A következő címkéjű bejegyzések mutatása: FANTASY. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: FANTASY. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. április 7., kedd

ERIN MORGENSTERN: CSILLAGTALAN TENGER

Hello Molycik!

Gondterhelt időket élünk mostanában és nekem személy szerint semmi kedvem a netet böngészni, mert csak azt érem el vele, hogy elkezdek aggódni. Helyette inkább olvastam az elmúlt pár hétben, napban. Több könyvbe is belekezdtem, volt amit be is fejeztem, de egyik sem hatott rám úgy, mint Erin Morgenstern újdonsága, a Csillagtalan tenger

Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 544
Megrendelem
Fülszöveg:
A ​rajongók millióit világszerte meghódító Éjszakai cirkusz szerzője egy titkos föld alatti világban játszódó, kortalan szerelmi történettel tér vissza, melynek a szereplői kalózok, festők, szeretők és hazugok, valamint egy gyönyörű, csillagtalan tenger.
Zachary Ezra Rawlins egy nap rejtélyes könyvet talál az egyetemi könyvtárban. A szerelmes rabokról, kulcsgyűjtőkről és névtelen őrzőkről szóló történetek olvasása során ugyanis felfedez valami furcsát: a lapok egyszer csak a saját gyermekkorát kezdik el leírni hihetetlen pontossággal. Miközben értetlenül áll a megmagyarázhatatlan jelenség előtt, és kétségbeesetten igyekszik rájönni, hogyan örökítették meg az élete történetét, Zachary rábukkan néhány nyomra – egy méhre, egy kulcsra és egy kardra –, amelyek elvezetik egy titkos New York-i klub álarcosbáljába. Nem sokkal később pedig egy régi könyvtárban találja magát, amely mélyen a föld alatt rejtőzik, és igazi csodákat rejt.
Ezen a helyen elveszett városok vannak, és szeretők lakják, akik az idő határait átlépve az ajtórések alatt csúsztatják be egymásnak a leveleiket, miközben a halottak elfeledett történeteket suttognak. Zachary megismeri az őrzőket, akik nagy áldozatot hoztak azért, hogy megvédjék ezt a világot, akik feláldozták a szemük világát és a nyelvüket, hogy megóvják az archívumot. És találkozik azokkal is, akik el akarják pusztítani. Összefog Mirabellel, a hely elszánt, rózsaszín hajú védelmezőjével, és Doriannel, a jóképű, mezítlábas férfival, majd bejárja a kanyargós alagutakat, a félhomályos lépcsőket, a zsúfolt báltermeket és a varázslatos világ édes ízű tengerpartjait, közben pedig ráébred, hogy mit is kell tennie. Nemcsak abban a rejtélyes könyvben, hanem a saját életében is.
Erin Morgenstern új regénye arannyal átszőtt fantázia, ami végig azt a kérdést feszegeti, hogy mit jelent valójában a történetek ereje. A Csillagtalan Tenger egy könyvrajongókhoz írt szerelmes levél. Álomszerű és nyugtalanító, tele érzelmekkel, rejtéllyel és szenvedéllyel.
Rengetegszer találkoztam már Erin nevével booktubereknél, bloggereknél és RavenS is csak áradozott az Éjszakai cirkuszról (amit még év elején el is kértem tőle). Az utolsó löketet mégis az adta meg, hogy megérkezett magyarul a könyv az Agave Könyvek jóvoltából. A kívül-belül gyönyörű kötet már első pillantásra elvarázsolt, nem is kívánhattam volna jobb olvasmányt a jelenlegi világjárvány sújtotta helyzetre. Kirángatott a valóságból, át egy varázslatokkal és mesés kalandokkal teli könyvmoly álomvilágba. 

Zachary Ezra Rawlins szokásos könyvtár túráján felfedez egy könyvet, mely lapjain keresztül saját gyermekkora idéződik fel előtte. Ezzel pedig a cselekmény is elkezd szépen, nagyon lassan kibontakozni előttünk. Könyv a könyvben, történet a történetben jelenik meg a Csillagtalan tenger lapjain keresztül. Olyan történetek tárulnak fel, amikből szinte lehetetlenség kiszakadni, számomra legalábbis nagy nehézségeket okozott, hogy visszatérjek a valóságba és letegyem a könyvet. Hiszem, hogy pont ez az, amiért nagyon megosztó a könyv a nagyvilágban. 

Erin zseniálisan bánik a szavakkal, aminek köszönhetően egyáltalán nem zavaró, hogy a világfelépítés nem valami bonyolult. Sőt, elég egyszerű és könnyen érthető. Nem  a szokásos fantasy túlzsúfoltságot és infóáradatot kell elképzelni a Csillagtalan tenger esetében. Ugyan a világfelépítés egyszerűnek mondható, a szimbólumrendszer, ami társul hozzá igenis komplex és bámulatos, ahogyan kibontakozik előttünk minden egyes elem jelentése. Ez pedig csakis rajtunk, olvasókon múlik. Van egy olyan érzésem, hogy pont ez az a könyv, ahol ahány ember olvassa, annyiféle jelentése lesz egy-egy dolognak, szimbólumnak, mozzanatnak.

Szereplők tekintetében is jól összerakott a történet. Zachary nagyon is a kedvelhető főhősök közé tartozik, igazán közel érezhetjük magunkhoz a személyiségét. De nem csak az ő esetében éreztem így, kicsit minden szereplőben megtaláltam saját magam egy részét.  

Gondolom érezhető volt a soraim alapján, hogy teljesen levett a lábamról Erin Morgenstern regénye. Még napokkal később is a történeten gondolkodtam, sőt azt kell mondjam, hogy így pár hét elteltével sem hagy nyugodni. Néha felbukkan a gondolataim között, amikor újból elmerengek egyes részein a könyvnek, és amikor eszembe jut, hogy vajon én hány ajtó kinyitását mulasztottam el életem során?

Remélem sikerült egy kicsit meghoznom a kedveteket a Csillagtalan tengerhez. Úgy gondolom ez pontosan az a könyv, amit egyszer életében mindenkinek el kell olvasnia.

Üdv,

2019. december 15., vasárnap

JENN LYONS: KIRÁLYOK VESZTE (SÁRKÁNYOK KÓRUSA #1.)

Hello Molycik!
Múlt héten kezdtünk el foglalkozni Prológuson a Királyok vesztével, ma pedig befejezzük. Még biztosan várható egy exkluzív interjú Jenn Lyons írónővel, de értékelések tekintetében már csak mi maradtunk Cersei drágával. 

Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 720
Megrendelem!
Örök hálám a könyvért az
Agave Könyveknek!
Fülszöveg:
Nincs ​mit tenni, ha hív a végzet…
Egy dalnok inasaként Kihrin legendás tettek meséin nőtt fel. Közben tolvajként azért küzd, hogy elég pénzt gyűjtsön, és kijusson a Főváros nyomornegyedéből. Egyszer azonban rossz házat foszt ki, felfigyel rá egy démon, és az élete gyökeresen megváltozik.
Kihrin szorult helyzete magára vonja az egyik uralkodóház figyelmét, akik azt állítják, hogy ő a züllött hercegük rég elveszett fia, és maguk közé fogadják. Az ifjú, akinek az élete ezzel korántsem vesz örömteli fordulatot, belekeveredik új családja kegyetlen törekvéseinek hálójába, és hamar rájön, hogy rég elveszett hercegnek lenni egyáltalán nem olyan, mint a mesékben.
A helyzet csak tovább romlik, amikor Kihrin megszökik kincsekkel teli börtönéből. Megtudja ugyanis, hogy ő áll egy ősi, rettenetes jóslat középpontjában, és az istenektől a démonokig, a sárkányoktól a mágusokig minden oldal a saját céljai érdekében akarja felhasználni őt. Kihrin kénytelen szembesülni azzal, hogy a gyerekkorában hallott régi mesék elég sok mindenről hazudtak. Főképp arról, hogy a történet végén mindig a hős győzedelmeskedik.
De Kihrin talán nem is hős, hiszen nem az a végzete, hogy megmentse a világot. Hanem az, hogy elpusztítsa.
Nos, elég ránézni a kötetre és a hozzám hasonló, borítómániás egyének azonnal indulnak a könyvesboltba, ebben biztos vagyok. Egyedüli visszatartó erő az a laza 720 oldal lehet, amit nyújt nekünk a könyv. Azonban nem szabad tőle megijedni, mert azt kell mondjam, zseniális volt a történet!
Már maga az alapötlet felcsigázott, hiszen kapunk egy könyvet a könyvön belül. Thurvishar D’Lorus az uralkodó tájékoztatására megírja könyv formátumban, hogy mi is vezetett a főváros felégetéséhez. Ugye, milyen izgalmasnak tűnik már a felvetés is? Hát még, ha elárulom azt is, hogy két nézőpontot is kapunk rögtön, amikor Karom feldobja ötletként, hogy egy varázs kavics segítségével mesélje el nekünk, tudatlanoknak Kihrin, hogy hogyan is került rácsok mögé. Ez azonban túl egyszerű lenne, merthogy a fiú nem teljesen a sztori elején kezdi, legalábbis Karom nem így gondolja. Ezért Kihrin és Karom szemén keresztül is igazán pontos információkat tudunk meg arról, hogy minek lett a következménye az, hogy: 
1.  a főváros leégett, 
2. Kihrin egy csinos cellában, rácsok mögött találta magát.

Többet nem is árulnék el arról, hogy mi történik a könyvben, mert higgyétek el nekem, nem akarjátok, hogy véletlenül elspoilerezzek bármilyen apró kis részletet. Jobb az, ha olvasás közben áll össze, hogy mi a franc is folyik a quuri birodalomban.
Tehát kapunk egy brutálisan összetett, sokszor kuszának tűnő, ugyanakkor rendkívül érdekes történetet, amiben még sárkányok is vannak. Meg persze más lények is, hiszen Karom maga egy démon, és akkor a vanékról még nem is esett szó. Tényleg hihetetlenül komplex a cselekmény, viszont kezdetekben pont ez volt a zavaró része a Királyok vesztének, kiegészülve a lábjegyzetekkel. Ugyanis Thurvisar úgy gondolta, hogy nagyon szuper lenne, ha a két szereplő által elmesélteket kiegészíteni lábjegyzetekkel, hogy az uralkodó pontos információkat kapjon és teljesen átlássa a történteket. 
"A sárkány hangja hangosan visszhangzott, ám mégsem állatiasan.
– Adjátok ide, és én megmentem a hajótokat.
– Jó, de megígéred, hogy minden nap megetetsz, meg sok figyelmet meg törődést kapok tőled? – motyogtam.
– Kedvel téged. Ez jó – jegyezte meg Teraeth."
Ami még kicsit zavarosnak tűnt számomra, és sokszor el is vesztettem a fonalat, azok a a családi szálak voltak, hogy ki kicsoda. Ugyan a könyv végén van egy családfa és egy szójegyzet mellékelve, de inkább csak a sztori elolvasása után tudom a megnézését ajánlani. Sikeresen elspoilereztem magamnak, hogy ki az az uralkodó, akinek íródott a könyv, amikor egyetlen egyszer hátra lapoztam, hogy csekkoljam, hogyan is kell Tyentso nevét kiejteni. Szóval jobb lett volna a teljes tudatlanság ez esetben. 
"– Huh, jó büdös, mi? 
– Látsz a cellámban fürdőkádat? – csattant fel Kihrin. 
– Felajánlottam, hogy végignyalogatom a testét, de nem tetszett neki – panaszolta Karom."
A világfelépítés és a mellékszereplők is nagyon jól meg voltak írva. Konkrétan sosem unatkoztam olvasás közben. Ha épp nem akartak kinyírni valakit, akkor egy kis infót csöpögtetett az írónő a quuri birodalomról és működéséről, a történelméről és a benne élő lényekről. Még a politikához kapcsolódó részeket is élveztem, pedig ha valami, akkor a politika sosem kötött le. Tele van intrikával és kavarással a cselekmény, ami lenyűgözött, mindezek mellett pedig még szórakoztató is volt. Kihrin, Tyentso, Doc és Taraeth párbeszédeit kifejezetten élveztem, mindig sikerült megmosolyogtatniuk. Még a legkomolyabb és véresebb helyzetben is szórakoztató tudott maradni számomra a könyv. 
"– Ugye tudod, hogy ostobaságot művelsz? A vállam fölött hátranéztem Teraethre.
– Ugye tudod, hogy senki sem kérdezte a véleményedet?"
Kezdésnek szerintem remek volt a Királyok veszte, kíváncsian várom mit tartogat még számomra a trilógia másik két része. Bár, őszintén megvallom a kezdetekben úgy éreztem magam, mint egy diszlexiás ADHD-s gyerek, aki nemhogy a neveket nem tudja megjegyezni, még a történetet sem. Viszont idővel összeálltak a szálak, szóval ha most olvasod és kicsit el vagy szomorodva vagy bosszant, hogy nem érted mi történik: ne add fel! Ha pedig még nem olvasod, de szeretnéd, és odavagy a sárkányokért, a mágikus, különleges lényekért, a bravúrosan megírt, összetett fantasy-ért, akkor a Királyok veszte a Te könyved lesz. Aki pedig szimplán valami újat szeretne olvasni, amit korábban még nem tapasztalt, az is nyugodtan ragadja kézhez, hiszen biztos vagyok benne, hogy Jenn Lyons nem fog neki csalódást okozni!

Értékelés: 4,5/5*
Kedvenc rész: Kihrin és Tyentso közös jeleneteit mindig nagyon szerettem
Kedvenc karakter(ek): Tyentso, Kihrin, Doc


Tetszettek az idézetek és még többet olvasnál, mielőtt ténylegesen úgy döntesz, hogy beszerzed-e a könyvet? Zhatria összegyűjtötte a kedvenceit itt, és az Agave Könyvek oldalán beleolvasó is található, amely alapján könnyebb a végső döntés. 

Az írónőről is megtudhattok pár érdekes információt, ha elolvassátok az öt érdekességet, amit összegyűjtöttünk róla, vagy pedig az írói profiljának a megtekintésével. Ha pedig már olvastad a könyvet és nem, hogyan is érzel olvasás után, ajánlom a képregényünket, ami elég jól összefoglalja fejezetekre lebontva, hogy milyen élményt ad a könyv. 


Üdv,

2019. október 4., péntek

R. F. KUANG: MÁKHÁBORÚ (MÁKHÁBORÚ #1.)

Hello Molycik!
A Prológus tagokkal ezúttal egy külföldön nagyon népszerű könyvet szemeltünk ki magunknak, ami nemrég jelent meg kis hazánkban. Az Agave Könyveknek köszönhetően olvashatjuk ezt az epikus fantasyt, a Mákháborút, ami számomra hatalmas kedvenc lett. 

Kiadó: Agave Könyvek
Megjelenés éve: 2019
Oldalszám: 572
A könyvért örök hála a kiadónak! :)
Fülszöveg:
Nikant ​elárasztja az ópium, amelyet a Mugeni Föderáció juttatott el a birodalom partjaihoz. A drog folyton emlékeztet a velük folytatott háborúra, amelynek csak a trifektaként elhíresült három hős – a Nőstényvipera, a Sárkánycsászár és a Kapuőr – tudott véget vetni. Ezen legendás lények mindegyike istenszerű hatalommal bírt, ők egyesítették a birodalom hadurait a Föderációval szemben. Azóta viszont évtizedek teltek el, és a trifekta felbomlott: a Sárkánycsászár meghalt, a Kapuőr eltűnt, egyedül a Nőstényvipera ül a trónon. Béke uralkodik, de az ópiumtól nem sikerült megszabadulni.
Amikor Zsin kiváló eredményt ér el a kedzsun – a birodalmi vizsgán, amely a legtehetségesebb fiatalokat válogatja ki az akadémiákra – mindenki megdöbben: a vizsgáztatók, akik képtelenek elfogadni, hogy egy Kakas tartományban élő háborús árva csalás nélkül teljesítheti a vizsgát; Zsin nevelőszülei, akik azt hitték, végre kiházasíthatják a lányt, és ezzel további üzleti előnyökre tehetnek szert; és maga Zsin is, aki ekkor jön rá, hogy végre búcsút inthet az addigi életét meghatározó rabszolgaságnak és kétségbeesésnek. Még nagyobb meglepetést okoz, hogy Zsin Nikan legkiválóbb katonai iskolájába, a Szinegardba nyer felvételt.
Közben a keskeny tengeren túl ismét mozgolódik a Mugeni Föderáció, az újabb háborúhoz már csak egy szikra kell… és lehet, hogy egyedül Zsin mentheti meg az országa népét. A lány ugyanis a Szinegardban rájön, hogy halálos, földöntúli erővel bír, tehetsége van a sámánizmus szinte mitikus művészetéhez. Pszichoaktív szerek és egy látszólag eszement tanár segítségével próbálja feltárni képessége mélységeit, és közben megtanulja, hogy a rég halottnak hitt istenek nagyon is élnek, ráadásul a hatalmuk uralása nemcsak az emberi mivoltát veszélyezteti, de egy teljes nemzet elpusztításával fenyeget.

Nem is tudom, hol kezdjem. Talán a szokásos sémát követve a gyönyörű, egyszerű, ugyanakkor (szerintem) nagyszerű borítót kellene jellemeznem. Szavakkal nem igazán tudom. Pontosan azt a stílust képviseli, amit imádok. Igényes, keménytáblás kiadás, szövet könyvjelzővel, amit öröm volt kézben tartani, még úgy is, hogy egyébként egy féltégláról van szó. Féltem, hogy inkább az angol verziót fogom majd előnyben részesíteni, mert egy vaskos kötetről van szó, de magyarul olvastam végig, a külföldi kiadáshoz csak nagyon néha nyúltam. 
Forrás

A történet főszereplője Zsin, aki a tipikus szegény árva. Nincs senkije, nem szeretik őt a családban, csak eltűrik, mert hasznuk származik belőle. Ki akar törni a szürke hétköznapokból, főleg, amikor a családfők úgy tervezik, hogy egy befolyásos emberhez férjhez adják, hiszen úgy még több hasznát veszik. A leányzó természetesen nem elégszik meg ezzel az életúttal és úgy dönt, hogy kezébe veszi a sorsát, tanulni fog és felvételt nyer Szinegardba, Nikan országának legnevesebb, legkiválóbb katonai iskolájába. Bevallom, először kicsit megijedtem, hogy félre fog siklani a történet és nem fogja fenntartani az érdeklődésemet, mert hát Kelet-ázsiai a sztori és igen hosszasan, sok száz oldalon keresztül ecseteli a dolgokat az írónő. Nem történt meg, amitől féltem, mert elég hamar belevágunk a lecsóba és szinte minden oldalon történt valami, ami miatt folytatni akartam az olvasást. Még főzés közben is Mákháborút olvastam, aminek az lett az eredménye, hogy szépen leégettem a kajámat, de megérte. 
"– Ki maga? – tudakolta.
– Ülj le, Zsin! – mondta Fang bácsi.
Kinyújtotta kérges kezét, hogy egy szék felé terelje a lányt. Zsin azonnal hátat fordított, hogy elszaladjon. Fang néni megragadta a karját, és visszarángatta. Ezt egy kisebb viaskodás követte, amelynek során Fang néninek sikerült felülkerekednie Zsinen, majd a szék felé lökdöste.
– Nem fogok bordélyházba menni! – kiáltotta Zsin.
– Nem is arról van szó, te agyalágyult – teremtette le Fang néni. – Ülj le! Viselkedj tiszteletteljesen Liu cődörasszonnyal.
A kerítőnőnek a szeme sem rebbent, mintha a munkája során már sokszor meggyanúsították volna szexkereskedelemmel.
– Nagyon szerencsés lány leszel, édesem – szólalt meg. Hangja negédesen csengett. – Szeretnéd tudni, miért?
Zsin a széke peremébe kapaszkodott, és Liu cődörasszony piros száját bámulta.
– Nem."
Mielőtt bárki megijedne, hogy csak Zsin iskolában töltött pillanatait olvashatjuk a könyvben, relax! Három részre van osztva a könyv, melynek során az iskolai éveken túl a háború kezdetéről, az előkészületekről, Nikanról és a világfelépítésről, illetve magáról a tényleges háborúról is megtudunk egészen sok mindent. Az iskolai éveket pedig kifejezetten élveztem, az írónő részletességének köszönhetően teljes mértékben Szinegard falai közé tudtam magam képzelni, és úgy éreztem, hogy Zsinnel együtt tanulok, fedezek fel újdonságokat Nikan történelméről, a hiedelemvilágról, stratégiáról és orvoslásról. A háborús pillanatokat is nagyon élveztem és kíváncsian vártam a végkifejletet. 
"Arra is rájött, hogy úgy viszonyul a dicsérethez, mint a függők az ópiumhoz. Minden egyes alkalommal, amikor megkapta a hízelgés újabb adagját, csak arra tudott gondolni, hogyan szerezhetne belőle még többet. A teljesítménytől részegült meg. A kudarc rosszabb volt, mint a megvonás. A jó teszteredmények csak pillanatnyi megkönnyebbülést és átmeneti büszkeséget hoztak neki – pár órán át élvezte a kitüntetettség időszakát, majd elkezdett pánikolni a következő megmérettetés miatt.
Olyan nagyon vágyott a dicséretre, hogy a csontjaiban érezte az epedezést. És a függőkhöz hasonlóan ő is mindent megtett, hogy megkapja, amit akar."
Számomra nem voltak üres foltok, sem unalmas pillanatok. Zsin már az első pillanattól kezdve szimpatikus volt számomra, áradt belőle a vágy, hogy kitörjön abból a státuszból, amiben egészen addig élt. Egyedül azt sajnálom, hogy a vége felé, érthető okokból, de ez elfogyott belőle, mert ez a vágya lendületet adott a könyvnek. 

Külön tetszett a hiedelemvilág és a sámánizmus taglalása, az egész istenekkel való kapcsolattartás. Ami már kevésbé nyerte el a tetszésemet az a brutális kibelezések, csonkítások és gyilkosságok a Föderáció részéről. Borzalmas, de hát ilyen a háború, pont ettől működött nagyon jól az egész. 

Az írónő egy nagyon jól felépített, ugyanakkor picikét hiányos világot tár fel előttünk. Gondolom a következő részben ez ki lesz küszöbölve, legalábbis nagyon remélem. Szívesen megtudnék még többet Speerről és annak történelméről, illetve magáról az egész nikani birodalomról. Stílusát tekintve pedig nem való a gyenge lelkűeknek. Nagyon könnyen el lehet képzelni mindent, amit leírt R. F. Kuang, így az olyan vizuális típusok, mint én maguk elé képzelhetik a teljes sztorit, ami viszont nem gyomorkímélő. Durva, véres, kegyetlen és nem gyenge lelkűeknek való. 
"Csiang hatékony harcoktató volt, még ha szokatlan módszereket is alkalmazott. Azt kérte Zsintől, hogy hosszú percekig tartsa ki a rúgásokat, amíg remegni nem kezd a lába. Lövedékeket dobált felé a fegyverállványról, hogy gyakoroltassa vele, hogyan bukjon le. Ugyanezt a gyakorlatot elvégeztette vele vakon is, de később bevallotta, hogy ezzel csak saját magát akarta szórakoztatni.– Maga egy igazi seggfej – közölte vele Zsin. – Tudja, ugye?"
Olvasás közben, főleg a vége felé, folyamatosan az volt a fejemben, hogy hasonlít egy korábbi olvasásomra stílusilag, és csak nehezen jöttem rá, hogy mire. Red Rising fanok készüljetek! Ha Darrow és Mustang történetét imádtátok, valószínűleg a Mákháború lesz a következő kedvencetek. 

Értékelés: 5/5*
Kedvenc rész: az iskolai részeket nagyon élveztem, nem tudnék kedvencet kiválasztani. 
Kedvenc szereplő: Csiang mester, Zsin

Ha felkeltette a történet az érdeklődéseteket, most 25% kedvezmény van rá az Agave Könyvek oldalán! Én nem hagynám ki ;)

Abban az esetben pedig, ha a történetről, az írónőről tudnátok meg többet, akkor nézzetek szét a Prológus Fb oldalán és a blogon, mert számos érdekességgel készülünk még a héten! 

Üdv,

2019. július 23., kedd

5 OK, HOGY NYARALÁS ALATT KEZEDBE VEDD A KATE DANIELS SOROZATOT

Hello Molycik!
A Prológuson nyáron sem hagyunk senkit unatkozni, most épp a strandra csábítgatunk Titeket. Pontosabban inkább arra, hogy a strandra is vigyetek magatokkal könyvet, mert olvasni ott is szuperül lehet. 
A sorozat, amit most ajánlani fogok Nektek, az nem más, mint Ilona Andrews Kate Daniels urban fantasy sorozata. Eddig két kötet jelent meg magyarul is, mindkettő a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából. 

Fülszöveg:
Kate Daniels az Atlanta városában előforduló paranormális problémák felgöngyölítésével megbízott zsoldosként tengeti napjait. A szókimondó lány ereiben is mágia csordogál, de ő jobban bízik a kardja erejében. Ő maga is bármikor célponttá válhat, de nem futamodik meg a kihívás elől. Amikor azonban Kate gyámját meggyilkolják, válaszút elé kerül: vagy megvárja biztonságban, amíg elcsitulnak a kedélyek, vagy a természetfeletti gyilkos nyomába ered.
Kate az utóbbit választja, így akarata ellenére belekeveredik Atlanta két legerősebb természetfeletti körének hatalmi harcába. Az egyik oldal a vámpírokat irányító Halottidézők. A másik a Falka, az alakváltók félkatonai klánja. És mindkét fél azt akarja, hogy Kate találja meg a gyilkost.
A New York Times sikerszerzője, Ilona Andrews Kate Daniels világának megismerésére hívja az olvasót a sorozat első kötetében.

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző
Kiadónak!
Fülszöveg:
Atlantában elszabadulnak az indulatok és felforrósodik a hangulat…
Kate Daniels zsoldosként a balul elsült mágiahasználat romjait takarítja el, ezért ha valaki, ő aztán pontosan tudja, hogy Atlantában úgy változik a paranormális energiahullám, mint az apály és a dagály. Azonban a hétévente egyszer jelentkező hatalmas mágiakitöréskor a mágiának semmi sem szabhat határt. Amikor Kate-et felkérik, hogy szerezze vissza a Falka – az atlantai paranormális katonai alakváltó egység – ellopott térképeit, hamar rá kell jönnie, hogy sokkal több forog kockán, mivel az ellopott térképek csak az első lépést jelentik két, az újjászületésben reménykedő istenség ádáz küzdelmében.
Ha Kate-nek nem sikerül elejét vennie a véres összecsapásnak, az a város pusztulásához vezethet…
Most pedig következzen az 5 ok, amiért mindenképp ajánlom a könyveket!
1. Urban fantasy és a világfelépítés
Ha valaki megkérdezné tőlem egy beszélgetés során, hogy milyen urban fantasy könyvet ajánlanék neki, első ami eszembe jutna az a Kate Daniels könyvek. Érdekes világ, érdekes szereplők, fantasy körítés, pont, ami egy jó könyvhöz kell. Adott a mai, modern világ, de közben ott fel-felbukkanó mágia, ami ellehetetleníti a technológia előnyeit és visszakényszeríti az embereket a lovakhoz és a kardokhoz.
2. Nem csöpög a romantikától, mégis ott van a sorok között
Curran és Kate között ott van a kémia, mégsem esik át a ló túloldalára az írópáros, ha a romantikus jelenetekről van szó. Úgyhogy, ha már eleged van a sok NA csöpögésből, és egy kis kalandra vágysz, amit forró levegőn pároltak, akkor megtaláltad a számodra tökéletes könyvet. Nincs is jobb, mint végigkövetni 3+ köteten át, ahogy kialakul egy igazi párkapcsolat két felnőtt ember között, és nem azt olvasni, hogy majd 2 oldal alatt estek a főhősök szerelembe. 
3. Szórakoztató
Mi sem esik jobban a strandon, mint jót szórakozni egy szuper könyv és egy kis fagyi társaságában. Kate és Curran e tekintetben is garantáltan hozza a jó poénokat. Némely jelenetnél komolyan a hasam fogtam a nevetéstől. Sziporkázó párbeszédek és szarkasztikus beszólások, ez jellemzi a sorozatot. 
4. A szereplők 
Nem csak a főszereplők igazán badassek, hanem szinte az összes mellékszereplő is. Nagyon hamar meg is kedvelhetőek vagy épp utálhatóak, a köztük lévő kémia és összhang pedig zseniális. Nincs az a nagy nyavalygás, viszont azért jelen van a dráma esetenként, meg az irónia és a szarkazmus is alap kellékük
5. Pörgős
Egyszer elkezded a könyveket olvasni és hirtelen azt veszed észre, hogy másnap hajnal 5 van és már átszáguldottál az első 4 részen. Megtörtént események alapján merem ezt leírni, mert a lakótársam pontosan ezt csinálta nem is olyan régen, amikor újra felfedezte Ilona Andrews könyveit. 
Egy biztos, unatkozni nem fogtok sem a strandon, sem a tengerparton, de a szobában hűsölve sem, ha Kate és Curran kalandjaiba kezdtek bele. Varázslatos és igazán pörgős! :)
Üdv,

2019. május 12., vasárnap

S. A. CHAKRABORTY: BRONZVÁROS (DÉVÁBÁD TRILÓGIA #1.)

Hello Molycik!

Jó régen nem írtam már a blogra, aminek megvannak az okai: egyetem, munka és ezek összhangja nehezen ment az elmúlt hetekben, hónapokban. Viszont közben azért sikerült néhanapján olvasnom is, köztük a mai bejegyzés alanyát, a Bronzvárost. 


Fülszöveg:

Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 518
Megrendelem
A könyvet köszönöm
a kiadónak! :)
Nahri ​sosem hitt a mágiában, de megvan a tehetsége hozzá: a 18. századi Kairó utcáin nem találni nála kiválóbb szélhámosnőt. Ám mindenkinél jobban tudja, hogy amivel a kenyerét keresi – tenyérjóslás, zár-szertartások, gyógyítás –, az egytől egyig szemfényvesztés, bűvészmutatvány, tanulható képesség. Eszköz arra a csodás célra, hogy kizsebelhesse az oszmán nemeseket.

De amikor Nahri véletlenül megidézi maga mellé Dárát, a hozzá hasonlóan dörzsölt és sötéten rejtélyes dzsinn harcost, akkor kénytelen elismerni, hogy a varázsvilág – melyről szentül hitte, hogy csupán a gyerekmesékben létezik – valódi. Mert Dára megoszt vele egy lélegzetelállító történetet: a tűz lényeitől hemzsegő forró, szélfútta sivatagon és a rejtélyes máridok nyughelyének otthont adó folyókon, az egykor szemkápráztató emberi világvárosok romjain és a hegyeken túl – ahol még az égben köröző ragadozó madarak sem azok, aminek látszanak – terül el Dévábád, a legendás bronzváros, melyhez Nahrit eltéphetetlen kötelék fűzi. 

Dévábád bűbájokkal átitatott díszes bronzfalai és a hat dzsinntörzs kapui mögött régi ellentétek húzódnak. Amikor Nahri úgy dönt, hogy belép ebbe a világba, az érkezése egy évszázadok óta fortyogó háború kirobbanásával fenyeget. Nahri hamarosan kénytelen megtanulni, hogy az igazi hatalom kegyetlen és könyörtelen. Még a mágia sem védheti meg a nemesi intrikák veszélyes hálójától, és a legagyafúrtabb cselszövések is végzetes következményekkel járhatnak.

Az elsőkönyves S. A. Chakraborty különleges utazásra invitálja az olvasót a Bronzvárosban. Az elmúlt évek egyik legnépszerűbb fantasy debütálása elképesztő kaland egy olyan világban, amit egyhamar nem felejtünk el.

Őszintén bevallom, ezúttal nem voltak nagy elvárásaim a könyv felé. Féltem tőle kicsit, hiszen egy igazán vaskos kötetről van szó és egész vegyes értékeléseket olvastam, hallottam róla, de minden kétségem szerteoszlott abban a pillanatban, amikor elkezdtem. Magával szippantott és nem engedett a történet, majd a végén természetesen jól megtaposott, csak hogy még jobban szenvedjek addig, amíg nem lesz lehetőségem a folytatásért nyúlni. Hát mi ez, ha nem kegyetlenség? 

"– Megesik, hogy… másféle… munkákkal biztosítom a kenyérrevalót.

A dzsinn – nem, a dév, helyesbített magában – összehúzta a szemét.
– Vagyis amolyan tolvaj lennél?
– Ez egy felettébb szűk látókörű megfogalmazás. Jómagam úgy mondanám, hogy kényes feladatokkal foglalkozó vállalkozó."
A könyvre egyébként a megjelenésekor figyeltem fel legelőször, hiszen valami gyönyörűséges a borítója. Tudjátok, hogy ezzel engem le lehet venni a lábamról, de ez még nem volt elég. Megtudtam, hogy dzsinnekről is van szó benne, meg tengernyi homok és sivatag a színtér és végem volt. A Rebel of the Sands óta kifejezetten imádom az ilyen jellegű történeteket, és már előtte is szerettem őket, anno gyerekkoromban az Aladdin megvett magának kilóra. 
A történet főhőse Nahri, aki mindenféle gyógyítással foglalkozgat Kairóban, de nem ám napjainkban, hanem a XVIII. században, hogy kicsit cifrább legyen a sztori. Persze ebből nem feltétlenül tud megélni, ezért keresetkiegészítésként néha megrövidíti a tehetősebb ügyfeleket, csak úgy feltűnés nélkül. Az egész akkor dől romba, amikor egy szertartásra kerül sor, ahol Nahri elkezd énekelni és teljesen véletlenül megidéz egy dzsinnt, Dárát. Itt kezdődnek az igazán izgalmas kalandok és a zseniális párbeszédek a két szereplő között. 

"– Azt hiszem, ezt szívesen megtanulnám.

– A zártörtést? – nevetett. – Bűnöző akarsz lenni az emberek világában, ha nagy leszel?
– Fel kell készülnöm minden eshetőségre."
A világ nagyon szépen elkezd felépülni a szemünk előtt olvasás közben, és habár még van mit megtudni mind a dzsinnekről, mind Dévábád történelméről, azért Chakraborty elég jó munkát végzett már a trilógia kezdő kötetében is. Levett a lábamról, nagyon szépen fogalmaz és egy igazán érdekes világot épített fel. Egyetlen problémám a szereplőkkel volt, közülük is főként Alival, de mindjárt rátérek erre is. A helyszínek leírásában kifejezetten tetszett, hogy kb. filmszerűen lepergett előttem az egész, nagyon is magam elé tudtam képzelni a tájat, pedig még életemben nem jártam Kairóban, de még csak a környékén sem!
Két nézőpontot olvashatunk, de lényegében három fő-főszereplő leledzik a történetben. Nahri és Dára együtt utaznak a Bronzvárosba, ahol pedig Ali herceg tevékenykedik, és akit legszívesebben kidobtam volna egy jó magas erkélyről. A legrosszabb benne, hogy nem tudnám megmagyarázni, hogy miért, szimplán taszított a lénye. Habár ez nem rontott az olvasásélményen, de azért mindig vártam az újabb fejezet és nézőpont váltásokat, mert Nahri szála sokkal, de sokkal érdekesebb volt és mindig nagyon jót szórakoztam a közte és Dára között kialakuló szópárbajokon. 

"– Ez elég borzalmas. Adna valamit, hogy elmulassza a keserű ízt? Esetle valami édességet? Nahri felhúzta a szemöldökét.

– Tán a szalamandrát mézbe tunkolta, mielőtt lenyelte?
A nőről lerítt, hogy vérig sértette.
– Nem lenyeltem. Megátkoztak. Bizonyára Riká szomszédom. Ismered őt, Firuz? Riká, a szánalmas rózsabokraival és a rikácsoló lányával, aki hozzáment egy szahrajnhoz? – elfintorodott. – Családostul ki kellett volna hajítani a Dév-negyedből, miután hozzáment ahhoz a turbános kalózhoz!
– El sem tudom képzelni, mi oka lenne, hogy megátkozza – szúrta közbe Nahri könnyedén."

Összességében egy nagyon izgalmas fantasy történetet olvashattam, ami brutális véggel zárul. Nem is tudom, hogy ma vagy holnap lássak-e neki a Copper Kingdomnak, mert az biztos, hogy nem fogom tudni kivárni az idei magyar megjelenést.

Értékelés: 5/5*
Kedvenc rész: akármennyire is kegyetlen a vége, kellett a könyvnek
Kedvenc szereplők: Dára, Nahri
Olvassatok Bronzvárost, megéri! 

Jövőhéten Marvelezünk itt a blogon, a Prológust meg ellepik a mindenféle szuperhősök, kövessetek minket!
Üdv, 

2019. április 16., kedd

CONNIE GLYNN: BEÉPÍTETT HERCEGNŐ (ROSEWOODI KRÓNIKÁK #1.)

Hello Molycik!
Elég régen nem jelentkeztem már, de most visszatérek hamvaimból. Rögtön egy értékeléssel érkezem a Rosewoodi krónikák első részéről, ami a Beépített hercegnő címet kapta és a borítóval megegyezően nagyon cuki volt!
Egyébként miniprojektünk is van a könyvvel kapcsolatban, szóval ha még több érdekességet szeretnétek megtudni, akkor csekkoljátok a Prológus facebook és wordpress oldalát! :)

Kiadó: Menő Könyvek
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 384
Megrendelem
A recenziós példányért köszönet
a Menő Könyveknek! :)
Fülszöveg:

Lottie Pumpkin egy átlagos lány, akinek minden vágya, hogy hercegnő lehessen – jelenleg ösztöndíjjal tanul a Rosewood Hall nevű előkelő bentlakásos iskolában. Ellie Wolf egy hercegnő, aki másra sem vágyik, minthogy átlagos lehessen – ő azért jár Rosewood Hallba, hogy elodázhassa királyi kötelességeit, melyek Maradova trónörököseként várnak rá. Amikor a sors szeszélye folytán szobatársak lesznek, szinte kínálja magát a lehetőség és személyiséget cserélnek – ám valaki tudja a titkukat, és Rosewoodban többé semmi sem az, aminek látszik… 
A Nooderellaként is ismert Connie Glynn Youtube-sztár ezúttal regényíróként debütál – a Beépített hercegnő a Rosewood-krónikák című sorozatának első darabja. Merülj alá Lottie, Ellie, valamint a rejtélyes és mágikus Rosewood Hall világában!

Hol is kezdjem? Szerintem maradok a szokásos sorrendnél, azaz jöjjön, hogy hogyan is bukkantam rá a könyvre. Korábban, úgy a külföldi megjelenés tájékán láttam egész sokszor Goodreasen felbukkanni a feedemben a könyvet, de úgy komolyabban nem tanulmányoztam, csak annyi maradt meg, hogy tetszik a borító. Majd, amikor megjelent itthon is, a Menő Könyvektől kapott tájékoztató e-mailben nem csak a külalak, de a fülszöveg is felkeltette az érdeklődésemet. Alapból szeretem a lightos, hercegnős sztorikat, mert kikapcsolódásnak mindig tökéletes választásnak bizonyulnak, és egyébként ez a Beépített hercegnő esetében sem volt másként. A külalakra rátérve, számomra telitalálat a borító. Mind a színei, mind az elrendezése, a typo, minden. A történethez is tökéletesen illik, és egyébként a második kötetbe is szerelmes vagyok e tekintetben. 
– A világ néha nagyon hangos tud lenni, és az emberek, miközben igyekeznek a saját hangjukat hallatni, végül némaságra ítélhetnek olyanokat, akiknek tényleg szükségük lenne arra, hogy beszéljenek."
A történetre rátérve, két fiatal útját követhetjük végig olvasás közben és igazából teljesen átlagos, hercegnős történetként indul. Adott az átlagos leányzó, akinek az volt a célja, hogy bekerüljön az álom iskolájába, ahol anyukája is tanult, meg mellesleg szívesen lenne hercegnő is. Míg a másik lány, kicsit szeleburdi, vadóc teremtés, nem mellesleg Maradova hercegnője, aki inkább kibújna a trónörökösi szerepből. Egy szobába kerülnek Rosewood Hallban és elkezdődik az izgalmakkal teli kalandjuk. Tényleg egy ennyire hihetetlenül egyszerű és könnyed cselekményt kapunk, de közben mégis izgalmas és szórakoztató az egész. 

Rosewood Hallban házakba kerülhetnek be a diákok, ez kicsit a Harry Potterre emlékeztetett engem, de szerencsére ennyiben ez ki is merült, nem volt varázslás és semmi hasonló. Amire viszont emlékeztetett az egy részről A hercegnő naplója Cabottól, másrészről pedig a Két Lottie-ra. Ettől pedig kicsit Disney mesés feelingje volt az egésznek és ha belegondolok, igazából a Hamupipőkére is emlékeztetett. Szóval, tényleg áll, amit az elején írtam, tipikus hercegnős történetről van szó, mesés elemekkel, báli ruhákkal, estélyekkel, mellette pedig az iskolával, mint a fő helyszínnel.

Ami számomra kicsit zavaró volt - bár az élményen igazából nem rontott - az az, hogy nem igazán tért ki az írónő a részletekre. Konkrétan alig tudtunk meg valamit az iskola házairól, Maradováról, a királyi családról. Lottie-t és Ellie-t ugyan megismerjük, de még a barátok szintjén is alig csöpögött az információ. A helyszínről sem tudunk meg sokkal többet, pedig azért nem ártott volna egy kicsit komolyabban venni a világfelépítést, hogy ne minden a következő kötetekre maradjon, már ha tervben van egyáltalán ez a sorozat következő részeire nézve. 
"– Annyira vicces ez az egész. Bármit megadnék azért, hogy a helyedben lehessek, Lottie. Egész életemben mást sem akartam, mint hogy ne legyek hercegnő… Majd egy olyan lánnyal kerültem egy szobába, aki megszállottja a hercegnőknek. – Hosszan kifújta a levegőt. – Tudod, hogy mielőtt a Rosewoodba jöttem volna, egész addigi életemben csak húsz emberrel találkoztam? Hússzal!     Erre a bejelentésre Lottie-nak szó szerint leesett az álla."


Az biztos, hogy a 13-16 éves, fiatalabb korosztálynak csak ajánlani tudom a történetet, hogy ők is elvarázsolódjanak és a lányokkal együtt átéljék a kalandokat. A Disney mesékért rajongóknak is bejövős lehet a történet, na és a retellingekért rajongóknak. 

Értékelés: 4/5*
Kedvenc rész:
Kedvenc karakter(ek):
Üdv,

2019. január 21., hétfő

ALWYN HAMILTON: TRAITOR TO THE THRONE - A SZULTÁN FOGLYA (REBEL OF THE SANDS #2.)

Hello Molycik!
Kicsit kitolom a Főgonoszok hetet a Prológuson, mert a hétvégén nem jutottam úgy gép elé, mint szerettem volna. Egy újraolvasással érkezem, az egyik kedvenc sorozatom második kötetéről lesz szó. 

Kiadó: Maxim - Dream Válogatás
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 448
Megrendelem
Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Hatalom. Szerelem. Árulás.

Amani, a Kékszemű Bandita több mint egy éve harcol a Lázadó Herceg mellett, és már az egész világon félik a nevét. Amikor egy váratlan támadás során elrabolják, erejétől megfosztva és szerelmétől elszakítva a szultán palotájában köt ki – ez pedig olyan hely, ahol minden sarok mögött veszély leselkedik. Intrika, gyanú és félelem érezhető a falak között, de Amani igazi sivatagi lányként hamar rálel a túlélés titkaira. Dacolva minden veszéllyel kémkedni kezd a lázadóknak, ám ahogyan egyre több időt tölt magával a szultánnal, ráadásul a múltja különös alakokban bukkan fel előtte, szívében kétségek merülnek fel, hogy vajon a jó oldalon áll-e. De ez itt még közel sem a vég, hiszen, mint tudjuk: „Az új hajnal új sivatagra köszönt.”

A recenziós példányt köszönöm szépen a kiadónak!


A blogot régebb óta követők már tudhatják, hogy A homok leányáért oda és vissza voltam. 2017-ben hatalmas kedvencem volt a könyv, majd a folytatásokat is hasonlóképp, sőt igazából még jobban szerettem. Így, amikor megláttam, hogy jön magyarul a folytatás, azonnal megörültem, hiszen ez okot adott arra, hogy újra visszacsöppenjek Amani és Jim kalandjainak kellős közepébe. 
"Élt egyszer egy herceg Mirádzsi sivatagi királyságában, aki atyja, a szultán trónjára tört."
A könyv külsejét tekintve, nekem még mindig a brit borító a szívszerelmem, de úgy vélem, hogy a magyar (USA) kiadást birtoklók sem panaszkodhatnak, mert kívül-belül meseszép, és én személy szerint örülök neki, hogy kétféleképpen is a birtokomban van a sorozat. 
"– Azért jöttél, hogy gúnyolódj rajtunk, vagy hogy kiszabadíts minket? – nézett rám savanyúan Mahdi. – Nem látom okát miért ne tehetném mindkettőt egyszerre."


A történetről nem szeretnék olyan nagyon sokat elárulni, mert úgy gondolom, hogy jobb, ha minden ismeretlenül tárul azok elé, akik már olvasták az első kötetet, de még A szultán foglya előtt állnak. A lázadás folytatódik ebben a részben, továbbra is cél, hogy a szultán uralmát megdöntse a Lázadó herceg és csapata, ugyanakkor adódnak kisebb-nagyobb problémák az út során. Jin és Amani kalandjai is külön folytatódnak, amit nagyon sajnáltam, mert igazán dinamikus duót alkotnak, és imádom a köztük lévő kémiát, de így legalább volt mit várnom: mikor bukkan már fel Jin újra?! Egyikőjük a sivatagban, a másik pedig a szultán palotájában küzd az uralkodó ellen, és próbál a lázadás hasznára válni.
"Egy oszlopnak támaszkodtam a lépcső alján. A szilárd földre leérve jólesett a márvány hideg érintése. Mostanra megszáradtak a könnyeim. Kényszerítettem magam, hogy visszaemlékezzem: a sivatag lánya vagyok, aki akár szomjan is halhat. Ez nem az a hely volt, ahol gyengének mutatkozhatom. A palota van olyan veszélyes, mint a sivatagi éjszaka."
Alwyn szerintem zseniálisan ír, ezt már A homok lánya során is megállapítottam. Magával ragadó a stílusa és árad a sorokból a sivatagi, perzselő hangulat. Továbbra is úgy vagyok vele, hogy mindegy mit ír Alwyn, akár egy recept is lehet az, én olvasni akarom. A háttérvilágból is egyre többet megtudunk, folyamatosan tágul. Már nem csak a sivatag egy szegletét ismerjük, hanem a szultán háremébe, palotájába való bepillantással együtt sokkal komplexebbé bált az egész. Kifejezetten tetszett, hogy annak ellenére, hogy a Szultán lenne a főgonoszunk, azáltal, hogy Amani a palotába került bepillanthattunk az életének egy szegletébe és kicsit jobban megérthettük a motivációit és tetteinek miértjét.
"– Tedd le a fegyvert, Bandita! Túlerőben vagyunk – acsargott Malik. 
– A világon egyetlen férfi szólíthat csak így – mondtam. – Márpedig közel sem vagy olyan jóvágású, mint ő."
Minden könyvmoly számára ismerős lehet az a probléma, hogy arra kérik, ajánljon egy sorozatot, amit mindenkivel elolvastatna, mert annyira szereti minden egyes apró kis hibájával együtt, na nálam Alwyn sorozata megkapja ezt a címet. Olvassátok, szeressétek és meséljétek el, hogy elnyerte-e a tetszéseteket! :)



Értékelés: 5/5*
Kedvenc rész: Jin és Amani újra találkozása
Kedvenc szereplők: Jin, Amani, Sam
Üdv,

2018. december 29., szombat

DHONIELLE CLAYTON: BELLES - A SZÉPSÉG ÁRA (A BELLES LÁNYOK #1.)

Hello Molycik!

Az év utolsó projektje a Maxim Kiadó könyveivel zárul. Ennek keretén belül olvastam a The Belles: A szépség árát. 
Kiadó: Maxim - Dream válogatás
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 464
Megrendelem
Fülszöveg:
Camellia Beauregard különleges lány: Belle. Orléans fényűző világában a Belle-lányokat köztisztelet övezi, mert ők irányítják a Szépséget, a Szépség pedig olyan érték, amit mindenki a legjobban kíván. Orléans-ban az emberek szürkének születnek, csúnyának, átkozottnak, és csak egy Belle-lány tehetsége, segítsége révén képesek megszépülni. Camellia számára azonban nem elég csak Belle-nek lenni. Arra vágyik, hogy ő legyen a kegyelt, akit Orléans királynője kiválaszt, hogy velük éljen a királyi palotában, és a királyi család és az udvar legmagasabb rangú személyeinek szépségéről gondoskodjon, ezzel elismerést nyerjen, hogy ő a legtehetségesebb Belle-lány az országban. Ám amint Camellia és Belle nővérei megérkeznek az Udvarba, nyilvánvalóvá válik, hogy kegyeltnek lenni nem mindig olyan, amilyennek képzelte. A palota aranyozott falai között sötét titkok rejtőznek, és Camellia hamar megtanulja, hogy puszta léte hazugság, sokkal nagyobb az ereje, mint gondolta, és sokkal veszélyesebb is lehet, mint valaha feltételezte volna. Amikor a királynő arra kéri Camelliát, hogy saját életét kockáztatva, Belle-erejének nem rendeltetésszerű felhasználásával segítsen a beteg trónörökös hercegnőn, Camellia lehetetlen döntéssel kénytelen szembenézni. Orléans és lakóinak jövője a tét. Camellia döntés előtt áll: magát és nővéreit, a Belle lányok életmódját és hagyományait mentse, vagy saját élete kockáztatásával állítsa talpra a hecegnőt, amivel örökre megváltoztatja a világot.

A recenziós példányért köszönet a kiadónak!

A világ kezdete után az Ég Istene beleszeretett a Szépség Istennőjébe. Ég legszebb ajándékaival halmozta el Szépséget. Neki adta a Napot, a Holdat, a felhőket, a csillagokat. Szépség teljesítette Ég kérését, a felesége lett, gyermekeik pedig Orléans lakói. Ám Szépség annyira szerette új gyermekeit, hogy minden idejét velük töltötte. Miután nem volt hajlandó férjéhez hazatérni, Ég esőt, villámlást és szelet küldött le az első emberekre. Szépség azonban megvédte az embereket a veszélytől, ezért Ég azzal átkozta meg őket, hogy bőrük színe olyan legyen, mint a naptalan égé, szemük, mint a vér színe, hajuk tapintása, mint a rohadt szalma, és olyan mély szomorúság legyen mindannyiukon, ami könnyen őrületbe fordul. Válaszul Szépség a Belle-lányokat teremtette, hogy legyenek olyanok, mint a sötét, elpusztított földből növő rózsa, úgy hozzák vissza a szépet az elátkozott világba, ahogy a nap hozza a fényt.

Orléans történetéből
Ezzel a pár sorral kezdődik a könyv és tökéletesen leírja, hogy mi is az alapja a történetnek, amelynek a világa nagyon is a szépségre éleződik ki. A Belle-lányok közül Camellia az, akinek a szemszögén keresztül megismerjük a történéseket és átéljük életünk első bemutatóját, ahol a lányok megmutatják különleges Belle képességeiket, és ahol a királynő kiválasztja a kegyeltet, aki majd a segítségére lesz az ország szépséggel kapcsolatos törvényeinek megalkotása során. 

Az elején azt hittem, hogy valamivel hosszabb lesz a parádé, ahol a lányok részt vesznek és, hogy majd kicsit húzza az írónő a kegyelt kiválasztását, de szerencsére nem. Gyorsan és gördülékenyen lezajlott, és hamar megtudtuk, hogy melyik lány hová kerül. Attól is féltem kicsit, hogy semmi másról nem fog szólni a történet, mint hogy Camille, hogyan teszi széppé a hozzá forduló egyedeket, és hogy ez által unalmasnak hat majd a történet. Szerencsére itt is tévedtem, mert igen is izgalmasra sikeredett a The Belles első kötete! 
– Ügyeljetek arra, hogy jól kipihenjétek magatokat! A mai este volt az első alkalom, hogy ilyen sok inger ért benneteket. Meg kell szabadulnotok ettől az izgalomtól, vissza kell nyernetek egyensúlyotokat. Ne feledjétek, hogy az érzelmek a vérben vannak és a tehetségetek is a vérben van! A túlzott izgalom szennyezést és túl nagy nyomást okozhat. Ez pedig károsíthatja az arcanát. Ezt nem tudom eléggé és elégszer hangsúlyozni. 
Intrikák, cselszövések, titkok és feladatok sora várta Camelliát és a felfedezés, hogy nem is olyan mesés a kegyelt élete. Rengeteg az elvárás, mindenki ki akarja használni, Sophia hercegnő pedig egy bitch. Szerintem ennyiben össze lehetne foglalni amúgy a könyvet. Érződött, hogy bevezető kötet egy olyan világba, ami egyébként nagyon hasonlít a miénkhez, hiszen ha belegondolunk mi is mennyi mindent megteszünk a szépségért. Brutálisan jó társadalomkritika a Belles, csak a sorok mögé kell látni. 

Camellia tipikus YA fantasy szereplő. Mivel a Belle-lányok számára a szerelem nem opció, így természetes, hogy vágyódik utána, miközben pedig próbál maximális teljesítményt nyújtani és megfelelni az uralkodói réteg elvárásainak. Mindezek mellett azért egész talpraesett és nem adja ám fel olyan könnyen a harcot. Próbál igazságos lenni és segítőkész is, közben pedig lázad a rendszer ellen. Pontosabban nem is a rendszer ellen, ebben a részben még nem, hanem sokkal inkább az utasítások ellen. Nem az a tipikus követem az utasításokat leányzó, akire a királynő és a Divatminiszter szerint szükség van az udvarban. Pont ezért szemelhette ki magának Sophie, és innentől azt hiszem a spoileres irányba haladnánk, úgyhogy abba is hagyom. Btw, a hercegnőre érdemes az elejétől fogva figyelni, mert valami ZSENIÁLIS a karaktere, kíváncsi vagyok, hogy a The Everlasting Rose-ban mit alkot majd. 
– Két ember közötti szenvedély tönkreteheti az arcanát. Toxinokkal árasztja el, megmérgezi a vért. 

Megérintem vállát. 
– Majd több vérszipolyt teszek magamra. Óránként. 
– Camellia! 
– Csak tréfálok. És csak kedves akartam lenni hozzá. 
– Túl kedves voltál – figyelmeztet. 
– Majd igyekszem komisznak lenni.
A történet tehát tetszett, és a karaktereket is szerettem. Két dologgal volt komolyabb problémám, amelyikből az egyik lehet csak az én szemem szúrja és ez pedig a borító. Pixeles. Szonja mondta, hogy az eredeti is pixeles, de belőlem így is kibújik Fluimucil Ábel és hangosan üvölti, hogy de miért!? Bántja a szemem. A másik dolog már nem ilyen apróság, és ez a fordítás. Lehet közellenség leszek, de számomra erőltetettnek hatott és még a könyv fele után sem tudtam azt mondani, hogy belerázódtam volna. Szerintem nem hatott koherensnek a szöveg, és ugyan nem vagyok fordító, de amikor már elő kell vennem az angol szöveget, hogy megtudjam pontosan mi is történik, ott már gond van. Konkrétan kétszer olvastam el a könyvet, mert a magyar fordítás mellé szükséges volt az angol szöveg. 

Tipikus YA fantasy, elgondolkodtató társadalomkritikával és jó meglátásokkal. Ajánlom a Hervadás, a Párválasztó és az Ékkő rajongóinak. A három könyvnek egyfajta elegye a The Belles - A szépség ára. 

Értékelés: 4/5
Kedvenc rész: az elején a bemutató
Kedvenc karakter: -

Üdv,

designed by Charming Templates