KELLY ORAM: HAPPILY EVER AFTER (CINDER&ELLA #2.)

Hello Molycik! 

Szokásomhoz híven, megint a lehető legutolsó pillanatban jelentkezem a Promágus olvasmányommal. Ezúttal a 'Nagy utazás az életünk' volt a téma, amelyről bővebben itt olvashattok.

A választásom Kelly Oram Cinder&Ellájának a második részére esett, hiszen volt benne utazás. Brian anyukája Bostonból repült egészen Los Angelesig, hogy lássa a fiát, meg ugyanez elmondható Brianről és Elláról is, akik meg Bostonba utaztak, illetve a végén volt szó valamilyen forgatásról, meg nyolc hónapos útról, szóval véleményem szerint bele illik az utazgatós témánkba.

A fülszöveg saját fordítás, ne kövezzetek meg, ha valami nem stimmel, emberből vagyok, akinél közeleg a vizsgaidőszak és épp betolt 2 energiaitalt, hogy végig tudja tanulni az éjszakát.

Kiadó: Bluefields
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 454

Fülszöveg:

Valaki történetének a vége gyakran egy másiknak a kezdete. Hollywood szívtipróa, Brian Olivernek és az ő Hamupipőke hercegnője Ellamara Rodrigez végre megtalálták az való világban is a szerelmet. Viszont anonimitásuk hátrahagyása újabb adag akadályt gördít a nemzet új kedvenc szerelmespárja elé. A Brian hírnevével együttjáró stresszel és az új kapcsolat szülte nyomás rájuk nehezedésével, az álompár hamar elkezd azon tűnődni, hogy sikerülhet-e megtartaniuk újonnan felfedezett boldogságukat, vagy a 'boldogan éltek, míg meg nem haltak' csupán a tündérmesékben létezik.

Még anno megjelenéskor olvastam az alap történetet, a Cinder&Ellát, angolul, és IMÁDTAM (értékeltem is, de mivel még a blog kezdeti időszakában történt a dolog, inkább nem linkelném, ha valakit érdekel, úgyis megtalálja :D). Annyira cuki, és vicces, tökéletes kikapcsolódást nyújt számomra a mai napig. Pont ezért féltem, hogy a folytatással az egész elsüllyed a fenébe vagy beszippantja a fekete lyuk, és majd törölhetem ki az emlékezetemből, hogy bármi hasonlót olvastam. Egyébként abban a tudatban éltem, hogy ez csak egy novella lesz, elképzelhetitek milyen fejet vágtam, amikor megláttam, hogy 454 oldalas. Ekkor kezdtem el még jobban félni, hogy bizony itt nagy gondok lesznek. Pedig nem kellett volna, mert alaptalan volt az egész, hozta az előző rész színvonalát, sőt, még több cuki Cinderella jelenetet kaptam, és ahwwww. Úrrá lett rajtam a totális fangörcs. 

A történet pontosan ott folytatódik, ahol abbamaradt, csak egy hetet teleportáltunk előre. Brian és Ella próbálják kiküszöbölni a sztárvilág okozta kellemetlenségeket, és kitalálni, hogy hogyan tovább. Brian igazi kis cukorbogyó, pont ellentéte annak, mint amit egy színésztől várna az ember, mégis megmarad tipikus pasinak a vágyaival együtt. Természetesen semmi sem olyan egyszerű, mint a kétszerkettő. Elláéknak rengeteg kínos családi pillanatot, idegösszeroppanást, pletykát, lesifotóst, riportert, és mézes-mázos romantikus pillanatot kell túlélnie, hogy végre elérkezzenek a számomra túlságosan habos-babos és rózsaszín boldogan éltek, míg meg nem haltak végükhöz. 

Már a Cinder & Ellában is nagyon bírtam a szereplőket, ez most sem változott. Viszont végre nem csak Brian és Ella van a középpontban, sokkal többször szerepelt Scotty, aki hatalmas arc, az ikrek (Ana és Juliet), illetve végre jobban megismerhettem Brian családját is. Az anyukája hatalmas forma, ráadásul egy elég vicces sztorim is fűződik az egyik olyan fejezethez, amiben benne van. Ezt el is mesélem nektek, hátha lesz valaki olyan elvetemült, hogy utána olvas.

