Fülszöveg:
Harriet Manners sok mindent tud.
* Az embernek általában 70 000 gondolat fordul meg a
fejében naponta.
* A pillangónak négyezer izma van.
* Egy átlagos ember egy tonna ételt fogyaszt el egy év
leforgása alatt.
* Strébernek lenni + modellnek = a cuccaidon újabb és
újabb graffitik jelennek meg.
A fiúkról viszont egyértelmű, hogy semmit nem tud.
Pedig fergeteges tokiói modellútja alatt minden eddig összegyűjtött tudását
becserélné, ha csak halványan sejthetné, mit is kezdjen egy bizonyos sráccal…
Anno, amikor
végeztem a könyv első részével picit csalódott lettem, ugyanis nagy elvárásaim
voltak a könyvvel szemben, bár azt nem tudom, hogy mire fel. Tény, hogy sokan
dicsérték a Geek Girl első részét molyon és goodreadsen is, de úgy gondolom,
hogy ennek nem kéne befolyásoló tényezőnek lennie egy könyv olvasásakor. Mégis
ez történt, amit utólag nagyon bánok. Egy időre hanyagoltam is a sorozatot, és
hirtelen arra figyeltem fel, hogy már a harmadik része jelent meg magyarul.
Megint elkezdtem várni, hogy a kezeim közé kaparinthassam a könyvet, és újra
elmerüljek Harriet életében, a modellek világában, és persze, hogy újra
találkozhassak Nickkel.
 |
| Harriet Manners |
Rögtön az
elején - mint derült égből villámcsapás - kiderül, hogy Nick és Harriet
szakítottak. Nem értettem, hogy mikor, miért és hogyan történt mindez, és
Harriet se segített közelebb kerülni a megoldáshoz. Viszont hozta a szokásos
szerencsétlen, szenvedős formáját, amit már megszokhattunk tőle.
Rengeteget
nevettem Harriet szerencsétlenkedésein már a könyv elejétől kezdődően. Csak ő
képes aranyra festett fejjel elmenni záróvizsgázni, és modellkedés közben a
magára ragasztott post-it cetlikről tanulni. Vagy úgy hozzáérni a poliphoz,
hogy a rajta lévő ruhát, amelyből összesen egy darab készült, teljesen
tönkretegye azzal, hogy tiszta tinta lesz a poliptól. Ezek a részek mindent
vittek, és teljesen levettek a lábamról. Előfordult nem egyszer, hogy
könnyeztem a nevetéstől.
A
szereplőket – egy kivételével – nagyon megkedveltem, bár volt, akit már eddig
is imádtam.
Yuka Itot pont a jégkirálynős viselkedése miatt szeretem, feldobja az unalmas
pillanatokat, és a jelenlétében garantált a nevetés… vagy inkább a sírás?
Toby és Nat
még mindig jó barátai Harrietnek, de ebben a kötetben úgy éreztem, hogy picit
háttérbe szorultak. Több teret adtak
Harrietnek, hogy önmagára találjon, és elgondolkodhasson az élet nagy
dolgairól. Nat ugye Franciaországban töltötte a nyarat, Toby pedig… ő sem volt
elérhető távolságban, amikor Harrietnek szüksége lett volna a barátaira. Persze
a végén kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik, és a cím jelentésének
igazságtartalmára is hamar fény derül.
Wilbur sem
tűnik fel annyit, mint az első részben, mégis jelentős szerepe van, és örülök,
hogy ott volt, és segített Harrieten, amikor a lánynak arra volt szüksége.
Nélküle valószínűleg még jobban összeomlott volna, és hatalmas katasztrófa lett
volna a vége.
A könyvben
új helyszínre repül Harriet, méghozzá Japánba, és ennek a szálnak köszönhetően
új szereplők is színre lépnek. Először Bunty, aki a lány mostoha anyjának,
Anabellnek az édesanyja, és aki lánya kérésére elkíséri, egyengeti Harriet
Japánba vezető útját. A nagyi egy igazi bohókás, fiatalos lelkületű asszony,
egyáltalán nem könnyíti meg unokája dolgát, és csak a könyv végén siet a
segítségére.
 |
| Poppy |
A másik két
új szereplővel már a Japánba érkezés után ismerkedünk meg. Rin és Poppy két
modell, velük költözött össze az országban tartózkodása idejére Harriet. Poppy
tipikus modell lány, akit az elején még kedveltem is, aztán megváltozott a
véleményem róla. Rin pedig nagyon cuki volt, ahogy próbált angolul beszélni, és
barátkozni Harry-channal (bizony, nem sikerül rendesen kiejtenie a szavakat).
Remélem a többi részben is lesz még szerepe.
Direkt a
végére hagytam a kedvenc szereplőimet: Harriet szülei és Nick.
A szülők is
hozták a szokásos formájukat, lazán kezelték a problémákat, és végig azt
tartották szem előtt, hogy a lányuknak jó legyen. Harriet ezt is félreértette,
és úgy gondolta, hogy már nincs helye a lakásban most, hogy jön a kisbaba,
ezért egy picit el is távolodott tőlük. Mégis volt pár nagyon vicces közös
jelenetük.
 |
| Nick Hidaka |
Egy idő után
a legnagyobb kedvencem Oroszlánfiú, azaz Nick is megjelent a könyvben. Kihozta
Harrietből a maximumot, és tett róla, hogy ne égesse le magát totálisan a lány.
Azt még mindig sajnálom, hogy nem tudunk meg valami hű, de sokat a srácról,
azon kívül, hogy vicces, modell, és szívdöglesztő. Minden egyes alkalommal,
amikor megjelent lassabban olvastam, hogy tovább tartson az élmény.
A
helyszínváltozás is nagyon jót tett a könyvnek, pont arra volt szüksége
Harrietnek, hogy kiszakadjon a megszokott környezetéből, és új dolgokat láson,
tapasztaljon meg. Japán tökéletesen megfelelt ennek a célnak. Az írónő nagyon
szépen leírta, hogy mikor, hol és milyen helyen dolgozik éppen Harriet. Nem
volt gondom azzal, hogy magam elé képzeljem a fotózások helyszíneit, a ruhákat,
és a tájat.
Értékelés:
4,5*
Ugyan nem
lett kedvencem a könyv, mégis tökéletes kikapcsolódást nyújtott. Nem egy
átlagos ifjúsági könyvről van szó. A szereplők viccesek, érdekesek és egyediek
a történettel együtt. A Geek Girl bárki számára tökéletes lehet, aki szereti az
olyan szórakoztató regényeket, amik fiatalokról szólnak, és nincs nagyobb
mondanivalójuk, csupán annyi a céljuk, hogy egy kicsit kiszakítsanak minket a
mindennapi élet problémáiból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése