COVER REVEAL #18.: DIANA GABALDON: OUTLANDER - ŐSZI DOBSZÓ (OUTLANDER #4.)

Hello ismét, így ma másodszor :)

Egy órával ezelőtt több könyves bloggerrel együtt részt vettem a Könyvmolyképző egyik új Könyvfesztiválos megjelenésének, Matthew Quick Boy21 c. könyvének a borítóleleplezésében. Most pedig egy sokatok által várt folytatás borítójáról hullik le a lepel. Az Outlander sorozat negyedik része ismét két kötetben jelenik meg, hiszen 1192 oldalas lett a magyar fordítás :)

Fülszöveg: 

Skóciában ​kezdődött, egy ősi kőkörnél. Ott, ahol a kiválasztottak számára megnyílik egy átjáró a múltba – vagy a halálba. 

Claire Randall túlélte ezt az elképesztő utazást, méghozzá nem is egyszer, hanem kétszer. Első útja végén Jamie Fraser, a 18. századi skót harcos ölelő karjai között kötött ki, akinek iránta érzett szerelme legendássá vált – egy tragikus szenvedély meséjévé, melynek végén Claire visszatért a jelenbe, hogy világra hozza a férfi gyermekét. A nő két évtized elteltével másodjára is útra kelt, ezúttal Amerikába, ahol a határvidéken újra találkozott Jamie-vel. Valakit azonban hátrahagyott a huszadik században: a lányukat, Briannát… 

Brianna felkavaró felfedezést tesz, ami a kőkörhöz vezeti őt, ahol a lány a félelmetes ismeretlenbe veti magát. Miközben anyja és sosem látott apja után kutat, kockára teszi saját jövőjét, hogy megváltoztassa a történelmet… És hogy megmentse szülei életét. De ahogy Brianna beleveti magát az érintetlen vadonba, egy szívszorító találkozás folytán talán örökre a múltban ragad… 

Vagy ott, ahol lennie kell, ahová a szíve és lelke kötődik… 

„Az Öszi dobszó DIANA GABALDON LEGJOBBAN SIKERÜLT ÉS LEGVARÁZSLATOSABB MUNKÁJA”. 

Affaire de Coeur 

„SZENVEDÉLYES, FIGYELEMREMÉLTÓ – A TÖRTÉNELEM, A FANTÁZIA, A ROMANTIKA ÉS A merészen SIKAMLÓS TÖRTÉNETMESÉLÉS KEVERÉKE”.[I1] 

Arizona Republic 

„CSODÁLATOS! A SZÓRAKOZTATÓ TÖRTÉNELMI REGÉNY MŰFAJÁNAK KIEMELKEDŐ DARABJA.” 

San Antonio Express News 

A lélegzetelállító családtörténet folytatódik…

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Eredeti cím: Drums of Autumn
Megjelenés: 2017. 04. 20.
Oldalszám: 1192
Előrendelem
Kívánságlistára teszem

A szerzőről

Diana Gabaldon a nyolc részből álló Outlander sorozat nemzetközileg elismert írója. Mexikói-amerikai és angol-amerikai származású, zoológiát és tengerbiológiát tanult, viselkedési ökológiából doktorált. Családjával és rengeteg más válogatott vadállattal együtt az arizonai Scottsdale-ben él.

Üdv, 

COVER REVEAL #17.: MATTHEW QUICK - BOY 21

Hello Molycik!

A Könyvfesztivál közeledtével egyre több borítóról rántjuk le a leplet, így a mai nap során még egy borítóleleplezésre számíthattok, pontosan 19:00-kor! ;) 

Még csak a Napos oldalt olvastam Matthew Quicktől, de azt nagyon szerettem, pont ezért szeretném az összes könyvét elolvasni majd idővel. Már a polcomon csücsül a Forgive meg, Leonard Pecock is, és valószínűleg a Boy 21-t is be fogom szerezni idővel.

Szokás szerint a fülszöveggel kezdünk, hiszen nem a borító alapján ítélkezünk (tudom, tudom... ezt még én sem hiszem el, hogy leírtam), majd következik a borító.

Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Finley élete sosem volt könnyű. Két dolog azonban mindig tartotta benne a lelket: a kosárlabda és a barátnője. Aztán megérkezik az életébe egy harmadik dolog: Russ. Egy finoman szólva is furcsa fiú, aki azt állítja, a világűrből érkezett, és bár az ország egyik legjobb ifi kosarasa, a világért sem volna hajlandó pályára lépni. Finley mindenkinél jobban megérti Russ-t, segítene is rajta, de van egy bökkenő: Russ minél jobban lesz, Finley annál rosszabbul. A két fiú mégis összebarátkozik, és ennek egészen váratlan következményei lesznek… 

Matthew Quick új regénye egy szótlan fiú nagyon is beszédes elméjébe vezet minket, ahol elgondolkodtató és szórakoztató gondolatok keverednek tragikus és humoros emlékekkel.

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Eredeti cím: Boy 21
Megjelenés ideje: 2017. 04. 21.
Oldalszám: 256
Kategória: Vörös pöttyös
Előrendelem!
Kívánságlistára teszem!

A szerzőről

Matthew Quick Oaklynben, New Yerseyben nevelkedett, és angol irodalmat tanult a főiskolán. Éveken át dolgozott angol tanárként is, ezen időszak alatt írta meg első regényét, a Napos oldalt.

Felesége a szintén író Alicia Bassette, akivel Észak Karolinában, Quter Banksben élnek.

Quick munkásságáért több díjat is kapott, 2012-ben a The New York Times magasztalta a Boy 21 regényéért, 2013-ban a Time a 100 legbefolyásosabb ember közé választotta.

Élete első regénye a Napos oldal volt, amiből Oscar-díjas film készült, a hazai olvasók a Bocsáss meg Leonard Peacock művét is olvashatták. A 2017-es könyvfesztiválra érkezik a Könvmolyképző Kiadó gondozásában a díjnyertes Boy 21 regénye.

Üdv, 

COVER REVEAL #16.: SARAH ADDISON ALLEN: LOST LAKE - A VARÁZSLAT TAVA

Hello Molycik!

Idén még nem vettem részt borítóleleplezésben, így ezt pótolandóan ma Sarah Addison Allen Lost Lake - A varázslat tava c. könyvről hullik le a lepel.

Nekem egyébként tetszik a borító, jól illik a kiadó által eddig kiadott Sarah Addison Allen könyvek sorába. Ti mit gondoltok?

Fülszöveg:

Eby Pim képeslapon látta először a Lost Lake-et. Egy régi fotó, rajta néhány vastag betűvel szedett szó, ám Eby úgy érezte, mintha a jövőjébe pillantana bele.

Mindez fél emberöltővel ezelőtt történt. És a tó hirtelen feldereng Eby múltjából. Férje, George, már rég eltávozott. A fárasztó rokonok is elmentek. Semmi sem maradt, csak néhány tóparti kabin, ami sikeresen ellenállt a georgiai hőségnek és párának, továbbá a kallódók maroknyi csapata, akik – kimondatlan álmaiktól és vágyaiktól vezérelve – évről évre hűségesen ellátogatnak a Lost Lake-hez.

Ez nem csekélység, Eby ennek ellenére kijelenti, az idei lesz az utolsó nyár, amit a tónál tölt, aztán eladja a területet egy építési vállalkozónak. Amíg az utolsó szalmaszálat jelentő családtag be nem kopogtat hozzá.

Kate Pheris tizenkét évesen az utolsó legszebb vakációját töltötte a Lost Lake-nél; még azelőtt, hogy megismerte volna a magányt, a fájdalmat, a veszteséget. Azóta ezek az érzelmek uralják az életét, de azért – talpraesett lányának, Devinnek, és saját céltudatosságának köszönhetően – a remény sem halt ki a szívéből. Talán a Lost Lake-nél Devin kiélvezheti gyerekkorának utolsó hónapjait... és Kate is újra felfedezheti azt a valamit, ami annak idején olyan hirtelen siklott ki az ujjai közül.

Az emberek egymás után zarándokolnak el a tóhoz, hátha ott megtalálják azt, amit már oly régóta keresnek: szeretetet, megnyugvást, reményt az újrakezdésre, békét, egy rejtély megoldását, a felejtés lehetőségét. De vajon még időben érkeznek?

A különleges hangulatú, varázslatos regény Sarah Addison Allen egyik legkiválóbb írása az ember titkos vágyairól és a hétköznapi csodákról, amelyek a legvalószínűtlenebb helyeken lepnek meg minket.

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Eredeti cím: Lost Lake
Megjelenés: 2017. 04.20.
Oldalszám: 288
Kategória: Arany pöttyös
Előrendelem!
Kívánságlistára teszem!

A szerzőről:

Sarah Addison Allen az észak-karolinai Asheville-ben nőtt fel. Egészen gyerekkorától odavolt a jó könyvekért és az ízletes ételekért - amiért újságíró édesapját és kiváló szakács édesanyját hibáztatja. A főiskolán irodalmat tanult, mert idézzük: "Imádtam a gondolatot, hogy azért kaphatok doplomát, hogy olvasok. Olyan, mintha csokievésre szakosodtam volna."

A diploma megszerzése után Allen komolyan elkezdett foglalkozni az írással. A nagy áttörést 2007-ben megjelent regénye, a A csodálatos Waverley-kert jelentette. Azóta igazi sikerszerző, többek között New York Times bestseller szerző.

Ennyi lettem volna mára.
Üdv,

MARIE RUTKOSKI: THE WINNER'S CURSE - A NYERTES ÁTKA (NYERTES ÁTKA #1.)

Hello Molycik!

A Prológus csapatával ezúttal a disztópiákat szemeltük ki magunknak. Az én választásom egy múlt havi olvasásomra esett, ami kellemes meglepetést okozott, ugyanakkor nem volt valami maradandó, elég hamar elfelejtettem nem csak a legapróbb részleteket, de még a fontosabbakat is.

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 366
Megrendelem
A recenziós példányt köszönöm szépen
a Könyvmolyképző Kiadónak!

Fülszöveg:

MEGFIZETHETSZ A SZERELEMÉRT?

Amikor a 17 éves Kestrel egy rabszolgapiacon megvásárolja a herrani Arint, aligha sejti, hogy élete gyökeres fordulatot vesz. 

A valoriai birodalom ellen lázadást előkészítő Arin sem tervezi, hogy beleszeret a hazája leigázásáért felelős tábornok lányába. 

A herrani felkelés egy időre szerepcserére kényszeríti őket. Kestrel megmenti ugyan Arin életét, de cselekedete lehetetlenné teszi, hogy valaha is egymáséi lehessenek. Hűség, sötét titkok, párbajok, felborult értékrendek… 

Mi mindenért kell fizetni?

KINEK AZ ÉLETE ÉR TÖBBET?

---

Gyerekek, velem ilyen még könyvmolyságom kezdete óta nem történt. Egyszerűen alig emlékszem a könyvre. Tudom, hogy mi történt benne és az is megvan, hogy habár nem okozott 'maradandó sérüléseket', mint például a blogon már sokat emlegetett ACOMAF, azért könnyen csúszott és nagyon is jól elvoltam vele. Mégis, most egy hónappal később elég nagy gondban vagyok, mert nem igazán tudom, hogy mit kellene írnom a könyvről, amikor még a főszereplők neveit is nehezen sikerült csak felelevenítenem. Konkrétan meg kellett néznem a fülszövegben, hogy hogy hívják őket. 

– A túlélés nem bűn. A becsületedet sokféleképpen eladhatod, ha közben önmagadat nem adod fel. Kiönthetsz nyugodtan egy pohár bort, nézheted, ahogyan megisszák, és közben álmodhatsz a bosszúról.

Egyébként magára a könyvre már elég rég felfigyeltem, hiszen ha az ember követi a külföldi vloggereket és bloggereket, nem igazán tudja elkerülni azt a hypeot, ami a körül veszi a Winner's curse-t. Meg azért valljuk be, elég szép a borítója is, egyből felkelti a moly figyelmét. Főleg egy akkora coverwhore-ét, mint amekkora én vagyok. Ha lenne olyan szarka, amely a könyvborítókra utazik, az én lennék, csak én nem a csilli-villi szépségekre, hanem a szemet gyönyörködtető borítókra repülnék rá. 

– Úgy tűnik, valakit elkapott a nyertes átka. Kestrel odafordult felé.

– Hogy érti ezt?

– Nem sűrűn jársz árverése, igaz? A nyertes átka azt jelenti, hogy te nyerted meg ugyan a licitet, viszont hatalmas árat fizetsz érte.

Most mondjátok azt, hogy nem gyönyörű *-* 

Nem igazán tudtam, hogy mit várjak a könyvtől, mert Zhatria azt mondta egynek elmegy, de nem valami világmegváltó történet, Lorelei pedig eléggé szerette, és így két vélemény között ragadtam, végül úgy döntöttem, hogy egye fene elolvasom, és majd kiderül, hogy kinek az oldalán állok végül. Jelentem, középen ragadtam. Nem volt egy nagy szám, viszont szerettem és élveztem olvasni. 

A történetben nagy szerepet játszik a politika és az ármánykodás, az árulás és a stratégiai megfontoltság, amit szerintem tökéletesen adagolt az írónő. Se túl sok, se túl kevés, pont elegendő mennyiségben volt jelen a lapokon, így még a magam fajta politizálást kevésbé kedvelő is élvezhette a történéseket. Kestrel egyébként ezen a téren kiemelkedő volt, kedveltem azokat a részeket, amikor felcsapott stratégának. Maga a társadalom, amit feltárt előttünk az írónő egész érdekes volt és egyben fura is. A nőknek nem sok választásuk van, vagy a hagyományos férjhez menős opciót választják és háztartásbeliek lesznek, szülnek vagy pedig katonának állnak. Kestrel is egész szépen küzdött az apja ellen, mert katonának nem volt elég jó és tapasztalt, viszont férjhez se akart menni, jobban szeretett volna tervezgetni és irányítgatni, illetve zongorázni, amit nem csak az apja, hanem a társadalom is ellenzett. Ez persze drámai alapot szolgáltatott, amivel egyébként semmi gond nem volt, én érdekesnek találtam a folyamatos alkudozásokat Kestrel és az apja között.

Amikor zenélt, úgy érezte, mintha lámpást tartott volna a kezében, amely fénybe vonta az alakját, és hiába tudta, hogy a sötétségben emberek és kötelességek várják, nem látta őket. Játék közben szenvedélyének lángja kellemesen elvakította.

Kestrel (Forrás)

A cselekmény számomra elég lassan indult be, olyan jó 150- 200 oldalon keresztül tartott az ismerkedés, majd hirtelen vége is lett a könyvnek. Más történet esetén ez biztosan idegesített volna, viszont itt nem volt semmi ilyen. Az írónő stílusa magával ragadó, nagyon is élvezhetővé teszi a könyvet, viszont volt pár dolog, ami engem zavart. A fülszöveget nem olvastam el, pedig ha megteszem egyből leeshetett volna, hogy mi a szitu, így kicsit meglepődtem, amikor az írónő konkrétan a képembe tolta Arin szándékait, esélyt se adva arra, hogy magamtól fedezzem fel. Jobban örültem volna, ha magamtól jöhetek rá, hogy a srác egy lázadó, az ellenséges oldalon áll, és csak kihasználja a lányt, hogy a tábornok terveinek közelébe kerüljön. 

– Téli alma – mondta Kestrel. – Arin, te lefizetted a lovamat?

– Én? Dehogy!

– Dehogynem! Nem csoda, hogy ennyire kedvel. – Biztos vagy benne, hogy nem a külsőm és a kellemes modorom miatt?

A történet elég klisés is volt, amivel olyan hatalmas nagy problémám ezúttal nem volt, mert azért a lassú víz partot mos mellett - mint azt már korábban említettem - egészen élveztem Kestrel és Arin szerelmének kibontakozását, a folyamatos cselszövéseket, árulásokat, és a készülődő felkelés folyamatának figyelemmel kísérését. 

Arin (Forrás)

Mindkét főszereplő erős egyéniség. Kestrel számomra szimpatikus és még a magához való esze is megvan, míg Arin végig idegesített. Igen, nyugodtan megkövezhettek, de én nem a Team Arin csapatot erősítem, hanem Ronan párti vagyok. Nem tudnám megmagyarázni miért, de sokkal vonzóbb és érdekesebb karakter volt számomra, mint Arin. Ráadásul szegénnyel még együtt is tudtam érezni a folyamatos friendzone-ba kerülés miatt. Life sucks, pláne, ha pont egy felkelés készülődik, és életed szerelme nem viszonozza azt, inkább egy lázadó rabszolga ölébe veti magát. Te meg inkább leugranál egy több száz méter mély szakadékba. Ronan tesvére, Jess, aki egyúttal Kestrel legjobb barátnője is számomra idegesítő volt. Főleg a legelején. De kivívta magának a tiszteletet, amikor kiállt Kestrel mellett, még úgy is, hogy ott volt az az aprócska tényező, hogy ezzel kinézték volna őt és családját is a nemesek. 

– Te valószínűleg nem úgy gondolsz rám, mint egy barátra – felelte Kestrel. – Én viszont barátként gondolok rád.

Összességében egy szórakoztató, intrikákkal teli történetet olvashattam, amit bátran ajánlok minden YA fantasy/disztópia rajongónak. A szereplők könnyen kedvelhetőek, a cselekmény fordulatos és nincs olyan nagy hangsúly a romantikán, mint az azt sejtető fülszövegben, pont elegendő mennyiségben van jelen. Habár nem ülök tűkön a folytatás miatt, az biztos, hogy megjelenés után el fogom olvasni, mert érdekel a folytatás.

– Ezt a lovat választottad?

– Ez a legjobb – felelte Arin komolyan.

– Az apámé.

– Nem hibáztatom érte a lovat.

Üdv,  

LEYLAH ATTAR: THE PAPER SWAN - PAPÍRHATTYÚ (PROMÁGUS #2.)

Hello Molycik!

Újabb hónap telt el, szinte észrevétlenül. Komolyan nem tudom, hogy a francba telt el ilyen gyorsan a február. Ugyebár ekkor indítottuk szabadjára a Prológussal a megújult várólista csökkentő projektünket. Februári összegzőként maradjunk annyiban, hogy örülök, hogy az utolsó pillanatban sikerült teljesítenem. A márciusi témánk meg eléggé a nem akarom kategóriába esett, de körülbelül 2 nap után sikeresen eldöntöttem, hogy melyik könyvet fogom elolvasni, és mivel olyan izgalmas óráim voltak az egyetemen tegnap előtt, ezért elég gyorsan el is olvastam.

Ja, a témáról még nem esett szó:

Második húzásunk eredménye a You Give Love a Bad Name, így a tavasz jöttével a Prológus háza táján is szerelem lesz a levegőben, csak nem épp a boldog fajtából. Csalódás, szakítás, átverés, szerelmi bánat, diszfunkcionális kapcsolatok… elvégre a szerelem csuda-csudaszép. ‘Cause baby you give loooove a bad name!

Igen, szerelmi csalódások és minden fincsiség várható a hónapban a bloggerektől, én egy kicsit másképp választottam meg a könyvemet. 

A választásom a Papírhattyúra esett, ugyanis ebben a főszereplő lány beleszeret az elrablójába. Kell ennél elcseszettebb szerelmi történet? :D Egyébként van benne elhagyás, csalódás, átverés, minden, amitől azt mondhatnánk, hogy baby you give love a bad name :)

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 376
Megrendelem

Fülszöveg

A szerelem nem halhat meg soha. 

Azt mondják, 21 nap kell hozzá, hogy kialakuljon egy szokás. Ez hazugság! A lány 21 napig kitartott. A 22. napon pedig mindent megadott volna a halál nyugalmáért. Mert azon a bizonyos 22. napon rájött, hogy az ő megmenekülése a biztos halált jelenti vagy az apja, vagy a szerelme számára. A Papírhattyú komor, mégis szívet melengető szerelmi történet, tele nyersességgel, intrikával és feszültséggel. 

Lenyűgöző mese szenvedélyről, veszteségről, megváltásról.

---

Pontosan tudjátok rólam, hogy a borítómániám már-már beteges. Elég ránézni erre a gyönyörűségre és meg is van az indok, hogy miért kezdtem el olvasni. Az elején fogalmam se volt, hogy jó nekem való lesz-e a történet, sőt, azt se tudtam miről szól. Szimplán annyira gyönyörű a külseje a könyvnek, hogy le kellett rá csapnom, el kellett olvasnom. 

A fülszöveg nem tartalmaz hű, de sok infót, ezért a következőkben SPOILER veszély áll fenn! Ha nem szeretnél semmi ilyenbe belefutni, még most kiléphetsz, én figyelmeztettelek! :D 

Az írásmód nagyon gördülékeny, szinte pillanatok alatt magába szippantott a történet, és azt vettem észre, hogy már el is olvastam 15 fejezetet, pedig csak bele akartam kukkantani. A cselekmény élethű, és könnyen Skye helyébe tudtam magam képzelni, pedig azért elég távol áll tőlem a lány mind személyiségében, életmódjában, gondolkozásmódjában. A jelen és múlt, illetve a nézőpontok váltakozását is jól megoldotta az írónő, egyáltalán nem volt zavaró, ha a jelenből a múltba váltott a cselekmény, vagy amikor Skye nézőpontjából már megismertük a történteket, és eljött az ideje annak, hogy Damian gondolatait, életét és tragédiáját is megismerjük. Kiemelendő még az is, hogy sikerül anélkül leszűrni a tanulságot, amit az írónő át szeretne adni, hogy a szádba taposná azt. 

"Mert ha szeretünk valakit, mindig ott van bennünk, és a legsötétebb pillanatokban is rátalálhatunk a világosságára."

A történet egyébként marha egyszerűnek tűnik, adott a gazdag leányzó Skye Sedgewick, akit egy rejtélyes idegen elrabol. Folyamatosan derülnek ki a dolgok, hogy Skye ismeri az elrablóját, és az ilyenkor szokásos klisék elég szép számmal megfordultak a történetben, mégsem éreztem azt, hogy rontana az élményen, tökéletesen beleillettek a történetbe, a fordulatokkal kiegészülve. 

"Minden egyes tovatűnő gondolat segített rettegéssé formálni a fájdalmat, és azt kell mondanom, a rettegés sokkal nagyobb köcsög, mint a pánik. A rettegés egészben nyeli le az embert."

Amit elég hamar felfedeztem, és írtam is olvasás közben RavenS-nek, hogy helyenként hajazott a történet a Tökéletes kémiára. Felállásában - gazdag leányzó, szegény fiú, vagy ha másik szempontból nézzük akkor elkényeztetett, apuci kedvence és az ügyeletes szexi badboy - és a nyelvhasználattal is. 

"– Szerettelek. Szeretlek. Mit számít? – A karja bölcsőjébe húzott. – A szeretet nem halhat meg."

Damian
Forrás

Skye és Damian között érződött a különleges kapcsolat végig, és jól átjött a szenvedés és gyötrődés, hogy akarják egymást, de sose lehetnek boldogok, hiszen ott volt harmadik kerékként Damien Skye apja iránt érzett gyűlölete. Hiába szerette a lányt gyerekkorától fogva, nem tudott túllendülni a történteken, ez pedig befolyással volt a kapcsolatukra. Ha már kapcsolat, mielőtt még Szenilla ellopná az emlékeimet, megemlítem, hogy véleményem szerint, ami Damian és Skye között van az nem egészséges. Értem, hogy gyerekkoruk óta ismerték egymást, és így közelebb érezték magukat egymáshoz, de egy értelmes, normális mentális állapottal rendelkező nő valószínűleg az első adandó alkalommal rohant volna amerre látott. Elvégre Damian elrabolta őt, levágta az ujját, megszégyenítette, félelemben és rettegésben tartotta, meg akarta ölni a kezdetekben, meglőtte, és még egy kis extraként a szeretett apuciját is ki akarta csinálni. Azért az ilyenen nehéz túllendülni, és általában nem megbocsátás az elkövető jutalma ezekért a dolgokért.

"Gyilkosság, nemi erőszak, kínzás, abúzus. Vajon meg lehet-e érteni valaha is úgy igazán, mi a kiváltó oka ezeknek, vagy egyszerűen szeretünk mindent felcímkézni, és a maga fiókjában elhelyezni, hogy rendet tegyünk a káoszban, amit képtelenek vagyunk kordában tartani?"

Skye apjának tetteit és viselkedését én érthetőnek, és úgymond elfogadhatónak találtam. Mégpedig azért, mert szerintem teljesen érthető, hogy miután megölték a feleségét, akit imádott, védi az egyetlen olyan személyt, aki rá emlékezteti, aki még megmaradt neki. A szándékai meg teljesen jók voltak, kerestette Damiant anno, nem találták meg, ez lett belőle. Szokták mondani, hogy a szándék a fontos, hát ez esetben megvolt. 

"Elképesztő, mi mindenre képes az ember, ha túlélő üzemmódra vált."

Damian egy testileg erős, viszont lelkileg labilis személy, számomra pont ezért vált érdekessé. Még mindig érdekel minden, ami a pszichológiához kapcsolódik. Megértettem az indokait, hiszen elég szépen megismertük a múltját és, aki végigolvassa a könyvet az rájöhet, hogy mit miért tett, hogy mik befolyásolták őt, de azért mégis csak beteges ennyire vágyni a bosszúra. 

"A remény gyenge pillér. Nem mindig bírja el a valóság súlyát, és én belefáradtam, hogy folyton meg kell támasztanom."

Skye
Forrás

Skye a legelején azt az érzést keltette bennem, hogy már megint egy gazdag cicababáról kell olvasnom, akit történetesen elraboltak, majd meglátjuk, hogy állja meg a helyét. Megállta, sőt, talpra állt minden egyes megpróbáltatás után. Nem adta fel soha, és szerintem ő az a karakter, aki tényleg rengeteg fejlődésen ment keresztül, aki a szemem előtt lapról-lapra változott, méghozzá egészen jó irányba. 

"A bosszú csak újabb bosszút, még szörnyűbb káoszt, még áthatolhatatlanabb sötétséget szül. A bosszú elrabolja, foglyul ejti, megcsonkítja az embert, mi pedig csak gyötrődünk és gyötrődünk, amíg meg nem szabadulunk a parazita szívókorongjaitól."

Összességében azt mondanám, hogy tetszett, de nem lett kedvenc. Több dolog is rontott az összképen. Az egyik a szappanoperaszerű, túlságosan boldogan élünk, amíg meg nem halunk vég. Azt gondoltam, hogy a kezdeti dark romance beütés végig megmarad, főleg, ha már a Rázós könyvek közé van sorolva a Papírhattyú. Számomra mindenképp hiányzott a katarzis a végéről.A másik pedig a nagyon boldog pillanatokat színesítő erotikus jelenetek megjelenése. Szerintem sokat rontott a történet élvezhetőségén, elvitte az egyébként egyedi könyvet egy Elle Kennedy- féle The Deal irányba, ami nekem nagyon nem jött be. 

"Ha valakitől a világ mindig mindent elvett, és a talaj egyre csak ingott a lába alatt, nehéz elképzelnie, milyen is az, amikor valami jó nem ér véget azonnal."

Ez alapján nyugodt szívvel tudom ajánlani a The deal rajongóinak, kicsit sötétebb, de a vége igazán NA könyvekbe illő.

"– Néha azért hullik szét minden, hogy valami sokkal jobb épülhessen a helyére."

Olvastátok már a könyvet? Ha igen, hogy tetszett?
Üdv, 

V. E. SCHWAB: A DARKER SHADE OF MAGIC - EGY SÖTÉTEBB MÁGIA (SHADES OF MAGIC #1.)

Hello Molycik!

Hamarosan véget ér a Promágus Kupa első fordulója, ami a Why so serious?! nevet kapta. Célunk a TBR csökkentéshez hasonlóan a várólistánk számának csökkentése, bár részemről úgyis csak növekedni fog, de legalább próbálkozom. A sok szép borítónak sosem tudok ellenállni, se az új megjelenéseknek. 

A Why so Serious? kategóriába olyan könyveket kell elolvasnunk, ahol nem (csak) a klasszikus hősöké a világ. Olyan karakterek is szerepet kapnak, akiknek nincs ki mind a négy kerekük, de ennek ellenére, vagy éppen ezért rendkívül szerethetőek, vagy éppenséggel antihősök. Jöhetnek az ikonikus gonoszok, a klasszikus elmebetegek, a közveszélyes őrültek, a problémásak, a deviánsak, a morálisan korruptak.

Ez alapján pedig a választásom újdonsült kedvenc írónőm egyik trilógiájának kezdő kötetére esett, az A Darker Shade of Magic-re, ami egyébként ma (2017. február 27.) jelenet meg magyarul.

Kiadó: Ventus Libro
Eredeti cím: A Darker Shade Of Magic
Sorozat: Shades of Magic #1
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 464
Megrendelem

Fülszöveg

Kell az utolsó utazók egyike – varázsló a párhuzamos világok, mágikus városok közti átkelés ritka képességével. Szürke Londonban, a koszos és unalmas, minden mágia híján való birodalomban az őrült III. György uralkodik, míg Vörös Londonban, ahol Kell is felnőtt a trónörökös, Rhy Maresh mellett, tisztelik az életet és a mágiát. Fehér Londonban pusztító harc folyik a mágia birtoklásáért. És egyszer, valamikor létezett Fekete London is, amelyről senki sem beszél. Kell hivatalosan Vörös London utazója, a birodalmak közti levelek kézbesítője. Nem hivatalosan viszont csempész, olyan vevőkkel, akik bármit megtennének akár a legapróbb tárgyért is, amely a másik világból származik. Veszélyes időtöltés ez, amelynek következményeit Kell meg is tapasztalja. Szürke Londonban menekülve Szelinával találkozik, egy zsebmetszővel, aki kirabolja, majd megmenti az üldözőjétől, végül ráveszi Kellt, hogy magával vigye a másik világba.

---

V. E. Schwab nevével RavenS-nek hála ismerkedtem meg, és mióta belehabarodtam az Archívumba és annak világába, Schwab írásmódjába, azóta igyekszem minden könyvével megismerkedni. Az pedig, hogy megtudtam, hazánkban a Ventus Libro kiadó megjelenteti a könyvet csak még jobban motivált arra, hogy minél előbb elolvassam az A Darker Shade of Magic c. könyvét. 

Forrás

Az írásmód a szokásos Schwab, amibe beleszerettem. Hiába indul lassan a történet, hiszen körülbelül az első 100-150 oldalon csak ismerkedünk a szereplőkkel, a világgal, a politikai helyzettel, mégis magába szippantott már az első oldalon, és véleményem szerint a cselekmény lassú kibontakozása kellett ahhoz, hogy jobban átlássuk a dolgokat, és Kell által megismerjük a világot. Viszont miután beindulnak a dolgok már pörög a cselekmény, én végig csak néztem, mint Rozi a moziban, hogy most mi a franc történt. A mozis hasonlatomat pedig érthetjük szó szerint, mert annyira jó volt a leírás része a könyvnek, hogy végig olyan érzésem volt, mintha egy filmet néztem volna, életre kelt a történet a fejemben. 

A világfelépítés, azon belül a négy London ötlete szerintem valami zseniális. Imádtam Kellel együtt utazni Vörös, Szürke, és Fehér London között, illetve minél többet megtudni Fekete London balszerencséjéről. Lila leírása pedig valami fantasztikus a Londonokról:

" – Semmit nem tudsz ezekről a világokról – jegyezte meg végül, de a dacos ellenkezés már eltűnt a hangjából. – Dehogynem! – szólt Lina vidáman. – Létezik Buta London, Kell London, Bizarr London és Halott London – sorolta az ujjain számolva. – Látod? Gyorsan tanulok."

Kedvencem egyértelműen Vörös London volt, sokkal barátságosabbnak érzékeltem, mint az összes többit, a mágia erőteljes jelenléte pedig még vonzóbbá tette számomra. Fehér Londont én a kegyetlenséggel, brutalitással és szadizmussal jellemezném, így nem sikerült közel kerülnie hozzám, pláne nem a Dane ikrekkel a trónon. Szürke London a nevéhez hűen szürke, átlagos, de különösebben nem keltette fel a figyelmem.

Ami kifejezetten tetszett az az volt, ahogy Kell tök jól elmagyarázta a mágiával kapcsolatos dolgokat, a történelmet, a nyelvet, lényegében mindent elmesélt, amit tudnom kellett ahhoz, hogy képben legyek a kezdetek kezdetén. A fekete mágiás dolog nagyon izgatja a fantáziámat, kíváncsi vagyok mi lesz a végkifejlet. Maga a könyv is egy kicsit sötétebb hangulatú, lassan beszivárgott a fejembe és nem is sikerült felszívódnia, ott ragadt és a mai napig eszembe jutnak egyes részei. 

Forrás

Kellt ugyebár sokat emlegettem már, szóval gyorsan rá is térek a szereplőkre, hiszen ők is szuperek. Vagy nagyon utáltam őket, vagy nagyon imádtam őket. Ez a két véglet volt a főbb szereplők kapcsán. Összességében azonban mind érdekes és egyediek, viszont még van mit fejlődniük.

" – Te nem félsz a haláltól? – kérdezte most Linát. A lány úgy nézett rá, mintha ez valami nagyon furcsa kérdés lenne. Aztán tagadóan megrázta a fejét. – A halál mindenkiért eljön – felelte egyszerűen. – Nem félek meghalni. Attól viszont igen, hogy itt ér a vég – intett körbe széles mozdulattal a szobáján, a tavernán, a városon. – Inkább halljak meg kaland közben, mint éljek itt vesztegelve."

Kezdem Kellel, akinek a nevét nagyon nehezen szoktam meg az eredeti, angol szövegben, mert folyamatosan pislogtam, hogy most akkor mi kell? Látszik, hogy általában este olvastam, és fáradt voltam, de tény, hogy nehezen szoktam meg a nevét. Egyébként elég badass a srác, könnyen megkedvelhető, és tényleg nagyon jól elmesélte a mágiával és a Londonokkal kapcsolatos tudnivalókat. Erős, egyedi karakter, de amit a legjobban imádtam az a közte és Rhy között lévő kapcsolat, illetve a Lila és közte lévő kapcsolat. Rhy esetében érződött az úgymond testvéri kötelék, és áradt Kellből a szeretet iránta, így én is nagyon könnyen megkedveltem a herceget, pedig Rhyról tényleg nagyon kevés infót tudunk meg róla, de számomra még így is egy szimpatikus, kedvelhető karakter. 

Lila esetében meg egyfajta kötődést és törődést éreztem. Egy idő után kölcsönösen védelmezték a másikat, és elkezdtek törődni egymással, és aggódni egymásért. Ott van közöttük a kémia, viszont félre ne értsetek, nincs romantikus oldala az egésznek. A későbbiekben gondolom lesz, nem tudom, még nem tartok ott, de ebben a kötetben még nincs, és ettől csak még jobban szeretem az A Darker Shade of Magicet. Lehet, hogy a többség velem ellentétben igényelte volna a romantikus szálat, de én nem, számomra így volt jó az egész, ahogy Schwab megírta.

"– De ugye nem fogok önmagamba beleszaladni? – törte meg végül Lina a csendet. Kell feléje pillantott. – Miről beszélsz? A lány belerúgott egy kilazult kőbe. – Hát úgy értem, az egy másik világ lesz, nem? London egy másik verziója. Nekem is él ott az ottani másom? Kell a homlokát ráncolta. – Még sosem találkoztam senki hozzád hasonlóval."

Lilat egyébként nagyon bírom, badass, szókimondó, bátor, belevaló csaj. Kicsit emlékeztet Macre -Schwab másik sorozatából az Archívumból -, aki szintén nem nyafogott, hanem próbált tenni a reménytelen helyzete ellen. Lila kezébe vette a saját sorsát és úgy döntött, hogy ha törik, ha szakad változtat a sorsán, nem fogja megvárni, hogy a sült galambot, ami nem akar a szájába repülni, de még csak a közelébe sem. És, ha már Lila, valaki igazán elárulhatná, hogy a magyar fordításban a Delilah Bardból miért Szelina Bard lett? Ezt komolyan nem tudom feldolgozni :D 

A következőkben pedig összekötöm a kellemeset a hasznossal, ugyanis van még 3 személy, akikről szót szeretnék ejteni: Holland és a Dane ikerpár, akik a fő okai annak, hogy pont az A Darker Shade of Magicet választottam a Promágus könyvemnek.

Megmondom őszintén, hogy Hollandot én az elejétől fogva nem kedveltem, és ez az egész könyv alatt nem változott meg, csupán annyi történt, hogy kicsit jobban beláttam a színfalak mögé, és átértékelődött bennem a karaktere, de megkedvelnem nem sikerült. Úgy gondolom, hogy a körülményektől függetlenül a gonoszok táborát erősíti, ő a szükséges rossz. 

A Dane ikrek pedig menjenek a francba :D Szadisták, velejükig romlottak, hatalom éhesek, és nagyon utáltam őket. Szerintem jobb sorsot nem is szánhatott volna nekik Schwab. 

A Darker Shade of Magic számomra tökéletes választás volt, egy szuper fantasy, így a műfaj szerelmeseinek valószínűleg ez is tetszeni fog. A cselekmény kezdetben elég lassan bontakozik ki, de utána már pörgős, és a harcjelenetek is szuperek. A világfelépítés - a Schwab rajongók számára ez nem lesz meglepő - zseniális, én vizsgaidőszak kellős közepén úgy rácuppantam, mint Micimackó a mézre, és alig várom, hogy olvassam a folytatást, csak jelenleg még Kate Danielst olvasok, mert SoSo és RavenS már lassan megesznek vacsorára, hogy még mindig nem vagyok fanatikus Ilona Andrews rajongó, és nem idézek fejből a könyveikből, mint ők. Ha tehetném 10, sőt 20 csilagot adnék a könyvre, de csak 5 áll a rendelkezésemre, így azt természetesen megkapja.

Ha van kedvetek és már olvastátok a könyvet, akkor írjátok meg a véleményeteket, beszélgessünk róla!:)
Üdv,

ALWYN HAMILTON: A HOMOK LEÁNYA (REBEL OF THE SANDS #1.)

Kiadó: Faber Children's
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 368
Megrendelem (angolul)
Megrendelem (magyarul)

Fülszöveg:

She’s more gunpowder than girl—and the fate of the desert lies in her hands.

Mortals rule the desert nation of Miraji, but mystical beasts still roam the wild and barren wastes, and rumor has it that somewhere, djinni still practice their magic. But there's nothing mystical or magical about Dustwalk, the dead-end town that Amani can't wait to escape from.

Destined to wind up „wed or dead,” Amani’s counting on her sharpshooting skills to get her out of Dustwalk. When she meets Jin, a mysterious and devastatingly handsome foreigner, in a shooting contest, she figures he’s the perfect escape route. But in all her years spent dreaming of leaving home, she never imagined she'd gallop away on a mythical horse, fleeing the murderous Sultan's army, with a fugitive who's wanted for treason. And she'd never have predicted she'd fall in love with him…or that he'd help her unlock the powerful truth of who she really is.

***

Egy mesterlövész. Egy álmodozó. Egy piszok jó hazudozó. Bár Mirádzsi sivatagjait már az emberek uralják, az elhagyatott, vad területeken még mindig a mitikus lények irányítanak, és az a hír járja, hogy a dzsinnek mágiája sem veszett el. Az emberek számára ez egy könyörtelen hely, pláne ha az illető szegény, árva, vagy nő. Amani Al’Hizáról mindhárom elmondható. Tehetséges lövész, aki remekül céloz, azonban nem tud elszabadulni Porfészekből, a kisvárosból, ahol két lehetősége van a jövőre nézve: vagy megházasodik, vagy meghal. De aztán találkozik Jinnel, a karakán idegennel, aki tökéletes menekülő útvonalat tár elé. És bár éveken át ábrándozott Porfészek elhagyásáról, azt legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy egy mitikus lovon fog elvágtatni, vagy hogy egy idegen szökevény ismerteti majd meg vele az igazi sivatagot, aki eközben a szívét is ellopja.

---

Akik rendszeres olvasóim azok tudhatják, hogy elég gyakran választok borító alapján könyvet magamnak, ugyanis azt az elvet vallom, hogy egy szép borítóban maximum csalódom, viszont nem lövi le a poént, mint egyes fülszövegek. A Rebel of the Sands-re meg elég ránézni és ahw *.* Első látásra szerelem volt a könyv, egy gyönyörű kapcsolat kezdete, és bíztam benne, hogy egy hosszú kapcsolaté, amely nem lesz tele szenvedéssel és mérgelődéssel, abban, hogy a szép külső legalább annyira szép a belső tartalom közelebbi megismerése után is. Legnagyobb szerencsémre a Rebel of the Sands úgy ahogy van elbűvölő, és magával ragadó.

A szép borítókon kívül ugyebár nagy kedvencem a görög mitológia, amiről ugyan nem szól a könyv, de az arab témakörről igen. Az arab világ azok közé a témák közé tartozik, amit vagy nagyon szeretek vagy nagyon utálok, de persze ez nagyban függ attól, hogy milyen a könyv stílusa, mennyire felépített a háttérvilág, a karakterek. A Rebel esetében az első eset áll fent, Alwyn Hamilton története teljesen magával ragadott, beszippantott és egészen az utolsó szóig nem engedett, meg még utána sem, mert a második kötetet talán még jobban szerettem, mint az elsőt, de arról majd egy másik posztban fogok írni.

A történet úgy indul, hogy megismerjük Amanit Dustwalk városából, aki nem a szokványos lányos dolgoknak hódol, mint a ruhák, és nem is tudom mit hozzak példának még, legyen mondjuk a smink, nem, ő inkább célba lő szabadidejében. Blue eyed bandit-ként próbál minél több pénzt összeszedni, hogy elszökhessen Dustwalkból, és megkeresse a nagynénjét, új életet kezdjen. Ekkor találkozik Jinnel, aki egy lázadó, és épp a Szultán katonái elől menekül. A sorsuk kereszteződik és egy mesés kaland kezdődik, ami tele van veszéllyel és izgalommal. 

És, hogy miért is szerettem ennyire a könyvet?
Szavakkal kifejezni szinte lehetetlen, hogy milyen hangulat árad a könyvből. Tényleg elmondhatatlan, leírhatatlan, és végig jelen van az olvasás során. A Miraji sivatagban ragadtam Amanival, Jinnel és a lázadókkal, és hogy őszinte legyen soha nem akarok kikeveredni a sivatagból, ha az azt jelenti, hogy még jó sok, köteten át soron követhetem a kalandjaikat.

Pár mondat erejéig essen szó a szereplőkről is. 
Amani szerintem egy badass, belevaló, gyorsan megkedvelhető karakter, aki nem ül tétlenül a fenekén, hanem igenis tesz a sorsa jobbra fordulásának érdekében, és nem engedi meg, hogy az úgymond családja olyan helyzetbe kényszerítse, ami neki nem tetszik, és amit nem akar. Próbál független, erős fiatal nő lenni, méghozzá a saját kultúrája elleni lázadással, a normák felrúgásával. Legfőbb vágya, hogy kiszabaduljon Dustwalk városából, a megszokott környezetéből, főként, hogy távol kerüljön a családjától, mert a nagybátyja épp azon ügyködik, hogy férjhez adja őt. Annak édekében, hogy ez még véletlenül se történjen meg Amani hajlandó mindent megtenni, és végül ellovagol a egy számára teljesen idegen, mégis jóképű és titokzatos sráccal egy misztikus lovacska (Buraqi) hátán :D 

Különösen tetszett, hogy ami Amani szívén, az a száján is, nem szenvedett, mindig megmondta a véleményét, igaz ennek is megvan a háttérsztorija, és ahogy haladunk a történetben, és egyre többet megtudunk Amaniról, főleg az apjáról úgy egyből nyilvánvaló lesz, hogy miért ennyire szókimondó, de véleményem szerint jót tett a történetnek, hogy csak az igazat hallottuk Amanitól. Nagyon erős személyiség, képes megvédeni saját magát és hiába származik hátrányos helyzetből egyáltalán nem sajnáltatta magát, sosem éreztem azt, hogy azon lenne a hangsúly, hogy szegény Amani, milyen rossz neki, és a szokásos klisék, amik általában ehhez a körhöz társulnak. Mondjuk, néha kicsit túlságosan is meggondolatlan és forrófejű volt, de ez számomra nem volt zavaró, és nem esett át a ló túlsó oldalára, nem éreztem a péklapát szükségességét egyszer sem a történet olvasása során.

Mielőtt rátérnék a másik főszereplőre, Jinre azt fontos tisztázni, hogy a történetet két nagyobb részre lehet osztani, legalábbis én két részre osztom fejben: az első rögtön a történet kezdete, amikor Amani Dustwalk-ból való szabadulását követhetjük végig, és végig szurkolhatunk, hogy épségben elmeneküljenek Jinnel, akiről egyébként ekkor még körülbelül semmit nem tudunk azon kívül, amit a Amani katonákkal való beszélgetése során elcsípünk, de igazából nem tudjuk, hogy mi igaz, és mi nem. Lehetséges, hogy tényleg felségáruló, lázadó, a szultán ellensége, de az is lehet, hogy az egész egy hazugság. A másik része a történetnek pedig a menekülés után történtek, amikor kicsit jobban megismerjük Jin-t, a lázadókat, és a lázadás körüli szervezkedést, illetve nálam ekkor kezdte felütni fejét a fangirl állapot is.

A saját példányom, hát nem gyönyörű?

Azt már említettem, hogy Jinről nincs valami nagyon sok információnk a könyv elején, sőt, szerintem még így a második rész után sem merném kijelenteni, hogy kiismertem Jin-t, de lényegesen több dolgot tudok már róla, mint az első kötet elolvasása után. Amit megtudunk róla, az lassan, fokozatosan bontakozik ki, és ugyanilyen lassan derül fény a titkaira. Folyamatos meglepetések sora ért olvasás közben, és Jin tipikusan az a szereplő, akit mind imádunk: rossz fiúnak tűnik, de egy idő után kiderül, hogy igenis jólelkű és egyszerűen nem lehet nem szeretni. Arról már nem is beszélve, hogy olyan kémia van közte és Amani között, hogy ahw. Ahogy Szonja megfogalmazta nekem anno: perzsel, mint a strand homokja nyáron a meztelen talpak alatt :D

A mellékszereplőket is nagyon bírtam, mindenkiről pont annyi információt kaptam, ami fenntartotta végig a figyelmem. Se többet, se kevesebbet, és igazából ez az egész könyvre jellemző volt, hogy mindenből annyit tudtam meg, hogy ne unjak rá a történetre, de ne is érezzem azt, hogy már túl sok, és nem bírom követni. Pont annyit kaptam, ami fenntartotta a figyelmem, és amivel elérte az írónő azt, hogy tovább akarjam olvasni, és ne akarjam letenni 3 oldal után a könyvet, mint például a Fear the Drowning Deepnél, ami a legutóbbi olvasmányom volt, és kegyetlenül szenvedtem olvasás közben.

A háttérvilágnál illetve a lényeknél és a szereplőknél is az volt az érzésem, hogy még a felét se tudom, és kibontakozóban van az egész. Teljesen olyan volt, mintha csecsemőként születtem volna a Miraji sivatagba, az írónő által megalkotott világba, és szép lassan elkezdtem volna felfedezni a megalkotott világ csodáit, de még a felét se láttam, csak ízlelgetem, és még bőven van mit tanulnom, tapasztalnom ahhoz, hogy átlássam a teljes egészét. Olvasás közben ott van a sivatag homokja a kezemben és a száraz, forró sivatagi szél perzseli az arcomat miközben együtt vágtatok Amanival és Jinnel egy buraqi hátán, és hiszem, hogy az utazán végén minden kerek egésszé fog állni. 

Nagyon nagy kedvencem lett a Rebel of the Sands, bátran ajánlom minden fantasy kedvelőnek. Pörgős cselekmény, izgalmas történet, misztikus hangulat, amely garantáltan magába szippant és el sem enged, illetve szuper karakterek jellemzik a regényt. Arra azért vigyázzatok, hogy a könyv olvasása nagy mértékben hozzájárul az idő észrevétlen múlásához.

Ha jók az információim, akkor a regényt hazánkban a Maxim kiadó fogja kiadni. Már kíváncsian várom, hogy milyen lesz a fordítása és, hogy hogy fogadja a hazai közönség a könyvet. Abban pedig nagyon bízom, hogy az eredeti borító megmarad, mert hihetetlenül szép, kár lenne lecserélni. Ti mit gondoltok? 

Üdv,