FEBRUÁRI TBR LISTÁM (VÁRÓLISTA CSÖKKENTÉS #21.)

Hello Molycik!

A Prológus csapatával úgy döntöttünk itt az ideje egy kis várólista csökkentésnek. Rögtön év elején, mert szükségünk van rá. Lassan ugyanis ránk szakadnak a könyvespolcok, úgyhogy szerintem 2020-ban is lesz néhány hasonló megmozdulásunk. Részemről egészen jól sikerült a projekt, rengeteg könyvet elolvastam januárban és most is az olvasós én-időmet szakítom meg a bejegyzés írással. A januári olvasmányaimról a napokban olvashattok majd, igaz nem tudom, hogy pontosan mikor, mert kedden Kisasszonyokat nézek, és nagyjából minden napom reggeltől estig tele van, de igyekszem kiírni magamból a gondolatokat. Hamarosan. Addig is, egy kis tervezgetés, mert nem tudok elszakadni ettől a szokásomtól. 

Február egy rövid hónap, ezért három könyvet tűztem ki célul. Szeretnék ennél többet olvasni, azonban ezeket a kiválasztottakat mindenképpen szeretném végre elkezdeni. 

Az egyik ilyen könyv Erin Morgenstern-től a Csillagtalan ​Tenger. Projektünk lesz vele, amiben részt veszek, így előbb vagy utóbb muszáj lesz elkezdenem vele foglalkozni ráadásul ez mozgat meg legjobban a kiválasztottjaim közül. Érdekes a fülszövegben felvázolt történet és már az Éjszakai cirkusz stílusáért is odavagyok, szóval muszáj belevágnom egy újabb Morgenstern kalandba. 

Márciusban érkezik az
Agave Könyvek jóvoltából!

Fülszöveg:

A ​rajongók millióit világszerte meghódító Éjszakai cirkusz szerzője egy titkos föld alatti világban játszódó, kortalan szerelmi történettel tér vissza, melynek a szereplői kalózok, festők, szeretők és hazugok, valamint egy gyönyörű, csillagtalan tenger.

Zachary Ezra Rawlins egy nap rejtélyes könyvet talál az egyetemi könyvtárban. A szerelmes rabokról, kulcsgyűjtőkről és névtelen őrzőkről szóló történetek olvasása során ugyanis felfedez valami furcsát: a lapok egyszer csak a saját gyermekkorát kezdik el leírni hihetetlen pontossággal. Miközben értetlenül áll a megmagyarázhatatlan jelenség előtt, és kétségbeesetten igyekszik rájönni, hogyan örökítették meg az élete történetét, Zachary rábukkan néhány nyomra – egy méhre, egy kulcsra és egy kardra –, amelyek elvezetik egy titkos New York-i klub álarcosbáljába. Nem sokkal később pedig egy régi könyvtárban találja magát, amely mélyen a föld alatt rejtőzik, és igazi csodákat rejt.

Ezen a helyen elveszett városok vannak, és szeretők lakják, akik az idő határait átlépve az ajtórések alatt csúsztatják be egymásnak a leveleiket, miközben a halottak elfeledett történeteket suttognak. Zachary megismeri az őrzőket, akik nagy áldozatot hoztak azért, hogy megvédjék ezt a világot, akik feláldozták a szemük világát és a nyelvüket, hogy megóvják az archívumot. És találkozik azokkal is, akik el akarják pusztítani. Összefog Mirabellel, a hely elszánt, rózsaszín hajú védelmezőjével, és Doriannel, a jóképű, mezítlábas férfival, majd bejárja a kanyargós alagutakat, a félhomályos lépcsőket, a zsúfolt báltermeket és a varázslatos világ édes ízű tengerpartjait, közben pedig ráébred, hogy mit is kell tennie. Nemcsak abban a rejtélyes könyvben, hanem a saját életében is.

Erin Morgenstern új regénye arannyal átszőtt fantázia, ami végig azt a kérdést feszegeti, hogy mit jelent valójában a történetek ereje. A Csillagtalan Tenger egy könyvrajongókhoz írt szerelmes levél. Álomszerű és nyugtalanító, tele érzelmekkel, rejtéllyel és szenvedéllyel.

A következő választottam, a Jellicoe Road, ami azért került listára, mert akármikor szóba kerül, So-So állítja, hogy meglepően jó. Neki köszönhetően szereztem be és minél előbb elolvasom, annál előbb tudom eldönteni, hogy igaza volt-e. Mostanában kicsit csalódtam a különböző pöttyös könyvekben és besokalltam tőlük. Remélem nem lesz ez is egy a tucat közül. 

Fülszöveg:

Ebben a lírai, lebilincselő, díjnyertes regényben semmi sem az, aminek látszik, és minden nyom újabb kérdésekhez vezet.

Taylor Markhamet tizenegy éves korában elhagyja az édesanyja. Tizennégy évesen megszökik a bentlakásos iskolából, ám egy rejtélyes idegen a keresésére indul, és visszaviszi. Most, tizenhét évesen Taylor nem túl lelkes vezetője az iskolai titkos társaságnak, aminek a Városiakkal és az odalátogató Kadétokkal vívott éves harca épp most veszi kezdetét. Idén azonban a Kadétokat Jonah Griggs vezeti, akinek átható tekintetét Taylor nem sokáig tudja kerülni. Ráadásul Hannah, az egyetlen felnőtt, akiben Taylor megbízik, váratlanul eltűnik. Ha Taylor össze tudja rakni a Hannah által hátrahagyott nyomokat„ a feltáruló igazság nemcsak múltjának kérdéseire ad választ, de a jövőjét is megváltoztatja.

Utolsó a listában pedig Pullman bácsitól a Por könyve. Nem is olyan régen befejeztem a trilógia újraolvasását és a sorozat megnézését, így kell valami, ami pótolja az űrt. Ráadásul hamarosan, remélhetőleg tavasszal kezemben tarthatom az új részt is. 

Fülszöveg:

A tizenegy éves Malcolm Polstead és daimónja, Asta a szüleivel él az Oxford környéki Pisztráng Fogadóban. A Temze folyó túloldalán – amelyen Malcolm gyakran hajózik imádott kenuján, a La Belle Sauvage-on – áll a Goodstow Apátság, az apácák otthona. Malcolm megtudja, hogy az apátságban féltve őriznek egy leány csecsemőt, Lyra Belaquát, akit többen is el akarnak rabolni… Közben a sűrű esőzések miatt az emberek soha nem tapasztalt árvíz közeledtéről beszélnek…

„Mindig szerettem volna elmesélni, hogy Lyra hogyan került a Jordan Kollégiumba. Miközben ezen gondolkoztam, megjelent előttem egy hosszú történet, amely Lyra csecsemőkorában kezdődik és felnőttkorában végződik. Ebben a kötetben Lyra még kisbaba, a következőben pedig húsz éves. A harmadik és egyben utolsó résszel kapcsolatban lakat van a számon…” (Philip Pullman)

Olvastátok már a fentebb említett regényeket? Miket terveztek februárban olvasni? Várom a Ti listáitokat is! :)

Üdv,

TAHEREH MAFI: ILLABEREK

Hello Molycik!

Nyílt titok, hogy oda meg vissza vagyok a szép borítókért, így egyértelmű volt, hogy a Borítómániás hetünkben részt kell vennem. Ennek keretében érkezem most egy Tahereh Mafi könyvvel, az Illaberekkel.

Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 336
Megrendelem

Fülszöveg:

A tizenkét éves Dámamezey Alíz Alexandrának csupán három dolog számít: Anya, aki folyton ostorozza; a mágia és a szín, amelyek messziről kerülik; és Apa, aki mindig is szerette. Apa egy szál vonalzóval a kezében tűnik el Fenyérhátról, és három évvel később Alíz még mindig nem adja fel a reményt, hogy egyszer megtalálja. Apát ugyanis még a kalandoknál is jobban szereti, és hajlandó elindulni élete legnagyobb utazására, hogy a nyomára bukkanjon.

Kedvenc gyerekkori olvasmányai, például a Titkos kert és a Narnia Krónikái ihlették a népszerű Tahereh Mafit eme új világ megalkotására, ahol a szín fizetőeszköznek számít, a kaland elkerülhetetlen, a barátságra pedig a legváratlanabb helyeken talál rá az ember.

A nagysikerű Ne érints trilógia szerzője ezúttal a képzelet határain segít átlendülni az olvasóknak ebben a lebilincselő, modernkori tündérmesében.

---

Jaj, hol is kezdjem. Legyen mondjuk a külső, mert az szerintem gyönyörű. Nem szoktam örülni, ha az eredeti borítót egy saját készítésűre cserélik a kiadók, de a Gabo-Ciceró párosa brutálisan jó munkát végez minden alkalommal. Elég, ha csak ránézünk A papírmágus trilógiára, a Rengetegre vagy épp az Illaberekre, hiszen mind gyönyörű szép. A történethez is illik, szép, letisztult és figyelemfelkeltő, talán még azok számára is, akik egyébként nincsenek oda a middle grade történetekért. 

