A következő címkéjű bejegyzések mutatása: BOOKHAUL. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: BOOKHAUL. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. január 2., szerda

2018 UTOLSÓ BOOKHAULJA (BOOKHAUL #12.)

Hello Molycik!
2018 utolsó szerzeményes posztja következik. Mivel tavaly átálltam a negyed éves összegzőkre, valószínűleg idén is ez alapján hozom majd őket, de előtte még nézzük meg az október-december közötti időszakot. Szokás szerint hónapokra bontva hozom a zsákmányt. Van köztük ajándékkönyv, recenzió és egyszer a vásárlási láz is elkapott.

Október: 5db
Szerencsére októberben még tartottam magam, ugyanis egyedül a Six of Crows volt előrendelés, az összes többi projektek miatt érkezett hozzám. 

Beszerzett könyvek:
  • Frank Schwieger: Zeusz és bandája
  • Jessica Townsend: Nevermoor
  • Holly Black: The Cruel Prince – A kegyetlen herceg
  • Tricia Levenseller: Daughter of the Pirate King – A kalózkirály lánya
  • Leigh Bardugo: Six of Crows
November: 10 db
A Kolibris könyvek és az olvasónapló szintén Prológusos projektek miatt került a bejegyzésbe. Az angol nyelvűek pedig ajándékok voltak és úristen, de régen vágytam már rájuk! 

Beszerzett könyvek:
  • Christelle Dabos: Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban
  • Szabados Ágnes: Van időm olvasni – Olvasónapló
  • Josie Silver: Egy decemberi nap
  • Dr. Seuss: A Grincs
  • Matt Haig: Karácsony apó és a csokitojás
  • Sarah J. Maas: Kingdom of Ash
  • Amie Kaufman: Ice Wolves
  • Dianne K. Salerni: The Morrigan's Curse
  • Alexandra Christo: To Kill a Kingdom
  • Rachel Hawkins: Journey's End
December: 13 db
Nos, decemberben mindig nehéz dolgom van, ugyanis jön a karácsony. Prológuson belül van húzásunk most már harmadik éve és van egy lista, amiről a húzottunk választhat, így nagyon nem vásárolhattam. Mégis sikerült. Úgy történt az egész, hogy betévedtem a Fumaxba az ezeréves Schwab előrendelésemért és a Lokiért, amit korábban letudtam egy projektünkre. Viszont valahogy becsúszott mellé a Lock & Key is. Majd feltévedtem a Book24 oldalára és rátaláltam az Agave akciójukra. Kapásból rendeltem nyolc könyvet, és hiába volt köztük ajándék is, azért na! Karácsonyi ajándék volt a Vigyázz, francia! és Andersen meséi, ProKari(ótára) pedig a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot kaptam Netrától. A Maximos csodák az évzáró projekt miatt érkeztek, velük már találkozhattatok is a blogon múlt héten. 

Beszerzett könyvek:
  • Dhonielle Clayton: The Belles – A szépség ára
  • Alwyn Hamilton: A szultán foglya
  • Joe Hill: Locke & Key luxuskiadás 1.
  • Victoria Schwab: Egy sötét duett
  • Rob Rodi: Loki
  • Phyllis T. Smith: A Palatinus-domb lányai
  • Brandon Hackett: Az időutazás napja
  • Brandon Hackett: Az időutazás tegnapja
  • Neil Gaiman: Kilátás az erkélyről
  • Eduardo Sacheri: Ilyen a boldogság
  • Marion Netzlaff – Eve-Alice Roustang-Roller: Vigyázz, francia!
  • Hans Christian Andersen: Mesék
  • Mary Ann Shaffer – Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság
 
 
Ennyi lett volna az utolsó negyed éves bookhaul részemről. Meséljetek! Ti miket vásároltatok, kaptatok október-december hónapokban?
Üdv,

2018. október 7., vasárnap

NYÁRI BOOKHAUL (BOOKHAUL #11.)

Hello Molycik!
Idén 3-4 havonta mutattam meg, hogy az adott időszakban miket szereztem be. Ezt a sémát követve hozom most a nyári beszerzéseimet a Prológus Borítók hetének keretében elég csak ránézni a beszerzett könyvekre, coverwhore énem megint kiélte magát. Elöljáróban csak annyit, hogy megint sikerült bevásárolnom, ugyanis 18 könyvvel lettem gazdagabb ez alatt a pár hónap alatt. 

Júniussal kezdem a sort, azonban a Könyvhét nyilván kimarad a felsorolásból, mert az ott beszerzett könyvek egy saját bejegyzést kaptak, ha érdekel itt meg tudod nézni. Van azonban egy megjelenés, amit akár ott is megvehettem volna, ha nem vagyok lusta még egy kört tenni, mielőtt eljövök, ez pedig a 12 szabály az élethez, amiről a 21. Század Kiadó sajtótájékoztatóján hallottam először. Ott annyira megtetszett, hogy végül muszáj volt beszereznem a könyvet, amit egyébként azóta sem olvastam el, mert akármikor elkezdem, rám tör a késztetés, hogy valami mást vegyek a kezembe. 
Még a nyáron lakótársam a segítségemet kérte egy projektben, aminek "fizetségeként" kaptam tőle három általam választott könyvet, így bővült a könyvtáram két Margaret Atwood könyvvel és a Trollok alkonyával. Ekkortájt kaptam meg szülinapomra Loreleitől az egyik olyan Colleen Hoover könyvet is, ami még hiányzott a magánkönyvtáramból (Without Merit).



Azt pedig már tudjátok, hogy V. E. Schwab mániás vagyok, így történhetett meg az, hogy immár 3 példányom is van a Vicious-ből, hiszen megrendeltem a gyűjtői változatot is. Ha gondoljátok és van rá érdeklődés, megmutathatom egy bejegyzés keretein belül a kis Schwab szentélyemet is, van pár különleges kiadásom :)
Júliusban egész keveset vásároltam és, amikor megtettem is csak azért, mert kihagyhatatlan akció volt Bookdepository-n. Három könyvet szereztem be így és szégyen szemre még egyiket sem kezdtem el. Neal Schustermantől a Scythe és a Thunderhead So-So hatására került a kosaramba, Rachel Hawkins Royals c. könyvére meg megjelenés óta fentem a fogam. Kis chilles, romcsi YA-nak ígérkezik, alig várom, hogy olvassam. 


Oh, és a júliusi BASC-ban érkezett hozzám a Spinning Silver Naomi Noviktól. 

Az augusztusi dobozban Sara Raasch könyve, a These Rebel Waves volt és sajnos ez volt az utolsó lajháros dobozom. Erről szerintem majd írunk egy kis szösszenetet Prológusra, de lényegében szeptemberben már nem volt szüksége a csapatnak a szolgálatainkra. Pedig imádtam a magazinokat szerkeszteni meg a dobozokat összeállítani, de hát ez van, egy korszak véget ért. 

Ha azt látnátok, hogy a Ready Player One összesen 1500 Ft-ba kerül, megrendelnétek? Én megtettem, azonnal. A Bookdepon valahogy kifogtam egy akciót rá, így végre lehetőségem lesz elolvasni a könyvet, mert a film nekem tetszett. Ugyanekkor rendeltem, szintén akciósan Becky Albertallitól a Leah on the Offbeatet. Mivel Simon történetét imádtam, gondoltam beruházok gyorsan Becky-re is.  

A hónap zárásaként pedig egy Könyvmolyképzős csomag is érkezett hozzám, ezek mind projektekre jöttek és egy kivételével már mindről született értékelés is. A tolvajról itt, a Magisztérium 4. részéről pedig itt olvashattok. CoHo-tól a Confes még várat magára egy kicsit.

Már csak a szeptemberi beszerzéseim maradtak hátra, amivel egy picit csalok, mert az már ősz, nem nyár, de összesen 2 db könyvről van szó. Mindkettő V. E. Schwab kötet, az egyik a Vengeful, ami előrendelés volt még a nyár közepéről, a másik pedig a City of Ghosts, amit nevetséges, 1800 forintos áron tudtam megvenni. Hát nem gyönyörűek? *.*

Mondanám, hogy a következő három hónapban már nem fogok semmit beszerezni és a jelenlegi könyveimet fogom elolvasni, de jön majd a ProKarióta, meg már úton van hozzám két depos előrendelés (Six of Crows collector's és egy Rick Riordan kötet), illetve kiadóktól is fog még érkezni pár kötet, úgyhogy még idén vagy következő év elején tuti jövök egy beszerzéses bejegyzéssel.

Ti miket vettetek mostanában? Várom az ajánlásokat a mindig csak bővülő várólistámra! :D
Üdv,

2018. június 11., hétfő

TAVASZI BOOKHAUL (BOOKHAUL #10.)


Hello Molycik!
Legutóbb márciusban volt bookhaul posztom, így most elérkezett a következő ideje. Március második felétől egészen a májusi beszerzésemig megmutatom nektek, hogy kik a már-már leszakadó polcom új lakói. A Könyvheti beszerzéseim nem lesznek ebben benne, mert sikerült többet vásárolnom a kelleténél, így ők külön posztot kapnak (és azt a posztot már olvashatjátok is itt).

Menjünk hónapok szerint sorban, márciussal kezdve. Összesen 10 könyvet kaptam, vettem.
Március 15-e előtt pár nappal a Delta Visionnél mindig van 1848 Ft-os akció, amit idén én sem hagyhattam ki, így sikerült beszereznem két J. Goldenlane kötetet, a Papírtigrist és az Isteni balhét. Mondjuk odáig még nem jutottam el, hogy el is olvassam őket, de legalább már beszereztem őket!

Ezek után sikerült Bookdepository-ra is felszabadulnom, mert miért ne tettem volna. Okom mondjuk volt rá, mert ekkor rendeltem meg a Red Rising folytatását, a Golden Son-t. Az már más tészta, hogy mellé még becsatlakozott egy nagyon akciós keménytáblás Heartless és Crown’s Fate, meg egy szintén akciós Leigh Bardugo Shadow and Bone boxset. Arról inkább ne beszéljünk, hogy ezek közül még csak a Pierce Brown könyvet olvastam…





A hónapot két recenzióval zártam. Az Illaberekről kifejtettem a véleményem itt, maradjunk annyiban, hogy nem nyerte el a tetszésem. A Nap nap utánról meg várható tőlem egy értékelés, de Levithan könyve hatalmas kedvencem évek óta, szóval semmi új a nap alatt.


Áprilisban csupán egy könyvvel szereztem be kevesebbet, mint márciusban. Ha így folytatom ténylegesen a fejemre fog szakadni a könyvespolcom. Az áprilisi lajhár dobozban Tomi Adeyemi: Children of Blood and Bone volt, amit nagyon meg akartam rendelni, de a dobozzal ez a probléma megoldódott.



Érkezett projektekre egy KMK-s csomagom is, amiben 3 Vörös pöttyös könyv volt. Cím szerint: F*ck Love – Kapd be, szerelem!, Silber –  Az álmok harmadik könyve és The Young Elites – Az ifjú kiválasztottak. Kettőt jövő héten szeretnék elolvasni, a F*ck love pedig a Fisher – Hoover hetünkön fog debütálni.

Ezzel le is tudtam volna az áprilist, ha nem lett volna Könyvfesztivál. V. E. Schwabtól akkor jelent meg itthon a Viszály, amit meg is kaptam a Fumaxos srácoktól <3 Mellé pedig becsatlakozott három régen várt szépség a Menő Könyvektől is. A Szeretlek, anya! az anyáknapi projektünkön szerepelt, a Ne szeress jövő héten fog, amikor a YA könyvek kapnak rivaldafényt megint, az Inkább boldog pedig még nem tudom, hogy hol fog helyet kapni, de hamarosan ő is viszont látható lesz a blogon.

Utolsó áprilisi szerzeményem pedig az Illuminae volt, keménytáblásban, amit Arwentől vettem meg, mert piszok módon rábeszélt, hogy igen is kell nekem az ő szépséges példánya. Hát, nem gonosz? :( 

Májusban folytatódott a csökkenés, már csak 8 könyvre csaptam le. Kár, hogy már most több a júniusi beszerzéseim száma…

Kapásból három a lajhár műve. A felnőtt dobozban volt A hatalom, angol YA-ban az Ace of Shades, az ACOTAR színező pedig a fandom dobozban (unbascing itt!). Aztán egy Gabo-Ciceró csomagom is jött jövőbeli projektekre. A mestermágus szintén jövő héten kap szerepet (IMÁDTAM! Meglepő, mi?). Az Északfit majd akkor kezdem el, ha egy kicsit fagyosabb hangulatra vágyom, de jelenleg itt esik az eső és csak a forró teám tart melegen. A koboldcsászár pedig akkor kerül terítékre, ha megint fantasyra fogok éhezni, de ezt az érzést az ACOFAS kiölte belőlem egy időre. Btw, abból is beszereztem kapásból két példányt. Egyik az Illumicrate dobozban volt, a másikat meg előrendeltem. És, ha már előrendelések, akkor Rick Riordant is itt kell megemlítenem, ugyanis április 24-én feladták a márciusban előrendelt példányomat, de csak június 5-én ért ide. Köszönöm Bookdepo, hogy mindig számíthatok rád! <3




Láthatóan kicsit elszaladt velem a ló, de amíg még helyén van a polcom, ha egy tollpihényi hely sincs rajta, akkor fogok könyveket venni. Ismerem már magam ennyire. Amikor pedig elfogy az utolsó szabad helyem is, átköltözöm a földre, hogy az ágyamon legyen a babáknak helyük. Ti is így vagytok ezzel?

Üdv,

2018. június 10., vasárnap

KÖNYVHETI BOOKHAUL (BOOKHAUL #9.)

Hello Molycik!
Alig vártuk és már lassan véget is és a 2018-as Könyvhét. Gondolom már kitaláltátok, hogy sikerült bevásárolnom, megint…


Esküszöm, hogy nem akartam ennyi mindent venni! Sőt igazából, csak a 21. századnál akartam vásárolni, méghozzá egy 12 ​szabály az élethez példányt. Voltunk még június 4-én Pro szinten a 21. század sajtótájékoztatóján és ott beszélt róla Bárdos András. Szépen el is döntöttem akkor, hogy tényleg kell nekem ez a könyv. Mivel nyomi voltam nem vettem meg, amikor kint voltam a Vörösmarty-n, így ma vetettem meg Zhatriával, aki most nagyon örül nekem, mert cipelheti hozzánk haza :D

Még a sajtótájékoztatón kaptam egy kis goodie baget is, volt benne két könyv, meg nagyon menő könyves tejcsoki válogatás. A két könyvből az egyik ugyanaz volt mindenkinél Bill Clinton – James Patterson: Az elnök eltűnt, míg a másik egy Paul Auster kötet volt. Hozzám a New York trilógia került, míg RavenS és Cersei Brooklyni ​balgaságokat kapták.

A legjobban várt megjelenésem egyértelműen Schwab Egy kegyetlen dal c. könyvecskéje volt, amit már olvastam pár hónapja angolul és I-M-Á-D-T-A-M! Egyértelmű volt, hogy KELL, ráadásul besegítettünk a Book a Sloth Clubnak a külön a könyvhöz készült doboznál is, így ő jött szépen haza velem. Mondtam már, hogy szerelmes vagyok a magyar kiadás borítójába? És a fordításba, meg a történetbe. Mindenki irány a Fumaxhoz dobozért vagy könyvért! :D  *fangörcs vége*


Legnagyobb ellenségem egyértelműen a Libro-trade standja, na meg RavenS volt. Bármikor elmentünk szétnézni az 500 Ft-os kosárkába, Raven drága talált valami olyan könyvet, ami ezer éve a tbr listámon csücsül, és megtörtem. Na, jó. Igazából győzködni sem kellett, azonnal megvettem, mert olcsó volt és nyilván temérdek hely is van a polcaimon. 


Ez a négy könyv volt az áldozat, mind 500 Ft-ért:
- Alice Oseman: Radio Silence
Brandon Sanderson: Words of Radiance
- Gabriel García Márquez: The General in His Labyrinth
- Adi Alsaid: Never Always Sometimes




Szereztem még egy Gabriella Eld kötetet is, méghozzá a legújabbat, a Talpig feketébent a Holló-Vaskó Peti által szervezett Face-to-Face eseményen. Ahol egyébként tök jó volt a hangulat és a beszélgetés is érdekes volt, egyedül annyi volt a problémám, hogy a hely ahová mentünk kb. egy pince volt, és már a levegőben érezni lehetett a por szagát. Ezzel meg csak az a gond, hogy por allergiám van, úgyhogy hamar leléptünk, mielőtt még a mentő vitt volna el. Még év eleje környékén értékeltem egy Vérvörös Horizontot valamelyik projektünkre, aminek a recenziós példányát most vettem még csak át, így ez is Könyvheti szerzeménynek minősül és Wee-vel alá is írattam azonnal.



Az utolsó könyvem pedig egy ajándék, ugyanis június 7-én volt a szülinapom, aznap kezdődött a Könyvhét. So-So és RavenS lepett meg egy olyan könyvvel, amit nagyon-nagyon szerettem volna. Nem fogtok meglepődni, de V. E. Schwab írta, annyi a különlegessége, hogy ez a francia Darker Shade of Magic példány, aminek Charlie Bowater tervezte a borítóját. ÚRISTEN, hogy mennyire gyönyörű kívül-belül. Kár, hogy alig értem egyelőre. De most már legalább nincs indokom, hogy miért nem rázódom vissza a francia nyelvtanulásba.
A bögrét is a lányoktól kaptam <3 




Oh, még mielőtt elfelejteném... Most küldtem el Zhatriát a Fumaxhoz, mert a 3 nap alatt, amit kint töltöttünk az kb a Fumax standjánál volt és kiszemeltem Dan Wells Részlegesek trilógiájának 2-3. részét, potom 800 Ft/ db áron. Szóval ja, kint se vagyok de vásárolok. 

Nem tudom, hogy vagytok vele, de én imádom az ilyen könyves eseményeket. Idén is rengeteg mollyal találkoztam, akiket követek az oldalon, de amúgy egészen eddig nem futottunk még össze (egyúttal mindenkitől bocsi, akit nem ismertem fel, de borzalmas az arcmemóriám). Külön  élmény volt nézni, ahogy a Fumaxnál átvették az emberek a saját BASC dobozukat és, hogy mennyire örültek neki. Ha már Fumax, meg kell említenem, hogy ott mindig KŐKEMÉNY jó a buli, és a Pronak az a része, aki kiköltözik, az ideje nagy részét náluk tölti. Idén nem mentettünk eső elől könyvet, mert az időjárás szemét volt és ma esett, amikor már nem mentünk ki, jövőre meg remélem nem kell mentenünk, mert nem fog esni. Lényeg a lényeg, szuper volt és 2019-ben is tuti ott leszek mind a Könyvfeszten, mind a Könyvhéten!
Hol máshol, mint a Fumax előtt? :D

Nyugtassatok meg, hogy Ti is hasonlóan sok könyvet vettetek! :D

Üdv,
designed by Charming Templates