A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SILBER. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SILBER. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. július 23., hétfő

KERSTIN GIER: SILBER - AZ ÁLMOK HARMADIK KÖNYVE (SILBER #3.)

Hello Molycik!

Két hete várólistát csökkentettünk Probloggerekkel, melynek keretében sikeresen pontot tettem a Silber trilógia végére. Szívesen mondanám, hogy a záró kötetet is legalább annyira szerettem, mint az elsőt, de sajnos ez nem igaz.

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 368
Megrendelem
A recenziós példányt
köszönöm a kiadónak!
Fülszöveg: 
Kerstin ​Gier nagy sikerű trilógiájának grandiózus befejező része.
„A sok különböző ajtó és a lágy fény akár derűs és békés hangulatot is teremthetett volna a folyosón, de nem így történt. A síri csendben mintha valaki folyton hallgatózott volna, és képtelenség volt kideríteni, vajon honnan jön a fény. Mégis szerettem ezt a helyet, és a gondolatot, hogy minden ajtó mögött egy másik lélek álmodik éppen, és hogy ez a labirintus az összes embert összeköti a világon. Mágikus hely volt, titokzatos és veszélyes…”
Március van, Londonba lassan megérkezik a tavasz, Liv Silber pedig mindjárt három problémával is küzd.
Először is: hazudott Henrynek.
Másodszor: az álmok egyre veszélyesebbek. Arthur olyan titkokra jött rá, amelyek segítségével az álomvilágban borzalmas dolgokat tehet. Feltétlenül meg kell állítani.
Harmadszor: Liv anyja, Ann, és Grayson apja, Ernest júniusban össze akarnak házasodni. És a gonosz Bokkernek, Grayson nagymamájának nagy tervei vannak a fia esküvőjét illetően, de legalábbis egészen más tervei, mint a menyasszonynak.
Liv alig győzi elhárítani a fenyegető katasztrófák sorát…
Merülj el e csodálatos világban!

Korábban már volt szó a Silber trilógiáról a blogon, mind az első, mind pedig a második részéről írtam. Míg a kezdő kötetet nagyon szerettem, a folytatással már akadtak problémáim. A befejezésről meg csak annyit, hogy a borítóját szerettem a legjobban! Mert azért azt mindenki láthatja, és le sem lehet tagadni, hogy kívül-belül szépséges a könyv. Már akkor, ha nem a tartalmát nézzük. Na, de mi is volt a gondom a belsővel?

A bejegyzés mostantól spoilereket tartalmazhat.

Lehet, hogy túl nagyok voltak az elvárásaim. Az álmok második könyvében történteket, nem történteket letudtam annak, hogy majd a záró kötetben szépen beindulnak a dolgok, kapunk egy szuper izgalmas lezárást és boldog lesz a nép, mert az apróbb gyengeségek ellenére egy igazán cuki trilógiát alkotott meg Kerstin Gier. Álmodik a nyomor.
"– Hogy nézek ki? 
– Morálisan kisiklottan, de változatlanul jól – feleltem."
A történet ott folytatódik, ahol az előző rész végén abbamaradt. Liv és barátai továbbra is felfedezgetik éjjel az álomvilág folyosóit, miközben Arthur megpróbálja megkeseríteni az életüket, ráadásul Annabeth is visszatér, na meg az első részben megismert démon is. De ha ez nem lenne elég, készülődik egy esküvő is, illetve Henry és Liv között is ott a feszültség, amit biztosan nem úgy fog megoldódni, hogy Liv drága kitalál magának egy képzeletbeli pasit, ahelyett, hogy bevallaná Henrynek, hogy még szűz. 
Egyszerűen nem hiszem el, hogy Kerstin Gier ténylegesen erre a "problémára" építette fel a könyv nagy részét. Szerintem legalább a történet háromnegyede a romantikáról szólt és nem arról, hogy most akkor Arthur egy pszichopata-e vagy sem? Komolyan még az a része is izgalmasabb volt, amikor Secrecy kilétéről volt szó, bár nagy meglepetés ott sem ért. Arról nem is beszélve, hogy a második könyvben Liv halálosan fel volt háborodva és megcsalásnak értelmezte azt, hogy Henry az apja barátnőjén keresztül próbált rájönni dolgokra, de ő nyugodtan gyakorolhat a szomszéd srácon álmában. Szóval akkor tisztázzuk, Henrynek nem szabad, de Livnek igen? Milyen kapcsolatban működik ez rendesen? Ráadásul Henry kb. nevetve elintézi az egészet és tesz magasról a dologra. 
"– Mindig is azt gondoltam, a csodával határos, hogy épp rám vártál, és majdnem belehaltam a féltékenységbe emiatt a Rasmus nevű pasas miatt. – Teljesen jogos! Hiszen megvakargattam a hasát!"
Amennyire szerettem az elején Henry és Liv párosát, annyira elvesztettem az érdeklődésemet irányukba a végére. Inkább drukkoltam Graysonnak, hogy találjon már végre egy normális lányt maga mellé, mert Emily nem volt százas. Btw, ha már Grayson... Ő az egyetlen szereplő, akitől nem másztam a falra és megmaradt olyan cukorbogyónak, mint a kezdet kezdetén. Miatta megérte végigszenvednem azt a 300+ oldalt. 

Összefoglalva az előző pár bekezdésemet, a szereplők nagy része kiakasztott. De úgy mindenki. Szinte semmi karakterfejlődést nem tapasztaltam, sőt, elindultak a lejtőn lefelé és valahol a legalján megálltak. Visszafejődtek egy igazán idegesítő szintre, ahol más problémájuk se volt az ég világon, csak az, hogy épp ki szeret kit és kinek milyen kitalált pasija van vagy hány nővel kavart már életében. Azért kicsit boldog vagyok, hogy Graysont nem sikerült a lejtő aljára löknie az írónőnek, ő megmaradt halál cukinak és a többiekhez képest éretten is gondolkodott, jól kezelte a kialakult helyzeteket. 
"– Végre valaki, aki nem találja cukinak és meghatónak. Lottie, anya és Liv ugyanis azt akarták nekem bebeszélni, hogy tapintatosan kellene bánnom vele, nehogy megbántsam. 
– Szóval rendkívül tapintatosan közölte vele, hogy legyen szíves, keressen magának egy másik hercegnőt, akit körülrajonghat – tettem hozzá. 
– Azzal az apró kiegészítéssel, hogy máskülönben feldugom a verseit oda, ahová nem süt be a nap."
Magáról a történetről nem tudok sok mindent írni, mert tényleg a romantika volt a központban és csak Henry meg Liv körül forgott minden. És azt kell mondjam itt számomra el is halt az egész. A másik dolog, amin megdöglött a reményhalam az a fordítás volt. Az előző értékelésemben biztos vagyok, hogy megemlítettem, hogy utáltam a kis zárójeles mondatokat meg a lábjegyzeteket. Na, most nem volt kb. egy darab sem, helyette tele volt a könyv angol szavakkal, mondatokkal. Értem én, hogy fordításkor benne marad egy-két, esetleg három angol szó is. Még el is tekintettem volna ezektől a kis bakiktól, de amikor olyan mondattal találom szemben magam, hogy "Hol van a dog?" és társai, na az kiveri a biztosítékot. Én tudok angolul, de mi van azzal, aki nem? Azt gondolom még sokkal jobban kiakasztotta. Nem beszélve a sok értelmetlen mondatról meg szerkesztési hibákról. Olyan érzésem volt, mintha előolvastam volna és a kiadó várta volna a hibákat, amiket a nyomdába kerülés előtt javítani kell. Csak sajnos ez már a végleges verzió volt, ami a kezembe került. 
"Amikor elengedtük egymást, körülnéztem. 
– Mit keresel? – kérdezte Henry. 
– Arra várok, hogy Anabel beforduljon a sarkon, és titokzatosan azt suttogja, hogy ezzel még nincs vége, sőt, ez még csak csak a kezdet. 
Henry mosolygott. 
– Így is van. Ez még csak a kezdet."
Egy szó, mint száz, én csalódtam. Nem ezt vártam, egyáltalán nem ezt, de azért megpróbálok csak a jó dolgokra emlékezni, amikor a későbbiekben a Silber könyvekre gondolok. Kerstin Gier stílusa könnyed, a történet pedig néhol még szórakoztató is volt. Igazából azt tudom ajánlani, hogy olvassátok el a Silber: Az álmok első könyvét, mert az eszméletlenül cuki és szórakoztató. 

Üdv,

2018. február 13., kedd

KERSTIN GIER: SILBER - AZ ÁLMOK MÁSODIK KÖNYVE (SILBER #2.)

Hello Molycik!
Pár napja értékeltem Az álmok első könyvét, amit egyszerűen imádtam, ma pedig a másodikon a sor. Egyébként a könyvet a Prológus Anglia körül forgó hetére értékelem, pöppet megkésve, ahogy szoktam. Én és a határidők mai szösszenete...

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 340
Megrendelem
A könyvet köszönöm szépen
a kiadónak!
Fülszöveg:
A Silber-trilógia sziporkázó második kötete Kerstin Gier bestseller-szerző tollából.
Liv meg van rökönyödve: Secrecy ismeri a legféltettebb titkait! De hogyan tudhatta meg? És mit rejteget előle Henry? Vajon miféle sötét alak garázdálkodik éjjelente az álomvilág végtelen folyosóin? És miért kezdett el Liv húga, Mia hirtelen alva járni?
A rémálmok, a rejtélyes találkozások és a vad üldözés nem épp a pihentető alvás velejárói, ráadásul Livnek napközben is meg kell küzdenie egy újdonsült patchwork család minden problémájával, beleértve az intrikus nagymamát is.
„Kerstin Giernek sikerült összehoznia egy izgalmas és vidám második kötetet, ami ismét elvarázsol bennünket, és elképesztő kalandokat tartogat a főhős számára.” – Christine Härle hr-online
„Lendületes, izgalmas, szórakoztató.” – Südwest Presse

Spoiler veszély előfordulhat, ha nem olvastad még az első kötetet, de szeretnéd vagy fogod, akkor még most távozhatsz, én szóltam! :D

A Silber első kötete számomra a szerelem első olvasásra könyv tipikus esete volt. Ha érdekelne az értékelésem róla, itt megtalálod. Éppen ezért gondoltam, hogy a másodikat is legalább ugyanannyira fogom imádni, mert mit ronthatna el egy ilyen cuki történeten az írónő. Ő nem sokat, na de a fordítás és a szerkesztés is sokat nyom a latba. De erről majd egy kicsit később.

A történet ott kezdődik, hogy a téli szünetnek már vége van, Liv és Mia pedig hazaérkeznek az apjukkal töltött síelésből. Persze ez így unalmas lenne és hiába van Anabel diliházban, ettől még vannak problémák. Henry és Liv között sem stimmel minden, kezd eltűnni a rózsaszín felhő, helyét pedig átvenni a kétely köde, felbukkan az angyalka mellett a kisördög is, hogy igazítson egy kicsit a szerelmi szálon. Mia elkezd alva járni, Arthur se tud nyugodtan ülni a fenekén, hiszen élete szerelme nem százas, és hát ezt elég nehezen emészti meg a drága. Florence, ő meg.... hát, Florence. Szerintem ez éppen eleget elmond, ő sem könnyíti meg Liv dolgát, ami azt illeti. Zajlik az élet, ami ráadásul kihívásokkal teli.
– Csinos a szerkód, Liv Silber. 
Anélkül is tudtam, hogy mit viselek, hogy végignéztem volna magamon: ugyanazt, amit ebben a pillanatban a valóságban is viseltem: egy kék pöttyös, bő pizsamanadrágot és Grayson egy régi pólóját, amit a kiselejtezett ruhák közül mentettem meg, mert viccesnek találtam a rózsaszín tüllszoknyában táncoló pandamacit. Alatta ez állt: „Tele a tütüm”.
Szerintem kicsit nehezen indult el az egész történet, pont mint, amikor a buszon zötykölődsz hazafelé a mogyorós csoki úton, aztán végül hazaérsz és minden szép és jó, de jelen esetben kellett egy olyan jó 50 oldal mire ez megtörtént, utána már újra magaménak éreztem az első kötetbéli hangulatot és sikeresen ráhangolódtam a történetre is. Mia alvajárós szála volt számomra a legérdekesebb, pláne úgy, hogy a röhejes nevű démonról nem tudtunk meg valami túl sokat, sőt szinte semmi nem derült ki az előző kötet óta, amit kicsit bánok is, azt hittem majd ebben a kötetben jobban kibontakozik ez a cselekményszál, de nem. Így kicsit második kötet szindrómás volt számomra ez a rész, de még így is élveztem az olvasását. Humor szinten szerencsére változatlan maradt a helyzet.
– Tehát az ADB-t nem ismeri? – ismételte meg Mr. Bridgewater és aggódva nézett a kollégáira. – Na, gondolja csak át még egyszer nyugodtan… vajon mit jelenthet? 
Aszott, dilis Bridgewater. Aranyhörcsögök diszkriminálják a banánokat. Agresszív, degenerált Bizsga… 
Grayson felsóhajtott. 
– Tényleg nem tudom. – Majd csüggedten hozzátette: – Mit jelent? 
(…) 
Anti-Diétás-Bélszín – ennél jobb megoldást nem tudott volna produkálni Grayson tudatalattija?
A szereplők közül még mindig Grayson a kedvencem. Olyan szinten cuki, hogy az már ahwww. Ami pedig a legfurább az egészben, hogy tökéletesen el tudom képzelni Livvel, pedig Henryvel sincs bajom, de hadd álmodozzon és visítozzon a bennem élő fangirl. Persze tudom, hogy úgyis Henryvel köt ki végül, akit mint már említettem, szintén nagyon bírok, mert vele is nagyon cuki, de Graysonnal is az lenne. Imádtam minden jelenetét és azt is, ahogy segített Livnek, na meg, hogy végre megjött az esze és búcsút intett Emilynek, akit Mrs. Snuggles módra fejeznék le. 
– Tényleg a végtelen jelét ajándékoztad Emilynek? 
Grayson arcáról lehervadt a mosoly. 
– Úgy értem… tudod te, milyen sokáig tart a végtelen? – kérdeztem. – Tovább, mint egy egész élet.
Liv és Mia még mindig nagyon szimpatikus számomra, talpraesett főhősök - ezen nem sok változott az első kötet óta -, mellé pedig szórakoztatóak az ügyetlenségükkel és igazán életrevalóak, mindig feltalálják magukat. Főleg, ha a Bokkert vagy Florencet kell bosszantani. Felnőttek közül pedig változatlanul Lottie és Charles párosa a kedvencem. 
Az álmok olyanok, mint a gondolatok, szabadok, és senki sem kémkedhet utánuk.
Rátérve a korábban már említett szerkesztés és fordítás kettősére: voltak problémáim. Konkrétan olyan volt mintha, először is az írónő hülyének nézné az olvasóit a rengeteg lábjegyzettel. Fogalmam nincs, hogy az eredetiben is így van-e ez, de rohadtul idegesítő volt. Köszönöm szépen, de egy jó 5-6 oldal után nem szükséges kiemelni, hogy, amit fentebb említettek az az első kötetben történt. Elolvastam, tisztában vagyok a történtekkel, ennyire még én sem vagyok Szenilla, pedig a memóriámmal tényleg nem állunk közeli kapcsolatban, szeretnek az emlékeim elrejtőzni előlem, hogy csak hetekkel később emlékezzek rá újból, amikor már nem kell. Másodszor pedig olyan volt, mintha fordítót cseréltek volna az első kötet vége óta, pedig nem. A munkahelyemen sokszor kell fordítanom és ott általában az van, hogy elküldik nekünk a német eredeti szöveget, amit már valaki angolra fordított, így tehát megkapjuk a német szöveget és az angol fordítást, amiből én készítek egy magyar változatot, na pont ilyen feelingje volt a könyvnek is. Mintha elvesztek volna lényeges dolgok, kicsit kusza volt, meg sokszor benne maradtak angol kifejezések, mintha elfelejtette volna a fordító, hogy az ott létezik a mondatban vagy mintha nem tudta volna mit jelent, ezért szándékosan átugrotta, de nem vette ki a szövegből, inkább benne hagyta. Szóval ezek így együtt elég zavaróak voltak és engem kegyetlenül felhúztak. A lábjegyzetek és a zárójeles mondatok (igen, abból is volt oldalanként legalább egy) csak kizökkentettek olvasás közben és bántották a szemem, mintha egy megszerkesztetlen könyvet kaptam volna kézhez. Nem szeretem az ilyet. Ami még szintén zavart, hogy értem én, hogy nehéz nyelv a magyar, de a szóismétlésekre kicsit jobban lehetett volna figyelni. Ezekkel ki lehet kergetni a világból. 

Összességében nagyon szerettem Az álmok második könyvét is. Olvasás közben mindig egy kicsit olyan érzésem volt, mintha leültem volna a TV elé egy romcsi sitcomot megnézni és jót szórakozni egy kis popcorn társaságában. Az már biztos, hogy a harmadik kötetre is hamarosan sort fogok keríteni, mert tudnom kell miben sántikál Arthur és Anabel, na meg, hogy mi van a démonkával és, hogy kit rejt a Secrecy álnév.

Értékelés: 4,5/5
Kedvenc jelenet: amikor Grayson megplasztikázta Arthur orrát
Kedvenc szereplő: Liv, Grayson, Henry, Mia

Holnaptól megszállnak minket a diktátorok a Prológus oldalán, ahol ezúttal projektfőnök is vagyok, szóval hamarosan újra jelentkezem. 
Addig is üdv,


2018. február 8., csütörtök

KERSTIN GIER: SILBER - AZ ÁLMOK ELSŐ KÖNYVE (SILBER #1.)

Hello Molycik!
A várólistám végeláthatatlan. Folyamatosan bővül, nap mint nap csatlakoznak lázadók a forradalomhoz, aminek a célja az, hogy soha ne kerüljön még csak a megszűnés közelébe se a tbr listám. Ez van. A Silber is egy régóta a polcon csücsülő lázadó, akit most leigáztam... vagy inkább a könyv engem? Az biztos, hogy levett a lábamról. IMÁDTAM!

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 326
Megrendelem
Fülszöveg:
Ez ​vajon tényleg lehetséges?
Liv Silber álmai az utóbbi időben meglehetősen félelmetessé váltak. Az egyik végképp nem hagyja nyugodni. Ebben az álomban egy temetőben járt éjjel, és szemtanúja volt, amint négy fiú komor hangulatú, mágikus rituálét hajt végre. Ezek a fiúk azonban nagyon is valós kapcsolatban állnak Livvel, hiszen Grayson és három barátja tényleg léteznek. Liv nemrég iratkozott be abba az iskolába, ahová ők is járnak. Tulajdonképpen egészen kedvesek. De ami igazán ijesztő – még az éjszakai temetőknél is sokkal ijesztőbb –, az az, hogy a fiúk olyan dolgokat tudnak Livről, amiket nappal soha nem ejtett ki a száján – álmában viszont igen.
Hogy miképpen, az tökéletes rejtély Liv számára, de egy jó kis rejtélynek Liv még soha nem tudott ellenállni…
„Egy lányregény, amit akár 35 évesen is élvezhetünk. És akinél túl gyorsan elrepült ez a négyszáz oldal, annak üzenem: két további kötet van előkészületben.” – Karin Wehrheim, SWRI
„Vicces, izgalmas és romantikus… mi mást akarhat egy nő?!” – Anja S.

