V. E. SCHWAB: A DARKER SHADE OF MAGIC - EGY SÖTÉTEBB MÁGIA (SHADES OF MAGIC #1.)

Hello Molycik!

Hamarosan véget ér a Promágus Kupa első fordulója, ami a Why so serious?! nevet kapta. Célunk a TBR csökkentéshez hasonlóan a várólistánk számának csökkentése, bár részemről úgyis csak növekedni fog, de legalább próbálkozom. A sok szép borítónak sosem tudok ellenállni, se az új megjelenéseknek. 

A Why so Serious? kategóriába olyan könyveket kell elolvasnunk, ahol nem (csak) a klasszikus hősöké a világ. Olyan karakterek is szerepet kapnak, akiknek nincs ki mind a négy kerekük, de ennek ellenére, vagy éppen ezért rendkívül szerethetőek, vagy éppenséggel antihősök. Jöhetnek az ikonikus gonoszok, a klasszikus elmebetegek, a közveszélyes őrültek, a problémásak, a deviánsak, a morálisan korruptak.

Ez alapján pedig a választásom újdonsült kedvenc írónőm egyik trilógiájának kezdő kötetére esett, az A Darker Shade of Magic-re, ami egyébként ma (2017. február 27.) jelenet meg magyarul.

Kiadó: Ventus Libro
Eredeti cím: A Darker Shade Of Magic
Sorozat: Shades of Magic #1
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 464
Megrendelem

Fülszöveg

Kell az utolsó utazók egyike – varázsló a párhuzamos világok, mágikus városok közti átkelés ritka képességével. Szürke Londonban, a koszos és unalmas, minden mágia híján való birodalomban az őrült III. György uralkodik, míg Vörös Londonban, ahol Kell is felnőtt a trónörökös, Rhy Maresh mellett, tisztelik az életet és a mágiát. Fehér Londonban pusztító harc folyik a mágia birtoklásáért. És egyszer, valamikor létezett Fekete London is, amelyről senki sem beszél. Kell hivatalosan Vörös London utazója, a birodalmak közti levelek kézbesítője. Nem hivatalosan viszont csempész, olyan vevőkkel, akik bármit megtennének akár a legapróbb tárgyért is, amely a másik világból származik. Veszélyes időtöltés ez, amelynek következményeit Kell meg is tapasztalja. Szürke Londonban menekülve Szelinával találkozik, egy zsebmetszővel, aki kirabolja, majd megmenti az üldözőjétől, végül ráveszi Kellt, hogy magával vigye a másik világba.

---

V. E. Schwab nevével RavenS-nek hála ismerkedtem meg, és mióta belehabarodtam az Archívumba és annak világába, Schwab írásmódjába, azóta igyekszem minden könyvével megismerkedni. Az pedig, hogy megtudtam, hazánkban a Ventus Libro kiadó megjelenteti a könyvet csak még jobban motivált arra, hogy minél előbb elolvassam az A Darker Shade of Magic c. könyvét. 

Forrás

Az írásmód a szokásos Schwab, amibe beleszerettem. Hiába indul lassan a történet, hiszen körülbelül az első 100-150 oldalon csak ismerkedünk a szereplőkkel, a világgal, a politikai helyzettel, mégis magába szippantott már az első oldalon, és véleményem szerint a cselekmény lassú kibontakozása kellett ahhoz, hogy jobban átlássuk a dolgokat, és Kell által megismerjük a világot. Viszont miután beindulnak a dolgok már pörög a cselekmény, én végig csak néztem, mint Rozi a moziban, hogy most mi a franc történt. A mozis hasonlatomat pedig érthetjük szó szerint, mert annyira jó volt a leírás része a könyvnek, hogy végig olyan érzésem volt, mintha egy filmet néztem volna, életre kelt a történet a fejemben. 

A világfelépítés, azon belül a négy London ötlete szerintem valami zseniális. Imádtam Kellel együtt utazni Vörös, Szürke, és Fehér London között, illetve minél többet megtudni Fekete London balszerencséjéről. Lila leírása pedig valami fantasztikus a Londonokról:

" – Semmit nem tudsz ezekről a világokról – jegyezte meg végül, de a dacos ellenkezés már eltűnt a hangjából. – Dehogynem! – szólt Lina vidáman. – Létezik Buta London, Kell London, Bizarr London és Halott London – sorolta az ujjain számolva. – Látod? Gyorsan tanulok."

Kedvencem egyértelműen Vörös London volt, sokkal barátságosabbnak érzékeltem, mint az összes többit, a mágia erőteljes jelenléte pedig még vonzóbbá tette számomra. Fehér Londont én a kegyetlenséggel, brutalitással és szadizmussal jellemezném, így nem sikerült közel kerülnie hozzám, pláne nem a Dane ikrekkel a trónon. Szürke London a nevéhez hűen szürke, átlagos, de különösebben nem keltette fel a figyelmem.

Ami kifejezetten tetszett az az volt, ahogy Kell tök jól elmagyarázta a mágiával kapcsolatos dolgokat, a történelmet, a nyelvet, lényegében mindent elmesélt, amit tudnom kellett ahhoz, hogy képben legyek a kezdetek kezdetén. A fekete mágiás dolog nagyon izgatja a fantáziámat, kíváncsi vagyok mi lesz a végkifejlet. Maga a könyv is egy kicsit sötétebb hangulatú, lassan beszivárgott a fejembe és nem is sikerült felszívódnia, ott ragadt és a mai napig eszembe jutnak egyes részei. 

Forrás

Kellt ugyebár sokat emlegettem már, szóval gyorsan rá is térek a szereplőkre, hiszen ők is szuperek. Vagy nagyon utáltam őket, vagy nagyon imádtam őket. Ez a két véglet volt a főbb szereplők kapcsán. Összességében azonban mind érdekes és egyediek, viszont még van mit fejlődniük.

" – Te nem félsz a haláltól? – kérdezte most Linát. A lány úgy nézett rá, mintha ez valami nagyon furcsa kérdés lenne. Aztán tagadóan megrázta a fejét. – A halál mindenkiért eljön – felelte egyszerűen. – Nem félek meghalni. Attól viszont igen, hogy itt ér a vég – intett körbe széles mozdulattal a szobáján, a tavernán, a városon. – Inkább halljak meg kaland közben, mint éljek itt vesztegelve."

Kezdem Kellel, akinek a nevét nagyon nehezen szoktam meg az eredeti, angol szövegben, mert folyamatosan pislogtam, hogy most akkor mi kell? Látszik, hogy általában este olvastam, és fáradt voltam, de tény, hogy nehezen szoktam meg a nevét. Egyébként elég badass a srác, könnyen megkedvelhető, és tényleg nagyon jól elmesélte a mágiával és a Londonokkal kapcsolatos tudnivalókat. Erős, egyedi karakter, de amit a legjobban imádtam az a közte és Rhy között lévő kapcsolat, illetve a Lila és közte lévő kapcsolat. Rhy esetében érződött az úgymond testvéri kötelék, és áradt Kellből a szeretet iránta, így én is nagyon könnyen megkedveltem a herceget, pedig Rhyról tényleg nagyon kevés infót tudunk meg róla, de számomra még így is egy szimpatikus, kedvelhető karakter. 

Lila esetében meg egyfajta kötődést és törődést éreztem. Egy idő után kölcsönösen védelmezték a másikat, és elkezdtek törődni egymással, és aggódni egymásért. Ott van közöttük a kémia, viszont félre ne értsetek, nincs romantikus oldala az egésznek. A későbbiekben gondolom lesz, nem tudom, még nem tartok ott, de ebben a kötetben még nincs, és ettől csak még jobban szeretem az A Darker Shade of Magicet. Lehet, hogy a többség velem ellentétben igényelte volna a romantikus szálat, de én nem, számomra így volt jó az egész, ahogy Schwab megírta.

"– De ugye nem fogok önmagamba beleszaladni? – törte meg végül Lina a csendet. Kell feléje pillantott. – Miről beszélsz? A lány belerúgott egy kilazult kőbe. – Hát úgy értem, az egy másik világ lesz, nem? London egy másik verziója. Nekem is él ott az ottani másom? Kell a homlokát ráncolta. – Még sosem találkoztam senki hozzád hasonlóval."

Lilat egyébként nagyon bírom, badass, szókimondó, bátor, belevaló csaj. Kicsit emlékeztet Macre -Schwab másik sorozatából az Archívumból -, aki szintén nem nyafogott, hanem próbált tenni a reménytelen helyzete ellen. Lila kezébe vette a saját sorsát és úgy döntött, hogy ha törik, ha szakad változtat a sorsán, nem fogja megvárni, hogy a sült galambot, ami nem akar a szájába repülni, de még csak a közelébe sem. És, ha már Lila, valaki igazán elárulhatná, hogy a magyar fordításban a Delilah Bardból miért Szelina Bard lett? Ezt komolyan nem tudom feldolgozni :D 

A következőkben pedig összekötöm a kellemeset a hasznossal, ugyanis van még 3 személy, akikről szót szeretnék ejteni: Holland és a Dane ikerpár, akik a fő okai annak, hogy pont az A Darker Shade of Magicet választottam a Promágus könyvemnek.

Megmondom őszintén, hogy Hollandot én az elejétől fogva nem kedveltem, és ez az egész könyv alatt nem változott meg, csupán annyi történt, hogy kicsit jobban beláttam a színfalak mögé, és átértékelődött bennem a karaktere, de megkedvelnem nem sikerült. Úgy gondolom, hogy a körülményektől függetlenül a gonoszok táborát erősíti, ő a szükséges rossz. 

A Dane ikrek pedig menjenek a francba :D Szadisták, velejükig romlottak, hatalom éhesek, és nagyon utáltam őket. Szerintem jobb sorsot nem is szánhatott volna nekik Schwab. 

A Darker Shade of Magic számomra tökéletes választás volt, egy szuper fantasy, így a műfaj szerelmeseinek valószínűleg ez is tetszeni fog. A cselekmény kezdetben elég lassan bontakozik ki, de utána már pörgős, és a harcjelenetek is szuperek. A világfelépítés - a Schwab rajongók számára ez nem lesz meglepő - zseniális, én vizsgaidőszak kellős közepén úgy rácuppantam, mint Micimackó a mézre, és alig várom, hogy olvassam a folytatást, csak jelenleg még Kate Danielst olvasok, mert SoSo és RavenS már lassan megesznek vacsorára, hogy még mindig nem vagyok fanatikus Ilona Andrews rajongó, és nem idézek fejből a könyveikből, mint ők. Ha tehetném 10, sőt 20 csilagot adnék a könyvre, de csak 5 áll a rendelkezésemre, így azt természetesen megkapja.

Ha van kedvetek és már olvastátok a könyvet, akkor írjátok meg a véleményeteket, beszélgessünk róla!:)
Üdv,

ALWYN HAMILTON: A HOMOK LEÁNYA (REBEL OF THE SANDS #1.)

Kiadó: Faber Children's
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 368
Megrendelem (angolul)
Megrendelem (magyarul)

Fülszöveg:

She’s more gunpowder than girl—and the fate of the desert lies in her hands.

Mortals rule the desert nation of Miraji, but mystical beasts still roam the wild and barren wastes, and rumor has it that somewhere, djinni still practice their magic. But there's nothing mystical or magical about Dustwalk, the dead-end town that Amani can't wait to escape from.

Destined to wind up „wed or dead,” Amani’s counting on her sharpshooting skills to get her out of Dustwalk. When she meets Jin, a mysterious and devastatingly handsome foreigner, in a shooting contest, she figures he’s the perfect escape route. But in all her years spent dreaming of leaving home, she never imagined she'd gallop away on a mythical horse, fleeing the murderous Sultan's army, with a fugitive who's wanted for treason. And she'd never have predicted she'd fall in love with him…or that he'd help her unlock the powerful truth of who she really is.

***

Egy mesterlövész. Egy álmodozó. Egy piszok jó hazudozó. Bár Mirádzsi sivatagjait már az emberek uralják, az elhagyatott, vad területeken még mindig a mitikus lények irányítanak, és az a hír járja, hogy a dzsinnek mágiája sem veszett el. Az emberek számára ez egy könyörtelen hely, pláne ha az illető szegény, árva, vagy nő. Amani Al’Hizáról mindhárom elmondható. Tehetséges lövész, aki remekül céloz, azonban nem tud elszabadulni Porfészekből, a kisvárosból, ahol két lehetősége van a jövőre nézve: vagy megházasodik, vagy meghal. De aztán találkozik Jinnel, a karakán idegennel, aki tökéletes menekülő útvonalat tár elé. És bár éveken át ábrándozott Porfészek elhagyásáról, azt legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy egy mitikus lovon fog elvágtatni, vagy hogy egy idegen szökevény ismerteti majd meg vele az igazi sivatagot, aki eközben a szívét is ellopja.

---

Akik rendszeres olvasóim azok tudhatják, hogy elég gyakran választok borító alapján könyvet magamnak, ugyanis azt az elvet vallom, hogy egy szép borítóban maximum csalódom, viszont nem lövi le a poént, mint egyes fülszövegek. A Rebel of the Sands-re meg elég ránézni és ahw *.* Első látásra szerelem volt a könyv, egy gyönyörű kapcsolat kezdete, és bíztam benne, hogy egy hosszú kapcsolaté, amely nem lesz tele szenvedéssel és mérgelődéssel, abban, hogy a szép külső legalább annyira szép a belső tartalom közelebbi megismerése után is. Legnagyobb szerencsémre a Rebel of the Sands úgy ahogy van elbűvölő, és magával ragadó.

A szép borítókon kívül ugyebár nagy kedvencem a görög mitológia, amiről ugyan nem szól a könyv, de az arab témakörről igen. Az arab világ azok közé a témák közé tartozik, amit vagy nagyon szeretek vagy nagyon utálok, de persze ez nagyban függ attól, hogy milyen a könyv stílusa, mennyire felépített a háttérvilág, a karakterek. A Rebel esetében az első eset áll fent, Alwyn Hamilton története teljesen magával ragadott, beszippantott és egészen az utolsó szóig nem engedett, meg még utána sem, mert a második kötetet talán még jobban szerettem, mint az elsőt, de arról majd egy másik posztban fogok írni.

A történet úgy indul, hogy megismerjük Amanit Dustwalk városából, aki nem a szokványos lányos dolgoknak hódol, mint a ruhák, és nem is tudom mit hozzak példának még, legyen mondjuk a smink, nem, ő inkább célba lő szabadidejében. Blue eyed bandit-ként próbál minél több pénzt összeszedni, hogy elszökhessen Dustwalkból, és megkeresse a nagynénjét, új életet kezdjen. Ekkor találkozik Jinnel, aki egy lázadó, és épp a Szultán katonái elől menekül. A sorsuk kereszteződik és egy mesés kaland kezdődik, ami tele van veszéllyel és izgalommal. 

És, hogy miért is szerettem ennyire a könyvet?
Szavakkal kifejezni szinte lehetetlen, hogy milyen hangulat árad a könyvből. Tényleg elmondhatatlan, leírhatatlan, és végig jelen van az olvasás során. A Miraji sivatagban ragadtam Amanival, Jinnel és a lázadókkal, és hogy őszinte legyen soha nem akarok kikeveredni a sivatagból, ha az azt jelenti, hogy még jó sok, köteten át soron követhetem a kalandjaikat.

Pár mondat erejéig essen szó a szereplőkről is. 
Amani szerintem egy badass, belevaló, gyorsan megkedvelhető karakter, aki nem ül tétlenül a fenekén, hanem igenis tesz a sorsa jobbra fordulásának érdekében, és nem engedi meg, hogy az úgymond családja olyan helyzetbe kényszerítse, ami neki nem tetszik, és amit nem akar. Próbál független, erős fiatal nő lenni, méghozzá a saját kultúrája elleni lázadással, a normák felrúgásával. Legfőbb vágya, hogy kiszabaduljon Dustwalk városából, a megszokott környezetéből, főként, hogy távol kerüljön a családjától, mert a nagybátyja épp azon ügyködik, hogy férjhez adja őt. Annak édekében, hogy ez még véletlenül se történjen meg Amani hajlandó mindent megtenni, és végül ellovagol a egy számára teljesen idegen, mégis jóképű és titokzatos sráccal egy misztikus lovacska (Buraqi) hátán :D 

Különösen tetszett, hogy ami Amani szívén, az a száján is, nem szenvedett, mindig megmondta a véleményét, igaz ennek is megvan a háttérsztorija, és ahogy haladunk a történetben, és egyre többet megtudunk Amaniról, főleg az apjáról úgy egyből nyilvánvaló lesz, hogy miért ennyire szókimondó, de véleményem szerint jót tett a történetnek, hogy csak az igazat hallottuk Amanitól. Nagyon erős személyiség, képes megvédeni saját magát és hiába származik hátrányos helyzetből egyáltalán nem sajnáltatta magát, sosem éreztem azt, hogy azon lenne a hangsúly, hogy szegény Amani, milyen rossz neki, és a szokásos klisék, amik általában ehhez a körhöz társulnak. Mondjuk, néha kicsit túlságosan is meggondolatlan és forrófejű volt, de ez számomra nem volt zavaró, és nem esett át a ló túlsó oldalára, nem éreztem a péklapát szükségességét egyszer sem a történet olvasása során.

Mielőtt rátérnék a másik főszereplőre, Jinre azt fontos tisztázni, hogy a történetet két nagyobb részre lehet osztani, legalábbis én két részre osztom fejben: az első rögtön a történet kezdete, amikor Amani Dustwalk-ból való szabadulását követhetjük végig, és végig szurkolhatunk, hogy épségben elmeneküljenek Jinnel, akiről egyébként ekkor még körülbelül semmit nem tudunk azon kívül, amit a Amani katonákkal való beszélgetése során elcsípünk, de igazából nem tudjuk, hogy mi igaz, és mi nem. Lehetséges, hogy tényleg felségáruló, lázadó, a szultán ellensége, de az is lehet, hogy az egész egy hazugság. A másik része a történetnek pedig a menekülés után történtek, amikor kicsit jobban megismerjük Jin-t, a lázadókat, és a lázadás körüli szervezkedést, illetve nálam ekkor kezdte felütni fejét a fangirl állapot is.

A saját példányom, hát nem gyönyörű?

Azt már említettem, hogy Jinről nincs valami nagyon sok információnk a könyv elején, sőt, szerintem még így a második rész után sem merném kijelenteni, hogy kiismertem Jin-t, de lényegesen több dolgot tudok már róla, mint az első kötet elolvasása után. Amit megtudunk róla, az lassan, fokozatosan bontakozik ki, és ugyanilyen lassan derül fény a titkaira. Folyamatos meglepetések sora ért olvasás közben, és Jin tipikusan az a szereplő, akit mind imádunk: rossz fiúnak tűnik, de egy idő után kiderül, hogy igenis jólelkű és egyszerűen nem lehet nem szeretni. Arról már nem is beszélve, hogy olyan kémia van közte és Amani között, hogy ahw. Ahogy Szonja megfogalmazta nekem anno: perzsel, mint a strand homokja nyáron a meztelen talpak alatt :D

A mellékszereplőket is nagyon bírtam, mindenkiről pont annyi információt kaptam, ami fenntartotta végig a figyelmem. Se többet, se kevesebbet, és igazából ez az egész könyvre jellemző volt, hogy mindenből annyit tudtam meg, hogy ne unjak rá a történetre, de ne is érezzem azt, hogy már túl sok, és nem bírom követni. Pont annyit kaptam, ami fenntartotta a figyelmem, és amivel elérte az írónő azt, hogy tovább akarjam olvasni, és ne akarjam letenni 3 oldal után a könyvet, mint például a Fear the Drowning Deepnél, ami a legutóbbi olvasmányom volt, és kegyetlenül szenvedtem olvasás közben.

A háttérvilágnál illetve a lényeknél és a szereplőknél is az volt az érzésem, hogy még a felét se tudom, és kibontakozóban van az egész. Teljesen olyan volt, mintha csecsemőként születtem volna a Miraji sivatagba, az írónő által megalkotott világba, és szép lassan elkezdtem volna felfedezni a megalkotott világ csodáit, de még a felét se láttam, csak ízlelgetem, és még bőven van mit tanulnom, tapasztalnom ahhoz, hogy átlássam a teljes egészét. Olvasás közben ott van a sivatag homokja a kezemben és a száraz, forró sivatagi szél perzseli az arcomat miközben együtt vágtatok Amanival és Jinnel egy buraqi hátán, és hiszem, hogy az utazán végén minden kerek egésszé fog állni. 

Nagyon nagy kedvencem lett a Rebel of the Sands, bátran ajánlom minden fantasy kedvelőnek. Pörgős cselekmény, izgalmas történet, misztikus hangulat, amely garantáltan magába szippant és el sem enged, illetve szuper karakterek jellemzik a regényt. Arra azért vigyázzatok, hogy a könyv olvasása nagy mértékben hozzájárul az idő észrevétlen múlásához.

Ha jók az információim, akkor a regényt hazánkban a Maxim kiadó fogja kiadni. Már kíváncsian várom, hogy milyen lesz a fordítása és, hogy hogy fogadja a hazai közönség a könyvet. Abban pedig nagyon bízom, hogy az eredeti borító megmarad, mert hihetetlenül szép, kár lenne lecserélni. Ti mit gondoltok? 

Üdv,

TABITHA SUZUMA - FORBIDDEN: KIMONDHATATLAN

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 392
Megrendelem
A recenziós példányt köszönöm
szépen a Könyvmolyképző 
Kiadónak!

Fülszöveg:

A szerelem nem ismer határokat…

Lochant és Mayát a testvéri szálakon túl mindig is mély barátság fűzte egymáshoz. Mivel alkoholista anyjukra nem számíthatnak, közösen nevelik három kisebb testvérüket. Ez a megpróbáltatásokkal teli élet – és a köztük lévő tökéletes összhang – a megszokottnál jóval közelebb hozza őket egymáshoz.

Olyan közel, hogy végül egymásba szeretnek.

Lochan és Maya tudja, hogy a kapcsolatuk vállalhatatlan, és nem folytatódhat tovább. Ám tehetetlenek, mert amit éreznek, az semmihez sem fogható…

---

Nagyon nehéz írnom erről a könyvről. Nem ez az első alkalom, hogy leülök kiírni szépen minden gondolatomat. Már többször is próbálkoztam, de egyszerűen nem sikerül. Éppen ezért rendhagyó módon 5 pontban fogom megosztani veletek, hogy miért is  szerettem annyira Lochan és Maya történetét.

1. Az írásmód

Nem először olvasom a könyvet, három éve már egyszer kibőgtem a lelkem is olvasás közben, és már akkor mély nyomot hagyott bennem ez a különleges történet. Ebben nagy szerepe volt Suzuma írásmódjának, ami nélkül véleményem szerint fele ennyire se lett volna jó a könyv, hiszen hiába jó maga a történet, ha az írásmóddal problémák vannak. Viszont a Forbidden esetében semmi ilyen nem volt. Az írónő végig választékosan, szépen és számomra tökéletesen fogalmazott, annyira, hogy ha a történetet utáltam volna, akkor sem tudtam volna letenni a könyvet, mert egyszerűen nem eresztett el. 

A történetet váltott szemszögben olvashatjuk, hol Lochan, hol Maya szemén keresztül láthatjuk a dolgokat. Általában zavarni szokott, főleg olyankor, ha nehezen különböztethető meg, hogy épp melyik szereplő szemszögén keresztül is kéne felfognom, hogy mi történik. Lochan és Maya fejezetei jól elkülöníthetőek, megkülönböztethetőek voltak, viszont Lochan szemszögét sokkal jobban szerettem olvasni. Annyira bonyolult egy lélek a drága, véleményem szerint nála volt a legjobb érzékelhető, hogy Tabitha Suzuma mennyire jól bánik a szavakkal, néha én magam is éreztem Lochan fájdalmát, és áradt a lapokból a szomorúság.

"A tudat, hogy állandóan itt vagy mellettem, és mégsem érhetek hozzád… olyan, mint a rák… olyan, mintha rákos sejtek burjánzanának a testemben meg az agyamban!"

2. A történet

Őszintén bevallom, először nagyon féltem a könyvtől, és annak témájától. A tabu témák mindig is eléggé a komfortzónámon kívül estek, nem sokszor olvasok hasonló történeteket. Forbiddenhez hasonlót meg pedig még soha nem olvastam. Aki ismeri a fülszöveget esetleg utána járt a könyvnek, már tudhatja, hogy két testvér szerelméről, vérfertőzésről szól. Őszintén tisztelem Tabithát, hogy hozzá mert nyúlni a témához, és hogy volt lelki ereje megírni Lochan és Maya történetét.

Magáról a cselekményről annyit, hogy habár szerintem kicsit lassan indult el, de ez pont kellett ahhoz, hogy teljesen kibontakozhasson, hogy megértsük, hogy nem most kezdett el gyökerezni a két testvér közötti kapcsolat, hanem már születésük óta szoros kapocs van köztük, ami csak erősebbé vált az évek során, amikor elhagyta őket az apjuk, illetve minden olyan alkalommal, amikor az anyjuk hulla részegre itta magát, és otthagyta Mayát és Lochant, hogy vigyázzanak a kicsikre, pedig még ők maguk se nőttek fel teljesen, csak a körülmények áldozatává válva kellett felnőttként viselkedniük. 

"Willa nagy kék szeme, Willa gödröcskés mosolya. Tiffin bozontos szőke sörénye, Tiffin pimasz vigyora. Kit vidám kurjongatása, Kit büszkeségtől ragyogó tekintete. Maya arca, Maya csókja, Maya szerelme. Maya, Maya, Maya…"

3. A szereplők

A történeten kívül a szereplőket is nagyon megkedveltem, főleg a kicsiket. Willa és Tiffin zabálnivalóak és szerintem kellettek a történetbe. Színesebbé, érdekesebbé tették a mindennapokat, és én Kitet is ebbe a kategóriába soroltam. Tudom, sokan nem szeretik őt, haragszanak rá, azért, amit tett, de ha belegondolunk érthető a reakciója. Még fiatal, lázadó korszakát éli, ott próbált Lochannek keresztbe tenni, ahol tudott, hogy megmutassa mekkora nagy fiúvá érett. Kit volt a történetben az a rossz, aki kellett ahhoz, hogy a végkifejlet bekövetkezzen, hogy maradandó, nyolc napon túl gyógyuló legyen a sérülés, amit a történet okoz az olvasó számára. 

A sztori Maya és Lochan kapcsolatát mutatja be, méghozzá nem is rosszul. Mindketten erős karakterek, viszont ahogy azt már az írásmódnál is említettem Lochan szerintem egy sokkal komplexebb személyiség. Ő az, aki a legtöbb terhet a vállán viseli a családban és, aki mentálisan a leggyengébb. Rendesen rosszul éreztem magam olvasás közben, hogy mennyire magányos, szomorú és depressziós, sajnáltam, mert Mayán kívül senkire nem számíthatott, csak a túlélésre hajtott minden nap. Örültem, amikor a tanárnő segíteni próbálta, akkor pedig még jobban, amikor Lochan elkezdett egy kicsit szociálisabb lenni, és kevésbé volt  antiszociális az iskolában és agresszív otthon. 

Egyébként el is gondolkoztam, hogy az írónő mennyiben meríthetett a saját mentális betegségéből, mert nekem nagyon az jött le, mintha Lochan karakterének megalkotásakor saját maga lett volna az ihletadó. 

Hasonló állapotban voltam, amikor először olvastam végig.

Nyilván Maya is egy erős és kitartó karakter, ő az, aki sokkal kevésbé küzdött a kapcsolatuk ellen, talán azt mondanám, hogy ő volt a kezdeményezőbb kettejük közül. Mégis nála kevésbé jöttek át az érzelmek, egy jelenet kivételével, ami pedig a legvége. Furán fog hangzani azok számára, akik olvasták a könyvet, de az egyik kedvenc részem a mai napig, az amikor a lány a végén vívódik saját magával, és meghozza a végső döntést. Szenved és kínlódik, végül sikerült minden érzelemnek átjönnie.

A végére hagytam a mindenki által legjobban utált karaktert, az anyát. A Whitley család kegyetlenül megszívta ezzel a nővel. Nem törődöm, szarik mindenre és mindenkire, addig amíg keres annyit, hogy újra kortalan, fiatal csitrinek érezhesse magát és ihasson meg bulizhasson. Nem érdekli az öt gyereke, sem az, hogy egy életre tönkreteszi a viselkedésével őket is. Nem tudom felfogni, hogy a francba nem csukták még le azt a nőt. Egyszerűen nem megy. Esetében a péklapát nem lenne elegendő büntetés, minimum egy kis szabadságvesztés járna neki, amit nem kapunk meg a könyv végén sem! Mi ez, ha nem igazságtalanság? Persze, az élet is igazságtalan, de ennyire? 

"A család a legfontosabb a világon. Lehet, hogy időnként a falra mászom a testvéreimtől, de akkor is az én véremből valók. Ők jelentik a mindenséget. A családom én vagyok. Ők az életem. Nélkülük egyedül lennék a földön."

4. Érzelmi hullámvasút

Amikor realizáltam, hogy vérfertőzésről szól a történet úgy gondoltam, hogy biztos meg fog botránkoztatni, hiszen nem hiába tabu téma a mai napig, és nem hiába rendeli büntetni a Büntető Törvénykönyv a vérfertőzést. Mégis a megbotránkozás, az undor és szörnyülködés helyett inkább sajnálatot éreztem, ugyanakkor pedig drukkoltam a két fiatalnak, hogy hadd teljesüljön be a szerelmük, és éljenek életük végéig boldogan. Hiába tudtam, hogy esélytelen, hogy ez teljesüljön, akkor is végig azért szorítottam, hogy legalább egy kicsit forduljon jobbra a helyzetük. Nem mellesleg, engem lelkileg eléggé tönkre tett a könyv, haladásnak könyveltem el, hogy másodszorra már nem sírtam el magam :D Az viszont biztos, hogy egy érzelmi hullámvasút a könyv, amiből kiszállni lehetetlen, és a végén sem érzed azt, hogy megkönnyebbülnél, sőt...

"Az érzelmekre nem vonatkoznak a törvények, a tiltások. Senki sem szólhat bele, milyen mélyen és szenvedélyesen szeretjük egymást. Értsd meg, Maya, ezt senki sem veheti el tőlünk!"

5. Szeretet

Árad a könyvből a szeretet. Már az első oldalaktól kezdve érezni, hogy mennyire szeretik egymást Whitley-ék (természetesen az anya nem tartozik a szerető családanyák táborába). Ez a szeretet pedig végig jelen van a könyvben. Nem csak akkor, amikor Maya és Lochan együtt vigyáznak a kicsikre vagy, amikor a történet vége felé együtt játszanak mindannyian. Ott van azokban a jelenetekben is, amikor a szerelmen lenne a hangsúly, meglapul, érezni azt a tiszta, erőteljes szeretetet, ami Maya és Lochie között van. A biztos anyagi háttér és felhőtlen boldogság ugyan nem adatott meg nekik, de legalább szerethették egymást, és abból tudtak erőt meríteni a mindennapok során. 

"Te nemcsak a testvérem vagy – fogom suttogóra –, hanem a legjobb barátom is."

+1 . A borító (tudom, tudom, coverwhore vagyok, nyugodtan kövezzetek meg) és a fordítás

Önmagamhoz hűen nem mehetek el szó nélkül a borító mellett. Nagyon örülök, hogy a kiadó megtartotta az eredetit, mert szerintem tökéletesen átadja a könyv hangulatát, és kifejezi azt, hogy itt bizony nem egy hű, de boldog könyvet fogunk a kezünkben, hogy a happy endben és abban, hogy a végén minden jóra fordul csak reménykedhetünk. Jól szimbolizálja, hogy a két testvér közötti szerelem nem olyasmi, amit könnyű megemészteni, és, hogy számukra sem a legegyszerűbb a dolog, meg kell küzdeniük a sajt démonaikkal. 

Ami még külön említést érdemel az a fordítás. Féltem, hogy majd a fordítás folyamatában elveszik az a különlegessége a könyvnek, amit Suzuma írásmódja ad, de szerencsére nem történt meg. Egyszer sem éreztem azt, hogy rontott volna az élményen az, hogy épp magyarul olvastam a könyvet, és nem eredeti nyelven. 

És, hogy kinek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek. 

Bárkinek, akit egy kicsit is érdekelnek a tabutémák, főként a vérfertőzés témája, ugyanis egy nem mindennapi történetet ismerhet meg az, aki úgy dönt elolvassa a Forbiddent. 

Legszívesebben tényleg minden egyes embernek a kezébe nyomnám, hogy 'tessék, itt van, olvasd el, és utána másképp fogsz nézni a világra!'.

Papírzsepit előkészíteni, mellé egy kis boldogsághormont csoki vagy fagyi formájában, és hajrá, ismerkedj meg te is Lochan és Maya történetével!
Üdv, 

DIY KÖNYVES GYERTYA

Hello Molycik!

Javában zajlik a kreatív hét a Prológus oldalán, ezzel kapcsolatban hoztam most nektek egy régebbi, pontosabban novemberi kreatívkodásom eredményét. Igazán nem kell hozzá sok minden, és szerintem még a legkevésbé kreatív személy is képes megcsinálni. Mielőtt rátérnénk a lényegre egy kis információ a Kreatív hétről, méghozzá az, hogy ha játszotok a Facebook oldalunkon, akkor azon két szerencsés közé tartozhattok, akik büszke tulajdonosai lehetnek egy Harry Potteres vagy egy Assassin's Creedes színezőnek. 

Húzom az időt, kezdem a háttérsztorival, hogy honnan is jött ez az az egész ötlet, és kinek köszönhetően valósult meg:

Drága RavenS-t lassan körülbelül minden bejegyzésemben megemlítem, de ezúttal is hozzá köthetőek a dolgok, ugyanis őt is rákapattam Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury c. könyvére, és közösen fangörcsölünk azóta is (Rhysand *-*), várva a harmadik rész megjelenését. 

Elég sokszor feltévedünk Instagramra is, és ilyenkor általában találunk valami olyan könyves dolgot, amit megosztunk a másikkal. Biztos sokan láttatok már pár Meraki és In the Wick of Time Candle-t, meg mindenféle könyves gyertyát, amik gyönyörűek, viszont elég drágák. Így jött az ötlet, hogy megcsinálom magamnak, ráadásul jóval olcsóbban. Na, igen, de valahogy sosem készítettem el magamnak, ezért kapóra jött, hogy RavenS-nek szeptemberben születésnapja volt. Végre megvolt a kellő motiváció, leültem a Photoshop elé, megkreáltam a képeket, és beszereztem mindent, amire szükségem volt. Ez tehát a története a gyertyának, és akik figyeltek, azok már ki is találhatták, hogy melyik könyv volt a diy-om alanya.

Először mutatok képet a kedvenc In the Wick of Time gyertyámról, ami az ihletadó volt:

Itt rendelhető meg

Térjünk rá a hozzávalókra, tényleg nincs szükség nagyon sok mindenre:

• meglepő módon szükségünk van gyertyára, én Ikeás változat mellett tettem le a voksom, darabja 290 Ft volt. 
• ragasztóra, amivel felragasztod a képet az üvegre
• képekre, amiket méretezel és kinyomtatsz, 

Lényegében ennyi. Egy kis szabadidő sem árt, nekem több időmet elvette a képek megszerkesztése, mint a 3 gyertya elkészítése.

A képek méretezése függ a gyertya méretétől is, én azt csináltam, hogy miután megvettem a nekem tetsző gyertyákat lemértem kb-re, hogy mekkora felületet foglaljon el a kép, majd ez alapján méreteztem és szerkesztettem mindent. 

Ezeket a képeket használtam:

Saját készítésű

Ezt csak én méreteztem, Google képkeresőben találtam az
eredeti képet

 A végeredmény pedig a következő lett:

 

Elnézést a kupiért, de nem csináltam elkészülés után
képeket, ez volt az egyetlen módja, hogy meg tudjam
mutatni a kész terméket :D

Nagyon egyszerű, olcsó, és kellő energia ráfordítással nagyon szép gyertyákat alkothatunk magunknak, ráadásul nem kell heteket várni rá, szállítási költséget se kell fizetni.

Vigyázz, kész, rajt, irány kreatívkodni! 

Üdv, 

NEMKÖNYV A LEGJOBB BARÁTOKNAK

Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2017
Oldalszám:192
Megrendelem
A recenziós példányt köszönöm a
Manó Könyveknek!

Hello Molycik!

A Prológus kreatív hetének keretén belül ma a NemKönyvet mutatom be nektek! :)

Tematikus hetünkön kreatívabbnál kreatívabb kötetekről számolunk be nektek legtöbb platformunkon, különböző formában. Képes beszámolóinkon túl, különböző, a témához kapcsolódó cikket is olvashattok, valamint munkálatainkról videós összefoglalókkal is készültünk nektek. 

>> Bővebb infó itt.

Fülszöveg

Lépj be a könyvrombolás új dimenziójába, használd a Legjobb barátoknak készült NemKönyvet! Két könyv egy csomagban a közös szórakozáshoz. Legjobb barátoknak, pároknak, kollégáknak, testvéreknek, osztálytársaknak… vagyis NemKönyvPároknak.

---

A rózsaszín napló itt már
kidekorált állapotban látható :)

Mivel páros NemKönyvről van szó, így lakótársamra, Sárára (Prológuson Zhatriaként is ismert) esett a választásom, vele kezdtem el kinyírni szegény párát, és egyébként ez a bejegyzés a kettőnk véleményét tükrözi, így ne lepődjetek meg, ha  a következőkben többesszámban írok.

Legjobb tudásunk szerint próbáltuk kiélni kreativitásunkat, ami nem mindig sikerült, ugyanis egyikünk se arról híres, hogy mondjuk tudna rajzolni, és hiába tűnt valami jónak és kivitelezhetőnek a fejünkben az a valóságban nem mindig jött össze. 

Amikor először kezükbe került a NemKönyv, Sára legnagyobb problémája az volt, hogy miért ő kapta a rózsaszín naplót. Egyértelmű: kedvenc színem a lila, így az lett az enyém, sok beleszólása nem volt :D Egyébként engem nem zavart a színválasztás, illik egymáshoz a két könyvecske. 

Egyetemista életmód, mi nem
uzsonnázunk :D

Miután nagy nehezen túltettük magunkat a színproblémán - azaz, amikor Sára megpróbálta átfesteni a sajátját, de végül még csajosabb lett, és feladta a próbálkozást elfogadta olyannak, amilyen- gyorsan átpörgettük és megállapítottuk, hogy valószínűleg nem a mi 22+ éves korosztályunknak készült. Sebaj, ez sosem akadályozott meg minket semmiben, szorgalmasan járunk mesékre a moziba, ezt is megoldottuk a saját értelmi szintünkön. 

Be kell vallanom néhány feladatnál egész nehezen sikerült csak megértenünk, hogy mit is kell pontosan csinálnunk (én ezt is, mint mindent a vizsgaidőszakra és az abból következő fáradtságra fogom). Nem mindig volt egyértelmű számunkra, hogy épp kinek a könyvét kéne kitöltenünk, hol, mikor, melyikbe kéne épp kreatívkodnunk. 

Igyekeztünk tehát minél több és különbözőbb dolgot megcsinálni, hogy minél többről készüljön videó és kép, viszont többször is abba a problémába ütköztünk, hogy ha egy feladatot meg szerettünk volna csinálni, akkor ki kellett volna tépni a lapot vagy elégetni és társai. Sokkal jobban örültünk volna annak, ha mondjuk ezeknél az oldalaknál üres lett volna a lap háta, vagy esetleg még úgy lehetett volna megoldani, hogyha ezek a feladatok csak az egyik NemKönyvben szerepeltek volna.

Van mindkét könyvben egy olyan oldalpár, ahol a Ki, kivel, mit, hol, mikor, hogyan és mit csinált játékot lehet játszani. Mi ezt rettentően élveztük, mint két kisiskolás egy jó fél órára le voltunk foglalva, ráadásul a Prológus többi tagját is szórakoztattuk azzal, hogy megosztottuk velük a végeredményeket. Igaz itt is volt egy kis problémánk azzal, hogy elég nehezen tudtuk a papírt úgy formázni, hogy teljesen rejtse a dolgokat. 

Sára kifejezetten élvezte a túlélőkészletes oldalakat is, igaz újraértelmezte a feladatot, és a sima túlélőkészlet ragasztásából az lett végül, hogy zombi apokalipszis esetén hasznos tárgyakkal töltötte meg a táskát. A térkép és a karikatúra rajzolás is közel állt a szívéhez, illetve a napirendes feladat is előhozta gyermekies énjét. Mivel még csak 2 éve ismerjük egymást, ezért még nem estünk át a ciki, rossz ajándékok fázison, így az ehhez kapcsolódó feladatot egyikünk sem tudta értékelni, és azt igazából ki is hagytuk. 

Nagy kedvencem volt nekem is a napirendes feladat, illetve az is, amikor egy kupont kellett alkotni a NemKönyv Párunknak. Amúgy talán azt szerettem a legjobban a Nemkönyv kitöltése során, hogy visszahozta az általános iskolás emlékeket, amikor még barátságfüzeteket cserélgettem az osztálytársaimmal és gondtalanul rajzolgattam az órákon, rohangáltam a szünetekben és foglaltam el magam otthon. Az egyik számos-színezős feladat, amikor a pontokat és pöttyöket kellett összekötögetni pont ezeket az időket juttatta eszembe.

Mi nagyon jól elszórakoztunk, kicsit kikapcsolódtunk a nagy pusztítások közepette, még úgy is, hogy tényleg azt éreztük nem a mi korosztályunknak való. Ez persze csak a mi véleményünk, ha egy másik szempontból is szívesen olvasnátok a NemKönyv Legjobb Barátoknakról, ráadásul egy sokkal kreatívabb páros tollából, akkor hajrá, csekkoljátok le Szonja és Nóri videóit és bejegyzését is, amelyeket a Prológus Facebook oldalán megtalálhattok. Sőt, ha szerencsések vagytok, akkor büszke örökbefogadói lehettek egy Harry Potter vagy egy Assassin's Creed színezőnek. Sok szerencsét! ;)

A Manó Könyveknek nagyon szépen köszönjük a recenziós példányt, még biztosan okoz majd pár felejthetetlen pillanatot számunkra a NemKönyv.

Ha van kedvetek, akkor pedig írjátok meg, hogy mi a véleményetek az egész napló nyirbálós, pusztítós, felnőtt színezős őrületről.
Üdv,