Hello Molycik!
Egy olyan könyv értékelésével érkezem, amit sokáig olvastam és rágódtam rajta rendesen, közben pedig egy zseniálisan kidolgozott világot ismerhettem meg.
 |
| Kiadó: Gabo Kiadás éve: 2016 Oldalszám: 444 Megrendelem A könyvet köszönöm a kiadónak! |
Fülszöveg:
A császár legifjabb, félig kobold fia egész életét száműzetésben töltötte, távol az udvartól és az ottani, halálos intrikáktól. Amikor azonban apja és három fivére életüket vesztik egy gyanús balesetben, egyedüli örökösként kénytelen elfoglalni a helyét a trónon.
Maia nem ért a politikához, nincsenek sem barátai, sem szövetségesei, és bármelyik pillanatban vele is végezhet az, aki a családja elleni merényletet elkövette. Miközben láthatatlan ellenfelei a trónjára és az életére törnek, és talpnyalók próbálják saját érdekeik hálójába vonni, gyorsan meg kell tanulnia, hogyan álljon helyt császárként.
Üdv,
Ezer éve azon vagyok, hogy elolvassam A koboldcsászárt. Még anno Abstractelfnél láttam és annyit áradozott róla molyon, hogy felkeltette az érdeklődésemet. Aztán körülbelül fél éve sikerült nekikezdenem, és konkrétan egész nyáron ültem felette és olvastam szorgosan, de valahogy sosem sikerült egy nagyobb adagon átrágnom magam. Sőt, két vagy három alkalommal is újrakezdtem az olvasását, mert mindig más könyvhöz nyúltam és mire megint eljutottam odáig, hogy folytassam Maia történetét elfelejtettem, hogy mit is olvastam korábban. Szóval elég rázósan indult a kapcsolatom a könyvvel, de azt mondom, megérte elolvasnom!
A koboldcsászár egy politikai fantasy, amivel amúgy csak az a gondom, hogy utálom a politikát és valahogy ez elkerült a figyelmem, amikor kezembe vettem a könyvet. De tényleg nem bánom, mert az írónő egy brutálisan jó és részletes világot alkotott, komplex, szerethető szereplőkkel. Tele árulással és intrikával, udvari problémákkal. Azon kívül, hogy a politikával vannak problémáim, ez volt szerintem az első olyan fantasy, amit olvastam (A tél jegyeseit nem számítva), ahol nem a kalandokon, az öldöklésen és a szereplők közötti romantikus szálon van a hangsúly, hanem inkább a lelki folyamatokon.
"– A Fényességes Császár úgy véli, három jelentkező érdemes rá, hogy önök is megfontolják: dach'osmin Paru Thetimin, dach'osmin Csethiro Ceredin és osmin Loran Duchenin. Maia igencsak megriadt azt hallva, hogy ez a véleménye, de bízott Csevetben, és tartotta a száját."
Egy picit a történetről: Maia félig kobold, félig tünde, az apja pedig a császár, aki életét veszti, amikor a léghajó, amin utazik felrobban. A császárral együtt pedig ott utaztak az örökösei is, kivétel Maia, aki elszigetelten élt a királyi udvartól, félig kobold származása miatt. Apja és fivérei halála miatt rá hárul a feladat, hogy átvegye az irányítást és közben pedig felzárkózzon és pótolja az elmaradt tudást, amit nem szerzett meg, amíg a nagybátyjával élt száműzetésben. A könyv végéig nem is igazán történik más, mint Maia próbál beilleszkedni és elvezetgetni az országát, néhány hű alattvaló segítségével. Közben pedig iszonyatosan vágyik végre egy kis szeretetre, pár barátra és néhány kedves, támogató szóra.
Volt pár dolog, ami kicsit bosszantott, illetve nehézséget okozott olvasás közben. Nehézségként szolgált a nyelvezete a sztorinak. Egyszerűen nem tudtam megszokni a szereplők és a helyek nevét, meg úgy semmit. Konkrétan folyamatosan kevertem, hogy éppen ki beszél és vissza kellett lapozgatnom, hogy most akkor miről is van szó? Jó lett volna, ha mondjuk nem a könyv felénél találok rá a végén lévő kivonatra? Nagyon, de ez az én nyomorékságom, hogy nem lapoztam korábban hátra. Aztán a zavaró tényezők... Komolyan mondom, soha többet nem akarom azt a szót látni, hogy Fényességes. Soha többet! Ez mellett még a királyi többes is zavaró volt, de ahhoz egész könnyen hozzászoktam, vagy legalábbis a történet vége felé már nem igazán foglalkoztam vele. Szintén fura volt, hogy a főszereplő neve Maia, ami az én fejemben egy női név, itt pedig a császár fiát nevezték így.
"Maia hátrahajtotta a fejét, hogy a mazára nézhessen.– Önök nem ülhetnek le?Beshelar olyan hangot adott, mintha fojtogatnák.– Köszönjük, Fényességes, de nem. Jól vagyunk – felelte a maza.– És ha táncolni kívánnának?– Fényességes, kérjük! – sziszegte Beshelar."
A zavaró tényezők mellett azért ott vannak a pozitívumok is. Maia személye például nagyon szimpatikus lett igen hamar. Olyan kis esetlen az elején, hogy nagyon hamar meg lehet őt kedvelni. Ráadásul egy tiszta szívű, szeretetre vágyó és ugyanakkor szeretetre méltó kis kobold, aki ugyan az elején még nagyon is tudatlan, de nyitott a fejlődésre és igyekszik jó uralkodóvá válni. Mellette pedig emberséges marad és egyszerűen jó volt olvasni a gondolatait. Rengetegszer megsajnáltam és szurkoltam neki, hogy végre igaz barátokat találjon. A főszereplő mellett Cala és Csevet is hamar elnyerte a szívem, mert ők pontosan azok voltak, akik Maia barátaiként viselkedtek, és akik nem azon voltak, hogy eltegyék láb alól. Idrát, az unokaöcsit is szerettem, mert nem mások véleménye alapján formált ítéletet. Karakterek szintjén tehát nagyon erős a könyv.
"– Az ön anyja megfélemlítéssel bírta csendre, ő pedig nem lépett fel ellene. – Anyánk minden társával így bánt – hagyta rá Idra szomorúan. – Atyánk egyszer megkérdezte, nem szeretne-e inkább egy igazi birkát, annak még gyapja is van. Anyánk nem értékelte a humorát."
A karaktereken kívül a könyv hangulata is elvarázsolt. Nem tudnám megmagyarázni, de miután már nem csak 20 oldalakat és egy fejezeteket olvastam egyben, hanem egy kicsivel többet, teljesen magával ragadott a történet. Kicsit olyan érzésem volt minden alkalommal, amikor a kezemben tartottam a könyvet, mintha egy tündérmesét olvasnék és ez nagyon tetszett.
Az biztos, hogy a politikai fantasyért és az udvari intrikákért rajongók nagy valószínűséggel szeretni fogják Katherine Addison könyvét.
Értékelés: 4/5*
Kedvenc szereplő: Maia, Cala
Kedvenc rész: -
Üdv,