Egy újabb könyv, amit RavenS-nek köszönhetek, egy újabb történet, amibe ő rángatott bele. Nem is tudom mi lenne velem az ajánlásai nélkül. Kicsit komolyabbra fordítva a szót, tényleg azért kezdtem bele a történetbe, mert annyit áradozott róla a drága, hogy milyen cuki és mennyire jó, meg még korábban, hogy olvassak Rubinvöröst, de ha azt nem akkor legalább Silbert. Így esett utóbbira a választásom, na meg mert már több, mint egy éve a polcomon csücsült, magányosan. Azt meg, hogy miért csücsült a polcomon, már gondolom úgyis tudjátok (borítómániás énem összefutott egy kihagyhatatlan KMK adventi naptáras akcióval, több se kellett, jött mellé más is természetesen).

A történetről sokat nem tudtam, amikor először kezembe fogtam a könyvet, csak annyit, hogy YA, romantikus és inkább a tizenéves korosztályt célozza meg, ami ugyan én nem vagyok, de hol és mikor érdekelt ez engem utoljára? Picit féltem is ez miatt, hogy lehet, hogy nem fog tetszeni,  hogy nem fogom élvezni, hogy bugyuta lesz, amitől a hajszálaimat egyesével akarom majd kitépkedni, de az első pár oldal után minden kételyem elpárolgott, a Silber igenis egy nekem való könyv volt. Halál cuki, kegyetlenül vicces és semmi nehezen emészthető komolyságot nem tartalmazott, így szuperül elvoltam olvasás közben és nagyon hamar elrepült az a 300+ oldal. Kikapcsolódásnak purrfect, csak ajánlani tudom mindenki számára, kortól, nemtől függetlenül. 
– Hallod? – fordultam Grayson felé. – Az én anyukámnak a te barátaid nem tudnak elég veszélyesek lenni. Még akkor sem, ha éjjel a temetőben fekete misét tartanak.
Az egész sztori azzal kezdődik, hogy Liv, a húga és anyukája megint költöznek. Egész életükben ingáztak országok között, mindig más iskolába kellett járniuk a lányoknak, ám ezúttal minden más lesz, ugyanis anyuci bepasizott és egészen Angliáig repülnek, hogy remélhetőleg végleg lehorgonyozzanak. A szokásos körforgás veszi kezdetét: új iskola, új város, új helyek, új emberek, sőt kapásból egy egész családot kapnak a lányok Florence, Grayson és Ernest személyében. Szóval a szokásos, nem túl bonyolult, kissé klisés, mégis szórakoztató történet az alapja a Silbernek, egy kis extra csavarral feldobva, ami az álmok köré épül. Többet erről nem is árulnék el, mert olvasás közben akarva-akaratlanul is rájön az ember, lévén, mint már említettem nem kell zseninek lenni a könyv megértéséhez. Egyszerű, mégis nagyszerű.
– Igazán nagyon aranyos – mondtam. – Te is nagyon aranyos vagy – mondta Henry az arcomat fürkészve. – Néha fel sem tudom fogni, milyen aranyos. A szívem gyorsabban kezdett verni. És nem igazán egyenletesen. – Már amikor először megláttalak, a repülőtéren a sajtoddal, akkor is aranyosnak találtalak.
A szereplők közül szinte mindenkit kedveltem. Pontosabban, akit kellett azt kedveltem, akit nem, azt nyilván nem. Ilyen ez a popszakma. Mégis Liv, Henry, Mia és Grayson volt az abszolút kedvencem. Liv szemszögén keresztül ismerjük meg a történetet, hála az E/1-es elbeszélésnek és azt kell mondjam kifejezetten élveztem. Liv szarkasztikus megjegyzései feldobták az egész könyvet, na meg a húgáé is. Teljesen normálisak, nem picsognak mindenen és nem megy át önsajnálatba az egész mű. 
A srácok pedig halál cukik voltak. Ennél a kötetnél még Henryt egy hangyányival jobban kedveltem, mint Graysont, de a folytatásban teljes mértékben elnyerte a szívem. Nagyon cukik és aranyosak, mellé kicsit szőkék és természetesen nagyon szexik. Már a könyv leírása szerint. Nekem szokásom magasról tenni arra, hogy melyik szereplő igazából, hogy is néz ki, Szenilla agyam elfelejti mire a könyv végére érek, így eshetett meg az az ACOMAF olvasása közben, hogy meglepődtem azon a tényen, hogy Tamlin szőke. Megesik az ilyen. Ugye? És ebben a pillanatban rájöttem, hogy elfelejtettem, mire is akartam ezzel kilyukadni, szóval el úszok és evezek ettől a bekezdéstől *Ússz és evezz, ússz és evezz* Egyébként, Henry engem teljesen Holly Smale Geek girl sorozatának Nick Hidakájára, Grayson pedig a Kennedy vezetéknevet viselő, geek névrokonára (Szívzűrterápia strébereknek) emlékeztetett.
– De anyának talán igaza van, és majd egyszer, ha eljön az igazi… – Akkor majd szépen megvárja, amíg leérettségizem! Oldalba bokszoltam Miát. – Biztosan Gertrude néni is mindig ezt mondta – próbáltam ráijeszteni. – És nézd meg, mi lett belőle!
Eddig még csak pozitívumokat említettem és ez amúgy marad szinte változatlan, de muszáj megemlítenem, hogy nem csak ebben a kötetben, hanem a másodikban is a fordítás és a szerkesztés az agyamra ment. Nem igazán értem, hogy mi értelme volt annak, hogy egyes angol szavak hűek maradtak eredeti formájukhoz, míg másokat lefordítottak, lásd: csatni, azaz chutney és dinner, ami maradt dinner. Why??? Sok értelmét nem láttam, inkább azt a hatást keltette, hogy a fordító magasról tett az egészre, benne hagyta, hátha nem veszi észre a szerkesztő és elsunnyoghatja, hogy mondjuk nem jutott eszébe ötletesebb, jobb megoldás. 
– Olivia? – kérdezte. – Legalább tíz Oliviát ismerek. A barátnőm macskáját is Oliviának hívják. – Te viszont az első Persephone vagy, akivel találkoztam. – Mivel ez egy olyan név, amit még a macskájának sem adna az ember. Persephone menet közben hátradobta a haját. – Nálunk a családban mindenki a görög mitológiából kapott nevet. A nővéremet Pandorának, a bátyámat pedig Priamosnak hívják. Szegények. De még mindig százszor jobb nevük van, mint Persephonénak. Mivel úgy sandított rám, mintha választ várna, gyorsan így szóltam: – És minden név P-vel kezdődik. Milyen öhm… praktikus! – Igen. Illik a vezetéknevünkhöz. Porter-Peregrin.
A stílust imádtam, gördülékeny volt és élvezetes és a világfelépítés is igazán a kedvemre való volt, bár még elég kezdetleges, bízom abban, hogy a harmadik kötet végére minden kis hézag be lesz tömve, a mogyoróscsoki út pedig befoltozva. Kicsit kevéskének éreztem, viszont, amit eddig láttam belőle, az tetszetős. 

Ha ajánlanom kellene a könyvet, akkor igazából kortól és nemtől függetlenül minden fiatalos lelkületű könyvmolynak ajánlanám, kikapcsolódásnak tökéletes. Vicces, cuki, könnyed és nem is egy féltégla.


Értékelés: 5/5
Kedvenc szereplő(k): Liv, Grayson, Mia
Kedvenc rész: az egész könyv :D

Remekül szórakoztam a könyv olvasása közben, úgyhogy hajrá, vágjatok bele ti is az álom kalandba Livvel és a srácokkal. Éljen a tudatos álmodás! :D

Üdv,






designed by Charming Templates