2015. november 15., vasárnap

KÖD ELŐTTEM, KÖD UTÁNAM - A. M. ARANTH: ACORENU - A KIVÁLASZTOTT (HOLDÁRNYÉK #2.)

Sziasztok!
Ma egy igazán különleges bejegyzéssel készültem. A Kis Könyves Bloggerekkel együtt egy igazán novemberhez illő tematikus hétvégét tartunk. Fő témánk pedig nem más, mint a misztikus, rejtélyes köd.



,,A világ egy sötét, jégre és hóra épített hely és benne mi vagyunk egymásnak a lámpások. Ahogy ma este a lámpák halvány fényei idevezettek titeket, úgy vezetjük mi is egymást az élet hideg homályában. Sokan magukhoz ölelik a sötétséget, elrejtőznek benne, de nekünk erre semmi szükségünk. Lépjünk előre, és világítsunk egymásnak!
A fény a lételemünk: nélküle gyámoltalanok, gyengék vagyunk, védtelenek, még lépteink is bizonytalanok. De ha akár csak a legkisebb világosságot látjuk magunk előtt, máris jobb: hívogat, vezet, és amint elérjük átölel. Ha pedig hozzáadjuk saját kicsi ragyogásunkat, erősebb lesz."
November közepe van, már javában benne járunk az év talán legszebb és legszínesebb évszakában és nagy valószínűséggel már mindenki megtapasztalta azt a jelenséget, amely az autóban ülve veszélyes és zavaró, de egy dombtetőről nézve lélegzetelállító, este hazafelé a sötét utcán viszont hátborzongató. Amikor a levegő ily módon besűrűsödik, bármi megtörténhet… Ezt az írók is nagyon jól tudják, és szívesen alkalmazzák egy-egy jelenet, fejezet vagy akár egy egész könyv megírása során. Mi, a Kis Könyves Bloggerek most a Köd előttem, köd utánam projekt keretében szeretnénk elhozni, és megmutatni nektek néhányat ezek közül. Igyekeztünk feltárni a köd minden árnyalatát, több oldalról megközelíti a témát. A bejegyzéseink nagyon változatosak, lesznek könyv értékelések, kimaradt jelenetek, de még olyan könyvekről is írunk, amelyekről az első ránézésre nem is gondolnád, hogy beleillenek ebbe a fátyolos témába. Talán nem fogalmazunk túl ködösen, de ha mégis, reméljük mire vasárnap a közös projektünk véget ér, feloszlik az összes földig érő felhő, és mindenhol kisüt a nap!



Amikor a KKB tagjaival elkezdtünk azon gondolkodni, hogy ki melyik könyvet választja, és melyik könyvet fogja értékelni, nekem egyből A. M. Aranth - Acorenu c. könyve jutott eszembe. Még év elején olvastam a Cleadurt, és bizony azóta halogattam a folytatást. Pedig már a Cleadurt is szerettem, és érdekesnek találtam. Egyszerűen mindig mást kellett olvasnom, vagy épp nem volt kedvem az olvasáshoz. Na, de most sort kerítettem rá :)


Amy világa szilánkokra tört.
Azok árulták el, akikben feltétel nélkül megbízott: saját szülei és barátai gázoltak a lelkébe. Egyes bűnökre nincs bocsánat.
Amy Soleil – vagy ahogy egyesek ismerik, Amaranth – azonban erős lány, aki nem fogadja el a vereséget. Tudja, hogy ennyi hazugság és árulás közt csak magára számíthat.
Miután beköltözik a Moonshadow kollégiumába, Leával veszélyes nyomozásba kezd: bármi áron meg akarja tudni, ki állhat a karácsonyi bálon bekövetkezett tragédia mögött, hogy bosszút állhasson rajta. Kutatása során azonban olyan ősi próféciák szövegére bukkan, amelyek szerint a Köd-démon születése mindössze egy apró előjele annak a mindent elsöprő pusztulásnak, amely az egész világot fenyegeti. És csak egyvalaki állhat a sötét áradat útjába. Az, akit a jóslatok így neveznek: Acorenu. Kiválasztott.
Azonban nem csak Amy és társai igyekeznek megtalálni a megjövendölt hőst. A nyomában járnak a fény és az éjszaka gyermekei, a Modeus Carva, és egy titokzatos szekta, a Fagy harcosai is.

És miközben Amy barátaival a Kiválasztottat keresi, óriási seregek sorakoznak fel egymással szemben, hogy megvívják öldöklő háborújukat, amely végleg eldönti: a fény vagy a sötétség népe örökli-e meg a végidők előtt álló világot.