Azt fontos tudni, hogy az egyetemen olvastam, egy előadás alatt a könyvet, és hát nem sok kellett ahhoz, hogy hangosan felvisítsak, és nagyon nehezemre esett visszafognom magam. Van egy olyan fejezet a könyvben, amikor megérkezik karácsony után Brian anyukája és az ő élettársa, mint meglepi, ha már a drágalátos Cinderünk passzolta a mamát karácsonyra, hogy Ellával lehessen. Elle természetesen pont Briannél volt, így anyuci szeretett volna minél több infót megtudni róla, és itt elhangzott Brian mostohaapjának a szájából egy ilyen mondat: 

"“Don’t worry too much. Your mom knows what she’s doing, and from the looks of it, your girl could use a little extra TLC for a few days.”"

"Ne aggódj ennyit. Anyád tudja mit csinál, és úgy néz ki a barátnődre is ráférne egy néhány napnyi extra TLC."

Na, most nálam a TLC, az a TV-csatorna. Gondoltam biztos nem arról van szó, nézzük meg az Urban Dictionary-t, hátha tud valami okosat mondani, és ha bárkit érdekel, hogy mi az első találat az itt megnézheti. Jó nevetést kívánok!  Természetesen nem az első találat az általam keresett szó, de azért vicces volt, főleg, hogy Ellának elég nehezen ment az, hogy közelebb engedje magához Briant.

Kelly egyébként nagyon jól ért ahhoz, hogy belecsempéssze a komolyabb témákat az alapvetően szórakoztató és romantikus könyveibe, ami ezúttal is jól működött. Aranyos volt, és szerethető, mégis ott volt, és piszkálta az ember fantáziáját, hogy basszus, tényleg ez is jelen van, és figyelnünk kéne rá. Jelen esetben Kelly főként azt az üzenetet próbálta átadni, hogy nem csak a külső szépség a fontos, és hogy próbáljuk meg elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, ne hagyjuk, hogy a világ és a társadalom döntsön arról, hogy mi hogy érezzük magunkat a saját bőrünkben.

Összességében én nagyon jól szórakoztam olvasás közben, és pillanatok alatt végigszántottam az oldalakon. Ahol kellett ott rám tört a fangörcs, meg olvadoztam, és ami Kelly Oram könyveinél elmaradhatatlan: rengeteget nevettem.

Remélem meghoztam a kedveteket az olvasásához, habár magyarul még nem jelent meg, biztos vagyok benne, hogy hamarosan magyarul is a polcon láthatjuk a Móra kiadó jóvoltából. Akit pedig csak a nyelvi korlátok tartanának vissza, annak üzenem, hogy nem olyan nehéz a nyelvezte, és nincs is jobb, mint az olvasni, hogy "Say car to me, woman", nem pedig azt, hogy "Mondd, hogy ótó, te nő!".

– Atyaég, milyen jó nevetni! Tényleg pocsék napom volt. Kösz, hogy rávettél a telefonálásra. Alig bírom elhinni, hogy végre beszélgetünk. Mindig kíváncsi voltam, milyen lehet a hangod. – Én is. Egyszer a Google-on meg is néztem egy videót a bostoniak akcentusáról.Megint nevettem. – Ne már! Nem hiszem. – De, komolyan. És nem okoztál csalódást. Mondd megint, hogy „autó”! – Majom! – Azután csak beadtam a derekam: – Autó. „Ótó” lett belőle, Cinder meg nevetett. – Imádom! – közölte.

Ennyi volt mára belőlem és az agymenésemből. 
Üdv,

LEYLAH ATTAR: THE PAPER SWAN - PAPÍRHATTYÚ (PROMÁGUS #2.)

Hello Molycik!

Újabb hónap telt el, szinte észrevétlenül. Komolyan nem tudom, hogy a francba telt el ilyen gyorsan a február. Ugyebár ekkor indítottuk szabadjára a Prológussal a megújult várólista csökkentő projektünket. Februári összegzőként maradjunk annyiban, hogy örülök, hogy az utolsó pillanatban sikerült teljesítenem. A márciusi témánk meg eléggé a nem akarom kategóriába esett, de körülbelül 2 nap után sikeresen eldöntöttem, hogy melyik könyvet fogom elolvasni, és mivel olyan izgalmas óráim voltak az egyetemen tegnap előtt, ezért elég gyorsan el is olvastam.

Ja, a témáról még nem esett szó:

Második húzásunk eredménye a You Give Love a Bad Name, így a tavasz jöttével a Prológus háza táján is szerelem lesz a levegőben, csak nem épp a boldog fajtából. Csalódás, szakítás, átverés, szerelmi bánat, diszfunkcionális kapcsolatok… elvégre a szerelem csuda-csudaszép. ‘Cause baby you give loooove a bad name!

Igen, szerelmi csalódások és minden fincsiség várható a hónapban a bloggerektől, én egy kicsit másképp választottam meg a könyvemet. 

A választásom a Papírhattyúra esett, ugyanis ebben a főszereplő lány beleszeret az elrablójába. Kell ennél elcseszettebb szerelmi történet? :D Egyébként van benne elhagyás, csalódás, átverés, minden, amitől azt mondhatnánk, hogy baby you give love a bad name :)

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 376
Megrendelem

Fülszöveg

A szerelem nem halhat meg soha. 

Azt mondják, 21 nap kell hozzá, hogy kialakuljon egy szokás. Ez hazugság! A lány 21 napig kitartott. A 22. napon pedig mindent megadott volna a halál nyugalmáért. Mert azon a bizonyos 22. napon rájött, hogy az ő megmenekülése a biztos halált jelenti vagy az apja, vagy a szerelme számára. A Papírhattyú komor, mégis szívet melengető szerelmi történet, tele nyersességgel, intrikával és feszültséggel. 

Lenyűgöző mese szenvedélyről, veszteségről, megváltásról.

---

Pontosan tudjátok rólam, hogy a borítómániám már-már beteges. Elég ránézni erre a gyönyörűségre és meg is van az indok, hogy miért kezdtem el olvasni. Az elején fogalmam se volt, hogy jó nekem való lesz-e a történet, sőt, azt se tudtam miről szól. Szimplán annyira gyönyörű a külseje a könyvnek, hogy le kellett rá csapnom, el kellett olvasnom. 

A fülszöveg nem tartalmaz hű, de sok infót, ezért a következőkben SPOILER veszély áll fenn! Ha nem szeretnél semmi ilyenbe belefutni, még most kiléphetsz, én figyelmeztettelek! :D 

Az írásmód nagyon gördülékeny, szinte pillanatok alatt magába szippantott a történet, és azt vettem észre, hogy már el is olvastam 15 fejezetet, pedig csak bele akartam kukkantani. A cselekmény élethű, és könnyen Skye helyébe tudtam magam képzelni, pedig azért elég távol áll tőlem a lány mind személyiségében, életmódjában, gondolkozásmódjában. A jelen és múlt, illetve a nézőpontok váltakozását is jól megoldotta az írónő, egyáltalán nem volt zavaró, ha a jelenből a múltba váltott a cselekmény, vagy amikor Skye nézőpontjából már megismertük a történteket, és eljött az ideje annak, hogy Damian gondolatait, életét és tragédiáját is megismerjük. Kiemelendő még az is, hogy sikerül anélkül leszűrni a tanulságot, amit az írónő át szeretne adni, hogy a szádba taposná azt. 

"Mert ha szeretünk valakit, mindig ott van bennünk, és a legsötétebb pillanatokban is rátalálhatunk a világosságára."

A történet egyébként marha egyszerűnek tűnik, adott a gazdag leányzó Skye Sedgewick, akit egy rejtélyes idegen elrabol. Folyamatosan derülnek ki a dolgok, hogy Skye ismeri az elrablóját, és az ilyenkor szokásos klisék elég szép számmal megfordultak a történetben, mégsem éreztem azt, hogy rontana az élményen, tökéletesen beleillettek a történetbe, a fordulatokkal kiegészülve. 

"Minden egyes tovatűnő gondolat segített rettegéssé formálni a fájdalmat, és azt kell mondanom, a rettegés sokkal nagyobb köcsög, mint a pánik. A rettegés egészben nyeli le az embert."

Amit elég hamar felfedeztem, és írtam is olvasás közben RavenS-nek, hogy helyenként hajazott a történet a Tökéletes kémiára. Felállásában - gazdag leányzó, szegény fiú, vagy ha másik szempontból nézzük akkor elkényeztetett, apuci kedvence és az ügyeletes szexi badboy - és a nyelvhasználattal is. 

"– Szerettelek. Szeretlek. Mit számít? – A karja bölcsőjébe húzott. – A szeretet nem halhat meg."

Damian
Forrás

Skye és Damian között érződött a különleges kapcsolat végig, és jól átjött a szenvedés és gyötrődés, hogy akarják egymást, de sose lehetnek boldogok, hiszen ott volt harmadik kerékként Damien Skye apja iránt érzett gyűlölete. Hiába szerette a lányt gyerekkorától fogva, nem tudott túllendülni a történteken, ez pedig befolyással volt a kapcsolatukra. Ha már kapcsolat, mielőtt még Szenilla ellopná az emlékeimet, megemlítem, hogy véleményem szerint, ami Damian és Skye között van az nem egészséges. Értem, hogy gyerekkoruk óta ismerték egymást, és így közelebb érezték magukat egymáshoz, de egy értelmes, normális mentális állapottal rendelkező nő valószínűleg az első adandó alkalommal rohant volna amerre látott. Elvégre Damian elrabolta őt, levágta az ujját, megszégyenítette, félelemben és rettegésben tartotta, meg akarta ölni a kezdetekben, meglőtte, és még egy kis extraként a szeretett apuciját is ki akarta csinálni. Azért az ilyenen nehéz túllendülni, és általában nem megbocsátás az elkövető jutalma ezekért a dolgokért.

"Gyilkosság, nemi erőszak, kínzás, abúzus. Vajon meg lehet-e érteni valaha is úgy igazán, mi a kiváltó oka ezeknek, vagy egyszerűen szeretünk mindent felcímkézni, és a maga fiókjában elhelyezni, hogy rendet tegyünk a káoszban, amit képtelenek vagyunk kordában tartani?"

Skye apjának tetteit és viselkedését én érthetőnek, és úgymond elfogadhatónak találtam. Mégpedig azért, mert szerintem teljesen érthető, hogy miután megölték a feleségét, akit imádott, védi az egyetlen olyan személyt, aki rá emlékezteti, aki még megmaradt neki. A szándékai meg teljesen jók voltak, kerestette Damiant anno, nem találták meg, ez lett belőle. Szokták mondani, hogy a szándék a fontos, hát ez esetben megvolt. 

"Elképesztő, mi mindenre képes az ember, ha túlélő üzemmódra vált."

Damian egy testileg erős, viszont lelkileg labilis személy, számomra pont ezért vált érdekessé. Még mindig érdekel minden, ami a pszichológiához kapcsolódik. Megértettem az indokait, hiszen elég szépen megismertük a múltját és, aki végigolvassa a könyvet az rájöhet, hogy mit miért tett, hogy mik befolyásolták őt, de azért mégis csak beteges ennyire vágyni a bosszúra. 

"A remény gyenge pillér. Nem mindig bírja el a valóság súlyát, és én belefáradtam, hogy folyton meg kell támasztanom."

Skye
Forrás

Skye a legelején azt az érzést keltette bennem, hogy már megint egy gazdag cicababáról kell olvasnom, akit történetesen elraboltak, majd meglátjuk, hogy állja meg a helyét. Megállta, sőt, talpra állt minden egyes megpróbáltatás után. Nem adta fel soha, és szerintem ő az a karakter, aki tényleg rengeteg fejlődésen ment keresztül, aki a szemem előtt lapról-lapra változott, méghozzá egészen jó irányba. 

"A bosszú csak újabb bosszút, még szörnyűbb káoszt, még áthatolhatatlanabb sötétséget szül. A bosszú elrabolja, foglyul ejti, megcsonkítja az embert, mi pedig csak gyötrődünk és gyötrődünk, amíg meg nem szabadulunk a parazita szívókorongjaitól."

