DR. SEUSS: A GRINCS

Hello Molycik!

Dr. Seuss rövid, ám annál tanulságosabb történeteit mindig is imádtam. Nincs ez másképp a Grincs esetében sem, ami anno el lett keresztelve Görcsre, és ami sok olvasó szemét szúrta is, rendesen. 

A poszt a Prológus Winter Wonderland projektjének keretén belül született meg, csekkoljátok a Fb oldalunkat, ha többre vágytok! :) 

Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 64
Megrendelem

Fülszöveg:

Végre újra olvasható Dr. Seuss legnagyobb klasszikusa!

Grincs Kikfalva közelében lakik, és teljes szívéből utálja a karácsonyt. Már ha egyáltalán van szíve… Gyűlöl mindent, ami az ünneppel kapcsolatos. Ezért úgy dönt, ellopja a karácsonyt. Véghez is viszi gonosz tervét, ám földbe gyökerezik a lába, amikor meglátja, hogy Kikfala lakói ajándékok nélkül is boldogan ünnepelnek.

A Kolibri Klasszikusok sorában hatodik Dr. Seuss-könyv most Tandori Dezső klasszikussá vált, mégis megújult fordításában jelenik meg.

A recenziós példányért köszönet a Kolibri Kiadónak!

---

Kifejezetten örültem neki, amikor tudomásomra jutott, hogy a Kolibri Kiadó új fordításban kiadja Dr. Seuss klasszikusát. Azt tudni kell rólam, hogy nem szeretem se a telet, se a hideget, a karácsonyért sem vagyok oda, a fahéjat, a havat és a zöld színt pedig kifejezetten utálom. A zöldtől eltekintve szerintem kijelenthetem, hogy én is egy Grincs vagyok, csak éppenséggel lila színben pompáznék, ha rólam mintáznák a mesét. Éppen ezért megyek jövőhéten megnézni az új animációs filmet is belőle, szerintem nagyon cuki lesz és jót fogunk rajta szórakozni. Na, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy újra olvasható a Grincs története, aki megpróbálta ellopni a karácsonyt, és hát az, hogy sikerült-e neki, az természetesen kiderül a könyv végén. 

"A Grincs utálta a karácsonyt! Az egész karácsony idejét!Miért? ne is kérdezzétek. Senki se tudja, hogy miért,Lehet, persze, hogy valami csípte a feje csücskét. Vagy az, hogy a cipője szorította a bütykét.De ha érdekel titeket, én mit gondolok, íme:A dolog azért volt így, mert két számmal kisebb volt a szíve!"

A történetet valószínűleg mindenki ismeri, ha nem is olvasta, akkor nagy eséllyel látta a belőle készült rajzfilmet, filmet. Adott egy karácsonyt mindennél jobban utáló Grincs, aki fejébe veszi, hogy ellopja azt, hogy Kik falva lakói ne legyenek vidámak, ne ünnepeljenek és ne zajongjanak. Eljött a változás ideje, amikor a Grincs érzi jól magát, Kik falva lakói pedig szomorúak, éhesek és fáznak az ünnep idején. Tettestársa a zöld lénynek Maxi kutya, aki a fordításban Maksziként jelenik meg, az én szemem meg rángatózik ettől, mert ha már megújult fordítás, akkor úgy vélem, hogy illett volna Maxiként nevezni a kutyust, pont ahogyan szegény Kik falvi kislányt, Cindy Lou Who-t is, mert Ikk-Mikk-Fikk-ként valahogy furán hangzik. Mindezek ellenére is élvezhető és tanulságos a mese, és javára vált az a pár módosítás a fordításban, ami viszont bekövetkezett. 

"Akkor támadt egy ötlete!

Egy rémes ötlete!

A GRINCSNEK

EGY BORZALMAS, EGY HATALMAS

ÖTLETET SÚGOTT AZ A CSÜCSKÖS FEJE!"

Makszi kutya és Ikk-Mikk-Fikk nevének változatlansága mellett az is maradt a régi, hogy igenis van tanulsága a történetnek és szép üzenetet közvetít. Nem számít, hogy van-e ajándék a karácsonyfa alatt, vagy hogy halmokban áll-e az étel az asztalon. Nem a boltban megvett dolgok adják a karácsony lényegét, hanem a család és a szeretet. Nem a fán lévő csillogó-villogó díszektől lesz karácsony a karácsony, hanem azoktól, akik körülvesznek minket. 

"- Talán - gondolta hirtelen - 

A KARÁCSONY mégsem annyi, amit a boltban kapni, 

És ajándékot kapni? Valami több a KARÁCSONY,  

Ezek szerint... Barátom! Tanultam valamit megint?"

A gyerekek biztosan imádni fogják, de a felnőttek is örömüket lelhetik a Grincs történetében, miközben esti meseként olvassák a gyerkőcnek. Az illusztrációk továbbra is gyönyörűek és én úgy vagyok vele, hogy biztosan tudom, sose fogom megunni Dr. Seuss könyveinek olvasgatását. Ajánlani pedig fűnek-fának, mert dallamos, kedves és szívet melengető történet. Karácsonykor olvassatok a zöld surmókról, mondjuk a kandalló mellett vagy a fotelba bekuckózva és melegedjetek át ti is egy forró tea, kávé társaságában. Én biztosan ezt fogom tenni! :)

"És furcsa grincset érzett a szíve táján,

Odalenn: ez a csuda látvány!

És íme, íme, íme:

Érezte, hogy háromszorosára nőtt meg a szíve!"

Értékelés: 5/5*
Kedvenc rész: a karácsony lényegéről szóló idézet a kedvencem az egész könyvből
Kedvenc szereplő: nyilván a zöld surmók, a Grincs :)  
Hamarosan jelentkezem még karácsonyi, téli hangulatú könyvekkel és ajánlókkal, addig is maradjatok velem!
Üdv, 

FRANK SCHWIEGER: ZEUSZ ÉS BANDÁJA

Hello Molycik!

Mostanában elég sok könyvet elolvastam, viszont valahogy egyiknél se jutottam el az értékelésig. Még jó, hogy részt veszek pár miniprojektben és projektben a közeljövőben. Ma például Frank Schweiger könyvéről lesz szó, a Zeusz és bandájáról.

Kiadó: Kolibri Kiadó
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 239
Megrendelem
A recenziós példányt köszönöm
szépen a Kolibri Kiadónak!