Azt kell mondjam, hogy jó volt visszatérni Moonshadow falai közé. Emlékszem a kezdő kötetben fájlaltam, hogy nem sikerült közel kerülnöm a szereplőkhöz. Na, most nem volt ilyen problémám. Szinte minden szereplőt kedveltem, még a mogorva igazgatót is. Sikerült mindenkit egy kicsit jobban megismernem, és ennek köszönhetően közelebb is kerültek hozzám. Együtt gyászoltam Amyvel, amikor sírdogálni támadt kedve, illetve együtt örültem vele, amikor jobbra fordultak a dolgok.




Úgy gondoltam, hogy sokkal jobban fognak pörögni az események az első kötet után, de sajnos nem ez történt. Még most is voltak pillanatok, amikor untam magam, és azon gondolkoztam ki állhat a ködös események hátterében. Második könyv szindróma jelenlétét éreztem egészen sokáig. Tudjátok, amikor egy trilógia középső kötete csak úgy van. Nem történik benne semmi. Persze később rájöttem, hogy az Acorenu esetében pont, hogy nem ez a helyzet. Mindennek meg volt a maga oka. Pont ezek az először unalmasabb részek kellettek ahhoz, hogy tisztázódjanak előttem a dolgok, hogy beleszeressek végérvényesen a történetbe. Kellett ahhoz, hogy megismerjem a világot, és az abban szereplőket.




Nagyon tetszett a srácok között kialakult barátság. Az, hogy mennyire összetartottak még a legnehezebb időkben is, és hogy még egy- egy titok sem állhatott közéjük. Kiálltak egymás mellett, és hűségesek voltak a végsőkig. A szerelmi szál pedig még egy kicsit fel is dobta a történéseket, és én nagyon drukkoltam Jerrynek és Amynek. Már mindketten megérdemelték a boldogságot, és örülök, hogy abbahagyták az önsajnálatot és a szenvedést.




A kedvenc részeim azok voltak, amikor Ashley gyilkosa után nyomozgattak, illetve az osztálykirándulás minden boldog pillanatát imádtam. A köd lelepleződése is nagyon izgis jelenet volt, főleg úgy, hogy meg se fordult a fejemben, hogy pont annak a személynek bújik a bőrébe, akiébe. Én inkább kis tigris tanárára gondoltam. Végig őt gyanúsítottam, meg is lepődtem rendesen, amikor fény derült az igazságra. 




Ami még nagyon tetszett az a sötételfek, és elfek története. Pont ezért örültem volna, ha egy picit jobban belemerülhetek ebbe a világba. Úgy érzem ebből elég keveset kaptunk, és sokkal inkább Amy gyászán, és nyavalygásán volt a hangsúly. Van egy olyan érzésem, hogy ez még csak a kezdet volt, és hogy idővel azért még többet, és többet fogunk megtudni, csak tudnunk kell kivárni. 




Igen, hiába kedveltem meg a szereplőket, és hiába tudtam együtt örülni Amyvel, még mindig egy duzzogó kislányt alakít. Én ezt nagyon nem bírom. Néha annyira felelőtlenül viselkedett, semmivel nem törődve, hogy legszívesebben bemásztam volna a könyvbe, hogy jól megpofozzam őt én is! Egyáltalán nem úgy viselkedett, mint egy normális tinilány, sokkal inkább, mint egy elkényeztetett kis hercegnő - habár ez nem áll messze a valóságtól, mégis engem felidegesített. 




Összességében azt tudom elmondani, hogy minden kis hibája ellenére, sokkal jobban tetszett, mint a kezdő kötet. Az elején egy picikét untam, de utána úgy bepörögtek az események, hogy arra nem volt időm, hogy a számat becsukjam az ámulattól. Folyamatosan értek a meglepetések, és hirtelen elfogytak a lapok. Én pedig iszonyú csalódott lettem, mert olvastam volna tovább...

Extrák:



A. M. Aranth volt olyan kedves, és küldött számotokra egy részletet a harmadik kötetből, és a könyvhöz tartozó Tracklistről is lehull a lepel, többé nem fedi ködös homály.




Frostbítán Tracklist: 

Track 01.: Osztályzás
Track 02.: Dal Jerryért
Track 03.: Az ősz lehelete
Track 04.: Prefektus
Track 05.: Európa kávéja
Track 06.: Ahogy mindent elterveztél
Track 07.: Galway Girl
Track 08.: A tökéletes cipő
Track 09.: Vihar a föld mélyén
Track 10.: Boldog karácsonyt, Kim!



A harmadik kötetből egy elég hosszú részletet ebben a bejegyzésben olvashattok! A részletről fontos tudni, hogy ez még nem a végleges változat, még sok minden változhat benne. 


A ködös hétvégét egy idézettel szeretnénk a Kis Könyves Bloggerekkel zárni. Legyetek Ti is lámpások egymás számára! :) 
,,És minél többen világítunk másoknak, annál erősebb fényt adunk, annál jobb lesz nekik és nekünk is. Hát hallgassatok rám, és világítsatok! Tegyük jobbá együtt a világot! Világítsuk be dermesztő mélységeit, fagyos csúcsait és sötét felszínét!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése