2016. október 10., hétfő

SOMAN CHAINANI: JÓK ÉS ROSSZAK ISKOLÁJA (JÓK ÉS ROSSZAK ISKOLÁJA #1.)

Hello Molycik!
Új projekt indult a Prológus oldalán, melynek keretében Soman Chainani Jók és rosszak iskolája című könyvéről osztom meg gondolataimat veletek. Igaz, hogy ez a történet nem egy újramesélés, viszont nagyon sok köze van a tündérmesékhez, Agatha és Sophie konkrétan belecsöppen egybe. Vajon utoléri őket a happy end, és a boldogan éltek, míg meg nem haltak? ;)

Kiadó: Twister Média
Kiadás éve: 2015
Oldalszám:580

A recenziós példányt
köszönöm szépen a Twister
Médiának!
Fülszöveg:
Sophie és Agatha jó barátnők; a következő tanévben felfedezik, hová kerül minden eltűnt gyerek: a Jók és Rosszak Iskolájába, ahol egyszerű fiúkból és lányokból tündérmesehősöket és gazembereket képeznek. Gavaldon legszebb lánya, Sophie egész eddigi életében titkon arról ábrándozott, hogy elrabolják, és elviszik egy elvarázsolt világba. Rózsaszín ruhákban, fess topánkákban jár. Rajong a jó cselekedetekért, ezért egészen biztos abban, hogy nagyon jó jegyeket kapna a Jók Tagozatán, és dicséretes mesekönyv-hercegnő bizonyítványa lehetne. Agatha viszont mindig formátlan, fekete hacukákban jár, gonosz macskája van, és szinte mindenkit utál, ezért természetesnek látszik, hogy ő a Rosszak Tagozatára kerül.
Amikor azonban a két lány a Végtelen Erdőbe kerül, azt tapasztalják, hogy sorsuk a remélttel éppen ellentétesen alakul, és hamar rájönnek, hogy egy tündérmeséből a leggyorsabb kivezető út az, ha… végigélik.
Forrás
Konkrétan Könyvfesztivál óta halogatom ennek a könyvnek az elolvasását, illetve az értékelését. Pedig egyébként nagyon is szerettem, csak pont beütött az olvasási válság. Viszont ennek ellenére is egész gyorsan elolvastam, teljesen magával ragadott a történet, hihetetlenül gyorsan lehetett vele haladni, pedig azért a kötet nagysága hasonlít egy féltéglához.
"Agatha az elején egészen idétlennek tartotta ezt a játékot, most azonban már egészen félelmetesnek találta. Erre vágynak a Jó lelkek? Fiúkra, akiket nem is ismernek? Milyen alapon? 

– A szerelem első látásra a leggyönyörűbb dolog a világon! – áradozott Uma. 

Agatha szóhoz sem jutott. Hogyan lehet egy fiút szeretni? Haszontalan, semmirekellő, megátalkodott gazok, akik azt hiszik, hogy övék a világ. Tedrosra gondolt, és felforrósodott a bőre. Gyűlölet első látásra. Ha ilyen lehetséges egyáltalán."
A történet két Gavaldoni leányzóról szól, akik történetesen - és nagyon meglepő módon - barátnők. Teljesen különböző személyiségek. Sophie látszatra a tipikus hercegnőcske figurát hozza külsőre, és nagyon elhiszi, hogy a jók közé tartozik. Agatha pont az ellenkezője, folyamatos sötétség, feketeség lengi körül, külseje is ezt tükrözi és általában a hangulata is, mégis számomra már az elejétől kezdve sokkal, de sokkal szimpatikusabb volt, mint Sophie. Lényegében kaptunk egy kis ismertetőt a tipikus jó és rossz tulajdonságokról, ami szerintem egy ötletes dolog volt az író részéről. 
Sophie
"– Úgy néz ki, mint egy hercegnő! Úgy viselkedik, mint egy hercegnő! De boszorkány!"
Ugye az előbb említettem, hogy Agatha közelebb állt a szívemhez, mint Sophie, ennek főleg az az oka, hogy Sophiet a való életben sem szívleltem volna. Tipikus szőke liba, aki minden tekintetben egy önző, sekélyes  - gonosz leszek, de sajnos ez az igazság - boszorkány. Kegyetlenül felidegesített minden mozdulata - kivéve, amikor végre észhez tért, de az meg mikor is történt? A könyv utolsó fejezetében?... 

Agatha
Vele ellentétben Agatha egy titokban kedves, jószívű lány, aki olyan szinten önbizalom-hiányos, hogy bárki elbújhatna mögötte, sőt külön önbizalom-fejlesztő showt kaphatna a TLC-n. Bár, ha egy kicsit jobban hitt volna magában valószínűleg sokkal rövidebb lett volna a könyv, nem hagyta volna, hogy Sophie marionett bábuként rángassa egy fél könyvön át. Szerencsére a könyv vége felé kicsit nyitottabb lett, és végre ráébredt, hogy hiába tűnik úgy, hogy ő a rossz, mégis megtalálhatja a saját helyét a jók között is.
"– Senki nem mondja, hogy gonosz lennél, Agatha – sóhajtott Sophie. – Te csak… egyszerűen más vagy. 
Agatha szeme összeszűkült. – Más. Értem. Hogyan más?
– Hát, kezdjük azzal, hogy mindig feketében jársz.
– Mert a fekete ruha nem koszolódik. "
Tedros
Minden tündérmesébe kell egy herceg fehér lovon, hát jelen esetben megkaptuk Tedrost, akit ki nem állhattam. Irritált minden egyes pillanatban, és legszívesebben jól fejen vágtam volna azzal a bizonyos, általam korábbi bejegyzésekben már sokat emlegetett péklapáttal. Arthúr király fiaként van bemutatva a történetben, mégis inkább Gaston fiaként (Szépség és a Szörnyeteg) tudtam elképzelni őt a legelején a felszínes látásmódjával és azzal a kegyetlenül idegesítő, irritáló stílusával. Ebben az egészben az a legszebb, hogy még sem tudtam őt utálni. Fokozatosan fejlődött, és egészen szép utat járt be, talán még azt is elérte Soman Chainani, hogy végül egy iciri-picirit megkedveltem. 

Így utólag átgondolva az egészet szinten minden szereplő fejlődött legalább egy kicsit a könyv során, ami nálam egy plusz pont. Örülök, hogy mire a történet végére értem senkit nem utáltam, míg az elején, azért Sophiet és Tedrost is ebbe a kategóriába soroltam. 

Említettem a bejegyzés legelején, hogy tipikus jó és rossz tulajdonságokat szemléltetett az író azzal, hogy megalkotta Sophie és Agatha karakterét, illetve az egész világ ezekre a tulajdonságokra, személyiség jegyekre épült fel, de azért a végén picit összekuszálódtak a dolgok, és volt, amikor csak pislogtam, mint hal a szatyorban, hogy akkor most ki a rossz és ki a jó? Teljesen félre lettem vezetve? Mégis mi történik itt? 
"– Én tudtam – közölte Hester meglátását Anadillal. – Mit tudtál? – kérdezte Sophie. – Csak az olvasók lehetnek ennyire ostobák – jegyezte meg Anadil sokatmondó kacsintással Hesternek. Sophie bőre valósággal égett, annyira elpirult. – Elnézést, de nem én vagyok az ostoba, amikor én vagyok az egyetlen ember ebben a helyiségben, aki tud olvasni. Miért nem néztek tükörbe? Persze ha lenne tükör…"

A történet maga számomra fordulatos, varázslatos, és magával ragadó volt. Mindezek mellett még jól is szórakoztam, és amit majdnem kifelejtettem, pedig muszáj megemlítenem, azok az illusztrációk. Lehet, hogy a gyermeki lelkemnek köszönhetően, vagy a mesékhez való szintén gyermeki rajongásomnak köszönhetően, de oda voltam azokért a gyönyörűséges illusztrációkért. Rengeteget adott az élményhez, hogy szinte minden fejezet elején, közben, nézegethettem a kis képeket, még egyedibbé, eredetibbé tette az amúgy is fantasztikus könyvet.

Elérkeztem kis mesém végéhez, a történet tanulságaként pedig azt szűrhettétek le, hogy igenis megéri elolvasni a Jók és Rosszak iskoláját, nem hiába dicsérik annyian itthon és külföldön egyaránt. 

Ha van kedvetek írjátok meg, hogy olvastátok-e már Sophie és Agatha történetét, hogy belehabarodtatok-e Tedros hercegbe, vagy bármit, ami eszetekbe jut. 
Üdv, 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése