A következő címkéjű bejegyzések mutatása: KEDVENC ÍRÓIM. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: KEDVENC ÍRÓIM. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. november 3., vasárnap

VIVIEN HOLLOWAY: FORGANDÓ SZERENCSE (WINIE LANGTON TÖRTÉNETEK #6.)

Hello Molycik!
Fut a halloweeni hetünk a Prológus oldalán, amiből én sem maradhattam ki. Négy éve az első projektünk is ebben a témában volt, ezért igen közel áll a szívemhez ez a pár nap az évben. Sosem gondoltam volna, hogy 4 év után ennyi baráttal gazdagodom. Azt meg pláne nem, hogy még mindig a blog előtt fogok ülni és pötyögni. Már csak egy kérdés maradt, mielőtt belevágnék az értékelésbe: Hogy jön a Halloweenhez Wee könyve? A hangulata és a steampunk miatt, pontosan azért! <3 


Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 182
Megrendelem
A könyvet köszönöm a
Főnix Könyvműhelynek!
Fülszöveg:
„- ​Öt perc. Csak öt percig lett volna egy kis nyugalmam.
Elmosolyodtam.
– Én már évek óta nem is álmodozom ilyesmiről.”

Winie mindent megtesz, hogy elkerülje a bajt, de nagyon úgy fest, hogy hiába próbálkozik. A baj ugyanis mindig megtalálja őt.

Lassan egy hónapja annak, hogy Harry Roghannel megszerezték a gépfarkashoz szükséges alkatrészeket, és működésbe hozták a szerkezetet. Azóta Winie törött karja már majdnem teljesen rendbejött. Ahogy a Will-lel való barátsága is.
Harry viszont eltűnt, már hetek óta nem hallottak felőle, valaki azonban a fiú szerencsehozó amulettjére vadászik. Winie próbálja előkerítni, hogy figyelmeztesse, de közben akadnak egyéb problémái is.
Ezalatt Willnek is meggyűlik a baja a saját üzleti ügyeivel, ezeket azonban magának kell megoldani, hiszen nem támaszkodhat mindig Winie segítségére.
Harry épp időben tér vissza, hogy alaposan felkavarja az amúgy sem túl nyugodt állóvizet, és Ezra Cassidy utáni bosszújával, valamint a rendre felbukkanó rosszakaróival cseppet sem könnyíti meg Winie dolgát, akinek viszont feltett szándéka, hogy életben tartsa őt.

„- Te meg mi a fenét műveltél?
– Megkértem néhány fickót, hogy verjenek meg – némileg orrhangon beszélt, de bíztató volt a tény, hogy van ereje ironizálni. – Kicsit elszaladt velük a ló.
– Vicces. – Az egyik székhez támogattam, és leültettem rá. – Blackwood vagy Cassidy?
– Nem mutatkoztak be. – Egy törülközőt nyomtam a kezébe, ő pedig az orrához szorította, és hátrahajtotta a fejét. – De nem voltak túl kifinomultak, szóval inkább Blackwoodra gyanakszom.”


Még év elején valami könnyedre, ugyanakkor szórakoztatóra vágytam. Ezen fellángolásból történt meg az, hogy újra lekaptam a polcról a Végtelen horizontot és fél nap alatt befaltam. Megint. Szerintem harmadszor olvasom újra, de nem tudom megunni, annyira szórakoztató és sziporkázó. Majd pedig szenvedtem, hogy ugyan mit olvassak, hiszen végre szabad volt. Végeztem a vizsgáimmal, de csak nem tudtam eldönteni, hogy ha már lehet büntetlenül és bűntudat nélkül olvasnom, akkor mit vegyek a kezembe. Még jó, hogy anno Dóritól ajándékba kaptam a Mesterkulcsot, a Winie Langton történetek első, igencsak rövid kis történetét. Két nappal később ott tartottam, hogy megint nincs mit olvasnom és mikor jön már a folytatás. Aztán az írónő felvilágosított, hogy egyébként a Forgandó szerencse már megjelent, csak az utolsó kötetre kell várni. Mondanom sem kell, azonnal rohantam a könyvesboltba, ahol nem lehetett kapni pont azt az egy kötetet, ami nekem kellett. Egészen a Könyvhétig kellett így hát várnom, hogy Winie és Will kalandjait tovább folytathassam, és megint ott találjam magam, hogy folyamatosan azt kérdezgetem, mikor jön már a folytatás?!
"Sosem voltam szadista. Ha valaki belém köt, lelövöm, és kész. De nem döfködök tűket a bőre alá."
Szóval így indult az én kalandom Vivien Holloway zseniális sorozatával. Őszintén, nem terveztem, hogy értékelem egyenként a köteteket, mert annyira rövidek, hogy igazából mindig csak azt tudtam volna ismételni, hogy fantasztikus és könnyesre röhögtem magam. De azért így a vége felé, hátha sikerül még valakinek felkeltenem a figyelmét, azáltal, hogy elmondom mit szeretem a Forgandó szerencsében. 
"A bal kezem sajgott, de azért felhúztam magam. Mondhatnám, hogy sikkesen átlendültem a korláton, de leginkább csak átvergődtem, mint egy beteg lajhár, és rálapultam a lépcsőfokokra."
Először is, magát a történetvezetést és a karaktereket. Egyszerre érdekes és jól kidolgozott minden karakter. Úgy bizony, mindenki. Nem csak Winie, a főszereplőnk kapott saját személyiséget, hanem ténylegesen a kötetek minden résztvevője érdekes személyiséggel rendelkezik. Ha nem is egy kötet alatt, de a végére rendeződnek a szálak és a szívedhez nőnek még azok is, akiket a kezdetben nem szerettél. Khm, Harry, khm... Valamiért nem tudom utálni, de közben nem is szeretem őt. Winie igazán sziporkázó és belevaló lány. Kicsit forrófejű, de pont ettől lesz életrevaló. Harry és Will pedig még egy kicsit hozzátesznek a személyisége alakulásához, részről-részre. Hát, még Tony, aki talán az egyetlen olyan karakter, akit ténylegesen kezdek megutálni. Winie-nek a családját is csak imádni lehet. 
"– Ezért Winie le fog lőni – csóválta a fejét Arnie. – Már hogy téged. Engem, mondjuk, ötheti házimunkára ítél.
– Akkor részedről minimális a kockázat.
– Takarítottál te már Winie-nél? – még a gondolatra is megborzongott. – Lőne le inkább."
A világfelépítés és a steampunk légkör is nagy kedvencem. Pláne ebben a kötetben, ami kicsit lassabb és számomra melankólikusabb lett, de pont ez benne a jó. Érződik, hogy a java még csak most jön, hogy ez úgymond a vihar előtti csend. Csavaros kis történet ez és ez egyike azon elemeknek, amit nagyon szeretek benne. 

Ajánlom minden olyan könyvmolynak, aki szeretne egy kicsit kis időre kiszakadni a valóságból. Egy nap bőven elég az eddig megjelent kötetekre, utána pedig jöhet a rongyosra olvasásuk újra és újra. A Cinikus, szarkasztikus, humoros, de közben igazán badass főhősnőket kedvelők, a steampunk légkörért és világért rajongók és Wee olvasói számára tökéletes lehet a Winie Langton történetek. 

Értékelés: 4,5/5
Kedvenc szereplő(k): Will, Winie
Kedvenc rész: az egész 

Üdv,

2019. február 23., szombat

COLLEEN HOOVER: CONFESS - VALLOMÁS

Hello Molycik!
Ugyan tartaléklángon, de még fut a Prológuson a Pusztuló világok - Romantikus könyvek projekthetünk. Ennek keretében olvastam el végre valahára egyik kedvenc írónőm könyvét. Már a címből is kitalálható, hogy ez nem más, mint Colleen Hoovertől a Vallomás. Láttam anno a sorozatot, majdnem végig (talán 2 részt nem néztem meg belőle) és nagyon megtetszett, tudtam, hogy idővel el fogom olvasni a könyvet is, hogy ténylegesen megismerjem Auburn és Owen történetét. 2018 végén már tettem vele egy próbálkozást, de valahogy nem csúszott, így inkább abbahagytam, nem erőltettem, nehogy befolyásolja a végén az összképet. Milyen jól tettem!

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 344
Megrendelem
A könyvet köszönöm szépen a kiadónak!
Fülszöveg:
Mi ​mindent érdemes kockára tenni a szerelemért? 
Auburn Reed huszonegy éves korára már mindent elveszített, ami valaha fontos volt neki. A lány azért küzd, hogy újra felépítse romba dőlt életét, így csakis kitűzött céljaira összpontosít, és nem engedheti meg magának a hibákat. De amikor munkát keresve belép egy dallasi műterembe, váratlanul éri az erős vonzalom, ami elfogja az ott dolgozó titokzatos művész, Owen Gentry iránt. 
Most az egyszer Auburn mer kockáztatni, és a szívére hallgat, ám hamarosan felfedezi, hogy Owen súlyos titkot rejteget. Múltjának árnya tönkretehet mindent, ami fontos Auburn számára, és a lány egyedül úgy teheti sínre az életét, ha kizárja belőle a fiút. 
Ahhoz, hogy megmentse a kapcsolatukat, Owennek nincs más dolga, csak vallomást tenni. Ám ebben az esetben a vallomás sokkal ártalmasabb lehet, mint maga a bűn. 
A csodálatos és kivételes stílusú Colleen Hoover egy újabb mélyen megható történetet mesél arról, hogy az igaz szerelem és a család olyan köteléket jelent, amit semmi sem szakíthat el.

Figyelem! Az értékelés apróbb spoilereket tartalmazhat!

Azt már biztos tudjátok, hogy CoHo az egyik kedvenc íróm, sőt, ha romantikus könyvekről van szó, akkor tuti, hogy nála keresek valamit legelőször, és csak akkor fordulok más felé, ha már minden könyvét olvastam. Bár ez elég ritkán fordul elő, ugyanis kisebb lemaradásban vagyok, még van mit bepótolnom, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy végre eljutottam a Confess elolvasásáig és spoiler alert: nagyon szerettem.

Külsőségeket tekintve, szerintem mind az eredeti, mind pedig a sorozatos borító nagyon szép, úgyhogy biztosra mentem és be is szereztem mindkettőt. A történetet jobban az eredeti tükrözi, de ezt főként azért mondom, mert nem szeretem, amikor más dönti el helyettem, hogy hogyan is néz ki egy szereplő, azáltal pedig, hogy a sorozatos borítóval olvastam és láttam is pár részt belőle, előre el volt döntve, hogy akkor Auburn és Owen így néz ki. 
"– Nem én választottam a festészetet. Azt hiszem, inkább a festészet választott engem."
A történet két fiatal szerelméről és az életről szól. Auburn már fiatalon megtapasztalta, hogy nem minden fenékig tejföl, amikor első szerelmét elvesztette és hirtelen fel kellett nőnie. Munkából hazafele menet, egy galéria ablakán meglát egy álláshirdetést, és mivel nagy szüksége van minden fillérre, ezért beáll segédnek Owen Gentry mellé. Innen pedig már kitalálhatjátok, hogy elkezd bimbózni köztük a szerelem bazsarózsája és próbál kiteljesedni, egészen addig, amíg egy harmadik és negyedik fő be nem avatkozik, na meg amíg az élet közbe nem szól. 
"Azt hiszem, ahhoz is kell némi őszinteség, hogy az ember bevallja, hibázott, még akkor is, ha nem igazán hajlandó elárulni, miért. Ez is valami."
Imádom Colleen stílusát, ahogy megalkotja a mondatokat és beleviszi a sajátos stílusát. Nem a nyáltól csöpögő sablon sztorikat írja meg, hanem belevisz minden egyes történetbe valami egyedit, valami kiszámíthatatlan fordulatot, valami váratlant. A Vallomás esetében az egyediséget Owen és a munkája adta meg számomra. Az apró vallomások és a festmények teljesen más szintre emelték a történetet, ettől nem vált sablonná. Habár volt benne pár klisés húzás, mégis minden mondatát át tudtam élni. 
"Ha előre tudom, hogy egy nap besétálsz majd az életembe, mindent másként csináltam volna.
Mindent."
Nem igazán tudok sokat írni Colleen könyveiről, mert nála csak ritkán fordul elő, hogy valami miatt nagyon feldühítene, vagy kiakasztana. Ebben a könyvben egyedül Trey és az anyja volt kiakasztó tényező, de igazából az anyát még meg is tudtam érteni, hiányolta szeretett fiát. Trey meg szimplán egy idióta barom volt, aki azt hitte kihasználhatja Auburn-t. 

Auburn és Owen szerelme egyszerre volt fájdalmas, igazi és sorsszerű, mindenképp ajánlom olvasásra és nem csak egyszerire! Ha pedig már olvastad a történetet, csekkold a sorozatot is, nekem tetszett! :) 

Értékelés: 4,5 / 5*
Kedvenc szereplő(k): Owen
Kedvenc rész: a vallomások és a hozzájuk készült összes festmény 
Üdv,

2018. december 26., szerda

CHRISTELLE DABOS: REJTÉLYES ELTŰNÉSEK A HOLVILÁGBAN (A TÜKÖRJÁRÓ #2.)

Hello Molycik!
Az úgy volt, hogy ezt az értékelést a múlt héten szerettem volna megírni, de kicsit benéztem a dolgokat és végül nem jutott rá időm, hogy a Winter Wonderland vagy az Xmas is coming... projekthetek keretein belül érkezzen a poszt. Most viszont itt van, teljes pompájában. 

Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 664
Megrendelem
Fülszöveg:
2017 egyik legnagyobb ifjúsági könyvsikere, A tél jegyesei végre folytatódik! 

A Tükörjáró-sorozat második részében a Sark kegyetlen világába száműzött Ophélie hirtelen az érdeklődés középpontjába kerül. Nemcsak különleges képességeire derült fény, hanem arra is, mekkora fenyegetést jelent ellenségei számára. Nincs más választása, minthogy saját maga leplezze le az udvari intrikákat. Ebben a különösen veszélyes helyzetben pedig csak titokzatos vőlegényére, Thornra számíthat. Eközben rejtélyes eltűnések tartják izgalomban az udvart, Ophélie pedig hirtelen egy nyomozás kellős közepébe csöppen, amelynek végén talán megtalálhatja az igazságot a Délibábosok keltette illúziók mögött.

A recenziós példányért köszönet a Kolibri Kiadónak!


Mióta elolvastam A tél jegyeseit, azóta vágyom erre a kötetre. Bátran állíthatom, hogy Christelle Dabos A tükörjáró sorozata nálam az év egyik legnagyobb kedvence, így hatalmas elvárásokkal indultam neki olvasáskor a történetnek. A borító még mindig csodaszép, amikor megérkezett percekig csodáltam. Azóta is elég gyakran csak leveszem a polcról és nézegetem, beleolvasok, mert számomra teljes szerelem mind a külseje, mind pedig a belseje a könyvnek. Ezúton is köszönöm a Kolibri Kiadónak, hogy ilyen gyorsan hozták a folytatást, és sajnálattal fogadom a hírt, hogy csak jövő év vége felé érkezik a harmadik kötet. 

A történet ott veszi fel a fonalat, ahol az első rész végén abbamaradt. Találkozunk a már jól ismert szereplőkkel és Ophelie is hozza a szokásos formáját. Belekerült a Légvár körforgásába, az intrikák és cselszövések közepébe, ha tetszik neki, ha nem. Ráadásul rejtélyes módon eltünedeznek Holdvilág lakói, így egy kis nyomozós szál is beköszön, ami számomra csak még izgalmasabbá tette az olvasást. Folyamatosan azon gondolkoztam, hogy ki lehet a tettes és, hogy Ophelie, hogyan fogja megoldani az ügyet, amit Farouk nagyúr kedves módon rábízott. 
– Nincs semmi, amit tudnia kellene. 
– Még mindig haragszik rám – közölte meglátását semleges hangon Thorn. – Pedig azt hittem, tiszta lapot nyitottunk. Azt hittem, megegyeztünk, hogy mindketten, ön is, én is, rossz irányból közelítettünk a dolgokhoz. 
– Nem, Thorn. Ebben csak ön egyezett meg saját magával.
Ophelie talpraesettsége számomra nagyon szimpatikus már az első rész óta, nagyon könnyű azonosulnom szerencsétlenkedéseivel, hiszen hasonlóan két bal lábas vagyok és a szemem se jobb, mint neki, bár ez mellékes jelen esetben. Kifejezetten tetszett, hogy míg az első kötetben inkább a háttérben, maximum apró-cseprő kalandjai közben találkoztak vele Holdvilág lakói, most elég szépen bekerült mindennek a közepébe. Imádtam végigkövetni az útját és közben a fejlődését, ahogy egyre jobban rátalált önmagára az udvarban. Mindig öröm olyan női szereplőkről olvasni, ahol nem a nyafogás a legkedveltebb időtöltés és az, hogy hogyan keltse fel a kiszemelt srác érdeklődését. Ophelie kiáll a maga igazáért, egyáltalán nem kell félteni, mert tettre kész és éles eszű. 
– Számba veszem az összes háztáji jószágot. Ophélie-nak nevethetnékje támadt a gondolatra, hogy Thorn óriási pincsiket és dakszlikat osztályoz, de amikor ráeszmélt miért csinálja, a rémülettől menten elkerekedett a szeme. – Csak nem akarja… – Minden megoldási lehetőséget meg kell vizsgálnom az éhínség elkerülésére – felelte, miközben megnézte az óráját. – Ha csak rajtam múlna, elsőként a leginkább elhájasodott minisztereket áldoznám fel, de az emberevést a törvény tiltja, még a Sarkon is.
Thorn, a jégcsapocska eddig is a szívem csúcsa volt a maga antiszociális személyiségével, de a Rejtélyes eltűnések során még jobban a szívemhez nőtt. Imádtam nézni, hogyan kezd el olvadni a jéghegy szívecskéje. A legtöbb fangirl pillanatomat neki köszönhetem a könyv olvasása során, ebben biztos vagyok. Thorn személyét tekintve, ebben a részben sokkal, de sokkal jobban ki lett bontva, mint A tél jegyeseiben. Többet megtudtunk róla, megnyílt nem csak nekünk és előttünk, a jegyese előtt is. Végre nem csak kötelességnek látta Ophelie-t, hanem úgy tűnt mintha ténylegesen olvadozna valami ott a szíve tájékán. 
– Valami leveleket is említett – tért vissza egy korábbi részletre Thorn. 
– Ja, igen, azokat megtaláltuk a főszerkesztő személyes holmija közt. Tolerancia! 
– Végtelenül toleráns vagyok önnel – mondta Thorn, aki szemmel láthatóan fogytán volt a türelemnek. 
– Ez nem önnek szólt, hanem a kishúgomnak. Tolerancia, kérlek, hozz ide egyet azok közül a levelek közül…
Stílusát tekintve Dabos könyve továbbra is zseniális és szerintem a Harry Potter óta nem olvastam még ennyire lenyűgöző és magával ragadó könyvet, amelyből árad a mágia és egy meghatározhatatlanul különleges hangulat. Mert bizony A tél jegyesei és a Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban is hangulat könyv. Főleg az első részben, nem igazán történik semmi, lassan bontakozik ki a történet, mégis annyi mindent ad. A második kötet pedig már nem csak a hangulatot árasztja magából, bejön mellé a nyomozós szál és a rejtélyesség is, miközben 664 oldalon keresztül folyamatosan elgondolkodtat a történet. Mindig történik valami és egyszerűen nincs szíved letenni a könyvet, és nem is akarod. Mindezek mellett szórakoztat is a humoros megszólalásokkal.
 Ott jön Thorn fürdőgatyában!-kiáltotta három hang egyszerre.
Összességében én csak ajánlani tudom a könyvet. Mindenkinek, aki a Harry Potter óta vágyakozik egy hasonló hangulatot árasztó könyvre. Félreértés ne essék, köze nincs Rowling világához a történetnek, szimplán hasonló érzések fogtak el Dabos könyveinek olvasása során, mint anno gyerekkoromban, amikor először kezembe vettem A bölcsek kövét. Tudom ajánlani Philip Pullman rajongóinak is. A Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban olvasása során végig átjárt az az érzés, mintha Az Úr sötét anyagai nagy hatással lett volna az írónő munkásságára. A téli időjárásért rajongók is örömüket lelhetik a könyvben, a leírások során sokszor én magam is dideregtem, nem csak a szereplők. 

Számomra kedvenc lett és biztos vagyok benne, hogy azok számára is az lesz, akik már A tél jegyeseit is szerették! 

Értékelés: 5/5. Kedvenc lett!
Kedvenc rész: jégcsapocska ja, jut eszembe... megszólalása
Kedvenc szereplők: Archibald, Thorn, Ophelie

Üdv,

2018. május 11., péntek

TARRYN FISHER: THIEF - TOLVAJ (COVER REVEAL #30.)

Hello Molycik!
Folytatódik a borítóleleplezős sorozat, ma az egyik kedvenc New Adult trilógiám utolsó kötetéről hull le a lepel. Őszintén megmondom, hogy nekem nem tetszik. Majd látni fogjátok, hogy nem tartotta meg a kiadó az eredeti külsőt. Nem mondom, hogy az nagy kedvencem lenne, de ez... Mióta megláttam a processing folyamatban ragadtam és nagy nemek villognak a szemem előtt, ha meglátom. Minek az az "Érted bármit, Hercegnő!" idézet az elejére? Nem mintha ez lenne vele a legnagyobb probléma. Szerintem úgy ahogy van nem illik a trilógiához. 

Ettől függetlenül bátran ajánlom mindenkinek Tarryn Fisher könyveit!

Fülszöveg:
Emlékeztetőül magamnak: 
A szerelem türelmes. A szerelem kedves. 
A szerelem nem dicsekszik, nem henceg. 
A szerelemben nincs arrogancia. 
Sohasem durva, nyers vagy illetlen – nem öncélú. 
A szerelmet nem könnyű felforgatni. 
A szerelem nem kövezi meg a rosszat. 
A szerelem bízik, remél és mindent kibír. 
A szerelem sohasem évül el. 
Küzdeni fogok érte. 
A tolvaj

>> Várólistára/Kívánságlistára teszem
>> Előrendelem
A szerzőről:
Tarryn Fisher, New York Times és USA Today sikerkönyves szerző. Lehet, hogy vagányabb nálad, de ezt nem dörgöli az orrod alá. Az első diplomáját a Roxfort Varázsló és Boszorkányképző Szakiskolában szerezte. Az emberi természet nagy tisztelője, egy hús-vér gonosz, mégpedig a Mardekár házból. A szíve sötét, de az olvasóit azért kedveli. Jelenleg Washingtonban él fiával és lányával.

Tarrynről még azt is lehet tudni, hogy jóban van Colleen Hooverrel és imádják egymást Facebookon szívatni. Na, meg az olvasóikat a lélektipró csavarokkal.

Üdv,

2017. október 8., vasárnap

COLLEEN HOOVER: CONFESS - VALLOMÁS (COVER REVEAL #25.)



Hello Molycik!
Ma egy olyan könyv borítójáról hullik le a lepel, amit a Colleen Hoover magyar rajongói már biztosan nagyon vártak! Jó hír, hogy nem csak az It Ends With Us érkezik kis hazánkba a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából. De nem ám! Betársul mellé a Confess is, méghozzá a szuper sorozatos borítóval!

Kezeket fel, ki várja már? :)

Fülszöveg:
Mi mindent érdemes kockára tenni a szerelemért?

Auburn Reed huszonegy éves korára már mindent elveszített, ami valaha fontos volt neki. A lány azért küzd, hogy újra felépítse romba dőlt életét, így csakis kitűzött céljaira összpontosít, és nem engedheti meg magának a hibákat. De amikor munkát keresve belép egy dallasi műterembe, váratlanul éri az erős vonzalom, ami elfogja az ott dolgozó titokzatos művész, Owen Gentry iránt.
Most az egyszer Auburn mer kockáztatni, és a szívére hallgat, ám hamarosan felfedezi, hogy Owen súlyos titkot rejteget. Múltjának árnya tönkretehet mindent, ami fontos Auburn számára, és a lány egyedül úgy teheti sínre az életét, ha kizárja belőle a fiút.
Ahhoz, hogy megmentse a kapcsolatukat, Owennek nincs más dolga, csak vallomást tenni. Ám ebben az esetben a vallomás sokkal ártalmasabb lehet, mint maga a bűn.

A csodálatos és kivételes stílusú Colleen Hoover egy újabb mélyen megható történetet mesél arról, hogy az igaz szerelem és a család olyan köteléket jelent, amit semmi sem szakíthat el.




Az írónőről:
A New York Times sikerlistáját meghódító Colleen Hoover többek között a Szívcsapás, a Visszavonuló, az Ez a lány, a Reménytelen, a Reményvesztett, a Helló, Hamupipőke!, az Egy nap talán, valamint a Soha, de soha szerzője. Texasban él a férjével és három fiukkal.


Hamarosan újra jelentkezem, addig is olvassatok sokat.
Üdv, 



2017. október 2., hétfő

A. M. ARANTH: A LILIOM KORA

Hello Molycik!
Viszonylag kevés olyan magyar író van, akivel úgy vagyok, hogy mindegy milyen műfajban és mit ír, egyszer biztosan sort kerítek rá és elolvasom. A. M. Aranth pont ezek közé az írók közé tartozik. Ezúttal sem kellett benne csalódnom, az állam szokás szerint a padlón landolt.
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 140
Megrendelem
Fülszöveg:
A ​Város otthon, béke, biztonság.
Lily, amióta az eszét tudja, a Városban élt. A Város volt hazája, táplálója és élete. Egy nap azonban, amikor rejtélyes emberek rabolják el, rá kell döbbennie, hogy a mélyben a Város szörnyű titkokat rejt: az utcák kövei alatt, a dübörgő gőzgépeknél és kavargó csatornajáratoknál is mélyebben iszonyatos sötétség lapul, amellyel egyedül ő veheti fel a harcot.
Vincent mindent elvesztett. A lány, akiért az életét is odaadná, eltűnt. A nyomozás során a férfi mindennel és mindenkivel szembeszáll, hogy visszakaphassa – közben nem is sejti, hogy ellenségei már rég kivetették hálójukat, és minden lépés csak közelebb viszi a végzetéhez.
Közben megállíthatatlanul közeledik újév napja, egy új korszak hajnala, amikor a Város acél szíve lángra lobban és ünneplő embertömegek lepik el a ködlepte utcákat. És egyikük sem tudja, hogy közben éhes szempárok milliói, mint megannyi csillag pislognak a Városra a külső sötétségből.
Mert a Város már nem csak otthon és béke, hanem egy ősi, titkos háború frontvonala, amely egész világok sorsát dönti el.

A történet központja A város, ahol Lily, egyik főszereplőnk is él. Lakói élik jól megszokott életüket, nem tudva, honnan vagy kitől kapják a mindennapi élelmet. Kasztokba osztva, kemény szabályok között élnek és ezzel a többség meg is van elégedve, de annak rendje-módja szerint akad olyan ember - főként a Szabadok között -, aki arról álmodozik, hogy majd, ha egyszer összegyűlik elegendő pénze, akkor bizony el fog költözni egy kis faluba, ahol aztán nagyon boldog lesz, távol a város minden bajától és zsúfoltságától. Ha már kasztok, akkor meg kell említenem, hogy a Szabadokon kívül még ott vannak a Bankárok, Mérnökök, és persze a Nemesek is. Céljuk pedig a status quo fenntartása, mert az kell és szükséges, anélkül csak káosz és nyomor lenne.
"Figyeljetek szavaimra.

örök megváltástokra szolgálnak azok!
Három osztályt teremtett Los Pörölye és szőtt
Enitharmon Szövőszéke.
Három Osztály, három Parancs, nyolc Oszlop.
Nemes, Bankár, Mérnök, kiket uraljon
Fegyelem, Rend, Éberség & világítsa
Éjüket a nyolc oszlop: a négy Zoa & négy emanáció.
Így lesz a Város, és így lesz a Város örök,
Ti pedig örökre megváltattok. "
Engem már a világfelépítéssel levett az író a lábamról, na meg az elmaradhatatlan HVP stílussal. Az pedig csak hab a tortán, hogy in medias res kezdéssel indítunk. Érdekes volt a Városról olvasni, hogy hogyan szuperál és mivé válik, ahogyan közeledünk a történet vége felé. Mert bizony voltak ám történések, nem is akármilyenek! Azt nem mondom, hogy nem volt az elején kicsit zavaros, mert az volt, de még mennyire. Három szereplő szemszögén keresztül ismerhetjük meg a Várost. Vincent, Lily és Gregor vezet végig minket a történéseken, ráadásul nem is időrendi sorrendben, így néha csak kapkodtam a fejem, hogy most mi van?  Persze ez a zavar az űrben vagy inkább a levegőben, ha már steampunk és léghajók idővel kitisztult és egész könnyen rá lehetett jönni egy-egy elrejtett információnak köszönhetően a csavarokra... vagy legalább egy kis ideig azt gondolhattam, hogy bizony rájöttem a csattanóra, most már tudom miről volt szó egész végig! 

A szereplők közül számomra Lily és Vincent volt kiemelkedő, Gregort nem igazán tudtam megkedvelni, inkább maradt a semleges oldalon.  Tetszett, hogy Vincent nyomozó lényegében bármit megtett volna, hogy az általa kedvelt, szeretett lányt megtalálja az eltűnése után. Még úgy is, hogy közben megmagyarázhatatlan, abszurd dolgokat élt át, amikor a Várost megpróbálta elhagyni. Mindegy, hogy milyen közlekedési eszközzel próbálkozik, nem sikerül neki, sosem jut el a szomszédos faluba. Reggel meg mintha törölték volna az előző napot az emlékezetéből és csak a másnap maradt meg... Én pedig egészen végig kétségek közt haladtam előre a történetben, hogy végre rájöjjek a nagy titokra.

Többet nem igazán árulnék el a történetről, mert még a végén lelőném a poént, de annyit elárulhatok, hogy Peti az utolsó fejezetek, mondatok mestere. Konkrétan tátott szájjal bámultam magam elé, hogy mi a franc történt. 
"A Város csontja kő, húsa vas és acél, vére az emberek, a munkások tömege. Ütőere viszont pénzből van, mi pedig, mint jó orvos, ezen az ütőéren tartjuk a kezünket, és kontrolláljuk a véráramot, hogy a Város egészséges maradjon."
A történet misztikussága, a Várost körüllengő titkok, a steampunk hangulat és elemek, kiegészítve a szereplőkkel és a végkifejlettel egy igazán zseniális történetet alkotnak. Ha tehát egy igazán izgalmas és jól kidolgozott világfelépítésű, steampunk kisregényt szeretnél olvasni, akkor mindenképp olvasd el A Liliom Korát. Higgyétek el, megéri! Ha pedig egy hosszabb szösszenetre, de szintén gyilkos végre vágysz, akkor tudom ajánlani az író másik könyvét, az Oculust! Garantáltan felébred benned a gyilkolási vágy az utolsó oldalhoz érve ;)



Értékelés: 5/5
Kedvenc szereplő: Vincent

Kedvenc jelenet: Az epilógus az valami zseniális.


Üdv,

2017. február 28., kedd

V. E. SCHWAB: A DARKER SHADE OF MAGIC - EGY SÖTÉTEBB MÁGIA (SHADES OF MAGIC #1.)

Hello Molycik!
Hamarosan véget ér a Promágus Kupa első fordulója, ami a Why so serious?! nevet kapta. Célunk a TBR csökkentéshez hasonlóan a várólistánk számának csökkentése, bár részemről úgyis csak növekedni fog, de legalább próbálkozom. A sok szép borítónak sosem tudok ellenállni, se az új megjelenéseknek. 

A Why so Serious? kategóriába olyan könyveket kell elolvasnunk, ahol nem (csak) a klasszikus hősöké a világ. Olyan karakterek is szerepet kapnak, akiknek nincs ki mind a négy kerekük, de ennek ellenére, vagy éppen ezért rendkívül szerethetőek, vagy éppenséggel antihősök. Jöhetnek az ikonikus gonoszok, a klasszikus elmebetegek, a közveszélyes őrültek, a problémásak, a deviánsak, a morálisan korruptak.

Ez alapján pedig a választásom újdonsült kedvenc írónőm egyik trilógiájának kezdő kötetére esett, az A Darker Shade of Magic-re, ami egyébként ma (2017. február 27.) jelenet meg magyarul.
Kiadó: Ventus Libro
Eredeti cím: A Darker Shade Of Magic
Sorozat: Shades of Magic #1
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 464
Megrendelem
Fülszöveg

Kell az utolsó utazók egyike – varázsló a párhuzamos világok, mágikus városok közti átkelés ritka képességével. Szürke Londonban, a koszos és unalmas, minden mágia híján való birodalomban az őrült III. György uralkodik, míg Vörös Londonban, ahol Kell is felnőtt a trónörökös, Rhy Maresh mellett, tisztelik az életet és a mágiát. Fehér Londonban pusztító harc folyik a mágia birtoklásáért. És egyszer, valamikor létezett Fekete London is, amelyről senki sem beszél. Kell hivatalosan Vörös London utazója, a birodalmak közti levelek kézbesítője. Nem hivatalosan viszont csempész, olyan vevőkkel, akik bármit megtennének akár a legapróbb tárgyért is, amely a másik világból származik. Veszélyes időtöltés ez, amelynek következményeit Kell meg is tapasztalja. Szürke Londonban menekülve Szelinával találkozik, egy zsebmetszővel, aki kirabolja, majd megmenti az üldözőjétől, végül ráveszi Kellt, hogy magával vigye a másik világba.


V. E. Schwab nevével RavenS-nek hála ismerkedtem meg, és mióta belehabarodtam az Archívumba és annak világába, Schwab írásmódjába, azóta igyekszem minden könyvével megismerkedni. Az pedig, hogy megtudtam, hazánkban a Ventus Libro kiadó megjelenteti a könyvet csak még jobban motivált arra, hogy minél előbb elolvassam az A Darker Shade of Magic c. könyvét. 
Forrás

Az írásmód a szokásos Schwab, amibe beleszerettem. Hiába indul lassan a történet, hiszen körülbelül az első 100-150 oldalon csak ismerkedünk a szereplőkkel, a világgal, a politikai helyzettel, mégis magába szippantott már az első oldalon, és véleményem szerint a cselekmény lassú kibontakozása kellett ahhoz, hogy jobban átlássuk a dolgokat, és Kell által megismerjük a világot. Viszont miután beindulnak a dolgok már pörög a cselekmény, én végig csak néztem, mint Rozi a moziban, hogy most mi a franc történt. A mozis hasonlatomat pedig érthetjük szó szerint, mert annyira jó volt a leírás része a könyvnek, hogy végig olyan érzésem volt, mintha egy filmet néztem volna, életre kelt a történet a fejemben. 


A világfelépítés, azon belül a négy London ötlete szerintem valami zseniális. Imádtam Kellel együtt utazni Vörös, Szürke, és Fehér London között, illetve minél többet megtudni Fekete London balszerencséjéről. Lila leírása pedig valami fantasztikus a Londonokról:



" – Semmit nem tudsz ezekről a világokról – jegyezte meg végül, de a dacos ellenkezés már eltűnt a hangjából. – Dehogynem! – szólt Lina vidáman. – Létezik Buta London, Kell London, Bizarr London és Halott London – sorolta az ujjain számolva. – Látod? Gyorsan tanulok."

Kedvencem egyértelműen Vörös London volt, sokkal barátságosabbnak érzékeltem, mint az összes többit, a mágia erőteljes jelenléte pedig még vonzóbbá tette számomra. Fehér Londont én a kegyetlenséggel, brutalitással és szadizmussal jellemezném, így nem sikerült közel kerülnie hozzám, pláne nem a Dane ikrekkel a trónon. Szürke London a nevéhez hűen szürke, átlagos, de különösebben nem keltette fel a figyelmem.

Ami kifejezetten tetszett az az volt, ahogy Kell tök jól elmagyarázta a mágiával kapcsolatos dolgokat, a történelmet, a nyelvet, lényegében mindent elmesélt, amit tudnom kellett ahhoz, hogy képben legyek a kezdetek kezdetén. A fekete mágiás dolog nagyon izgatja a fantáziámat, kíváncsi vagyok mi lesz a végkifejlet. Maga a könyv is egy kicsit sötétebb hangulatú, lassan beszivárgott a fejembe és nem is sikerült felszívódnia, ott ragadt és a mai napig eszembe jutnak egyes részei. 
Forrás

Kellt ugyebár sokat emlegettem már, szóval gyorsan rá is térek a szereplőkre, hiszen ők is szuperek. Vagy nagyon utáltam őket, vagy nagyon imádtam őket. Ez a két véglet volt a főbb szereplők kapcsán. Összességében azonban mind érdekes és egyediek, viszont még van mit fejlődniük.
" – Te nem félsz a haláltól? – kérdezte most Linát. A lány úgy nézett rá, mintha ez valami nagyon furcsa kérdés lenne. Aztán tagadóan megrázta a fejét. – A halál mindenkiért eljön – felelte egyszerűen. – Nem félek meghalni. Attól viszont igen, hogy itt ér a vég – intett körbe széles mozdulattal a szobáján, a tavernán, a városon. – Inkább halljak meg kaland közben, mint éljek itt vesztegelve."
Kezdem Kellel, akinek a nevét nagyon nehezen szoktam meg az eredeti, angol szövegben, mert folyamatosan pislogtam, hogy most akkor mi kell? Látszik, hogy általában este olvastam, és fáradt voltam, de tény, hogy nehezen szoktam meg a nevét. Egyébként elég badass a srác, könnyen megkedvelhető, és tényleg nagyon jól elmesélte a mágiával és a Londonokkal kapcsolatos tudnivalókat. Erős, egyedi karakter, de amit a legjobban imádtam az a közte és Rhy között lévő kapcsolat, illetve a Lila és közte lévő kapcsolat. Rhy esetében érződött az úgymond testvéri kötelék, és áradt Kellből a szeretet iránta, így én is nagyon könnyen megkedveltem a herceget, pedig Rhyról tényleg nagyon kevés infót tudunk meg róla, de számomra még így is egy szimpatikus, kedvelhető karakter. 

Lila esetében meg egyfajta kötődést és törődést éreztem. Egy idő után kölcsönösen védelmezték a másikat, és elkezdtek törődni egymással, és aggódni egymásért. Ott van közöttük a kémia, viszont félre ne értsetek, nincs romantikus oldala az egésznek. A későbbiekben gondolom lesz, nem tudom, még nem tartok ott, de ebben a kötetben még nincs, és ettől csak még jobban szeretem az A Darker Shade of Magicet. Lehet, hogy a többség velem ellentétben igényelte volna a romantikus szálat, de én nem, számomra így volt jó az egész, ahogy Schwab megírta.
"– De ugye nem fogok önmagamba beleszaladni? – törte meg végül Lina a csendet. Kell feléje pillantott. – Miről beszélsz? A lány belerúgott egy kilazult kőbe. – Hát úgy értem, az egy másik világ lesz, nem? London egy másik verziója. Nekem is él ott az ottani másom? Kell a homlokát ráncolta. – Még sosem találkoztam senki hozzád hasonlóval."

Lilat egyébként nagyon bírom, badass, szókimondó, bátor, belevaló csaj. Kicsit emlékeztet Macre -Schwab másik sorozatából az Archívumból -, aki szintén nem nyafogott, hanem próbált tenni a reménytelen helyzete ellen. Lila kezébe vette a saját sorsát és úgy döntött, hogy ha törik, ha szakad változtat a sorsán, nem fogja megvárni, hogy a sült galambot, ami nem akar a szájába repülni, de még csak a közelébe sem. És, ha már Lila, valaki igazán elárulhatná, hogy a magyar fordításban a Delilah Bardból miért Szelina Bard lett? Ezt komolyan nem tudom feldolgozni :D 

A következőkben pedig összekötöm a kellemeset a hasznossal, ugyanis van még 3 személy, akikről szót szeretnék ejteni: Holland és a Dane ikerpár, akik a fő okai annak, hogy pont az A Darker Shade of Magicet választottam a Promágus könyvemnek.

Megmondom őszintén, hogy Hollandot én az elejétől fogva nem kedveltem, és ez az egész könyv alatt nem változott meg, csupán annyi történt, hogy kicsit jobban beláttam a színfalak mögé, és átértékelődött bennem a karaktere, de megkedvelnem nem sikerült. Úgy gondolom, hogy a körülményektől függetlenül a gonoszok táborát erősíti, ő a szükséges rossz. 

A Dane ikrek pedig menjenek a francba :D Szadisták, velejükig romlottak, hatalom éhesek, és nagyon utáltam őket. Szerintem jobb sorsot nem is szánhatott volna nekik Schwab. 

A Darker Shade of Magic számomra tökéletes választás volt, egy szuper fantasy, így a műfaj szerelmeseinek valószínűleg ez is tetszeni fog. A cselekmény kezdetben elég lassan bontakozik ki, de utána már pörgős, és a harcjelenetek is szuperek. A világfelépítés - a Schwab rajongók számára ez nem lesz meglepő - zseniális, én vizsgaidőszak kellős közepén úgy rácuppantam, mint Micimackó a mézre, és alig várom, hogy olvassam a folytatást, csak jelenleg még Kate Danielst olvasok, mert SoSo és RavenS már lassan megesznek vacsorára, hogy még mindig nem vagyok fanatikus Ilona Andrews rajongó, és nem idézek fejből a könyveikből, mint ők. Ha tehetném 10, sőt 20 csilagot adnék a könyvre, de csak 5 áll a rendelkezésemre, így azt természetesen megkapja.
Ha van kedvetek és már olvastátok a könyvet, akkor írjátok meg a véleményeteket, beszélgessünk róla!:)
Üdv,


2017. január 8., vasárnap

ON SAI: ESŐVÁGY

Hello Molycik!
A Prológus tagokkal On Sai hetet tartunk, amiből én sem maradhattam ki. Magáról a projektről bővebben a Prológus Facebook oldalán olvashattok.


Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
Oldalszám:248
Megrendelem
Fülszöveg


Exkluzív válogatás On Sai novelláiból 


Bölcsesség, derű, kínzó önvizsgálat, rakoncátlan, pajkos humor, hatalmas vállalás. 
On Sai világokat alkot számunkra, hogy megkönnyítse létünket a teremtett világban, és hogy ablakokat nyisson világainkra, ajtókat belső útjainkhoz. 
Hol képet kapsz, hol gondolatbonbont, nyugtalanító kérdést; 
hol egy üde ötletet, felszabadító élcet. 
Tizenhárom történet, tizenhárom feledhetetlen élmény, mely elkísér! 
Boldogan nyújtjuk át számodra, Kedves Olvasó. 

Csemegézz, érezz, érts!


A recenziós példányt köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak!


2016-ban volt szerencsém olvasni az írónő három könyvét (Apa, randizhatok egy lovaggal?-t , és a Calderon két részét), és mind a három történet tökéletes szórakozást nyújtott számomra, így amikor megtudtam, hogy megjelenik egy novellás kötete is, azonnal el szerettem volna olvasni. Végül csak karácsony után sikerült a kezem közé keríteni, amikor az egyetlen dolgomnak annak kellett volna lennie, hogy tanulok, és semmi mással nem foglalkozom, mégsem tudtam megállni, hogy ne kezdjek neki azonnal a novelláskötetnek. 

Úgy összességében nagyon szerettem a novellás kötetet, a tizenhárom novellából egy olyan sem volt, ami ne tetszett volna legalább egy kicsit. A következőkben azonban csak a kedvenceimet fogom kiemelni.

A kezdő novella a Jóvágású vérfarkas nősülne címet viseli, amiben a Halál úgy dönt, hogy szabadságot vesz ki, nem akar többé életek elvételével foglalkozni. Ekkor találkozik össze a mi jóvágású vérfarkasunkkal, aki épp élete párját keresi, akivel azonban eddig csak farkas alakban találkozott, így nincs olyan könnyű dolga. Vicces és számomra tökéletes kezdő novella volt. Mondjuk nem bántam volna, ha kicsit hosszabb, szívesen olvastam volna még.

Nyílt titok, hogy főként RavenS noszogatására kezdtem el On Sai könyveket olvasni. Tőle hallottam először a Scarról is, de még így is tartottam tőle egy kicsit, egészen addig, amíg el nem olvastam a Scar első báljáról szóló novellát. Alig pár oldalt kaptam csak a Szivárgó sötétség sorozat világából és olvasni akarom. Nem tudom rendesen megfogalmazni, de elég volt ez a novella ahhoz, hogy érezzem, hogy Scar nem egyike a tömeg szereplőknek, hanem egy egyéniséggel rendelkező, belevaló karakter. 

A Sose szólj be varázslónak! nem volt újdonság számomra, az írónő blogján már olvastam, és a mai napig az egyik kedvenc novellám tőle. Hangosan röhögős kategória, egy rosszabb napon kötelező olvasmány. 

Nyolc négyzetméter a világ olvasásakor mintha a jövőbe utaztam volna. El tudom képzelni, hogy a távoli jövőben már a különböző háztartási tárgyaknak is lesz személyisége, érzése. Nagyon jól szórakoztam olvasás közben, és a novellához készült illusztráció is zseniális.

A vidámabb hangulatú, szórakoztató novellák mellett elég szép számban voltak elgondolkodtató, sötétebb, mélyebb hangvételű irományok is. Két abszolút kedvencemet emelném ki:  

Az emlékkufárban a Sátánnal üzletelhetünk. Egyszer mindenki elgondolkozik azon, hogy Mi lett volna, ha ezt, és ezt másképp csinálom, más döntéseket hozok az életemben, ha máshová születek, stb. Véleményem szerint ez a második legelgondolkodtatóbb novella a kötetben.
(Funfact: Amíg RavenS fel nem hívta a figyelmem arra, hogy nem Emlékfutár a címe, számomra egészen addig fel sem tűnt :')

Az első helyet elgondolkodtatás terén a Hogyan ölne Jung? című novella érdemli. Szonja és RavenS már említették a saját értékelésükben, hogy miután elolvastuk, egészen hajnalig Jungról szedtük össze a tudásunkat, olvasunk utána a dolgoknak. Sötét, érdekes és, hogy egyik barátnőmet idézzem: "Súlyos, mint a nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozó testi sértés" (éljen a büntetőjog!)

Esővágy, mint kötetzáró tökéletes választás volt. Teljesen elvarázsolt, csak úgy áradt belőle Ezüst energiája. Egy szóval kifejezve: tökéletes.

A tökéletes jelző nem csak az Esővágyra és a kötet többi novelláját, hanem az illusztrációkat is megilleti. László Maya illusztrációi pluszt adtak az olvasási élményhez, és habár ezek nélkül is megállta volna a helyét a kötet, velük együtt még teljesebb egészt alkot. 


Ha van kedvetek nézzétek meg a projekthét többi bejegyzését is. Találkozhattok Szonja illusztrációival, kitölthetitek a saját készítésű Ki lennél a Calderonból tesztünket, illetve interjúk formájában rengeteg érdekességet megtudhattok Mayáról és az írónőről is. 
Üdv, 

designed by Charming Templates