Fülszöveg:

Érdekel ​a mitológia, a görög istenek világa, de azt gondoltad, mindez uncsi, sőt, ciki is akár? Akkor bizony tévedtél! Frank Schwieger Zeusz és bandája című könyve felrázza a görög mítoszokat, és bemutatja az összes jó arcot az Olümposzon úgy, ahogy még sosem olvastál róluk. Ez a könyv tele van überkirály történetekkel a legmenőbb antik istenekről és hősökről. 

Tudod-e, miért bújtatja anyja Akhilleuszt, a majdnem sebezhetetlen hőst lányruhába, vagy azt, hogyan vágja át Aphrodité a két riválisát a szépségkirálynő-választáson? Nem? És hallottad már, hogyan újított be ötven tehenet Hermész egy szál pelusban élete első napján? Akár igen, akár nem, ha szívesen villognál egyedülálló mitikus tudásoddal, ki ne add a kezedből ezt a könyvet! Istenkirály sztorik – kizárólag a legvagányabbaknak! Vigyázat, a könyv súlyos, nyolc napon túl gyógyuló nevetőizomgörcsöket okozhat! 

Az antik görög mitológia legizgalmasabb mondái zsír új csomagolásban. Mítoszok első kézből – isteni sugallatra. Minden szavuk igaz!

---

Vágjunk is bele! Kezdetnek nem árt közelebbről megfigyelni a csodálatos borítót. Nekem nagyon tetszik, játékos és szép egyszerre. Külön öröm számomra, hogy keménytáblás kötetről van szó, így kevésbé pusztítható a könyv. Mostanában valahogy mindig pórul járnak a könyveim, hiába vigyázok rájuk nagyon és hiába teszem őket könyvvászonba. A szerencsétlenségem már kezd átterjedni a könyveimre is. De nem ez a lényeg, hanem, hogy egy szerintem szép kinézetű könyvről van szó, amit nem mellesleg belül is hasonló szép illusztrációk díszítenek. Most pedig meg fogtok lepődni vagy, ha régebb óta követtek, akkor annyira mégsem, de nem a borító miatt döntöttem úgy, hogy olvasni szeretném a könyvet. Többször is bevallottam már, hogy borítómániás vagyok, de ehhez társul még az is, hogy imádom a görög mitológiát. Meg úgy igazából bármilyen mitológiát és mesés elemet szívesen fogadok egy könyvnél, így a Zeusz és bandájának elég nagy esélye volt arra, hogy előbb-utóbb a kezembe kerül majd. Hála a Kolibri Kiadónak ez előbb történt meg, mintsem utóbb. 

A könyv több apróbb történetből áll össze, amelyben egy-egy kis szösszenet keretén belül többet megtudunk az adott istenről vagy éppen halandóról, mert bizony nem csak az isteni lények kaptak szerepet a könyvben. Számomra ez már egy pozitívumnak számított, hogy nem csak a már jól ismert és lerágott csontokról olvashattam, hanem akadtak mások is, akikről több információ kiderült. Külön kedvencet nem tudnék kiemelni, mert nem volt és a történetek legtöbbjét ismertem, bár nem pont ilyen formában, de úgy vélem, hogy egy Percy Jackson rajongónak sok újdonságot nem tudnak mondani. Mégis sikerült az írónak fenntartani az érdeklődésemet azáltal, hogy szórakoztató volt. 

Nagyon tetszettek a szereplők rajzai és az utánuk következő 2 oldalas kis profil szerűségek is. Összefoglalták a fontos tudnivalókat, hogy kinek kik a szülei, kik tartoznak a családba, hol születtek, hol élnek jelenleg, mit szeretnek és mi az, amit ki nem állhatnak. Mindezt humoros formában, így a fiatalok számára is nagyon befogadhatóvá vált az egész. Ezt a részt erősítette az is, hogy nagyon sokszor használt a fordító (és gondolom az író is) szlenget, illetve elég laza volt az egész nyelvezete. Ez nem is lett volna olyan zavaró, de néhány helyen a hajam téptem, például, amikor Zeusz le dögös luvnyázott valakit. Kicsit nálam elvett az élményből és nem csak az előbb említett példával volt problémám, hanem például azzal is, hogy XY nagyon kiadja. Nálam ez inkább adja lenne, az ambróziát pedig még életemben nem láttam ambrósziaként. 

Azért igazán élveztem olvasni, pedig hiányoltam Poszeidónt és Hádészt. Pont a kedvenceim maradtak ki Zeusz sleppjéből, nem is értem miért. Mindenesetre a görög mitológia rajongóinak, az iránta érdeklődőknek nagyon tudom ajánlani a könyvet. A fiatalok számára is üde színfolt lehet és biztos vagyok benne, hogy jó pár érdekességgel szolgálhat számukra, ráadásul igen szórakoztató formában. 

Értékelés: 4/5*

Kedvenc szereplő: -

Kedvenc jelenet: - 

Üdv,

CASSANDRA CLARE - HOLLY BLACK: AZ EZÜSTMASZK (MAGISZTÉRIUM #4.)

Hello Molycik!

A Prológus oldalán újabb hetet szentelünk a borítóknak, így a Magisztérium negyedik részét sem hagyhattam ki a sorból, hisz elég csak ránézni erre a csodára! 

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 248
Megrendelem

A könyvet köszönöm a kiadónak!

Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Callum Hunt élete romokban hever. 

A legjobb barátja odaveszett. A kém elszökött. A fiú titka kitudódott.

Rács mögé dugták, örökre elzárták a mágusok közösségétől, miután kiderült róla, hogy micsoda – hogy mi válhat belőle.

Ám egy megdöbbentő felfedezés szabadsággal kecsegteti a fiút – amiért nagy árat kellene fizetnie. Vajon ki tud tartani Call, képes hű maradni a barátaihoz és a tanáraihoz? Vagy felvállalja a kockázatot, és elpusztít mindent, amit valaha szeretett? 

A negyedik év a Magisztériumban egészen más lesz, mint az eddigiek…

---

Az előző részekre spoileres lehet!

Ugye az megvan, hogy imádom a Magisztérium sorozatot? Minden egyes kötet végén azt éreztem, hogy képtelen vagyok egy évet várni a folytatásra. Pláne A bronzkulcs elolvasása után, hiszen a harmadik rész az abszolút kedvencem, ott éreztem azt, hogy az írónők mindent beleadtak. Elért oda a történet, hogy két opció volt csak a folytatásnál: vagy túlszárnyalja az előző részt vagy pedig mély zuhanásba kezd. Lehet, hogy egyedül leszek vele, de szerintem az utóbbi történt meg. Hatalmasat csalódtam és valahogy könnyebben eltelt ez az utolsó egy év várakozás, miközben a záró kötet szépen, lassan megjelent. Sőt, már el is olvastam, de arról majd a későbbiekben lesz szó, a magyar megjelenés környékén. 

A történet pár hónappal A Bronzkulcs történései után játszódik, Aaron már egy szebb világban, Call pedig őt gyászolja, nem is akárhol, mint a börtönben. Azonban nem sokáig maradhat nyugodtan, magába fordulva, átadva magát a gyásznak Call, a felmentősereg már úton van, hogy lényegében az egyik fogságból a másikba vigyék. Joseph mester, Anastasia és Alex előtt kell bizonyítania Call-nek, hogy megbízhatnak benne, hogy ő a Halál Ellensége, és hogy képes feléleszteni Aaront. Természetesen ezúttal is csatlakozik mellé Tamara és a kis csipet-csapat kibővül a folyamatosan szerelmi bánattól szenvedő Jasperrel, aki még fel is dobhatta volna a történetet a hülye mondataival, ha nem hangzik el az az egy mondat a szájából (amit hirtelen nem találok, pedig keresem már egy ideje a könyvben). Mondjuk még így is ő érte el legtöbbször, hogy felnevessek vagy legalább elmosolyodjak néha. 

"– Nem, úgy értettem, nem hiszem el, hogy azért jöttél ide, vagyis csakis azért estél át hat ellenőrző ponton meg egy valószínűleg igencsak kínos motozáson, mert a szerelmi életedről akartál panaszkodni nekem! 

– Egyedül veled tudok beszélni erről, Call – közölte Jasper. 

– Úgy érted, azért, mert a falhoz vagyok láncolva, és nem hagyhatlak faképnél? 

– Pontosan – közölte Jasper véresen komolyan."

Sokkal komorabb, sötétebb hangulatú volt ez a rész, mint az előző kötetek, ami nem is csoda, ha a történteket tekintjük, de úgy vélem nem azzal kellett volna ezt a komolyabb hangvételt oldani, hogy ennyire erősen szerepet kap a szerelmi szál, ami sajnos megtörtént. Tamara és Call, illetve Jasper részéről is túl sok volt a romantikus rész és kicsit azt éreztem, hogy második rész szindrómában szenved Az ezüstmaszk. Lehet nem volt ideje Cassie-nek és Holly-nak rendesen kitervelni, hogy mi fog történni azután, hogy kinyírták Aaront? 

"– Az életem során megtanultam – szólt Anastasia –, hogy nem számít, ki melyik oldalon áll. Az ember vesztét ugyanolyan könnyen okozhatják azok, akik jónak tartják magukat, mint azok, akik nyilvánvalóan önzők."

Call sokat komolyodott, felnőtt a feladathoz, elfogadta a "sorsát", persze mindent a maga módján csinál továbbra is. Jó volt végigkövetni a gondolatait és megtapasztalni, hogyan éli meg az egyik legjobb barátjának a halálát, utána a feltámasztását, majd pedig a megváltozását. Ezek mellett pedig jó volt megismerni Constantine-t is egy kicsit jobban az öccse, Jericho naplóján keresztül. Talán ez tetszett legjobban ebben a kötetben és főként ezen volt a hangsúly, Call karakterfejlődésén. Tamara az agyamra ment, nem is térnék ki rá, rengeteget hisztizett és csak örültem neki, amikor nem szerepelt. 

A történetben voltak tehát hiányosságok, sok minden történt, de közben mégsem. Legalább a lezárás visszaadta a reményt, hogy ez a negyedik rész csak egy kis kitérő volt és A Golden Towerben majd minden visszatér a rendes kerékvágásba, amikor újra szerethetőbbek lesznek a karakterek és a történet is normális lezárást kap a végső csata eljövetelével. 

Akik szerették a Magisztérium korábbi részeit, azok kössék fel a gatyájukat, mert sajnos meg van rá az esély, hogy csalódni fognak a történetben, de arra is, hogy még jobban fogják szeretni, mint az előző köteteket. A humor egyébként továbbra is jelen van a sorok között, bár véleményem szerint kisebb mértékben, mint eddig. Változatlanul könnyen lehet haladni az olvasással, mert amúgy olvastatja magát a könyv, és nem is olyan vészesen hosszú a maga 248 oldalával, azonban ez az első alkalom, hogy nem keveselltem az oldalszámot, hanem kicsit megkönnyebbültem, hogy vége. Egyet biztosan kijelenthetek a The Golden Tower olvasása után: megéri várni a befejező részre, nincs még minden veszve és tartogatnak pár izgalmas pillanatot számunkra az írónők.

"Call már csak abban reménykedett, hogy legalább a fehérnemű új. Nem akarta a Halál Ellenségének alsógatyáját viselni."

Értékelés: 3,5/5*
Kedvenc karakter: Jasper

Kedvenc rész: az utolsó fejezet, visszaadta a reményt.

Üdv,

TAHEREH MAFI: ILLABEREK

Hello Molycik!

Nyílt titok, hogy oda meg vissza vagyok a szép borítókért, így egyértelmű volt, hogy a Borítómániás hetünkben részt kell vennem. Ennek keretében érkezem most egy Tahereh Mafi könyvvel, az Illaberekkel.

Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 336
Megrendelem

Fülszöveg:

A tizenkét éves Dámamezey Alíz Alexandrának csupán három dolog számít: Anya, aki folyton ostorozza; a mágia és a szín, amelyek messziről kerülik; és Apa, aki mindig is szerette. Apa egy szál vonalzóval a kezében tűnik el Fenyérhátról, és három évvel később Alíz még mindig nem adja fel a reményt, hogy egyszer megtalálja. Apát ugyanis még a kalandoknál is jobban szereti, és hajlandó elindulni élete legnagyobb utazására, hogy a nyomára bukkanjon.

Kedvenc gyerekkori olvasmányai, például a Titkos kert és a Narnia Krónikái ihlették a népszerű Tahereh Mafit eme új világ megalkotására, ahol a szín fizetőeszköznek számít, a kaland elkerülhetetlen, a barátságra pedig a legváratlanabb helyeken talál rá az ember.

A nagysikerű Ne érints trilógia szerzője ezúttal a képzelet határain segít átlendülni az olvasóknak ebben a lebilincselő, modernkori tündérmesében.

---

Jaj, hol is kezdjem. Legyen mondjuk a külső, mert az szerintem gyönyörű. Nem szoktam örülni, ha az eredeti borítót egy saját készítésűre cserélik a kiadók, de a Gabo-Ciceró párosa brutálisan jó munkát végez minden alkalommal. Elég, ha csak ránézünk A papírmágus trilógiára, a Rengetegre vagy épp az Illaberekre, hiszen mind gyönyörű szép. A történethez is illik, szép, letisztult és figyelemfelkeltő, talán még azok számára is, akik egyébként nincsenek oda a middle grade történetekért. 

Az is nyílt titok, hogy én viszont imádom a gyermek-és ifjúsági irodalmat, a middle grade korosztálynak szánt történeteket. Sok kedvenc sorozatom innen került ki, jó példa erre Riordan összes könyve és Cassandra Clare Holly Blackkel közösen írt sorozata, a Magisztérium is. Éppen ezért tűkön ülve vártam, hogy végre a kezem közé kaparintsam az Illabereket és végre elolvashassam. Bárcsak ne vártam volna ennyire. Vagy legalább a fülszöveget elolvastam volna, hiszen akkor talán leesett volna, hogy ehhez a sztorihoz bennem legalább annyira kevés a képzelőerő, mint Micimackó bödönében a méz. 

"Megint esett a nap.
Lágy, ragyogó esőfény töltötte be a levegőt, cseppjei keresztülhasítottak az évszakon. Az állhatatos és kiszámítható telet egyre több helyen fúrta át az alóla kikukucskáló, túláradó tavasz. A világ készen állt az átalakulásra."

A történet főszereplője Dámamezey Alíz, aki hamarosan betölti a 12. életévét és végre a saját kis küldetésére indulhat, és akinek minden vágya, hogy ne csak a körülötte lévő világ és a benne élők, de saját maga is színpompás legyen. Ugyanis elég hamar kiderül, hogy Alízban nincs szín, ami pedig minden Fenyérháti lakosnak a különlegessége, ez teszi őket átlagossá, míg Alízt átlagon felülivé az, hogy nem színpompás. Na, amikor ezt körülbelül az első pár oldal egyikén megtudtam, akkor kezdtem realizálni, hogy lehet, hogy ezúttal nagyon benéztem a könyvválasztást, de mégsem akartam ez alapján ítélkezni, így folytattam.

A folytatásban csak még kuszább lesz az egész történet és olyan érzésem volt, mintha nem lennék eléggé beszívva ehhez a sztorihoz. Gyerekek, én nem tudom mi a francot használt Tahereh Mafi élénkítőként, de én is kérek belőle, és akkor talán megírom a mester szakdolgozatomat időre, olyan szinten ütős lehet ez a cucc. Mintha az Alíz Csodaországban-t mixelték volna E. T. A. Hoffman Arany virágcserepével. FURA VOLT. Így nagybetűkkel. Még most sem tudom hová tenni az egészet, pedig volt időm gondolkodni a könyvön. Egyébként rohadt sokáig tartott végigrágni magam ezen a kemény 300 oldalon. Örültem, ha egy nap 20-30 oldalt haladtam, mert minden kis apróságon megakadtam és ledöbbentem, hogy ez most komolyan le van írva? 

Első ilyen megdöbbenésem akkor volt, amikor Alíz mesélte, hogy az apja elment egy vonalzóval megmérni a tengert. Hogy micsoda, elment hová, mit csinálni? Majd, amikor megjelent Zsombérki Olivér. A karakterek alapból kuszák voltak számomra, nem tudtam se őket, se a reakcióikat az egyes történésekre hová tenni és végig az volt az érzésem, hogy még a végén egy romantikus szál alakul ki közöttük, ami egyáltalán nem illett volna egy gyerek mesébe, de szerencsé(m)re ez nem történt meg. Ami viszont igen, az az, hogy elkapkodta a végét az írónő, mintha elfogyott volna addigra az anyag, vagy kifogyott volna a szuszból, mert az elején lefutotta a maratont. A happy endre természetesen számítottam, arra viszont nem, hogy körülbelül 2 fejezet lesz az egész lezárásra és, hogy ilyen szinten nyakba borulós, sírós-rívós, de szeretlekes lesz az egész. 

"A szépség nagy boldogságot és szomorúságot is okozott – szomorúságot amiatt, hogy senki sem volt jelen, aki megcsodálhatta volna a méltóságteljes látványt. Ezért a legenda úgy tartja, hogy Fenyérhát lakói a könnyekből születtek meg, amelyek átáztatták a földet, majd életre keltek."

Mafi stílusa az, ami vitte előre a történetet, mert szerintem szuperül ír és el is gondolkoztam azon, hogy megpróbálkozom az Érints meg trilógiájával, de ennél a könyvnél szerintem ez a buktatója is volt a történetnek. Kicsit nehéznek éreztem a nyelvezetét, pedig közben nem volt az, csak mögé kellett látni a dolgoknak, viszont mindezt egy annyira abszurd, morbid történésekkel teli sztoriba helyezte be az írónő, hogy számomra néhol érthetetlen volt. Valószínűleg ehhez kevés vagyok mint Mackósajtban a brummogás, a képzelőerőm meg valahol Illaberek legmélyebb bugyrában rohangálhat fejvesztve. 

"– Olivér! – zihálta végül. – Miért reped szét az ég? Mi történt?
– Mire gondolsz? – kérdezte a fiú. – Vége van a napnak. A mai nap átöltözik a holnapiba.
– Ez… – fújtatott Alíz – … a leghülyébb dolog, amit valaha mondtál."

A könyvben két világ mutatkozik meg: Fenyérhát és Illaberek. Mindkettőből olyan jót ki lehetett volna hozni, de nem történt meg. Főleg Illabereknél éreztem azt, hogy annyi mindent ki lehetett volna hozni a világból és a szereplőiből, de igazából olyan nagyon még csak bele se tudtunk kóstolni, mert mire megtörtént volna, már másik kis városban kalandozott Alíz és Olivér, közben pedig semmi nem került kifejtésre. Biztos úgy volt vele az írónő, hogy majd elképzeljük vagy kitaláljuk, elvégre egy gyerekkönyvről van szó, a gyerekek meg fantáziadúsak, majd maguk elé képzelik. Na és mi van az elméletileg felnőtt, de közben gyerekes lelkületű olvasókkal? :(  

A fülszöveg állítása szerint Tahereh Mafit a Végtelen történet és a Narnia Krónikái inspirálták, de nekem olyan Alíz Csodaországban vibe-om volt az egész könyvtől, hogy azt szavakkal ki sem tudom fejezni normálisan. Annyi különbség van a kettő között, hogy az Alízt még szerettem is olvasni. 

Gondolom levehető az értékelésemből, hogy sajnos az Illaberek nem a nekem való történetek egyike. Sok sebből vérzik a dolog, de inkább arra fognám, hogy ehhez a sztorihoz én nem vagyok elég elvont és a kellő gyermeki képzelőerőm sincs meg hozzá. Pedig egyébként tetszik, hogy a mesével kitér Mafi az olyan problémákra is, mint a folyamatos útkeresés és nem csak mások, de önmagunk elfogadása is. 

"Elkezdte szeretni magát a másságával és a különlegességével együtt, a hét minden napján."

---

Értékelés: 1/5

Kedvenc rész: -

Kedvenc szereplő: - 

Üdv,

TOM FLETCHER: CHRISTMASAURUS - DÍNÓT KÉREK KARÁCSONYRA

Hello Molycik!

Először is nagyon boldog, könyvekben gazdag karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak. Remélem jól tele ettétek magatokat és olvastatok valami igazán mesés történetet. Ha igen, ha nem, engedjétek meg, hogy bemutassam az én varázslatos karácsonyi történetemet, a Christmasaurust! Middle grade rajongók előnyben ;)

Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 350
Megrendelem! 

Fülszöveg:

Felejts ​el gyorsan mindent, amit eddig az Északi-sarkról tanultál, és ismerkedj meg: 

– egy Trundli Vili nevű fiúval 

– az apjával, Trundli Gyurival 

– a Mikulással (igen! az igazi Mikulással!) 

– egy Csücsöri nevű manóval 

– Undok Brendával, a legutálatosabb lánnyal az iskolában (vagy talán az egész világon) 

– egy Vadász nevű otromba alakkal és a kutyájával, Vicsorral 

– és egy igazán különleges dinoszaurusszal… 

A Christmasaurus varázslatos mese arról, hogy amit nagyon 

szeretnénk, az nem mindig az, amire igazán vágyunk.

Tom Fletcher 1985-ben született, Londonban. Népszerű énekes, író, YouTube-sztár, vlogger és nem mellesleg két fiú édesapja. 

Egyik kedvenc filmje a Vissza a jövőbe – ezért együttesét Marty McFlyról nevezte el. A zenekar szövegeit nagyrészt Tom írja, és már első lemezükkel bekerültek a Guinness-rekordok Könyvébe mint a legfiatalabb, zenei toplistákat vezető zenekar a Beatles után. 

Első regénye, a Christmasaurus 2017 karácsonyán színdarabként is debütál Londonban, de már rajzfilmsorozat is készül belőle.

"Ott állt előtte egy igazi, hús-vér, lélegző dinoszaurusz! Testét fényes, jeges pikkelyek borították, hatalmas szeme kéken csillogott; ez a dínó úgy nézett ki, mint egy téliesített oroszlán. De tetőtől talpig belegabalyodott a szalagba, a csomagolópapírba, a girlandba és az izzósorba. Kifejezetten hasonlított egy karácsonyfára. Vili közelebb lépett hozzá, és meglátott a dínó hátán egy ajándékkártyát: 

Vilinek a Mikulástól"

---

Ismerőseim most biztos meglepetten nézhetik a posztom címét, ugyanis nem vagyok nagy rajongója se a télnek, se a karácsonynak, se annak, hogy évszaknak megfelelően olvassak vagy éppenséggel alkalomhoz illően. Karácsonykor sem szoktam téli, ünnepi olvasmányokért nyúlni csak, hogy átérezzem a hangulatot. Persze van pár olyan olvasmányom, amit nagyon néha pont ilyenkor veszek elő (Karácsonyi ének és Stephanie Perkins antológiája), de ez elég ritkán történik meg. Olyan vagyok mint a Grincs. Rosszul vagyok a fahéjtól (szó szerint) és nem szeretem a karácsonyi filmeket sem, magát az ünnepet meg általában nem várom, mert egyetemistaként számomra körülbelül ötödik éve, hogy nem létezik olyan, hogy karácsony, mindig vizsgára kell készülni. Másrészről meg a család 3/4-e külföldön él és nem mindig sikerül hazajönnie, így pedig nem is hangzik olyan varázslatosan az ünnep maga, ráadásul még hideg is van.  

Fogatlan és Christmasaurus is halál cucik :)

Kicsit eltértem a témától, de a lényeg gondolom átjött: nem igazán szoktam karácsonyi történeteket olvasni, pláne nem gyerekkönyveket. Idén ezen a szokásomon változtattam, ugyanis a Kolibri Kiadó jóvoltából megjelent Tom Fletcher irtó cuki könyve a Christmasaurus. Ha éltetek már cuki könyvet, akkor ez az! Elég volt ránéznem, hogy elolvadjak tőle, mint hóember a kandalló mellett. Elég csak megcsodálni a szépséges borítót (igen, coverwhore énem éljenez és fénykorát éli, egyelőre nyerésre áll). Igazán igényes kiadványt tarthat a kezében az, aki megszerzi ezt a könyvet, ugyanis kemény kötéses könyvről van szó, mellé pedig metál fényű a gerince, amitől nekem a szavam is elállt. Belül is szépséges a könyv, tele van illusztrációkkal, mesés képekkel, hogy még színesebb legyen a könyv és még jobban vonzza a gyermek tekinteteket. Az pedig csak pluszpont, hogy még könyvjelző is van benne.

A történet főszereplője Trundli Vili, aki egy kicsit túlságosan is rajong a dinókért, de pont ettől lesz hű a karaktere, gyermeki odaadással rajong értük. Van számos dínós pizsamája, játéka, könyve és kicsiny szobája falát is ilyen poszterek színesítik. Sok más öröme szegénynek nincs is, hiszen mióta megjelent az új lány az iskolában kiközösítették és nem tud senkivel barátkozni. Csak az apukájára számíthat mindenben, hiszen anyukája még kiskorában meghalt, akkor került Vili is kerekesszékbe. Mióta Undok Brenda megjelent az iskolában és Vili életében, azóta a kisfiú egyre magányosabb lett és igazán csak egy valamire vágyott: egy igazi dínóra, aki a barátja lehet. Karácsonykor pedig csodák történhetnek, így esik meg, hogy Trundli Vili álma valóra válik és egy új barátra lel Christmasaurus személyében.