Összességében azt mondanám, hogy tetszett, de nem lett kedvenc. Több dolog is rontott az összképen. Az egyik a szappanoperaszerű, túlságosan boldogan élünk, amíg meg nem halunk vég. Azt gondoltam, hogy a kezdeti dark romance beütés végig megmarad, főleg, ha már a Rázós könyvek közé van sorolva a Papírhattyú. Számomra mindenképp hiányzott a katarzis a végéről.A másik pedig a nagyon boldog pillanatokat színesítő erotikus jelenetek megjelenése. Szerintem sokat rontott a történet élvezhetőségén, elvitte az egyébként egyedi könyvet egy Elle Kennedy- féle The Deal irányba, ami nekem nagyon nem jött be. 

"Ha valakitől a világ mindig mindent elvett, és a talaj egyre csak ingott a lába alatt, nehéz elképzelnie, milyen is az, amikor valami jó nem ér véget azonnal."

Ez alapján nyugodt szívvel tudom ajánlani a The deal rajongóinak, kicsit sötétebb, de a vége igazán NA könyvekbe illő.

"– Néha azért hullik szét minden, hogy valami sokkal jobb épülhessen a helyére."

Olvastátok már a könyvet? Ha igen, hogy tetszett?
Üdv, 

V. E. SCHWAB: A DARKER SHADE OF MAGIC - EGY SÖTÉTEBB MÁGIA (SHADES OF MAGIC #1.)

Hello Molycik!

Hamarosan véget ér a Promágus Kupa első fordulója, ami a Why so serious?! nevet kapta. Célunk a TBR csökkentéshez hasonlóan a várólistánk számának csökkentése, bár részemről úgyis csak növekedni fog, de legalább próbálkozom. A sok szép borítónak sosem tudok ellenállni, se az új megjelenéseknek. 

A Why so Serious? kategóriába olyan könyveket kell elolvasnunk, ahol nem (csak) a klasszikus hősöké a világ. Olyan karakterek is szerepet kapnak, akiknek nincs ki mind a négy kerekük, de ennek ellenére, vagy éppen ezért rendkívül szerethetőek, vagy éppenséggel antihősök. Jöhetnek az ikonikus gonoszok, a klasszikus elmebetegek, a közveszélyes őrültek, a problémásak, a deviánsak, a morálisan korruptak.

Ez alapján pedig a választásom újdonsült kedvenc írónőm egyik trilógiájának kezdő kötetére esett, az A Darker Shade of Magic-re, ami egyébként ma (2017. február 27.) jelenet meg magyarul.

Kiadó: Ventus Libro
Eredeti cím: A Darker Shade Of Magic
Sorozat: Shades of Magic #1
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 464
Megrendelem

Fülszöveg

Kell az utolsó utazók egyike – varázsló a párhuzamos világok, mágikus városok közti átkelés ritka képességével. Szürke Londonban, a koszos és unalmas, minden mágia híján való birodalomban az őrült III. György uralkodik, míg Vörös Londonban, ahol Kell is felnőtt a trónörökös, Rhy Maresh mellett, tisztelik az életet és a mágiát. Fehér Londonban pusztító harc folyik a mágia birtoklásáért. És egyszer, valamikor létezett Fekete London is, amelyről senki sem beszél. Kell hivatalosan Vörös London utazója, a birodalmak közti levelek kézbesítője. Nem hivatalosan viszont csempész, olyan vevőkkel, akik bármit megtennének akár a legapróbb tárgyért is, amely a másik világból származik. Veszélyes időtöltés ez, amelynek következményeit Kell meg is tapasztalja. Szürke Londonban menekülve Szelinával találkozik, egy zsebmetszővel, aki kirabolja, majd megmenti az üldözőjétől, végül ráveszi Kellt, hogy magával vigye a másik világba.

---

V. E. Schwab nevével RavenS-nek hála ismerkedtem meg, és mióta belehabarodtam az Archívumba és annak világába, Schwab írásmódjába, azóta igyekszem minden könyvével megismerkedni. Az pedig, hogy megtudtam, hazánkban a Ventus Libro kiadó megjelenteti a könyvet csak még jobban motivált arra, hogy minél előbb elolvassam az A Darker Shade of Magic c. könyvét. 

Forrás

Az írásmód a szokásos Schwab, amibe beleszerettem. Hiába indul lassan a történet, hiszen körülbelül az első 100-150 oldalon csak ismerkedünk a szereplőkkel, a világgal, a politikai helyzettel, mégis magába szippantott már az első oldalon, és véleményem szerint a cselekmény lassú kibontakozása kellett ahhoz, hogy jobban átlássuk a dolgokat, és Kell által megismerjük a világot. Viszont miután beindulnak a dolgok már pörög a cselekmény, én végig csak néztem, mint Rozi a moziban, hogy most mi a franc történt. A mozis hasonlatomat pedig érthetjük szó szerint, mert annyira jó volt a leírás része a könyvnek, hogy végig olyan érzésem volt, mintha egy filmet néztem volna, életre kelt a történet a fejemben. 

A világfelépítés, azon belül a négy London ötlete szerintem valami zseniális. Imádtam Kellel együtt utazni Vörös, Szürke, és Fehér London között, illetve minél többet megtudni Fekete London balszerencséjéről. Lila leírása pedig valami fantasztikus a Londonokról:

" – Semmit nem tudsz ezekről a világokról – jegyezte meg végül, de a dacos ellenkezés már eltűnt a hangjából. – Dehogynem! – szólt Lina vidáman. – Létezik Buta London, Kell London, Bizarr London és Halott London – sorolta az ujjain számolva. – Látod? Gyorsan tanulok."

Kedvencem egyértelműen Vörös London volt, sokkal barátságosabbnak érzékeltem, mint az összes többit, a mágia erőteljes jelenléte pedig még vonzóbbá tette számomra. Fehér Londont én a kegyetlenséggel, brutalitással és szadizmussal jellemezném, így nem sikerült közel kerülnie hozzám, pláne nem a Dane ikrekkel a trónon. Szürke London a nevéhez hűen szürke, átlagos, de különösebben nem keltette fel a figyelmem.

Ami kifejezetten tetszett az az volt, ahogy Kell tök jól elmagyarázta a mágiával kapcsolatos dolgokat, a történelmet, a nyelvet, lényegében mindent elmesélt, amit tudnom kellett ahhoz, hogy képben legyek a kezdetek kezdetén. A fekete mágiás dolog nagyon izgatja a fantáziámat, kíváncsi vagyok mi lesz a végkifejlet. Maga a könyv is egy kicsit sötétebb hangulatú, lassan beszivárgott a fejembe és nem is sikerült felszívódnia, ott ragadt és a mai napig eszembe jutnak egyes részei. 

Forrás

Kellt ugyebár sokat emlegettem már, szóval gyorsan rá is térek a szereplőkre, hiszen ők is szuperek. Vagy nagyon utáltam őket, vagy nagyon imádtam őket. Ez a két véglet volt a főbb szereplők kapcsán. Összességében azonban mind érdekes és egyediek, viszont még van mit fejlődniük.

" – Te nem félsz a haláltól? – kérdezte most Linát. A lány úgy nézett rá, mintha ez valami nagyon furcsa kérdés lenne. Aztán tagadóan megrázta a fejét. – A halál mindenkiért eljön – felelte egyszerűen. – Nem félek meghalni. Attól viszont igen, hogy itt ér a vég – intett körbe széles mozdulattal a szobáján, a tavernán, a városon. – Inkább halljak meg kaland közben, mint éljek itt vesztegelve."

Kezdem Kellel, akinek a nevét nagyon nehezen szoktam meg az eredeti, angol szövegben, mert folyamatosan pislogtam, hogy most akkor mi kell? Látszik, hogy általában este olvastam, és fáradt voltam, de tény, hogy nehezen szoktam meg a nevét. Egyébként elég badass a srác, könnyen megkedvelhető, és tényleg nagyon jól elmesélte a mágiával és a Londonokkal kapcsolatos tudnivalókat. Erős, egyedi karakter, de amit a legjobban imádtam az a közte és Rhy között lévő kapcsolat, illetve a Lila és közte lévő kapcsolat. Rhy esetében érződött az úgymond testvéri kötelék, és áradt Kellből a szeretet iránta, így én is nagyon könnyen megkedveltem a herceget, pedig Rhyról tényleg nagyon kevés infót tudunk meg róla, de számomra még így is egy szimpatikus, kedvelhető karakter. 

Lila esetében meg egyfajta kötődést és törődést éreztem. Egy idő után kölcsönösen védelmezték a másikat, és elkezdtek törődni egymással, és aggódni egymásért. Ott van közöttük a kémia, viszont félre ne értsetek, nincs romantikus oldala az egésznek. A későbbiekben gondolom lesz, nem tudom, még nem tartok ott, de ebben a kötetben még nincs, és ettől csak még jobban szeretem az A Darker Shade of Magicet. Lehet, hogy a többség velem ellentétben igényelte volna a romantikus szálat, de én nem, számomra így volt jó az egész, ahogy Schwab megírta.

"– De ugye nem fogok önmagamba beleszaladni? – törte meg végül Lina a csendet. Kell feléje pillantott. – Miről beszélsz? A lány belerúgott egy kilazult kőbe. – Hát úgy értem, az egy másik világ lesz, nem? London egy másik verziója. Nekem is él ott az ottani másom? Kell a homlokát ráncolta. – Még sosem találkoztam senki hozzád hasonlóval."

Lilat egyébként nagyon bírom, badass, szókimondó, bátor, belevaló csaj. Kicsit emlékeztet Macre -Schwab másik sorozatából az Archívumból -, aki szintén nem nyafogott, hanem próbált tenni a reménytelen helyzete ellen. Lila kezébe vette a saját sorsát és úgy döntött, hogy ha törik, ha szakad változtat a sorsán, nem fogja megvárni, hogy a sült galambot, ami nem akar a szájába repülni, de még csak a közelébe sem. És, ha már Lila, valaki igazán elárulhatná, hogy a magyar fordításban a Delilah Bardból miért Szelina Bard lett? Ezt komolyan nem tudom feldolgozni :D 

A következőkben pedig összekötöm a kellemeset a hasznossal, ugyanis van még 3 személy, akikről szót szeretnék ejteni: Holland és a Dane ikerpár, akik a fő okai annak, hogy pont az A Darker Shade of Magicet választottam a Promágus könyvemnek.

Megmondom őszintén, hogy Hollandot én az elejétől fogva nem kedveltem, és ez az egész könyv alatt nem változott meg, csupán annyi történt, hogy kicsit jobban beláttam a színfalak mögé, és átértékelődött bennem a karaktere, de megkedvelnem nem sikerült. Úgy gondolom, hogy a körülményektől függetlenül a gonoszok táborát erősíti, ő a szükséges rossz. 

A Dane ikrek pedig menjenek a francba :D Szadisták, velejükig romlottak, hatalom éhesek, és nagyon utáltam őket. Szerintem jobb sorsot nem is szánhatott volna nekik Schwab. 

A Darker Shade of Magic számomra tökéletes választás volt, egy szuper fantasy, így a műfaj szerelmeseinek valószínűleg ez is tetszeni fog. A cselekmény kezdetben elég lassan bontakozik ki, de utána már pörgős, és a harcjelenetek is szuperek. A világfelépítés - a Schwab rajongók számára ez nem lesz meglepő - zseniális, én vizsgaidőszak kellős közepén úgy rácuppantam, mint Micimackó a mézre, és alig várom, hogy olvassam a folytatást, csak jelenleg még Kate Danielst olvasok, mert SoSo és RavenS már lassan megesznek vacsorára, hogy még mindig nem vagyok fanatikus Ilona Andrews rajongó, és nem idézek fejből a könyveikből, mint ők. Ha tehetném 10, sőt 20 csilagot adnék a könyvre, de csak 5 áll a rendelkezésemre, így azt természetesen megkapja.

Ha van kedvetek és már olvastátok a könyvet, akkor írjátok meg a véleményeteket, beszélgessünk róla!:)
Üdv,