Az is nyílt titok, hogy én viszont imádom a gyermek-és ifjúsági irodalmat, a middle grade korosztálynak szánt történeteket. Sok kedvenc sorozatom innen került ki, jó példa erre Riordan összes könyve és Cassandra Clare Holly Blackkel közösen írt sorozata, a Magisztérium is. Éppen ezért tűkön ülve vártam, hogy végre a kezem közé kaparintsam az Illabereket és végre elolvashassam. Bárcsak ne vártam volna ennyire. Vagy legalább a fülszöveget elolvastam volna, hiszen akkor talán leesett volna, hogy ehhez a sztorihoz bennem legalább annyira kevés a képzelőerő, mint Micimackó bödönében a méz. 

"Megint esett a nap.
Lágy, ragyogó esőfény töltötte be a levegőt, cseppjei keresztülhasítottak az évszakon. Az állhatatos és kiszámítható telet egyre több helyen fúrta át az alóla kikukucskáló, túláradó tavasz. A világ készen állt az átalakulásra."

A történet főszereplője Dámamezey Alíz, aki hamarosan betölti a 12. életévét és végre a saját kis küldetésére indulhat, és akinek minden vágya, hogy ne csak a körülötte lévő világ és a benne élők, de saját maga is színpompás legyen. Ugyanis elég hamar kiderül, hogy Alízban nincs szín, ami pedig minden Fenyérháti lakosnak a különlegessége, ez teszi őket átlagossá, míg Alízt átlagon felülivé az, hogy nem színpompás. Na, amikor ezt körülbelül az első pár oldal egyikén megtudtam, akkor kezdtem realizálni, hogy lehet, hogy ezúttal nagyon benéztem a könyvválasztást, de mégsem akartam ez alapján ítélkezni, így folytattam.

A folytatásban csak még kuszább lesz az egész történet és olyan érzésem volt, mintha nem lennék eléggé beszívva ehhez a sztorihoz. Gyerekek, én nem tudom mi a francot használt Tahereh Mafi élénkítőként, de én is kérek belőle, és akkor talán megírom a mester szakdolgozatomat időre, olyan szinten ütős lehet ez a cucc. Mintha az Alíz Csodaországban-t mixelték volna E. T. A. Hoffman Arany virágcserepével. FURA VOLT. Így nagybetűkkel. Még most sem tudom hová tenni az egészet, pedig volt időm gondolkodni a könyvön. Egyébként rohadt sokáig tartott végigrágni magam ezen a kemény 300 oldalon. Örültem, ha egy nap 20-30 oldalt haladtam, mert minden kis apróságon megakadtam és ledöbbentem, hogy ez most komolyan le van írva? 

Első ilyen megdöbbenésem akkor volt, amikor Alíz mesélte, hogy az apja elment egy vonalzóval megmérni a tengert. Hogy micsoda, elment hová, mit csinálni? Majd, amikor megjelent Zsombérki Olivér. A karakterek alapból kuszák voltak számomra, nem tudtam se őket, se a reakcióikat az egyes történésekre hová tenni és végig az volt az érzésem, hogy még a végén egy romantikus szál alakul ki közöttük, ami egyáltalán nem illett volna egy gyerek mesébe, de szerencsé(m)re ez nem történt meg. Ami viszont igen, az az, hogy elkapkodta a végét az írónő, mintha elfogyott volna addigra az anyag, vagy kifogyott volna a szuszból, mert az elején lefutotta a maratont. A happy endre természetesen számítottam, arra viszont nem, hogy körülbelül 2 fejezet lesz az egész lezárásra és, hogy ilyen szinten nyakba borulós, sírós-rívós, de szeretlekes lesz az egész. 

"A szépség nagy boldogságot és szomorúságot is okozott – szomorúságot amiatt, hogy senki sem volt jelen, aki megcsodálhatta volna a méltóságteljes látványt. Ezért a legenda úgy tartja, hogy Fenyérhát lakói a könnyekből születtek meg, amelyek átáztatták a földet, majd életre keltek."

Mafi stílusa az, ami vitte előre a történetet, mert szerintem szuperül ír és el is gondolkoztam azon, hogy megpróbálkozom az Érints meg trilógiájával, de ennél a könyvnél szerintem ez a buktatója is volt a történetnek. Kicsit nehéznek éreztem a nyelvezetét, pedig közben nem volt az, csak mögé kellett látni a dolgoknak, viszont mindezt egy annyira abszurd, morbid történésekkel teli sztoriba helyezte be az írónő, hogy számomra néhol érthetetlen volt. Valószínűleg ehhez kevés vagyok mint Mackósajtban a brummogás, a képzelőerőm meg valahol Illaberek legmélyebb bugyrában rohangálhat fejvesztve. 

"– Olivér! – zihálta végül. – Miért reped szét az ég? Mi történt?
– Mire gondolsz? – kérdezte a fiú. – Vége van a napnak. A mai nap átöltözik a holnapiba.
– Ez… – fújtatott Alíz – … a leghülyébb dolog, amit valaha mondtál."

A könyvben két világ mutatkozik meg: Fenyérhát és Illaberek. Mindkettőből olyan jót ki lehetett volna hozni, de nem történt meg. Főleg Illabereknél éreztem azt, hogy annyi mindent ki lehetett volna hozni a világból és a szereplőiből, de igazából olyan nagyon még csak bele se tudtunk kóstolni, mert mire megtörtént volna, már másik kis városban kalandozott Alíz és Olivér, közben pedig semmi nem került kifejtésre. Biztos úgy volt vele az írónő, hogy majd elképzeljük vagy kitaláljuk, elvégre egy gyerekkönyvről van szó, a gyerekek meg fantáziadúsak, majd maguk elé képzelik. Na és mi van az elméletileg felnőtt, de közben gyerekes lelkületű olvasókkal? :(  

A fülszöveg állítása szerint Tahereh Mafit a Végtelen történet és a Narnia Krónikái inspirálták, de nekem olyan Alíz Csodaországban vibe-om volt az egész könyvtől, hogy azt szavakkal ki sem tudom fejezni normálisan. Annyi különbség van a kettő között, hogy az Alízt még szerettem is olvasni. 

Gondolom levehető az értékelésemből, hogy sajnos az Illaberek nem a nekem való történetek egyike. Sok sebből vérzik a dolog, de inkább arra fognám, hogy ehhez a sztorihoz én nem vagyok elég elvont és a kellő gyermeki képzelőerőm sincs meg hozzá. Pedig egyébként tetszik, hogy a mesével kitér Mafi az olyan problémákra is, mint a folyamatos útkeresés és nem csak mások, de önmagunk elfogadása is. 

"Elkezdte szeretni magát a másságával és a különlegességével együtt, a hét minden napján."

---

Értékelés: 1/5

Kedvenc rész: -

Kedvenc szereplő: - 

Üdv,

PHILIP PULLMAN: AZ ARANY IRÁNYTŰ (AZ ÚR SÖTÉT ANYAGAI #1.)

Hello Molycik!

Nem tudom, számotokra vannak-e olyan könyvek, amelyek meghatározóak voltak számotokra gyerekkorotokban és még ma is szívesen olvassátok, de nálam Pullman Az Úr sötét anyagai trilógia pontosan ilyen. A mai napig megszállottan imádom!

Kiadó: Alexandra & Ciceró
Eredeti kiadás éve:1997
(Alexandra kiadó)
Kiadás éve: 2017
(Ciceró)
Oldalszám: 392
Megrendelem

Fülszöveg:

Philip Pullman klasszikussá vált, számtalan díjjal elismert ifjúsági trilógiájának első részében megismerjük Lyrát, a rendkívüli kislányt, és az ő Oxfordját, ami nagyon hasonlít a miénkhez, de nagyon más is – például mindenkinek van egy állat alakú daimónja, mely lelke egy darabkája, egyben örök társa. 

Lyra kíváncsi, merész és imádja a kalandokat, és bármikor kész megtréfálni otthona, a Jordan-kollégium tudósait. Ám élete igazi nagy kalandja csak akkor kezdődik, amikor valami különösről hall, valamiről, amiről a tudósok is csak suttogva mernek beszélni, és amihez valahogy köze van az északi fénynek és egy semmihez sem hasonlító iránytűnek…

---

Gondolom nem vagyok egyedül, amikor azt állítom, hogy Lyra Belacquával együtt nőttem fel anno, na meg még sok más könyves karakterrel, mégis a Pullman által teremtett világ a mai napig nagy kedvencem és már nagyon régóta terveztem, hogy újraolvasom Az Úr sötét anyagai trilógiát, viszont a tbr listám mindig másképp tervezte ezt a dolgot. Majd pedig robbant a hír, hogy Pullman végre valahára új könyvet írt, amiben visszatérhetünk Lyra varázslatos világába és ekkor döntöttem úgy, hogy eljött az én időm. Egyébként csak nekem tűnt fel, hogy az új kiadások hátán az Északi fény trilógia köteteként vannak megnevezve a kötetek? 