A maga módján minden szereplő szerethető, de a legnagyobb kedvenceim természetesen Vili és Christmasaurus lettek. Vili története igazán megható, gyönyörű és kezdetben kicsit szomorkás a hangulatom. Szó esik a kiközösítésről és az iskolai bántalmazásról is méghozzá igen könnyen befogadható, nem tolakodó formában, miközben az író, Tom Flecther azt az üzenetet próbálja meg közvetíteni számunkra, hogy fogadjuk el a másikat minden hibájával együtt, ne pedig kiközösítsük, megvessük a másságai miatt. Az egyik kedvenc mondatom pedig az álmok fontosságára hívja fel a figyelmet és arra, hogy hinni kell:

– Ha soha nem láttam valamit, akkor honnan tudjam, hogy létezik?
– De hiszen ez pont fordítva van! – mosolygott Trundli bácsi. – Először hinni kell benne. Aki nem hisz semmiben, az soha nem is fog látni semmit. Aki hisz, az lát.

Az egyetlen dolog, ami engem kicsit zavart a könyvben az az volt, hogy folyamatosan a következő mondattal találtam magam szemben: "(...) ez egy könyv, és a könyvek nem hazudnak." Na igen, a könyvek nem hazudnak, amit mi felnőttek nem hiszünk el, viszont ez egy gyerek könyv és voltak azért elég vicces dolgok a történetben, amit nem a legjobb, ha jónak és igaznak könyvel el a gyerekünk. 

Ettől eltekintve én nagyon élveztem minden percét a könyvnek, amit először nem gondoltam volna. Azt már tudjátok, hogy 25 éves, elméletileg felnőtt nő létemre is imádom a middle grade irodalmat és teljesen el tud varázsolni, de a Christmasaurus esetében voltak kétségeim olvasás előtt, amik végül alaptalannak bizonyultak, mert konkrétan egy oda-vissza buszút alatt elolvastam a történetet. 

– De hiszen a gyerekek nem varázslatosak. Én is gyerek vagyok, és én egyáltalán nem vagyok varázslatos!
(…)
– Ó, dehogynem! Varázslatos vagy, bizony! Csak még nem tudod! Elképesztő világokat tudsz létrehozni a képzeleteddel, amelyek valójában nem is léteznek. Márpedig ez varázslat.Te csak a jót látod az emberekben, csak a jót látod a világban, az életben. Ez is varázslat. Te megérted, milyen fontos a bolondozás, milyen fontos a vidámság, a nevetés és a játék, amit a felnőttek már régen elfelejtettek. Ez is varázslat. Mégis elsősorban azért vagy varázslatos, mert hinni tudsz a lehetetlenben, kételkedés nélkül. Anélkül, hogy bizonyítékokat követelnél. Anélkül, hogy egy pillanatra meginognál. Ez is varázslat.

Teljes szívből ajánlom mindenkinek Trundli Vili és Christmasaurus kalandját. Karácsonykor és környékén igazi színfoltja lehet az estének és garantáltan nem csak a gyerek fogja imádni ezt a szívet melengető, kedves kis történetet.

Nem kaphatnék én is egy Christmasaurust karácsonyra?

---

Értékelés: 4/5*

Kedvenc szereplő: Vili és Christmasaurus
Kedvenc rész: Christmasaurus és Dini jelenetei :D Nagyon cuci volt mindegyik :D

Az értékelés a Prológus karácsonyi projektjének keretében született meg. Részleteket a FB oldalunkon találtok! :)

Üdv,

HOLLY BLACK - CASSANDRA CLARE: THE BRONZE KEY - A BRONZKULCS (MAGISZTÉRIUM #3.)

Hello Molycik!

Ma az egyik kedvenc sorozatom, a Magisztérium harmadik kötetéről hoztam értékelést. A mostani olvasási sebességemhez képest rekord idő alatt elolvastam a könyvet (ez már újraolvasás volt részemről), ami annak köszönhető, hogy hihetetlenül izgalmas és eseménydús volt. Rögtön az újraolvasása után neki is vágtam a negyedik kötetnek, ami nem is olyan régen megjelent angolul, viszont számomra csalódás volt :( Na, de először következzék A bronzkulcs, amit imádtam!

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 280
Megrendelem
A recenziós példányt köszönöm
a Könyvmolyképző Kiadónak!

Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​mágia megmenthet. 

A mágia megölhet.

A Magisztérium diákjai elméletben teljes biztonságban vannak varázslatos iskolájukban. A mágusok gondos irányításával megtanulják használni a varázserejüket, és rendet teremteni a kaotikus világban. 

Ám a káosz most felveszi velük a harcot. 

Callnek, Tamarának és Aaronnak olyan dolgok miatt kéne aggódniuk, mint a felmérők és varázsversenyek. Ám az egyik iskolatársuk megdöbbentő halála után muszáj a hidegvérű gyilkos nyomára bukkanniuk… kockára téve a saját életüket. 

Az ifjú barátok kénytelenek szembenézni azzal, hogy a mágia csak annyira jó, amennyire a felhasználója. Gonosz kezekben mérhetetlen kárt tud okozni – hacsak Call, Tamara és Aaron még időben meg nem akadályozzák. 

A Magisztérium-sorozat lenyűgöző harmadik részében a két nagy sikerű írónő, Holly Black és Cassandra Clare egy olyan iskolát tárnak elénk, ahol bármi megtörténhet – legyen jó vagy gonosz –, és az igazságot egyedül úgy lehet kideríteni, ha hőseink mindent hajlandóak kockára tenni.

---

Nagy rajongója vagyok a Magisztérium sorozatnak, így sosem bírom megállni, hogy ne kezdjek azonnal neki egy-egy új kötetnek, amikor megjelenik angolul. Anno, amikor A rézkesztyűt először olvastam minden bajom volt, hogy vége a második résznek, mégis mit kezdek magammal egy újabb évig, amíg kijön a harmadik kötet. Persze feltaláltam magam, de kínszenvedés volt, hogy nem olvashattam azonnal a sorozat harmadik részét.

"…rólad, Jasper mindenki azt gondolná, hogy fura, ha Call-lel lógsz, hiszen nem bírod őt. – Hogyne bírná! – szólt Aaron meglepetten. – Mind barátok vagyunk."

A bronzkulcsban robog tovább a sebesvonat, ami elindult A rézkesztyű végén, bár néha azért befékez és lelassít, de ezt már megszoktam a Black-Clare írópárostól. A helyszín ezúttal is a Magisztérium és egy rejtélyes valaki Callumot célozza meg, próbálja eltenni láb alól, pedig még csak épp, hogy elkezdték a srácok a bronz évüket. Callum, Aaron és Tamara pedig próbálja kitalálni, hogy ki és mégis miért tervezget ilyen gonosz dolgokat Call ellen. 

