 |
| Kiadó: HarperCollins Kiadás éve:2016 Író: Kiera Cass Oldalszám: 352 |
A PÁRVÁLASZTÓT CSAK EGY IFJÚ NYERHETI MEG.
A HERCEGNŐNEK PEDIG CSAK EGY SZÍVE VAN.
A HERCEGNŐNEK PEDIG CSAK EGY SZÍVE VAN.
Eadlyn Illéa első olyan hercegnője, akinek Párválasztót rendeznek, ám egyáltalán nem hiszi, hogy harmincöt kérője közül bármelyikbe is beleszerethet.
A versengés első heteiben kizárólag a napokat számolja, hogy mikor küldheti végre haza az összes fiatalembert. A palotában történő események következtében azonban egyre inkább a figyelem középpontjába kerül, és eközben arra is ráeszmél, hogy talán mégsem tenné boldoggá, ha magányos maradna.
A versengés első heteiben kizárólag a napokat számolja, hogy mikor küldheti végre haza az összes fiatalembert. A palotában történő események következtében azonban egyre inkább a figyelem középpontjába kerül, és eközben arra is ráeszmél, hogy talán mégsem tenné boldoggá, ha magányos maradna.
Eadlyn még mindig nem igazán tudja elhinni, hogy rá is olyan tündérmesébe illő élet várhat, mint a szüleire húsz évvel korábban. Az embert azonban a szíve időnként nagyon is meglepi… Ezért a lánynak hamarosan olyan döntést kell hoznia, amely minden korábbinál lehetetlenebbnek és fontosabbnak bizonyul.
Előre leszögezném, hogy már A koronahercegnővel is voltak problémáim. Kezdve azzal, hogy Eadlynt péklapáttal vertem volna agyon, mert annyira idegesített a viselkedése és az állandó nyafogása, az "én vagyok Eadlyn Schreave és nincs nálam hatalmasabb ember a világon" mantrája. Egyszerűen kikészített, ráadásul a 35 fiúból összesen két nevet tudtam felsorolni, amikor elkezdtem olvasni a befejez kötetet (Kile és Henri), ami már egy rossz ómen lehetett volna, ha nem lennék ekkora mazochista, aki már csak azért is elolvassa a könyvet, mert az eredeti trilógiát imádta. Igen, ez vagyok én.
Elég rosszul álltam hozzá a könyvhöz, de azért bíztam benne, hogy igenis megváltozhat Miss Hisztis Hercegnő és igenis kaphat egy tökéletesen kerek lezárást a történet. Nem kapott.
America és Maxon lánya még mindig egy elkényeztetett kis hercegnő, amit tökre megértek, hiszen annak nevelték, de néha Cass kisasszony már túlzásokba esett. Eadlyn karakterén kívül egyedül Maridot nem csíptem, tudtam, hogy készül valamire, és jéééé igazam is lett. Annyira könnyen rá lehetett jönni a dolgokra, hogy nagyon kevés dolgon lepődtem meg, viszont amin sikerült, na ott tátva maradt a szám, mert egyáltalán nem számítottam rá - Eanről és Haleről derültek ki dolgok, amik őszintén megleptek, mert nem láttam semmi előjelét, ami mondjuk annak köszönhető, hogy nem ismertük meg kellőképpen a fiúkat, sőt Eadlynen kívül senkit.
A cselekmény a már eddig megszokott formában zajlott tovább, potyogtak ki a fiúkák - persze Eadlyn számára nagyon kényelmes módon -, közben pedig fennálltak a társadalmi problémák. Ezzel még nem is lett volna gond, lehetett volna érdekes, de nem volt! Végig az lebegett a szemem előtt, hogy ha kiolvasom, akkor 1. olvashatok valamit, ami talán még le is köti a figyelmemet, 2. végre lezárhatom a kapcsolatomat a sorozattal, mert, hogy még egy részt el nem olvasok a The Selection sorozatból az is tuti (nem, nem tudom lesz-e még része, de nagyon remélem, hogy nem, mert oké, hogy most elhatároztam, hogy nem fogom elolvasni, de ismerem magam és vagyok olyan mazochista, hogy nem leszek képes ignorálni, ha "véletlenül" az unokák is kapnak egy-egy könyvet, feltéve, ha lesznek unokák).
Maga a Párválasztós rész is kidolgozatlan volt, főként az előbb már említett információhiánynak köszönhetően. Alig emlékeztem a srácokra, és nem csak arra gondolok, hogy nem rémlett mit csináltak a palotába kerülés előtt, vagy, hogy hol éltek. Konkrétan még a nevük se rémlett. Elkezdtem olvasni, és néztem egy nagyot, hogy ki a franc az a Fox? És Ean?
A true love szál meg... hát, inkább nem is írok róla, mert eddig nyomát se láttam Eadlynben, hogy vonzódna a sráchoz, aztán hirtelen átváltottak egy csöpögős romantikus filmmé, hogy izguljunk, vajon beteljesedhet-e a szerelmük. Hagyjuk már. Arról már nem is szólva, hogy X (szándékosan nem írok nevet), mint másik opció volt terítéken végig, de lényegében csak félig volt viszonzott a dolog, majd hirtelen fülig belezúg Miss Nyafiba és feleségül akarja venni, meg leélni vele az életét? Really? Ennyire hülyének nézel minket Cass, hogy szerinted elég jelenet darabkákkal dobálózni? A könyvet ne fejezzem be helyetted?
Apropó, ha már a végét említem. KOMOLYAN 5 OLDALBAN KELLETT LERENDEZNI? KOMOLYAN????? Egyszerűen nem tudom normálisan kifejezni a gondolataimat, mert olyan szinten felhúzott a könyv. Maxon és America nyugdíjas házaspárrá avanzsált egy perc alatt, az Americás előző kötetbéli szálat is 2 fejezet alatt zárta le az írónő, és az egész olyan mintha egy vázlatot olvastam volna, vagy, ahogy Ngie mondta, mintha egy fancfiction lenne az egész.
Igen, jól érzitek, egy időre elég volt Kiera Cassból és a Párválasztóból, ekkora szintű drámára csak Faking it szinten van szükségem, olvasni nem szeretnék róla.
Borító: 3/5*
Az előző 4 borítót egytől-egyig imádtam, de ennél a kötetnél még ezt se sikerült normálisan megcsinálni. Imádom, hogy lila színben pompázik, de semmi más nem tetszik rajta. Sokkal jobban bejönnek ezek a fanmade borítók:
Szereplők: 2/5*
Vagy semlegesek és felejthetőek voltak a szereplők, vagy pedig utáltam őket. Még Maxonért sem sikerült úgy rajonganom, mint eddig, mert olyan volt mint egy rózsaszín felhőtől elvakult 15 éves kamasz, aki nyugdíjasként éli életét. Americából is alig kaptunk, Ahren körülbelül kétszer feltűnt, és ennyi. A fiúk se voltak valami maradandóak számomra, Josie hirtelen pálfordulása meg nagyon "kell egy happy end, amikor mindenki jól van és nincs semmi balhé" szagú volt. A könyv meg pénzlehúzás szagú, de mindegy...
Értékelés: 3/5*
Bíztam benne, hogy jobb lesz, mint az elődje, de nem lett. Ott rontotta el leginkább Cass, hogy mindent csak elénk dobott, és semmit nem fejtett ki bővebben, tökéletes példa erre a Maxon által a végén elmesélt történet, amiről eddig még csak apró kis információmorzsákat se kaptunk, de muszáj volt Maxonnak valami tanító jellegűt mondania a lányának, ezért bevethető sztori volt. Értem én, de nem tudom feldolgozni, hogy mennyire pénzlehúzás szagú az egész történet. Az Igazival bezárólag abba kellett volna hagyni, maximum egy-két kiegészítő novellát hozzánk vágni, de ez a két könyv bőven túl sok volt.
Ennyi voltam mára, jól kidühöngtem magam. Ha olvastátok már a The Crownt, nyugodtan osszátok meg velem a véleményetek, ne fojtsátok magatokba, annak úgysincs jó vége :D
Üdv:
