2015. március 12., csütörtök

MÁRCIUSI TBR (VÁRÓLISTA #1.)

Itt a tavasz első hónapja, a március. Ilyenkor még javában tart a szorgalmi időszak, nincs annyi dolgom, kicsivel több időm jut az olvasásra. Van is pár könyv a márciusi to be read (TBR) listámon:

Március 10-én megjelent egyik kedvenc írónőm, Colleen Hoover vadonatúj könyve, a Confess. Mindenképp szeretném elolvasni. Igazából azt se tudom, hogy miről szól, mert szándékosan nem olvastam el a fülszöveget, de tuti valami tragikus dolog van a középpontban. Colleen szeret drámázni, és minden tragikus dolgot leírni, ami az eszébe jut. Egyébként már elkezdtem olvasni, de még nagyon az elején tartok. Eddig egész érdekes :)

A Confessen kívül még 2 könyvet kezdtem el olvasni. Egyik Janne Teller-Semmi c. könyve, amiről már nagyon sok jót hallottam, és mivel bent volt a könyvtárban, ki is vettem. Ennek is eléggé az elején tartok még. A másik pedig A. M. Aranth: Cleadur-Dobszó a ködben c. könyv, amelyről olvasás után hozok majd egy bejegyzést is, hogy minél több ember megismerhesse! :) (ELOLVASVA)


Kedvenc molyos barátnőmtől, Dóritól is kaptam kölcsön könyveket, amik közül Catherine Fisher-Incarceronjával fogok kezdeni, mert az a sürgősen elolvasós. Szintén egy olyan könyv, amiről már sok jót hallottam, és aminek a borítójába első látásra beleszerettem.(ELOLVASVA) Nálam van még Dóritól J. Lynn - Wait for you c. könyve, és a már ezer éve várólistám alján csücsülő Csontváros Cassandra Claretől. 



Aztán ott van Sarah J. Maas - Heir of Fire-je, az Üvegtrón sorozat 3. része. Az Éjkorona valami hihetetlenül jó volt, nem tudtam letenni, így egyértelmű, hogy, mihelyst megérkezik végre a Bookdepository-s rendelésem neki is kezdek. Már nagyoooon kíváncsi vagyok, hogy mivel tud még levenni a lábamról Maas, és persze, hogy mi történik Celaenával, de leginkább Chaollal és Doriannal a harmadik kötetben. 

Brigid Kemmerer Elementálos sorozata is egészen a szívemhez nőtt, így mindenképp szeretném folytatni a sorozatot. Leginkább azért, mert már alig várom Nick kötetét, de ahhoz előbb el kéne olvasnom Hunter részét is. Nem bírom Huntert, nagyon hasonlít Blake-re a Lux sorozatból. Őt is utáltam. Bár Hunter valamivel szimpatikusabb, mint Blake. Hozzáteszem, hogy nem sokkal, csak egy icipicivel :)


A hónap zárásaként pedig szeretném újraolvasni Leiner Laura Bexi sorozatának 1. részét, a Késtélt, hiszen jön 31-én a Hullócsillag (Bexi #2.), és akármennyire rossz volt az első kötet, kíváncsi vagyok mit hoz ki LL a sorozatból. Remélem többet, és jobbat, mint az elsőből.(MINDKÉT BEXI ELOLVASVA)


Ezek lennének a terveim a hónapra, majd meglátjuk, hogy sikerül-e teljesítenem a lista minden elemét, vagy sem.

Ti miket terveztek elolvasni márciusban? :)

Zsebi ;)

- Keep calm and read a lot -

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

designed by Charming Templates