ERIN MORGENSTERN: CSILLAGTALAN TENGER

Hello Molycik!

Gondterhelt időket élünk mostanában és nekem személy szerint semmi kedvem a netet böngészni, mert csak azt érem el vele, hogy elkezdek aggódni. Helyette inkább olvastam az elmúlt pár hétben, napban. Több könyvbe is belekezdtem, volt amit be is fejeztem, de egyik sem hatott rám úgy, mint Erin Morgenstern újdonsága, a Csillagtalan tenger. 

Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 544
Megrendelem

Fülszöveg:

A ​rajongók millióit világszerte meghódító Éjszakai cirkusz szerzője egy titkos föld alatti világban játszódó, kortalan szerelmi történettel tér vissza, melynek a szereplői kalózok, festők, szeretők és hazugok, valamint egy gyönyörű, csillagtalan tenger.

Zachary Ezra Rawlins egy nap rejtélyes könyvet talál az egyetemi könyvtárban. A szerelmes rabokról, kulcsgyűjtőkről és névtelen őrzőkről szóló történetek olvasása során ugyanis felfedez valami furcsát: a lapok egyszer csak a saját gyermekkorát kezdik el leírni hihetetlen pontossággal. Miközben értetlenül áll a megmagyarázhatatlan jelenség előtt, és kétségbeesetten igyekszik rájönni, hogyan örökítették meg az élete történetét, Zachary rábukkan néhány nyomra – egy méhre, egy kulcsra és egy kardra –, amelyek elvezetik egy titkos New York-i klub álarcosbáljába. Nem sokkal később pedig egy régi könyvtárban találja magát, amely mélyen a föld alatt rejtőzik, és igazi csodákat rejt.

Ezen a helyen elveszett városok vannak, és szeretők lakják, akik az idő határait átlépve az ajtórések alatt csúsztatják be egymásnak a leveleiket, miközben a halottak elfeledett történeteket suttognak. Zachary megismeri az őrzőket, akik nagy áldozatot hoztak azért, hogy megvédjék ezt a világot, akik feláldozták a szemük világát és a nyelvüket, hogy megóvják az archívumot. És találkozik azokkal is, akik el akarják pusztítani. Összefog Mirabellel, a hely elszánt, rózsaszín hajú védelmezőjével, és Doriannel, a jóképű, mezítlábas férfival, majd bejárja a kanyargós alagutakat, a félhomályos lépcsőket, a zsúfolt báltermeket és a varázslatos világ édes ízű tengerpartjait, közben pedig ráébred, hogy mit is kell tennie. Nemcsak abban a rejtélyes könyvben, hanem a saját életében is.

Erin Morgenstern új regénye arannyal átszőtt fantázia, ami végig azt a kérdést feszegeti, hogy mit jelent valójában a történetek ereje. A Csillagtalan Tenger egy könyvrajongókhoz írt szerelmes levél. Álomszerű és nyugtalanító, tele érzelmekkel, rejtéllyel és szenvedéllyel.

Rengetegszer találkoztam már Erin nevével booktubereknél, bloggereknél és RavenS is csak áradozott az Éjszakai cirkuszról (amit még év elején el is kértem tőle). Az utolsó löketet mégis az adta meg, hogy megérkezett magyarul a könyv az Agave Könyvek jóvoltából. A kívül-belül gyönyörű kötet már első pillantásra elvarázsolt, nem is kívánhattam volna jobb olvasmányt a jelenlegi világjárvány sújtotta helyzetre. Kirángatott a valóságból, át egy varázslatokkal és mesés kalandokkal teli könyvmoly álomvilágba. 

Zachary Ezra Rawlins szokásos könyvtár túráján felfedez egy könyvet, mely lapjain keresztül saját gyermekkora idéződik fel előtte. Ezzel pedig a cselekmény is elkezd szépen, nagyon lassan kibontakozni előttünk. Könyv a könyvben, történet a történetben jelenik meg a Csillagtalan tenger lapjain keresztül. Olyan történetek tárulnak fel, amikből szinte lehetetlenség kiszakadni, számomra legalábbis nagy nehézségeket okozott, hogy visszatérjek a valóságba és letegyem a könyvet. Hiszem, hogy pont ez az, amiért nagyon megosztó a könyv a nagyvilágban. 

Erin zseniálisan bánik a szavakkal, aminek köszönhetően egyáltalán nem zavaró, hogy a világfelépítés nem valami bonyolult. Sőt, elég egyszerű és könnyen érthető. Nem  a szokásos fantasy túlzsúfoltságot és infóáradatot kell elképzelni a Csillagtalan tenger esetében. Ugyan a világfelépítés egyszerűnek mondható, a szimbólumrendszer, ami társul hozzá igenis komplex és bámulatos, ahogyan kibontakozik előttünk minden egyes elem jelentése. Ez pedig csakis rajtunk, olvasókon múlik. Van egy olyan érzésem, hogy pont ez az a könyv, ahol ahány ember olvassa, annyiféle jelentése lesz egy-egy dolognak, szimbólumnak, mozzanatnak.

Szereplők tekintetében is jól összerakott a történet. Zachary nagyon is a kedvelhető főhősök közé tartozik, igazán közel érezhetjük magunkhoz a személyiségét. De nem csak az ő esetében éreztem így, kicsit minden szereplőben megtaláltam saját magam egy részét.  

Gondolom érezhető volt a soraim alapján, hogy teljesen levett a lábamról Erin Morgenstern regénye. Még napokkal később is a történeten gondolkodtam, sőt azt kell mondjam, hogy így pár hét elteltével sem hagy nyugodni. Néha felbukkan a gondolataim között, amikor újból elmerengek egyes részein a könyvnek, és amikor eszembe jut, hogy vajon én hány ajtó kinyitását mulasztottam el életem során?

Remélem sikerült egy kicsit meghoznom a kedveteket a Csillagtalan tengerhez. Úgy gondolom ez pontosan az a könyv, amit egyszer életében mindenkinek el kell olvasnia.

Üdv,

FEBRUÁRI TBR LISTÁM (VÁRÓLISTA CSÖKKENTÉS #21.)

Hello Molycik!

A Prológus csapatával úgy döntöttünk itt az ideje egy kis várólista csökkentésnek. Rögtön év elején, mert szükségünk van rá. Lassan ugyanis ránk szakadnak a könyvespolcok, úgyhogy szerintem 2020-ban is lesz néhány hasonló megmozdulásunk. Részemről egészen jól sikerült a projekt, rengeteg könyvet elolvastam januárban és most is az olvasós én-időmet szakítom meg a bejegyzés írással. A januári olvasmányaimról a napokban olvashattok majd, igaz nem tudom, hogy pontosan mikor, mert kedden Kisasszonyokat nézek, és nagyjából minden napom reggeltől estig tele van, de igyekszem kiírni magamból a gondolatokat. Hamarosan. Addig is, egy kis tervezgetés, mert nem tudok elszakadni ettől a szokásomtól. 

Február egy rövid hónap, ezért három könyvet tűztem ki célul. Szeretnék ennél többet olvasni, azonban ezeket a kiválasztottakat mindenképpen szeretném végre elkezdeni. 

Az egyik ilyen könyv Erin Morgenstern-től a Csillagtalan ​Tenger. Projektünk lesz vele, amiben részt veszek, így előbb vagy utóbb muszáj lesz elkezdenem vele foglalkozni ráadásul ez mozgat meg legjobban a kiválasztottjaim közül. Érdekes a fülszövegben felvázolt történet és már az Éjszakai cirkusz stílusáért is odavagyok, szóval muszáj belevágnom egy újabb Morgenstern kalandba. 

Márciusban érkezik az
Agave Könyvek jóvoltából!

Fülszöveg:

A ​rajongók millióit világszerte meghódító Éjszakai cirkusz szerzője egy titkos föld alatti világban játszódó, kortalan szerelmi történettel tér vissza, melynek a szereplői kalózok, festők, szeretők és hazugok, valamint egy gyönyörű, csillagtalan tenger.

Zachary Ezra Rawlins egy nap rejtélyes könyvet talál az egyetemi könyvtárban. A szerelmes rabokról, kulcsgyűjtőkről és névtelen őrzőkről szóló történetek olvasása során ugyanis felfedez valami furcsát: a lapok egyszer csak a saját gyermekkorát kezdik el leírni hihetetlen pontossággal. Miközben értetlenül áll a megmagyarázhatatlan jelenség előtt, és kétségbeesetten igyekszik rájönni, hogyan örökítették meg az élete történetét, Zachary rábukkan néhány nyomra – egy méhre, egy kulcsra és egy kardra –, amelyek elvezetik egy titkos New York-i klub álarcosbáljába. Nem sokkal később pedig egy régi könyvtárban találja magát, amely mélyen a föld alatt rejtőzik, és igazi csodákat rejt.

Ezen a helyen elveszett városok vannak, és szeretők lakják, akik az idő határait átlépve az ajtórések alatt csúsztatják be egymásnak a leveleiket, miközben a halottak elfeledett történeteket suttognak. Zachary megismeri az őrzőket, akik nagy áldozatot hoztak azért, hogy megvédjék ezt a világot, akik feláldozták a szemük világát és a nyelvüket, hogy megóvják az archívumot. És találkozik azokkal is, akik el akarják pusztítani. Összefog Mirabellel, a hely elszánt, rózsaszín hajú védelmezőjével, és Doriannel, a jóképű, mezítlábas férfival, majd bejárja a kanyargós alagutakat, a félhomályos lépcsőket, a zsúfolt báltermeket és a varázslatos világ édes ízű tengerpartjait, közben pedig ráébred, hogy mit is kell tennie. Nemcsak abban a rejtélyes könyvben, hanem a saját életében is.

Erin Morgenstern új regénye arannyal átszőtt fantázia, ami végig azt a kérdést feszegeti, hogy mit jelent valójában a történetek ereje. A Csillagtalan Tenger egy könyvrajongókhoz írt szerelmes levél. Álomszerű és nyugtalanító, tele érzelmekkel, rejtéllyel és szenvedéllyel.

A következő választottam, a Jellicoe Road, ami azért került listára, mert akármikor szóba kerül, So-So állítja, hogy meglepően jó. Neki köszönhetően szereztem be és minél előbb elolvasom, annál előbb tudom eldönteni, hogy igaza volt-e. Mostanában kicsit csalódtam a különböző pöttyös könyvekben és besokalltam tőlük. Remélem nem lesz ez is egy a tucat közül. 

Fülszöveg:

Ebben a lírai, lebilincselő, díjnyertes regényben semmi sem az, aminek látszik, és minden nyom újabb kérdésekhez vezet.

Taylor Markhamet tizenegy éves korában elhagyja az édesanyja. Tizennégy évesen megszökik a bentlakásos iskolából, ám egy rejtélyes idegen a keresésére indul, és visszaviszi. Most, tizenhét évesen Taylor nem túl lelkes vezetője az iskolai titkos társaságnak, aminek a Városiakkal és az odalátogató Kadétokkal vívott éves harca épp most veszi kezdetét. Idén azonban a Kadétokat Jonah Griggs vezeti, akinek átható tekintetét Taylor nem sokáig tudja kerülni. Ráadásul Hannah, az egyetlen felnőtt, akiben Taylor megbízik, váratlanul eltűnik. Ha Taylor össze tudja rakni a Hannah által hátrahagyott nyomokat„ a feltáruló igazság nemcsak múltjának kérdéseire ad választ, de a jövőjét is megváltoztatja.

Utolsó a listában pedig Pullman bácsitól a Por könyve. Nem is olyan régen befejeztem a trilógia újraolvasását és a sorozat megnézését, így kell valami, ami pótolja az űrt. Ráadásul hamarosan, remélhetőleg tavasszal kezemben tarthatom az új részt is. 

Fülszöveg:

A tizenegy éves Malcolm Polstead és daimónja, Asta a szüleivel él az Oxford környéki Pisztráng Fogadóban. A Temze folyó túloldalán – amelyen Malcolm gyakran hajózik imádott kenuján, a La Belle Sauvage-on – áll a Goodstow Apátság, az apácák otthona. Malcolm megtudja, hogy az apátságban féltve őriznek egy leány csecsemőt, Lyra Belaquát, akit többen is el akarnak rabolni… Közben a sűrű esőzések miatt az emberek soha nem tapasztalt árvíz közeledtéről beszélnek…

„Mindig szerettem volna elmesélni, hogy Lyra hogyan került a Jordan Kollégiumba. Miközben ezen gondolkoztam, megjelent előttem egy hosszú történet, amely Lyra csecsemőkorában kezdődik és felnőttkorában végződik. Ebben a kötetben Lyra még kisbaba, a következőben pedig húsz éves. A harmadik és egyben utolsó résszel kapcsolatban lakat van a számon…” (Philip Pullman)

Olvastátok már a fentebb említett regényeket? Miket terveztek februárban olvasni? Várom a Ti listáitokat is! :)

Üdv,

JENN LYONS: KIRÁLYOK VESZTE (SÁRKÁNYOK KÓRUSA #1.)

Hello Molycik!

Múlt héten kezdtünk el foglalkozni Prológuson a Királyok vesztével, ma pedig befejezzük. Még biztosan várható egy exkluzív interjú Jenn Lyons írónővel, de értékelések tekintetében már csak mi maradtunk Cersei drágával. 

Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 720
Megrendelem!
Örök hálám a könyvért az
Agave Könyveknek!

Fülszöveg:

Nincs ​mit tenni, ha hív a végzet…

Egy dalnok inasaként Kihrin legendás tettek meséin nőtt fel. Közben tolvajként azért küzd, hogy elég pénzt gyűjtsön, és kijusson a Főváros nyomornegyedéből. Egyszer azonban rossz házat foszt ki, felfigyel rá egy démon, és az élete gyökeresen megváltozik.

Kihrin szorult helyzete magára vonja az egyik uralkodóház figyelmét, akik azt állítják, hogy ő a züllött hercegük rég elveszett fia, és maguk közé fogadják. Az ifjú, akinek az élete ezzel korántsem vesz örömteli fordulatot, belekeveredik új családja kegyetlen törekvéseinek hálójába, és hamar rájön, hogy rég elveszett hercegnek lenni egyáltalán nem olyan, mint a mesékben.

A helyzet csak tovább romlik, amikor Kihrin megszökik kincsekkel teli börtönéből. Megtudja ugyanis, hogy ő áll egy ősi, rettenetes jóslat középpontjában, és az istenektől a démonokig, a sárkányoktól a mágusokig minden oldal a saját céljai érdekében akarja felhasználni őt. Kihrin kénytelen szembesülni azzal, hogy a gyerekkorában hallott régi mesék elég sok mindenről hazudtak. Főképp arról, hogy a történet végén mindig a hős győzedelmeskedik.

De Kihrin talán nem is hős, hiszen nem az a végzete, hogy megmentse a világot. Hanem az, hogy elpusztítsa.

Nos, elég ránézni a kötetre és a hozzám hasonló, borítómániás egyének azonnal indulnak a könyvesboltba, ebben biztos vagyok. Egyedüli visszatartó erő az a laza 720 oldal lehet, amit nyújt nekünk a könyv. Azonban nem szabad tőle megijedni, mert azt kell mondjam, zseniális volt a történet!

Már maga az alapötlet felcsigázott, hiszen kapunk egy könyvet a könyvön belül. Thurvishar D’Lorus az uralkodó tájékoztatására megírja könyv formátumban, hogy mi is vezetett a főváros felégetéséhez. Ugye, milyen izgalmasnak tűnik már a felvetés is? Hát még, ha elárulom azt is, hogy két nézőpontot is kapunk rögtön, amikor Karom feldobja ötletként, hogy egy varázs kavics segítségével mesélje el nekünk, tudatlanoknak Kihrin, hogy hogyan is került rácsok mögé. Ez azonban túl egyszerű lenne, merthogy a fiú nem teljesen a sztori elején kezdi, legalábbis Karom nem így gondolja. Ezért Kihrin és Karom szemén keresztül is igazán pontos információkat tudunk meg arról, hogy minek lett a következménye az, hogy: 

1.  a főváros leégett, 

2. Kihrin egy csinos cellában, rácsok mögött találta magát.

Többet nem is árulnék el arról, hogy mi történik a könyvben, mert higgyétek el nekem, nem akarjátok, hogy véletlenül elspoilerezzek bármilyen apró kis részletet. Jobb az, ha olvasás közben áll össze, hogy mi a franc is folyik a quuri birodalomban.

Tehát kapunk egy brutálisan összetett, sokszor kuszának tűnő, ugyanakkor rendkívül érdekes történetet, amiben még sárkányok is vannak. Meg persze más lények is, hiszen Karom maga egy démon, és akkor a vanékról még nem is esett szó. Tényleg hihetetlenül komplex a cselekmény, viszont kezdetekben pont ez volt a zavaró része a Királyok vesztének, kiegészülve a lábjegyzetekkel. Ugyanis Thurvisar úgy gondolta, hogy nagyon szuper lenne, ha a két szereplő által elmesélteket kiegészíteni lábjegyzetekkel, hogy az uralkodó pontos információkat kapjon és teljesen átlássa a történteket. 

"A sárkány hangja hangosan visszhangzott, ám mégsem állatiasan.

– Adjátok ide, és én megmentem a hajótokat.

– Jó, de megígéred, hogy minden nap megetetsz, meg sok figyelmet meg törődést kapok tőled? – motyogtam.

– Kedvel téged. Ez jó – jegyezte meg Teraeth."

Ami még kicsit zavarosnak tűnt számomra, és sokszor el is vesztettem a fonalat, azok a a családi szálak voltak, hogy ki kicsoda. Ugyan a könyv végén van egy családfa és egy szójegyzet mellékelve, de inkább csak a sztori elolvasása után tudom a megnézését ajánlani. Sikeresen elspoilereztem magamnak, hogy ki az az uralkodó, akinek íródott a könyv, amikor egyetlen egyszer hátra lapoztam, hogy csekkoljam, hogyan is kell Tyentso nevét kiejteni. Szóval jobb lett volna a teljes tudatlanság ez esetben. 

"– Huh, jó büdös, mi? 

– Látsz a cellámban fürdőkádat? – csattant fel Kihrin. 

– Felajánlottam, hogy végignyalogatom a testét, de nem tetszett neki – panaszolta Karom."

A világfelépítés és a mellékszereplők is nagyon jól meg voltak írva. Konkrétan sosem unatkoztam olvasás közben. Ha épp nem akartak kinyírni valakit, akkor egy kis infót csöpögtetett az írónő a quuri birodalomról és működéséről, a történelméről és a benne élő lényekről. Még a politikához kapcsolódó részeket is élveztem, pedig ha valami, akkor a politika sosem kötött le. Tele van intrikával és kavarással a cselekmény, ami lenyűgözött, mindezek mellett pedig még szórakoztató is volt. Kihrin, Tyentso, Doc és Taraeth párbeszédeit kifejezetten élveztem, mindig sikerült megmosolyogtatniuk. Még a legkomolyabb és véresebb helyzetben is szórakoztató tudott maradni számomra a könyv. 

"– Ugye tudod, hogy ostobaságot művelsz? A vállam fölött hátranéztem Teraethre.

– Ugye tudod, hogy senki sem kérdezte a véleményedet?"

Kezdésnek szerintem remek volt a Királyok veszte, kíváncsian várom mit tartogat még számomra a trilógia másik két része. Bár, őszintén megvallom a kezdetekben úgy éreztem magam, mint egy diszlexiás ADHD-s gyerek, aki nemhogy a neveket nem tudja megjegyezni, még a történetet sem. Viszont idővel összeálltak a szálak, szóval ha most olvasod és kicsit el vagy szomorodva vagy bosszant, hogy nem érted mi történik: ne add fel! Ha pedig még nem olvasod, de szeretnéd, és odavagy a sárkányokért, a mágikus, különleges lényekért, a bravúrosan megírt, összetett fantasy-ért, akkor a Királyok veszte a Te könyved lesz. Aki pedig szimplán valami újat szeretne olvasni, amit korábban még nem tapasztalt, az is nyugodtan ragadja kézhez, hiszen biztos vagyok benne, hogy Jenn Lyons nem fog neki csalódást okozni!

Értékelés: 4,5/5*
Kedvenc rész: Kihrin és Tyentso közös jeleneteit mindig nagyon szerettem
Kedvenc karakter(ek): Tyentso, Kihrin, Doc

Tetszettek az idézetek és még többet olvasnál, mielőtt ténylegesen úgy döntesz, hogy beszerzed-e a könyvet? Zhatria összegyűjtötte a kedvenceit itt, és az Agave Könyvek oldalán beleolvasó is található, amely alapján könnyebb a végső döntés. 

Az írónőről is megtudhattok pár érdekes információt, ha elolvassátok az öt érdekességet, amit összegyűjtöttünk róla, vagy pedig az írói profiljának a megtekintésével. Ha pedig már olvastad a könyvet és nem, hogyan is érzel olvasás után, ajánlom a képregényünket, ami elég jól összefoglalja fejezetekre lebontva, hogy milyen élményt ad a könyv. 

Üdv,

R. F. KUANG: MÁKHÁBORÚ (MÁKHÁBORÚ #1.)

Hello Molycik!

A Prológus tagokkal ezúttal egy külföldön nagyon népszerű könyvet szemeltünk ki magunknak, ami nemrég jelent meg kis hazánkban. Az Agave Könyveknek köszönhetően olvashatjuk ezt az epikus fantasyt, a Mákháborút, ami számomra hatalmas kedvenc lett. 

Kiadó: Agave Könyvek
Megjelenés éve: 2019
Oldalszám: 572
A könyvért örök hála a kiadónak! :)

Fülszöveg:

Nikant ​elárasztja az ópium, amelyet a Mugeni Föderáció juttatott el a birodalom partjaihoz. A drog folyton emlékeztet a velük folytatott háborúra, amelynek csak a trifektaként elhíresült három hős – a Nőstényvipera, a Sárkánycsászár és a Kapuőr – tudott véget vetni. Ezen legendás lények mindegyike istenszerű hatalommal bírt, ők egyesítették a birodalom hadurait a Föderációval szemben. Azóta viszont évtizedek teltek el, és a trifekta felbomlott: a Sárkánycsászár meghalt, a Kapuőr eltűnt, egyedül a Nőstényvipera ül a trónon. Béke uralkodik, de az ópiumtól nem sikerült megszabadulni.

Amikor Zsin kiváló eredményt ér el a kedzsun – a birodalmi vizsgán, amely a legtehetségesebb fiatalokat válogatja ki az akadémiákra – mindenki megdöbben: a vizsgáztatók, akik képtelenek elfogadni, hogy egy Kakas tartományban élő háborús árva csalás nélkül teljesítheti a vizsgát; Zsin nevelőszülei, akik azt hitték, végre kiházasíthatják a lányt, és ezzel további üzleti előnyökre tehetnek szert; és maga Zsin is, aki ekkor jön rá, hogy végre búcsút inthet az addigi életét meghatározó rabszolgaságnak és kétségbeesésnek. Még nagyobb meglepetést okoz, hogy Zsin Nikan legkiválóbb katonai iskolájába, a Szinegardba nyer felvételt.

Közben a keskeny tengeren túl ismét mozgolódik a Mugeni Föderáció, az újabb háborúhoz már csak egy szikra kell… és lehet, hogy egyedül Zsin mentheti meg az országa népét. A lány ugyanis a Szinegardban rájön, hogy halálos, földöntúli erővel bír, tehetsége van a sámánizmus szinte mitikus művészetéhez. Pszichoaktív szerek és egy látszólag eszement tanár segítségével próbálja feltárni képessége mélységeit, és közben megtanulja, hogy a rég halottnak hitt istenek nagyon is élnek, ráadásul a hatalmuk uralása nemcsak az emberi mivoltát veszélyezteti, de egy teljes nemzet elpusztításával fenyeget.

Nem is tudom, hol kezdjem. Talán a szokásos sémát követve a gyönyörű, egyszerű, ugyanakkor (szerintem) nagyszerű borítót kellene jellemeznem. Szavakkal nem igazán tudom. Pontosan azt a stílust képviseli, amit imádok. Igényes, keménytáblás kiadás, szövet könyvjelzővel, amit öröm volt kézben tartani, még úgy is, hogy egyébként egy féltégláról van szó. Féltem, hogy inkább az angol verziót fogom majd előnyben részesíteni, mert egy vaskos kötetről van szó, de magyarul olvastam végig, a külföldi kiadáshoz csak nagyon néha nyúltam. 

Forrás

A történet főszereplője Zsin, aki a tipikus szegény árva. Nincs senkije, nem szeretik őt a családban, csak eltűrik, mert hasznuk származik belőle. Ki akar törni a szürke hétköznapokból, főleg, amikor a családfők úgy tervezik, hogy egy befolyásos emberhez férjhez adják, hiszen úgy még több hasznát veszik. A leányzó természetesen nem elégszik meg ezzel az életúttal és úgy dönt, hogy kezébe veszi a sorsát, tanulni fog és felvételt nyer Szinegardba, Nikan országának legnevesebb, legkiválóbb katonai iskolájába. Bevallom, először kicsit megijedtem, hogy félre fog siklani a történet és nem fogja fenntartani az érdeklődésemet, mert hát Kelet-ázsiai a sztori és igen hosszasan, sok száz oldalon keresztül ecseteli a dolgokat az írónő. Nem történt meg, amitől féltem, mert elég hamar belevágunk a lecsóba és szinte minden oldalon történt valami, ami miatt folytatni akartam az olvasást. Még főzés közben is Mákháborút olvastam, aminek az lett az eredménye, hogy szépen leégettem a kajámat, de megérte. 

"– Ki maga? – tudakolta.
– Ülj le, Zsin! – mondta Fang bácsi.
Kinyújtotta kérges kezét, hogy egy szék felé terelje a lányt. Zsin azonnal hátat fordított, hogy elszaladjon. Fang néni megragadta a karját, és visszarángatta. Ezt egy kisebb viaskodás követte, amelynek során Fang néninek sikerült felülkerekednie Zsinen, majd a szék felé lökdöste.
– Nem fogok bordélyházba menni! – kiáltotta Zsin.
– Nem is arról van szó, te agyalágyult – teremtette le Fang néni. – Ülj le! Viselkedj tiszteletteljesen Liu cődörasszonnyal.
A kerítőnőnek a szeme sem rebbent, mintha a munkája során már sokszor meggyanúsították volna szexkereskedelemmel.
– Nagyon szerencsés lány leszel, édesem – szólalt meg. Hangja negédesen csengett. – Szeretnéd tudni, miért?
Zsin a széke peremébe kapaszkodott, és Liu cődörasszony piros száját bámulta.
– Nem."

Mielőtt bárki megijedne, hogy csak Zsin iskolában töltött pillanatait olvashatjuk a könyvben, relax! Három részre van osztva a könyv, melynek során az iskolai éveken túl a háború kezdetéről, az előkészületekről, Nikanról és a világfelépítésről, illetve magáról a tényleges háborúról is megtudunk egészen sok mindent. Az iskolai éveket pedig kifejezetten élveztem, az írónő részletességének köszönhetően teljes mértékben Szinegard falai közé tudtam magam képzelni, és úgy éreztem, hogy Zsinnel együtt tanulok, fedezek fel újdonságokat Nikan történelméről, a hiedelemvilágról, stratégiáról és orvoslásról. A háborús pillanatokat is nagyon élveztem és kíváncsian vártam a végkifejletet. 

"Arra is rájött, hogy úgy viszonyul a dicsérethez, mint a függők az ópiumhoz. Minden egyes alkalommal, amikor megkapta a hízelgés újabb adagját, csak arra tudott gondolni, hogyan szerezhetne belőle még többet. A teljesítménytől részegült meg. A kudarc rosszabb volt, mint a megvonás. A jó teszteredmények csak pillanatnyi megkönnyebbülést és átmeneti büszkeséget hoztak neki – pár órán át élvezte a kitüntetettség időszakát, majd elkezdett pánikolni a következő megmérettetés miatt.
Olyan nagyon vágyott a dicséretre, hogy a csontjaiban érezte az epedezést. És a függőkhöz hasonlóan ő is mindent megtett, hogy megkapja, amit akar."

Számomra nem voltak üres foltok, sem unalmas pillanatok. Zsin már az első pillanattól kezdve szimpatikus volt számomra, áradt belőle a vágy, hogy kitörjön abból a státuszból, amiben egészen addig élt. Egyedül azt sajnálom, hogy a vége felé, érthető okokból, de ez elfogyott belőle, mert ez a vágya lendületet adott a könyvnek. 

Külön tetszett a hiedelemvilág és a sámánizmus taglalása, az egész istenekkel való kapcsolattartás. Ami már kevésbé nyerte el a tetszésemet az a brutális kibelezések, csonkítások és gyilkosságok a Föderáció részéről. Borzalmas, de hát ilyen a háború, pont ettől működött nagyon jól az egész. 

Az írónő egy nagyon jól felépített, ugyanakkor picikét hiányos világot tár fel előttünk. Gondolom a következő részben ez ki lesz küszöbölve, legalábbis nagyon remélem. Szívesen megtudnék még többet Speerről és annak történelméről, illetve magáról az egész nikani birodalomról. Stílusát tekintve pedig nem való a gyenge lelkűeknek. Nagyon könnyen el lehet képzelni mindent, amit leírt R. F. Kuang, így az olyan vizuális típusok, mint én maguk elé képzelhetik a teljes sztorit, ami viszont nem gyomorkímélő. Durva, véres, kegyetlen és nem gyenge lelkűeknek való. 

"Csiang hatékony harcoktató volt, még ha szokatlan módszereket is alkalmazott. Azt kérte Zsintől, hogy hosszú percekig tartsa ki a rúgásokat, amíg remegni nem kezd a lába. Lövedékeket dobált felé a fegyverállványról, hogy gyakoroltassa vele, hogyan bukjon le. Ugyanezt a gyakorlatot elvégeztette vele vakon is, de később bevallotta, hogy ezzel csak saját magát akarta szórakoztatni.– Maga egy igazi seggfej – közölte vele Zsin. – Tudja, ugye?"

Olvasás közben, főleg a vége felé, folyamatosan az volt a fejemben, hogy hasonlít egy korábbi olvasásomra stílusilag, és csak nehezen jöttem rá, hogy mire. Red Rising fanok készüljetek! Ha Darrow és Mustang történetét imádtátok, valószínűleg a Mákháború lesz a következő kedvencetek. 

Értékelés: 5/5*

Kedvenc rész: az iskolai részeket nagyon élveztem, nem tudnék kedvencet kiválasztani. 

Kedvenc szereplő: Csiang mester, Zsin

Ha felkeltette a történet az érdeklődéseteket, most 25% kedvezmény van rá az Agave Könyvek oldalán! Én nem hagynám ki ;)

Abban az esetben pedig, ha a történetről, az írónőről tudnátok meg többet, akkor nézzetek szét a Prológus Fb oldalán és a blogon, mert számos érdekességgel készülünk még a héten! 

Üdv,

S. A. CHAKRABORTY: BRONZVÁROS (DÉVÁBÁD TRILÓGIA #1.)

Hello Molycik!

Jó régen nem írtam már a blogra, aminek megvannak az okai: egyetem, munka és ezek összhangja nehezen ment az elmúlt hetekben, hónapokban. Viszont közben azért sikerült néhanapján olvasnom is, köztük a mai bejegyzés alanyát, a Bronzvárost. 

Fülszöveg:

Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 518
Megrendelem
A könyvet köszönöm
a kiadónak! :)

Nahri ​sosem hitt a mágiában, de megvan a tehetsége hozzá: a 18. századi Kairó utcáin nem találni nála kiválóbb szélhámosnőt. Ám mindenkinél jobban tudja, hogy amivel a kenyerét keresi – tenyérjóslás, zár-szertartások, gyógyítás –, az egytől egyig szemfényvesztés, bűvészmutatvány, tanulható képesség. Eszköz arra a csodás célra, hogy kizsebelhesse az oszmán nemeseket.

De amikor Nahri véletlenül megidézi maga mellé Dárát, a hozzá hasonlóan dörzsölt és sötéten rejtélyes dzsinn harcost, akkor kénytelen elismerni, hogy a varázsvilág – melyről szentül hitte, hogy csupán a gyerekmesékben létezik – valódi. Mert Dára megoszt vele egy lélegzetelállító történetet: a tűz lényeitől hemzsegő forró, szélfútta sivatagon és a rejtélyes máridok nyughelyének otthont adó folyókon, az egykor szemkápráztató emberi világvárosok romjain és a hegyeken túl – ahol még az égben köröző ragadozó madarak sem azok, aminek látszanak – terül el Dévábád, a legendás bronzváros, melyhez Nahrit eltéphetetlen kötelék fűzi. 

Dévábád bűbájokkal átitatott díszes bronzfalai és a hat dzsinntörzs kapui mögött régi ellentétek húzódnak. Amikor Nahri úgy dönt, hogy belép ebbe a világba, az érkezése egy évszázadok óta fortyogó háború kirobbanásával fenyeget. Nahri hamarosan kénytelen megtanulni, hogy az igazi hatalom kegyetlen és könyörtelen. Még a mágia sem védheti meg a nemesi intrikák veszélyes hálójától, és a legagyafúrtabb cselszövések is végzetes következményekkel járhatnak.

Az elsőkönyves S. A. Chakraborty különleges utazásra invitálja az olvasót a Bronzvárosban. Az elmúlt évek egyik legnépszerűbb fantasy debütálása elképesztő kaland egy olyan világban, amit egyhamar nem felejtünk el.

---

Őszintén bevallom, ezúttal nem voltak nagy elvárásaim a könyv felé. Féltem tőle kicsit, hiszen egy igazán vaskos kötetről van szó és egész vegyes értékeléseket olvastam, hallottam róla, de minden kétségem szerteoszlott abban a pillanatban, amikor elkezdtem. Magával szippantott és nem engedett a történet, majd a végén természetesen jól megtaposott, csak hogy még jobban szenvedjek addig, amíg nem lesz lehetőségem a folytatásért nyúlni. Hát mi ez, ha nem kegyetlenség? 

"– Megesik, hogy… másféle… munkákkal biztosítom a kenyérrevalót.

A dzsinn – nem, a dév, helyesbített magában – összehúzta a szemét.

– Vagyis amolyan tolvaj lennél?

– Ez egy felettébb szűk látókörű megfogalmazás. Jómagam úgy mondanám, hogy kényes feladatokkal foglalkozó vállalkozó."

A könyvre egyébként a megjelenésekor figyeltem fel legelőször, hiszen valami gyönyörűséges a borítója. Tudjátok, hogy ezzel engem le lehet venni a lábamról, de ez még nem volt elég. Megtudtam, hogy dzsinnekről is van szó benne, meg tengernyi homok és sivatag a színtér és végem volt. A Rebel of the Sands óta kifejezetten imádom az ilyen jellegű történeteket, és már előtte is szerettem őket, anno gyerekkoromban az Aladdin megvett magának kilóra. 

A történet főhőse Nahri, aki mindenféle gyógyítással foglalkozgat Kairóban, de nem ám napjainkban, hanem a XVIII. században, hogy kicsit cifrább legyen a sztori. Persze ebből nem feltétlenül tud megélni, ezért keresetkiegészítésként néha megrövidíti a tehetősebb ügyfeleket, csak úgy feltűnés nélkül. Az egész akkor dől romba, amikor egy szertartásra kerül sor, ahol Nahri elkezd énekelni és teljesen véletlenül megidéz egy dzsinnt, Dárát. Itt kezdődnek az igazán izgalmas kalandok és a zseniális párbeszédek a két szereplő között. 

"– Azt hiszem, ezt szívesen megtanulnám.

– A zártörtést? – nevetett. – Bűnöző akarsz lenni az emberek világában, ha nagy leszel?

– Fel kell készülnöm minden eshetőségre."

A világ nagyon szépen elkezd felépülni a szemünk előtt olvasás közben, és habár még van mit megtudni mind a dzsinnekről, mind Dévábád történelméről, azért Chakraborty elég jó munkát végzett már a trilógia kezdő kötetében is. Levett a lábamról, nagyon szépen fogalmaz és egy igazán érdekes világot épített fel. Egyetlen problémám a szereplőkkel volt, közülük is főként Alival, de mindjárt rátérek erre is. A helyszínek leírásában kifejezetten tetszett, hogy kb. filmszerűen lepergett előttem az egész, nagyon is magam elé tudtam képzelni a tájat, pedig még életemben nem jártam Kairóban, de még csak a környékén sem!

Két nézőpontot olvashatunk, de lényegében három fő-főszereplő leledzik a történetben. Nahri és Dára együtt utaznak a Bronzvárosba, ahol pedig Ali herceg tevékenykedik, és akit legszívesebben kidobtam volna egy jó magas erkélyről. A legrosszabb benne, hogy nem tudnám megmagyarázni, hogy miért, szimplán taszított a lénye. Habár ez nem rontott az olvasásélményen, de azért mindig vártam az újabb fejezet és nézőpont váltásokat, mert Nahri szála sokkal, de sokkal érdekesebb volt és mindig nagyon jót szórakoztam a közte és Dára között kialakuló szópárbajokon. 

"– Ez elég borzalmas. Adna valamit, hogy elmulassza a keserű ízt? Esetle valami édességet? Nahri felhúzta a szemöldökét.

– Tán a szalamandrát mézbe tunkolta, mielőtt lenyelte?

A nőről lerítt, hogy vérig sértette.

– Nem lenyeltem. Megátkoztak. Bizonyára Riká szomszédom. Ismered őt, Firuz? Riká, a szánalmas rózsabokraival és a rikácsoló lányával, aki hozzáment egy szahrajnhoz? – elfintorodott. – Családostul ki kellett volna hajítani a Dév-negyedből, miután hozzáment ahhoz a turbános kalózhoz!

– El sem tudom képzelni, mi oka lenne, hogy megátkozza – szúrta közbe Nahri könnyedén."

Összességében egy nagyon izgalmas fantasy történetet olvashattam, ami brutális véggel zárul. Nem is tudom, hogy ma vagy holnap lássak-e neki a Copper Kingdomnak, mert az biztos, hogy nem fogom tudni kivárni az idei magyar megjelenést.

Értékelés: 5/5*
Kedvenc rész: akármennyire is kegyetlen a vége, kellett a könyvnek
Kedvenc szereplők: Dára, Nahri

Olvassatok Bronzvárost, megéri! 

Jövőhéten Marvelezünk itt a blogon, a Prológust meg ellepik a mindenféle szuperhősök, kövessetek minket!
Üdv, 

ED MCDONALD: ÉJSZÁRNY (A HOLLÓ JELE #1.)

Hello Molycik!

A múlt héten visszatértünk a kezdetekhez és egy könyv köré építettünk hetet a Prológuson. Az Agave Könyvek jóvoltából a magyar közönség is elolvashatja végre Ed McDonald grimdark történetét, az Éjszárnyat.

Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 336
Megrendelem
Köszönöm a kiadónak,
hogy olvashattam!

Fülszöveg:

A ​széttört és szenvedő égbolt alatt terül el a Kárhozat végtelen és fertőzött sivataga, a halhatatlan Mély Királyai ellen vívott könyörtelen háború sötét mementója. A féktelen pusztítás lassan száz éve ért véget, amikor a Birodalom bevetette a Nall-gépezetet, az ismert világ leghatalmasabb fegyverét. Legyőzni azonban nem sikerült vele a királyokat, csupán kordában tartani – a mostanra romlott mágiával és vérszomjas démonokkal teli pusztaságban a halhatatlan uralkodók nagyon is éberek. Csak a megfelelő pillanatra várnak.

A fejvadász Ryhalt Galharrow jól ismeri a Kárhozatot. Amikor a hollót ábrázoló tetoválása életre kel, hogy előadja sürgető üzenetét, Galharrow az Éjszárnyakként ismert csatlósaival egy titokzatos nemesasszony keresésére indul az egyik távoli helyőrségbe. Egyikük sincs azonban felkészülve arra, amit ott találnak: a Mély Királyai nem félik többé a Nall-gépezetet, és óriási seregükkel megindulnak a Birodalom felé. Az egyetlen reményt egy rég halott varázsló öröksége jelentheti, ám az Éjszárnyak ideje fogytán van.

---

Nyilván senki nem lepődik meg, ha azt mondom, hogy a borítójának köszönhetően figyeltem fel a könyvre. Továbbra is coverwhore vagyok és elég csak ránézni az Éjszárnyra, láthatóan nagyon baba külsővel rendelkezik. A lila amúgy is a kedvenc színem, úgyhogy engem kilóra megvett a kinézetével a könyv, ám mind tudjuk, hogy ez nem minden esetben jelent nyert ügyet. Annyit azonban előre elárulok, hogy ezúttal nagyon is élveztem a beltartalmat és nem estem a csalódások tengerébe. 

McDonald könyve a Kárhozatban kezdődik, ahol Ryhalt Galharrow kapitány és kis csapata épp akkori missziójukat teljesítik. Az első olyan 50-70 oldalon keresztül olyan hatalmas nagy akció nem is történik, csak szépen lassan megismerjük a dolgok menetét, mégis engem magába szippantott az író által megteremtett világ. Miközben olvastam a könyvet, folyamatosan konzultáltam a többi Pro taggal is és valahogy őket nem szippantotta be a világfelépítéses rész, de hát ízlések és pofonok. Engem magába rántott és teljesen lekötötte a figyelmem a regénynek ezen része. Egy komplex, jól kidolgozott világ tárult fel előttem, amelyben én tuti nem élnék túl egy napot sem. Konkrétan az első pár oldal után, amikor megjelent a Csemete én legszívesebben kifutottam volna a világból, és ez minden egyes alkalommal így volt, amikor a kis drágaság újból feltűnt a színen. A Kárhozat maga nekem nagyon bejött, izgalmas volt, hogy lényegében soha nem tudtam, hogy mi fog a szereplőkre ugrani, mi támad rájuk, mi vagy ki akar öngyilkos akcióba kezdeni a következő sarkon.

Ugyan élveztem a világépítős, jobban megismerős részt is, amikor a szereplők a Kárhozatból vágtáztak vissza a városba, de igazán a Valengradba érkezéskor indult be számomra a történet. Onnantól kezdve, hogy megjelent Ezabeth a színen felpörögtek a dolgok, már egyáltalán nem az a lassú víz partot mos érzésem volt, sőt folyamatosan a fejem kapkodtam, hogy most mi a fene történik? Ez az érzés pedig egészen a könyv legvégéig kitartott, amikor is szabályosan meglepődtem, nem is egyszer. Volt pár kiszámítható történés, mint például Otto Lindrick és a kis inasának a titka, de kábé minden máshol leesett az állam. Ami nálam elég nagy szó, mert sok esetben előre kitalálom, hogy mi fog történni. 

A szereplők közül Ryhalt, az Éjszárny parancsnoka, abszolút kedvencem lett. A maga elcseszett módján szeretnivaló egy karakter, és magam is nehezen hittem el, de ahogy teltek-múltak az órák, egyre jobban megkedveltem az öreg harcost. Az elején nagyon is féltem tőle, hogy egy unalmas, öregedő, iszákos zsoldos gondolatai fogadnak majd a könyv sorai között, de elég hamar rá kellett jönnöm, hogy jóval több van benne, mint amit elsőre gondoltam. Imádtam a közte és a társai között lévő hűséget, kitartást, amit tanúsítottak egymás iránt és azt is, hogy mindegyik karakter igazán szókimondó volt. Nem köntörfalaztak, nem szépítették a mondanivalójukat egyszer sem a történet során. Ryhalt pedig még annak ellenére is, amin keresztülment az évek során, képes volt emberséges maradni. 

"A Kegyelem Istenére, hogy aludjon el az ember színjózanul?"

Ami a női szereplőnket illeti, Ezabeth Tanzát súlyosan alábecsültem. Az elején egy elkényeztetett úri hölgynek gondoltam, de rá kellett döbbennem, hogy esetében is tévesek voltak az előítéleteim és egy igazán badass nő rejtőzik a felszín alatt, aki bármit megtenne, hogy megmentse az emberek életét. Nem ijedt meg lényegében semmitől és szerintem, ha Galharrow nem is segítette volna, akkor is szétrúgja mindenki hátsó felét és megmutatja a világnak, hogy ki Ezabeth Tanza. Régen olvastam már ennyire erős női szereplőről, akinek nem csak az a szerep jutott, hogy szenvedjen és arra várjon, hogy megmentsék. 

A könyv lapjait áthatja a sötétség, a mágia és a könyörtelenség. Hullanak az emberek feszt és a Csemete sem rest kiijeszteni a szuszt mindenkiből. Mindemellett azért elég erősen operál a humor is a történetben. Ryhalt cinikus beszólásai és mindenki más folyamatos káromkodása vicces pillanatokat eredményezett, ennek következtében pedig pont ott és akkor volt szórakoztat a történet, ahol kellett. Ez pedig jól oldotta az egyébként igen sötét hangulatot, amelyet a könyv áraszt magából. 

"– Te. El. Takarod. Út. – Elnyújtotta a szavakat, torz torka küszködve tudott csak beszélni.
– Helyette mit szólnál, ha mind elhúznátok a picsába? – javasoltam."

Örülök neki, hogy nem brutális függővéggel záródott a kötet, mégis kicsit fáj a vége és csak reménykedni tudok abban, hogy olyan irányban folytatódik majd a szereplők sorsa, ahogyan én azt gondolom. Amit kicsit hiányoltam az egy hangyányival több infó a Névtelenekről és a Mély Királyairól. Főleg Szarkaláb keltette fel az érdeklődésem, pedig talán róla tudjuk a legtöbbet.

Az Éjszárny egy kellemes meglepetés volt számomra. Mindig meglepődöm, amikor első könyves írók alkotnak valami ennyire fantasztikusat és izgalmasat. 2019 március várlak! Tudni akarom hogyan folytatódik Ryhalt és a többiek története. 

"Az ember néha nem azt kapja, amit akar. Általában ez a helyzet. Az én esetemben szinte mindig."

Értékelés: 4,5/5*
Kedvenc karakter: Ryhalt Galharrow
Kedvenc rész: az író merész húzása a végén

Üdv,