SARA RAASCH - HÓ MINT HAMU (SNOW LIKE ASHES #1.)

Fülszöveg:
Megtört szívű lány.

Ádáz harcos.

Leendő hős.

Vajon Meira képes megmenteni azt a világot, amit soha nem ismert igazán?

TIZENHAT ÉVE annak, hogy a Tél Királyságát megszállta az ellenség; lakóit rabigába hajtották. Varázslat és uralkodó nélkül maradtak. A télieknek nem maradt más reményük a szabadságra, mint a nyolc túlélő, akiknek valahogyan sikerült elmenekülniük, és akik a lehetőségre várnak, hogy visszacsempészhessék a Tél varázslatát, és újjáépítsék a birodalmat.

Meira nagyon kicsi volt, amikor Tél vereséget szenvedett és ő elvesztette a szüleit. Menekültként élt, a téliek tábornoka, Sir lett a gyámja, ő pedig harcosnak nevelte. Meira szerelme legjobb barátja, a leendő király, Mather; a fiatal lány pedig mindent megtenne azért, hogy Tél birodalmának hatalma helyreálljon. Így hát, amikor a kémek felfedezik, hol őrzik azt az ősi medaliont, amelynek segítségével visszakaphatnák a varázserejüket, Meira elhatározza, hogy maga indul a keresésére. Magas tornyokra mászik, ellenséges katonákkal harcol; valóra vált régi álma. Ám a küldetés nem a tervek szerint alakul, és Meira hamarosan gonosz varázslat, veszélyes politika, fortélyos üzelmek világában találja magát… és végül rádöbben, hogy sorsa felett nem ő rendelkezik… és ez mindig is így volt.

Sara Raasch első regénye hűségről, szerelemről, életünk céljának kereséséről szóló lenyűgöző olvasmány.

Jártatok már úgy, hogy egyszerre szerettetek és utáltatok egy könyvet? A Hó mint hamu esetében pont ez történt. Sara Raasch annyi érzést váltott ki belőlem, hogy még mindig nem tudom eldönteni, hogyan vélekedek a regényről. Kusza érzelmek kavarognak bennem, dühös vagyok és elégedett egyszerre.

Legnagyobb problémám az, hogy nem tudok túllépni egy dolgon, méghozzá azon, hogy kb. 50-100 oldal után rájöttem a történet végén lévő csavarra. Pont ennek köszönhetően nem vagyok képes eldönteni, hogy egy 1-5-ig terjedő skálán, hányasra értékelném a könyvet.

Maga a világ szerintem nagyon egyedi, és jól felépített. Tetszik a szerkezete, az hogy négy évszak királyság, és négy ritmus királyság képezi Primoriát. Igaz, első kötet lévén még nem tudunk meg olyan sok háttér információt, de úgy vélem, azokat az alapdolgokat, amik nélkülözhetetlenek a történethez, mind feltárja előttünk az írónő. Azért abban bízom, hogy a következő kötetben már bővül a látókörünk, és több információt is megtudunk nemcsak az évszak királyságokról, de a ritmus királyságokról is. Remélhetőleg Theron segítségünkre lesz ebben.

A szereplők egytől-egyig belevalók, és egyediek. Érezhető, hogy átéltek már pár rázós dolgot, mióta elmenekültek Télországból. Meira azok közé a könyves női főszereplők közé tartozik, aki keveset nyafog, és igazán életrevaló. Azonnal megkedveltem a lányt. Végig kiállt a népéért, és igazi télországi lakosnak szerette volna érezni magát, aki igenis képes tenni honfitársaiért, és aki teljes mértékben az uralkodója oldalán áll.

Ha már uralkodó, Mather is szimpatikus volt már a legelejétől kezdve, viszont szerintem nem szerepelt olyan hű, de sokat. Inkább végig azon volt a hangsúly, hogy mindenki őt védje, ezért – véleményem szerint – nagyon háttérbe szorult. Akadt egy kis nézeteltérése Theronnal, majd a csavarnál is volt szerepe, de ennyi. Végül is érthető, miért nem helyeződik rá annyira a hangsúly, de bennem hiányérzetet keltett.

Theron hercegről is egy pozitív kép él a szememben, aki szintén közel került hozzám. Olyan, mintha ebben a könyvben nem lehetne a gonoszon kívül senki mást utálni. Theron olyan kis cuki volt, és annyira édesen kezelte a Meira és közötte kialakult „diplomáciai” helyzetet, hogy legszívesebben jól megölelgettem volna. Nyomokban – elég erősen – éreztem az Üvegtrón hatását. Theront Dorian és Chaol keverékéhez tudnám hasonlítani. Megvan benne Dorian jósága, és a remény, hogy jobb uralkodó válik belőle, mint az apjából, illetve Chaol határozottsága, kitartása, odaadása. Egyébként Theronnak voltak nagyon jó meglátásai is, az egyik ilyen:

– Ezért olyan érdekes az irodalom. Minden értelmezés kérdése, és száz embernek százfélét jelenthet. Sosem jelenti kétszer ugyanazt.

Mint azt említettem, a fő-gonoszon és talpnyalóján kívül mindenkit kedveltem, még Theron apját is. Szívet melengető volt, amikor közölte a fiával, hogy jó uralkodó válik majd belőle. Imádtam azt a részt. Ilyen apróságokkal meg lehetne venni, ha nem lennének ott a negatívumok.

Angra, a Tavaszföldiek uralkodója ízig-vérig az a negatív karakter, akit aztán lehet gyűlölni. Eddig abban a tudatban éltem, hogy Adarlan királyánál jobban nem fogok uralkodót utálni. Azt hiszem Angra túltesz Havilliard kegyetlenségén. Volt pár rész, ahol rendesen izgultam a szereplőkért, mert azt hittem, hogy számukra ott a vég. Sejtettem, hogy nem, de azért átjött a lapokon keresztül is, hogy mekkora erő és kegyetlenség lakozik Angrában.

Kezét fordítja, mire visszatér belém a fájdalom, úgy nehezedik rám, mint csizmatalp az úton mászó bogárra. Apró kortyokban veszek levegőt, és a mennyezeten át beszűrődő fényeket figyelem. Koncentrálj, Meira! Ne… Amikor az első öt bordám elreped, még képes vagyok visszafojtani sikolyomat, de kiszakad torkomon a kín üvöltése, ahogy Angra a többit is eltöri. A sikoly panaszos nyöszörgésbe fullad, ahogy a nyomás egyre nő, a törött bordák kínzó lassúsággal veszik fel eredeti formájukat, s forrnak össze. 

– Pontosan hogyan volt lehetséges, hogy egy gyereknek sikerült elmenekülnie előlem? Bordáim újra épek. Verejték csorog le az arcomon, szavaim akadozva buknak ki az ajkamon. 

– Két… gyerek… kettő menekült… nem… nem egy. Újra elfordítja a kezét. Ezúttal gyorsan. Minden csont egyszerre törik el és forr össze, alig néhány pillanat alatt. Csillagokat látok, sötétség és örvénylő fény villódzik a szemem előtt.

Ahogy haladtam előre az olvasásban, több alkalommal is ismerősnek tűnt a történet. Hol az Éhezők viadala, hol az Üvegtrón jött velem szemben, még ha csak nagy vonalakban is, de azért ez kicsit idegesített. Viszont kárpótolt az, hogy már az első oldaltól kezdve pörgős, izgalmas volt a cselekmény, egy percre nem tudtam megpihenni, mert mindig történt valami. Még akkor is, amikor más könyvben már elunta volna az agyam, a Hó mint hamuban nem állt meg az élet, és mindig történt valami, amire megérte figyelni.

Érezhető a regényen, hogy első kötet, ennek ellenére mégis élvezhető és szerethető. Az apróbb hibáktól pedig el lehet tekinteni, így utólag belegondolva, engem sem zavar annyira, hogy már az elején rájöttem a „nagy” csavarra.

Borító: 5/5

A borító gyönyörű. Ezen akadt meg először a tekintetem. Nem tudok mást írni róla, csak azt, hogy imádom! Kötelező polcelem.

Szereplők: 4,5/5

Meira egy belevaló, már-már elrettenthetetlen karakter, aki nem hagyja magát legyőzni. Valamilyen úton-módon mindig eléri, hogy kiszabaduljon a fogságból, utána pedig szétrúg pár hátsót a barátai segítségével. Mathernél tényleg hiányérzetem volt, remélem többet is kapunk belőle a jövőben. Theron pedig remélhetőleg nem változik rossz irányba, hanem marad ilyen ellenállhatatlanul jószívű, határozott, és cuki.

Értékelés: 4/5

Voltak hibái a könyvnek, amik valószínűleg rajtam kívül senki mást nem fognak zavarni –  vagy ha igen, akkor is csak kevés embert  –, de azért élveztem az olvasását. Végig pörögtek az események, egy pillanatig nem volt unalmas. A high fantasy és disztópia rajongóknak biztosan tetszeni fog Meira és a Télországiak története.

Idézetek:

Ez az egész valahogy nem tűnik valóságnak. Olyan sokáig próbáltam, olyan nagyon akartam csak Meira lenni. Csakhogy az sem olyan egyszerű kérdés, hogy ki vagyok tulajdonképpen. Semmi nem egyszerű. Olyan, mint ez a hóesés Jannuari városa fölött… Lehull egy hópehely az üres égboltról. Egyetlen fagyott hópihe. Aztán egy másik, és még egy… És az úton egy szempillantás alatt tucatnyi különböző hópehely hever. Ezekből a kis pelyhekből kiszámíthatatlan hóvihar kerekedik. Gyönyörű, veszélyes, hatalmas.

Ez az ember sodródik egyik helyről a másikra, ahol éppen szükség van rá. Használják, és úgy használják, mint gyertyát holdtalan éjszakán, amíg teljesen elég, a kötelességtudás és lelkiismeretesség tócsájává olvad.

  – Csak egyszer látnám végre, hogy a Williammel folytatott megbeszélésről hölgy módjára távozol, nem úgy, mint egy dühöngő bika.

– A világ tele van kedves, szép emberekkel, Meira. Fogadni mernék, hogy van valahol egy őszföldi lány, aki ugyanúgy szeretné, ha hószínű lehetne a bőre, ahogy te földszínűre vágysz.

Az értékelés megtalálható a Prológus oldalán is! :)

MŰFAJOK KAVALKÁDJA Á LA KKB: MILYEN KÖNYVET TARTOZNAK A YOUNG ADULT KATEGÓRIÁBA?

Hello Molycik! :)

A Kis Könyves Bloggerekkel újból ötleteltünk, és azt találtuk ki, hogy mi lenne, ha a műfajokat vennénk célpontba, és veséznénk ki? Így született meg a Műfajok Kavalkádja hétvége ötlete, amikor minden blogger egy általa választott, kedvelt műfajt veséz ki kedve szerint. Számomra az ifjúsági, young adult a legkedvesebb, ez áll hozzám legközelebb, éppen ezért esett erre a műfajra a választásom. Fogadjátok szeretettel ;) 

Milyen könyvek tartoznak Young Adult, azaz YA kategóriába?

A Young Adult szókapcsolat jelentése nem más, mint fiatal felnőttek. Ebből adódik, hogy az ebbe a kategóriába tartozó könyvek fiatal felnőttekről, 13-18 év közötti tinikről szólnak. A YA könyvekre jellemző a tragikus múlt, a saját démonokkal való küzdelem, a korábbi bántalmakkal való megbirkózás, a lelki traumák feldolgozása, és a mindennapos küzdelem. Így ezek a történetek tekinthetőek ebbe a kategóriába tartozónak.

Több alműfaja is van a young adult könyveknek. Léteznek disztópikus, paranormális, realista, történelmi, LMBT, kortárs és még sorolhatnám. Véleményem szerint Magyarországon a legtöbb YA könyv a Könyvmolyképző kiadásában jelent meg, hiszen a Vörös Pöttyös könyvek általában fiatal felnőtteknek szóló történetek.

A következőkben pár kedvencemmel szeretném szemléltetni az előbb leírtakat: 

A rengeteg már megjelent Young Adult könyvnek köszönhetően hazánkban is nagy népszerűségnek örvendenek olyan nem magyar szerzők, akik körül hatalmas a hype külföldön. Ilyenek például John  Green könyve, melyek egyre nagyobb sikert érnek el, és egyre nagyobb a rajongótábora kis hazánkban. Ha már YA, akkor meg kell említeni Jennifer L. Armentout nevét, akinek köszönhetően a magyar könyvmolyok is megismerhették Daemon Black és Katy Swartz kalandjait.

Minthogy egyre népszerűbbek ezek a könyvek, úgy magyar fronton is van jó néhány kiemelkedő YA könyv. Kemese Fanni és Helena Silence is nagy népszerűségnek örvend. Helena Silence a paranormális, míg Kemese Fanni a disztópikus vonalat erősíti. Ha egy magyar gimnazista mindennapjait szeretnénk végigkövetni, akkor tökéletes választás Tavi Kata Sulijegyzetek sorozata, vagy Leiner Laura hatalmas népszerűségnek örvendő Szent Johanna Gimi sorozata.

Részemről mindegy, hogy az a YA könyv, amit olvasok épp fantasy, paranormális, vagy romantikus, egészen addig, amíg fenntartja a figyelmemet. Bár, hogy őszinte legyek mostanában kicsit túl sok disztópiát olvastam, így azokat inkább pihentetem.

Fantasy téren Sarah J. Maas Üvegtrón sorozata az abszolút kedvencem. Szórakoztató, eseménydús, és mind a szereplők, mind a világ nagyon jól felépített. Paranormálisok közül természetesen Daemon Black az én emberem… vagy inkább luxenem? :) 

Igaz, hogy a disztópiák most kicsit háttérbe szorultak nálam, de James Dashner Útvesztőjét nagyon megszerettem. Végig kétségek között tartott, sosem tudtam, hogy mi fog történni a következő oldalon, és még az utolsó oldalon is képes volt meglepni.

Egyre több LMBT könyv lát napvilágot. Ezek olyan könyvek, ahol a főszereplő nem a szokásos fiú-lány felállást részesíti előnyben, hanem a saját neméhez vonzódik, vagy úgy érzi nem abba a testbe született, amibe a lelke vágyik. David Levithan kiemelkedő ebben a kategóriában, szinte minden könyvében jelen van, a Nap nap után nagy kedvencem tőle. Egyedi és elgondolkodtató. 

A romantika kedvelőinek Stephanie Perkins Anna és a Francia csók trilógiáját, és Gayle Forman könyveit tudom ajánlani. Mindkét író nagyszerűen bánik a szavakkal, és egyedi, szórakoztató történeteket tárnak az olvasók szeme elé.

A végére hagytam személyes kedvenc sorozatomat. Ez pedig nem más, mint Rick Riordan Percy Jackson sorozata, ami a mitologikus YA könyvek táborát erősítik. Megvan benne minden, ami ahhoz szükséges, hogy egy könyv, vagy esetünkben sorozat jó legyen: vicces, okos, szeretnivaló karakterek, akik csak egy kicsit átlagon felüliek és a sorozat végére a legjobb barátainkká válnak. Pörgős és érdekes alaptörténet – Ki ne szeretné, ha az apja vagy az anyja egy görög isten lenne, vagy egy menő nyári táborba járhatna, ahol megtanulhatsz harcolni és szörnyekkel kell megküzdeni? Ráadásként humoros formában tanulhatsz meg minden érdekességet és alapinformációt a görög mitológiáról.

Tudtad-e?

       Azok a könyvek, amelyeket ma Young Adultnak tekintünk eredetileg felnőtteknek íródtak. Csak később kezdték el ebbe a kategóriába sorolni őket.

        S. E. Hinton – The Outsiders könyve volt az első olyan, ami már konkrétan a fiatal felnőtt korosztálynak íródott.

         A ’70-es évek tekinthető a YA irodalom aranykorának. Tipikus témái a halál, a szex, a fiatalkorú alkoholfogyasztás, a droghasználat és a hajléktalanság voltak.

          A’80-as évekre egyre bővült az ebbe a kategóriába tartozó könyvek listája. Francine Pascal  Az Édesvölgyi suli ikrei című sorozata volt az első olyan fiatal felnőtteknek szóló sorozat, amely felkerült a New York Times bestseller listájára. Ekkortájt kezdett el jó néhány író a Young Adult irodalmon belül a műfajokkal is kísérletezni.

        A ’90-es évek közepén egy kicsit sötétebb vonalat vesznek fel az írók, a könyvek hangulata sokkal komorabb. Ekkor születnek meg olyan hatalmas sikernek örvendő könyvek, mint az Egy különc srác feljegyzései, a Vámpírnaplók, a Sabriel és az Emlékek őre.

        A 2000-es években kezdték meg hódításukat a paranormális és disztópikus Young Adult könyvek. A Twilight és az Éhezők viadala abba a korszakba sorolható, amelyet a YA irodalom második aranykorának tekintünk. 

          Manapság már rengeteg fiatal felnőtteknek szóló könyv van, és tényleg nagyon sok új világot ismerhettünk meg ezeknek a könyveknek köszönhetően. Azt pedig, hogy a jövő mit tartogat a YA irodalom számára egyenlőre homály fedi, de idővel úgyis fény derül rá.

Ha van kedvetek írjátok meg, hogy melyek a Ti kedvenc YA könyveitek, és miért? Üdv:

VICTORIA AVEYARD - RED QUEEN: VÖRÖS KIRÁLYNŐ (RED QUEEN #1.)

Fülszöveg:

AZ ISKOLÁBAN TANULTUNK AZ ELŐTTÜNK LÉTEZETT VILÁGRÓL, az angyalokról és istenekről, akik az égben laktak, és szelíd szerettel uralkodtak a Földön.

Egyesek szerint ezek csak mesék, de én nem hiszem.

Még mindig uralkodnak fölöttünk az istenek.

Lejöttek a csillagok közül.

ÉS MÁR NEM SZELÍDEK.

A közrendű, nyomorgó Vörösök az Ezüstök uralma alatt élnek, akik isteni hatalommal bíró harcosok.

Mare Barrow, a tizenhét éves falusi Vörös lány számára úgy tűnik, soha semmi nem fog megváltozni.

Mare az Ezüstök palotájába kerül, hogy azok között dolgozzon, akiket legjobban gyűlöl. Hamar felfedezi azonban, hogy vörös vére ellenére ő is halálos hatalommal bír, amely az Ezüstök uralmának végét jelentheti. A hatalom játszmája azonban veszedelmes, és ki tudná megmondani, hogy ebben a vér által kettéosztott világban ki kerül ki győzedelmesen?

Az értékelés spoilert tartalmazhat azok számára, akik nem olvasták még a könyvet!!!

Újabb olyan könyv, amit nagyon régóta szeretnék elolvasni, és hatalmasat koppanok, mert hiába a sok dicsérő komment, értékelés, pozitív blogbejegyzés, én határozottan nem szerettem se a szereplőket, se a történtet. 

Igazából rohadtul ideges vagyok, mert tényleg szeretni akartam ezt a könyvet, ami simán ment volna, ha az írónő egy picit megerőlteti magát, és nem más történetekből rakja össze a könyvét. Ez lehet, hogy kicsit erős számotokra, de végig ezt éreztem olvasás közben. A végén már listát írtam azokról a regényekről, amelyek elemeit tartalmazta a Vörös királynő cselekménye. Van egy pár, van olyan, aminél hiába agyaltam nem jutott eszembe a könyv címe, de így is bosszantó volt. Főleg úgy, hogy tényleg csak pozitív dolgokat hallottam róla több blogger társamtól is.

Rögtön az alapfelállás, hogy a világot az ezüstök és a vörösek alkotják, számos klasszikusnak számító műben felfedezhetjük más formában, és hogy a tanulmányaimnak végre egy kis értelme legyen: a burzsoázia és a proletariátus már elég régóta jelen van a társadalmunkban, ez egy alapvető felállás, és folyamatos problémákat szül, amelyekhez tök jól vissza lehet nyúlni, de akkor már használjuk ki, és normálisan oldjuk meg! Mert meg lehetett volna, csak Victoria Aveyardnak ez nem mindig jött össze. Néha olyan érzésem volt, mintha csak a Skarlát Gárda és Mare lennének vörösök, senki más, az ezüstök pedig a mindenhatók. De ez volt a legkisebb probléma a könyvvel.

A szereplőkkel is egész jól elvoltam, de nem vágtam magam hasra tőlük. Mare, néha olyan szinten tehetetlen és kiakasztó volt, hogy nem értettem mi a francot kedvel benne Cal. Oké, hogy más mint a többiek, de miért? Erre nem kaptam magyarázatot, bár lehet, hogy figyelmetlen voltam... Cal és Maven ég és föld. Calt még bírtam valamennyire, viszont Mavenről sütött, hogy sántikál valamiben, és annyira, de annyira éreztem, hogy az lesz a vége, ami lett. 

Nem értettem, hogy miért kellett konkrétan egy szerelmi négyszögbe csöppennünk. A szerelmi háromszögek már nem elég jók? Tetézzük, legyen négyszög? Akkor felteszem a kérdést: Miért szerette a három fiú Maret? Mi volt benne olyan rohadtul különleges? Kilorn vonzalma még érthető, gyerekkoruk óta ismerik egymást, ezt elfogadom. Cal és Maven gyengéd érzelmeit nem tudtam mire vélni.

Ha csak a szereplőkkel nem sikerült volna kibékülnöm, akkor még azt mondtam volna, hogy egy elfogadható, élvezhető könyvet tartottam a kezemben. De sajnos már a legelején érezhető az egyszer már olvastam hatás.

Szereplők tekintetében legjobban a Cinderre hasonlított. Cinder, Kai herceg, Levana királynő mintha jelen lettek volna a Vörös királynőben. Volt egy kis Éhezők viadala és Üvegtrón hatása is, de ezek a többi mellett eltörpültek. 

Főként Mare személyisége volt az, ami nagyon hasonlított mind Cinderre és  Katnissre, mind pedig Celaenára. A történet hajazott a Párválasztóra, illetve egy hazánkban még nem annyira ismert disztópiára - ami szintén egy párválasztó hasonmás -, az Amy Ewing által írt Jewelre. Abban a szegényebb rétegből származó lányok bírtak különleges képességekkel, a vérüknek köszönhetően különféle tehetségekkel bírtak, és nekem folyamatosan ezt a történetet idézte fel a Vörös királynő cselekménye. 

Aztán az egész különleges képességgel bíró szereplők dologról az X-men az, ami elsőre beugrik. Biztos nagyon jó film lenne ebből a regényből, de nekem könyvként kevés volt, és túlságosan kevés volt benne az eredeti gondolatokból. Tudom, hogy manapság nehéz olyat írni, ami teljesen új gondolat lenne, és első szótól az utolsóig olyan lenne, amiről még nem írt senki, sőt szinte lehetetlen, de azért próbálkozzanak már az írók! A végén lévő csavar is fullosan levágható volt annyiszor ismételgették a szereplők, hogy bári bárkit elárulhat, és különben is, az alma sosem esik messze a fájától. 


Úgy gondolom, hogy alapvetően nem lenne ez rossz, de a szereplők idegesítőek, a könnyen kitalálható fordulatok, és az eredetiség hiánya pedig nem valami vonzó tulajdonság, főleg akkor nem, ha egy igazán jó könyvet szeretnél olvasni.

Borító: 5/5

Nagyon szép a könyv borítója, nagy részben befolyásolt vásárláskor. Hihetetlen jól ábrázolja, összefoglalja a könyv lényegét. Csak az említett könyvborítók hiányoznak róla ;)

Szereplők: 3,5/5

Mare idegesített, mert néha túlságosan is tehetetlen volt. Maven szándékai már egészen az elején tiszták voltak számomra. Cal sem volt olyan szimpatikus, de messze ő volt a legjobb karakter, bár néhol ellentmondott saját magának. 

Értékelés: 3/5

Ha nem 5-10 könyvből lett volna összegyúrva azt mondom, hogy oké. Akkor okkal jobban tetszett volna, viszont így számomra élvezhetetlen volt a könyv. Mondanám, hogy végig izgalmas volt, de nem. Szinte semmi meglepetéssel nem szolgált, és csalódtam. 

Idézetek:

Régen azt hittem, az Ezüstök érinthetetlen istenségek, akiket senki sem fenyeget, akik soha nem rémülnek meg. Most már tudom, hogy éppen az ellenkezője igaz. Túl sokáig voltak a csúcson, védett, izolált körülmények között, és már elfelejtették, hogy le is zuhanhatnak. Az erejük a gyengeségükké vált.

Semmi baj nincs azzal, ha valaki másmilyen.

– Mindennap pesztrálni fogsz, vagy csak amíg nem ismerem a járást? Felzárkózik mellém, szelíden a megfelelő irányba terel. – Te mit gondolsz? – Éljen a hosszú és boldog barátság, tiszt úr. 

Neked és a bátyádnak megvan mindenetek, Maven herceg – suttogom hevesen. – Egy palotában éltek, erősek vagytok, hatalmatok van. Akkor sem tudnátok, mi az a nélkülözés, ha arcon rúgna, és hidd el, velünk elég gyakran megteszi. Szóval bocsásd meg, hogy nem sajnállak egyikőtöket sem.

A régi tündérmesékben eljön egy hős. De minden hősöm eltűnt vagy meghalt. Értem senki sem jön el.

Soha többet nem adom meg magamat. Soha nem hagyok fel a harccal. 

Írjátok meg, hogy Nektek tetszett-e a Vörös királynő, vagy ugyanúgy felbosszantott, mint engem. És ha igen, akkor adtok-e esélyt a folytatásnak? :)

Üdv:

COVER REVEAL #9.: A. M. ARANTH - OCULUS

Hello Molycik!

Ezúttal egy magyar író hamarosan megjelenő új könyvének a borítóleleplezése következik, extraként pedig a bejegyzés alján egy nyereményjáték is vár rátok ;)

Az Oculus Avalon utópisztikus világába kaluzolja el az olvasót: a szinte teljesen erőszakmentes, fejlett technológiájú civilizáció békében él. Avalonon tökéletesen megfér egymás mellett a kereszténység és a buddhizmus, a japán és az ír kultúra keveréke határozza meg a világot.

Azonban Avalon beteg.

Negyven és ötven éves koruk között az emberek látása rohamosan romlani kezd, amíg teljesen meg nem vakulnak egy élősködő amőba miatt, amire nincs gyógyszer, nem lehet megelőzni és nem lehet meggyógyítani. És mivel az amőba szinte semmit nem hagy a látáshoz kötődő érzékszervekből, még gépekkel sem sikerült pótolni a szemet.

Ezért az Idősek, a már megvakult tudósok és gazdagok oculust vásárolnak maguknak – olyan fiatalokat, akiket szüleik már kicsi korukban eladnak, hogy majd egykor egy tehetős ember szemévé váljanak, neki lássanak. Az oculus ezzel együtt megszűnik ember lenni, nem tekintik önálló személyiségnek – kevesebb lesz, mint egy rabszolga.

És vannak, akiknek ez nem tetszik.

A várva várt borító(k):

Fülszöveg:

Mit tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?

Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.

A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?

Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.

A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?

Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.

A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.

Az Oculus külalakjának tervezése folyamán valami olyat kíséreltünk meg, amit még nem sokan: úgy alkotni rendkívül mutatós, igényes borítót, hogy bevállalunk akármennyi plusz munkát, ami ezzel jár, de magyar modell szerepeljen rajta, ne csak valami interneten beszerzett stock fénykép. Meg se álltunk Győrig, ahol az igen tehetséges, ifjú cosplayert, Vitéz Lucát kértük meg, hogy öltse magára Truth Dunnt és szerepeljen a címlapon. Nagy örömünkre el is vállalta, a Szabó Botond által lőtt és előkészített képeket pedig végül Tóth Zoltán formázta gyönyörű borítóvá. (Zoltán munkáiból kis ízelítő) 

Nyereményjáték a blog olvasóinak

Mivel a lehető legtökéletesebb eredményt szeretnénk kapni, és azt szeretnénk, ha a borító a legnagyobb tetszést aratná – így szavazásra bocsátjuk a kétféle tipográfia ügyét. Neked melyik tetszik jobban, a világos vagy a zöld betűs változat?

Szavazz az alábbi linken és nyerj egy dedikáltpéldányt az április végén megjelenő Oculusból, vagy nyerd meg a meglepetésnyereményt a szerzőtől! :)

TARRYN FISHER : DIRTY RED - ZŰRÖS VÖRÖS (KIHASZNÁLT ALKALOM #2.)

Kiadás éve: 2015

Kiadó: Könyvmolyképző kiadó

Kategória: NA, romantikus, ifjúsági

Eredeti cím: Dirty red

Oldalszám: 294

Drága Olivia! 
Azt hitted, elveheted őt tőlem. Vesztettél. Most, hogy már az enyém, mindent meg fogok tenni, hogy velem maradjon. Kételkedsz bennem? Minden, amire te fented a fogadat, az enyém lett. Ja, és ha esetleg érdekel: már egyáltalán nem is gondol rád. Nem fogom elengedni őt… Soha. 
Leah 
Leah Smith végre mindent megszerzett, amit valaha is akart. Vagy mégsem? Házassága leginkább kölcsönbérletnek tűnik, mintsem élethosszig tartó elköteleződésnek, az általa felépített kép pedig a szeme láttára omlik össze. Új szerepében és a titkokkal teli múltjának terhével el kell döntenie, meddig hajlandó elmenni az ellopott kincsek megtartásáért.

Spoilert tartalmazhat azok számára, akik nem olvasták a trilógia első részét!

Körülbelül másfél éve várok ennek a könyvnek a megjelenésére. A trilógia első része a Kihasznált alkalom az egyik kedvenc könyvem, így már tűkön ülve vártam, hogy végre kiadja a második részt is a könyvért felelős kiadó. Nagy elvárásokkal indultam neki a könyvnek, de igazából teljesen felesleges volt bármiféle elvárást felállítanom, mert Tarryn Fisher mindet lerombolta, már az első mondatával. Valami hihetetlen módon ért a fordulatokhoz, és a feszültségfenntartáshoz az írónő, ezúttal sem csalódtam benne.

A Kihasznált alkalomban azt szerettem, hogy Olivia egy nagyon életrevaló karakter, akivel akár egy átlagos hétköznapon, az utcán sétálva is összefuthatunk. Hibázik, csetlik-botlik, éli az egyetemisták úgymond gondtalan életét (ez természetesen nem igaz, van olyan agybaj, mint a felnőtteké, tanúsíthatom). Leah Smith-re is pont ez jellemző, a különbség csak az, hogy ebben a könyvben a szereplőink már felnőttek, nem egyetemisták. Továbbá, míg Olivia egy viszonylag kedves személyiség, addig Leah, a „zűrös vörös” egy gonosz, számító pióca.

Az első részben már megismerhettük bájos természetét, most meg egyenesen a nyakunkba zúdul minden gondolata, érzése, vágya. Illetve ezzel együtt vágyainak középpontja, hiszen a lány minden gondolata egyetlen személy köré koncentrálódik, aki nem más, mint Caleb Drake. Leah foggal-körömmel ragaszkodik „szerelméhez”, és mindent megtesz annak érdekében, hogy elpusztítson bárkit és bármit, ami kettejük kapcsolatába bezavarhat. Fő célpontja természetesen Olivia, aki Caleb első igazi - és még ha egyelőre nem is vallja be magának -, de egyetlen szerelme.

Leah-nak tehát egyetlen célja van az életében, méghozzá az, hogy megtartsa magának Calebet. Ez persze azonban nem így működik. Az általa legcélszerűbbnek nyilvánított megoldás pedig az, hogy teherbe esik Calebtől. Ezzel is kezdődik a történetünk: megszületett Estella Drake. Mivel a vörös démon nem akarta a babát, csak az apát, ezért minden tőle telhetőt megtesz, hogy semmilyen módon ne kötődjön a lányához. Kezdetekben undorítónak találja, és megveti szerencsétlen gyereket.

Leah végig olyan borzalmas döntéseket hozott, hogy én csak végig fogtam a fejem: te jó ég, hová akar ezzel kilyukadni Tarryn? Az addig rendben van, hogy Leah egy negatív, könnyen megutálható karakter, de azért egy idő után kezdtem besokallni. Minden egyes fejezet előrehaladtával újra meg tudott lepni a hülyeségeivel, és a meggondolatlanságával.

Olyan szinten feszegeti a határokat az írónő a szereplőin keresztül, hogy az valami hihetetlen! Tarryn Fishernél nem létezik happy end, csak szenvedés, kétségek és gyötrelem. A könyv végéig nem tudtam eldönteni, hogy Leah vajon mániákus vagy tényleg szereti Calebet. Abban biztos voltam, hogy Olivia és Caleb szeretik egymást, és végig nekik szurkoltam, de Leah esetében nem tudtam dűlőre jutni. Nem normális a nőszemély az fix, de érdekes volt végigkövetni a múltját és jelenét, hogy mit hogyan élt meg a hazugságokkal teli életében.

Caleb és a felesége között folyamatos feszültség volt, és végig azt éreztette velünk Tarryn, hogy Leah csak egy pótlék Caleb számára. Bármit megtett volna a lányáért és a feleségéért, de a szíve máshoz húzott az első mondattól kezdve. Minden mozdulata, tette mögött ott volt a máshoz való vágyódás, a csalódottság, a szívfájdalom. Imádtam azt az egy fejezetet, amikor az ő gondolatait olvashattam, és úgymond betekintést kaphattam abba, hogy mi lett volna, ha.

Az előbb említettem, hogy megismerhettük Leah múltját és jelenét egyaránt. Szerintem fantasztikus húzás volt, hogy hol a múlt egy részletét, hol a jelenét tárta fel számunkra egy-egy fejezet erejéig Fisher. Jobban megismerhettünk minden szereplőt, könnyebben beleéltem magam a helyzetükbe. Volt olyan, hogy le kellett tennem a könyvet, és egy picit pihentetni az olvasást, mert annyira belemerültem Leah szerepébe, hogy megijedtem saját magamtól. Hátborzongató volt.

A múlthoz kötődő jeleneteknek köszönhetően rengeteg háttérinformációt kaptunk a Smith családról. Ezeken sem szépített az írónő, kegyetlen valójukban élhettük át a családi történéseket: azt hogy, hogyan használta ki egy apa a saját lányát, vagy hogy mennyire másként bántak Courtney-val, mint Leah-val a szülők.

A határok feszegetésén kívül a függővégekben is jeleskedik az írónő. Ez a kötet is hatalmas kérdőjellel zárult; már kíváncsian várom, hogy mit tartogat a jövő Olivia, Caleb és Leah számára. Abban biztos vagyok, hogy semmi jót, és hogy őszinte legyek Tarryn Fishertől még a boldog végre sem számítok.

Kedvenc idézeteim:

– Nem én választottam – fúl el a hangja. 

– A szerelemben nincs logika. Belezuhan az ember, mint egy gödörbe. Aztán csak benne ragad. Jobban belehal, mint amennyire életre kel tőle. 

– A szerelem egyszerű – mondta Caleb. 

– Minél több fakszni van az esküvővel, annál kevésbé őszinte. Én meg ezt a kijelentést utáltam. Az esküvőm a hátralévő életem cukormáza. Ha nem jó a máz, kinek kellene maga a sütemény? 

A szerelemben pont ez a legrosszabb: akármennyire is igyekszel, sohasem felejtheted el azt, aki befészkelte magát a szívedbe. 

Az őszinteség kényes dolog, és én utálom. Mindig olyan következményekkel jár, hogy elcseszi az ember életét. Istenem, olyan szívesen megkerülném az igazságot, hogy találjak helyette egy hazugságot, amivel együtt tudok élni! Én ezt hívom kompromisszumnak.

Értékelés: 5/5*

Hiába volt gyengébb, mint az előző rész, ugyanúgy tudtam élvezni a könyv minden sorát. Tudom ajánlani minden olyan olvasónak, aki szerette a Kihasznált alkalmat, illetve aki kedvét leli egy igazán valósághű, semmin nem szépítő, romantikus regény olvasásában. Tarryn Fisher nem kozmetikázza ki a képet, és nem nyújt békejobbot a szereplői számára: a boldog befejezés nála ismeretlen fogalom.

Szereplők: 5/5*

Leah egy borzalmas főszereplő, senkihez nem hasonlítható. Minden tettét, mozdulatát a saját, önös érdekei vezérlik. Nincs tekintettel senkire, és tényleg csak a saját jólétét veszi figyelembe. Na, meg persze Calebet akarja mindennél jobban. Még a saját gyermekével sem képes törődni, és megveti a kisbabát, mert az nem fiú lett. Igen, nem egy anya alapanyag a nőszemély. Mégis van benne valami szánni való, és valamilyen szinten egyedinek mondható. Caleb Drake pedig egy álompasi, akinek azonban megvannak a saját hibái; folyamatosan kísérti a múltja és máshoz húzza a szíve. Tökéletesen meg vannak írva a karakterek a könyvben, szerintem nagyon valósághűek, és kliséktől mentesek lettek, ezért jár az 5 csillag.

Borító: 3/5*

Nem mondom azt, hogy rossz, mert pontosan így képzeltem el Leah-t, de nem is tetszik. Elmegy. Lehet, hogy borító alapján nem vettem volna meg a könyvet.

Az értékelés a Prológus oldalán is megtalálható! :)