Hello Molycik!
A Prológus csapatával a közönség kedvencnek számító magyar írók hetét hoztuk el újra. Ha nem csal az emlékezetem, akkor már ötödik alkalommal. Ilyenkor általában az újdonságokra fókuszálunk, de azért akadnak korábbi megjelenések is. Tőlem még egy Vágymágusok értékelésre számíthattok, ezt ígérni tudom. Már csak az értékelést kellene megírnom róla...
Szóval a magyar írók projekt keretén belül ma egy újabb tervezgetős bejegyzéssel készültem számotokra. Korábban írtam a 2020-as terveimről, azaz arról, hogy 100 könyvet szeretnék összességében elolvasni és arról is, hogy szeretnék minél több magyar író könyvével megismerkedni. Gondoltam összevonom ezt a két célomat és kiválasztok öt olyan könyvet, amelyek a korábbi listámon nincsenek rajta. Bár hozzátenném, hogy a 100-as tbr listámon pontosan 5 ilyen könyv szerepel.
Amire mindenképpen illene már sort kerítenem az Moskát Anita bármelyik könyve. Otthon csücsül a polcon a Horgonyhely és az Irha és bőr is, de valahogy még nem sikerült elég lelki erőt gyűjtenem hozzá. Viszont megbízom Szonjában, Uszámában és Sárában, akik mind ajánlották számomra Anita történeteit.
Fülszöveg:
Alig két évtizede állatok milliói bábozódtak be világszerte, hogy aztán félig emberré alakulva bújjanak elő. Az emberiségnek hozzá kellett szoknia, hogy többé nem a Homo sapiens az egyetlen értelmes faj, és hogy a teremtés újabb hullámai megállíthatatlanok. A fajzatok élethez való joga azóta is heves viták tárgya, és amikor Magyarországon népszavazásra kerül a kérdés, hogy az itt élő, gettókba zárt és bérmunkásként dolgoztatott fajzatokat törvényileg embereknek tekintsék-e, a fal mindkét oldalán kiélesedik a helyzet.
August, a Nemzetközi Fajzatügyi Szervezet kampánymenedzsere minden eszközt megragad, hogy a közvéleményt a fajzatok oldalára állítsa, de hamarosan ő kerül kínos vizsgálódások kereszttüzébe. Pilar, a világtól elzártan, televízió előtt felnőtt borz minden állatnak segítene, ám barátait és feladatát is rosszul választja meg. Kirill, az őzfajzat blogger a fajzatok történeteit írja meg, hogy hangot adjon az elnyomottaknak, a gettó mélyén pedig mindent elsöprő sztorira bukkan.
Moskát Anita, a Horgonyhely szerzője harmadik regényében brutálisan eredeti és kíméletlen világot tár elénk, amelyben szervesen összeolvad az állat és az ember. Ez a történet garantáltan sokáig velünk marad: bekúszik a bőrünk – vagy irhánk – alá.
Aztán, komfortzónából kilépés címszóval tervezem lapozgatni Veres Attilától az Éjféli iskolákat, ami egy novelláskötet 15 történettel. Nem szoktam horrort olvasni, szóval biztos egy élmény lesz - remélem pozitív - és a novelláskötetek sem tartoznak a mindennapi olvasmányaim közé. A sokszáz oldalas történeteket egyelőre jobban preferálom.
Fülszöveg:
Magyarország, ahogy még sosem láttuk.
Egy város felfalja lakóit. Egy pornóforgatás, ahol a szereplők nem egészen emberek. Egy borkóstolás, ahol az italba idegen életeket zártak. Egy falu, ahol embereket termesztenek a földeken. Egy növény, amely a túlvilágra nyit átjárót. Egy szeméttelep, amely a világ legértékesebb anyagát őrzi. Egy wellness, amely szó szerint maga a pokol.
15 történet, amelyek elolvasása után a világ sokkal furcsább hely lesz. Történetek iszonyattal végződő szerelmekről, rettenetes vágyakról, nyaralásokról, ahol a szerencsések halnak meg először. Történetek átalakulásokról, kísértésekről, zenekarokról, amelyek őrületbe csábítanak. Történetek halálról és életről, és az állapotokról, amikor a kettő között nincs különbség.
Veres Attila az Odakint sötétebb című bestseller után most egy novelláskötettel jelentkezik, amelyben ismét bizonyítja, hogy miért ő a magyar weird irodalom legfontosabb szerzője.
Gyermeki énem örömére még vagy egy olvasatlan, más listán nem szereplő On Sai, azaz Varga Bea könyvem is, a Segítség, támadnak a betűk!. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az egyik kedvenc hazai írónőm milyen kalandokba keveri főszereplőit, akik ezúttal nem kardokkal játszadoznak, hanem a szavakkal.
Fülszöveg:
Aki szépen énekel, az zeneiskolába megy, aki pedig gyerekként varázserővel rendelkezik és kisüti a mobilt, az mágusnak tanulhat.
Ám az Alfabéta Mágustanodában tilos írni az alsósoknak, mert a rosszul leírt szavak életre kelnek, és megkergetnek.
Kófic és Lilla mégis ír, így egyik kalamajka jön a másik után.
Mit tegyenek, ha Lilla lila lesz, és sehogy sem sikerül visszafesteni? Ráadásul világgá akar menni! Ezt mégsem hagyhatja Kófic.
Egy titokzatos háromlábú papagáj is az iskolában kóborol. Vajon segít, vagy nevet rajtuk, miközben nyelvtani versekkel csúfolódik?
A nyelvtant népszerűsítő, humorban gazdag történetet minden olyan alsósnak ajánljuk, aki utál írni, és még sosem harapta fenéken az irodalom leckéje.
Varga Bea író, szerkesztő, viselkedéselemző tollából On Sai néven számos népszerű regény született. A Segítség, támadnak a betűk! a tizedik megjelenő írása.
Ugyan nem mostanában esedékes, de a 2020-as karácsonyi hangolódáshoz tuti Leiner Laura könyvét fogom választani. Laura történetei számomra a guilty pleasure kategóriába tartoznak. Általában szeretem őket, jókat mosolygok rajtuk, mégis leginkább a hullámvasúthoz tudnám hasonlítani a kapcsolatomat a könyveivel. Főleg a sorozatainál van ez. Majd olvasás után kiderül, hogy a Mindig karácsony fent vagy lent áll meg a végén.
Fülszöveg:
Karácsony. Káprázatos fények az utcákon, készülődés az ünnepekre, tolongó emberek a plázákban.
A bevásárlóközpont forgatagában, december 23-án három lány egymás mögé kerül a mozgólépcsőn, éppen akkor, amikor egy prank videónak köszönhetően 14:59 perckor hirtelen leáll a szerkezet.
A Mindig karácsony Anna, Luca és Bogi történetét meséli el, akiknek látszólag semmi közük egymáshoz, sorsukat mégis ezernyi láthatatlan szál köti össze karácsonykor.
Utolsó kiválasztottam pedig Vivien Holloway könyvére esett. Legszívesebben a Winie utolsó részét írnám ide, de nem tudom, hogy pontosan mikor jelenik meg, molyos adatlapja sincs még, szóval végül a Moira mellett döntöttem. Tavaly sikerült a Könyvfeszten kemény 800 Ft-ért beszereznem, azóta is a polcom olvasatlan lakója. Fülszöveg alapján érdekesnek tűnik, jókat is olvastam róla, Wee pedig szuperül ír, úgyhogy bízom benne, hogy nem fogok csalódni. Egyébként, ha már Wee... nagyon érik már egy Végtelen horizont újraolvasás.
Fülszöveg:
„Nem változott semmi – talán ezzel volt a legnehezebb szembesülni. Tegnap éjjel még láttam (láttam!) a gyilkost, aki visszanézett rám, ott bujkált bennem, az én álarcomban, az én testemet viselve. Ma nem. Ma ugyanaz a nő voltam, aki előző reggel munkába indult. Moira voltam, csak így egyszerűen. Azt kívántam, bár változott volna valami – nem tudom, de valaminek nyomot kellett volna hagynia rajtam. Aki embert öl, az többé nem lehet ugyanolyan.”
Moira élete abban a pillanatban véget ér, mikor egyik este odalép hozzá egy idegen férfi, és ismeretlen, ősi szavakat suttog a fülébe. Mire magához tér, egy sikátorban áll, holttest hever a lábánál, csurom vér, és fogalma sincs, mi történt vele, vagy hogyan került oda egyáltalán.
Elindul egy lavina, melyet nem képes megállítani, kiszállnia pedig lehetetlen. Belecsöppen két ősi kelta nép évezredek óta tartó háborújába, elveszítve a választás lehetőségét. Az élete többé nem az övé.
Ő lesz a leghatalmasabb játékos, a legnagyobb aduász.
Ő lesz a Morrighan…
És a szörnyeteg életre kel.
>> Megrendelem (Figyelem! A Főnix Könyvműhely oldalán most mindössze 590 Ft-ba kerül a Moira. Szerintem nem érdemes kihagyni egy ilyen király akciót :D)
>> Megrendelem (Figyelem! A Főnix Könyvműhely oldalán most mindössze 590 Ft-ba kerül a Moira. Szerintem nem érdemes kihagyni egy ilyen király akciót :D)
Ajánlásokat most is szívesen fogadok! Írjátok meg, hogy szerintetek melyek a legjobb magyar könyvek, amiket mindenkinek feltétlenül olvasnia kell.
Üdv,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése