2015. december 20., vasárnap

TERVEK A VIZSGAIDŐSUCKRA #2. (TERVEK #3.)


Sziasztok!
Újra itt a vizsgaidősuck az egyetemisták legnagyobb bánatára. Ilyenkor sokkal több kedvünk van olvasni, meg úgy általában bármi mást csinálni, mint tanulni. Mostanában nem olvastam annyira sok könyvet, de már eljutottam addig a szintig, hogy van egy kész könyves listám, és a rajta szereplő könyvek közül kettőről tudom, hogy el is fogom olvasni.



Jöjjenek tehát a 2015. december 11. - 2016. január 29. közötti időszakra vonatkozó terveim:



Először azzal a két könyvvel kezdem, amelyeknél 100%-ra tudom, hogy el fogom őket olvasni, méghozzá december 22-27 között, mert akkor még időm is lesz rá. Ez a két könyv Rácz-Stefán Tibor nevéhez köthető: Fogadj el és Túl szép. Már nagyon régóta el szeretném olvasni az író első könyvét, és most sikerült beszereznem (köszi Anya :*). A túl szép pedig már a borítójával megvett kilóra. Kíváncsi vagyok, hogy elnyerik-e a tetszésemet Tibi könyvei.



Hiszel magadban? 
Petra a pénztelen, vidéki lány elit gimnáziumba kerül, ahol mindenki gazdag és menő, így aztán hazudik, hogy ne lógjon ki, hiába figyelmezteti Dávid. 
Petrát a lányok befogadják, barátokat szerez, egy fiú is tetszik neki, de kiderül az igazság. És ettől kezdve pokollá válik az élete. 
Túl lehet-e élni a bosszút, az iskolai megalázásokat? 
Dávidnak is van egy kínos titka, a lányok nem izgatják, de a szívét nagyon is megdobogtatja Áron, a jóképű padtársa, aki pontosan tudja ezt, és gonoszkodva ki is használja. 
A két barát szerelemmel, árulással és szenvedéllyel teli útja döbbenetes eseménybe torkoll. 
Van egy pont, amikor már nincs tovább. 
Van egy pont, ahol a szerelem már fáj. 



A túlsúlyos Márk mindennél jobban vágyik rá, hogy végre igazán szeressék. Mégis, azt hiszi, hogy a súlya miatt nincs joga a szerelemre. Elkeseredésében finomságokba fojtja bánatát.
Vajon a csupaszív srácra rátalálhat a nagy Ő?
Képes lesz elfogadni önmagát?

Olivér profi úszó, ám doppingbotrányba keveredik, eltiltják a versenyzéstől, és darabjaira hullik az élete. Azt sem tudja, mit hoz a holnap, a szerelemre gondolni sem mer.
Újjáépíthetjük a nulláról az életünket?
Rátalálhatunk az igazira akkor is, ha nem keressük?
A két fiú közös munkahelyen kezd el dolgozni. Előbb megismerik egymást, aztán a titkaik is felszínre bukkannak. De kialakulhat köztük több, mint barátság? Vagy csak a külső számít?
Van egy pont, amikor az ész a szív útjába áll…


Rendeltem magamnak karácsonyra könyveket, főként az SPSS vizsgám sikeres túlélésének köszönhetően, és már nagyon elszeretném őket olvasni. Ilona Andrews könyvét Emese agyonra dicsérte, és Goodreadsen is nagy a hype körülötte. Mondjuk a fordítással már most gondjaim vannak, pedig csak pár részletet olvastam belőle a KMK Facebook oldalán, és borzalmas. Na, mindegy :D

Kate Daniels az Atlanta városában előforduló paranormális problémák felgöngyölítésével megbízott zsoldosként tengeti napjait. A szókimondó lány ereiben is mágia csordogál, de ő jobban bízik a kardja erejében. Ő maga is bármikor célponttá válhat, de nem futamodik meg a kihívás elől. Amikor azonban Kate gyámját meggyilkolják, válaszút elé kerül: vagy megvárja biztonságban, amíg elcsitulnak a kedélyek, vagy a természetfeletti gyilkos nyomába ered.
Kate az utóbbit választja, így akarata ellenére belekeveredik Atlanta két legerősebb természetfeletti körének hatalmi harcába. Az egyik oldal a vámpírokat irányító Halottidézők. A másik a Falka, az alakváltók félkatonai klánja. És mindkét fél azt akarja, hogy Kate találja meg a gyilkost.



Amikor elkezdtem összeszedni a rendelésemet egedül abban voltam biztos, hogy Kerstin Gier Silberje KELL. Csupa nagybetűkkel. Már csak el kéne olvasnom valamikor. Az biztos, hogy a borítója hiper cuki, és igazából csak azért rendeltem meg, mert szerelem volt első látásra. 

Ez vajon tényleg lehetséges?

Liv Silber álmai az utóbbi időben meglehetősen félelmetessé váltak. Az egyik végképp nem hagyja nyugodni. Ebben az álomban egy temetőben járt éjjel, és szemtanúja volt, amint négy fiú komor hangulatú, mágikus rituálét hajt végre. Ezek a fiúk azonban nagyon is valós kapcsolatban állnak Livvel, hiszen Grayson és három barátja tényleg léteznek. Liv nemrég iratkozott be abba az iskolába, ahová ők is járnak. Tulajdonképpen egészen kedvesek. De ami igazán ijesztő – még az éjszakai temetőknél is sokkal ijesztőbb –, az az, hogy a fiúk olyan dolgokat tudnak Livről, amiket nappal soha nem ejtett ki a száján – álmában viszont igen.
Hogy miképpen, az tökéletes rejtély Liv számára, de egy jó kis rejtélynek Liv még soha nem tudott ellenállni…
Anya felhasználói nevére is volt szeretetcsomagos kuponom, és így sikerült leadnom még egy rendelést. Ez a csomagom még nem érkezett meg, lehet jobb is, mert Tarryn Fisher-Dirty red és Jennifer L. Armentrout-Oblivion van benne. A Dirty redre csupán másfél éve várok. Határozottan örülök annak, hogy nem jött még meg a csomagom, mert szerintem már rég kiolvastam volna Tarryn könyvét, és jelenleg is az Oblivion felett ülnék.


Drága Olivia! 
Azt hitted, elveheted őt tőlem. Vesztettél. Most, hogy már az enyém, mindent meg fogok tenni, hogy velem maradjon. Kételkedsz bennem? Minden, amire te fented a fogadat, az enyém lett. Ja, és ha esetleg érdekel: már egyáltalán nem is gondol rád. Nem fogom elengedni őt… Soha. 
Leah 
Leah Smith végre mindent megszerzett, amit valaha is akart. Vagy mégsem? Házassága leginkább kölcsönbérletnek tűnik, mintsem élethosszig tartó elköteleződésnek, az általa felépített kép pedig a szeme láttára omlik össze. Új szerepében és a titkokkal teli múltjának terhével el kell döntenie, meddig hajlandó elmenni az ellopott kincsek megtartásáért.



Amikor Katy Swartz a szomszédomba költözött, rögtön tudtam, hogy baj lesz. Nagy baj.
Bajra pedig igazán nincsen szükségem, hiszen nem vagyok idevalósi. A társaimmal a Luxról érkeztem a földre, egy tizenhárommilliárd fényévre lévő bolygóról. Ráadásul ha valamiben biztos vagyok, az az, hogy az emberekben nem lehet megbízni. Félnek tőlünk. Olyasmikre vagyunk képesek, amikről ők csak álmodnak, és pokolian gyengének tűnnek mellettünk – mert azok is.
Kat azonban olyan közel kerül hozzám, mint még senki más. Akaratlanul is vágyok rá – és szeretném felhasználni a képességeimet, hogy megóvjam. Meggyengít engem, pedig én vagyok a legerősebb luxen, és az én feladatom, hogy védjem a többieket. Ez a hétköznapi lány tehát mindannyiunk végzete lehet. Hiszen a luxeneknek van egy hatalmasabb ellensége is – az arumok – akikkel szembe kell szállnom.
Ha beleszeretek Katybe – egy emberbe – nem csupán őt sodrom veszélybe. Talán mindannyiunk pusztulását okozom… de azt nem hagyhatom.
Két könyvet nagyon szeretnék újraolvasni: Sarah J. Maas - A court of thornes and roses és Kelly Oram - Cinder & Ella. Mindkét könyv olyan, hogy bárhol, bármikor képes lennék elolvasni, újra belemerülni. Kelly és Sarah kedvenc íróim közé tartoznak, one-clickes minden könyvük, és egyszerűen imádom a világot és a hangulatot, amit megteremtenek a könyveikben. Az ACOTAR teljesen elvarázsolt első olvasáskor és már alig várom, hogy újra átéljem ezt az élményt. 


Még egy könyv van, amit szeretnék minél előbb elolvasni, és ha lesz rá időm meg is fogom tenni. Egy kisebb bakinak köszönhetően tudomást szereztem arról, hogy Ava Dellaira könyvét a Kedves halottakat a fa alatt fogom találni, és ha már ott lesz nyilván el is olvasom ;)



Néha azok a legjobb levelek, amelyekre nincs is válasz. 
Egy angol házi feladattal kezdődik: írj levelet egy halottnak, mindegy, kinek. Laurel Kurt Cobaint választja, mert Kurt fiatalon halt meg, csakúgy, mint May, Laurel nővére, így talán megért egy kicsit abból, hogy Laurel min megy keresztül. Laurel nemsokára egyre több halottnak ír levelet – Janis Joplinnak, Heath Ledgernek, River Phoenixnek, Amelia Earhartnek, szinte abba sem bírja hagyni. Megírja nekik, mi történik az új középiskolában, és hogyan hullott szét May halála után a családja. 
De akármennyit segítenek is neki a levelek, nem tarthatja örökre távol magától az igazi életet. Múltjának kísértetei nem férnek bele az írott sorokba, és Laurelnek szembe kell néznie a gyermekkor lezárulásával, az imádott testvér elvesztésének fájdalmával és a felismeréssel, hogy egyedül mi formálhatjuk a sorsunkat.



Írjátok meg Ti is, hogy milyen könyveket terveztek elolvasni ezalatt a stresszes, idegőrlő, kiborító pár hét alatt. Kitartást, és ne feledjétek: Sose hagyjon el benneteket a remény!



4 megjegyzés:

  1. Most dőzsölök - egy államvizsgám van hátra, úgyhogy csak januártól lesz idegőrlés.
    De nekem a legfőbb tervem Tahereh Mafi: Ne érints sorozata. Így egyben. :)
    A Kedves halottak! és a Silber olvasásodra pedig nagyon kíváncsi leszek, mindkettő imádom-könyv.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már nagyon várom, hogy olvashassam őket, igaz a közeljövőben nem hiszem, hogy sikerül sort kerítenem bármilyen más könyvre a két R.S.T-n kívül :(

      Ne érints is várólistás ezer éve :D

      Törlés
    2. Nos, a Shatter Me-s tervek escalated quickly, de van más, úgyhogy nem panaszkodom. :D
      De hamarosan olvashatod őket - mondjuk karácsonykor egy picit.

      Törlés

designed by Charming Templates