Azt kell mondjam, hogy talán ez a kedvenc részem a sorozatból, mert azon kívül, hogy izgalmas és mindig történik valami, még akkor is, amikor egy kicsit lazább a cselekmény, folyamatosan fejlődnek a szereplők, nőnek fel és a háttér is szépen épülget oldalról oldalra. A főszereplőknél tehát szép karakterfejlődés figyelhető meg, a barátságuk pedig erősebb, mint valaha és imádom, ahogyan Jasper egyre jobban szerves részévé válik a csipet csapatnak és közben ő maga is fejlődik és elkezd egy kicsit felnőni. De tényleg csak egy kicsit. Látni, ahogy érettebbé válnak a srácok, viszont megmaradnak ugyanúgy gyereknek és néha a viselkedésük is túlságosan gyerekes volt, de hey, ez csak egy middle grade könyv! És egyébként ez kicsit szomorú is, hogy a szemem láttára nőnek fel a szereplők, ami meg eszembe juttatja, hogy hamarosan el kell engednem a sorozatot, hiszen a végéhez ér :( 

"Jasper leült mellé, mintha barátok lettek volna, vagy valami. – Szóval, mi a terv? – Te meg miről beszélsz? – kérdezte Call. – Jaj, hagyjuk – grimaszolt Jasper, majd Tamarához fordult. – Nem is tudom, miért őt kérdeztem. Mi a terv? – Itt nem beszélhetünk – felelte a lány fojtott hangon"

Már a Rézkesztyűben is nagy hangsúly volt a belső démonokon, a Callumban dúló belső harcon, a folyamatos küzdelmen az ellen, hogy a Halál ellenségévé váljon. Ha pedig Halál ellensége, akkor Constantine Madden. Imádtam azokat a jeleneteket, ahol egy kis infót kaphattam arról, hogy milyen volt Constantine, hogy milyen volt a viszonya a testvérével és rettentően sajnáltam a Jerichoval történteket, mégis úgy gondolom, hogy ez kellett ahhoz, hogy jobban átérezzük, miért történt az a mágus háború idején, ami és adott a történetnek egy kis sötétebb hangulatot, ami végül a Bronzkulcs végén kiteljesedik.

Imádom a sorozat borítóit!

És most érkeztünk el ahhoz a részhez, ahol leírom, hogy NEM TUDOM ELHINNI, HOGY MEGLÉPTÉK AZ ÍRÓNŐK, AZT AMIRŐL NEM BESZÉLÜNK! Egy Middle grade könyvbe ennyi sötétséget és szenvedést csempészni... Még mindig nem vagyok képes a végén lévő történéseket feldolgozni, pláne úgy nem, hogy sajnos tudom mi történik a folytatásban és nem tetszik, ami kialakul belőle. Mégis úgy gondolom, hogy kellett ez a mennyiségű fájdalom és idegőrlés, ami a Bronzkulcsban volt, ahhoz, hogy örök kedvencet avassak.

"– Maga megfenyegette a farkasomat – mondta Call. – És a barátomat. Alma még mindig mosolygott. – Remélem, a barátod nem sértődik meg azon, hogy a farkast említetted elsőnek. – Nem sértődöm – közölte Aaron."

A stílus még mindig nagyon bejövős, imádtam olvasni és tényleg nagyon gyorsan haladtam vele, mert olvastatta magát. Az írónők szuperül operálnak a humorral és a komolyabb témákkal, tökéletes elegyet alkotva én pedig talán ezt szeretem a legjobban a Magisztérium sorozatban.

---

Értékelés: 5/5

Kedvenc szereplő: Harceb, Jasper, Callum.

Kedvenc jelenet: amikor Jaspertől kérnek randizáshoz tanácsot Callumék :DDD

Ennyi voltam mára. 

Üdv,

BESSENYEI GÁBOR - A JÖVŐ HARCOSAI (AZ OLIMPOSZ LEGYŐZÉSE #1.)

Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés éve: 2015
Oldalszám: 424
Megrendelem!
A recenziós példányt köszönöm 
szépen a
Könyvmolyképző Kiadónak!

Fülszöveg:

Marcell, ​Erik és Adria meghökkentő dolgot lát: valaki lezuhan az égből.

Ráadásul túléli.

Amikor az aszfaltba krátert ütő, füstölgő testet figyelik, még nem sejtik, hogy hamarosan belekeverednek egy múltbéli összeesküvésbe és a rég elfeledett görög istenek hatalmi viaskodásába.

Valaki azt akarja, hogy az Olimposz isteneinek korszaka soha ne múljon el. És soha nem szülessen meg a jövő.

Marcell és Adria, a folyton akadékoskodó Erikkel különös, lebilincselő kalandra indulnak. Visszautaznak az időben, hogy leleplezzék az áruló istent, és megtalálják a jelenből ellopott tárgyat, ami nélkül a pusztító terv nem valósulhat meg.

Társukul szegődik egy örökké vérre szomjazó halálistennő, miközben állniuk kell a többi isten segítőkésznek tűnő rohamát is.

De megbízhatnak-e bármelyikükben? Vagy épp az árulót engedik közel magukhoz? Ki merné megvádolni Arészt, Athénét, Héphaisztoszt, Hermészt, Poszeidónt, vagy épp Zeuszt?

Mit ér a barátság? Hol kezdődik a bátorság?

Egyetlen esélyük, ha megkezdik a nyomozást az összezuhanó időben, és az élővé vált görög mítoszokból összerakják a mozaik darabkáit.

És kezdetét veszi az istenvadászat…

---

Bessenyei Gábor könyvével egészen pontosan a megjelenés óta szemezek, ugyanis anno mindenki 'a magyar Percy Jackson'-ként emlegette A jövő harcosait (meg egyébként még most is sokszor belefutok abba a mondatba, hogy ha szeretted a...). 
Aki követi a blogomat, az tudhatja, hogy számomra Riordan sorozata az örök kedvenc kategóriába tartozik, az ő könyvein nőttem fel, így, amikor mindenhol azzal találkoztam, hogy megjelent a magyar Percy Jackson felcsillant a szemem (vagy inkább vérszemet kaptam?), a fejembe vettem, hogy elolvasom Marcellék történetét. És mielőtt még bárki meggyanúsítana azzal, hogy még csak az esélyt sem adtam meg a történetnek, közlöm, hogy megkapta, és nagyon is akartam szeretni. Azt nem mondom, hogy nem szerettem, de azt sem, hogy igen. Teljesen a skála közepén helyezkedik el nálam a könyv. 

"Árész megforgatta kezében a pengét, a kard hegyét a szájába vette, és piszkálni kezdte a fogát. – Remek penge, fogpiszkálónak tökéletesen megfelel – mondta, majd visszanyújtotta Marcellnek."

Kezdem a történettel, aminek az alapötlete szerintem tök jó. Van három barát: Marcell, Erik és Adria, akik az utolsó tanítási nap vége után, vagyis hivatalosan  a nyári szünet kezdetekor két zuhanó valamire lesznek figyelmesek. Természetesen a gyermeki kíváncsiság azonnal oda vezeti őket a becsapódás helyszínére, ahol találkoznak Kéerrel, a halál istennőjével. A második becsapódási pont az erdőben van, ahol pedig egy Moirát - a három Sors istennőjének egyikét - találnak meg sérülten, és ahol hivatalosan is megpecsételődik a sorsuk, és ők lesznek a jövő harcosai. A Marcell, Adria, Erik triónak meg kell találniuk, hogy ki az az áruló isten, aki ellopott valamit a jelenből, illetve meg kell próbálniuk megállítani a világ pusztulását, mindezt Kéer segítségével.

Szerintem ez egy tök érdekes alapötlet, és úgy álltam hozzá, hogy szeretem a görög-római mitológiát, a middle-grade könyveket, ráadásul mostanában egyre nyitottabb vagyok a magyar írók felé is, biztos nem lesz semmi gond, és szeretni fogom a könyvet, hiszen alapból tök jók a visszajelzések is molyon. Aztán elkezdtem olvasni, és teljesen magával ragadott a történet, bizakodó voltam, viszont még 100 oldal után is azt éreztem, hogy nem történik semmi. Vártam a nagy boomot, ami még 150 oldal után se talált rám. Jó, akkor majd az utolsó fejezetekben tuti meg lesz az, amit keresek, és nem. Amire ki akarok lyukadni az az, hogy Gábornak alapvetően király a stílusa, viszont én untam a könyvet. Az élet értelmén merengtem olvasás közben, és végig a kiteljesedést vártam, vagy legalább azt, hogy meglepődjek. De semmi nem történt. Nagyon szívesen írnám, hogy biztosan kinőttem a middle-grade irodalomból, de ez nem lenne igaz, hiszen a mai napig kerülnek ki kedvenceim ebből a műfajból (lásd: Magisztérium sorozat, Hatalom-trilógia).

A szereplők még csak említés szintjén szerepeltek, így a következőkben Marcellé, Eriké, Kéeré és Adriáé lesz a terep. 
Úgy en bloc az a véleményem, hogy a fiatalok tökéletesen visszaadják azt a kort, amikor még minden gyerek kalandvágyó, és alig várja, hogy történjen valami izgalmas vele, ne csak az iskolapadot kelljen koptatni. Szókimondóak voltak, nem féltek kimutatni és megmondani, hogy mit gondolnak, még akkor sem, ha egy nagyhatalmú isten állt velük szemben, aki akár egy csettintéssel véget vethetett volna az életüknek. 

"– Ha lebukunk, én nem vállalok magamra semmit, minden a te hibád – akadékoskodott Erik. – Jaj, fejezd már be!"

Azonban, ha közelebbről nézem a dolgokat, számomra egyedül Erik volt szimpatikus, akinek a karaktere tényleg életszagúra sikeredett, aki folyamatosan kételkedett, és mindenre rákérdezett, és véleményem szerint egyedül ő volt az, aki reálisan látta a dolgokat, és mérlegelt is néha, nem csak rohant a vakvilágba, mert, hogy jaj most kaland van és izgalom, és hősök lehetünk. Marcell és Adria ezt csinálta, és félelmet nem ismerve, esztelenül rohangáltak. 

Kéer egy szuper érdekes karakter, viszont szerintem túl hamar megenyhült a fiatalok felé. Elvégre ő a halál egyik istennője, akitől félni kellene, ehhez képest a végén számomra egy cuki kismacskára hasonlított, vagy egy olyan gyerekre, akinek soha nem volt gyerekszobája, és először játszhat valami izgalmasat, és újat, amit előtte sose. Mondjuk ettől függetlenül nagyon bírtam Kéert, jó beszólásai voltak, amik javítottak az olvasás élményén, és azt hiszem, ha megírtam ezt a blogposztot, megyek is elolvasni az előzménynovelláját, mert  a múltja Árész szolgájaként felkeltette az érdeklődésemet. 

"– A jövő harcosai vagyunk! – ismételte meg Marcell jó hangosan. Adria elmosolyodott. – A jövő harcosai! – kiáltotta el magát ő is. – A jövő harcosai! – csatlakozott hozzájuk a Kéer is. – Te nem is a jövőből jöttél – vetette oda Erik."

A történetben nagy szerepe van a mitológiának, ami szerintem jól meg van írva, a fiatalabb korosztály sokat tanulhat belőle, és felkeltheti az érdeklődésüket a mitológia varázslatos világa felé. Nagyon részletes leírást kapunk miközben halad előre a történet, és egyáltalán nem probléma, ha valakinek nincs kellő információja a görög-római mitológiáról, mert Gábor tényleg bárki számára érthetővé teszi a szálakat, azt hogy ki-kicsoda és micsoda, milyen jelentőséggel bír a történelemben és a történetben egyaránt.

"Adria megrángatta Eriket. – Juj! Megtarthatjuk? Megtarthatjuk? – viccelődött. – És mit mondunk a szüleinknek? Hogy van egy halálistennőnk, de szobatiszta?"

Végezetül annyit szeretnék kifejteni, hogy véleményem szerint a történetnek annyi köze a Percy Jackson sorozathoz, hogy jelen van A jövő harcosaiban is a görög mitológia, illetve, hogy műfaját tekintve middle-grade, azaz gyermekirodalom. A mitológiára fogékony olvasók valószínűleg kedvelni fogják Marcellék kalandjait, így nekik ajánlanám a könyvet.

A bejegyzés a Prológus magyar íróknak szentelt hetének keretein belül született meg, ha van kedvetek nézzetek fel a Facebook oldalunkra, ahol rengeteg extra tartalommal találkozhattok, köztük egy Bessenyei Gáborral készült interjúval!
További szép estét.
Üdv,