Író, szerkesztő, viselkedéselemző. Szerinte az élet játék, így aktív szervezője a hazai fantasztikus életnek, íróiskolát vezet, előadásokat tart. Szerkesztőként a Könyvmolyképző Kiadó Aranymosás projektét vezeti. Sci-fi novellistaként számos pályázatot nyert, regényíróként egyedi, humoros-szarkasztikus hangjáról ismert. Három gyermeke van, Sülysápon él. Ötödik regényét az Apa, randizhatok egy lovaggal? könyvet Anna lányának írta, de készülőben egy mesekönyv a kisebbik fiának is.
Extra – Idézetek:
„– Letértem az útról! – nyögte dühödten a lovag.
– Piroska is így kezdte – bólogatott megértően a lány, és leguggolt mellé a sárba.
– Miért csaltál el?! A kapumágust szolgálod? (…)
– Hé, eressz már! Hogy lennék mágus? – A lány megpróbált kiszabadulni, mire a ruha nagyot reccsent, és előbukkant belőle fehér vállának szépségesen gömbölyű íve.
– Eltépted! Micsoda seggfej vagy! Azt hittem, egy igazi lovag jött megmenteni, éjfekete lovon, lobogó köpenyben meg minden, ehelyett még a saját álmom is szemétkedik velem – kiabált a lány.”
***
„A fiatal lovag megpördült a hangra. Mia Anne nem bírt magával, felnevetett, ahogy a fiú elvörösödött, meglátva a pizsama sortot és az ő mezítelen combját. Annyira helyes volt ilyenkor!
– Megint te? – sziszegte a fiú. – Mondd, mit vétettem a Szent Körforgás ellen?!
– Már tudom, kitől tanulta a ló ezt a rossz modort!
– Modorról mersz beszélni? Pont te? Hiszen szinte meztelen vagy!
– Ki? Én? – Mia Anne elképedten meredt a másikra. – Kikérem, magamnak, ez egy pizsi! Most vettem, még macska is van rajta, teljesen visszafogott ruhadarab.
– Nem a macska zavar – mondta hűvösen a fiú, és tetőtől talpig végigmérte.
Mia Anne érezte, hogy elvörösödik. Ilyen lassan, alaposan még egy fiú sem nézte meg a nyakát, a melle vonalát, nem időzött el a csípője ívén, nem szemlélte meg a rövid sortból kikandikáló combjait, nem bámulta kitágult pupillával a térdét és a bokáját, nem mérte végig egészen a bordóra kifestett lábkörméig. Ettől a pillantástól tényleg pucérnak érezte magát, akaratlanul összébb húzódott.”
***
Amikor újra a fiúra nézett, látta, hogy az elnyom egy mosolyt, és ettől megint bosszús lett:
– Jól szórakozol, mi? Egy lovagnak nem kéne udvariasabbnak lennie egy hölggyel?
– Egy hölggyel igen – felelt csúfondárosan Kósza.
A ló megbökdöste az orrával a hátát, mire a fiú megfordult, és szeretettel megsimogatta az állatot. Csak egy bőrmellényt viselt ing nélkül, a ló a meztelen vállához dörgölte az orrát. Úgy bújtak egymáshoz, hogy Mia Anne szinte féltékenységet érzett, ahogy a fiú kecses, hosszú ujjai a puha, koromfekete sörénybe túrtak.
– Távozz idegen, vagy hívom az őrséget! Ha azt hiszed, elcsábíthatsz, és megtagadom miattad a lovagi köpenyt, akkor tévedsz.
– Elcsábítani? Kit? Téged? – Mia Anne-ből kitört a nevetés. – Kicsit sokat képzelsz magadról, nem?
A lovag tüntetően nem felelt, a szép fekete lovat becézgette.
***
– Az előbb megvédtelek a társaimtól, vagyis visszafizettem, hogy megmentetted az életemet. Mostantól nem vagyok az adósod. A helyedben vigyáznék a nyelvemre!
– Miért, mi lesz, ha nem vigyázok? – kérdezte Mia Anne, és próbálta visszanyerni a magbiztosságát, ami a váratlan testközelségtől hopp, semmivé vált. – Büntetésül megcsókolsz, ahogy a nyálas regényekben? Nagyon elcsépelt!
Kósza szeme éleset villant, a fiú még közelebb hajolt, arcuk szinte összeért. Mia érezte a bőrén a fiú forró leheletét.
– Álmodozz csak! Soha nem foglak megcsókolni!
Mia Anne dühös lett, maga sem tudta, miért. Ez mégis csak az ő álma! Mi az, hogy még az álmának sem tetszik? Előre lendült, és szájon puszilta a fiút.
– Kit érdekel, mit akarsz? – nevetett, amikor meglátta a lovag mélységesen megrökönyödött arcát.
***
– Hogy merészelted tönkretenni a tavat, te botcsinálta mágusfattyú?!
Kósza feltápászkodott a parton, kiköhögte a lenyelt vizet, és sürgősen a lány elé állt. A tisztesség úgy kívánta, hogy megvédje, de legszívesebben ő is kitekerte volna a nyakát. Szerencsétlen teknősök!
– A hölgy Lilloha úrnő vendége, és járatlan a szokásainkban. Kérlek, vedd ezt figyelembe, nagyhatalmú Bah mágus.
– A jó modorban is járatlan, lovag! Attól, hogy a vendé… – A szó benne akadt a mágusban, aki megrökönyödve nézett Kósza mögé. Mellette a fiatal tanoncok zavarukban lesütötték a szemüket, és fülük az alkonyi égbolt árnyalatát öltötte magára, midőn szelet hoz az éj.
Kósza sóhajtva megfordult. Sejtette, mit fog látni, mi az az egyetlen dolog, amivel egy rakás mérges férfit meghátrálásra lehet késztetni.
Miah ’En mindössze annyit tett, hogy felállt a földről, csak épp a szoknyájában tartotta az ázott macskát. Formás, gyönyörű lába illetlenül kilátszott.
***
Mia Anne egész órán dermedten ült. Fogalma sem volt, mi zajlik körülötte, mit magyaráz a tanár, csak az ablakot bámulta.
A gondolatai szélsebesen pörögtek. Ha létezik mágia, és tényleg sárga szemeket látott, akkor talán igaz minden, de minden… Akkor ő mágus, és akkor éjjelenként a puha párnán heverve egy másik világban jár, ahol halálos veszélyben van. Eddig is csak a fiatal lovag miatt élte túl.
A lovag miatt, akit szájon puszilt…
Eszébe jutott a vicces mozdulat, a kemény ajak, aztán Kósza dühös szemvillanása, és ahogy közelebb lép… Mit is mondott? Tűz ég az ereiben, lobbot vet a vére…
Oké, fejezd be! Nem ez a legnagyobb bajod!
De ettől még lángvörössé vált az arca. Visszaemlékezett a mozdulatra, a sok cukkolásra, ahogy a fiút hergelte, és úgy érezte, elsüllyed. Nincs mese, szexuálisan zaklatott egy lovagot…
***
„Amon első gondolata az volt, hogy a magyarok nem normálisak.
A szigorúan titkos kutatólabor bejárata a körúton álló pékség volt, a forgalmas utcára ínycsiklandozó, cukros illatfelhő áradt, ahogy belökték az ajtót. Helmholtz vett egy májas-túrós táskát, ami pontosan olyan gusztustalanul festett, mint a neve, majd a férfi kedvesen intett a csinos, szőke, színes műkörmös kiszolgálólányoknak. Hátrament a belső udvarra, ahol pár kerti szék állt a zöld repkénnyel körbefuttatott falak között. Ablak nem nyílt az udvarra.
– Ez csak az egyik lejárat – mosolygott a német. – Mindig májas-túróst kérj, ilyet épeszű ember nem eszik. Amúgy a lányok is ügynökök, és csak így engednek hátra, ez a kód.”
***
A tüskés hajú, halántéknál már őszülő, katonás tábornok szerencsére hamar rátért a lényegre:
– A világ minden pontján különös álmokról mesélnek az emberek. Sokan leírták a neten, hogy egy fantasy világban jártak, mágusok, nomádok vagy épp törpék között, aztán hamarosan leállt a szívük. De nem hal meg mindenki. Van, aki heteken át minden éjszaka átéli az élményeket, ilyen alanyokat itt a laborban is találunk. Egy folytatásos álomban járnak, de vajon miért?
Amon udvariasan unatkozott. Ennyit már a Pentagon gyűlésén is hallott. Ott drogra gyanakodtak, de zavaró módon mintha az álmodók egyazon helyen járnának. Létezhet a jungi kollektív tudattalan, és így egy összefüggő közös álomtárhely? Akkor még ez volt a feltételezés. Vajon az elmúlt két hétben haladtak az üggyel valamit? És minek hívták őt ide?
***
Kósza meglepetten fordult hátra. Aztán rögtön zavarba is jött, ahogy tudatosult benne, hogy Miah’En szeme megrebben. Az ő félmeztelen mellkasa hatott rá így, látszott, hogy erősen próbál nem odanézni.
Kósza nyelt egyet, a lány a pimaszságánál csak egy dologgal tudta jobban zavarba hozni, az ilyen szende rezdüléseivel.
– Tényleg nincsenek lovagok? Akkor ki menti meg a gyengéket és védteleneket?
– Senki – sóhajtott a lány, és esdeklőn megragadta a karját. – Figyelj, segítened kell! Nagy bajban vagyok!
Pontosan olyan könyörgő szemmel nézett rá, mint az élőholtak támadásakor. Kósza féloldalas mosolya akaratlanul felvillant:
– Éjjel van, és egy félmeztelen férfival vagy egy szobában. Ez szerintem is kimeríti a baj fogalmát.
