Vegyészkert-trilógia #1
Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb amerikai ifjúsági regénye. Akarnád pontosan tudni, mikor fogsz meghalni? Egy balul sikerült tudományos kísérlet miatt a világot élő időzített bombák népesítik be: a férfiak csak huszonöt, a nők pedig csupán húsz évig élnek. Genetikusok keresik az ellenszert, hogy az emberi faj újra erőre kapjon. Mindeközben a világon eluralkodik a szegénység és a bűnözés, gyerekek milliói maradnak árván, serdülő lányokat rabolnak és adnak el, hogy többnejű házasságban utódokat szüljenek. A tizenhat éves Rhine-nak már csak négy éve van hátra, amikor ő is erre a sorsa jut. Noha a kiváltságosok jómódú világába csöppen, és férje, Linden őszintén szereti, egyre csak a szökés jár a fejében. A varázslatos gazdagság közepette Rhine lassan ráébred, hogy a csillogó látszat mögött a valóság ridegebb, mint hitte volna. Miközben a génvírus miatt egyre fenyegetőbben közeledik Linden éveinek vége, Rhine bizalmas barátra talál, akinek segítségével talán esélye lehet a menekülésre. De vajon a káoszba süllyedő világban csakugyan lehetséges a szabadság?
A bejegyzés helyenként spoilert tartalmazhat! :D
Már nagyon régóta el szerettem volna olvasni a Hervadást, hiszen 1. szeretem a disztópiákat 2. annyi pozitív értékelést olvastam róla. Tudtam, hogy el kell olvasnom.
Az első pontnak köszönhetően elég sok disztópián túl vagyok már, és kezdem azt érezni, hogy pihentetnem kell őket, mert már nem adnak semmi újat. Pont ez volt a legnagyobb problémám a könyvvel. Másik pedig az volt, hogy túlságosan emlékeztetett a Párválasztóra. Tudom, hogy a Hervadás 2011-es, míg a Párválasztó 2012-es, de én előbb olvastam Mer és Maxon történetét, mint Rhine-ét. Linden Maxonra hasonlít (vagy pont fordítva?), Gabrielről meg folyamatosan Aspen jutott eszembe. Arról már nem is beszélve, hogy Rhine és America között se sok a különbség. Mindketten idegesítettek néha (inkább állandóan), és folyamatosan nyafogtak. Vaughn házparancsnok meg simán elmenne Clarksonnak. A szolgálólányok saját kezűleg varrják, készítik el a lányok ruháját és kisminkelik őket a nagy eseményekre. A lányok közötti versengés. Ez mind a Párválasztóra emlékeztet. Lehet, hogy ha a Hervadást olvastam volna előbb, akkor imádtam volna, de ez már nem fog kiderülni. Na, meg az se segített sokat, hogy hatalmas elvárásaim voltak a könyvvel szemben, már előre elkönyveltem új kedvencnek. Hiba volt :'D
Ami még nem tetszett (van pár):
- Gabriel karaktere szerintem semmitmondó és üres. Nem tudnám megmondani, hogy miért, de az elejétől fogva unszimpatikus. Csak sajnálni tudtam őt, amikor elmesélte Rhine-nak, hogy árva, és már alig emlékszik a kinti világra. Egy idő után meg elkezdett Aspenre hasonlítani, így a sajnálat átalakult valami semlegessé. Nem érdekelt mi történik vele, és legjobban azokat a részeket szerettem, amikor Vaughn áthelyezte őt az alagsorba.
- Vaughn. Legszívesebben megütöttem volna. Irritáló, gonosz személy, akit csak gyűlölni tudok.
- Cecily- Linden- baba háromszög. Cecily még túlságosan fiatal volt ahhoz, hogy gyereke szülessen. Nem értem, hogy volt képes Linden 2 hónappal
(vagy mennyivel)a halott, és imádott, szeretett felesége halála után megrontani egy alig tizenéves kislányt!!!! - Cecily. Aljas kis áruló, még a végén se sikerült megszeretnem. Egy kicsit sem. Egy-két pofon kijárt volna neki, már csak azért is, ahogy a szolgálókkal viselkedett.
- Érzelmek. Csak szerintem lettek túl gyorsan szerelmesek egymásba az emberek? Cecily gyerekes rajongása Linden iránt kiakasztott, főleg, amikor a kis buta fejével szülésről meg különböző pozitúrákról szóló könyveket lapozgatott.
Most, hogy felsoroltam azokat a dolgokat, amik miatt nem tetszett kiemelek párat, ami igen, mert volt olyan is :D
- Rhine és Linden neve. Annyira jól hangzanak, és nálam ez fontos. Egy olyan moly vagyok, akinek a szereplők neve talán még jobban számít, mint a könyv borítója, vagy kivételes esetekben a története. Utálom, amikor sablon nevek vannak egy igazán különleges és egyedi történetben meg azt is, ha túl elvont valaki neve. Molyon külön polcom van a fura nevű szereplőkről :D
- A borító. Szerintem szép, és különleges. Elsősorban a borítója tetszett meg a könyvesboltban is, utána kezdtem csak megnézni az értékeléseket és a fülszöveget.
- Rose és a júnócukorkái :) Nagyon megkedveltem Rose karakterét, de sajnos hamar távoznia kellett, különben nem lett volna értelme annak, hogy Vaughn "megvette" a lányokat.
- Tetszett az írónő stílusa is, mert annak ellenére, hogy nem volt tele akciójelenetekkel, meg harcokkal gyorsan elolvastam, alig tudtam letenni.
- Plusz pont, hogy nem volt függővég, mert akkor még mindig olvasnék. Pár kérdésre választ kaphattunk volna, de gondolom, majd a következő két kötetben.
- Linden - Rose szerelme. Talán az egyetlen igaz dolog az egész könyvben.
- Lányok 20, fiúk 25 évesen halnak. Jó ötlet, csak szerintem a kivitelezéssel voltak bajok. Nem volt valami nagy hangsúly ezen a részen. Vaughn keresi az ellenszert, néha meghal egy-egy főszereplő, Rhine-Linden megbeszélik, hogy gondolnak rá. Ok.
- Jenna, a visszahúzódó, jó barát. örülök, hogy segített Rhine-nak, csak azt sajnálom, hogy Vaughn eltette őt láb alól :(
- Rhine szülei. Örültem volna, ha kicsit jobban megismerhetem őket, mert nagyon szimpatikus karakterek, és talán ők a jó ügy érdekében dolgoztak.
Fogalmam nincs, hogy hány csillagot kellene rá adnom. Molyon és Goodreadsen megadtam a 4-et, ezért itt is maradok annyinál, de elég vegyesek az érzéseim a könyvvel kapcsolatban. Az biztos, hogy most egy ideig szüneteltetem a disztópiák olvasását, mert kezdem unni őket.
Zsebi ;)
- Keep calm and read a lot -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése