2018. január 25., csütörtök

JANUÁRI BOOK A SLOTH CLUB UNBOXING (BASC UNBOXING #2.)

Hello Molycik!
Remélem már mindenki megkapta - ha rendelt januári -  a lajháros dobozt, mert most le fogom leplezni előttetek, hogy mit takar a "Fantasy Hősnők" elnevezés.

Amikor kinyitottam a dobozt, elsőnek a kis lapocskát láttam meg, amit rögtön félre is tettem, mert nem igazán szerettem volna lelőni magamnak előre, hogy mivel is fogok találkozni pár percen belül. Majd, amikor tovább bontogattam, a kék csomagolás alatt egy vászontáska lapult. A táska meglepően masszív és jó minőségű, már teszteltem. Mondjuk én jobban szeretem azokat a vászontáskákat, amelyeket a vállamra tudok venni, ennek túl rövid a füle, így anyukámnak adtam, hadd használja, pedig nem nagy moly, hiába dolgozik egy könyvtárban, így nála nem igaz a Just one more chapter, azaz csak még egy fejezet mondás, ami a táska designját képezi.
Következő dolog, amit megpillantottam egy Trónok Harcás füzetke volt, ami számomra nagy csalódás. Maga az ötlet szerintem szuper, viszont a kivitelezés nem. DIY hangulatomban jobb minőségű, kevésbé pixeles képet nyomtatok itthon, majd összetűzöm füzetnek és készen is van. Jobban örültem volna, ha inkább valami egyedi designnal rukkol elő a BASC csapata, de már azzal is megelégedtem volna, ha nem pixelesek a képek. 

Volt a dobozban két darab fantasy könyvhöz kötődő matrica is, az elsőt, ami kezem ügyébe akadt rögtön fel is ismertem, ugyanis Lila Bard nem vagyok hajlandó Szelinának hívni akadt a kezem ügyébe. A második matricán szereplő páros nem volt ismerős, de utólag kiderült, hogy másik nagy kedvencemet Nyxet ábrázolja, a Kegyetlen szépségből. Meg is ragadnám az alkalmat, hogy  felhívjam a figyelmeteket arra, hogy olvassatok Kegyetlen szépséget és Egy sötétebb mágiát! Mindkét könyv fantasztikus. 

Találtam egy BASC-os mágneses naptárat is, ami különösebben nem nyerte el a tetszésemet, de azért kitettem anyámnak a hűtőre, ott gyűjtjük a mágneseket és ilyen naptárasunk még úgy sem volt. A naptár mellett egy Funko Pop kulcstartó is megbújt. A lapocska szerint kétféle ment a dobozokba ebből, hozzám Hermione került, míg másokhoz Daenerys a Trónok harcából. Egyik legnagyobb kedvencem egyértelműen ez volt, már csak azt kell eldöntenem, hogy a könyvespolcomon díszelegjen vagy az albérlet kulcsát akasszam rá?
A BASC csapatának választása januárban Alwyn Hamilton: A homok leánya c. könyvére esett, amit már olvastam angolul, anno a megjelenés után nemsokkal, sőt meg is van az eddig jelent két rész a gyönyörű brit borítós változatban és imádom. Azt is, hogy ez a könyv került a dobozba és azt is, hogy végre az amerikai borítós kiadást is a polcomon tudhatom. A könyv mellett megbújt egy könyvjelző is, amit drága barátnőm So-So tervezett és szerintem gyönyörű lett. Tökéletesen illik a brit kiadású példányomhoz. Illetve az írónő üzenete is meglapult még a dobozban. Alwyn már többször is bizonyította mennyire cuci, nemcsak ezzel a kis üzenettel, de ha követitek instagramon, akkor biztos tudjátok miről beszélek, ha nem, akkor pedig hajrá! ;)
A végére hagytam a Funko Poppal holtversenyben legnagyobb kedvencemet, So fanartját, amin Hermione van, úgyhogy hozzám egy igazi Harry Potteres doboz érkezett. Imádom, ahogy So minden munkáját és azóta már a könyvespolcomon díszeleg a többi munkája mellett :)

Összességében nem egy rossz doboz, de nekem azért egy kis hiányérzetem volt és őszintén bevallom, hogy, amikor először a doboz végére értem, csalódtam. Olyan érzésem volt, mintha egy fél dobozt kaptam volna, sehol egy gyertya, egy kis rágcsálnivaló vagy egy írószer a füzetke mellé.  A kis lapocska, amin a doboz tartalma van pixeles, elég szépen és a Trónok Harcás füzet is, ami számomra kevésbé igényessé teszi a dobozt. Ugyanakkor a könyv az telitalálat, ahogyan a fanart, a könyvjelző és a Funko is. A vászontáska igazán minőségi darab, nem úgy mint egy másik meglepetés dobozé, amit tavaly év végén kaptam, annak már úgy kellett visszavarrni a fülét...

Köszönöm szépen a Book a Sloth Club csapatának, hogy küldtek nekem egy dobozt, már kíváncsian várom a következőt. Ha pedig Ti is szeretnétek rendelni a jövőben, akkor bátran használjátok első rendelésetek során a PROLOGUS10 kódot, amivel 10% kedvezményhez juthattok. 

Üdv,

2018. január 20., szombat

BÖSZÖRMÉNYI GYULA: MINDÖRÖKKÉ VÁRNI

Hello Molycik!
Lassan végéhez közeledik az újabb magyar írós hetünk a Prológus oldalán, de azért még tartogatunk pár bejegyzést és értékelést számotokra. 

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 304
Megrendelem
A recenziós példányért
köszönet a kiadónak!


Fülszöveg:


Ha azt hiszed, hogy nem a tiéd, akkor is… 


„A magány, amit érzett, szavakkal leírhatatlan volt. Szerencsére nem is kívánta tőle senki, hogy megfogalmazza a kínt, ami egészen apróra préselte a lényét. Ült az ezüstös csillogású, fagyba dermedt metánhullám peremén és a fekete eget bámulta.” 
Böszörményi Gyuláról, a mára klasszikussá vált Gergő és az álomfogók, valamint a kirobbanóan sikeres Ambrózy báró esetei és sok más népszerű regény szerzőjéről kevesen tudják, hogy a science fiction nagy kedvelője és művelője. A szerző 2016-ban az Isȧ, por ës homou című novellájáért megkapta a hazai SF-irodalom legrangosabb kitüntetését, a Zsoldos Péter-díjat. Kiadónk ezen alkalomból jelenteti meg Böszörményi Gyula első science fiction novellagyűjteményét. 
Bölcsesség, szellem, mély érzések. 
Olvassa mindenki, még ha azt hiszi is, hogy nem szereti a sci-fit. Te is, kedves Olvasó! Meg fogsz lepődni.


Elég sok könyvet olvasok ajánlásra, főleg RavenS és Lorelei, akik nagyban befolyásolják, hogy milyen könyvet veszek következőnek a kezembe és tőlük hallottam először Böszörményi Gyula zsenialitásáról. Mindketten imádták a Leányrablás Budapesten című könyvet, viszont amikor a magyar hetes projektünkre készültünk nem éreztem azt, hogy kedvem lenne hozzá, gondoltam megpróbálkozom az akkor még friss megjelenésnek számító Mindörökké várni novellás kötettel. Az már csak hab volt a tortán, hogy mennyire imádom a borítóját, aminél első ránézésre megállapítható, hogy László Maya a tervezője, aki anno On Sai Esővágy novelláskötetének a borítóját is tervezte. Gyönyörű egymás mellett a két kötet.

A Mindörökké várni pontosan 12 rövid történetet tartalmaz, amelyek közül csak párat emelnék most ki.  

A dogma c. novella kezdésnek szerintem egész jó volt és érdekes, viszont nagyon rövid. Összesen 8 oldalas kis szösszenetről van szó és ilyen 'egy gondolat megfordult a fejemben, írjuk le' módon hatott számomra, de annak tényleg érdekes volt, szívesen olvastam volna még pár oldalt belőle.

Szépségesek
A Xonsi körzet elolvasása után kicsit szünetet kellett tartanom, nem igazán nyerte el a tetszésemet. Hiányoltam a végéről a csattanót, az értelmet, amit nem igazán kaptam meg és egyébként egy kis spoiler az értékelésem végkifejletére: az egész kötetből a csattanót hiányoltam. Számomra ez volt a leggyengébb novella az egész kötetben.

A sorban következő történet a Tű és Pajzs volt, ami egészen tetszett. Érdekes volt, ugyanakkor nem igazán értettem a lényegét, hiszen előtte a történetben nem volt szó arról, hogy a múlt megváltoztatható lenne. Oké, hogy ezáltal Jix bácsi megszabadult a titkától, ami nyomta a lelkét, de nekem ez nem volt elég, mint magyarázat. 

A kutya c. történet volt az egyik kedvencem. Miután megjelent Bolygó, a kutya és a gazdája vártam a tragikus végkifejletet, ami sose következett be, ez pedig megmelengette kicsiny szívem. Az író stílusa is itt jött át számomra leginkább. 

Miután a kötet körülbelül 130 oldalán már túl voltam és az érzéseim inkább a negatív oldal felé tendáltak, gondoltam megkérdezem Loreleit és Mancsot, akik szerették a kötetet, hogy melyik volt a kedvencük és azokkal a történetekkel folytatom. Mancs A kutyát említette, amin akkor már túl voltam, Lorelei pedig a Mindörökké várni és a Nemzedék kettősét, így ezekkel folytattam a sort.

Mindörökké várni. A címadó novella, ami A kutya mellett legjobban megragadtan a figyelmem. Az egész történelmet belevonta Böszörményi a novellába, méghozzá úgy, hogy közben tanulságos, elgondolkodtató és zseniális volt. Vadászó, gyűjtögető ősemberektől egészen az űrig repített.

Egy picit csalódtam, sokkal többet vártam a kötettől. Valahogy végig az volt az érzésem, mintha kimaradnék egy belsős poénból és ezért nem érteném, hogy miről van szó. Nem volt a történetek végén a csattanó sem, amit én például hiányoltam. Ugyanakkor elgondolkodtatóak a történetek és megbújik a háttérben pár tanulság is. Az antológiát főként a rövid történetekért és a sci-fiért rajongóknak tudnám ajánlani. 


Értékelés: 3/5
Kedvenc novella: A kutya, Mindörökké várni

Üdv,

2018. január 16., kedd

FEKETE JUDIT - AZ ŐRÜLET HATÁRÁN (KÁLMÁN LILI MUNKANÉLKÜLI NAPLÓJA)

Hello Molycik!
Megint magyar írós hetet tartunk a Prológuson. Ennek keretében érkezik tőlem értékelés egy igazán szórakoztató és mai könyvről. Ismerjétek meg ti is Kálmán Lilit! :)
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 192
Megrendelem

A könyvet köszönöm szépen a
Könyvmolyképző Kiadónak!
Fülszöveg
Lili egy menő multinál dolgozik, és talpraesett marketingesként megszokta, hogy minden problémát gyorsan megold. Csakhogy egy nap behívják a tárgyalóba, és bizony, AZT a hírt közlik vele.
Munkanélküli lett.
Nincs mese, ideje új állás után nézni.
Fergeteges rodeó indul a magyar valóságban.
Elgondolkozik, legyen-e belőle aloe vera mlm ügynök, vagy elfuserált cukrász. Sofőr. Virágáruslány. Hallgasson-e a volt kollégára, aki felhívja a Nagy Ötlettel?
Várjon az igazira vagy vállaljon átmeneti munkát? Adja fel az álmait? És az elveit?
Miközben naplót ír, vagy épp lelkesen blogol, mellékesen várja a nagy Őt is, de főleg kicsiket talál.
Ám az Élet gyakran meglepőbb, mint gondolnánk…
A hol szomorkás, hol kacagtató történet üdítő színfoltja nemcsak a hazai könyvpiacnak, hanem lelket feltöltő olvasmány mindazoknak, akik épp hasonló cipőben járnak.

Fekete Judit könyvére a Könyvmolyképzős borítóleleplezésnek köszönhetően figyeltem fel, amikor a bejegyzést készítettem belőle ide és a Prológus oldalára is. Kivételesen azonban nem a külcsíny volt az első benyomás számomra, mint úgy általában történni szokott, hanem a fülszöveg, amit meg egyébként nem szoktam elolvasni.  Ezúttal megtettem és utána alig vártam, hogy a kezemben tarthassam a könyvet és elolvashassam. Persze a borító se semmi, véleményem szerint tökéletesen illik a könyvhöz. Egyszerű, mégis nagyszerű. 

A történet azzal kezdődik hogy Kálmán Lilit kirúgták a munkahelyéről, így válik menő marketingesből álláskeresővé pillanatok alatt. Talpraesett személyiségének köszönhetően főhősnőnk nem esik teljesen kétségbe először gondolatban elküldi előző munkáltatóját melegebb tájakra és megállapítja, hogy jobb lesz neki egy új helyen, majd rálép az álláskeresők rögös útjára. 
Az írónő stílusa kifejezetten szórakoztató, az általa megalkotott történet és karakteret pedig teljesen valóságszagúak. Pont ezt szerettem benne annyira. Lili a kirúgásától kezdve, egészen a végkifejletig menetel felfelé a karakterfejlődés lépcsőfokain. Jót szórakoztam a naplóbejegyzésein és a borzalmasabbnál borzalmasabb állásinterjúin, mellette pedig teljesen át tudtam élni azt a szenvedést, amit akkor él át az ember, amikor már a hatszázhetvenedik verzióját írja az önéletrajzának, de még mindig nem érzi jónak, elfogadhatónak. Pedig én még csak nem is voltam munkanélküli, lévén, hogy még tanulok, mégis teljesen együtt tudtam érezni Lilivel. Egyébként, remélem nem csak szerintem viselte veszett jól a munkanélküliséget. Az a kis önirónia kellett a történetbe, de még mennyire!


A formátuma blogregény, amit én egyszerűen imádtam. Már anno a Neveletlen hercegnő naplójára is rá voltam kattanva, majd kicsit később Bridget Jones naplójára, most pedig úgy látszik, hogy Az őrület határán állt be a sorba következőnek. Egyetlen problémám a rövidségével volt,  nagyon szívesen olvastam volna még pár hónapnyi bejegyzést Lilitől.
Ja, egyébként apám reggel hétkor képes volt felhívni. Dühösen mesélte, hogy a „francos újságírója” előző nap este kilenc óra huszonhatkor hívta őt fel, hogy megkérdezze, vállal-e egy beszélgetést rólam. Apán dühösen lecsapta, mondván este nyolc után még a feleségével sem vállal beszélgetést, nemhogy a „firkászokkal”
Az őrület határán mindenképp egy hiánypótló könyv, amit legszívesebben minden álláskeresés előtt álló személynek a kezébe nyomnék, hogy  tessék olvasd el és ne add fel már rögtön a legelején, hiszen van remény! Bárkiből lehet munkanélküli, sajnos ez egy elkerülhetetlen társadalmi probléma, nem mellesleg legtöbbször egy kínkeserves és hosszú folyamat, de ha nem hagyjuk, hogy a reményhal feldobja a nemlétező talpát, akkor egy kis kitartással az őrület hátáráról simán be lehet költözni a munkásnegyedbe.
Aztán beszélgettünk egy kicsit, kifaggattam, hogy mi újság nála. Minden frankó, munka oké, pasi oké, szex oké, elkezdett sportolni, és soha jobban. Lehajtottam még egy fütyülőst. Egy óra múlva már én fütyültem. Mindenre.
Voltál már munkanélküli vagy épp az vagy? Akkor ez a könyv neked íródott. Nem voltál még és nem is szeretnél? Akkor is olvasd el Kálmán Lili naplóját, mert bármikor kerülhetsz olyan helyzetbe, amikor ha visszagondolsz a történetre rájöhetsz, hogy hiába vagy épp az őrület határán, van kiút, nem szabad feladni. Korosztálytól függetlenül is bárkinek teljes szívemből ajánlom Kálmán Lili történetét! 

Nálam a tavalyi év egyik nagy kedvence lett a könyv :)


Értékelés: 5/5*
Kedvenc szereplő: Wörk, Lili
Kedvenc rész: az egész könyv :3
Ha érdekel, hogy az írónő melyik könyvet tenné egy időkapszulába vagy, hogy hogyan látja a helyzetét, mint magyar író, akkor az alábbi két bejegyzés a kedvedre lehet! :)

>> Körkérdés magyar írókkal
>> Interjú Fekete Judit írónővel

Üdv,






2018. január 3., szerda

2018-AS TBR CSÖKKENTÉS (TERVEK #6.)

Hello Molycik!
2017-ben sikeresen nem teljesítettem az eredetileg 100 könyves célomat a Goodreads Reading Challlengen. Az utolsó hónapok valamelyikében feladtam a harcot és lecsökkentettem az olvasandó könyvek számát 75-re, mert esélytelennek láttam, hogy akár azt elérjem. Végül 77 olvasott könyvvel zártam az évet.

2018-ban megint 100 könyv a cél. Nem adom fel, mert tudom, hogy meg tudom csinálni, csak az élet folyamatosan közbe szól, meg a fránya olvasási válság, amiből szerintem kezdek kilábalni *lekopogom*. Mostanában egész sok kedvem van olvasni, amire a zseniális könyvek, amiket választottam csak rásegítenek. 

Ami a 2018-as fogadalmakat illeti, szeretnék/szeretném:
- aktívabb lenni ezen a blogon is, nem csak a Prológus oldalán
- több magyar író könyvével megismerkedni
- befejezni a félbehagyott sorozataimat és elkaszálni azokat, amikről tudom, hogy úgyse fogom folytatni, de azért még álltatom magam, hogy majd egyszer
- elérni a 80%-ot a saját kis magánkönyvtáram olvasottságánál, mert ez örök cél marad :D Jelenleg 74%-nál tartok, de lesz még idén Könyvfesztivál és Könyvhét... 
- elolvasni legalább 50 könyvet a 100-ból
- az érdeklődési körömön kívüli új területekkel is megismerkedni, azaz kicsit kilépni a komfortzónámból 
- tovább csökkenteni az ész nélküli vásárolgatást és ténylegesen csak olyan könyvet beszerezni, amiről tudom, hogy el fogom olvasni
- 480 alá csökkenteni a goodreadses várólistámat, jelenleg 516 könyv várakozik rajta
- a molyos tbr listám olvasottságát pedig fel szeretném tornázni 50%-ra.

Végezetül pedig következzék a 100 könyv. amit olvasni szeretnék 2018-ban:
1. On Sai: Scar
2. On Sai: Lucy
3. On Sai: Szürke szobák 
4. On Sai: Miogin bázis 
5. Varga Bea: A siker tintája
6. Sarah J. Maas: A Court of Frost and Starlight
7. Dianne K. Salerni: The Inquisitor's Mark
8. James Dashner: The Eye of Minds
9. Libba Bray: The Diviners – A Látók
10. Ransom Riggs: Üresek városa
11. Stephanie Perkins: Isla and the Happily Ever After
12. Sarah J. Maas: The World of Throne of Glass 
13. Sarah J. Maas: Tower of Dawn 
14. Sarah J. Maas: The Assassin's Blade 
15. Colleen Hoover: Confess
16. Marissa Meyer: Fairest 
17. Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens-lobbi
18. Pierce Brown: Red Rising
19. Marie Lu: The Young Elites 
20. Kerstin Gier: Rubinvörös 
21. Leigh Bardugo: Shadow and Bone 
22. Rainbow Rowell: Landline 
23. Melissa de la Cruz: Return to the Isle of the Lost
24. Jennifer A. Nielsen: Mark of the Thief
25. Holly Black: The Coldest Girl in Coldtown
26. Holly Black: The Darkest Part of the Forest
27. Maria V. Snyder: Magic Study 
28. Morgan Rhodes: Rebel Spring
29. Homonnay Gergely: Az elnökasszony 
30. Alwyn Hamilton: Hero at the Fall
31. Vivien Holloway: Vérvörös horizont
32. Marie Rutkoski: The Winner's Crime – A nyertes bűne 
33. Bessenyei Gábor: A feledés folyója 
34. Dan Krokos: Hamis jövő 
35. Dan Krokos: Hamis valóság 
36. Chris Colfer: A Gonosz Tündér visszatér
37. Matthew J. Kirby: A New York-i felkelés
38. Jasmine Warga: Szívem és egyéb fekete lyukak 
39. Paullina Simons: A bronzlovas 
40. Dan Wells: Szörnyeteg úr 
41. Soman Chainani: Jótett helyébe 
42. Lauren Graham: Gyorsan elhadarom 
43. Philip Pullman: La Belle Sauvage 
44. Ashley Poston: Geekerella
45. Amie Kaufman – Jay Kristoff: Gemina
46. Rick Riordan: The Dark Prophecy
47. Marissa Meyer: Heartless
48. Jennifer A. Nielsen: A Night Divided
49. Susan Dennard: Truthwitch
50. Vivien Holloway: Mesterkulcs 
51. Rick Riordan: The Hammer of Thor 
52. Moskát Anita: Horgonyhely
53. Rick Riordan: The Ship of the Dead 
54. Mechthild Gläser: The Book Jumper
55. Marissa Meyer: Renegades
56. Neal Shusterman: Scythe
57. Ilona Andrews: Magic Strikes 
58. Ilona Andrews: Magic Bleeds 
59. Tarryn Fisher: Thief – Tolvaj
60. Jenny Han: Always and Forever, Lara Jean
61. Rick Riordan: The Burning Maze
62. Kerstin Gier: Az álmok második könyve
63. Kerstin Gier: Az álmok harmadik könyve 
64. Leigh Bardugo: Six of Crows
65. Stephanie Garber: Legendary
66. Anna-Marie McLemore: Wild Beauty
67. Jeff Wheeler: The Queen's Poisoner – A királynő méregkeverője 
68. Katherine Arden: The Bear and the Nightingale
69. Frances Hardinge: Hazugságok fája
70. Colleen Hoover: Without Merit
71. Roshani Chokshi: Aru Shah and the End of Time
72. Melina Marchetta: Jellicoe Road
73. Róbert Katalin: Szelídíts meg!
74. Margaret Rogerson: An Enchantment of Ravens
75. Colleen Hoover: All Your Perfects 
76. Boldizsár Ildikó: Hamupipőke Facebook-profilja
77. Naomi Novik: Rengeteg 
78. Dan Wells: Partials – Részben ember
79. Colleen Hoover: It Ends with Us 
80. J. K. Rowling – John Tiffany – Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek 
81. J. K. Rowling: Harry Potter and the Chamber of Secrets
82. Renée Ahdieh: Flame in the Mist
83. Sabaa Tahir: An Ember in the Ashes 
84. N. K. Jemisin: Az ötödik évszak
85. Liz Fremantle: Queen's Gambit – Vezércsel 
86. Anthony Doerr: All the Light We Cannot See 
87. Jodi Meadows: The Orphan Queen
88. Sarah MacLean: A hódítás tíz szabálya 
89. Roshani Chokshi: The Star-touched Queen
90. Nicola Yoon: The Sun is Also a Star 
91. Jennifer A. Nielsen: The Scourge
92. Victoria Schwab: This Savage Song
93. Jeff Kinney: Egy ropi naplója – A nagy kiruccanás 
94. Colleen Hoover: Too Late
95. Francesca Zappia: Csak kitaláltalak? 
96. Francesca Zappia: Eliza and Her Monsters 
97. Leigh Bardugo: Wonder Woman
98. Christelle Dabos: A tél jegyesei 
99. Alexandra Christo: To Kill a Kingdom
100. Leiner Laura: Ég veled 

Készítettem egy molyos listát is a tbr csökkentésemhez, ha van kedvetek csatlakozzatok! :)
Üdv, 

2018. január 2., kedd

5+1 KÖNYV, AMIT TUTI BESZERZEK 2018-BAN (5 KÖNYV, AMIT... #7)

Hello Molycik!
Először is nagyon boldog, sikerekben, olvasásban és könyvekben gazdag új évet kívánok minden olvasómnak! 

Másodszor pedig elérkeztünk 2018 első bejegyzéséhez, amiben 5+1 olyan könyvről lesz szó, amikre mindenképp ráteszem a mancsom idén. Mert már nagyon szeretném őket a polcomon tudni és van, amelyik ezer éve megjelent! Igen...coverwhore énem már megint átvette az irányítást, mily meglepő. 

A listám első eleménél rögtön csalok, ugyanis két könyvről van szó kapásból, de mivel boxsetben szeretném, ezért egynek számolom. Leigh Bardugo Six of Crows duológiájára fenem a fogam azóta, hogy láttam mennyire szép a keménytáblás kiadás. Fekete és vörös szélek, gyönyörű borító, ígéretes fülszöveg és az idézetek alapján az írónő stílusa is zseniális. Ide nekem, de azonnal. Szerintem miután So-So megmutatja, milyen élőben a boxset, azonnal megrendelem, hadd sikítson a bankkártyám.

A második és harmadik eleme a listámnak egy írónőtől van, méghozzá Marissa Meyertől. Imádtam a Lunar Chroniclest Meyertől, illetve részben neki volt köszönhető, hogy nem akartam apró kis darabokra tépni a Because you love to hate me antológiát, szóval egyértelmű, hogy olvasni szeretném mind a Heartless-t, mind a Renegades-t tőle. Egy kis plusz infó: elméletileg a Menő/Manó kiadó megvette a Renegades jogait, így valószínűleg hamarosan magyarul is várható a kötet. A Heartless esetében pedig olyan pletyiket hallottam, hogy a KMK-nál vannak a jogok, ráadásul a Lunar Chronicles újra kiadásával együtt. Milyen fantasztikus lenne, ha idén kiadná a kiadó... 

Könyvmolyképzőnél maradva, Varga Beától, azaz On Sai-tól nagyon szeretném a Siker tintáját, mert biztosan lesznek benne olyan tanácsok, amitől akár még a szakdogám írása is könnyebben menne :D Amúgy is jöhet bármi On Saitól, annak a polcomon a helye. Szerintem idén a Lucy és a Scar is beszerzésre kerül, pontosan ezen okból. 

Az utolsó könyv, amiben biztos vagyok, hogy be fogok szerezni az pedig nem más, mint Laini Taylortól a Strange the Dreamer. Már beleolvastam a könyvbe és nagyon magával ragadott az írónő stílusa, na meg persze RavenS csak áradozik Lainiről, úgyhogy igazából nincs választásom, be fogom szerezni és kész. A borító már csak hab a tortán. 

+1. Már párszor említettem, hogy mennyire imádtam Victoria Schwab A Darker Shade of Magic könyvét, így nem lesz meglepő, hogy a könyvhöz kapcsolódik a plusz egy beszerzésem. Nem tudom, hányan ismeritek Charlie Bowater nevét, de többek között Sarah J. Maas könyveinek karaktereit illusztrálta és szerintem igazán tehetséges. Naná, hogy, amikor megtudtam, hogy a francia ADSOM borítója neki köszönhető, egyből szerettem volna. Jó, igazából mindegy, hogy ki tervezte a borítót, annyira szuper lett, hogy akarom és kész. Ráadásul így ráfoghatom majd az egyik kedvenc könyvem olvasását arra, hogy épp a francia nyelvtudásom updatelem. 


Mik a Ti terveitek 2018-ra? Melyek azok a könyvek, amikről már most január elején tudjátok, hogy hamarosan a polcotokon fognak landolni? 
Üdv,






2017. december 30., szombat

2017 UTOLSÓ HAUL BEJEGYZÉSE (BOOKHAUL #7.)

Hello Molycik!
Az idei év utolsó napján ugyan mi mással jöhetnék, ha már letudtam a best és worst of listákat? Még több könyvvel, ami esetlegesen kedvenc lehet, már ha végre odáig jutok, hogy elolvassam mindegyiket :D Igen, haul bejegyzés következik, méghozzá az elmúlt pár hónap szerzeményeiről. Felkészülni, nagy mennyiségű könyvről lesz szó.

>> Szeptember


Egészen szeptemberig visszautazunk az időben, ugyanis akkortájt kellett volna megérkeznie Sarah J. Maas: Tower of Dawn és Leigh Bardugo: Wonder Woman köteteinek, amiket a Bookdepositoryról rendeltem. A hangsúly a kellett volnán van, ugyanis csak kétszeri reklamálás és 1,5 hónapos csúszás után érkeztek meg a babáim, ráadásul sérülten. Mindkét könyvet nagyon szeretném már olvasni, 2018-ban tuti szánok időt arra, hogy belemerüljek ebbe a két történetbe. 


A projektek kapcsán pedig már előre készültem a middle grade, magyar, steampunk és filmes heteinkre, így került a polcomra a következő pár könyv:
- Chris Colfer: A kívánságvarázslat
- Böszörményi Gyula: Mindörökké várni
- Vivien Holloway: Végtelen Horizont
- Lauren Graham: Gyorsan elhadarom
- Holly Black – Cassandra Clare: A bronzkulcs

>> Október

Október egy igazán emlékezetes hónap volt könyvek terén, mert 1. végre megjelent az általam már nagyon vár A Por könyve Philip Pullmantól nem csak angolul, de magyarul is és a Gabo kiadó újra kiadta Az Úr sötét anyagai trilógiát is, 2. kis hazánkba is megérkezett az első könyves subscription box a Book a Sloth Club jóvoltából, én pedig voltam olyan szerencsés, hogy kaphattam egyet a mintadobozból, 3. nem csak A Por könyve, de az Egy sötétebb mágia gyűjtői kiadása is megjelent. Bárcsak azt mondhatnám, hogy a fentebb felsoroltak közül egyiket sem szereztem be és akkor örülne a pénztárcám, de vétkeztem és ezeken kívül még pár könyvet beszereztem, mert bizonyára üresen tátong a könyvespolcom...

Na, de akkor nézzük miket szereztem be októberben:
Nagy szívszerelmem Catherine Fisher Incarceron duológiája, így amikor megláttam, hogy a Bookline féláron dobálja mindkét kötetet nem hagyhattam ott árválkodni szegényeket a webshopban, azért nem vagyok szívtelen. Mindkettő a kosaramban landolt, meg mellé becsusszant On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál c. könyve is, méghozzá keménykötéses kiadásban, mert ki kellett használnom, hogy volt egy 50%-os kuponom. Ooops...

Ismét készültem a projektekre is, méghozzá megint a magyar írósra és a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából gazdagabb lettem Fekete Judit: Az őrület határán és Rácz-Stefán Tibor: Mikrofonpróba kötetekkel. A Philip Pullman hetünkre is készültem, így a teljes Az Úr sötét anyagai trilógia és az újonnan megjelent A Por könyve is gazdára talált személyemben. Rajongásom Pullman művei iránt pedig abban is megmutatkozik, hogy angolul is megrendeltem a könyvet, aminél én szentül hittem , hogy utálni fogom a borítóját, mert annyira nem tetszett, amikor először megláttam, hogyan is néz ki a brit kiadás. Na, de élőben *.* Dráááágaszááág. 

Amikor már kezdtem feladni a reményt, hogy valaha megérkezik az előrendelt példányom Victoria Schwab: A Darker Shade of Magic gyűjtői kiadásából, pontosan akkor futott be a postás vele és, ha még éltetek szép kiadást *.* A Book of Dust mellett a másik kedvencem ez volt októberben.

A Book a Sloth Club mintadoboza az állatok köré épült, amiben az Egy kutya bakancslistája rejtőzött, így ezzel is bővült a kis magánkönyvtáram. 

>> November

Meg kell mondjam a november nem a kedvenc hónapom, hiszen ilyenkor már közeleg a vizsgaidőszak meg a rengeteg ZH és nem igazán jut ideje a könyvmolynak, hogy elmerüljön a könyvek világában. Mondjuk annyi előnye volt, hogy a pénztárcámat megkímélte, ugyanis saját magamnak egy könyvet sem vettem, csak kaptam, méghozzá hármat. 

Az elsőt unokanővéremtől, mert a lila borítóról én jutottam eszébe. Btw, nem csak azért, mert lila, de imádom Ashley Poston: Geekerella c. könyvének a borítóját. A másik két könyvet pedig a Gabo és a Libri kiadónak köszönhetem. Ezek Az üvegmágus és A boldog herceg :)

>> December

Az év utolsó hónapjában összesen 7 könyvvel bővült a könyvtáram.  Az első rögtön a karácsonyi projektre készülődve a postaládámban landolt egy Christmasaurus, ami halál cuci, borítómániás énem imádja a metálos csillogását és a cuki dínót az elején. És, ha már Libri, akkor következzen a felsorolásban Dr. Seuss: Zöld sonkás tojás meséje, amit a könyvelhagyós projektjüknek köszönhetően szereztem meg, miközben az Arany János metrómegállónál bóklásztam :)
A RavenStől kapott csomagom :)

Az összes többi könyv karácsonyi ajándék volt. 

Mióta összeálltunk a Prológus csapatával, minden évben tartunk egy ProKari(óta)-t, azaz a mi saját kis karácsonyi összejövetelünket. Találkozunk Budapesten, jót eszünk, iszunk, beszélgetünk, mellette pedig megajándékozzuk egymást. Uszáma húgával szoktuk kihúzatni a neveket, hivatalosan is ő a Pro angyalkája, aki eljuttatja a bloggerekhez az infót, hogy ki-kinek ad ajándékot és indulhat is a találgatás. Az a vicces, hogy amíg tavaly Netrának adtam és tőle kaptam, idén RavenS-nek adtam és tőle kaptam. Szóval, aki jövőre engem húz, készülhet rá, hogy nagy eséllyel tőlem fog ajándékot kapni :D 

Nagyon baba csomagot állított össze RavenS és nevéhez hűen az An Enchantment of RavenS-t kaptam ajándékba :D Plusz még pár hónappal ezelőtt megrendelte nekem is akciósan a Crown's Game hardback kiadását, így azt is hozta nekem, hadd örüljek :3 Illetve még Timitől is kaptam egy könyvet, mert egy cukorbogár és nekem adta a Szelídíts meg! duplikációját <3 Annyira szépséges az a könyv élőben, ha látjátok a könyvesboltban vagy könyvtárban mindenképp csodáljátok és tapizzátok meg.

Reader Surprise Luxury doboz :)
December 23-án tartottuk a Prológusos karácsonyt, viszont 22-én este kaptam egy levelet a Könyvmolyképző Kiadótól, hogy másnap számíthatok a futár érkezésére, ugyanis voltak olyan cukik és megleptek egy karácsonyi ajándékkal, méghozzá a Reader Surprise Luxury dobozával. Nagyon jól esett, hogy rám is gondolt a kiadó és még egyszer köszönöm szépen nekik. A dobozban volt egy Yankee Candle karácsonyi fahéjas illatban, amitől én mondjuk a falra mászok, de nagymamám nagyon örült neki (háttérinfó: rosszul vagyok a fahéjtól, de nagyon, már az illatától is) és egy sült tea, amit már nagyon régóta ki szerettem volna próbálni és meg is tettem a csomag kibontása után. Egy élmény volt fahéj darabkát találni benne, szóval mindenképp maradandó volt a tea fogyasztása :'D 

A doboz tartalmazott még egy vászontáskát is, amit tuti használni fogok a jövőben, szeretem, ha mindig lapul egy a táskámban, hogy ha elkapna a vásárlási láz legyen nálam és ne kelljen még tasira is költeni, ennyivel is több marad könyvekre :D Ha már könyv, két darab is lapult az egyébként csini külsővel megáldott dobozkában, a masnit imádtam az elején, kár, hogy valami cuki rajzocskával nem dobták fel a sablon postai dobozt, hogy egy kicsit "luxibb" legyen. Az fő attrakció Jennifer L. Armentrout: White Hot Kiss – Perzselő csókja volt, a luxus kísérete pedig Alex Flinn: A Kiss in Time – Csók, pont jókor könyve. Az A Kiss in Time-t még anno ezer éve, gimis koromban olvastam, viszont nem volt még meg, úgyhogy ennek még örültem is. A White Hot Kiss esetében pedig maradjunk annyiban, hogy valószínűleg kihagyom az élményt, amit a könyv nyújthatna, max majd ha nagyon mazochista kedvem lesz, akkor veszem kezembe. Azt hiszem kinőttem már JLA könyveiből így nem tépáznám az ELTE miatt egyébként is gyenge idegeimet. 
Szeptember-decemberi szerzeményeim
Nem mondanám, hogy visszafogtam magam az elmúlt pár hónapban vagy, ha már itt tartunk egész évben. Az előző évekhez képest lényegesen csökkent a vásárolt könyvek száma, de még van hová fejlődnöm. Ne értsetek félre, örömmel vásárolok könyveket, ha megtehetem, de jobban örülnék, ha a saját könyveim olvasottságának aránya is növekedne végre, de ahhoz egy időnyerőre lenne szükségem. Nem árul véletlenül valaki? Szívesen beruháznék egyre! 
2017-ben vásárolt könyveim száma: 75 db. 


Üdv,



2017-ES KEDVENCEIM (BEST OF #6.)

Hello Molycik!
Elérkeztünk 2017 utolsó előtti napjához, így itt az ideje, hogy lerántsam a leplet a 2017-es kedvenceimről. Idén, az előző évekhez képest kicsit eltérő módon fog megtörténni, ugyanis ezúttal nem egy sima tízes listát állítottam össze, hanem kategóriákba soroltam a kedvenceimet. A végén persze csak egy győzhet, ezért egy abszolút kedvencet is választottam, ami ebben az évben teljesen levett a lábamról. Azt javaslom, vágjunk is bele! :)

Kedvenc kisállathoz köthető könyv: Hommonay Gergely: Puszi, Erzsi

Erzsébet Fenevadova elnökasszony egy újabb imádót tudhat köreiben személyemben. Csak a saját mafkáim ne tudják meg, hogy ezt mondtam, mert még a végén ki leszek tagadva :D Cica rajongóknak kötelező, meg amúgy mindenkinek. 

Kedvenc könyv, ami összetörte a lelkem: Tabitha Suzuma: Forbidden - Kimondhatatlan

Nem először olvasom Tabitha Suzuma remekművét, de a mai napig összetör ez a könyv, így egyértelmű volt, hogy kedvencek között a helye. Elég rágondolnom és elszorul a szívem, egyébként meg a mai napig nem tudok róla egy normális értékelést írni, mert nem lehet szavakba foglalni a történetet, el kell olvasni, hogy átérezze az ember. Még februárban 5 pontban összeszedtem, hogy miért is imádom ezt a könyvet, szóval ha érdekel katt :)

Legcukibb történet: Kerstin Gier: Silber - Az álmok első könyve

Azt már tudjátok rólam, hogy imádom a szép borítókat, így gondolom érthető, hogy miért sikerült megrendelnem anno a Silbert. Viszont arra sose gondoltam, hogy ennyire fogom  élvezni az olvasását és, hogy ennyire cuki lesz. Hihetetlenül jól szórakoztam olvasás közben, az egyedi világ, már amennyit kaptam belőle pedig levett a lábamról. Ti kinek az álmába néznétek bele szívesen? Én néha annak örülnék, ha a saját álmaimra emlékeznék :'D

Kedvenc sorozatzáró: Marissa Meyer: Winter

Nem olvastam idén olyan sok sorozatzárót, viszont a Winter számomra tökéletes volt. Marissa Meyer Hófehérke történetét zseniálisan csempészte bele az utolsó kötetbe, pont mint az előzőekbe. A világfelépítést és az írói stílust is imádtam, azt is, hogy mennyire hosszú volt, amit egyébként én még rövidnek is éreztem, mert nagyon nem akartam kiszakadni a világból és elbúcsúzni a kedvenc szereplőktől. Teljesen lezárt és végre nem egy csettintésre oldódtak meg a felmerült problémák, mint ahogy a legtöbb könyvben történni szokott. Ha egy pörgős, szórakoztató és egyedi retellingre vágytok, akkor mindenképp vágjatok bele a Holdbéli krónikák sorozatba.

Kedvenc folytatás: Alwyn Hamilton: Traitor to the Throne 

Egész évben mindenhol azt hangoztattam, hogy mennyire imádtam tavaly a Rebel of the Sands-et vagy, ha nevezzük magyar nevén a gyereket, a Homok leányát. A folytatásban sem kellett csalódnom. Megmaradt a szereplők közötti dinamika és a csak úgy szikrázott a levegő minden közös Amani-Jin jelenetben. A történet még pörgősebb, a hangulat pedig még magával ragadóbb. Mikor olvashatom már a Hero at the Fall-t? 

Az értékelésemet itt olvashatjátok a könyvről
Kedvenc steampunk könyv: Vivien Holloway: Végtelen Horizont

A Végtelen Horizont első könyvem volt Vivien Hollowaytől. Már csak azt a kérdést kell feltennem magamnak, hogy mégis mi a francért halogattam eddig a könyv olvasását? Mert, hogy zseniális a világ, amit Wee megteremtett. A karakterek közül pedig Becksszel nagyon is tudtam azonosulni. Ugyanolyan szerencsétlenek vagyunk mindketten, csak én nagy szerencsétlenségemben nem botlok Nickhez hasonló figurákba. Majd talán jövőre... 

Legszórakoztatóbb könyv: Fekete Judit: Az őrület határán

Ha nincs a magyar projekthetünk tuti nem olvasom el sose Fekete Judit könyvét és életem egyik legnagyobb hibája lett volna. Olyan témában írt könyvet, amiből hiány van Magyarországon és véleményem szerint tabutémának számít: a munkanélküliségről. Vicces volt, hihetetlenül jól szórakoztam olvasás közben, pedig maga a téma nagyon is komoly volt. I-M-Á-D-T-A-M! Valósághű volt és szerethető, viszont túlságosan rövid! 

Fangörcs különdíjas trilógia: Charlie N. Holmberg: A papírmágus trilógia

Oké, ez tuti nem lepett meg senkit. Tényleg nem értem miért olyan alacsonyak a kötetek értékelései molyon, hiszen annyira cuki Emery és Ceony. Olvasás közben az instant fangirl feeling tör rám és nem lehetett lelőni sem, egészen addig, amíg ki nem olvastam az utolsó kötetet is :'( Nagyon könnyed és szórakoztató fantasy könyvek, amiben ugyan nincs drama queen szereplő, sem milliomos hiper-szuper szexi pasi, de könyörgöm nem kell minden történetnek erről szólnia. Amit külön imádok a trilógiában, hogy egyik szereplőt se akartam agyonütni a hülyeségei miatt, csak szimplán megnyomorgatni, hogy térj már észhez :D Ha érdekelne az értékelésem a könyvekről, akkor A papírmágusét itt, Az üvegmágusét pedig ezen a linken találjátok.

Kedvenc urban fantasy: Ilona Andrews: Hidden legacy trilógia

Látom magam előtt RavenS és So-So fejét, ahogy bólogatnak, hogy ügyes vagyok és büszkék rám, mert elolvastam és szerettem Andrewsék könyveit. Habár nem vagyok az ő szintjükön és nem rajongok érte mániákusan, de nagyon is élveztem olvasni Nevada és Mad Rogan szópárbajait. A világfelépítés zseniális és egyedi, pont ahogy a történet. 

2017-es év abszolút kedvence: Victoria Schwab: Shades of Magic trilógia

Az első részről ömlengtem egy sort, itt el tudjátok olvasni :)
Forrás

Khm, meglepődött bárki is ezen? Minden évben van egy-két olyan író, akire rákattanok és istenítek. Hát, 2017-ben ezt a címet Victoria Schwabnak adhatjuk. Ez a nő egy zseni. Az ADSOM trilógiája pedig fantasztikus és akarok még belőle!!! Nem írhatná gyorsabban a Threads of Powert? Szeretném újra viszontlátni a sorok között Kell-t és Lilat, Alucard-ot és Rhy-t és belevetni magam a 4 Londonban történő összes kalandba. Ha már itt tartunk... Archívum 3-at is írhatná gyorsabban Schwab kisasszony, mert már tűkön ülök, hogy miképp zárul a trilógia, na meg Wesből sosem elég ;)

Így a végére még egy kis érdekesség: 
- A goodreads állítása szerint 2017-ben az első olvasmányom egy rövid kis kiegészítő történet volt az Archívum trilógiához, a Leave the window open, ami egy csomó cuki Mac-Wesley pillanatot tartalmazott és imádtam. Ha szerettétek az Archívumot és a Felszabadulást, akkor ajánlom az angolul is tudók figyelmébe ezt a pár oldalt, mert tényleg nagyon szuper. 
- Idén se Sarah J. Maas, se Rick Riordan nem került fel egyik listámra sem. Meglepő ugye? :D 
- Egyik kedvenc újraolvasásom a Harry Potter első kötete volt (először olvastam angolul) és még mindig hihetetlenül imádom
- Amikor elkezdtem átböngészni molyon az olvasmánylistám azt hittem, hogy még tíz könyvet se tudok majd összeszedni, de végül még több is lett.
- A negatív oldalon viszont sokkal kevesebb könyv áll szerencsére. 

Ez lenne tehát az én best of 2017 listám. Nektek mik voltak a kedvenceitek? Várom a jövőévi ajánlásokat, a tbr listám így is végtelen, még pár könyv már nem oszt, nem szoroz :D

Üdv,
designed by Charming Templates