VIVIEN HOLLOWAY: FORGANDÓ SZERENCSE (WINIE LANGTON TÖRTÉNETEK #6.)

Hello Molycik!

Fut a halloweeni hetünk a Prológus oldalán, amiből én sem maradhattam ki. Négy éve az első projektünk is ebben a témában volt, ezért igen közel áll a szívemhez ez a pár nap az évben. Sosem gondoltam volna, hogy 4 év után ennyi baráttal gazdagodom. Azt meg pláne nem, hogy még mindig a blog előtt fogok ülni és pötyögni. Már csak egy kérdés maradt, mielőtt belevágnék az értékelésbe: Hogy jön a Halloweenhez Wee könyve? A hangulata és a steampunk miatt, pontosan azért! <3 

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 182
Megrendelem
A könyvet köszönöm a
Főnix Könyvműhelynek!

Fülszöveg:

„- ​Öt perc. Csak öt percig lett volna egy kis nyugalmam.

Elmosolyodtam.

– Én már évek óta nem is álmodozom ilyesmiről.”

Winie mindent megtesz, hogy elkerülje a bajt, de nagyon úgy fest, hogy hiába próbálkozik. A baj ugyanis mindig megtalálja őt.

Lassan egy hónapja annak, hogy Harry Roghannel megszerezték a gépfarkashoz szükséges alkatrészeket, és működésbe hozták a szerkezetet. Azóta Winie törött karja már majdnem teljesen rendbejött. Ahogy a Will-lel való barátsága is.

Harry viszont eltűnt, már hetek óta nem hallottak felőle, valaki azonban a fiú szerencsehozó amulettjére vadászik. Winie próbálja előkerítni, hogy figyelmeztesse, de közben akadnak egyéb problémái is.

Ezalatt Willnek is meggyűlik a baja a saját üzleti ügyeivel, ezeket azonban magának kell megoldani, hiszen nem támaszkodhat mindig Winie segítségére.

Harry épp időben tér vissza, hogy alaposan felkavarja az amúgy sem túl nyugodt állóvizet, és Ezra Cassidy utáni bosszújával, valamint a rendre felbukkanó rosszakaróival cseppet sem könnyíti meg Winie dolgát, akinek viszont feltett szándéka, hogy életben tartsa őt.

„- Te meg mi a fenét műveltél?

– Megkértem néhány fickót, hogy verjenek meg – némileg orrhangon beszélt, de bíztató volt a tény, hogy van ereje ironizálni. – Kicsit elszaladt velük a ló.

– Vicces. – Az egyik székhez támogattam, és leültettem rá. – Blackwood vagy Cassidy?

– Nem mutatkoztak be. – Egy törülközőt nyomtam a kezébe, ő pedig az orrához szorította, és hátrahajtotta a fejét. – De nem voltak túl kifinomultak, szóval inkább Blackwoodra gyanakszom.”

Még év elején valami könnyedre, ugyanakkor szórakoztatóra vágytam. Ezen fellángolásból történt meg az, hogy újra lekaptam a polcról a Végtelen horizontot és fél nap alatt befaltam. Megint. Szerintem harmadszor olvasom újra, de nem tudom megunni, annyira szórakoztató és sziporkázó. Majd pedig szenvedtem, hogy ugyan mit olvassak, hiszen végre szabad volt. Végeztem a vizsgáimmal, de csak nem tudtam eldönteni, hogy ha már lehet büntetlenül és bűntudat nélkül olvasnom, akkor mit vegyek a kezembe. Még jó, hogy anno Dóritól ajándékba kaptam a Mesterkulcsot, a Winie Langton történetek első, igencsak rövid kis történetét. Két nappal később ott tartottam, hogy megint nincs mit olvasnom és mikor jön már a folytatás. Aztán az írónő felvilágosított, hogy egyébként a Forgandó szerencse már megjelent, csak az utolsó kötetre kell várni. Mondanom sem kell, azonnal rohantam a könyvesboltba, ahol nem lehetett kapni pont azt az egy kötetet, ami nekem kellett. Egészen a Könyvhétig kellett így hát várnom, hogy Winie és Will kalandjait tovább folytathassam, és megint ott találjam magam, hogy folyamatosan azt kérdezgetem, mikor jön már a folytatás?!

"Sosem voltam szadista. Ha valaki belém köt, lelövöm, és kész. De nem döfködök tűket a bőre alá."

Szóval így indult az én kalandom Vivien Holloway zseniális sorozatával. Őszintén, nem terveztem, hogy értékelem egyenként a köteteket, mert annyira rövidek, hogy igazából mindig csak azt tudtam volna ismételni, hogy fantasztikus és könnyesre röhögtem magam. De azért így a vége felé, hátha sikerül még valakinek felkeltenem a figyelmét, azáltal, hogy elmondom mit szeretem a Forgandó szerencsében. 

"A bal kezem sajgott, de azért felhúztam magam. Mondhatnám, hogy sikkesen átlendültem a korláton, de leginkább csak átvergődtem, mint egy beteg lajhár, és rálapultam a lépcsőfokokra."

Először is, magát a történetvezetést és a karaktereket. Egyszerre érdekes és jól kidolgozott minden karakter. Úgy bizony, mindenki. Nem csak Winie, a főszereplőnk kapott saját személyiséget, hanem ténylegesen a kötetek minden résztvevője érdekes személyiséggel rendelkezik. Ha nem is egy kötet alatt, de a végére rendeződnek a szálak és a szívedhez nőnek még azok is, akiket a kezdetben nem szerettél. Khm, Harry, khm... Valamiért nem tudom utálni, de közben nem is szeretem őt. Winie igazán sziporkázó és belevaló lány. Kicsit forrófejű, de pont ettől lesz életrevaló. Harry és Will pedig még egy kicsit hozzátesznek a személyisége alakulásához, részről-részre. Hát, még Tony, aki talán az egyetlen olyan karakter, akit ténylegesen kezdek megutálni. Winie-nek a családját is csak imádni lehet. 

"– Ezért Winie le fog lőni – csóválta a fejét Arnie. – Már hogy téged. Engem, mondjuk, ötheti házimunkára ítél.
– Akkor részedről minimális a kockázat.
– Takarítottál te már Winie-nél? – még a gondolatra is megborzongott. – Lőne le inkább."

A világfelépítés és a steampunk légkör is nagy kedvencem. Pláne ebben a kötetben, ami kicsit lassabb és számomra melankólikusabb lett, de pont ez benne a jó. Érződik, hogy a java még csak most jön, hogy ez úgymond a vihar előtti csend. Csavaros kis történet ez és ez egyike azon elemeknek, amit nagyon szeretek benne. 

Ajánlom minden olyan könyvmolynak, aki szeretne egy kicsit kis időre kiszakadni a valóságból. Egy nap bőven elég az eddig megjelent kötetekre, utána pedig jöhet a rongyosra olvasásuk újra és újra. A Cinikus, szarkasztikus, humoros, de közben igazán badass főhősnőket kedvelők, a steampunk légkörért és világért rajongók és Wee olvasói számára tökéletes lehet a Winie Langton történetek. 

Értékelés: 4,5/5
Kedvenc szereplő(k): Will, Winie

Kedvenc rész: az egész 

Üdv,

VIVIEN HOLLOWAY: VÉRVÖRÖS HORIZONT

Hello Molycik!

A héten a Főnix Könyvműhely könyvei kerültek terítékre a Prológus oldalán, így nem meglepő módon a kiadó kínálatából választottam az eheti értékelésemet. 

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 96
Megrendelem

Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ez a füzet egy kis meglepetés azok számára, akik szerették a Végtelen horizontot, és két novellát tartalmaz a regény világából.

Az első a Végtelen horizont előzménytörténetét leíró Táguló horizont, melyben kiderül, hogyan találkozott Becky először Nick Mattockkal, és hogy mi is történt azon a bizonyos szerencsétlen kártyapartin. Ezzel a történettel a szemfüles olvasók már találkozhattak a Pokoli teremtmények, ördögi szerkezetek című antológiában.

A második egy teljesen új novella, és időben a Végtelen horizont után játszódik. 

A Vérvörös horizont a könyv egyik igencsak megosztó mellékszereplőjét, Junipert hozza előtérbe, akinek sikerült életben maradnia, miután Duke és Nick kiszabadították Becky-t a Tartaroszról.

„– Azokat a gyáva férgeket, akik nem jelentkeznek három percen belül a vezérlőteremben, megkeresem, és személyesen lövöm agyon – szóltam bele rekedten a mikrofonba, különösebb ceremónia nélkül. – A hajó új kapitánya beszélt.”

---

Miután tavaly szeptemberben végre valahára elolvastam a Végtelen Horizontot azonnal kezemben szerettem volna tudni a folytatást. Ami nincs még. Nagyon remélem, hogy a jövőben újabb kalandokba keverednek Beckyék, mert azonnal a szívembe zártam a két lököttet, meg szinte az összes szereplőjét a történetnek. Szóval örültem, hogy azért nem maradtam teljesen a világ és a karakterek nélkül, hiszen itt ez a kis 96 oldalas szösszenet, ami tulajdonképpen csak arra volt elég, hogy még jobban érezzem a késztetést a Végtelen Horizont újraolvasására. 

Szerettem volna minél előbb sort keríteni a Vérvörös Horizontra, viszont nálam ez sose szokott összejönni, jelen esetben csak januárig várattam magamat, amikor is a Büntetés-végrehajtás vizsgám után úgy döntöttem elegem van, valami jót akarok olvasni és ezzel a lendülettel leemeltem a lakótársam polcáról a kötetet.  Majd pedig ráébredtem, hogy nekem már rég el kellett volna indulnom a buszomhoz, így még kicsit várnom kell az olvasással, inkább csak megcsodáltam a gyönyörűséges borítót, táskába tettem és elindultam a buszomhoz. Felszállás után pedig neki is vágtam az olvasásnak és még milyen jól tettem!

Azt tudni kell, hogy két novellát tartalmaz a könyvecske. Az első - Táguló Horizont - Becky és Nick első találkozását tárja fel előttünk, kicsit részletesebben, mint ahogyan azt megismerhettük a Végtelen Horizontban. Már az értékelésemben is leírtam anno, de én imádom ezt a két szerencsétlent. Az egyik kedvenc párosommá váltak azonnal és annyira jó volt megint egy kis részletet kapni belőlük és felidézni ez által a kemény 49 oldal által a Horizont elején történteket, hogy ahw. Sok újdonságot azért nem adott, de mindenképp megérte elolvasnom.

"– A hősiesség és a hülyeség semmiben sem különbözik egymástól, ezt jobb, ha az eszedbe vésed. A hősök ugyanúgy meghalnak, mint hülyék, csak általában sokkal hamarabb."

A második, címadó novella Juniper köré épült és a Végtelen Horizont történései után játszódik és az utána történteket ismerhetjük meg. Azt, hogy hogyan veszi át a hajó kapitányságát és a vezetést a legénység felett. Be kell valljam, én nem szeretem Junipert. Valamiért nem tudtam őt megkedvelni és ezen a helyzeten a novella sem változtatott. Viszont azt belátom, hogy egy igazán erős személyiség, kitartó és sosem adja fel. Aki szerette a karakterét eddig, az nyilván ezek után még jobban fogja, főleg így, hogy kicsit több szerepet kap a novellában és kicsit jobban megismerhetjük őt. 

Mindenképp ajánlom a novelláskötetet a Végtelen Horizont rajongóinak, az biztos, hogy nem fognak csalódni. A stílus a megszokott, a karakterek szintén, mégis kicsit tágul a horizont haha, és egyúttal vissza is repít a szeretett karakterek világába, egyenesen a léghajók közé. 

Értékelés: 4,5/5

Kedvenc szereplő(k): Becky és Nick

Kedvenc rész: Nickék novellája

---

Ha már olvastad a két Horizont kötetet és visszavágysz a világba, akkor mindenképp olvasd el a karakterinterjút, amit Vivien Holloway közreműködésével készítettünk, főszerepben Beckyvel és Nickkel. 

Üdv,

VIVIEN HOLLOWAY - VÉGTELEN HORIZONT

Hello Molycik!

Töredelmesen bevallom, még semmit nem olvastam ezelőtt Vivien Hollowaytől. Megvan szinte az összes Winie kötet a polcomon, mégis a Végtelen horizonttal kezdtem pályafutásomat és milyen jól tettem. Zseniális volt ez a könyv!

Fülszöveg:

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 428
Megrendelem
A recenziós példányért
hálás köszönet a
Főnix Könyvműhelynek!

Becky ​Dwyer három évvel ezelőtt hozott egy rossz döntést, és most eljött az idő, hogy megfizesse az árát.

Egy olyan világban, ahol az elektromosság csak háromezer méteres magasság felett elérhető, a légjárók biztosítják a kereskedelem áramlását. 

Becky egész életét nagybátyja, Duke Barton hajóján töltötte, és soha nem is tervezte, hogy ezen változtatni fog. Három évvel ezelőtt azonban üzletet kötött a kétes hírnevű Nick Mattockkal, aki most behajtja a lányon a tartozását. 

A műszerészlány hirtelen sokkal távolabb kerül az otthontól, mint azt valaha képzelte volna. Eddigi kényelmes világa darabokra hullik. Helyt kell állnia egy olyan legénység tagjaként, melynek legalább a fele hajdani kalózokból áll, miközben megpróbál megtenni mindent, hogy visszajuthasson a nagybátyjához. 

Azonban kénytelen ráébredni, hogy ez koránt sem lesz olyan egyszerű, és nem csak azért, mert Nick minden lépését szemmel tartja. Hamarosan nem csak az ő, de Duke élete is veszélybe kerül, és megoldást kell találnia, ha nem akarja elveszíteni azokat, akiket szeret.

---

Mint, ahogy azt a bevezetőben is említettem, ez volt az első Holloway könyvem. Elképzelésem se volt, hogy milyen lesz, csak annyit tudtam a könyvről, hogy nagyon tetszik a borítója és steampunk. Jó kiindulási pontok ugye? Coverwhore énem szokás szerint nem hazudtolta meg magát, de ezúttal olyan szinten jól választott, hogy kedvencet avathattam olvasás végén, pedig a reading slump még mindig kínoz és egyszerűen nem tudok kimászni a szakadék mélyéről. Viszont a Végtelen horizont kicsit feljebb rángatott, talán már a fényt is látom az alagút végén és végre visszatérhetek a fangörcsölős könyvfaló életembe. 

"– Most először hívtál kapitánynak úgy, hogy nem tűnt sértésnek. A szememet forgattam, de viszonoztam a mosolyát.
– Csak véletlen volt, legközelebb jobban odafigyelek."

A történet legelején megismerhetjük Beckyt, hogyan él, kik veszik körül, hogyan telnek a mindennapjai és én teljesen abban a hitben voltam, hogy majd egy "apuci kicsi lánya" szereplőként lesz jelen a könyvben és előre imádkoztam, hogy ne akarjam minden egyes hajszálát egyesével kitépni, ahogy halad előre a cselekmény. Gondolhatjátok mekkora pofára esés volt, amikor ez nem történt meg. Becky egy teljesen normális, talpraesett, badass leányzó, aki túlságosan is saját magamat juttatta eszembe olvasás közben. Ugyanolyan szerencsétlenek vagyunk mindketten, így elég könnyen tudtam vele azonosulni :D

TBR polcom tetején sokáig dobogós volt a Végtelen horizont

Persze az élet nem fenékig tefjöl, ezért megjelenik Nick, hogy pár évvel ezelőtti nyereményét beváltsa, azaz, hogy Becky csatlakozzon a hajója legénységéhez, ezzel pedig elkezdődik a kaland, amit kifejezetten élveztem. Kapásból pár oldal után érvényesül Becks esetében a szerencsétlenség generátor és kisebb sérülést szenved, orvosi ellátásra szorul. Mint én, amikor felkelek reggelente... Innen pedig nincs megállás, az út a totális katasztrófáig megkezdődik.

Beckyt tehát nagyon bírtam, mert talpraesett és nem egy ijedős típus. Nem fut világgá, ha letörik a körme és simán megszerel bármiféle technikai kütyüt. Ha pedig véletlenül fenékre huppan feláll, nem adja fel és kitart társai mellett legyen szó bármiről is. Az sem számít, ha már hatodszor lövik meg, ott segít, ahol tud és nem képes nyugton maradni egy pillanatra sem.

Nicken az elején kicsit nehezen igazodtam ki, de azért sejtettem, hogy nem egy nyámnyila karakter. Egyszerre volt utálható és szerethető karakter, akit egyik pillanatban még agyon akartam csapni, mert mi az, hogy beszólogat és mi a franc baja van már megint és miért egy arrogáns s*ggfej, másik pillanatban meg meg akartam ölelgetni, mert olyan cuci, mint egy plüss unikornis, és agyon akarom nyomorgatni. A közte és Becks között lévő kémiától pedig egyszerűen eldobtam az agyam. Minden pillanatban azért szurkoltam, hogy újabb közös jelenetük legyen, mert nem volt elég, amit kaptam és még többet akartam. A mellékszereplőket is bírtam, jó csapatot alkotott nem csak Nick legénysége, de Duke-é is. Akire kicsit nagyon neheztelek az June, de minden történetbe kell egy negatív szereplő, akit utálhatunk. 

"– A lelkiismeret szar dolog – jegyezte meg nagy bölcsen. – Ha van, csak problémát okoz, ha nincs, állatot csinál belőled."

A világfelépítés és a könyv hangulata brutálisan jó. Vivien Holloway profi abban, amit csinál. Olyan hangulat árad a könyvből, hogy igen nehezemre esett letenni, amikor olvastam és tudtam, hogy nem szabadna, mert épp beadandót kellene írnom vagy le kéne szállnom a metróról. Persze nem sikrült leszállnom, utaztam tovább még 3 megállót, mire feleszméltem, hogy milyen gyorsan peregnek a lapok, újabb fejezetnek lett vége és mindjárt befejezem a könyvet. Tejóég, hogy kerültem én a Nagyvárad térre? Wee írói stílusa pedig olyan mint kánikulában egy hűvös fuvallat, kellemes és jól eső. Teljesen levett a lábamról.

"Akárhogy is, világunk újra felépítette önmagát, az élet sem nehezebb, sem könnyebb nem lett, mint a háború előtt. Mindössze megváltozott. A változás azonban olykor elkerülhetetlen."

Összességében egy király steampunk történetet olvashattam léghajókkal, kalózokkal és mindenféle akciódús tartalommal. A szereplők szinte mindegyikét imádtam, főleg a Nick és Becky között lévő kémiát, ami nélkül valószínűleg hiányérzetem lett volna. Filmet esetleg valamelyik hazai stúdió nem szeretne forgatni a könyvből? Szívesen látnám széles vásznon és nem csak olvasás közben képzelném el a fantasztikus látványt, amit feltár előttünk a könyv. 

---

Értékelés: 5/5
Kedvenc szereplő: Nick és Becks

Kedvenc jelenet: Nick és Becky összes közös jelenete :D

Következő úticélom a Vérvörös horizont, addig is
Üdv,

A. M. ARANTH: A LILIOM KORA

Hello Molycik!

Viszonylag kevés olyan magyar író van, akivel úgy vagyok, hogy mindegy milyen műfajban és mit ír, egyszer biztosan sort kerítek rá és elolvasom. A. M. Aranth pont ezek közé az írók közé tartozik. Ezúttal sem kellett benne csalódnom, az állam szokás szerint a padlón landolt.

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 140
Megrendelem

Fülszöveg:

A ​Város otthon, béke, biztonság.

Lily, amióta az eszét tudja, a Városban élt. A Város volt hazája, táplálója és élete. Egy nap azonban, amikor rejtélyes emberek rabolják el, rá kell döbbennie, hogy a mélyben a Város szörnyű titkokat rejt: az utcák kövei alatt, a dübörgő gőzgépeknél és kavargó csatornajáratoknál is mélyebben iszonyatos sötétség lapul, amellyel egyedül ő veheti fel a harcot.

Vincent mindent elvesztett. A lány, akiért az életét is odaadná, eltűnt. A nyomozás során a férfi mindennel és mindenkivel szembeszáll, hogy visszakaphassa – közben nem is sejti, hogy ellenségei már rég kivetették hálójukat, és minden lépés csak közelebb viszi a végzetéhez.

Közben megállíthatatlanul közeledik újév napja, egy új korszak hajnala, amikor a Város acél szíve lángra lobban és ünneplő embertömegek lepik el a ködlepte utcákat. És egyikük sem tudja, hogy közben éhes szempárok milliói, mint megannyi csillag pislognak a Városra a külső sötétségből.

Mert a Város már nem csak otthon és béke, hanem egy ősi, titkos háború frontvonala, amely egész világok sorsát dönti el.

---

A történet központja A város, ahol Lily, egyik főszereplőnk is él. Lakói élik jól megszokott életüket, nem tudva, honnan vagy kitől kapják a mindennapi élelmet. Kasztokba osztva, kemény szabályok között élnek és ezzel a többség meg is van elégedve, de annak rendje-módja szerint akad olyan ember - főként a Szabadok között -, aki arról álmodozik, hogy majd, ha egyszer összegyűlik elegendő pénze, akkor bizony el fog költözni egy kis faluba, ahol aztán nagyon boldog lesz, távol a város minden bajától és zsúfoltságától. Ha már kasztok, akkor meg kell említenem, hogy a Szabadokon kívül még ott vannak a Bankárok, Mérnökök, és persze a Nemesek is. Céljuk pedig a status quo fenntartása, mert az kell és szükséges, anélkül csak káosz és nyomor lenne.

"Figyeljetek szavaimra.

örök megváltástokra szolgálnak azok!

Három osztályt teremtett Los Pörölye és szőtt

Enitharmon Szövőszéke.

Három Osztály, három Parancs, nyolc Oszlop.

Nemes, Bankár, Mérnök, kiket uraljon

Fegyelem, Rend, Éberség & világítsa

Éjüket a nyolc oszlop: a négy Zoa & négy emanáció.

Így lesz a Város, és így lesz a Város örök,

Ti pedig örökre megváltattok. "

Engem már a világfelépítéssel levett az író a lábamról, na meg az elmaradhatatlan HVP stílussal. Az pedig csak hab a tortán, hogy in medias res kezdéssel indítunk. Érdekes volt a Városról olvasni, hogy hogyan szuperál és mivé válik, ahogyan közeledünk a történet vége felé. Mert bizony voltak ám történések, nem is akármilyenek! Azt nem mondom, hogy nem volt az elején kicsit zavaros, mert az volt, de még mennyire. Három szereplő szemszögén keresztül ismerhetjük meg a Várost. Vincent, Lily és Gregor vezet végig minket a történéseken, ráadásul nem is időrendi sorrendben, így néha csak kapkodtam a fejem, hogy most mi van?  Persze ez a zavar az űrben vagy inkább a levegőben, ha már steampunk és léghajók idővel kitisztult és egész könnyen rá lehetett jönni egy-egy elrejtett információnak köszönhetően a csavarokra... vagy legalább egy kis ideig azt gondolhattam, hogy bizony rájöttem a csattanóra, most már tudom miről volt szó egész végig! 

A szereplők közül számomra Lily és Vincent volt kiemelkedő, Gregort nem igazán tudtam megkedvelni, inkább maradt a semleges oldalon.  Tetszett, hogy Vincent nyomozó lényegében bármit megtett volna, hogy az általa kedvelt, szeretett lányt megtalálja az eltűnése után. Még úgy is, hogy közben megmagyarázhatatlan, abszurd dolgokat élt át, amikor a Várost megpróbálta elhagyni. Mindegy, hogy milyen közlekedési eszközzel próbálkozik, nem sikerül neki, sosem jut el a szomszédos faluba. Reggel meg mintha törölték volna az előző napot az emlékezetéből és csak a másnap maradt meg... Én pedig egészen végig kétségek közt haladtam előre a történetben, hogy végre rájöjjek a nagy titokra.

Többet nem igazán árulnék el a történetről, mert még a végén lelőném a poént, de annyit elárulhatok, hogy Peti az utolsó fejezetek, mondatok mestere. Konkrétan tátott szájjal bámultam magam elé, hogy mi a franc történt. 

"A Város csontja kő, húsa vas és acél, vére az emberek, a munkások tömege. Ütőere viszont pénzből van, mi pedig, mint jó orvos, ezen az ütőéren tartjuk a kezünket, és kontrolláljuk a véráramot, hogy a Város egészséges maradjon."

A történet misztikussága, a Várost körüllengő titkok, a steampunk hangulat és elemek, kiegészítve a szereplőkkel és a végkifejlettel egy igazán zseniális történetet alkotnak. Ha tehát egy igazán izgalmas és jól kidolgozott világfelépítésű, steampunk kisregényt szeretnél olvasni, akkor mindenképp olvasd el A Liliom Korát. Higgyétek el, megéri! Ha pedig egy hosszabb szösszenetre, de szintén gyilkos végre vágysz, akkor tudom ajánlani az író másik könyvét, az Oculust! Garantáltan felébred benned a gyilkolási vágy az utolsó oldalhoz érve ;)

---

Értékelés: 5/5
Kedvenc szereplő: Vincent

Kedvenc jelenet: Az epilógus az valami zseniális.

Üdv,

DAN KROKOS: HAMIS EMLÉKEK (HAMIS EMLÉKEK #1.)

Hello Molycik!

Már javában tart a nyári szünet, de a Prológus ekkor sem ül tétlenül a fenekén, igyekszünk minél színesebb és változatosabb heteket összeállítani számotokra. Ennek eredménye a múlt héten kezdődött, ma pedig az értékelésemmel záródó Dank Krokos hetünk.

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás éve: 2012 (2017)
Oldalszám: 262
Megrendelem!A recenziós példányért hálás
köszönetem a kiadónak!

Fülszöveg:

Miranda egy padon ébred, egyedül, emlékek nélkül. Rémületében rejtélyes energiát bocsát ki magából, amely rettegéssel tölt el mindenkit a közelében, kivéve egy Peter nevű idegent, aki a legkevésbé sem lepődik meg a lány megdöbbentő képessége láttán.

Más lehetőség híján Miranda kénytelen megbízni benne, és szembenézni a ténnyel, hogy őt magát fegyvernek képezték ki, és egy genetikailag módosított fiatalokból álló elit alakulat tagja, akik emberfeletti képességükkel akár egy egész várost képesek káoszba és pusztulásba taszítani.

Régi énjéhez azonban nem könnyű visszatalálni, ráadásul a múlt már nem is számít igazán, amikor a jövő kerül veszélybe…

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Őszintén bevallom, hogy megint a borító keltette fel a figyelmem. Egészen az új borítós megjelenésig nem is hallottam a könyvről, sőt azt hittem, hogy nem is találkoztam vele soha, de közben rájöttem, hogy amire én azt hittem, hogy egy Bűbájos boszorkák könyv, az bizony a Hamis emlékek régi kiadása. Kifejezetten örülök neki, hogy lecserélte a kiadó egy sokkal modernebb, letisztultabb és könyvhöz illőbbre a borítót.

A történet ütősen indít, Miranda elveszti minden emlékét, ráadásul pszichikus energiát képes kibocsátani, és mint később az kiderül Miranda egy Rózsa, nem is az egyetlen, aki hasonló képességekkel rendelkezik. A kezdeti sokk után továbbra sincs idő a pihenésre, Peter, Noah és Olive társaságában próbál Miranda rájönni az igazságra és megtalálni Rhyst, a lázadót (megyek én is! ;).

Könyvfeszten szereztem be a teljes trilógiát!
Hát nem gyönyörűek? *.*

Esetemben szerencsés, hogy nem hallottam korábban a könyvről, mert ha megláttam volna, hogy sci-fi, felőlem lehetett volna szép borítós és young adult, tuti nem olvasom el, viszont akkor egy nagyon szuper könyvélménytől fosztottam volna meg magam. Egyáltalán nem éreztem túlzottan tudományosnak, és imádtam, hogy a szereplők mindenféle összeesküvés elméleteket gyártogattak, velük együtt pedig én is. Tetszett, hogy tényleg mindig történt valami, úgy éreztem magam, mintha felültettek volna egy érzelmi hullámvasútra, és nem tudnék szabadulni onnan, így még munka mellett is gyorsan végeztem a könyvvel. Nem hagyott nyugodni, hogy mi fog történni a következő oldalon, fejezetben.

A szereplők közül úgy igazán senkit nem kedveltem meg, nem nagyon tudom még hová tenni őket, de bízom benne, hogy majd a folytatásban ez az érzés a helyére kerül, és avatok pár kedvencet. Miranda szerencsére azok közé a főhősök közé tartozik, aki bátor és nem kezd el hisztizni ha letörik a körme, vagy rálépnek a lábára. Visszaüt, ha kell és feltalálja magát minden helyzetben, még úgy is, hogy közben nincsenek emlékei arról, hogy ki ő, és mi az igazság. A közte és a két fiú között kialakult szerelmi háromszög sem zavart, mert szerintem teljesen érthető, hogy és miért alakult ki a fennálló helyzet. 

Összességében szerintem egy király könyvet írt Dan Krokos, 4 csillagot simán megérdemel, és csak azért nem kap többet, mert várom, hogy mi sül ki a következő két kötetben. Ha egy jó kis akciódús, érzelmi hullámvasútra vágysz, sci-fi elemekkel, young adult köntösben, akkor mindenképp kezdj bele a Hamis emlékek trilógiába!

Ennyi voltam mára. 

Üdv,

TBR CSÖKKENTÉS Á LA PROLÓGUS 2. FORDULÓ: VICTORIA SCHWAB - AZ ARCHÍVUM (TBR CSÖKKENTÉS #2.

Hello Molycik!

Elérkeztünk a szeptember végéhez, illetve a TBR csökkentés Prológusos verziójának 2. fordulójához. Erről csak annyit, hogy picit mind elcsúsztunk vele. Tényleg csak néhányan teljesítettük, de például én csak félig, ugyanis addig eljutottam, hogy elolvastam a könyvet, viszont az extra feladatomat, ami egy jelenet lerajzolása lett volna, hát... azt skippeltem, nem volt rá időm, úgyhogy várom a bünti feladatomat, amit majd RavenS szab ki a közeljövőben. Na, de akkor nézzük, hogy tetszett a könyv.

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 278

Fülszöveg:

Minden testnek van egy története, egy képsorozat, amelyet csak a Könyvtárosok olvashatnak. A halottak a Történetek, nyugvóhelyük pedig az Archívum. Papi először négy éve hozta el ide Mackenzie Bishopot, amikor a lány még csak egy rémült, de elszánt tizenkét éves volt. Most azonban Papi halott, helyét pedig Mac vette át: könyörtelen Őrzővé lett, akinek feladata megakadályozni a gyakran erőszakos Történetek felébredését és menekülését. A holtakat nem zavarhatják az Archívumban, valaki azonban mégis szándékosan megmásítja a Történeteket és fontos fejezeteket töröl ki. Hacsak Mac össze nem rakja a megmaradt darabokat, még maga az Archívum is darabokra hullhat.

"Kanyargó folyosókról és láthatatlan ajtókról mesélsz, és azokról a helyekről, ahol a holtakat tartják, mint egy könyvtárban. Amikor egy történet véget ér, nekem újra el kell mesélnem, mintha attól félnél, hogy el fogom felejteni.  De sosem felejtek."

Amikor megtudtam, hogy RavenS választ nekem könyvet, valahogy éreztem, hogy vagy ezt fogom olvasni, vagy pedig Dan Wellstől a Részlegeseket. Gondolhatjátok mennyire meglepődtem, amikor közölte, hogy mit választott :D Konkrétan ódákat zengett a sorozatról (azt hiszem sorozat lesz, a harmadik részt már elvileg írja az írónő), főként a második részről, na meg a főszereplő Satírsrácról, Wesleyről. Azért elég nagy elvárásokkal indultam neki, és ezúttal nem csalódtam - nem úgy, mint a Füst és Csont leánya esetében.

"– Ha mindenkinek mindenről hazudsz, akkor mi marad? Mi igaz? 

– Semmi – felelem. 

– Pontosan."

Victoria Schwab egy olyan világot tárt fel előttem, amiről eddig még nem olvastam, de még csak hasonlóval sem találkoztam, egyszerűen fantasztikus, zseniális és csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni (vagy inkább írni?;). Ez a világ, és az alaptörténet is jól felépített, összetett, és tényleg annyira egyedi, hogy öröm volt elmerülni benne. Maga az Archívum rejtélyes, minden egyes elemében ott a titokzatosság, a misztikum, egyszerűen tudni akarod, hogy mi történik, és ott van a szemed előtt a megfejtés, de nem jössz rá. 

"Az emberek olyan csodálatosan kiszámíthatóak."

Fogalmam nincs, hogy honnan jött Schwabnak, hogy ilyen módon dolgozza fel a halál utáni életet, és az egész témát, de Z-S-E-N-I-Á-L-I-S. Az egész könyv az. Imádtam, ahogy Mac folyamatosan küzdött saját magával, hogy betartsa-e a szabályokat, amiket még a nagyapjától tanult vagy se, hogy végig próbálkozott, és visszajárt Benhez, hiába ütközött ez az Acrhívum szabályaival.

"Az Archívum azt jelenti, hogy a múlt sosem tűnik el teljesen. Sosem vész el. Felszabadító dolog ezt tudni. Engedély arra, hogy mindig előre nézzünk. Végül is a saját Történeteinket írjuk."

Egyébként Mackanzie az egyik legjobb főhősnő, akivel az elmúlt pár évben "találkoztam". Bátor, felelősségteljes, akaratos karakter, mégis lelkileg összetört, és nem találja a helyét a világban, egyedül az Archívum mondható biztos pontnak az életében. Mindeközben teljesen hétköznapi, és könnyen azonosulni tudtam vele, pedig annyira nem hasonlítunk, mégis valahogy átjött az egész személyisége olvasás közben.

"Úgy érzem, hogy mindjárt darabokra hullok, de már nincs bennem semmi, ami tovább törhetne."

Wesley pedig a tökéletes pasik táborát erősíti, pedig egyelőre annyira sokat nem tudtam meg róla, gondolom a következő kötetekben majd nagyobb és több szerepe lesz. Mindenesetre imádtam minden pillanatot, amikor megjelent és hozta a formáját. Ja, a legnagyobb pluszpont: nem csak vicces, és bátor, de végre egy olyan pasi szereplő, aki igazából nem a külsejével vett meg kilóra, hanem az egész személyiségével. Mert, azért be kell valljam a sok YA tömegkönyvnél azért külsőre is tökéletes főszereplőket kapunk, akikbe aztán fülig belezúghatunk. Wes nekem nem ez a kategória, szerintem a való életben első találkozáskor frászt kapnék tőle. 

"– Hogy van Wes? – kérdezi apu. 

– Jól. Segít az Isteni színjátékkal. 

– Mostanában ezt így hívják? 

– Apu! 

Anyu a homlokát ráncolja. – Nem vitted magaddal a könyvet, amikor elmentél? 

Az üres kezemre pillantok és eltöprengek. Hol hagytam? A kertben? A könyvtárban? Nixnél? A tetőn? Nem, a tetőn nem volt nálam.. 

– Mondtam én, hogy nem olvastak – suttogja apu. 

– Nagyon… karakteres fiú – teszi hozzá anyu."

Owent már az elejétől kezdve nem csíptem. Éreztem, hogy rengeteg dolgot nem tudunk még róla, és biztos voltam benne, hogy nem jó dolog, hogy megjelent a Sikátorban. Talán egy aprócska pillanatig éreztem úgy, hogy megkedvelhetem őt, de ez elég hamar elillant. Főként persze ez annak köszönhető, hogy nem tudtam elképzelni, hogy bármi köze is lehet Mackhez, nem szerettem , amikor a közelében volt a lány, sokkal jobban preferáltam a Wesleyvel közös jeleneteket.

"Az ember a legapróbb dologtól is darabokra hullhat. Egy pólótól, ami a mosógép háta mögül kerül elő. Egy játéktól, ami beesett a szekrény alá a garázsban, és mindenki elfeledkezett róla egészen addig, míg valaki le nem hajol, hogy felvegyen valamit, majd a következő pillanatban ott zokog a betonon egy poros baseballkesztyűbe."

A mellékszereplőket is hamar megkedveltem, persze volt egy-két kivétel, de azért a többségüket szerettem. Roland volt az abszolút favorit, teljesen a szívembe zártam, és örültem, hogy minden adandó alkalommal kihúzta Mackenziet a kalamajkából. Sőt, még szárnysegédet is kapott a lány, aminek szintén örültem, mint majom a farkának.

"Mert egyetlen módon lehet csak megörökíteni egy embert: nem szavakban, nem képekben, hanem csontban és bőrben és emlékekben."

Nagyon tetszett a történet nyomozós szála, de szerintem kicsit gyengére sikerült. Könnyen rá lehetett jönni a dolgokra, és még hulla fáradtan is elég szépen rájöttem a dolgok nyitjára, pedig emlékszem írtam párszor Ravennek, hogy annyira imádom, hogy agyilag olyan szinten le vagyok fáradva, hogy az egyértelmű dolgok is csak későn esnek le, és képes meglepni a könyv. Majd ezután kezdett minden egyre tisztább lenni, és fokozatosan közeledtem a fény felé, ahol ott várt rám a megoldás.

"Anyám mindig azt mondja, hogy egy forró zuhany és egy jó alvás mindenre orvosság."

Örülök, hogy végül időt szakítottam a könyvre, mert biztos bánnám, ha nem olvastam volna el, ha továbbra is halogattam volna, mint az elmúlt 3 évben tettem - igen, már megjelenéskor kiszúrtam magamnak a könyvet, hiszen gyönyörű a borítója, és akkor még fülszöveget is olvastam, ami szintén tetszetős volt, szóval win-win helyzet, csak éppenséggel egy lusta dög voltam, és egészen eddig nem kerítettem sort rá. Azt nem mondom, hogy kedvenc lett, mert ahhoz még egy kicsit több rejtély, és kevesebb Owen kellett volna, de tényleg egy nagyon egyedi és komplex világot alkotott Victoria Schwab, amihez egy igazán magával ragadó stílus is társult, és ennek a kettőnek az összessége teljesen magába szippantott, és én is elvesztem az Archívum útvesztőjében.

Ha olvastátok már a könyvet, akkor nyugodtan lehet fangörcsölni kommentek formájában, ha pedig még nem olvastátok, akkor tessék becélozni a legközelebbi könyvtárat vagy könyvesboltot, felkeresni azokat a barátokat, akiknek a birtokában ott lapul a könyv, és olvasásra fel! ;)

Üdv,

COVER REVEAL #9.: A. M. ARANTH - OCULUS

Hello Molycik!

Ezúttal egy magyar író hamarosan megjelenő új könyvének a borítóleleplezése következik, extraként pedig a bejegyzés alján egy nyereményjáték is vár rátok ;)

Az Oculus Avalon utópisztikus világába kaluzolja el az olvasót: a szinte teljesen erőszakmentes, fejlett technológiájú civilizáció békében él. Avalonon tökéletesen megfér egymás mellett a kereszténység és a buddhizmus, a japán és az ír kultúra keveréke határozza meg a világot.

Azonban Avalon beteg.

Negyven és ötven éves koruk között az emberek látása rohamosan romlani kezd, amíg teljesen meg nem vakulnak egy élősködő amőba miatt, amire nincs gyógyszer, nem lehet megelőzni és nem lehet meggyógyítani. És mivel az amőba szinte semmit nem hagy a látáshoz kötődő érzékszervekből, még gépekkel sem sikerült pótolni a szemet.

Ezért az Idősek, a már megvakult tudósok és gazdagok oculust vásárolnak maguknak – olyan fiatalokat, akiket szüleik már kicsi korukban eladnak, hogy majd egykor egy tehetős ember szemévé váljanak, neki lássanak. Az oculus ezzel együtt megszűnik ember lenni, nem tekintik önálló személyiségnek – kevesebb lesz, mint egy rabszolga.

És vannak, akiknek ez nem tetszik.

A várva várt borító(k):

Fülszöveg:

Mit tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?

Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.

A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?

Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.

A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?

Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.

A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.

Az Oculus külalakjának tervezése folyamán valami olyat kíséreltünk meg, amit még nem sokan: úgy alkotni rendkívül mutatós, igényes borítót, hogy bevállalunk akármennyi plusz munkát, ami ezzel jár, de magyar modell szerepeljen rajta, ne csak valami interneten beszerzett stock fénykép. Meg se álltunk Győrig, ahol az igen tehetséges, ifjú cosplayert, Vitéz Lucát kértük meg, hogy öltse magára Truth Dunnt és szerepeljen a címlapon. Nagy örömünkre el is vállalta, a Szabó Botond által lőtt és előkészített képeket pedig végül Tóth Zoltán formázta gyönyörű borítóvá. (Zoltán munkáiból kis ízelítő) 

Nyereményjáték a blog olvasóinak

Mivel a lehető legtökéletesebb eredményt szeretnénk kapni, és azt szeretnénk, ha a borító a legnagyobb tetszést aratná – így szavazásra bocsátjuk a kétféle tipográfia ügyét. Neked melyik tetszik jobban, a világos vagy a zöld betűs változat?

Szavazz az alábbi linken és nyerj egy dedikáltpéldányt az április végén megjelenő Oculusból, vagy nyerd meg a meglepetésnyereményt a szerzőtől! :)

A. M. ARANTH: CLEADUR-DOBSZÓ A KÖDBEN (HOLDÁRNYÉK #1.)

Fülszöveg:

Amy Soleil élete nem egyszerű.

Nem elég a kamaszkor nehézségeivel vívott, nyomasztó állóháború, az is megkeseríti életét, hogy szinte évente új városba költöznek, új iskolákban kell bizonyítania.

Viszont azzal, hogy nem elég talpraesett, senki sem vádolhatja: amikor valami titokkal vagy rejtéllyel találkozik, azonnal fejest veti magát a megfejtésébe.

Moonshadow viszont, ahol idén kikötöttek, igazán különleges hely: az iskola ódon kastélyra emlékeztet, szinte mindig fenyegető köd gomolyog csipkés tornyai között, a portás kardot visel, az igazgató leginkább egy hatalmas, fekete pókra emlékeztet, eltűnik egy közkedvelt tanár… Sőt, még Amy szülei és nővére is máshogy emlékszik a múltra, mint ahogy az megtörtént, furcsa, sosem volt eseményekről és ismeretlen helyekről beszélnek. De legnagyobb örömére a lány hamar egy zenekar dobfelszerelése mögött találja magát, és végre bandájával a vágyott hírnév közelébe jut.

Amikor ijesztő, kék köpenybe burkolózó emberek kezdenek ólálkodni az iskola körül, akiknek valahogyan minden titokhoz közük van, Amy pedig rálel saját magára egy közösségi oldalon, újdonsült barátaival kockázatos nyomozásba kezd, hogy megtalálja az egyre sokasodó rejtélyek kulcsát… amíg még lehet.

Bizony, Amy Soleil élete egyáltalán nem egyszerű.

A Holdárnyék-sorozat első részével kezdetét veszi az izgalmas, az egész világon és történelmen átívelő kaland.

Most, hogy sikerült túltennem magam az olvasási válságomon, semmi nem állhatott a utamba, be tudtam fejezni a Cleadurt, amit már elég régen elkezdtem. Elég vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban, de ez inkább jó, mint rossz dolog. 

Kezdeném rögtön egy pozitívummal: a könyv olvastatta magát. Nem igazán értettem az elején, hogy miről van szó, de mégis gyorsan haladtam vele, és érdekelt. Tele van misztikummal, rejtéllyel, sőt néha még féltem is (elég félős vagyok, ezért engem ez meg sem lepett). 

Piros pont jár, és nagy pacsi a borítóért, ami szerintem gyönyörű lett! Teljesen jól visszaadja a történet lényegét. Ködös, misztikus, és még egy lámpás is van rajta, hogy vezessen minket a sötétségben, ha más már nem teszi. A hátlaptól meg szabályosan megijedtem tegnap este, miután befejeztem a könyvet, mert azt hittem csak beképzelem, hogy van rajta egy emberi fej, ami elég "ködös", de nem. Tényleg ott van. Mondanom se kell, ezek után picit nehezen aludtam el. Féltem, hogy engem is megkörnyékez éjjel a köd, az engem amúgy is utáló macskám személyében :'D

Szintén pozitívumnak számít, hogy végre egy olyan könyvet olvashattam, ahol a szülők normálisak fogjuk rá, legalább szeretik a gyerekeiket :D, és egész gyakran jelen is vannak a könyvben. Nem hagyják, hogy a gyerekeik azt csináljanak, amit akarnak, hanem jelen vannak az életükben. Szerintem igenis szükség van a szülőkre a YA könyvekben! Itt pedig benne vannak. Ez nagyon tetszett a könyvben, és az is, hogy mennyire közel álltak egymáshoz a testvérek. Tudom Gary és Amy ikrek, de Ashley is jól kijött velük, segítette őket, nem volt semmi probléma köztük.

Szándékosan a végére hagytam azt a motívumot, ami nekem a legjobban tetszett. Ez pedig a dalszövegek, és a könyv címe. Valami hihetetlenül illik a könyvhöz. Jó, tudom ennek nem kéne meglepnie, de manapság egy csomó könyv címének szinte semmi köze a mondanivalóhoz, ezért mindig örülök neki, ha tényleg passzol a könyvhöz a címe. Főleg, amikor utólag visszagondolok rá, és eszembe jut, hogy mennyire jól leírja magát a sztorit. A könyv címadó dala pedig szerintem fantasztikus lett. 

Sajnos számomra volt pár negatívum is, amit mindenképp meg szeretnék említeni. 

Legnagyobb problémám azzal volt, hogy hiába olvastatta magát a könyv, úgy éreztem, mintha nem történne semmi. Vártam a folyamatos információkat, és elég sokszor nem kaptam meg ezeket az infókat bár lehet, hogy az én figyelmem elkerülték, és igazából benne voltak a könyvben. Az utolsó 30-50 oldalnál éreztem végre azt, hogy Na ez már döfi! Végre beindul, és most aztán rájövök mindenre. Ja, csak vége lett a könyvnek. Pedig én tényleg olvastam volna tovább... Tudom, hogy ez még csak az első kötet volt, az első cd, de nem hinném, hogy ennyire éreznem kellett volna ezt. Tipikus 2. kötetes érzésem volt, amikor a csodára várunk, ami általában nem jön el, csak a harmadik kötetben.

Másik problémám az volt, hogy nem sikerült közel kerülnöm a szereplőkhöz. Általában a főszereplőket megkedvelem, és izgulok értük/velük együtt. Szerethetőek voltak a szereplők, nekem még sem sikerült szinte senkit megkedvelnem. Ashley volt a kivétel, de ő meg nem szerepelt annyit, mint szerettem volna. Szívesen olvastam volna pár fejezetet az ő szemszögéből is. Doug bácsi karakteréből is kaphattunk volna egy kicsit többet, vagy legalább kiderülhetett volna, hogy mit tartalmaz az a rejtett, lekódolt mappa. Remélem erre választ kapok a 2. kötetben.

Aztán ott van még az alkohol. Lehet, hogy én vagyok maradi sőt tuti, pedig nem mondanám öregnek magam az eddigi 22 életévemmel., de a 15 éves gyerekeket ne itassa már egy felnőtt ember, aki ráadásul apa! Ez nem fért a fejembe. 15 évesen turnézni mennek, egy bárban játsszanak, ahol bátorításként lehúzat velük a bár tulaja egy-egy felest! Nem. Ezt nem sikerült még mindig feldolgoznom. 

Összességében azt kell mondjam, hogy egész jó kis könyvecske a Cleadur. Szépen bevezet minket egy új, misztikus, köddel teli világba, ahol szinte biztos, hogy nem fogunk a következő kötetek során sem unatkozni. Már várom, hogy olvashassam a folytatást, és fény derüljön a titkokra! :)

Csillagban: 4/5*

A könyvet nagyon szépen köszönöm az írónak, és a Főnix Könyvműhelynek!

A folytatás: Acorenu - Kiválasztva (Holdárnyék-sorozat #2.)

Amy világa szilánkokra tört.

Azok árulták el, akikben feltétel nélkül megbízott: saját szülei és barátai gázoltak a lelkébe. Egyes bűnökre nincs bocsánat.

Amy Soleil – vagy ahogy egyesek ismerik, Amaranth – azonban erős lány, aki nem fogadja el a vereséget. Tudja, hogy ennyi hazugság és árulás közt csak magára számíthat.

Miután beköltözik a Moonshadow kollégiumába, Leával veszélyes nyomozásba kezd: bármi áron meg akarja tudni, ki állhat a karácsonyi bálon bekövetkezett tragédia mögött, hogy bosszút állhasson rajta. Kutatása során azonban olyan ősi próféciák szövegére bukkan, amelyek szerint a Köd-démon születése mindössze egy apró előjele annak a mindent elsöprő pusztulásnak, amely az egész világot fenyegeti. És csak egyvalaki állhat a sötét áradat útjába. Az, akit a jóslatok így neveznek: Acorenu. Kiválasztott.

Azonban nem csak Amy és társai igyekeznek megtalálni a megjövendölt hőst. A nyomában járnak a fény és az éjszaka gyermekei, a Modeus Carva, és egy titokzatos szekta, a Fagy harcosai is.

És miközben Amy barátaival a Kiválasztottat keresi, óriási seregek sorakoznak fel egymással szemben, hogy megvívják öldöklő háborújukat, amely végleg eldönti: a fény vagy a sötétség népe örökli-e meg a végidők előtt álló világot.

Zsebi ;)

- Keep calm and read a lot -