COVER REVEAL #14: CSENDES NÓRA - ZÁPOR UTCA

Hello Molycik!

Ma egy különleges borítóleleplezésnek lehetünk szemtanúi, ugyanis azon kívül, hogy magyar író könyvéhez készült ez a szépséges borítás, még azt is elárulhatom, hogy egy Prológusos bloggerina tervezte azt. Szerintem nagyon szép lett, és ezt mindenféle elfogultság nélkül állítom.

Egy kis felcsigázás érdekében először a fülszöveget osztom meg veletek, majd csak utána a leleplezés tárgyát, illetve a bejegyzés végén a szokásos exkluzív részletek is megtalálhatóak lesznek.

Fülszöveg

Kockáztatnál ​​a szerelemért?

Két történet – két tizennyolc éves lányról.

Ötven év választja el őket egymástól, és az életük nem is lehetne különbözőbb, mégis összeköti őket valami.

Bogi félénk gimnazista, Gergő pedig igazi vagány, aki több lányt bolondított már magába, mint amennyit meg tudna számolni. De mikor a szülők baráti nyaralása egy fedél alá kényszeríti őket, Bogi meglátja a kemény külső mögött az érzékeny művészt, aki a színpadra lépve álomszerű játékával önti dallamokba a benne lakozó fájdalmat.

Vajon lehet szerelem ennyire különböző emberek között?

Gergő különleges ajánlatot kap, és Boginak döntenie kell.

Egy kemény korszak sötét éveiben, az alföldi táj varázslatos ege alatt egymásra talál két fiatal. Amikor mindkettőjüket Budapestre küldi a családja, a lány azt hiszi, végre boldogok lehetnek együtt. De a fiú többre vágyik, kiútra… és a lány kegyetlen válaszút elé kerül.

Ki ez a lány, és hogyan fonódik össze a sorsa Bogi életével?

A regény a IV. Aranymosás Irodalmi Válogató nyertes műve. Az író a tizennyolc évével a kiadó legfiatalabb szerzője.

Megfordulhat az élet egyetlen pillanaton?

Kövesd a szíved!

A borító

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 384
>> Megrendelem
>> Kívánságlistára teszem

Az írónőről

Csendes Nóra 1997-ben született Kecskeméten.  Az általános iskola éveiben kezdett el meséket írni, a Zápor utca az első regénye. Szabadidejében sokat utazik, a 121. Vetéssy Géza cserkészcsapat jövendőbeli rajparancsnoka. Mikor éppen nem ír vagy cserkészkedik, akkor rajzol. Jelenleg Budapesten él, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem formatervező hallhatója.

>> Facebook oldala

Extra idézetek a könyvből

"Kislánykoromban sokat voltam a nagymamámnál. Tavasszal kiültünk a kerti padra, és hallgattam a meséit. Van egy akácfa az udvarában, mindig lecsíptem egy-egy virágos fürtöt, szétszedtem a szirmokat, és kiszívtam a bibe édes nedvét. Egyetlen apró cseppecske volt csak, de ha behunytam a szemem, egy pillanatig érezhettem a méz ízét.Mami egyszer azt mondta, ilyen az élet is. Figyelni kell, és néha sokat bajlódni, hogy megtaláld a finom részeket, de ha megvannak, ki kell élvezni minden cseppjüket.Akkor még nem sokat tudtam az életről, a világom kedves volt és gondtalan, nem sokat értettem hát belőle, de amikor mami ezt mondta, úgy éreztem, nagy titoknak lettem a tudója, és mélyen az eszembe véstem a szavait.
Azóta sok év eltelt, ha nem is nőttem fel, de találkoztam már néhány furcsa és szomorú dologgal, és rájöttem, milyen igaza volt. Ki kell évezni az élet minden percét."

 "Szerettem köztünk azt a biztonságot adó távolságot, hogy mindkettőnknek megvoltak a maga külön gondolatai, a maga élete, a maga kis csigaháza.Mikor Samu bemerészkedett az enyémbe, megijedtem. Úgy éreztem, el fogom veszíteni saját magamat, de ezt nem mondhattam el pont neki.A tavasz ráadásul új szeleket is hozott, az új szelek pedig új illatokat, és Samu még jobban elvágyott, mint addig. Papírsárkány volt, én tartottam a zsinegeket, és egyre jobban feszültek közöttünk."

"Csendben lépkedtünk a part mentén. Mellettünk a sövény sejtelmesen susogott az esti szellő simogató fuvallatai alatt. A sötétség lenge köpenyként hullott ránk. A holdvilág ezüstösre festette a bőrünket, megcsillogtatta a fűszálakat és a Duna ringatózó hullámait. Gyönyörű volt, de idegen. Elveszettnek éreztem magam ebben a nagy feketeségben. Minden neszre összerezzentem.Egy béka felbrekegett mögöttünk, mire ijedten kaptam fel a fejem.– Félsz? – kérdezte csendesen.– Nem – vágtam rá.– Belém karolhatsz, ha akarsz…Zsebre dugott kézzel sétált mellettem. A hangja kicsit bátortalanul csengett, és az egész jelenet kissé elfuseráltnak tűnt, de ahogy a karom a karjába kulcsoltam, megnyugodtam."

Mi a véleményetek a borítóról? Ha van kedvetek írjátok meg.

Találkozunk legközelebb, amikor egy Retelling-hetes bejegyzéssel jövök majd ;) 

Üdv,

SOMAN CHAINANI: JÓK ÉS ROSSZAK ISKOLÁJA (JÓK ÉS ROSSZAK ISKOLÁJA #1.)

Hello Molycik!

Új projekt indult a Prológus oldalán, melynek keretében Soman Chainani Jók és rosszak iskolája című könyvéről osztom meg gondolataimat veletek. Igaz, hogy ez a történet nem egy újramesélés, viszont nagyon sok köze van a tündérmesékhez, Agatha és Sophie konkrétan belecsöppen egybe. Vajon utoléri őket a happy end, és a boldogan éltek, míg meg nem haltak? ;)

Kiadó: Twister Média
Kiadás éve: 2015
Oldalszám:580
A recenziós példányt
köszönöm szépen a Twister
Médiának!

Fülszöveg:

Sophie és Agatha jó barátnők; a következő tanévben felfedezik, hová kerül minden eltűnt gyerek: a Jók és Rosszak Iskolájába, ahol egyszerű fiúkból és lányokból tündérmesehősöket és gazembereket képeznek. Gavaldon legszebb lánya, Sophie egész eddigi életében titkon arról ábrándozott, hogy elrabolják, és elviszik egy elvarázsolt világba. Rózsaszín ruhákban, fess topánkákban jár. Rajong a jó cselekedetekért, ezért egészen biztos abban, hogy nagyon jó jegyeket kapna a Jók Tagozatán, és dicséretes mesekönyv-hercegnő bizonyítványa lehetne. Agatha viszont mindig formátlan, fekete hacukákban jár, gonosz macskája van, és szinte mindenkit utál, ezért természetesnek látszik, hogy ő a Rosszak Tagozatára kerül.

Amikor azonban a két lány a Végtelen Erdőbe kerül, azt tapasztalják, hogy sorsuk a remélttel éppen ellentétesen alakul, és hamar rájönnek, hogy egy tündérmeséből a leggyorsabb kivezető út az, ha… végigélik.

Forrás

Konkrétan Könyvfesztivál óta halogatom ennek a könyvnek az elolvasását, illetve az értékelését. Pedig egyébként nagyon is szerettem, csak pont beütött az olvasási válság. Viszont ennek ellenére is egész gyorsan elolvastam, teljesen magával ragadott a történet, hihetetlenül gyorsan lehetett vele haladni, pedig azért a kötet nagysága hasonlít egy féltéglához.

"Agatha az elején egészen idétlennek tartotta ezt a játékot, most azonban már egészen félelmetesnek találta. Erre vágynak a Jó lelkek? Fiúkra, akiket nem is ismernek? Milyen alapon? 

– A szerelem első látásra a leggyönyörűbb dolog a világon! – áradozott Uma. 

Agatha szóhoz sem jutott. Hogyan lehet egy fiút szeretni? Haszontalan, semmirekellő, megátalkodott gazok, akik azt hiszik, hogy övék a világ. Tedrosra gondolt, és felforrósodott a bőre. Gyűlölet első látásra. Ha ilyen lehetséges egyáltalán."

A történet két Gavaldoni leányzóról szól, akik történetesen - és nagyon meglepő módon - barátnők. Teljesen különböző személyiségek. Sophie látszatra a tipikus hercegnőcske figurát hozza külsőre, és nagyon elhiszi, hogy a jók közé tartozik. Agatha pont az ellenkezője, folyamatos sötétség, feketeség lengi körül, külseje is ezt tükrözi és általában a hangulata is, mégis számomra már az elejétől kezdve sokkal, de sokkal szimpatikusabb volt, mint Sophie. Lényegében kaptunk egy kis ismertetőt a tipikus jó és rossz tulajdonságokról, ami szerintem egy ötletes dolog volt az író részéről. 

Sophie

"– Úgy néz ki, mint egy hercegnő! Úgy viselkedik, mint egy hercegnő! De boszorkány!"

Ugye az előbb említettem, hogy Agatha közelebb állt a szívemhez, mint Sophie, ennek főleg az az oka, hogy Sophiet a való életben sem szívleltem volna. Tipikus szőke liba, aki minden tekintetben egy önző, sekélyes  - gonosz leszek, de sajnos ez az igazság - boszorkány. Kegyetlenül felidegesített minden mozdulata - kivéve, amikor végre észhez tért, de az meg mikor is történt? A könyv utolsó fejezetében?... 

Agatha

Vele ellentétben Agatha egy titokban kedves, jószívű lány, aki olyan szinten önbizalom-hiányos, hogy bárki elbújhatna mögötte, sőt külön önbizalom-fejlesztő showt kaphatna a TLC-n. Bár, ha egy kicsit jobban hitt volna magában valószínűleg sokkal rövidebb lett volna a könyv, nem hagyta volna, hogy Sophie marionett bábuként rángassa egy fél könyvön át. Szerencsére a könyv vége felé kicsit nyitottabb lett, és végre ráébredt, hogy hiába tűnik úgy, hogy ő a rossz, mégis megtalálhatja a saját helyét a jók között is.

"– Senki nem mondja, hogy gonosz lennél, Agatha – sóhajtott Sophie. – Te csak… egyszerűen más vagy. 

Agatha szeme összeszűkült. – Más. Értem. Hogyan más?
– Hát, kezdjük azzal, hogy mindig feketében jársz.
– Mert a fekete ruha nem koszolódik. "

Tedros

Minden tündérmesébe kell egy herceg fehér lovon, hát jelen esetben megkaptuk Tedrost, akit ki nem állhattam. Irritált minden egyes pillanatban, és legszívesebben jól fejen vágtam volna azzal a bizonyos, általam korábbi bejegyzésekben már sokat emlegetett péklapáttal. Arthúr király fiaként van bemutatva a történetben, mégis inkább Gaston fiaként (Szépség és a Szörnyeteg) tudtam elképzelni őt a legelején a felszínes látásmódjával és azzal a kegyetlenül idegesítő, irritáló stílusával. Ebben az egészben az a legszebb, hogy még sem tudtam őt utálni. Fokozatosan fejlődött, és egészen szép utat járt be, talán még azt is elérte Soman Chainani, hogy végül egy iciri-picirit megkedveltem. 

Így utólag átgondolva az egészet szinten minden szereplő fejlődött legalább egy kicsit a könyv során, ami nálam egy plusz pont. Örülök, hogy mire a történet végére értem senkit nem utáltam, míg az elején, azért Sophiet és Tedrost is ebbe a kategóriába soroltam. 

Említettem a bejegyzés legelején, hogy tipikus jó és rossz tulajdonságokat szemléltetett az író azzal, hogy megalkotta Sophie és Agatha karakterét, illetve az egész világ ezekre a tulajdonságokra, személyiség jegyekre épült fel, de azért a végén picit összekuszálódtak a dolgok, és volt, amikor csak pislogtam, mint hal a szatyorban, hogy akkor most ki a rossz és ki a jó? Teljesen félre lettem vezetve? Mégis mi történik itt? 

"– Én tudtam – közölte Hester meglátását Anadillal. – Mit tudtál? – kérdezte Sophie. – Csak az olvasók lehetnek ennyire ostobák – jegyezte meg Anadil sokatmondó kacsintással Hesternek. Sophie bőre valósággal égett, annyira elpirult. – Elnézést, de nem én vagyok az ostoba, amikor én vagyok az egyetlen ember ebben a helyiségben, aki tud olvasni. Miért nem néztek tükörbe? Persze ha lenne tükör…"

A történet maga számomra fordulatos, varázslatos, és magával ragadó volt. Mindezek mellett még jól is szórakoztam, és amit majdnem kifelejtettem, pedig muszáj megemlítenem, azok az illusztrációk. Lehet, hogy a gyermeki lelkemnek köszönhetően, vagy a mesékhez való szintén gyermeki rajongásomnak köszönhetően, de oda voltam azokért a gyönyörűséges illusztrációkért. Rengeteget adott az élményhez, hogy szinte minden fejezet elején, közben, nézegethettem a kis képeket, még egyedibbé, eredetibbé tette az amúgy is fantasztikus könyvet.

Elérkeztem kis mesém végéhez, a történet tanulságaként pedig azt szűrhettétek le, hogy igenis megéri elolvasni a Jók és Rosszak iskoláját, nem hiába dicsérik annyian itthon és külföldön egyaránt. 

Ha van kedvetek írjátok meg, hogy olvastátok-e már Sophie és Agatha történetét, hogy belehabarodtatok-e Tedros hercegbe, vagy bármit, ami eszetekbe jut. 

Üdv, 

JANNE TELLER: MINDEN

Hello Molycik!
Lehet, hogy hallottatok már róla - sőt remélem -, hogy 2016. 10. 03-án elindult a Prológus a világ körül projekt. Földön, vízen, levegőben, föld alatt, ég felett, s gondolatban is szárnyalunk a különböző állomásokra, egész október 9-ig. Bloggereink igyekeznek közelebb hozni hozzátok egy-egy szerzőt, várost, könyvet. Értékeléseinket különböző extrákkal tesszük a kiválasztott országnak megfelelően fűszeressé. Improzunk, játszunk, barkácsolunk, s beutazzuk a világot EGYÜTT… Mert az olvasás egy közös élmény! 

Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 184

Fülszöveg

Miért ​​vannak előítéleteink? Miért közösítünk ki bárkit, vagy éppen miért emelünk zsarnokká? Miért hatalmaskodunk a kiszolgáltatottak felett? Miért vagyunk erőszakosak? Miért élünk vissza a bizalommal?

Janne Teller elsősorban fiataloknak szóló népszerű és sikeres könyvei élénk vitát kavarnak a világban. Elég, ha csak a Semmi körüli nemzetközi botrányokra gondolunk (a ma már kötelező olvasmánnyá avatott regényt először betiltották még a toleranciáról híres Dániában is!). A dán írónő Minden című novelláskötetében ismét olyan konfliktusokat helyez a középpontba, melyek mindnyájunkat érintenek, s életünk folyamán egész biztosan találkoztunk velük. Mi kényszerít például egy fiatalembert arra, hogy erőszakot alkalmazzon? Meg lehet-e érteni az intoleranciát és a szélsőségességet? A bosszú mikor elfogadható indíték, egyáltalán erkölcsileg elfogadhatóvá lehet-e tenni a bosszúállást? Janne Teller új, fontos és provokatív könyvében súlyos és kényelmetlen kérdéseket tesz fel, miközben szembesít tetteink legszörnyűbb következményeivel is.

Teller tömör, szófukar, nyers prózájával és a metafora erőteljes használatával kényszeríti az olvasót az állásfoglalásra, nem ad kibúvót, minden egyes novellában döntenünk kell helyes és helytelen, jó és rossz között. 

Nyolc történet, ami élesen belénk vág – asszimilációról és kirekesztésről, előítéletről és intoleranciáról, gyilkosságról és halálbüntetésről, erőszakról és bosszúról, integrációról és kulturális sokféleségről.

Általában beleesek abba a hibába, hogy, ha egy könyv, vagy egy szerző egyik kötetét nagyon szeretem, akkor hasonló színvonalat, és élményeket várok el a többi kötettől is. Pontosan ebbe az aprócska hibába pottyantam bele a Minden olvasása közben. Nagy hiba, ugyanis a két könyv szinte ellentétes egymással, így hiába vártam, hogy ugyanúgy hasson rám, mint a Semmi. 

"A Minden az, ami számít."

Az első két novella volt számomra a leggyengébb, és egy ideig még el is gondolkoztam azon, hogy feladom. Nem szoktam félbehagyni könyvet, de tényleg ott motoszkált bennem, hogy ha így folytatódik tovább a kötet, nem fogom tudni végigolvasni, mert elég depressziós hangulatot idézett elő nálam ezeknek az olvasása. Arról nem is beszélve, hogy az utolsó két novella kivételével mindegyiket este, lefekvés előtt olvastam, és azt kell mondjam, volt olyan alkalom, amikor már-már bealudtam közben.

A Miért? című, kötet kezdő novella valamivel jobban elgondolkodtatott, mint a második - aminek még a címére sem emlékszem, csak arra, hogy nem sikerült lekötnie a figyelmemet, és egy csöppet "fárasztó" is volt számomra, pedig maga az alapötlet, az elgondolás, a téma jó lett volna (idegengyűlölet, beskatulyázás, kirekesztés), csak nem jött át, nem tudott megérinteni, még úgy sem, hogy eléggé otthonosan mozgok a társadalomtanulmányok terén. 

Visszatérve a Miért?-re: tetszett, hogy próbálta felébreszteni bennem a nagyon mélyen, valahol ott lappangó szociológust, viszont kíváncsi lettem volna arra, hogy Teller milyen választ ad a saját kérdéseire. Nem tudtam rájönni arra, hogy most szociális munkás, pszichológus, kriminológus vagy mégis ki beszélget kivel? Ki volt a beszélgetőtárs, a bűnelkövető? Miért, miért, miért? A kérdés továbbra is fennáll.

"A Minden a mindenkor emberiség kiapadhatatlan tava. Ebben a tóban olyan igazság lakozik, amely mindannyiunkat érint, a kortól függetlenül, amelyben élünk."

Nem terveztem, és nem is fogom egyesével leelemezgetni a novellákat, ugyanis oldalakat lehetne írni róla. Annyi biztos, hogy Teller a mai társadalom legnagyobb problémáit helyezi előtérbe, próbálja gondolkodásra bírni az olvasókat, főleg azokat, akik erre témára nyitottabbak, akiket foglalkoztatnak a társadalmi problémák, viszont szerintem a másik oldalt, akiket nem érdekel annyira a menekültkérdés, a kirekesztettség, a faji diszkrimináció, a kiközösítés, az erőszak, betegség, a nyugati fényűzés vs. szegénység témaköre, azt nem fogja úgy elvarázsolni ez a novellagyűjtemény. 

"Az úgy-tenni-mintha világban."

Rám nem volt akkora hatással ez a gyűjtemény, mint tavaly a Semmi. Az egy kicsit megrengette a világom, és hatott rám, a Minden már kevésbé, viszont volt pár olyan idézet, gondolat, aminek köszönhetően nagyon is örülök annak, hogy elolvastam a könyvet. Ha szeretnél egy kicsit elgondolkozni a világ dolgain, elmerengni, akkor mindenképpen ajánlom ezt a könyvet, amely egyszerre fájdalmas, abszurd, komoly és mindennapi, mai témákat feszegető és elgondolkodtató.

"Amit nem értek, az az, hogy mi a különbség egy olyan munka között, amit nem szeretünk, sőt esetleg a munkaadónkat se, és aközött, hogy valakinek a rabszolgája vagyunk? A munka jellegén múlik? A fizetésen? A munkaidőn?"

Még mindig nincs értelme Semminek.
Üdv, 

NYÁRI BOOKHAUL 2. FELVONÁS (BOOKHAUL #5.)

Hello Molycik!

Olyan gyorsan eltelt a nyár, hogy feleszmélni nem volt időm a fesztiválok után, máris az egyetem padjaiban találtam magam. Olvasni sem olvastam valami hű, de sokat, viszont még a nyár végén, illetve ősz elején egy kis könyv vásárlás belefért. Lássuk a kupacot, amit felhalmoztam.

Először a Bookdepositorys rendeléseimet mutatom meg, amik között van olyan, amit már biztosan megemlítettem az előző haul bejegyzésben is, de ez az újra küldött verziója annak. Elég sok probléma van a depos csomagokkal mostanában, de legalább egy kisebb idegbaj és 100 levél után küldenek egy újat.

Rákaptam Schwabra, a könyvei pedig
viszonylag olcsók paperbackben :)

Kétszer is megvan, mert az első alkalommal
kb. 1,5 hónapot utazott, mire megérkezett.

Előrendelés volt, és kivételesen időben,
hibátlanul érkezett meg ez a gyönyörűség.

 

Mennyire gyönyörűek már! *.*

Murder Complexből is megérkezett a csere.

A CoHo könyveknek története van. Még márciusban volt egy rendszerhiba a Bookdepository oldalán, és pár 100 forintba kerültek maximum a könyvek. Akkor lerendeltem egy fél könyvesboltnyit, és nem postáztak ki semmit, hanem visszaküldték az árát. Ebben a rendelésben benne volt az egy hiányzó Colleen Hoover könyvem is, ami előrendeléses státuszban volt akkor, mert ugye csak augusztusban jelent meg a könyv. Jó, később megrendeltem még egyszer, mert kellett a polcomra, hogy, ha végre eljutok odáig, el tudjam olvasni. Igen ám, csak, hogy a megjelenéskor körülbelül 5-6 üzenetet kaptam a depotol, hogy feladták a könyvemet. Gondoltam meghülyültek vagy ők, vagy a rendszerük, vártam, hogy megérkezzen az egy szem könyvem, amit előrendeltem. Amikor megjött kicsit meglepődtem, mert a legtöbb CoHo könyvem UK kiadású, ez meg egy USA kiadásos volt, és tisztán emlékeztem, hogy nem az amcsi verziót rendeltem meg, de végül beletörődtem, hogy megint megszívtam. Majd 2-3 héttel később megérkezett még egy It ends with us, ami már az az előrendelés volt, amit legutoljára adtam le, vagyis az általam vágyott UK kiadás. Szóval lényegében jól jártam, mert most van két példányom is belőle, igaz már nem sokáig, ugyanis találtam gazdát a meglepetés könyvnek.

Köszönöm szépen a Twister Médiának a könyvet! :)

Moskát Anita Horgonyhelyének annyira szép a borítója, hogy ezer éve kívánságlistás nálam a könyv, de valahogy mindig mást vettem meg helyette. Ezúttal sem én vettem meg, öcsémtől kaptam egy dedikált példányt :)

390 forint volt darabja a két könyvnek, azt hiszem érthető,
hogy megvettem őket.

Olvastam már a könyvet, de nem tudtam ellenállni a
Libri 999 Ft-os akciójának, mert látok rá esélyt, hogy
a közeljövőben még újraolvasom ezt a cukiságot.

Kivételesen nem költöttem olyan sokat, mint szoktam. Próbáltam magam visszafogni, és még mindig próbálkozom, bár van egy olyan érzésem, hogy októberben bukom az egészet, mert megjelenik Rick Riordan új könyve, meg Marissa Meyertől is jön egy retelling, úgyhogy nem lesz más választásom, mint felmerészkedni Bookdepsitoryra. 

Ti miket vettetek az elmúlt pár hónapban? 

Üdv, 

TBR CSÖKKENTÉS Á LA PROLÓGUS 2. FORDULÓ: VICTORIA SCHWAB - AZ ARCHÍVUM (TBR CSÖKKENTÉS #2.

Hello Molycik!

Elérkeztünk a szeptember végéhez, illetve a TBR csökkentés Prológusos verziójának 2. fordulójához. Erről csak annyit, hogy picit mind elcsúsztunk vele. Tényleg csak néhányan teljesítettük, de például én csak félig, ugyanis addig eljutottam, hogy elolvastam a könyvet, viszont az extra feladatomat, ami egy jelenet lerajzolása lett volna, hát... azt skippeltem, nem volt rá időm, úgyhogy várom a bünti feladatomat, amit majd RavenS szab ki a közeljövőben. Na, de akkor nézzük, hogy tetszett a könyv.

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 278

Fülszöveg:

Minden testnek van egy története, egy képsorozat, amelyet csak a Könyvtárosok olvashatnak. A halottak a Történetek, nyugvóhelyük pedig az Archívum. Papi először négy éve hozta el ide Mackenzie Bishopot, amikor a lány még csak egy rémült, de elszánt tizenkét éves volt. Most azonban Papi halott, helyét pedig Mac vette át: könyörtelen Őrzővé lett, akinek feladata megakadályozni a gyakran erőszakos Történetek felébredését és menekülését. A holtakat nem zavarhatják az Archívumban, valaki azonban mégis szándékosan megmásítja a Történeteket és fontos fejezeteket töröl ki. Hacsak Mac össze nem rakja a megmaradt darabokat, még maga az Archívum is darabokra hullhat.

"Kanyargó folyosókról és láthatatlan ajtókról mesélsz, és azokról a helyekről, ahol a holtakat tartják, mint egy könyvtárban. Amikor egy történet véget ér, nekem újra el kell mesélnem, mintha attól félnél, hogy el fogom felejteni.  De sosem felejtek."

Amikor megtudtam, hogy RavenS választ nekem könyvet, valahogy éreztem, hogy vagy ezt fogom olvasni, vagy pedig Dan Wellstől a Részlegeseket. Gondolhatjátok mennyire meglepődtem, amikor közölte, hogy mit választott :D Konkrétan ódákat zengett a sorozatról (azt hiszem sorozat lesz, a harmadik részt már elvileg írja az írónő), főként a második részről, na meg a főszereplő Satírsrácról, Wesleyről. Azért elég nagy elvárásokkal indultam neki, és ezúttal nem csalódtam - nem úgy, mint a Füst és Csont leánya esetében.

"– Ha mindenkinek mindenről hazudsz, akkor mi marad? Mi igaz? 

– Semmi – felelem. 

– Pontosan."

Victoria Schwab egy olyan világot tárt fel előttem, amiről eddig még nem olvastam, de még csak hasonlóval sem találkoztam, egyszerűen fantasztikus, zseniális és csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni (vagy inkább írni?;). Ez a világ, és az alaptörténet is jól felépített, összetett, és tényleg annyira egyedi, hogy öröm volt elmerülni benne. Maga az Archívum rejtélyes, minden egyes elemében ott a titokzatosság, a misztikum, egyszerűen tudni akarod, hogy mi történik, és ott van a szemed előtt a megfejtés, de nem jössz rá. 

"Az emberek olyan csodálatosan kiszámíthatóak."

Fogalmam nincs, hogy honnan jött Schwabnak, hogy ilyen módon dolgozza fel a halál utáni életet, és az egész témát, de Z-S-E-N-I-Á-L-I-S. Az egész könyv az. Imádtam, ahogy Mac folyamatosan küzdött saját magával, hogy betartsa-e a szabályokat, amiket még a nagyapjától tanult vagy se, hogy végig próbálkozott, és visszajárt Benhez, hiába ütközött ez az Acrhívum szabályaival.

"Az Archívum azt jelenti, hogy a múlt sosem tűnik el teljesen. Sosem vész el. Felszabadító dolog ezt tudni. Engedély arra, hogy mindig előre nézzünk. Végül is a saját Történeteinket írjuk."

Egyébként Mackanzie az egyik legjobb főhősnő, akivel az elmúlt pár évben "találkoztam". Bátor, felelősségteljes, akaratos karakter, mégis lelkileg összetört, és nem találja a helyét a világban, egyedül az Archívum mondható biztos pontnak az életében. Mindeközben teljesen hétköznapi, és könnyen azonosulni tudtam vele, pedig annyira nem hasonlítunk, mégis valahogy átjött az egész személyisége olvasás közben.

"Úgy érzem, hogy mindjárt darabokra hullok, de már nincs bennem semmi, ami tovább törhetne."

Wesley pedig a tökéletes pasik táborát erősíti, pedig egyelőre annyira sokat nem tudtam meg róla, gondolom a következő kötetekben majd nagyobb és több szerepe lesz. Mindenesetre imádtam minden pillanatot, amikor megjelent és hozta a formáját. Ja, a legnagyobb pluszpont: nem csak vicces, és bátor, de végre egy olyan pasi szereplő, aki igazából nem a külsejével vett meg kilóra, hanem az egész személyiségével. Mert, azért be kell valljam a sok YA tömegkönyvnél azért külsőre is tökéletes főszereplőket kapunk, akikbe aztán fülig belezúghatunk. Wes nekem nem ez a kategória, szerintem a való életben első találkozáskor frászt kapnék tőle. 

"– Hogy van Wes? – kérdezi apu. 

– Jól. Segít az Isteni színjátékkal. 

– Mostanában ezt így hívják? 

– Apu! 

Anyu a homlokát ráncolja. – Nem vitted magaddal a könyvet, amikor elmentél? 

Az üres kezemre pillantok és eltöprengek. Hol hagytam? A kertben? A könyvtárban? Nixnél? A tetőn? Nem, a tetőn nem volt nálam.. 

– Mondtam én, hogy nem olvastak – suttogja apu. 

– Nagyon… karakteres fiú – teszi hozzá anyu."

Owent már az elejétől kezdve nem csíptem. Éreztem, hogy rengeteg dolgot nem tudunk még róla, és biztos voltam benne, hogy nem jó dolog, hogy megjelent a Sikátorban. Talán egy aprócska pillanatig éreztem úgy, hogy megkedvelhetem őt, de ez elég hamar elillant. Főként persze ez annak köszönhető, hogy nem tudtam elképzelni, hogy bármi köze is lehet Mackhez, nem szerettem , amikor a közelében volt a lány, sokkal jobban preferáltam a Wesleyvel közös jeleneteket.

"Az ember a legapróbb dologtól is darabokra hullhat. Egy pólótól, ami a mosógép háta mögül kerül elő. Egy játéktól, ami beesett a szekrény alá a garázsban, és mindenki elfeledkezett róla egészen addig, míg valaki le nem hajol, hogy felvegyen valamit, majd a következő pillanatban ott zokog a betonon egy poros baseballkesztyűbe."

A mellékszereplőket is hamar megkedveltem, persze volt egy-két kivétel, de azért a többségüket szerettem. Roland volt az abszolút favorit, teljesen a szívembe zártam, és örültem, hogy minden adandó alkalommal kihúzta Mackenziet a kalamajkából. Sőt, még szárnysegédet is kapott a lány, aminek szintén örültem, mint majom a farkának.

"Mert egyetlen módon lehet csak megörökíteni egy embert: nem szavakban, nem képekben, hanem csontban és bőrben és emlékekben."

Nagyon tetszett a történet nyomozós szála, de szerintem kicsit gyengére sikerült. Könnyen rá lehetett jönni a dolgokra, és még hulla fáradtan is elég szépen rájöttem a dolgok nyitjára, pedig emlékszem írtam párszor Ravennek, hogy annyira imádom, hogy agyilag olyan szinten le vagyok fáradva, hogy az egyértelmű dolgok is csak későn esnek le, és képes meglepni a könyv. Majd ezután kezdett minden egyre tisztább lenni, és fokozatosan közeledtem a fény felé, ahol ott várt rám a megoldás.

"Anyám mindig azt mondja, hogy egy forró zuhany és egy jó alvás mindenre orvosság."

Örülök, hogy végül időt szakítottam a könyvre, mert biztos bánnám, ha nem olvastam volna el, ha továbbra is halogattam volna, mint az elmúlt 3 évben tettem - igen, már megjelenéskor kiszúrtam magamnak a könyvet, hiszen gyönyörű a borítója, és akkor még fülszöveget is olvastam, ami szintén tetszetős volt, szóval win-win helyzet, csak éppenséggel egy lusta dög voltam, és egészen eddig nem kerítettem sort rá. Azt nem mondom, hogy kedvenc lett, mert ahhoz még egy kicsit több rejtély, és kevesebb Owen kellett volna, de tényleg egy nagyon egyedi és komplex világot alkotott Victoria Schwab, amihez egy igazán magával ragadó stílus is társult, és ennek a kettőnek az összessége teljesen magába szippantott, és én is elvesztem az Archívum útvesztőjében.

Ha olvastátok már a könyvet, akkor nyugodtan lehet fangörcsölni kommentek formájában, ha pedig még nem olvastátok, akkor tessék becélozni a legközelebbi könyvtárat vagy könyvesboltot, felkeresni azokat a barátokat, akiknek a birtokában ott lapul a könyv, és olvasásra fel! ;)

Üdv,

MEGJELENÉSRE VÁRVA (#1.): SARAH J. MAAS - EMPIRE OF STORMS

Hello Molycik!

Már csak hat nap és megjelenik Sarah J. Maas Üvegtrón sorozatának 5. része, az Empire of Storms külföldön, és azt kell mondjam egyre jobban várom. Mondjuk annak örülnék a legjobban, ha a Bookdepository végre feladná a könyvet, mert a honlapjukon már megjelent a puha és a kemény borításos változat is, de szokás szerint nem sietik el. Lényeg, a lényeg, úgy gondoltam megosztom veletek is a sorozat hivatalos Facebook oldalára feltöltött kedvcsináló idézetes képeket, hátha lemaradtatok róla. 

Vigyázat, spoilereket tartalmazhat, ha nem olvastad a sorozat előző köteteit!

Nézzétek milyen szép a sorozat UK változata:

Így sorakoznak az én polcomon is :3

Ugye, már Ti is várjátok a folytatást? Bízom benne, hogy végre megint a régi Laenát és barátait láthatjuk viszont, és nem  a jelenlegi kiherélt, nyafogós karaktereket kapjuk vissza. Abban is nagyon bízom, hogy nem lesz rosszabb a helyzet, mert már csak egy rész van a sorozatból, és nem szívesen hagynám abba itt.

Üdv,