2018. december 6., csütörtök

TBR LISTA: 21. SZÁZAD KIADÓ (TBR #15.)

Hello Molycik!
A Prológuson épp egy 21. Század Kiadós hetet tartunk, és lesz egy Időkapszulás poszt is, aminél nyilván az a kérdés, hogy a kiadó mely könyvét tennénk egy kapszulába, amit a jövő generációja valamikor kiásna és megnézne. Na, én most realizáltam, hogy konkrétan két könyvet olvastam eddig a kiadó kínálatából és azok közül is az egyiket nem szerettem, a másik pedig szakirodalomként volt jelen az alapszakos tanulmányaim között. Ezen a helyzeten szeretnék a közeljövőben változtatni, van is pár könyvem a polcon, ami a segítségemre lehet. 
1. Josie Silver: Egy decemberi nap
Igazi téli olvasmánynak gondolom, és a Winter Wonderland projektünkre be is illesztettem (coming soon!), hogy tegyek is valamit a várólistám csökkentésének érdekében. Maga a sztori pedig tök érdekesnek és cukinak tűnik. Laurie egy decemberi napon, a buszon ülve meglát egy ismeretlen férfit a megállóban és beleszeret azonnal, tudja, hogy ő lesz számára az igazi, viszont a busz továbbmegy és csak később találkoznak újra, nem éppen szerencsés körülmények között. 

Megrendelem
Fülszöveg:

Két ​ember, tíz esély. Egy feledhetetlen szerelem története. 
Laurie szinte biztos benne, hogy csak a filmekben létezik a „szerelem első látásra". De egy havas decemberi napon buszra száll, a bepárásodott üvegen át meglát egy férfit, és rögtön tudja, hogy ő az igazi. Egy varázslatos pillanatra összekapcsolódik a tekintetük… aztán a busz továbbhajt. 
Laurie úgy érzi, meg van írva a csillagokban, hogy viszont kell látniuk egymást, ezért a következő évet azzal tölti, hogy London minden buszmegállóját és kávézóját tűvé teszi a férfi után. De nem sikerül időben megtalálnia. Egy karácsonyi bulin találkoznak újra – Laurie legjobb barátnője, Sarah boldogan mutatja be Laurie-nak az új pasiját… Ő az. A férfi, akit a busz ablakából látott. 
Aztán eltelik újabb tíz év, és ezalatt Laurie, Sarah és Jack sorsa barátság, kihagyott lehetőségek, és szívfájdalmak háromszögében rendeződik újra. 
Szívet melengető, derűs, megindító szerelmi történet, amelyet egyszerűen nem lehet letenni. 
A sors megmagyarázhatatlan fintorai a boldogsághoz vezető úton. 
„Josie Silver olyan tapintható melegséggel ír, hogy a szereplők befészkelik magukat az olvasó szívébe, és hosszú ideig ott maradnak." – Jill Santopolo, A fény, amit elvesztettünk című New York Times-bestseller szerzője


2. Jordan B. Peterson: 12 szabály az élethez - Így kerüld el a káoszt!
Rám férne pár jó tanács, hogy kerüljem el a káoszt, ami általában körülvesz, a pszichológiai témájú könyveket meg úgy alapból szeretem, ezért is szereztem be a Könyvhéten, még megjelenéskor. 

Megrendelem
Fülszöveg:
Dr. ​Peterson a torontói egyetem megbecsült tanára, keresztény, jobboldali gondolkodó, pszichiáter és hivatásos provokátor. Könyvével az egész világot zavarba hozta. 
A 12 szabály az élethez hónapok óta listavezető az Amazonon, tarol a világ sikerlistáin, többek közt a USA Today, a Wall Street Journal, a The Washington Post és a The New York Times toplistájának első helyezettje. Közel 40 ország megvásárolta a kiadás jogait. 
A professzor szerint az ember és a társadalom legfontosabb tennivalója, hogy elkerülje a káoszt és ugyanakkor a diktatúrát, hogy rend legyen az életben és a fejekben. Ehhez az ősi hagyomány igazságait ötvözi az élvonalbeli tudományos kutatások legújabb felfedezéseivel.
Megtudhatjuk, miért érdemes békén hagynunk a gördeszkázó fiúkat, milyen borzalmas sors vár azokra, akik mindenkiben a hibát keresik, és miért kellene minden macskát megsimogatnunk az utcán. 
Mit taníthat nekünk az egyszerű homár idegrendszere a sikeres életről? Miért emelték az ősi egyiptomiak a gondos figyelmet isteni magasságokba? Miféle szörnyű útra térnek azok, akik megkeserednek, arrogánsak és bosszúra szomjaznak? Dr. Peterson kitér a fegyelem, a szabadság, a kaland és a felelősség értékeire, hogy aztán tizenkét praktikus és átütő szabályban foglalja össze világunk életbölcsességeit. A 12 szabály az élethez szétzúzza a tudomány, a hit és az emberi természet modern közhelyeit, miközben átformálja sok olvasó lelkét és elméjét. 

Dr. Peterson viccesen és nagyon komolyan, meglepően és tanulságosan, egyenesen, olykor kifejezetten bántóan fogalmaz. Az olvasó valószínűleg nem fog vele mindenben egyetérteni – a gyerekneveléssel kapcsolatos elveivel például kifejezetten nehéz azonosulni –, de könyvével olyan vitathatatlan értékeket képvisel, mint a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás joga.

3. Naomi Alderman: A hatalom
Ez az a könyv, amit szintén nyár eleje óta halogatok. Pedig már a külföldi megjelenéskor kiszúrtam magamnak, csak hát nem a legkönnyedebb könyvről van szó, úgyhogy még várakozom a megfelelő hangulatra és időpontra, amikor sorra kerítem. 

Megrendelem
Fülszöveg:
A ​nők a világ minden táján felfedezik, hogy különös erővel rendelkeznek.

Ujjuk egyetlen érintésével képesek szörnyű fájdalmat okozni, sőt: gyilkolni is.

A férfiak pedig rájönnek, hogy kicsúszott a kezükből az irányítás…

Elérkezett a Lányok Napja, de vajon hogyan fog véget érni?

A hatalom az elmúlt évek legnagyobb könyvsikereinek egyike, megjelenése óta megtalálható a legfontosabb sikerlistákon, 15 héten át szerepelt a New York Times mérvadó listáján. Már több, mit két tucat nyelvre lefordították, rendkívüli aktualitásával, melyben egy új, nők irányította jövőt vizionál, jelentős visszhangot váltott ki az irodalmi életben, a közéletben, a sajtóban és a politikában. Sorra kapja a fontos elismeréseket, a New York Times az év tíz legjobb könyve közé választotta, ahogyan Barack Obama is ajánlotta, mint az év egyik legfontosabb könyvét.

„Provokatív, korszak-meghatározó thriller.” (Guardian)

„Az éhezők viadala és A szolgálólány meséje – vegyítve.” (Cosmopolitan)

„Tökéletes. Okos, ijesztő, mulatságos.” (Daily Telegraph)

„Magával ragadó. Minden nőnek el kellene olvasni.” (The Times)

„Dermesztő. Egy irodalmi bomba.” (Financial Times)


„Sokkoló.” (Observer)

4. Imogen Hermes Gowar: A ​hableány és Mrs. Hancock
Ez a könyv a két címszóval nyert meg magának: sellő és mágikus realizmus. Na meg a borítójával. Többet nem is mondanék, csak annyit, hogy remélem ez lesz az egyik karácsonyi ajándékkönyvem. 

Megrendelem
Fülszöveg:
1785 szeptemberében egy este türelmetlen kopogtatás hallatszik Jonah Hancock, a kereskedő ajtaján. Egyik hajóskapitánya toporog a küszöbön, miután eladta Jonah hajóját egy hableányért. 
A hír végigsöpör a dokkokon, kávéházakon, szalonokon és bordélyokon, minden áldott lélek Mr. Hancock csodálatos teremtményét akarja látni. A hableány érkezése kizökkenti a kereskedőt a hétköznapok világából, és a legelőkelőbb körökbe kínál számára belépőt. Így ismerkedik meg egy pazar estélyen Angelica Neallel, a neves kurtizánnal, s egyben a legvonzóbb asszonnyal, akit valaha látott… A találkozásuk mindkettőjük életét veszedelmes, új vizekre sodorja. Vajon képesek lesznek-e megküzdeni a sellőknek tulajdonított, pusztító erők hatalmával?


Imogen Hermes Gowar régészetet, antropológiát, művészettörténetet és kreatív írást tanult. London délkeleti negyedében él, azon a környéken, ahol A sellő és Mrs. Hancock története is játszódik. Ez az első regénye.

5. Jesmyn Ward: Hallgasd ​a holtak énekét!
Az utolsó könyv a listámon a Hallgasd a holtak énekét! Tulajdonképpen ezt a történetet gondoltam arra, hogy egy kicsit kimozduljak a komfortzónámból, erre a célra pedig tökéletes. Alapból nagyon sok jót hallottam róla, de nem szeretem a kísértettörténeteket, meg semmit, ami ijesztő, mert egy félős nyuszi vagyok. 

Megrendelem
Fülszöveg:
Jesmyn ​Ward az első női szerző, aki kétszer is elnyerte az Amerikai Nemzeti Könyvdíjat (National Book Award); ezért a regényéért kapta meg másodszor. A könyvet ugyanakkor 2017 legjobbjának nevezte a Time, és hónapokig szerepelt a The New York Times sikerlistáján is – számtalan egyéb díj és elismerés mellett.

A Hallgasd a holtak énekét! nagyszabású családtörténet, az amerikai útiregény archetipikus hagyományainak, a kísértethistóriáknak és a katasztrófaregényeknek lenyűgöző, zavarbaejtő és sehová sem besorolható elegye, egy modern remekmű. 

A tizenhárom éves Jojo igyekszik megérteni, mit jelent férfivá válni. A családjában van kitől és van miből tanulnia: ott van feketebőrű nagyapja, Pop, vagy fehérbőrű nagyapja, aki viszont egyáltalán nem fogadja el a fiút. És az apja, aki mostanában szabadul a börtönből… Amikor kiengedik, Jojo kábítószerfüggő anyjával odautazik. Találkozik egy másik tizenhárom éves kissráccal, egy halott fegyenc szellemével, aki magában hordozza az amerikai dél történelmének örökségét. Fontos dolgokat tanít meg Jojónak apákról és fiaikról, az erőszakról és a szeretetről.

Meséljetek! Olvastatok már valamit a 21. Századtól? Melyiket ajánlanátok elsőre a listámról? 
Üdv,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

designed by Charming Templates