophelie, hogyan fogja megoldani az ügyet, amit Farouk nagyúr kedves módon rábízott. 
– Nincs semmi, amit tudnia kellene. 
– Még mindig haragszik rám – közölte meglátását semleges hangon Thorn. – Pedig azt hittem, tiszta lapot nyitottunk. Azt hittem, megegyeztünk, hogy mindketten, ön is, én is, rossz irányból közelítettünk a dolgokhoz. 
– Nem, Thorn. Ebben csak ön egyezett meg saját magával.
Ophelie talpraesettsége számomra nagyon szimpatikus már az első rész óta, nagyon könnyű azonosulnom szerencsétlenkedéseivel, hiszen hasonlóan két bal lábas vagyok és a szemem se jobb, mint neki, bár ez mellékes jelen esetben. Kifejezetten tetszett, hogy míg az első kötetben inkább a háttérben, maximum apró-cseprő kalandjai közben találkoztak vele Holdvilág lakói, most elég szépen bekerült mindennek a közepébe. Imádtam végigkövetni az útját és közben a fejlődését, ahogy egyre jobban rátalált önmagára az udvarban. Mindig öröm olyan női szereplőkről olvasni, ahol nem a nyafogás a legkedveltebb időtöltés és az, hogy hogyan keltse fel a kiszemelt srác érdeklődését. Ophelie kiáll a maga igazáért, egyáltalán nem kell félteni, mert tettre kész és éles eszű. 
– Számba veszem az összes háztáji jószágot. Ophélie-nak nevethetnékje támadt a gondolatra, hogy Thorn óriási pincsiket és dakszlikat osztályoz, de amikor ráeszmélt miért csinálja, a rémülettől menten elkerekedett a szeme. – Csak nem akarja… – Minden megoldási lehetőséget meg kell vizsgálnom az éhínség elkerülésére – felelte, miközben megnézte az óráját. – Ha csak rajtam múlna, elsőként a leginkább elhájasodott minisztereket áldoznám fel, de az emberevést a törvény tiltja, még a Sarkon is.
Thorn, a jégcsapocska eddig is a szívem csúcsa volt a maga antiszociális személyiségével, de a Rejtélyes eltűnések során még jobban a szívemhez nőtt. Imádtam nézni, hogyan kezd el olvadni a jéghegy szívecskéje. A legtöbb fangirl pillanatomat neki köszönhetem a könyv olvasása során, ebben biztos vagyok. Thorn személyét tekintve, ebben a részben sokkal, de sokkal jobban ki lett bontva, mint A tél jegyeseiben. Többet megtudtunk róla, megnyílt nem csak nekünk és előttünk, a jegyese előtt is. Végre nem csak kötelességnek látta Ophelie-t, hanem úgy tűnt mintha ténylegesen olvadozna valami ott a szíve tájékán. 
– Valami leveleket is említett – tért vissza egy korábbi részletre Thorn. 
– Ja, igen, azokat megtaláltuk a főszerkesztő személyes holmija közt. Tolerancia! 
– Végtelenül toleráns vagyok önnel – mondta Thorn, aki szemmel láthatóan fogytán volt a türelemnek. 
– Ez nem önnek szólt, hanem a kishúgomnak. Tolerancia, kérlek, hozz ide egyet azok közül a levelek közül…
Stílusát tekintve Dabos könyve továbbra is zseniális és szerintem a Harry Potter óta nem olvastam még ennyire lenyűgöző és magával ragadó könyvet, amelyből árad a mágia és egy meghatározhatatlanul különleges hangulat. Mert bizony A tél jegyesei és a Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban is hangulat könyv. Főleg az első részben, nem igazán történik semmi, lassan bontakozik ki a történet, mégis annyi mindent ad. A második kötet pedig már nem csak a hangulatot árasztja magából, bejön mellé a nyomozós szál és a rejtélyesség is, miközben 664 oldalon keresztül folyamatosan elgondolkodtat a történet. Mindig történik valami és egyszerűen nincs szíved letenni a könyvet, és nem is akarod. Mindezek mellett szórakoztat is a humoros megszólalásokkal.
 Ott jön Thorn fürdőgatyában!-kiáltotta három hang egyszerre.
Összességében én csak ajánlani tudom a könyvet. Mindenkinek, aki a Harry Potter óta vágyakozik egy hasonló hangulatot árasztó könyvre. Félreértés ne essék, köze nincs Rowling világához a történetnek, szimplán hasonló érzések fogtak el Dabos könyveinek olvasása során, mint anno gyerekkoromban, amikor először kezembe vettem A bölcsek kövét. Tudom ajánlani Philip Pullman rajongóinak is. A Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban olvasása során végig átjárt az az érzés, mintha Az Úr sötét anyagai nagy hatással lett volna az írónő munkásságára. A téli időjárásért rajongók is örömüket lelhetik a könyvben, a leírások során sokszor én magam is dideregtem, nem csak a szereplők. 

Számomra kedvenc lett és biztos vagyok benne, hogy azok számára is az lesz, akik már A tél jegyeseit is szerették! 

Értékelés: 5/5. Kedvenc lett!
Kedvenc rész: jégcsapocska ja, jut eszembe... megszólalása
Kedvenc szereplők: Archibald, Thorn, Ophelie

Üdv,

2018. december 25., kedd

HOLLY BLACK: THE CRUEL PRINCE - A KEGYETLEN HERCEG (A LEVEGŐ NÉPE #1.)

Hello Molycik!
Először is nagyon boldog karácsonyt szeretnék kívánni minden olvasómnak! Remélem jó sok könyv landolt a fátok alatt és, hogy degeszre ettétek magatokat :D 

Ugyan nem karácsonyi történet, de nem olyan régen olvastam, ezért gondoltam írok is róla, most amíg a halogatás mesterségét űzöm és nem a beadandómat írom, amit már nagyon el kellene kezdenem. 

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 432
Megrendelem
Fülszöveg:
Persze hogy olyan akarok lenni, mint ők. Gyönyörűek, égi tűzben kovácsolt pengék. Örökké élnek. És Cardan közülük a leglenyűgözőbb. Őt gyűlölöm legjobban. Annyira gyűlölöm, hogy néha még levegőt venni is elfelejtek, amikor őt nézem.
Egy szörnyű reggelen Jude és a nővérei végignézik, ahogy lemészárolják a szüleiket. A félelmetes gyilkos mindhárom lányt elrabolja, és Tündérföldére, a nagykirály udvarába viszi. Jude-ot csúfolják és kínozzák a halandósága miatt, és hamarosan rádöbben, ahhoz, hogy életben maradjon ebben a kiszámíthatatlan, veszélyes új világban, éppolyan okosnak, agyafúrtnak és hamisnak kell lennie, mint maguknak a tündéreknek.
Csakhogy a hatalomhoz vezető lépcsőfokokat sötét árnyak és árulás lengi körbe. Ráadásul szembe kell néznie a dühítő, arrogáns, ám karizmatikus Cardan herceggel. A lehető legóvatosabban kell eljárnia.
A bestsellerszerző Holly Black magával ragadó, a szó minden értelmében varázslatos új YA regénye.
Hagyd, hogy elbűvöljön!
Tartalmazza a Látogatás a lehetetlen vidéken (A Visit to the Impossible Lands) c. novellát is.
A recenziós példányért köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak!

"– A mesekönyvekben nem történnek jó dolgok – vitatkozik Taryn. – Amikor mégis, akkor rögtön jön valami rossz. Ha nem így lenne, unalmas lenne a történet és senki sem olvasná el."
Megjelenése óta folyamatosan látom az áradozó értékeléseket és kommenteket A kegyetlen hercegről. Meg is örültem, hogy kicsit visszatérhetek a tündérek földjére és végre megint izgalmas kalandokról olvashatok. A könyv mellett szólt még a szerintem nagyon szép borítója is (ismertek már...) és az is, hogy Holly Black írta, akitől eddig csak a Magisztérium sorozat során volt lehetőségem olvasni, viszont ezer éve várólistás több könyve is, úgyhogy itt volt a remek alkalom. Nagy elvárásaim ugyan nem voltak, csak, hogy szórakoztasson és kicsit kirángasson a valóságból a történet.
"A hatalomvágy különös dolog. Lázként kapja el az ember, és nem könnyű kigyógyulni belőle."
Őszintén megmondom egyáltalán nem értem a könyv körül kialakult hypet, sem a molyos 92%-os értékelést. A prológus egy tök izgalmas történetet tár elénk és úgy az első 150 oldalig még bizakodtam is, hogy ténylegesen lehet belőle valami, utána elengedtem. Jude és testvérei gyermekkorukban végignézik, ahogy jövőbeni gyámjuk brutálisan legyilkolja a szüleiket és magukkal ragadja a lányokat Tündérföldére. Ez a prológusban megtörténik, majd utána szinte semmi. Jude és Taryn szenved az iskolában és a tündérek között, mert emberek, ezért kinézik őket. Nehézségeik vannak, mert főméltóságok gyerekeivel kell együtt tanulniuk, akik teljes mértékben megvetik és kinézik őket. Meg is keserítik rendesen az életüket és éppen ezért gondoltam, hogy na majd Jude badass lesz és kicsinál mindenkit a ***. Ez nem történt meg, csak folytatódott tovább a szenvedés, ami számomra nagyon unalmas volt. Egyáltalán nem gondoltam, hogy tele lesz romantikus szállal, vagy legalábbis valami olyasmivel és sokkal több udvari intrikára és harcra, cselszövésre számítottam.
"– Vigyázz magadra! – kéri, majd elmosolyodik. – Igazán lenne egész álló nap itt ülni, csak mert megöletted magad. "
A karakterek kikészítettek. De szó szerint. Jude-t péklapáttal vertem volna agyon, előhozta az agresszív énem egész szépen. Nyafogott és vágyódott, amit még el is tudtam volna viselni, ha van valami történés a könyvben. Végig az volt, hogy Jude mekkora egy hatalmas nagy stratéga, Locke kis játékán meg nem látott át? Cardan is az egekig van magasztalva és azt az érzést keltette bennem az elején, miután Jude a palotában látta a bátyjával "időt eltölteni", hogy igazából még van is benne valami, amire majd a végén derül fény, de nem. Hagyta magát csapdába csalni és simán kijátszotta egy halandó. A két jómadáron kívül volt még valaki, akit ki nem állhattam már a legelejétől, méghozzá Jude testvérét: Tarynt. Azt a lányt elviselni sem tudtam, és annyira örültem neki, hogy csak mellékvágányon van jelen. 
"– A boldogság nem olyasmi, amit kanalanként lehet mérni, mint az orvosságot. Nem kell szenvedned ahhoz, hogy bizonyítsd a szerelmedet, és határozottan nem kell elrejtened a szenvedéseket.A szerelem nem azt jelenti, hogy a válladra veszel olyan terheket, amiknek semmi köze hozzád."
Az írónő stílusa egyébként nekem tetszett, csak ezért voltam képes végigolvasni, és nem abbahagyni a történet felénél. Kicsit az volt az érzésem, mintha Black túl sok időt töltött volna Cassandra Clare társaságában és túlságosan ráragadt volna a történetvezetési módja. Legutóbb ott szenvedtem ennyire, és elnézést kérek a rajongóktól, de nekem kínszenvedés volt az Árnyvadász könyvsorozat. Jude rosszabb volt, mint Clary és Jace együtt, Taryn pedig mérföldekkel ütötte Simon irritáló szintjét. 
"– A méreg a gyávák fegyvere, de ettől még igen hatásos."
Összességében én nem szerettem ezt a könyvet, és ha ki kellene valamit emelnem, az az írónő stílusa és a könyv borítója lenne. Viszont szerintem az Árnyvadász fanoknak tetszhet a történet, és a tüncis történetekért rajongóknak is. A lehetőségek ott voltak, de szerintem még nem élt velük az írónő. Kitudja, lehet a The Wicked King lesz a nyerő ebből a szempontból?
"– Az utolsó gondolataim az unalmad körül forognak majd – ígérem, aztán elindulok Aannet királynő Áldatlan tábora felé."

Értékelés: 3/5*
Kedvenc rész: sajnos azt kell mondjam, hogy az, amikor vége lett a könyvnek.
Kedvenc szereplő: nem volt :(

Ennyi voltam egyelőre, még lehet jelentkezem ma, meglátjuk mennyire lázadok az egyetem ellen így karácsonykor.
Üdv,

2018. december 19., szerda

BOOKSTAGRAM: KARÁCSONYI KIADÁS

Hello Molycik!
A héten elég sok poszttal készülök számotokra, ugyanis a karácsony megérkezett a Prológus háza tájára. Tök logikus, hogy pont én, aki akár a Grincs is lehetne vállalt el egy csomó extrát és értékelést a hétre. 
A mai napra egy bookstagram bejegyzés lapul a képzeletbeli puttonyomban. Ugyan nem a világ minden tájáról szedtem össze a képeket, hanem csak a szerény kis gyűjteményem mutatom meg, remélem azért elnyeri a tetszéseteket. Ha pedig még több képre vágytok, nyugodtan nézzetek fel a blog Instagram fiókjára, ahol valamivel lelkesebb és aktívabb vagyok, mint itt. Shame on me.

Egyébként, ha már ez a téma a mai napra, beszélgessünk egy kicsit! Írjátok meg, hogy ha van könyves profilotok, Ti mennyi időt szántok rá és mennyire szerettek vele időt eltölteni. Milyen eszközöket használtok? Telefonnal vagy fényképezővel fotóztok? Mennyi időt szoktatok fotózással eltölteni? Van kedvenc filteretek? Szerkesztitek a fotókat? Milyen típusú képeket és feedeket szerettek nézegetni? Én például imádom, ha van egy témája a feednek és szép egységes, közben mégis egyedi. 

Mindez csak onnan ugrott be, hogy épp most töltöttem fel több, mint 100 képet a felhőbe, hogy onnan válogassak a mostani bejegyzéshez és belegondoltam, hogy amúgy a hétvégén, amikor végre volt elég fény ahhoz, hogy fotózzak egy kicsit, ráment a délelőttöm, és a fél délutánom is. Sőt, ha nem sötétedett volna túlságosan korán és kicsit hosszabb lett volna az USB póráz, ami a telefonomhoz csatlakozott, akkor valószínűleg még pár órára lekötött volna a bookstagramra fotózgatás. Szóval ja, függőséget okozhat az Instagram és a kontent gyártás, csak ésszel! :) 

Térjünk rá a lényegre, megmutatok pár képet, amiket eddig még nem osztottam meg veletek:

Várom a válaszaitokat!
Üdv,



2018. december 17., hétfő

JOSIE SILVER: EGY DECEMBERI NAP

Hello Molycik!
Ahogy már a héten egyszer említettem a Prológus oldalán ezúttal Winter Wonderland a témánk. Kicsit téliesre vettük a figurát, holnap pedig ugrunk egyet és elkezdünk karácsonyra készülődni, hiszen Xmas is comiiing.

Kiadó: 21. század
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 400
Megrendelem
Fülszöveg:
Két ​ember, tíz esély. Egy feledhetetlen szerelem története. 
Laurie szinte biztos benne, hogy csak a filmekben létezik a „szerelem első látásra". De egy havas decemberi napon buszra száll, a bepárásodott üvegen át meglát egy férfit, és rögtön tudja, hogy ő az igazi. Egy varázslatos pillanatra összekapcsolódik a tekintetük… aztán a busz továbbhajt. 
Laurie úgy érzi, meg van írva a csillagokban, hogy viszont kell látniuk egymást, ezért a következő évet azzal tölti, hogy London minden buszmegállóját és kávézóját tűvé teszi a férfi után. De nem sikerül időben megtalálnia. Egy karácsonyi bulin találkoznak újra – Laurie legjobb barátnője, Sarah boldogan mutatja be Laurie-nak az új pasiját… Ő az. A férfi, akit a busz ablakából látott. 
Aztán eltelik újabb tíz év, és ezalatt Laurie, Sarah és Jack sorsa barátság, kihagyott lehetőségek, és szívfájdalmak háromszögében rendeződik újra. 
Szívet melengető, derűs, megindító szerelmi történet, amelyet egyszerűen nem lehet letenni. 
A sors megmagyarázhatatlan fintorai a boldogsághoz vezető úton. 
„Josie Silver olyan tapintható melegséggel ír, hogy a szereplők befészkelik magukat az olvasó szívébe, és hosszú ideig ott maradnak." – Jill Santopolo, A fény, amit elvesztettünk című New York Times-bestseller szerzője

A recenziós példányért köszönet a 21. Század Kiadónak!


Körülbelül május óta együtt dolgozunk Prológus szinten a 21. Század Kiadóval, és egészen eddig nem vettem részt egy olyan projektben sem, ahová elolvashattam volna bármelyik könyvüket. Félreértés ne essék, sok címük felkeltette a figyelmem, sőt meg is vettem őket, erről már írtam is egy posztot nem olyan régen, de valahogy sosem jutottam el odáig, hogy ténylegesen kézbe vegyem a kiadó bármelyik könyvét és le is üljek elolvasni. Ami késik, nem múlik, gondoltam a Winter Wonderland projektünkre purrfect lesz az Egy decemberi nap, amivel talán kicsit kiszabadulok a vizsgák által létrehozott nyomasztó, csak tanulós légkörből. A terv legalábbis ez volt. 

Szokásos sémát követve kezdem a borítóval, ami nagy kedvencem. Szerintem sokkal letisztultabb és egyszerűbb, mint a kékes társa a külföldi piacon, ezáltal jobban is tetszik a magyar kiadás külseje. Igazából illik a könyvhöz, de olyan sokat nem árul el a történetről, mindenesetre jó nézegetni. 

A történet három szereplő körül forog: Lu (Laurie), Sarah és Jack, de szigorúan tekintve főként Lu a lényeg. Az ő naplószerűségének tekinthető a könyv, ami 10 év történéseit foglalja magában, és minden év első oldala Laurie újévi fogadalmaival kezdődik. 2008-ban kezdődik el az eseményfolyam, amikor is egy decemberi napon, hazafele menet a lány kinéz a busz ablakán és megpillantja Jack-et. Pillanatokig nézik egymást az ablakon keresztül, érzik a szikrát és, hogy lehetne köztük valami, de egyikük sem kapcsol elég gyorsan ahhoz, hogy történjen is valami. A lány a buszon marad, a srác pedig a megállóban, és ennyi. A való életben legalábbis ez történne valószínűleg, esetleg a Facebookon megpróbálnák a barátok segítségével megtalálni egymást, de a könyvben nem ez történik. Lauriet elfogja a 'meant to be' érzés, hogy a srácot neki teremtették, és minden gondolata körülötte forog, szeretné megtalálni, viszont ez nem történik meg, csak egy évvel később. Romantikus ugyan a történet, de előtte kellőképp megszenvednek a szereplők. Jack ugyan előkerül, de elég váratlan módon, Laurie legjobb barátnőjének a titokzatos pasijaként. Igen, gondolhatjátok innen mi következik: a felismerés, hogy nem lehetnek együtt, mert Jack Sarahval van, aki pedig nem tudhat az egészről. 

Sarah és Lu legjobb barátnők és a történet elején együtt keresik a titokzatos srácot a buszmegállóból. Kérdem én, miért nem vallotta be Laurie Sarahnak, hogy Jack az a srác. A kommunikáció teljes hiánya jelentkezett, amiért annyira nem vagyok oda. Néhány problémát nagyon egyszerűen meg lehetett volna oldani annyival, hogy megbeszélik a dolgokat, de természetesen ez nem történt meg és a szenvedésvonat elindult, és majd 400 oldalon keresztül tartott.
"Kész csoda, hogy aki télen tömegközlekedik, nem dől ki vagy fordul fel a rengeteg sok bacitól."
Említettem a bevezetőben, hogy egy könnyed romantikus sztorit vártam. Nem azt kaptam. Ez részben betudható annak, hogy nem tudtam megkedvelni a lányokat, így a problémáikkal és a tetteikkel sem tudtam azonosulni. Másrészről, miután megjelent Jack és két perspektívából is megismerhettem a történet bizonyos részeit, beindult a káromkodás is. Olyan volt, mintha lett volna egy KÁROMKODÁS ON-OFF gomb, amire rákönyököltek. Szoktam én is a való életben káromkodni, nem tagadom, de könyvben nagyon nem szeretem, ha szinte minden oldalon szembejön velem. Jack pedig egész sokszor így fejezte ki magát, amit jó néhányszor a lányok is követtek. 

Ahogy haladt előre a történet, megjelent Laurie mellett egy másik srác is, Oscar Ogilvy-Black, a bankár, akivel a lány Thaiföldön találkozott. Gondolhatjátok, hogy mi kerekedett ki ebből. Sarah és Jack alkotott egy párt, Lu és Oscar pedig egy másikat. Csakhogy buszos lány és buszmegállós srác nem igazán tudták elengedni egymást, továbbra is tagadták az érzéseiket és mentek a saját fejük után, miközben a vágyódás továbbra is ott volt a másik iránt. Jelen van egy kis kakasharc is Oscar és Jack között, de annyira nem volt érdekes, hogy elkezdjek izgulni miatta, nem volt ott a klasszikus szerelmi háromszögbéli probléma, hogy, ugyan kit választ a lány amit egyébként még utálok is, úgyhogy lehetséges, hogy jobb is. 

Ugyan jelen esetben nem olvastam bele az eredeti szövegbe, de lehet, nem ártott volna. A fordításnál sok esetben azt éreztem, hogy elveszik a szöveg varázsa. A szóhasználat is fura volt néhol, a káromkodást pedig már említettem, hogy nekem nem gyere be könyvek esetében. Ha a hangulatot nézem, volt egy kis télies varázsa a történetnek, de annyira nem jelentős, hogy ez miatt szeressem a könyvet. 
"De azért azt is elmondtam neki, hogy néha, ugyan nagyon ritkán bizonyos emberek visszatérhetnek az életünkbe. És ha ez megtörténik, akkor őket soha nem szabad eleresztenünk."
Ami viszont tetszett az az volt, hogy ha legalább egy fél pillanatra is, de komoly problémák is felütötték a könyvben a fejüket. Nem tudom, hogy az írónő ténylegesen azt szerette volna, hogy foglalkozzunk és elgondolkozzunk a felmerülő gondokon vagy szimplán klisének szánta, de talán ez tetszett legjobban a könyvben. Sokkal életszerűbbnek és valósabbnak hatott a történet ezeknél a részeknél, mint az előtte lévő pár száz oldalon át. Sajnos a végére nagyon elunhatta magát az írónő is, számomra nagyon elkapkodottnak hatott. Szinte pár oldal alatt lerendezte az egyébként ekkor már jó 380 oldal óta tartó, egyszer úgyis egymásra találnak részt. 

Ajánlom a könyvet azoknak, akik téli hangulatú, romantikus, több évet átölelő történetre vágynak és hisznek abban, hogy mindenki számára létezik 'az igazi', mert a meant to be érzés nagyon is ott van a történetben. A mi lett volna, ha kérdéseket kedvelők is elengedhetik a fantáziájukat és elgondolkodhatnak azon, hogy ők hasonlóképp alakították volna a történetet vagy sem. 
"De vajon ki mondja meg, hogy az embernek mindig ugyanoda kell tartoznia?"
Értékelés: 3/5
Kedvenc rész: sajnos nem volt, de egy thaiföldi nyaralást én is nagyon adnék
Kedvenc szereplő: talán Luke, az ausztrál srác

Üdv,






2018. december 14., péntek

DR. SEUSS: A GRINCS

Hello Molycik!
Dr. Seuss rövid, ám annál tanulságosabb történeteit mindig is imádtam. Nincs ez másképp a Grincs esetében sem, ami anno el lett keresztelve Görcsre, és ami sok olvasó szemét szúrta is, rendesen. 
A poszt a Prológus Winter Wonderland projektjének keretén belül született meg, csekkoljátok a Fb oldalunkat, ha többre vágytok! :) 

Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 64
Megrendelem
Fülszöveg:
Végre újra olvasható Dr. Seuss legnagyobb klasszikusa!
Grincs Kikfalva közelében lakik, és teljes szívéből utálja a karácsonyt. Már ha egyáltalán van szíve… Gyűlöl mindent, ami az ünneppel kapcsolatos. Ezért úgy dönt, ellopja a karácsonyt. Véghez is viszi gonosz tervét, ám földbe gyökerezik a lába, amikor meglátja, hogy Kikfala lakói ajándékok nélkül is boldogan ünnepelnek.
A Kolibri Klasszikusok sorában hatodik Dr. Seuss-könyv most Tandori Dezső klasszikussá vált, mégis megújult fordításában jelenik meg.
A recenziós példányért köszönet a Kolibri Kiadónak!

Kifejezetten örültem neki, amikor tudomásomra jutott, hogy a Kolibri Kiadó új fordításban kiadja Dr. Seuss klasszikusát. Azt tudni kell rólam, hogy nem szeretem se a telet, se a hideget, a karácsonyért sem vagyok oda, a fahéjat, a havat és a zöld színt pedig kifejezetten utálom. A zöldtől eltekintve szerintem kijelenthetem, hogy én is egy Grincs vagyok, csak éppenséggel lila színben pompáznék, ha rólam mintáznák a mesét. Éppen ezért megyek jövőhéten megnézni az új animációs filmet is belőle, szerintem nagyon cuki lesz és jót fogunk rajta szórakozni. Na, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy újra olvasható a Grincs története, aki megpróbálta ellopni a karácsonyt, és hát az, hogy sikerült-e neki, az természetesen kiderül a könyv végén. 
"A Grincs utálta a karácsonyt! Az egész karácsony idejét!Miért? ne is kérdezzétek. Senki se tudja, hogy miért,Lehet, persze, hogy valami csípte a feje csücskét. Vagy az, hogy a cipője szorította a bütykét.De ha érdekel titeket, én mit gondolok, íme:A dolog azért volt így, mert két számmal kisebb volt a szíve!"
A történetet valószínűleg mindenki ismeri, ha nem is olvasta, akkor nagy eséllyel látta a belőle készült rajzfilmet, filmet. Adott egy karácsonyt mindennél jobban utáló Grincs, aki fejébe veszi, hogy ellopja azt, hogy Kik falva lakói ne legyenek vidámak, ne ünnepeljenek és ne zajongjanak. Eljött a változás ideje, amikor a Grincs érzi jól magát, Kik falva lakói pedig szomorúak, éhesek és fáznak az ünnep idején. Tettestársa a zöld lénynek Maxi kutya, aki a fordításban Maksziként jelenik meg, az én szemem meg rángatózik ettől, mert ha már megújult fordítás, akkor úgy vélem, hogy illett volna Maxiként nevezni a kutyust, pont ahogyan szegény Kik falvi kislányt, Cindy Lou Who-t is, mert Ikk-Mikk-Fikk-ként valahogy furán hangzik. Mindezek ellenére is élvezhető és tanulságos a mese, és javára vált az a pár módosítás a fordításban, ami viszont bekövetkezett. 
"Akkor támadt egy ötlete!
Egy rémes ötlete!

A GRINCSNEK

EGY BORZALMAS, EGY HATALMAS

ÖTLETET SÚGOTT AZ A CSÜCSKÖS FEJE!"
Makszi kutya és Ikk-Mikk-Fikk nevének változatlansága mellett az is maradt a régi, hogy igenis van tanulsága a történetnek és szép üzenetet közvetít. Nem számít, hogy van-e ajándék a karácsonyfa alatt, vagy hogy halmokban áll-e az étel az asztalon. Nem a boltban megvett dolgok adják a karácsony lényegét, hanem a család és a szeretet. Nem a fán lévő csillogó-villogó díszektől lesz karácsony a karácsony, hanem azoktól, akik körülvesznek minket. 
"- Talán - gondolta hirtelen - 
A KARÁCSONY mégsem annyi, amit a boltban kapni, 

És ajándékot kapni? Valami több a KARÁCSONY,  

Ezek szerint... Barátom! Tanultam valamit megint?"
A gyerekek biztosan imádni fogják, de a felnőttek is örömüket lelhetik a Grincs történetében, miközben esti meseként olvassák a gyerkőcnek. Az illusztrációk továbbra is gyönyörűek és én úgy vagyok vele, hogy biztosan tudom, sose fogom megunni Dr. Seuss könyveinek olvasgatását. Ajánlani pedig fűnek-fának, mert dallamos, kedves és szívet melengető történet. Karácsonykor olvassatok a zöld surmókról, mondjuk a kandalló mellett vagy a fotelba bekuckózva és melegedjetek át ti is egy forró tea, kávé társaságában. Én biztosan ezt fogom tenni! :)
"És furcsa grincset érzett a szíve táján,
Odalenn: ez a csuda látvány!

És íme, íme, íme:

Érezte, hogy háromszorosára nőtt meg a szíve!"
Értékelés: 5/5*
Kedvenc rész: a karácsony lényegéről szóló idézet a kedvencem az egész könyvből
Kedvenc szereplő: nyilván a zöld surmók, a Grincs :)  
Hamarosan jelentkezem még karácsonyi, téli hangulatú könyvekkel és ajánlókkal, addig is maradjatok velem!
Üdv, 
designed by Charming Templates