2017. január 14., szombat

MIT OLVASOK MOST, ÉS TERVEK A KÖVETKEZŐ PÁR HÓNAPRA OLVASÁS SZEMPONTJÁBÓL (MOST OLVASOM #2.)

Hello Molycik!
Tavaly decemberben írtam egy 5 könyv, amit a  vizsgaidőszakban szeretnék olvasni bejegyzést. A következőkben erről következik egy kis helyzetjelentés, illetve arról, hogy jelenleg miket olvasgatok és, hogy melyek azok a könyvek, amelyeket a közeljövőben tervezek a kezembe venni.

Kezdjük a vizsgaidőszakos tervekkel. A célkitűzésem tehát öt könyv volt, méghozzá a következők:

  • Marie Rutkoski: The winner's curse - A nyertes átka (A nyertes trilógia #1.)
  • Victoria Schwab: Felszabadulás (Archívum #2.) 
  • J. K. Rowling - John Tiffany - Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek
  • Amie Kaufman - Meagan Spooner: These Broken Stars - Lehullott csillagok (Lehullott csillagok #1.)
  • Réti László: Falak mögött
Az a nagy helyzet, hogy olyan szinten sokat kell tanulnom mostanában, hogy a legnagyobb örömöm az, ha végre lefeküdhetek aludni, így ezzel a kis listámmal sem állok jól. Egyedül Réti László könyvét kezdtem el olvasni, elég szépen haladok is vele. Brutálisan jó, és azt kell mondjam, hogy nem hiába kapta a vízió címkét a könyv, sajnos el tudom képzelni, hogy a Réti által felvázolt jövő vár ránk 5-10-15 év múlva. 

Aktuális olvasmányaim moly profil alapján:


Egészen szép számú elkezdett olvasmányom van molyon, viszont ezek közül is csak Rétit és a drágalátos kriminológia könyvecskémet olvasom, meg nagyon néha a Fear the drowning deepet, ami számomra nem egy telitalálat, csak szenvedek az olvasásával, folyamatosan bealszom rajta.
  • Réti László: Falak mögött → Kezdés időpontja: 2016. december 28., 11:46, jelenleg 74%-nál tartok, szerintem ma vagy holnap be is fejezem.
  • Borbíró Andrea – Gönczöl Katalin- Kerezsi Klára – Lévay Miklós: Kriminológia tankönyv → Kezdés időpontja: 2016. december 5., 20:06, jelenleg olyan 70% körül járok, terveim szerint a 19-ei vizsgámig befejezem, ha nem akkor gáz van :D
  • Sarah Glenn Marsh: Fear the Drowning Deep → Kezdés időpontja: 2016. november 26., 13:18, jelenleg 26%-nál járok, befejezés időpontja bizonytalan.
  • Anna Kendrick: Scrappy Little Nobody → Kezdés időpontja: 2016. november 23., 01:43 , jelenleg a 77. oldalon, azaz 28%-nál tartok. Hamarosan folytatni szeretném, mert amit eddig olvastam belőle, az nagyon tetszik.
  • Rick Riordan: The Hammer of Thor → Kezdés időpontja: 2016. október 4., 21:47, október óta nem olvastam tovább, 145. oldalon hagytam félbe, 31%-nál. Tipikus Riordan könyv, ez alatt a pár fejezet alatt is nagyon jól szórakoztam, szóval mindenképp foly. köv! :)
A következő három könyvet igazából már tavaly bejelöltem, hogy elkezdtem az olvasásukat, de ez csak annyiban valósult meg, hogy megnyitottam őket az e-olvasómban. 
  • Marissa Meyer: Heartless → Meyertől a Lunar Chronicles sorozatot imádom, így amikor meghallottam, hogy jön új könyve, azonnal lecsaptam rá. Remélem hasonló színvonalú lesz, mint a Holdbéli krónikák, mert akkor biztos, hogy szeretni fogom.
  • Amy Ewing: The Black Key → Az Ékkő 3. része, amely egyben elvileg záró kötete is a trilógiának. Sok jóra nem számítok, csak a mazochizmusomat táplálom ezzel a könyvvel, mert már az előző két részét sem szerettem, de néha kellenek az ilyen történetek.
  • Katharine McGee: The Thousandth Floor → futurisztikus Gossip Girl címkével illetik a könyvet, majd kiderül, hogy mennyire bejövős, ha végre valahára elkezdem olvasni. 

Tervek a következő hónapokra:
Februártól elviekben újra több időm lesz, aktívkodhatok majd a blog és Prológus táján is, sőt már most úgy betábláztam magam, hogy tuti a fejem fogom fogni, amikor odakerülök, hogy na akkor csináljuk :D
  • Ami biztos, az az, hogy fogok egy kicsit kreatívkodni, színezgetni.
  • Tervben van egy Forbidden újraolvasás Valetin-nap környékén, hogy kellőképp sötét és depressziós hangulatban legyek, és elsirassam az első félévet :D
  • Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó c. könyvét már megjelenés óta el szeretném olvasni, így nem maradhat ki a buliból ez sem, illetve
  • James Dashner számomra még olvasatlan könyve is sorra fog kerülni, amely a The Eye of Minds címet viseli, és ha jól tudom mostanában fog megjelenni magyarul is a CartaLight jóvoltából.
  • Nem is olyan régen, a Fumax Kiadó jóvoltából megnézhettem premier előtti vetítésen az Assassin's Creed mozifilmet, amit nekem nagyon tetszett, ezért úgy döntöttem az új könyvet a Last Descendants-ot is el kell olvasnom. 
  • Ezeken kívül TBR-t is csökkentek majd, RavenS úgyis ezer éve nyaggat már Dan Wells Partials c. trilógiájával, úgyhogy valószínűleg végre megpróbálkozom vele. 

Azt ezúttal nem ígérem meg, hogy sokkal aktívabb leszek, és rengeteg értékelést fogok írni és társai, mert magamat ismerve úgy se valósulna meg, viszont, amikor nem teszek magamnak felesleges fogadalmakat, olyankor elég produktív tudok lenni.

Ha van kedvetek írjátok meg, hogy mik a terveitek olvasás szempontjából az elkövetkezendő pár hétre, hónapra.
Hamarosan újra jelentkezem. 
Addig is üdv,

2017. január 8., vasárnap

ON SAI: ESŐVÁGY

Hello Molycik!
A Prológus tagokkal On Sai hetet tartunk, amiből én sem maradhattam ki. Magáról a projektről bővebben a Prológus Facebook oldalán olvashattok.


Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
Oldalszám:248
Megrendelem
Fülszöveg


Exkluzív válogatás On Sai novelláiból 


Bölcsesség, derű, kínzó önvizsgálat, rakoncátlan, pajkos humor, hatalmas vállalás. 
On Sai világokat alkot számunkra, hogy megkönnyítse létünket a teremtett világban, és hogy ablakokat nyisson világainkra, ajtókat belső útjainkhoz. 
Hol képet kapsz, hol gondolatbonbont, nyugtalanító kérdést; 
hol egy üde ötletet, felszabadító élcet. 
Tizenhárom történet, tizenhárom feledhetetlen élmény, mely elkísér! 
Boldogan nyújtjuk át számodra, Kedves Olvasó. 

Csemegézz, érezz, érts!


A recenziós példányt köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak!


2016-ban volt szerencsém olvasni az írónő három könyvét (Apa, randizhatok egy lovaggal?-t , és a Calderon két részét), és mind a három történet tökéletes szórakozást nyújtott számomra, így amikor megtudtam, hogy megjelenik egy novellás kötete is, azonnal el szerettem volna olvasni. Végül csak karácsony után sikerült a kezem közé keríteni, amikor az egyetlen dolgomnak annak kellett volna lennie, hogy tanulok, és semmi mással nem foglalkozom, mégsem tudtam megállni, hogy ne kezdjek neki azonnal a novelláskötetnek. 

Úgy összességében nagyon szerettem a novellás kötetet, a tizenhárom novellából egy olyan sem volt, ami ne tetszett volna legalább egy kicsit. A következőkben azonban csak a kedvenceimet fogom kiemelni.

A kezdő novella a Jóvágású vérfarkas nősülne címet viseli, amiben a Halál úgy dönt, hogy szabadságot vesz ki, nem akar többé életek elvételével foglalkozni. Ekkor találkozik össze a mi jóvágású vérfarkasunkkal, aki épp élete párját keresi, akivel azonban eddig csak farkas alakban találkozott, így nincs olyan könnyű dolga. Vicces és számomra tökéletes kezdő novella volt. Mondjuk nem bántam volna, ha kicsit hosszabb, szívesen olvastam volna még.

Nyílt titok, hogy főként RavenS noszogatására kezdtem el On Sai könyveket olvasni. Tőle hallottam először a Scarról is, de még így is tartottam tőle egy kicsit, egészen addig, amíg el nem olvastam a Scar első báljáról szóló novellát. Alig pár oldalt kaptam csak a Szivárgó sötétség sorozat világából és olvasni akarom. Nem tudom rendesen megfogalmazni, de elég volt ez a novella ahhoz, hogy érezzem, hogy Scar nem egyike a tömeg szereplőknek, hanem egy egyéniséggel rendelkező, belevaló karakter. 

A Sose szólj be varázslónak! nem volt újdonság számomra, az írónő blogján már olvastam, és a mai napig az egyik kedvenc novellám tőle. Hangosan röhögős kategória, egy rosszabb napon kötelező olvasmány. 

Nyolc négyzetméter a világ olvasásakor mintha a jövőbe utaztam volna. El tudom képzelni, hogy a távoli jövőben már a különböző háztartási tárgyaknak is lesz személyisége, érzése. Nagyon jól szórakoztam olvasás közben, és a novellához készült illusztráció is zseniális.

A vidámabb hangulatú, szórakoztató novellák mellett elég szép számban voltak elgondolkodtató, sötétebb, mélyebb hangvételű irományok is. Két abszolút kedvencemet emelném ki:  

Az emlékkufárban a Sátánnal üzletelhetünk. Egyszer mindenki elgondolkozik azon, hogy Mi lett volna, ha ezt, és ezt másképp csinálom, más döntéseket hozok az életemben, ha máshová születek, stb. Véleményem szerint ez a második legelgondolkodtatóbb novella a kötetben.
(Funfact: Amíg RavenS fel nem hívta a figyelmem arra, hogy nem Emlékfutár a címe, számomra egészen addig fel sem tűnt :')

Az első helyet elgondolkodtatás terén a Hogyan ölne Jung? című novella érdemli. Szonja és RavenS már említették a saját értékelésükben, hogy miután elolvastuk, egészen hajnalig Jungról szedtük össze a tudásunkat, olvasunk utána a dolgoknak. Sötét, érdekes és, hogy egyik barátnőmet idézzem: "Súlyos, mint a nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozó testi sértés" (éljen a büntetőjog!)

Esővágy, mint kötetzáró tökéletes választás volt. Teljesen elvarázsolt, csak úgy áradt belőle Ezüst energiája. Egy szóval kifejezve: tökéletes.

A tökéletes jelző nem csak az Esővágyra és a kötet többi novelláját, hanem az illusztrációkat is megilleti. László Maya illusztrációi pluszt adtak az olvasási élményhez, és habár ezek nélkül is megállta volna a helyét a kötet, velük együtt még teljesebb egészt alkot. 


Ha van kedvetek nézzétek meg a projekthét többi bejegyzését is. Találkozhattok Szonja illusztrációival, kitölthetitek a saját készítésű Ki lennél a Calderonból tesztünket, illetve interjúk formájában rengeteg érdekességet megtudhattok Mayáról és az írónőről is. 
Üdv, 

2017. január 3., kedd

MEGJELENÉSRE VÁRVA 2017. - KÜLFÖLDI MEGJELENÉSEK

Hello Molycik!
Üdv mindenkinek így 2017 harmadik napján. Az új év egyenlő új megjelenésekkel, amiket várhatunk, ennek szellemében azokat az angol nyelvű könyveket fogom ma megmutatni nektek, amiket már nagyon a kezem között akarok tudni.

Holly Smale Geek Girl könyvei mindig mosolyt csalnak az arcomra, biztos vagyok benne, hogy 2017-ben is olvasok majd az írónőtől. Két új megjelenés is lesz tőle, igaz az egyik már kiadásra került az USÁ-ban - de én a UK paperback verzióra várok -, a másik pedig a Geek girl utolsó kötete. 

Kiadó: HarperCollins Children's Books
Megjelenés: 2017. március 9.
Oldalszám: 400
Előrendelem
Fülszöveg
My name is Harriet Manners and I’ll be a geek forever…
Harriet Manners knows almost every fact there is.
Modelling isn’t a sure-fire route to popularity. Neither is making endless lists. The people you love don’t expect you to transform into someone else. Statistically, you are more likely to not meet your Australian ex-boyfriend in Australia than bump into him there.
So on the trip of a lifetime Down Under Harriet’s to-do lists are gone and it’s Nat’s time to shine! Yet with nearly-not-quite-boyfriend Jasper back home, Harriet’s completely unprepared to see supermodel ex Nick. Is the fashion world about to turn ugly for GEEK GIRL?
It’s time for Harriet to face the future. Time to work out where her heart lies. To learn how to let go…

Kiadó: HarperCollins Children's Books
Megjelenés: 2017. június 1.
Oldalszám: 224
Fülszöveg

“My name is Harriet Manners, and I am a geek.”
A brand new summer story from the no. 1 bestselling and award-winning GEEK GIRL series!
Harriet Manners knows many facts.
And she knows everything there is to know about Paris… except what to do when you’re the hottest new model at Fashion Week.
Can Harriet find her je ne sais quoi or will it be sacré bleu! on the runway?
Find out in this hilarious summer special GEEK GIRL novella from the no. 1 bestselling author Holly Smale.

Renée Ahdieh The Wrath and the dawn duológiája a tavalyi év egyik nagy kedvence volt nálam, az új könyve pedig nagyon ígéretesnek tűnik: feudális Japán, egy kis Mulán beütés, szamurájok. Ide nekem, most azonnal. Btw, a borítója is gyönyörű, must have darab egy coverwhore polcán.
Kiadó: Putnam
Megjelenés: 2017. május 2.
Oldalszám: 416
Fülszöveg

From ​​the #1 New York Times bestselling author of The Wrath and the Dawn, comes a sweeping, action-packed YA adventure set against the backdrop of Feudal Japan where Mulan meets Tamora Pierce. 

The daughter of a prominent samurai, Mariko has long known her place—she may be an accomplished alchemist, whose cunning rivals that of her brother Kenshin, but because she is not a boy, her future has always been out of her hands. At just seventeen years old, Mariko is promised to Minamoto Raiden, the son of the emperor's favorite consort—a political marriage that will elevate her family's standing. But en route to the imperial city of Inako, Mariko narrowly escapes a bloody ambush by a dangerous gang of bandits known as the Black Clan, who she learns has been hired to kill her before she reaches the palace. 


Dressed as a peasant boy, Mariko sets out to infiltrate the ranks of the Black Clan, determined to track down the person responsible for the target on her back. But she's quickly captured and taken to the Black Clan’s secret hideout, where she meets their leader, the rebel ronin Takeda Ranmaru, and his second-in-command, his best friend Okami. Still believing her to be a boy, Ranmaru and Okami eventually warm to Mariko, impressed by her intellect and ingenuity. As Mariko gets closer to the Black Clan, she uncovers a dark history of secrets, of betrayal and murder, which will force her to question everything she's ever known.

2017 sem telhet el legalább egy Riordan könyv nélkül, én kapásból kettőre pályázom, de ha lesz még meglepetésként megjelenő újdonság Rick bácsitól, akkor az is felkúszik a megvásárolandó könyvek listára.

Kiadó: Disney-Hyperion
Megjelenés: 2017. május 2.
Oldalszám: 320
Fülszöveg

Zeus has punished his son Apollo—god of the sun, music, archery, poetry, and more—by casting him down to earth in the form of a gawky, acne-covered sixteen-year-old mortal named Lester. The only way Apollo can reclaim his rightful place on Mount Olympus is by restoring several Oracles that have gone dark. What is affecting the Oracles, and how can Apollo do anything about them without his powers? After experiencing a series of dangerous—and frankly, humiliating—trials at Camp Half-Blood, Apollo must now leave the relative safety of the demigod training ground and embark on a hair-raising journey across North America. Fortunately, what he lacks in godly graces he's gaining in new friendships—with heroes who will be very familiar to fans of the Percy Jackson and the Olympians and Heroes of Olympus series. Come along for what promises to be a harrowing, hilarious, and haiku-filled ride. . . .




Kiadó: Disney-Hyperion
Megjelenés: 2017. október 3.
Oldalszám: 528

Fülszöveg


In the third book in Rick Riordan's epic Norse mythology series, Magnus and his friends take a boat trip to the farthest borders of Jotunheim and Niflheim in pursuit of Asgard's greatest threat. Life preservers are mandatory for this wet, wild, and wondrous adventure.
Magnus Chase sorozat harmadik kötete. Bővebb információ még nincs, majd május környékén lehet rá számítani, miután megjelent az Apollo trials második kötete a The Dark Prophecy.









Sarah J. Maas nélkül sem telhet el egy év. 2017 szeptemberében lezárul az Üvegtrón sorozata, és elvileg az A Court of Thornes of Roses is trilógia lesz, így várhatóan az is le fog zárulni májusban. Magát a véget nem várom, de azt, hogy újra a Maas által teremtett világba teleportáljam magam, azt már nagyon. Meg persze azt is, hogy újra rám törjön a fangörcs Rhys és Rowan miatt :D Plusz, Chaol drága is kap egy novellát, ami az Empire of Storms történései alatt játszódik.

Kiadó: Bloomsbury
Megjelenés: 2017. május 2.
Oldalszám: 648
Fülszöveg
Looming war threatens all Feyre holds dear in the third volume of the #1 New York Times bestselling A Court of Thorns and Roses series.
Feyre has returned to the Spring Court, determined to gather information on Tamlin's maneuverings and the invading king threatening to bring Prythian to its knees. But to do so she must play a deadly game of deceit-and one slip may spell doom not only for Feyre, but for her world as well.
As war bears down upon them all, Feyre must decide who to trust amongst the dazzling and lethal High Lords-and hunt for allies in unexpected places.
In this thrilling third book in the #1 New York Times bestselling series from Sarah J. Maas, the earth will be painted red as mighty armies grapple for power over the one thing that could destroy them all.
Az ACOTAR-hoz jön egy színező is, amit egyszer biztosan be fogok szerezni. Ki ne akarna Rhyst színezgetni? :D  
Kiadó: Bloomsbury
Megjelenés: 2017. május 2.
Oldalszám: 96
Fülszöveg
The #1 New York Times bestselling A Court of Thorns and Roses series is brought to life in this stunning new colouring book. This must-have companion invites readers to experience and colour in the vivid imagery of Sarah J. Maas's #1 New York Times bestselling A Court of Thorns and Roses series. Forty-six pieces of stunning original artwork bring to life favourite characters, creatures and moments, including the lush beauty of the Spring Court and the glimmering allure of the Night Court. Join Feyre as she falls in love, wages war and explores the haunting and deadly world of the Fae.

Kiadó: Bloomsbury
Megjelenés: 2017. június 27.
Oldalszám: 208
Fülszöveg
Chaol Westfall has always defined himself by his unwavering loyalty, his strength, and his position as the Captain of the Guard. But all of that has changed since the glass castle shattered, since his men were slaughtered, since the King of Adarlan spared him from a killing blow, but left his body broken.

His only shot at recovery lies with the legendary healers of the Torre Cesme in Antica-the stronghold of the southern continent's mighty empire. And with war looming over Dorian and Aelin back home, their survival might lie with Chaol and Nesryn convincing its rulers to ally with them.

But what they discover in Antica will change them both-and be more vital to saving Erilea than they could have imagined.
Az Üvegtrón hatodik, záró kötetéről még csak annyi információ látott napvilágot, hogy 2017. szeptember 5-én fog megjelenni, és 702 oldalas lesz. A Bookdepository oldalán már előrendelhető. Illetve lesz még egy The World of Throne of Glass kötet is 2017. október 31-én, ami szintén előrendelhető a Bookdepository oldalán.

Van még egy olyan írónő, akinek mindegy milyen könyve jelenik meg azt birtokolni szeretném, ő pedig nem más, mint Colleen Hoover. Idén augusztusban fog megjelenni az új YA könyve, a Without Merit, már kíváncsian várom, az előrendelése megtörtént. Erről sem tudunk még sokat, csak annyit, hogy 2017. augusztus 1-én fog megjelenni, 384 oldalas lesz, és ahogy azt már megszokhattuk az Atria Books fogja kiadni. Bookdepositoryn már előrendelhető a kötet.

2016-ban nagy kedvencem lett Alwyn Hamilton Rebel of the Sands című könyve, aminek februárban jön a folytatása. Vizsgaidőszak után szerintem első dolgom az lesz, hogy elolvassam a Traitor to the Thronet.
Kiadó: FABER & FABER
Megjelenés: 2017. február 2.
Oldalszám: 592
Fülszöveg
The ​​sizzling, un-put-downable sequel to the bestselling Rebel of the Sands!
Mere months ago, gunslinger Amani al'Hiza fled her dead-end hometown on the back of a mythical horse with the mysterious foreigner Jin, seeking only her own freedom. Now she's fighting to liberate the entire desert nation of Miraji from a bloodthirsty sultan who slew his own father to capture the throne.
When Amani finds herself thrust into the epicenter of the regime—the Sultan's palace—she's determined to bring the tyrant down. Desperate to uncover the Sultan's secrets by spying on his court, she tries to forget that Jin disappeared just as she was getting closest to him, and that she's a prisoner of the enemy. But the longer she remains, the more she questions whether the Sultan is really the villain she's been told he is, and who’s the real traitor to her sun-bleached, magic-filled homeland.
Forget everything you thought you knew about Miraji, about the rebellion, about djinni and Jin and the Blue-Eyed Bandit. In Traitor to the Throne, the only certainty is that everything will change.

Szonja már annyit áradozott a Caravalról, pedig még meg sem jelent, hogy már rám is átragadt, én is akarom a Garber regényét, és már nem csak a borító miatt :D A fülszöveg Lunar Chronicles hangulatot ígér, amit én imádtam, szóval már kíváncsian várom Stephanie Garber Caravalját.
Kiadó: Flatiron Books
Megjelenés dátuma: 2017. január 31.
Oldalszám: 400
Előrendelem
Fülszöveg

An ​​original world. A legendary competition. A mesmerizing romance. An unbreakable bond between two sisters.
Welcome to Caraval—the first book in a spell-casting fantasy series that’s perfect for fans of Marissa Meyer’s Lunar Chronicles series and The Night Circus.
Before you enter the world of Caraval, you must remember that it’s all a game . . .
Scarlett has never left the tiny island where she and her beloved sister, Tella, live with their ruthless father. Now Scarlett’s father has arranged a marriage for her, and Scarlett thinks her dreams of seeing Caraval, the legendary, once-a-year performance where the audience participates in the show, are over.
Then, Scarlett’s long-dreamt of invitation to Caraval finally arrives. So, Tella enlists a mysterious sailor’s help to whisk Scarlett away to this year’s show. But as soon as the trio arrives, Tella is kidnapped by Caraval’s mastermind organizer, Legend.
Scarlett has been told that everything that happens during Caraval is only an elaborate performance. But she nonetheless soon becomes enmeshed in a game of love, heartbreak, and magic with her sister, with Legend, and with the other players in the game. And whether Caraval is real or not, she must find Tella before the five nights of the game are over, a dangerous domino effect of consequences is set off, and her sister disappears forever.
Ezeknek a külföldi könyveknek várom a megjelenését, meg még vagy 25 másiknak...
A Barnes & Noble összeállított egy jó kis listát, aminek úgy a 85%-át akarom. Itt a link hozzá, ha van kedvetek csekkoljátok :)

Ti mely könyvek megjelenését várjátok már nagyon?
Üdv, 

2016. december 31., szombat

2016-OS LEGESLEGNAGYOBB KEDVENCEIM (BEST OF 2016.)

Hello Molycik!
Ma a legeslegnagyobb kedvenceim következnek, a dobogósok, azok a könyvek, amelyek tönkretettek, megnevettettek vagy a kettőt egyszerre tették. Mégis elérték, hogy folyamatosan róluk áradozzam, újra és újra beleolvassak, és elvesszek a világukban. 

Jöjjenek 2016 legjobbjai, ezúttal sorrendet is állítottam, a felsorolást az 5. hellyel kezdeném, ami az egyik kedvenc hazai íróm legutóbbi megjelenése, A. M. Aranth Oculusa.

Már első látásra szerelem volt a könyv, ami szerintem nem meglepő, mert fantasztikusra sikeredett a borító, és a könyv is természetesen. Zseniális a világ, amit A. M. Aranth feltár előttünk, a szereplők is megállják a helyüket a badass kategóriában. Na és aztán jött a végkifejlet. Azt a ****. Mai napig nem találok szavakat rá, de véleményem szerint ennek így kellett lennie, hatalmasat ütött. Nincs szükség folytatásra, számomra így tökéletesen lezárt a történet, pont a végétől lett még sokkal zseniálisabb. Egyetlen hibáját a szerkesztésben láttam, elég sok volt az elírás, ami picit szúrta a szemem.
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 420
Megrendelem
Fülszöveg
Mit ​​tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?
Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.
A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.
*
Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?
Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.
A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.
*
Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?
Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.
A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.

A dobogó negyedik fokát Cassandra Clare és Holly Black Magisztérium sorozatának harmadik kötete, a Bronze Key birtokolja. Aki szerette a sorozat előző részeit, annak a Bronze Key még jobban elnyeri majd a szívét. Sokkal eseménydúsabb, megdöbbentőbb, mint az előző kötetek. Egyik meglepetés ért a másik után, és nem győztem az állam összekaparni a földről, és lényegében felesleges is volt, mert miután nagy nehezen megtettem a kedves írónők belém rúgtak egy jó nagyot, amikor meglépték azt, amit nem néztem ki belőlük. 

Kiadó: Corgi Childrens
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 256
Megrendelem
Fülszöveg

Magic can save you. 

Magic can kill you.

Students at the Magisterium are supposed to be safe. Under the watchful eyes of the mages, they are taught to use magic to bring order to a chaotic world.
But now the chaos is fighting back. Call, Tamara, and Aaron should be worrying about things like pop quizzes and magic contests. Instead, after the shocking death of one of their classmates, they must track down a sinister killer… and risk their own lives in the process.
As Call, Tamara, and Aaron discover, magic can only be as good as the person who wields it. In evil hands, it has the capacity to do immeasurable harm, unless it is stopped in time.
In this striking third book of Magisterium, bestselling authors Holly Black and Cassandra Clare present us with a school where anything, good or evil, can happen, and the only way to unlock the truth is to risk everything to find it.

A harmadik helyen egy magyarul nem is olyan régen megjelent könyv áll. Az értékelésemben már áradoztam róla egy sort, így most nem terveztem, hogy bővebben írnék róla. A Szépség és Szörnyeteg, retelling rajongók valószínűleg szeretni fogják. Ignifex és Nyx szópárbajai, vacsora estjeik már alapból megérnek egy misét, és véleményem szerint maga a háttérvilág is jól kidolgozott, érdekes és izgalmas. 

Kiadó: Menő könyvek
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 422
Értékelésem
Megrendelem

A recenziós példányt köszönöm 
szépen a Menő Könyveknek!
Fülszöveg

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Leonidas ​​lányát nyolc éven át képezték arra, hogy megölje a zsarnokot, megmentve ezzel a Királyságot, bár feláldozva saját életét. 

De egy dologra nem készítették fel: arra, hogy mit tegyen, ha végzetes szerelembe esne.

“Imádtam ezt a felemelően sötét és káprázatosan szenvedélyes történetet – alig várom, hogy megjelenjen Hodge következő regénye!” – Sarah J. Maas az Üvegtrón-sorozat szerzője 



“Teljesen magával ragadott!” – Alex Flinn, a Beastly – A szörnyszívű írója

Nüxet gyerekkorától kezdve arra képzik, hogy végezzen a Királyság zsarnok uralkodójával, a félelmetes és halhatatlan démonnal. De amikor tizenhét évesen beköltözik a város fölé magasodó kastélyba, rájön, hogy semmi sem olyan, mint amilyennek képzelte: főképp nem a vonzó és szemtelenül szellemes férje. Nüx tudja, hogy mi a kötelessége, és hogy bármi áron meg kell mentenie a népét, de lassan be kell ismernie, hogy menthetetlenül beleszeretett az esküdt ellenségébe… Vajon ez elég indok arra, hogy feladja a küldetését, és átadja magát ennek a szörnyetegnek? 



Ebben a varázslatosan megírt történetben a Szépség és a szörnyeteg tündérmesei bája találkozik az Üvegtrón-sorozat dühös szenvedélyével.

A szerző, az amerikai Rosamund Hodge az ókori mítoszok, a középkori angol történetek és a dark fantasyk megszállottja, jelenleg Seattle-ben él hét macskájával és a plüssszörnyeivel.

A második helyen holtverseny van, nem tudtam dönteni két könyv között, úgy voltam vele, hogy mindkettőnek dobogón a helye, annyira imádtam őket. Valószínűleg senkit nem lep már meg, hogy egy Riordan kötet is felkerül a legjobbak listájára, minden évben ez van, viszont idén betársult a Hidden Oracle mellé Marissa Meyer Holdbéli krónikájának harmadik része a Cress is. 

A Holdbéli krónikáktól kezdetben féltem, mert sci-fiként címkézték, ami nem az én zsánerem, ezért csak nehezen vettem rá magam, hogy elkezdjem a Cindert. Szerencsére alaptalan volt a félelmem, nagyon szerettem. A Scarletet még jobban szerettem, mint az első kötetet, és vártam a csodát, hogy az Alexandra kiadja végre, de mivel ez a mai napig nem történt meg, így egy gyenge pillanatomban megrendeltem Bookdepositoryn a könyvet, idén pedig sort is kerítettem rá, és OMG. A Cressben folyamatosan történt valami. Nem volt időm levegőt venni se, annyira pörögtek az események, és féltem is, hogy nem lesz jó vége a dolognak, hogy valahol kisiklik az egész. Legnagyobb örömömre ez sem történt meg, csak a szívem szakadt meg Thorneért, aki a legnagyobb kedvencem az egész sorozatban. Imádom a csávót. 

Kiadó: Puffin
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 560
Megrendelem
Fülszöveg

Rapunzel's tower is a satellite. She can't let down her hair – or her guard.
In this third book in the bestselling Lunar Chronicles series, Cinder and Captain Thorne are fugitives on the run, with Scarlet and Wolf in tow. Together, they’re plotting to overthrow Queen Levana and her army.
Their best hope lies with Cress, who has been trapped on a satellite since childhood with only her netscreens as company. All that screen time has made Cress an excellent hacker – unfortunately, she’s just received orders from Levana to track down Cinder and her handsome accomplice.
When a daring rescue goes awry, the group is separated. Cress finally has her freedom, but it comes at a high price. Meanwhile, Queen Levana will let nothing stop her marriage to Emperor Kai. Cress, Scarlet, and Cinder may not have signed up to save the world, but they may be the only ones who can.
Riordanról meg annyit, hogy hozta a szokásos, zseniális formáját. A Hidden Oracle Apolló története. Igen, az istené, aki ezúttal annyira kihúzta a gyufát Zeusznál, hogy egy időre emberként kell élnie életét. Ahhoz, hogy újra isten legyen, és elnyerje apja kegyelmét a rá váró megmérettetéseket sikeresen kell vennie, különben örökre Lester Papadopoulos marad (ezt a nevet adta Riordan Apolló földi énjének). Megszokott Rick bácsi humor, kalandból is akadt pár, és legnagyobb örömömre Percyt is viszont láthattam pár oldal erejéig, illetve Annabeth kivételével kb. mindenki szerepelt a könyvben, szóval szuper volt :D
Kiadó: Disney-Hyperion
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 384
Megrendelem
Fülszöveg

How do you punish an immortal?
By making him human.
After angering his father Zeus, the god Apollo is cast down from Olympus. Weak and disorientated, he lands in New York City as a regular teenage boy. Now, without his godly powers, the four-thousand-year-old deity must learn to survive in the modern world until he can somehow find a way to regain Zeus's favour.
But Apollo has many enemies – gods, monsters and mortals who would love to see the former Olympian permanently destroyed. Apollo needs help, and he can think of only one place to go . . . an enclave of modern demigods known as Camp Half-Blood.


Az aranyérmes pedig biztosan mindenkit meg fog lepni: Sarah J. Maastől az A Court of Mist and Fury. Ez a könyv  teljesen tönkretett. A fangörcstől biztos leállt pár pillanatra a szívem, a végétől meg egyenesen meghaltam. Párszor földhöz akartam vágni a könyvet, és voltak szép kis kirohanásaim is. Május óta - mióta elolvastam - konstans bookhangoverben szenvedek. Sokáig ez társult az olvasói válságommal, de ma már csak simán bookhangover van, mert egész jól elvagyok a könyvekkel, amiket olvasok (lásd: Kegyetlen szépség <3), de egyiknél sem érzem azt, hogy igen, erre vártam, ez kell nekem, hogy egy kicsit ne gondoljak Rhysandre, hogy kiűzzem a fejemből a SJMaas által kreált világot, szereplőket. Akkora WTF momentek voltak a könyvben, hogy nem tudok túllendülni rajta, ehhez még hozzájön Rhysand, aki purrfect, és Velaris. Velarisba akarok költözni, most azonnal. Nem mennék bele a részletekbe, ha végre összeszedem magam annyira, hogy anélkül írjak a könyvről, hogy nyálcsorgatáson, fangörcsön kívül másról is szól azonnal sort kerítek rá, de még nem jutottam el erre a szintre. Addig is ajánlom mindenkinek aki egy jó kis fantasyre, retellingre feni a fogát, meg persze az ACOTAR rajongóknak, mert igaz, hogy már az első kötet is nagyon jó volt, a másodikban elszabadul a pokol, és az írónő felteszi az i-re azt a bizonyos pontot. #TeamRhys, Tamlin menj a francba :( 

Kiadó: Bloomsbury
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 640
Megrendelem

Fülszöveg

Feyre survived Amarantha’s clutches to return to the Spring Court–but at a steep cost. Though she now has the powers of the High Fae, her heart remains human, and it can’t forget the terrible deeds she performed to save Tamlin’s people. 
Nor has Feyre forgotten her bargain with Rhysand, High Lord of the feared Night Court. As Feyre navigates its dark web of politics, passion, and dazzling power, a greater evil looms–and she might be key to stopping it. But only if she can harness her harrowing gifts, heal her fractured soul, and decide how she wishes to shape her future–and the future of a world cleaved in two. 
With more than a million copies sold of her beloved Throne of Glass series, Sarah J. Maas’s masterful storytelling brings this second book in her seductive and action-packed series to new heights.




Ezek voltak az idei legnagyobb kedvenceim, tényleg még mindig a könyvek hatása alatt vagyok, erről RavenS és Lorelai tudna mesélni bőven, folyamatosan őket zaklatom minden fangirl pillanatomban :D 

Idén ez volt az utolsó bejegyzés a blogon, találkozunk 2017-ben. Addig is Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak. Üdv, 

designed by Charming Templates