SARA RAASCH - HÓ MINT HAMU (SNOW LIKE ASHES #1.)

Fülszöveg:
Megtört szívű lány.

Ádáz harcos.

Leendő hős.

Vajon Meira képes megmenteni azt a világot, amit soha nem ismert igazán?

TIZENHAT ÉVE annak, hogy a Tél Királyságát megszállta az ellenség; lakóit rabigába hajtották. Varázslat és uralkodó nélkül maradtak. A télieknek nem maradt más reményük a szabadságra, mint a nyolc túlélő, akiknek valahogyan sikerült elmenekülniük, és akik a lehetőségre várnak, hogy visszacsempészhessék a Tél varázslatát, és újjáépítsék a birodalmat.

Meira nagyon kicsi volt, amikor Tél vereséget szenvedett és ő elvesztette a szüleit. Menekültként élt, a téliek tábornoka, Sir lett a gyámja, ő pedig harcosnak nevelte. Meira szerelme legjobb barátja, a leendő király, Mather; a fiatal lány pedig mindent megtenne azért, hogy Tél birodalmának hatalma helyreálljon. Így hát, amikor a kémek felfedezik, hol őrzik azt az ősi medaliont, amelynek segítségével visszakaphatnák a varázserejüket, Meira elhatározza, hogy maga indul a keresésére. Magas tornyokra mászik, ellenséges katonákkal harcol; valóra vált régi álma. Ám a küldetés nem a tervek szerint alakul, és Meira hamarosan gonosz varázslat, veszélyes politika, fortélyos üzelmek világában találja magát… és végül rádöbben, hogy sorsa felett nem ő rendelkezik… és ez mindig is így volt.

Sara Raasch első regénye hűségről, szerelemről, életünk céljának kereséséről szóló lenyűgöző olvasmány.

Jártatok már úgy, hogy egyszerre szerettetek és utáltatok egy könyvet? A Hó mint hamu esetében pont ez történt. Sara Raasch annyi érzést váltott ki belőlem, hogy még mindig nem tudom eldönteni, hogyan vélekedek a regényről. Kusza érzelmek kavarognak bennem, dühös vagyok és elégedett egyszerre.

Legnagyobb problémám az, hogy nem tudok túllépni egy dolgon, méghozzá azon, hogy kb. 50-100 oldal után rájöttem a történet végén lévő csavarra. Pont ennek köszönhetően nem vagyok képes eldönteni, hogy egy 1-5-ig terjedő skálán, hányasra értékelném a könyvet.

Maga a világ szerintem nagyon egyedi, és jól felépített. Tetszik a szerkezete, az hogy négy évszak királyság, és négy ritmus királyság képezi Primoriát. Igaz, első kötet lévén még nem tudunk meg olyan sok háttér információt, de úgy vélem, azokat az alapdolgokat, amik nélkülözhetetlenek a történethez, mind feltárja előttünk az írónő. Azért abban bízom, hogy a következő kötetben már bővül a látókörünk, és több információt is megtudunk nemcsak az évszak királyságokról, de a ritmus királyságokról is. Remélhetőleg Theron segítségünkre lesz ebben.

A szereplők egytől-egyig belevalók, és egyediek. Érezhető, hogy átéltek már pár rázós dolgot, mióta elmenekültek Télországból. Meira azok közé a könyves női főszereplők közé tartozik, aki keveset nyafog, és igazán életrevaló. Azonnal megkedveltem a lányt. Végig kiállt a népéért, és igazi télországi lakosnak szerette volna érezni magát, aki igenis képes tenni honfitársaiért, és aki teljes mértékben az uralkodója oldalán áll.

Ha már uralkodó, Mather is szimpatikus volt már a legelejétől kezdve, viszont szerintem nem szerepelt olyan hű, de sokat. Inkább végig azon volt a hangsúly, hogy mindenki őt védje, ezért – véleményem szerint – nagyon háttérbe szorult. Akadt egy kis nézeteltérése Theronnal, majd a csavarnál is volt szerepe, de ennyi. Végül is érthető, miért nem helyeződik rá annyira a hangsúly, de bennem hiányérzetet keltett.

Theron hercegről is egy pozitív kép él a szememben, aki szintén közel került hozzám. Olyan, mintha ebben a könyvben nem lehetne a gonoszon kívül senki mást utálni. Theron olyan kis cuki volt, és annyira édesen kezelte a Meira és közötte kialakult „diplomáciai” helyzetet, hogy legszívesebben jól megölelgettem volna. Nyomokban – elég erősen – éreztem az Üvegtrón hatását. Theront Dorian és Chaol keverékéhez tudnám hasonlítani. Megvan benne Dorian jósága, és a remény, hogy jobb uralkodó válik belőle, mint az apjából, illetve Chaol határozottsága, kitartása, odaadása. Egyébként Theronnak voltak nagyon jó meglátásai is, az egyik ilyen:

– Ezért olyan érdekes az irodalom. Minden értelmezés kérdése, és száz embernek százfélét jelenthet. Sosem jelenti kétszer ugyanazt.

Mint azt említettem, a fő-gonoszon és talpnyalóján kívül mindenkit kedveltem, még Theron apját is. Szívet melengető volt, amikor közölte a fiával, hogy jó uralkodó válik majd belőle. Imádtam azt a részt. Ilyen apróságokkal meg lehetne venni, ha nem lennének ott a negatívumok.

Angra, a Tavaszföldiek uralkodója ízig-vérig az a negatív karakter, akit aztán lehet gyűlölni. Eddig abban a tudatban éltem, hogy Adarlan királyánál jobban nem fogok uralkodót utálni. Azt hiszem Angra túltesz Havilliard kegyetlenségén. Volt pár rész, ahol rendesen izgultam a szereplőkért, mert azt hittem, hogy számukra ott a vég. Sejtettem, hogy nem, de azért átjött a lapokon keresztül is, hogy mekkora erő és kegyetlenség lakozik Angrában.

Kezét fordítja, mire visszatér belém a fájdalom, úgy nehezedik rám, mint csizmatalp az úton mászó bogárra. Apró kortyokban veszek levegőt, és a mennyezeten át beszűrődő fényeket figyelem. Koncentrálj, Meira! Ne… Amikor az első öt bordám elreped, még képes vagyok visszafojtani sikolyomat, de kiszakad torkomon a kín üvöltése, ahogy Angra a többit is eltöri. A sikoly panaszos nyöszörgésbe fullad, ahogy a nyomás egyre nő, a törött bordák kínzó lassúsággal veszik fel eredeti formájukat, s forrnak össze. 

– Pontosan hogyan volt lehetséges, hogy egy gyereknek sikerült elmenekülnie előlem? Bordáim újra épek. Verejték csorog le az arcomon, szavaim akadozva buknak ki az ajkamon. 

– Két… gyerek… kettő menekült… nem… nem egy. Újra elfordítja a kezét. Ezúttal gyorsan. Minden csont egyszerre törik el és forr össze, alig néhány pillanat alatt. Csillagokat látok, sötétség és örvénylő fény villódzik a szemem előtt.

Ahogy haladtam előre az olvasásban, több alkalommal is ismerősnek tűnt a történet. Hol az Éhezők viadala, hol az Üvegtrón jött velem szemben, még ha csak nagy vonalakban is, de azért ez kicsit idegesített. Viszont kárpótolt az, hogy már az első oldaltól kezdve pörgős, izgalmas volt a cselekmény, egy percre nem tudtam megpihenni, mert mindig történt valami. Még akkor is, amikor más könyvben már elunta volna az agyam, a Hó mint hamuban nem állt meg az élet, és mindig történt valami, amire megérte figyelni.

Érezhető a regényen, hogy első kötet, ennek ellenére mégis élvezhető és szerethető. Az apróbb hibáktól pedig el lehet tekinteni, így utólag belegondolva, engem sem zavar annyira, hogy már az elején rájöttem a „nagy” csavarra.

Borító: 5/5

A borító gyönyörű. Ezen akadt meg először a tekintetem. Nem tudok mást írni róla, csak azt, hogy imádom! Kötelező polcelem.

Szereplők: 4,5/5

Meira egy belevaló, már-már elrettenthetetlen karakter, aki nem hagyja magát legyőzni. Valamilyen úton-módon mindig eléri, hogy kiszabaduljon a fogságból, utána pedig szétrúg pár hátsót a barátai segítségével. Mathernél tényleg hiányérzetem volt, remélem többet is kapunk belőle a jövőben. Theron pedig remélhetőleg nem változik rossz irányba, hanem marad ilyen ellenállhatatlanul jószívű, határozott, és cuki.

Értékelés: 4/5

Voltak hibái a könyvnek, amik valószínűleg rajtam kívül senki mást nem fognak zavarni –  vagy ha igen, akkor is csak kevés embert  –, de azért élveztem az olvasását. Végig pörögtek az események, egy pillanatig nem volt unalmas. A high fantasy és disztópia rajongóknak biztosan tetszeni fog Meira és a Télországiak története.

Idézetek:

Ez az egész valahogy nem tűnik valóságnak. Olyan sokáig próbáltam, olyan nagyon akartam csak Meira lenni. Csakhogy az sem olyan egyszerű kérdés, hogy ki vagyok tulajdonképpen. Semmi nem egyszerű. Olyan, mint ez a hóesés Jannuari városa fölött… Lehull egy hópehely az üres égboltról. Egyetlen fagyott hópihe. Aztán egy másik, és még egy… És az úton egy szempillantás alatt tucatnyi különböző hópehely hever. Ezekből a kis pelyhekből kiszámíthatatlan hóvihar kerekedik. Gyönyörű, veszélyes, hatalmas.

Ez az ember sodródik egyik helyről a másikra, ahol éppen szükség van rá. Használják, és úgy használják, mint gyertyát holdtalan éjszakán, amíg teljesen elég, a kötelességtudás és lelkiismeretesség tócsájává olvad.

  – Csak egyszer látnám végre, hogy a Williammel folytatott megbeszélésről hölgy módjára távozol, nem úgy, mint egy dühöngő bika.

– A világ tele van kedves, szép emberekkel, Meira. Fogadni mernék, hogy van valahol egy őszföldi lány, aki ugyanúgy szeretné, ha hószínű lehetne a bőre, ahogy te földszínűre vágysz.

Az értékelés megtalálható a Prológus oldalán is! :)