Azt már megszokhattátok tőlem, hogy elég nagy hangsúlyt fektetek a borítóra és jelen esetben sem volt ez másképp, mert, amikor tudomásomra jutott, hogy a Gabo-Ciceró kiadja a trilógiát új borítókkal, hogy designban menjen a Por könyvéhez, kb. madarat lehetett volna fogatni velem az örömtől. Szerintem nem vagyok egyedül, aki a sok gyönyörű kiadás egyikét várta és pattant le a falról, amikor meglátta a magyar kiadást. Nekem nem jön be, de hát ízlések és pofonok. Kicsit azért azt kívánom bárcsak megvettem volna anno a filmes borítós kiadást, mert így most marad az, hogy megrendelem Bookdeporol a brit boxsetet #coverwhoreproblems

Forrás

Be kell valljam, kicsit félve kezdtem volna neki az újraolvasásnak, ha nem követhetem végig RavenS áradozását, miközben szintén a projektre készülve elkezdte már a nyár végén újraolvasni Pullman könyveit. Biztos voltam benne, hogy ha számára nem csalódás felnőtt fejjel, akkor nekem is ugyanúgy tetszeni fog, most pedig olvasás után ez be is igazolódott, sőt! Talán "felnőtt fejjel" még jobban élveztem, mint anno gyerekként. 

A világfelépítés zsenialitása még mindig teljesen lenyűgöz, pedig ez még csak a kezdet kezdete. Még csak egy kis sneak peeket kapunk Pullmantól, a java még hátravan. A lényegről, a Porról azért már itt is megtudunk pár dolgot és Lyra kíváncsiságának hála egyre többet tudunk meg, ahogy halad előre a történet. A Por, a rejtélyes anyag, ami átöleli az egész univerzumot minden baj és konfliktus oka azáltal, hogy igen keveset tudnak az emberek róla. Engem ezúttal is elvarázsolt mind a világ, amit az író megteremtett, mind pedig az írói stílusa. Nem a legkönnyedebb, filozofálós, mégis magával ránt pár pillanat alatt és nem ereszt el. 

A szereplők között sem akadt egyetlen unalmas vagy semleges sem. Lyra abszolút kedvencem, hiszen egy nagyon belevaló, izgága és találékony kislány. Az esze úgy vág, mint a borotva és úgy alapjáraton egy nagyon kedvelhető karakter a daimónjával, Pantalaimonal együtt. Ketten együtt tökéletes párost alkotnak, ami nem meglepő tekintve, hogy a daimón az ember lelkének egy darabkája állat formájában. A mellékszereplőket is nagyon szerettem, kezdve a gyiptusukkal, haladva egészen Iorekig. Sőt,  nekem Lord Asriel is nagy kedvencem, annak ellenére, hogy elég sokszor viselkedett úgy, hogy legszívesebben kitekertem volna a nyakát és agyonvertem volna péklapáttal.

Ha még nem olvastátok, de már régóta szemeztek a trilógiával, de nem mertek nekikezdeni bátran ajánlom korosztálytól függetlenül bárkinek. A kalandvágyóknak azért, mert Lyra és Pan mellett biztosan nem fognak unatkozni és, ha csak a képzeletük segítségével is, de rengeteg izgalmas kalandban lehet részük. Akik kicsit filozofálgatnának, azok számára is tökéletes lehet az Úr sötét anyagai trilógia, Pullman zseniálisan mozgatja a szálakat és sosem hagyja nyugodni a kíváncsi elmét. 

Értékelés: 5/5*

Kedvenc szereplő: Lyra, Pan, Lord Asriel, Iorek

Kedvenc rész: az egész könyvet imádom, elsőtől az utolsó szaváig. Nem tudok kedvenc részt kiemelni :)

---

Ha pedig már olvastad és rajongója vagy a trilógiának vagy csak simán szeretnél minél több érdekességet megtudni mind a könyvekről, mind pedig az íróról, akkor irány a Prológus Facebook oldala, hiszen november  27 és december 3 között Philip Pullman hetet tartunk. Interjúk, érdekességek és értékelések tömkelegével készültünk számotokra! :)

Üdv,