2020. január 8., szerda

5 MAGYAR KÖNYV, AMIRE 2020-BAN SORT KERÍTEK (5 KÖNYV, AMIT...#13.)

Hello Molycik!
A Prológus csapatával a közönség kedvencnek számító magyar írók hetét hoztuk el újra. Ha nem csal az emlékezetem, akkor már ötödik alkalommal. Ilyenkor általában az újdonságokra fókuszálunk, de azért akadnak korábbi megjelenések is. Tőlem még egy Vágymágusok értékelésre számíthattok, ezt ígérni tudom. Már csak az értékelést kellene megírnom róla...

Szóval a magyar írók projekt keretén belül ma egy újabb tervezgetős bejegyzéssel készültem számotokra. Korábban írtam a 2020-as terveimről, azaz arról, hogy 100 könyvet szeretnék összességében elolvasni és arról is, hogy szeretnék minél több magyar író könyvével megismerkedni. Gondoltam összevonom ezt a két célomat és kiválasztok öt olyan könyvet, amelyek a korábbi listámon nincsenek rajta. Bár hozzátenném, hogy a 100-as tbr listámon pontosan 5 ilyen könyv szerepel. 

Amire mindenképpen illene már sort kerítenem az Moskát Anita bármelyik könyve. Otthon csücsül a polcon a Horgonyhely és az Irha és bőr is, de valahogy még nem sikerült elég lelki erőt gyűjtenem hozzá. Viszont megbízom Szonjában, Uszámában és Sárában, akik mind ajánlották számomra Anita történeteit. 

Fülszöveg:
Alig ​két évtizede állatok milliói bábozódtak be világszerte, hogy aztán félig emberré alakulva bújjanak elő. Az emberiségnek hozzá kellett szoknia, hogy többé nem a Homo sapiens az egyetlen értelmes faj, és hogy a teremtés újabb hullámai megállíthatatlanok. A fajzatok élethez való joga azóta is heves viták tárgya, és amikor Magyarországon népszavazásra kerül a kérdés, hogy az itt élő, gettókba zárt és bérmunkásként dolgoztatott fajzatokat törvényileg embereknek tekintsék-e, a fal mindkét oldalán kiélesedik a helyzet.
August, a Nemzetközi Fajzatügyi Szervezet kampánymenedzsere minden eszközt megragad, hogy a közvéleményt a fajzatok oldalára állítsa, de hamarosan ő kerül kínos vizsgálódások kereszttüzébe. Pilar, a világtól elzártan, televízió előtt felnőtt borz minden állatnak segítene, ám barátait és feladatát is rosszul választja meg. Kirill, az őzfajzat blogger a fajzatok történeteit írja meg, hogy hangot adjon az elnyomottaknak, a gettó mélyén pedig mindent elsöprő sztorira bukkan.
Moskát Anita, a Horgonyhely szerzője harmadik regényében brutálisan eredeti és kíméletlen világot tár elénk, amelyben szervesen összeolvad az állat és az ember. Ez a történet garantáltan sokáig velünk marad: bekúszik a bőrünk – vagy irhánk – alá.


Aztán, komfortzónából kilépés címszóval tervezem lapozgatni Veres Attilától az Éjféli iskolákat, ami egy novelláskötet 15 történettel. Nem szoktam horrort olvasni, szóval biztos egy élmény lesz - remélem pozitív - és a novelláskötetek sem tartoznak a mindennapi olvasmányaim közé. A sokszáz oldalas történeteket egyelőre jobban preferálom.

Fülszöveg:
Magyarország, ahogy még sosem láttuk.

Egy város felfalja lakóit. Egy pornóforgatás, ahol a szereplők nem egészen emberek. Egy borkóstolás, ahol az italba idegen életeket zártak. Egy falu, ahol embereket termesztenek a földeken. Egy növény, amely a túlvilágra nyit átjárót. Egy szeméttelep, amely a világ legértékesebb anyagát őrzi. Egy wellness, amely szó szerint maga a pokol.

