A Prológus oldalán újabb hetet szentelünk a borítóknak, így a Magisztérium negyedik részét sem hagyhattam ki a sorból, hisz elég csak ránézni erre a csodára!
 |
| Kiadó: Könyvmolyképző Kiadás éve: 2017 Oldalszám: 248 Megrendelem A könyvet köszönöm a kiadónak! |
Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Callum Hunt élete romokban hever.
A legjobb barátja odaveszett. A kém elszökött. A fiú titka kitudódott.
Rács mögé dugták, örökre elzárták a mágusok közösségétől, miután kiderült róla, hogy micsoda – hogy mi válhat belőle.
Ám egy megdöbbentő felfedezés szabadsággal kecsegteti a fiút – amiért nagy árat kellene fizetnie. Vajon ki tud tartani Call, képes hű maradni a barátaihoz és a tanáraihoz? Vagy felvállalja a kockázatot, és elpusztít mindent, amit valaha szeretett?
A negyedik év a Magisztériumban egészen más lesz, mint az eddigiek…
Az előző részekre spoileres lehet!
Ugye az megvan, hogy imádom a Magisztérium sorozatot? Minden egyes kötet végén azt éreztem, hogy képtelen vagyok egy évet várni a folytatásra. Pláne A bronzkulcs elolvasása után, hiszen a harmadik rész az abszolút kedvencem, ott éreztem azt, hogy az írónők mindent beleadtak. Elért oda a történet, hogy két opció volt csak a folytatásnál: vagy túlszárnyalja az előző részt vagy pedig mély zuhanásba kezd. Lehet, hogy egyedül leszek vele, de szerintem az utóbbi történt meg. Hatalmasat csalódtam és valahogy könnyebben eltelt ez az utolsó egy év várakozás, miközben a záró kötet szépen, lassan megjelent. Sőt, már el is olvastam, de arról majd a későbbiekben lesz szó, a magyar megjelenés környékén.
A történet pár hónappal A Bronzkulcs történései után játszódik, Aaron már egy szebb világban, Call pedig őt gyászolja, nem is akárhol, mint a börtönben. Azonban nem sokáig maradhat nyugodtan, magába fordulva, átadva magát a gyásznak Call, a felmentősereg már úton van, hogy lényegében az egyik fogságból a másikba vigyék. Joseph mester, Anastasia és Alex előtt kell bizonyítania Call-nek, hogy megbízhatnak benne, hogy ő a Halál Ellensége, és hogy képes feléleszteni Aaront. Természetesen ezúttal is csatlakozik mellé Tamara és a kis csipet-csapat kibővül a folyamatosan szerelmi bánattól szenvedő Jasperrel, aki még fel is dobhatta volna a történetet a hülye mondataival, ha nem hangzik el az az egy mondat a szájából (amit hirtelen nem találok, pedig keresem már egy ideje a könyvben). Mondjuk még így is ő érte el legtöbbször, hogy felnevessek vagy legalább elmosolyodjak néha.
"– Nem, úgy értettem, nem hiszem el, hogy azért jöttél ide, vagyis csakis azért estél át hat ellenőrző ponton meg egy valószínűleg igencsak kínos motozáson, mert a szerelmi életedről akartál panaszkodni nekem!– Egyedül veled tudok beszélni erről, Call – közölte Jasper.– Úgy érted, azért, mert a falhoz vagyok láncolva, és nem hagyhatlak faképnél?– Pontosan – közölte Jasper véresen komolyan."
Sokkal komorabb, sötétebb hangulatú volt ez a rész, mint az előző kötetek, ami nem is csoda, ha a történteket tekintjük, de úgy vélem nem azzal kellett volna ezt a komolyabb hangvételt oldani, hogy ennyire erősen szerepet kap a szerelmi szál, ami sajnos megtörtént. Tamara és Call, illetve Jasper részéről is túl sok volt a romantikus rész és kicsit azt éreztem, hogy második rész szindrómában szenved Az ezüstmaszk. Lehet nem volt ideje Cassie-nek és Holly-nak rendesen kitervelni, hogy mi fog történni azután, hogy kinyírták Aaront?
"– Az életem során megtanultam – szólt Anastasia –, hogy nem számít, ki melyik oldalon áll. Az ember vesztét ugyanolyan könnyen okozhatják azok, akik jónak tartják magukat, mint azok, akik nyilvánvalóan önzők."
Call sokat komolyodott, felnőtt a feladathoz, elfogadta a "sorsát", persze mindent a maga módján csinál továbbra is. Jó volt végigkövetni a gondolatait és megtapasztalni, hogyan éli meg az egyik legjobb barátjának a halálát, utána a feltámasztását, majd pedig a megváltozását. Ezek mellett pedig jó volt megismerni Constantine-t is egy kicsit jobban az öccse, Jericho naplóján keresztül. Talán ez tetszett legjobban ebben a kötetben és főként ezen volt a hangsúly, Call karakterfejlődésén. Tamara az agyamra ment, nem is térnék ki rá, rengeteget hisztizett és csak örültem neki, amikor nem szerepelt.
A történetben voltak tehát hiányosságok, sok minden történt, de közben mégsem. Legalább a lezárás visszaadta a reményt, hogy ez a negyedik rész csak egy kis kitérő volt és A Golden Towerben majd minden visszatér a rendes kerékvágásba, amikor újra szerethetőbbek lesznek a karakterek és a történet is normális lezárást kap a végső csata eljövetelével.
Akik szerették a Magisztérium korábbi részeit, azok kössék fel a gatyájukat, mert sajnos meg van rá az esély, hogy csalódni fognak a történetben, de arra is, hogy még jobban fogják szeretni, mint az előző köteteket. A humor egyébként továbbra is jelen van a sorok között, bár véleményem szerint kisebb mértékben, mint eddig. Változatlanul könnyen lehet haladni az olvasással, mert amúgy olvastatja magát a könyv, és nem is olyan vészesen hosszú a maga 248 oldalával, azonban ez az első alkalom, hogy nem keveselltem az oldalszámot, hanem kicsit megkönnyebbültem, hogy vége. Egyet biztosan kijelenthetek a The Golden Tower olvasása után: megéri várni a befejező részre, nincs még minden veszve és tartogatnak pár izgalmas pillanatot számunkra az írónők.
"Call már csak abban reménykedett, hogy legalább a fehérnemű új. Nem akarta a Halál Ellenségének alsógatyáját viselni."
Értékelés: 3,5/5*
Kedvenc karakter: Jasper
Kedvenc karakter: Jasper
Kedvenc rész: az utolsó fejezet, visszaadta a reményt.
Üdv,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése