ED MCDONALD: ÉJSZÁRNY (A HOLLÓ JELE #1.)

Hello Molycik!

A múlt héten visszatértünk a kezdetekhez és egy könyv köré építettünk hetet a Prológuson. Az Agave Könyvek jóvoltából a magyar közönség is elolvashatja végre Ed McDonald grimdark történetét, az Éjszárnyat.

Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 336
Megrendelem
Köszönöm a kiadónak,
hogy olvashattam!

Fülszöveg:

A ​széttört és szenvedő égbolt alatt terül el a Kárhozat végtelen és fertőzött sivataga, a halhatatlan Mély Királyai ellen vívott könyörtelen háború sötét mementója. A féktelen pusztítás lassan száz éve ért véget, amikor a Birodalom bevetette a Nall-gépezetet, az ismert világ leghatalmasabb fegyverét. Legyőzni azonban nem sikerült vele a királyokat, csupán kordában tartani – a mostanra romlott mágiával és vérszomjas démonokkal teli pusztaságban a halhatatlan uralkodók nagyon is éberek. Csak a megfelelő pillanatra várnak.

A fejvadász Ryhalt Galharrow jól ismeri a Kárhozatot. Amikor a hollót ábrázoló tetoválása életre kel, hogy előadja sürgető üzenetét, Galharrow az Éjszárnyakként ismert csatlósaival egy titokzatos nemesasszony keresésére indul az egyik távoli helyőrségbe. Egyikük sincs azonban felkészülve arra, amit ott találnak: a Mély Királyai nem félik többé a Nall-gépezetet, és óriási seregükkel megindulnak a Birodalom felé. Az egyetlen reményt egy rég halott varázsló öröksége jelentheti, ám az Éjszárnyak ideje fogytán van.

---

Nyilván senki nem lepődik meg, ha azt mondom, hogy a borítójának köszönhetően figyeltem fel a könyvre. Továbbra is coverwhore vagyok és elég csak ránézni az Éjszárnyra, láthatóan nagyon baba külsővel rendelkezik. A lila amúgy is a kedvenc színem, úgyhogy engem kilóra megvett a kinézetével a könyv, ám mind tudjuk, hogy ez nem minden esetben jelent nyert ügyet. Annyit azonban előre elárulok, hogy ezúttal nagyon is élveztem a beltartalmat és nem estem a csalódások tengerébe. 

McDonald könyve a Kárhozatban kezdődik, ahol Ryhalt Galharrow kapitány és kis csapata épp akkori missziójukat teljesítik. Az első olyan 50-70 oldalon keresztül olyan hatalmas nagy akció nem is történik, csak szépen lassan megismerjük a dolgok menetét, mégis engem magába szippantott az író által megteremtett világ. Miközben olvastam a könyvet, folyamatosan konzultáltam a többi Pro taggal is és valahogy őket nem szippantotta be a világfelépítéses rész, de hát ízlések és pofonok. Engem magába rántott és teljesen lekötötte a figyelmem a regénynek ezen része. Egy komplex, jól kidolgozott világ tárult fel előttem, amelyben én tuti nem élnék túl egy napot sem. Konkrétan az első pár oldal után, amikor megjelent a Csemete én legszívesebben kifutottam volna a világból, és ez minden egyes alkalommal így volt, amikor a kis drágaság újból feltűnt a színen. A Kárhozat maga nekem nagyon bejött, izgalmas volt, hogy lényegében soha nem tudtam, hogy mi fog a szereplőkre ugrani, mi támad rájuk, mi vagy ki akar öngyilkos akcióba kezdeni a következő sarkon.

Ugyan élveztem a világépítős, jobban megismerős részt is, amikor a szereplők a Kárhozatból vágtáztak vissza a városba, de igazán a Valengradba érkezéskor indult be számomra a történet. Onnantól kezdve, hogy megjelent Ezabeth a színen felpörögtek a dolgok, már egyáltalán nem az a lassú víz partot mos érzésem volt, sőt folyamatosan a fejem kapkodtam, hogy most mi a fene történik? Ez az érzés pedig egészen a könyv legvégéig kitartott, amikor is szabályosan meglepődtem, nem is egyszer. Volt pár kiszámítható történés, mint például Otto Lindrick és a kis inasának a titka, de kábé minden máshol leesett az állam. Ami nálam elég nagy szó, mert sok esetben előre kitalálom, hogy mi fog történni. 

A szereplők közül Ryhalt, az Éjszárny parancsnoka, abszolút kedvencem lett. A maga elcseszett módján szeretnivaló egy karakter, és magam is nehezen hittem el, de ahogy teltek-múltak az órák, egyre jobban megkedveltem az öreg harcost. Az elején nagyon is féltem tőle, hogy egy unalmas, öregedő, iszákos zsoldos gondolatai fogadnak majd a könyv sorai között, de elég hamar rá kellett jönnöm, hogy jóval több van benne, mint amit elsőre gondoltam. Imádtam a közte és a társai között lévő hűséget, kitartást, amit tanúsítottak egymás iránt és azt is, hogy mindegyik karakter igazán szókimondó volt. Nem köntörfalaztak, nem szépítették a mondanivalójukat egyszer sem a történet során. Ryhalt pedig még annak ellenére is, amin keresztülment az évek során, képes volt emberséges maradni. 

"A Kegyelem Istenére, hogy aludjon el az ember színjózanul?"

Ami a női szereplőnket illeti, Ezabeth Tanzát súlyosan alábecsültem. Az elején egy elkényeztetett úri hölgynek gondoltam, de rá kellett döbbennem, hogy esetében is tévesek voltak az előítéleteim és egy igazán badass nő rejtőzik a felszín alatt, aki bármit megtenne, hogy megmentse az emberek életét. Nem ijedt meg lényegében semmitől és szerintem, ha Galharrow nem is segítette volna, akkor is szétrúgja mindenki hátsó felét és megmutatja a világnak, hogy ki Ezabeth Tanza. Régen olvastam már ennyire erős női szereplőről, akinek nem csak az a szerep jutott, hogy szenvedjen és arra várjon, hogy megmentsék. 

A könyv lapjait áthatja a sötétség, a mágia és a könyörtelenség. Hullanak az emberek feszt és a Csemete sem rest kiijeszteni a szuszt mindenkiből. Mindemellett azért elég erősen operál a humor is a történetben. Ryhalt cinikus beszólásai és mindenki más folyamatos káromkodása vicces pillanatokat eredményezett, ennek következtében pedig pont ott és akkor volt szórakoztat a történet, ahol kellett. Ez pedig jól oldotta az egyébként igen sötét hangulatot, amelyet a könyv áraszt magából. 

"– Te. El. Takarod. Út. – Elnyújtotta a szavakat, torz torka küszködve tudott csak beszélni.
– Helyette mit szólnál, ha mind elhúznátok a picsába? – javasoltam."

Örülök neki, hogy nem brutális függővéggel záródott a kötet, mégis kicsit fáj a vége és csak reménykedni tudok abban, hogy olyan irányban folytatódik majd a szereplők sorsa, ahogyan én azt gondolom. Amit kicsit hiányoltam az egy hangyányival több infó a Névtelenekről és a Mély Királyairól. Főleg Szarkaláb keltette fel az érdeklődésem, pedig talán róla tudjuk a legtöbbet.

Az Éjszárny egy kellemes meglepetés volt számomra. Mindig meglepődöm, amikor első könyves írók alkotnak valami ennyire fantasztikusat és izgalmasat. 2019 március várlak! Tudni akarom hogyan folytatódik Ryhalt és a többiek története. 

"Az ember néha nem azt kapja, amit akar. Általában ez a helyzet. Az én esetemben szinte mindig."

Értékelés: 4,5/5*
Kedvenc karakter: Ryhalt Galharrow
Kedvenc rész: az író merész húzása a végén

Üdv,