15 történet, amelyek elolvasása után a világ sokkal furcsább hely lesz. Történetek iszonyattal végződő szerelmekről, rettenetes vágyakról, nyaralásokról, ahol a szerencsések halnak meg először. Történetek átalakulásokról, kísértésekről, zenekarokról, amelyek őrületbe csábítanak. Történetek halálról és életről, és az állapotokról, amikor a kettő között nincs különbség.

Veres Attila az Odakint sötétebb című bestseller után most egy novelláskötettel jelentkezik, amelyben ismét bizonyítja, hogy miért ő a magyar weird irodalom legfontosabb szerzője.


Gyermeki énem örömére még vagy egy olvasatlan, más listán nem szereplő On Sai, azaz Varga Bea könyvem is, a Segítség, ​támadnak a betűk!. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az egyik kedvenc hazai írónőm milyen kalandokba keveri főszereplőit, akik ezúttal nem kardokkal játszadoznak, hanem a szavakkal. 

Fülszöveg:
Aki szépen énekel, az zeneiskolába megy, aki pedig gyerekként varázserővel rendelkezik és kisüti a mobilt, az mágusnak tanulhat.

Ám az Alfabéta Mágustanodában tilos írni az alsósoknak, mert a rosszul leírt szavak életre kelnek, és megkergetnek.

Kófic és Lilla mégis ír, így egyik kalamajka jön a másik után.

Mit tegyenek, ha Lilla lila lesz, és sehogy sem sikerül visszafesteni? Ráadásul világgá akar menni! Ezt mégsem hagyhatja Kófic.

Egy titokzatos háromlábú papagáj is az iskolában kóborol. Vajon segít, vagy nevet rajtuk, miközben nyelvtani versekkel csúfolódik?

A nyelvtant népszerűsítő, humorban gazdag történetet minden olyan alsósnak ajánljuk, aki utál írni, és még sosem harapta fenéken az irodalom leckéje.

Varga Bea író, szerkesztő, viselkedéselemző tollából On Sai néven számos népszerű regény született. A Segítség, támadnak a betűk! a tizedik megjelenő írása.


Ugyan nem mostanában esedékes, de a 2020-as karácsonyi hangolódáshoz tuti Leiner Laura könyvét fogom választani. Laura történetei számomra a guilty pleasure kategóriába tartoznak. Általában szeretem őket, jókat mosolygok rajtuk, mégis leginkább a hullámvasúthoz tudnám hasonlítani a kapcsolatomat a könyveivel. Főleg a sorozatainál van ez. Majd olvasás után kiderül, hogy a Mindig karácsony fent vagy lent áll meg a végén. 

Fülszöveg:
Karácsony. Káprázatos fények az utcákon, készülődés az ünnepekre, tolongó emberek a plázákban.
A bevásárlóközpont forgatagában, december 23-án három lány egymás mögé kerül a mozgólépcsőn, éppen akkor, amikor egy prank videónak köszönhetően 14:59 perckor hirtelen leáll a szerkezet.

A Mindig karácsony Anna, Luca és Bogi történetét meséli el, akiknek látszólag semmi közük egymáshoz, sorsukat mégis ezernyi láthatatlan szál köti össze karácsonykor.


Utolsó kiválasztottam pedig Vivien Holloway könyvére esett. Legszívesebben a Winie utolsó részét írnám ide, de nem tudom, hogy pontosan mikor jelenik meg, molyos adatlapja sincs még, szóval végül a Moira mellett döntöttem. Tavaly sikerült a Könyvfeszten kemény 800 Ft-ért beszereznem, azóta is a polcom olvasatlan lakója. Fülszöveg alapján érdekesnek tűnik, jókat is olvastam róla, Wee pedig szuperül ír, úgyhogy bízom benne, hogy nem fogok csalódni. Egyébként, ha már Wee... nagyon érik már egy Végtelen horizont újraolvasás. 

Fülszöveg:
„Nem ​változott semmi – talán ezzel volt a legnehezebb szembesülni. Tegnap éjjel még láttam (láttam!) a gyilkost, aki visszanézett rám, ott bujkált bennem, az én álarcomban, az én testemet viselve. Ma nem. Ma ugyanaz a nő voltam, aki előző reggel munkába indult. Moira voltam, csak így egyszerűen. Azt kívántam, bár változott volna valami – nem tudom, de valaminek nyomot kellett volna hagynia rajtam. Aki embert öl, az többé nem lehet ugyanolyan.”

Moira élete abban a pillanatban véget ér, mikor egyik este odalép hozzá egy idegen férfi, és ismeretlen, ősi szavakat suttog a fülébe. Mire magához tér, egy sikátorban áll, holttest hever a lábánál, csurom vér, és fogalma sincs, mi történt vele, vagy hogyan került oda egyáltalán.
Elindul egy lavina, melyet nem képes megállítani, kiszállnia pedig lehetetlen. Belecsöppen két ősi kelta nép évezredek óta tartó háborújába, elveszítve a választás lehetőségét. Az élete többé nem az övé.
Ő lesz a leghatalmasabb játékos, a legnagyobb aduász.
Ő lesz a Morrighan…
És a szörnyeteg életre kel.

>> Megrendelem (Figyelem! A Főnix Könyvműhely oldalán most mindössze 590 Ft-ba kerül a Moira. Szerintem nem érdemes kihagyni egy ilyen király akciót :D)

Ajánlásokat most is szívesen fogadok! Írjátok meg, hogy szerintetek melyek a legjobb magyar könyvek, amiket mindenkinek feltétlenül olvasnia kell.

Üdv,

2020. január 3., péntek

ÚJÉVI FOGADALMAK BOOKTAG (BOOKTAG #16.)

Hello Molycik!
Dorka kihívott egy booktagre, ami az újévi fogadalmakról szól. Kivételesen nem halogatom ezer évig a kitöltést. Vágjunk is bele!

Dorka bejegyzését >>itt<< tudjátok elolvasni.

Egy író, akitől szeretnél olvasni idén, de eddig még semmit nem olvastál tőle

Moskát Anitától már nagyon érik az olvasás. Ezer éve ígérgetem Uszámának, hogy elolvasom kedvenc írónőjének könyveit, de hát ismertek... A 100 könyv, amit el szeretnék olvasni listámon is fent van tőle a Horgonyhely, majd meglátjuk, hogy 2020-ban sikerül-e végre kihúznom a listámról Anita regényeit.

Egy könyv, amit mindenképpen szeretnél elolvasni
Minimum 100 ilyen könyvem van, de komolyan. Egy teljes listát készítettem ebből a célból, szóval nagyon nehéz egyetlen egy könyvet választani. Ha muszáj, akkor mondjuk legyen Pierce Brown-tól az Iron Gold. Csak mert szeretem, ahogy Brown ír és a világ, amit megteremtett nagyon érdekes. 

Egy klasszikus, amit szeretnél elolvasni
Gabriel García Márquez: A szerelemről és más démonokról. Ezer éve tbr listás és ideje lenne már megismerkedem Márquez több regényével is. 

Egy könyv, amit szeretnél újraolvasni
Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései. Az egyik örök kedvenc könyvem és már egy ideje gondolkozom rajta, hogy újra elő kellene vennem, feleleveníteni, hogy miért is szeretem annyira ezt a történetet. 

Egy könyv, ami ezer éve várólistás és idén el akarod olvasni végre
Leigh Bardugo: Crooked Kingdom. A Six of Crows óta tudom, hogy minél előbb el kell olvasnom a folytatást is. AZ egyik legizgalmasabb történet volt, amit a tavalyi év során olvastam, szóval le a tbr listáról, fel a kedvencekre!

Egy író, akitől már olvastál és idén is szeretnél
Colleen Hoover, mert nélküle egy év sem telhet el. Most egész sok könyve tbr listás nálam, szóval még válogathatok is. A Too Late hamarosan sorra fog kerülni, az biztos. 

Egy jó vastag könyv, amit beterveztél
R. F. Kuang: Sárkányköztársaság. A Mákháború is egy féltégla volt, ráadásul teljesen lenyűgözött. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ennyire tetszeni fog, szóval csak reménykedni merek benne, hogy a folytatás is hasonlóképp levesz majd a lábamról. 

Karácsonyra kapott könyv, amit el fogsz olvasni idén
Veres Attila: Odakint sötétebb. Uszámától kaptam az idei Prológusos karácsonyon és megígértem neki, hogy nem halogatom túl sokáig. 

Egy sorozat, amit elkezdeni és befejezni is 2020-ban fogsz
Nem igazán jut eszembe olyan sorozat, amit most szeretnék elkezdeni és amiről tudom, hogy majd 2020 során be is fejezem. Talán Gail Carriger Napernyő Protekturátusának van esélye. 

Egy megkezdett sorozat, amit be fogsz 2020-ban fejezni
Christelle Dabos Tükörjárók sorozata. Már most fáj érte a szívem. Nem akarom, hogy vége legyen :( 

Van valami olvasási terved? Ha igen, hány könyvet tervezel idén elolvasni?
Persze, hogy van. 100 könyv. Itt a lista, hogy melyek azok. 

Bármilyen egyéb célkitűzés?

Kihívni most nem terveztem senkit, de nyugodtan vigyétek, ha megtetszett! :)
Üdv,

2020. január 2., csütörtök

2019 LEGNAGYOBB KEDVENCEI ÉS CSALÓDÁSAI (BEST OF #9.)

Hello Molycik!
Ahogyan ígértem, ma 2019 legnagyobb kedvenceiről és a csalódásokról lesz szó. Azt kell mondanom, hogy sikeres évet zártam olvasás szempontjából, hiszen teljesítettem a kitűzött álom célomat a 100 könyvet mind Goodreads-en, mind pedig Molyon. 102 új vagy már ismert történettel lettem gazdagabb az évben, ami 31216 oldalt jelent. Annyira nem is tűnik soknak, de számomra sokat jelent, hogy volt elég lelki erőm teljesíteni a kitűzött célomat. Nyilván én is tudom, hogy nem a mennyiség számít, hanem a minőség, de azért jóleső érzés, hogy még képes vagyok ennyit olvasni. 

És, ha már minőség, ejtsünk pár szót először a csalódásokról. Azokról a regényekről, amelyek nem hozták azt, amire számítottam, vártam. Szerencsére elég kevés borzalom került a listámnak erre a részére. Sőt, igazából két kötet volt csak, ami nagyon kikészített. Az egyik Mucha Dorkától a Puncs. Sajnos a stílusa nagyon nem feküdt a könyvnek és a főszereplővel is akadtak problémáim. Komolyan elgondolkodtam azon is, hogy félbehagyom az olvasását, de az a 160 oldal elég hamar lecsusszant. 

A másik számomra borzalmas könyv pedig az előző évhez hasonlóan Erin Watt nevéhez köthető. Én buta, azt gondoltam, ha már nagy szerencsésen hozzám került a Megtört herceg, akkor elolvasom. Nem kellett volna. Rosszabb volt, mintha leültem volna megnézni pár részt egy éppen futó szappanoperából. Szenvedésekkel teli órák alatt tanultam meg, hogy Erin Watt könyveit nekem el kell engednem. Ízlések és pofonok, maradok inkább a fantasy és a contemp könyvek társaságában. 

Csalódások terén még meg kell említenem sajnos Leigh Bardugo Grisha trilógiáját is, ami tudom, hogy rengeteg embernek nagy kedvence, de engem kikészített Nikolai kivételével az összes szereplő. Viszont a Six of Crows, a King of Scars és a Language of Thorns nagyon is tetszett az írónőtől. A Grisha sem volt egyébként borzalmas, 3 csillagra értékelném, csak 2019-ben tényleg nem nagyon olvastam olyan könyveket, amik jobban kiakasztottak volna. Hasonlóan állok Morgan Rhodes Falling Kingdoms sorozatának második részéhez, a Lázadók tavaszához is. Sajnos még mindig nem haladott annyit előre a sztori, hogy maradéktalanul lekösse a figyelmemet. A fordítás meg szokás szerint csak felhúzott. Pedig van benne potenciál, de nem akar eljutni arra a szintre, hogy meg is mutatkozzon a különlegessége és szerethetősége a világnak és a szereplőknek. Szintén 3 csillagra értékeltem. Mondom, nem voltak ezek olyan rosszak, mint amik általában az összegzős listámra szoktak kerülni.

Ennyit a csalódásokról, most pedig áttérek a kedvencekre. A tavalyi kategóriákat fogom használni idén is, legalábbis nagy részük maradt, ami nem azok helyére pedig újak kerültek.

Tudjátok, hogy szeretnék minden évben komfort zónán kívül is olvasni, ami 2019-ben számomra határozottan a képregények fogyasztásában merült ki. A kedvencem pedig egy Fumaxos gyönyörűség lett, ami egyszerre kegyetlen és szórakoztató. 
  • Az év komfortzónán kívüli kedvence: Marjorie Liu: Monstress: Fenevad 1. – Ébredés
Gondban voltam, amikor ránéztem az olvasásaimra, ugyanis sok romantikus, contemporary és YA történet is volt, amit kedvenccé avattam. Jenny Han A fiúknak, akiket valaha szerettem trilógiájának utolsó része pont jókor talált meg. Imádtam olvasni, még ha nem is volt tökéletes. Romantikus történetek terén kiütéses győzelemmel, szokás szerint Colleen Hoover nyert. Ugyan nem ez a kedvenc könyvem tőle, de Auburn és Owen szerelme egy igazán különleges helyet foglal el a szívemben. Az év elején a vizsgáim végesztével a tanulnivalóktól végre elszakadva olvastam el Alexandra Christo szirénes regényét, ami minden várakozásomat felülmúlta. A sztori nagyon is olvastatta magát, Lira és Elian története pedig komplex volt és sötét, mégis remek szórakozást nyújtott.  
  • Az év contemporary olvasmánya: Jenny Han - Örökkön örökké: Lara Jean 
  • Az év romantikusa: Colleen Hoover - Confess: Vallomás
  • 2019 kedvenc YA olvasmánya: Alexandra Christo - To Kill a Kingdom
Ugyan 2019 nem az az év volt, amikor olvastam volna önéletrajzi kötetet, viszont cserébe kézbe vehettem egy gyönyörűen megírt novellákkal teli könyvet. Az írója nem más, mint a csalódásoknál már emlegetett Leigh Bardugo. Még a novemberi interjúra készülvén olvastam el tőle a Language of Thorns-t és azonnal magával ragadott. Brutálisan szépen fogalmaz Leigh és lehengerlő a stílusa. A Grisha világba belekezdeni félők számára egy remek kezdés lehet ez a gyűjtemény. 
  • Az év kedvenc novellás kötete: Leigh Bardugo: The Language of Thorns
Természetesen gyermeki lelkem is kiélhette magát, nem maradt 2019-ben sem kisebbeknek szóló történetek nélkül. Ebben a kategóriában nagyon sokáig minden évben Riordan vezetett, azonban 2018 óta, a Kolibri Kiadónak hála Jessica Townsend átvette a vezetést. Igen, a Nevermoor jött, látott és győzött. A Csudamíves konkrétan letarolt, mint bowling golyó a bábut. Varázslatos egy történet, remek szereplőkkel és igazán nekem való humorral. 
  • Az év kedvence a gyermek-és ifjúsági irodalom kategóriában: Jessica Townsend - Csudamíves
Urban fantasy terén sem lesz nagy meglepetés. Ilona Andrews verhetetlen, ahogy Kate Daniels is. Még mindig csak a sorozat elején járok, de ez nekem így pont jó. Kiélvezem, amíg tehetem és imádom. Az biztos, hogy nem csak urban fantasy, de akció és szórakoztatás terén is tarol Andrews-ék sorozata. Kate és Curran remek páros alkotnak, az oldalak pedig mindig garantáltan túl hamar elfogynak. A fantasy kedvenceimről pedig olvashattatok a blogon, Prológus projektesek voltak. 
A végére maradtak a legjobb folytatások, a legkülönlegesebb élményt nyújtó olvasmányok, a sorozatok és a kedvenc író/írónő. Ez utóbbi abszolút nem lesz meglepetés senkinek, aki kicsit is követi a blogos ömlengéseimet vagy a molyos értékeléseimet, karcaimat. Schwab néni marad, elmozdíthatatlan. Dabos is kezdi meglépni ezt a szintet, Bardugo pedig tényleg nagyon hatást gyakorolt rám, így ő 2019 új belépője ezen a téren. 
  • Az év legjobb folytatása: Christelle Dabos: Bábel emlékezete
  • Az év legjobb lezárása: Victoria Schwab: Egy sötét duett
  • Az év legkülönlegesebb élményt nyújtó kötete: Leigh Bardugo: Six of Crows
  • A 2019-es év abszolút kedvence: Christelle Dabos: Bábel emlékezete
  • 2019 kedvenc sorozata: Christelle Dabos Tükörjárók sorozata
  • 2019 kedvenc írója/írónője: Christelle Dabos, Victoria Schwab, Leigh Bardugo
Ezek voltak a szívemhez legközelebb álló könyvek, remélem minél többen kézbe veszitek majd őket idővel, és hogy legalább annyira elvarázsolnak majd Titeket is, mint engem. 

Van közös kedvencünk, csalódásunk? Írd meg bátran! :)
Üdv,

2020. január 1., szerda

5 KÖNYV, AMIT TUTI BESZERZEK 2020-BAN (5 KÖNYV, AMIT...#12.)

Hello Molycik!
B.U.É.K. Minden kedves olvasómnak! Remélem rákészültetek, hogy 2020-ban sem vár meg minket a várólista, tovább bővül, ezért nincs mese, olvasni kell!

Folytatva a megkezdett tervezgetős posztokat: ma öt olyan könyvről lesz szó, amik tuti felkerülnek a polcomra idén. 

Amie Kaufman – Jay Kristoff: Gemina
  • már tűkön ülve várom, hogy folytathassam a The Illuminae Files olvasását. RavenS amúgy is csak jókat mondott róla, szóval nincs mese. A Gemina pedig tipikusan az a könyv, amit vétek lenne kindle-n olvasni, muszáj a fizikai formátumot beszerezni belőle.
Leigh Bardugo: Ninth House 
  • novemberben volt szerencsém személyesen találkozni az írónővel egy interjú erejéig. Felkészülésként pedig elkezdtem olvasni a könyveit, arra mondjuk álmomban sem gondoltam, hogy a Grisha trilógia nem fog tetszeni. A Six of Crows-t imádtam és a Language of Thorns is hatalmas kedvenc lett, sőt már a King of Scars felén is túl vagyok és szeretem. Valahogy Alina és Mal ment csak az idegeimre, úgyhogy muszáj lesz rátennem a mancsom a Ninth House-ra is.
Erin Morgenstern: The Starless Sea
  • nagyon sok jót hallottam a Starless Sea-ről és az Éjszakai cirkuszról is. Azonban, mivel az Éjszakai cirkusz magyarul kb. beszerezhetetlen, én pedig kifejezetten arra a szép, fekete, keménytáblás, Libris kiadásra vágyom, így marad a Starless Sea, mint újdonság, amire hamarosan le is csapok.
Alwyn Hamilton: The Notorious Virtues
  • szerintem nem kell mondanom, hogy Alwyn első könyvét a Rebel of the Sand-s címet viselő varázslatos, sivatagban játszódó fantasyt imádtam. 2017-ben azonnal a kedvencek közé lopózott, így le kell tesztelnem ezt a májusban megjelenő YA kötetet is az írónőtől. Azt ígérik, hogy varázslatból itt sem lesz hiány. 
V.E. Schwab: The Invisible Life of Addie La Rue
  • ugye senki nem gondolta, hogy ha jelenik meg új V. E. Schwab könyv, akkor arra nincs szükségem? Már évek óta csöpögtet róla Victoria infókat és minden alkalommal egyre biztosabb vagyok benne, hogy azonnal olvasni akarom. Azt tudtátok, hogy a korábbi munkacíme a "The Devil Book" volt?
Ők lennének a kiszemeltjeim. Ti tudjátok már, hogy mikre csaptok le biztosan 2020-ban?
Üdv,
designed by Charming Templates