2018. július 14., szombat

NYÁRI TBR LISTA - MAGYAR MEGJELENÉSEK (TBR #13.)

Hello Molycik!
A Prológuson ezen a héten várólistát csökkentünk, ezért úgy gondoltam megírom, hogy a nyáron miket tervezek elolvasni, ezáltal pedig csökkenteni a végeláthatatlan várólistámat. Ezúttal csak a magyar megjelenéseket hozom, a külföldieket majd egy külön posztban, így is elég sok könyvet tervezek elolvasni. Azt meg majd meglátjuk, hogy mennyit sikerül belőle teljesíteni. 
Korábban meséltem nektek, hogy voltam moziban, ahol megnéztem a Ready Player One-t. Mivel a film nekem nagyon bejött, tervezem elolvasni a könyvet is, amit már amúgy is ajánlott nekem Zhatria, nem is egyszer. 

Kiadó: Agave Könyvek
Oldalszám: 464
Kategória: disztópia, sci-fi
Megrendelem
Fülszöveg:
EGY VILÁG LÉTE FOROG KOCKÁN. 
EGY KÜLDETÉS A VÉGSŐ NYEREMÉNYÉRT. 
FELKÉSZÜLTÉL?

2045-öt írunk, és a valóság elég ronda egy hely. Az emberiség nagy részéhez hasonlóan Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-be, a világméretű virtuális valóságba.
Amikor az OASIS tervezője meghal, ördögi feladványsort hagy maga után, melyek megfejtéséhez a popkultúra megszállott ismeretére van szükség. Aki először megfejti mindet, az örökölheti hatalmas vagyonát – és egyben az OASIS feletti hatalmat.
Wade oldja meg az első feladványt, és ezzel életveszélybe kerül. Egyes játékosok ugyanis még a gyilkosságig is hajlandóak elmenni a mesés nyeremény megszerzéséért. A játék ezzel megkezdődik, a túlélés egyetlen módja pedig a győzelem.
A Könyvmolyképzőnél mindig sikerül találnom valamit, amit el szeretnék olvasni, kár, hogy nem bírom felvenni a ritmust, ezért folyamatos lemaradásban vagyok, csak vásárolgatom a könyveket, olvasni meg elfelejtem. Igyekszem kicsit behozni a lemaradásomat, ezért Colleen Hoover Confess-t és It ends with Us-t tuti fogok olvasni a nyáron. Amúgy is itt az ideje egy jó kis CoHo-s kikészülésnek. Ha pedig ez nem lenne elég, akkor Tarryn Fisher Fuck Love-val fogom folytatni, amit csak a megjelenés óta szeretnék nagyon elolvasni. 
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 424
Kategória: NA, romantikus
Megrendelem
Fülszöveg:
Néha ​az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret. 

Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen. 
Ryle magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és Lily a gyengéje – bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot. 
Lilyt mégsem csak az új kapcsolata foglalkoztatja. Rengeteget gondol Atlas Corriganre is – az első szerelmére, aki a hátrahagyott múltjához köti. A fiú, aki lelki társa és védelmezője volt, most újra feltűnik a színen, veszélyeztetve ezzel mindent, amit Lily és Ryle együtt felépített. 
Ebben a merész és mélyen személyes regényben Colleen Hoover szívszorongató történetet tár elénk, ami új, izgalmas utakra vezeti őt magát mint írót is. A Velünk véget ér felejthetetlen mese a szerelemről, amiért nagy árat kell fizetni. 
Add át magad a reménynek!

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 344
Kategória: NA, romantikus
Megrendelem
Fülszöveg:
Mi ​mindent érdemes kockára tenni a szerelemért? 

Auburn Reed huszonegy éves korára már mindent elveszített, ami valaha fontos volt neki. A lány azért küzd, hogy újra felépítse romba dőlt életét, így csakis kitűzött céljaira összpontosít, és nem engedheti meg magának a hibákat. De amikor munkát keresve belép egy dallasi műterembe, váratlanul éri az erős vonzalom, ami elfogja az ott dolgozó titokzatos művész, Owen Gentry iránt. 
Most az egyszer Auburn mer kockáztatni, és a szívére hallgat, ám hamarosan felfedezi, hogy Owen súlyos titkot rejteget. Múltjának árnya tönkretehet mindent, ami fontos Auburn számára, és a lány egyedül úgy teheti sínre az életét, ha kizárja belőle a fiút. 
Ahhoz, hogy megmentse a kapcsolatukat, Owennek nincs más dolga, csak vallomást tenni. Ám ebben az esetben a vallomás sokkal ártalmasabb lehet, mint maga a bűn. 
A csodálatos és kivételes stílusú Colleen Hoover egy újabb mélyen megható történetet mesél arról, hogy az igaz szerelem és a család olyan köteléket jelent, amit semmi sem szakíthat el.

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 328
Kategória: NA, romantikus
Megrendelem
Fülszöveg:
„Tarryn Fisher ezúttal a humorral átszőtt, érzékeny oldalát mutatja meg…” – Willow Aster
Helena Conway szerelmes lesz.
Akaratlanul.
Észrevétlenül.
De nem véletlenül. Kit Isley pontosan az ő ellentéte – rejtélyes, fékezhetetlen és a legkevésbé sem óvatos. Mindez akár remekül is alakulhatna…
Ha nem Helena legjobb barátnőjével találkozgatna. Helena kénytelen dacolni a szívével, helyesen cselekedni, és másokra is gondolni.
Egészen addig, amíg fittyet nem hány az egészre.
Tarryn Fisher, New York Times sikerkönyves szerző lehet, hogy vagányabb nálad, de ezt nem dörgöli az orrod alá. Az első diplomáját a Roxfort Varázsló és Boszorkányképző Szakiskolában szerezte. Az emberi természet nagy tisztelője, egy hús és vér gonosz, mégpedig a Mardekár házból. A szíve sötét, de az olvasóit azért kedveli. Jelenleg Washingtonban él fiával és lányával.
Az év legizgalmasabb regénye a női útkeresésről és a szerelemről.
Nem is olyan régen megkaptam ajándékba a Trollok alkonyát, ami három rövidebb történetet tartalmaz. A borítója gyönyörű, a fülszöveg alapján pedig érdekesnek ígérkezik a történet, amely megvan fűszerezve egy kis mitológiával. 
Kiadó: Helikon
Oldalszám: 177
Kategória: fantasy
Megrendelem
Fülszöveg:
Az internetes kommentfolyamok trolljait mindenki jól ismeri. De vajon milyenek voltak eredetileg, amikor még a hófödte hegyeket, barlangokat és sziklapusztaságokat kísértő szörnyetegeket hívták így a középkori Norvégiában és Izlandon? 
A kötetben szereplő három történetből kiderül, hogy rosszindulat és bajkeverés tekintetében alig különböztek a 21. századi rokonaiktól. Ez azonban csupán az egyik aspektusa ezeknek a különös lényeknek, akikben a féktelen indulatok mellett ugyanúgy megtalálható volt a konok élniakarás és a vulkáni erejű költészet is, mint a csak a gleccserek magányával gyógyítható, mély szomorúság. 
A Dunajcsik Mátyás fordításában most először olvasható szövegek egyben izgalmas bevezetőként szolgálnak az óészaki sagák világába is, melyek nélkül sem A Gyűrűk Ura, sem a Trónok harca nem születhetett volna meg.

Az utolsó könyv, amit tervezek elolvasni az A hatalom Naomi Aldermantól. Komolyabb hangvételű műnek ígérkezik, így biztos, hogy nem akkor fogom olvasni, amikor egy romcsi YA után vágyakozom. Inkább a nyár vége felé tartom elképzelhetőnek, hogy sor kerül rá. 
Kiadó: 21. Század
Oldalszám: 384
Kategória: disztópia, sci-fi, kortárs
Megrendelem
Fülszöveg:
A ​nők a világ minden táján felfedezik, hogy különös erővel rendelkeznek.
Ujjuk egyetlen érintésével képesek szörnyű fájdalmat okozni, sőt: gyilkolni is.
A férfiak pedig rájönnek, hogy kicsúszott a kezükből az irányítás…
Elérkezett a Lányok Napja, de vajon hogyan fog véget érni?
A hatalom az elmúlt évek legnagyobb könyvsikereinek egyike, megjelenése óta megtalálható a legfontosabb sikerlistákon, 15 héten át szerepelt a New York Times mérvadó listáján. Már több, mit két tucat nyelvre lefordították, rendkívüli aktualitásával, melyben egy új, nők irányította jövőt vizionál, jelentős visszhangot váltott ki az irodalmi életben, a közéletben, a sajtóban és a politikában. Sorra kapja a fontos elismeréseket, a New York Times az év tíz legjobb könyve közé választotta, ahogyan Barack Obama is ajánlotta, mint az év egyik legfontosabb könyvét.
Ezek lennének tehát a várólistám tetején csücsülő könyvek. Ti miket terveztek mostanában olvasni? 
Üdv,



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

designed by Charming Templates